|
IMPRESSZUM
ARCHIVUM


FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
Támogatónk:

|
CIKKAJÁNLÓ:
|
A papok évében - a hívekhez
Az, hogy az Istennel való személyes, bensőséges kapcsolatra törekedjünk, mindannyiunknak feladata: a papok és a világban élő hívek egyaránt...
tovább 
|
Diakónusszentelés Huszton
Ez év július 11-én kettős diakónusszentelésre került sor Huszton. Kvascsuk Andrást és Petenko Miront - a város szülötteit - szentelte diakónussá
Majnek Antal megyéspüspök...
tovább 
|
|
Zatykó László atya visszaemlékezése a kárpátaljai ferences misszió kezdeteire...
Amikor 1989-ben Nagyszőlősre kerültem, az egykor gyönyörű templom siralmas állapotban volt: a plafon beázott, a freskók a vakolattal együtt leperegtek, bemenni
is csak azután lehetett, hogy a több teherautónyi sittet elszállították a templomból...
tovább 
|
Ferences Mária Misszionárius Nővérek rendháza Nagyszőlősön
"A Szentlélek hívására átlépjük a határokat, és készek vagyunk elmenni bárhová a világban, hogy terjesszük az Evangélium örömhírét - Isten szeretetét
minden ember iránt..."
tovább 
|
Ikonfestő tábor volt Nagyszőlősön
A tíz rutinos ikonfestő Magyarországról érkezett. Fordulópontot jelentett, hogy a tábor Kárpátalján lesz, mivel eddig az anyaországon belül került megrendezésre...
tovább 
|
Gólyatáborunk
Az idei tábor mottója lehetett volna "vissza a zene gyökereihez", hisz a fő zenei téma a gregorián énekekkel való megismerkedés volt..."
tovább 
|
|
200 éve Európa Szívében - A Rahói Római Katolikus Egyházközség templombúcsúja
A Nepomuki Szent Jánosról nevezett Rahói Római Katolikus Plébániát 1810-ben alapította Klobusiczky Péter szatmári püspök..."
tovább 
|
A papok éve - a laikus szemével
Sok hivatalos megnyilatkozást olvashattunk, és olvashatunk most is a papi életről, a papok éve alkalmával. Nézzük most meg egy laikus szemével, mit
jelentenek számunkra a papok...
tovább 
|
A papok évében - a hívekhez
Június 19-én, Jézus Szentséges Szívének ünnepén nyitotta meg Szentatyánk
a Vatikánban a papok évét, melynek mottója: "Krisztus hűsége, a
pap hűsége". Egyházmegyénkben június 27-én, Ungváron a diakónusszentelés
szentmiséjében kezdtük el ezt az évet.
Szentatyánk különösen is felhívta figyelmünket az ima fontosságára,
mely keresztény küldetésünk alapja. Az ima előbbrevaló a tettnél - tetteink
hatékonysága is imádságunktól függ. Példánk erre Teréz anya: amikor
nővérei arra kérték, hogy a sok rászoruló miatt csökkentse az imára szánt
időt, ő azt felelte: ha több lett a munkánk, akkor még többet kell imádkoznunk!
Gondoljunk erre, amikor belevetjük magunkat valami szép és jó
cselekedetbe. Ha emiatt elhanyagoljuk az imát, előbb-utóbb elvesztjük tettünk
igazi értelmét. Az Istennel való kapcsolatunkat nem helyettesíthetjük
az Ő szolgálatával, mert akkor észre se vesszük, és egy idő után magunkat
kezdjük szolgálni.
Az, hogy az Istennel való személyes, bensőséges kapcsolatra törekedjünk,
mindannyiunknak feladata: a papok és a világban élő hívek egyaránt
erre kell, hogy törekedjenek, mert enélkül nem élhetünk keresztény életet,
mint ahogy levegő nélkül sem élhetünk fizikai életet.
A papok éve a Szentatya szándéka szerint bátorítást, ugyanakkor feladatot
is jelent nekünk, papoknak. Törekednünk kell arra, hogy felélesszük
magunkban az Isten iránti első szeretetet, növekedjen Isten iránti
bizalmunk, és egyre érettebben ismételjük meg szentelésünkkor tett ígéretünket,
melyben feltétel nélkül és teljesen az Istennek adtuk magunkat.
Újra és újra meg kell találnunk és meg kell erősítenünk azokat a szálakat,
melyek Hozzá, papi életünk forrásához és értelméhez kapcsolnak minket,
hogy így hűségünk is erősödjön Iránta.
A papi hivatás egyedüli mértéke a radikalitás. Ez a teljes önátadás csak az
újra és újra meghozott imádságos döntésekkel jöhet létre. A papi nőtlenség
ajándékát is a teljes Krisztushoz való hasonulás távlatában lehet elfogadni
és megélni. Isten, aki elsőként szeretett minket, a teljes odaadásra tanít. Ő
ezt megtette az Eucharisztiában, melyben Jézus nem "valamit" ad, hanem
önmagát: saját testét és vérét. Így teljesen nekünk ajándékozza önmagát és
kinyilatkoztatja irántunk való végtelen szeretetét.
Ugyanígy a híveknek is keresniük kell annak módját, hogyan segítsék a
papok munkáját. A papok az Isten szólítására az Iránta és az emberek iránti
szeretetből mindent elhagytak, hogy az Isten felé segítsék a rájuk bízott
híveket, utat mutassanak az üdvösség felé, ami az egyedül fontos dolog
ezen a világon. Hiszen nem mindegy, az örök szenvedés vagy az örök boldogság
vár ránk halálunk után. Hallgassátok tehát jó szívvel és bizalommal
papjaitokat, akik a minket szerető Isten felé akarnak vezetni titeket, aki már
itt a földön boldognak akar látni minket. Álljatok mellettük, segítsétek őket
mindabban, amiben csak tudjátok. Így kölcsönös szeretetben, egymás segítésében
alakul ki az a közösség, az az egység, mely Jézusnak kezdettől
fogva nagy vágya volt.
A kölcsönös segítség az egymásért való imádságban is megnyilvánul.
Claudio Hummes bíboros, a Klérus Kongregáció prefektusa sürgős feladatnak
tartja egy imamozgalom elindítását a papi hivatásokért és a már felszentelt
papokért, amelynek középpontjában a szüntelen szentségimádás
áll. Ezért arra kérünk benneteket, hogy ebben az évben különösképpen
kísérjétek imáitokkal papi szolgálatunkat, hogy szívből és hitelesen hirdessük
nektek Krisztus örömhírét, tegyük érzékelhetővé az Ő szeretetét, és
adjunk segítséget nektek az üdvösség felé vezető úton. Ezt a kérést elmondtam
a papok évét megnyitó szentmisén, s most újra erre kérlek benneteket.
Ezért nagyon szeretném, ha - Hummes bíboros felhívása nyomán - lelki
anyaságot vállalnátok egy-két papért legalább egy éven keresztül. Azt is
megtehetitek, hogy ugyanezt minden hónapban más-más papért vállaljátok.
Szükségünk van imáitokra, mint ahogy mi is imádkozunk
értetek.
A szép családi élet is nagy segítség a papok számára:
a hiteles keresztény életet élő családok gyermekeit sokkal
könnyebb a papnak az Isten felé vezető úton kísérni,
hiszen ugyanazt hallják otthon is, a templomban is.
Egymást segítő munkatársak ilyenkor a szülők és a
papok. A harmonikus, baráti családoknál a pap is felüdülést
talál. Nekem is volt többször ilyen élményem -
többek között házas hétvége lelkigyakorlaton részt vett
párok családjainál. A hívő családokban felnövő fiatal
nagyobb eséllyel hallja meg Isten szavát, hogyha papjai
közé hívja.
Segítsük tehát egymást imádsággal és a szeretet cselekedeteivel,
adjuk oda magunkat teljesen Istennek életállapotunknak
megfelelően, és így a világ felé is tanúskodni
tudunk arról, hogy az Evangélium él és működik.
Majnek Antal püspök
Diakónusszentelés Huszton
Ez év július 11-én kettős diakónusszentelésre
került sor Huszton.
Kvascsuk Andrást és Petenko Miront
- a város szülötteit - szentelte diakónussá
Majnek Antal megyéspüspök.
Beszédében a püspök atya Nursiai
Szent Benedek életének példáján
keresztül figyelmeztetett arra, hogy
Európa szentjének "Imádkozzál és
dolgozzál" jelmondata mindannyiunkra
érvényes, és nagyon fontos,
hogy ebben a sorrendben tegyük.
Ha a munkát helyezzük előtérbe,
imádkozni és templomba menni
pedig csak akkor fogunk, ha van rá
időnk, akkor kisiklik az életünk.
Hiszen látjuk a sok boldogtalanságot,
félresikerült életet akár vallásos
embereknél is, akiknél megfordult
ez a sorrend.
"Imádkozz és dolgozz. Mind a
kettő nagyon fontos. Egyiket sem
szabad elhanyagolnunk. Persze a
fontosabb az "imádkozz". Mert ha
csak a munkát hangsúlyozza valaki,
nagyon jól tudjuk, mennyi félrecsúszás,
tragikus eltévelyedés származhat
ebből. Gondoljunk csak pl. az
elmúlt század egyik diktatúrájának
jelszavára: "a munka szabaddá tesz."
Az Úristen mindig az első helyre
teszi az imádságot. Nekünk: diakónusoknak,
papoknak, lelkipásztoroknak
is ez az első. Ez a forrás,
hiszen ez az Úristennel való kapcsolat.
"A következő nagyon fontos
tanítás - fordult a püspök atya ismét
a jelöltekhez -, hogy mindent közösségben
végezzetek. Ez különösen a
papoknak fontos, akik Jézusért
elhagyják a házasságot. Számotokra
az Úristen ezt az üzenetet is adja: ne
felejtsétek el, hogy a Szentháromsághoz
kell hasonlítania a cölibátusban
élő embernek is. Hiszen az
elmagányosodott pap, püspök, vagy
bármelyik ember is nehezen tudja
megélni éppen a főparancsot. És
ami kell, hogy indítson a másik
emberhez: "ahol ketten vagy hárman
összegyűlnek az én nevemben",
Ő ott lehessen. Hiszen csak
ahol a kölcsönös szeretetet gyakorolják,
ott lehet jelen a szeretet
Istene."
Majd a püspök atya ismét a hívekhez
fordult: "Ez a most következő
szentelési szertartás legyen mindannyiunk
számára a mi Isten felé
kimondott
ígéreteinknek felfrissítése,
hiszen mindenkinek adott hivatást
az Úristen. Valószínűleg mindannyian
sejtitek, hogy milyen utat
szánt nektek az Úr. Imádkozzuk
Szent Pálhoz hasonlóan mi is gyakran:
Uram, mit akarsz, hogy cselekedjek?"
A prédikáció után a püspök atya
és a jelenlevők térden állva elimádkozták
a Mindenszentek litániáját a
két szentelendőért, akik arcra borultak
a földön, jelezve, hogy teljesen
átadják magukat az Istennek.
A szentelés a teljes csöndben történő
kézrátétel és a szentelési ima
által történt. Ezután a felszentelt diakónusokat
liturgikus ruhába öltöztették,
majd a püspök atya kezükbe
adta a Bibliát, melynek szavait hirdetniük
és hitelesen megélniük
kell.
Az áldozati adományokat a hozzátartozók
és barátok vitték az oltárhoz,
melynél az új diakónusok máris
megkezdték szolgálatuk teljesítését.
A szentmise után, a templomudvaron
mindenki egyénileg is köszönthette
az új diakónusokat, akiknek
nagy öröme kicsikre és nagyokra is
átragadt.
Egyházmegyénk ezen a nyáron
három diakónussal gyarapodott -
imádkozzunk értük, hogy lelkesedésük
és örömük a nehézségek idején
is megmaradjon, és Istent mindig
hűségesen szolgálva minket is
közelebb segítsenek Őhozzá, boldogságunk
egyedüli forrásához.
Pápai Zsuzsanna
"Amikor papot láttok, azt kellene mondani magatokban: "Itt
van, aki engem Isten gyermekévé tett, aki a keresztség által
megnyitotta számomra az eget, aki vétkeimtől megtisztított,
aki lelkemnek megadja táplálékát… A pap Jézus Szívének szeretete.
Amikor papot láttok, gondoljatok a mi Urunk Jézus
Krisztusra."
(Vianney Szent János)
Péter, a szikla imája
Uram!
Kérdést tettél föl,
pedig én válaszokat nem tudok.
Hitem megvallása miatt sziklának neveztél,
pedig gyenge és kicsinyhitű vagyok.
Azt kérted, tartsam össze az egyházat,
pedig sokszor én rendítem meg alapjait.
Nekem adtad a kulcsokat,
pedig megnyitni csak te tudod a szíveket.
Krisztus!
Tedd hitelessé válaszaimat,
formáld hitemet,
erősítsd alapjaimat,
nyisd meg szívemet.
Ámen.

Te gondolkodj bennem, ó Jézus,
s akkor tisztán és világosan gondolkodom.
Szólj Te belőlem, ó Jézus,
és így gyengéden és igazat szólok.
Te cselekedj rajtam keresztül, ó Jézus,
és igazságos lesz a cselekedetem,
megszentelt a munkám,
és megszentelt a pihenésem is.
Töltsd be egész lényemet,
járd át egész valómat,
ölts formát bennem,
hogy a Te hatalmas szeretetedet
olvassák le rólam.
Add, hogy itt, ezen a földön
kegyelmed hatalma által
mindenkinek mindene meglegyen.
/Szent-Gály Kata/

"A pap is csak az égben fogja megérteni nagyságát.
Ha itt a földön megértené, belehalna: nem félelemtől,
hanem a szeretet miatt...
Mire volna jó nektek egy teli ház arany, ha senki
sem tudná kinyitni az ajtót? Az égi kincsek kulcsa a
papnál van: ő nyit ajtót, ő a jó Isten sáfára, javainak
kiosztója."
/Vianney Szent János/

Híd vagyok!
Híd vagyok!
Nagy hivatással bíztál meg, Uram,
hogy legyek híd ég és föld között:
hitemnek íve kösse partjait,
felépítse, mi egykor romba dőlt.
Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat:
mert bírnom kell minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart.
Követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők, nagyok...
Rám is hull tőlük néha egy sugár,
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.
/Albert Károly/

Vedd észre, kérlek,
mi minden múlhat rajtad!
Ha te lassan mész -
a többiek megállnak,
Ha te leülsz -
a többi lefekszik,
Ha te fáradt vagy -
ők elalusznak,
Ha te kételkedsz -
ők kétségbe esnek.
De ha te felébredsz -
nyitják szemeiket...
És ha te elöl jársz -
hamar megelőznek,
Csak kezedet nyújtod, -
már életüket adják,
Ha imádkozol értük -
szentek lesznek belőlük!
/Charles de Foucauld nyomán/

Újra itt a tanévkezdés...
A legtöbb ember kedvenc évszaka
a nyár, de a legjobban az iskolások
örülnek ennek az időszaknak,
mert akkor van a várva várt nyári
vakáció. De amilyen lassan jön el a
nyár, olyan gyorsan itt az ősz és
egyúttal egy újabb tanév kezdete.
Tehát mindennek megvan a maga
ideje és rendje, így a tanulásnak is,
bár nagyon sok olyan iskolás van,
aki egyáltalán semmit sem szeret
tanulni. Unalom és teher neki minden
tanulás és folyton azt kérdezi,
miért muszáj neki tanulnia.
Gyurián Edit középiskolai tanár az
"Út a felnőttség felé" c. könyvében
írja: "Nem MUSZÁJ tanulni, de
ÉRDEMES! Minden gyerekben van
valami jó tulajdonság, tehetség,
csak meg kell keresni a szülők, a
tanárok, az osztályfőnökök segítségével.
Azután már csak egy kis
erőfeszítés, odafigyelés kell, és
neki is sikerül valami."
Az iskola minden gyermek és
fiatal számára fontos. Ha kellő időben
nem sajátítjuk el a tudnivaló
anyagot, később már nagyon nehéz
lesz pótolni. Élnünk kell az alkalommal,
a lehetőséggel, mert amit megtanultunk,
azt senki nem veheti el
tőlünk. Használjuk fel bátran Istentől
kapott adottságainkat! Hiszen
mindnyájunkat megajándékozott a
mi Mennyei Atyánk. Istennek
mindnyájunkkal
terve van.
A mai, többnyire magára hagyott,
tévén, videón, számítógépen nevelkedett
ifjúságra jellemző, hogy
csak azt nézik, melyek azok a munkák,
amelyek a legjobb anyagi hátteret
biztosítják. Ez viszont könnyen
elterelheti őket a jó útról.
Mennyivel jobb az, ha valaki azt
tanulhatja, amit szeret és utána azt
a munkát végezheti, amiben örömét
leli! És még teljesebb, ha mindez
megegyezik Isten akaratával.
Legyünk tehát kitartóak, türelmesek,
és kérjük a Szentlélektől a
bölcsesség ajándékát ebben az új
tanévben is. És ne felejtsünk el
Istennek hálát adni akár az elért
sikerekért, akár a kudarcokért.
Fehérné Halász Marianna, tanár
Anton Gots aranymiséje Mukácson
Augusztus 1-jén, szombaton tartotta
aranymiséjét Anton Gots
kamilliánus atya a munkácsi székesegyházban.
Az ünnepi alkalomra
Kárpátalja több helységéből érkeztek
a kamilliánus család tagjai, valamint
két kamilliánus nővér Ausztriából.
Gots atya beszédében visszaemlékezett
életére, mely bővelkedett
nehézségekben, de a Gondviselés
állandó segítségében is; ezért tudott
mindig előre lépni, és Szent Kamill
szellemében a rászorulók pártfogolásának
szentelni az életét.
Az aranymiséssel koncelebrált
Majnek Antal püspök, Martin Landwehr
felsőkerepeci plébániai kormányzó,
Németh Sándor benei plébániai
kormányzó és Michels Antal
munkács-várpalánkai plébániai kormányzó.
A szentmise után a kamilliánusok
agapéval várták a templomudvaron
a messzebbről érkezett híveket.
Anton Gots atya 1934-ben született
Magyarországon, ahonnan a II.
világháború alatt menekülni kényszerültek.
Ausztriában nőtt fel, ott
lépett be a kamilliánusok rendjébe,
melynek tagjai alapítójuk, Szent
Kamill eszménye szerint a betegek
és rászorulók gondozásának, segítésének
szentelik életüket. Anton atya
1995-ben tért vissza Magyarországra,
ahol a rend nyíregyházi kolostorának
házfőnöke. Nem csak Magyarország,
hanem Kárpátalja is sokat
köszönhet neki, mivel az elmúlt
években sok támogatást nyújtott
egyházmegyénk rászorulóinak is.
Isten fizesse meg!
"...ahol az ég a földdel összeér"
A sislóci elsőáldozók kirándulása
Augusztus 24-én tizenöt elsőáldozó gyermekből és öt
felnőttből álló csoport indult el a sislóci egyházközségből
Béres István plébános atyánk vezetésével, a kicsit
nyár végére tolódott hittanos kirándulásra. Több színes
és változatos programot állítottunk össze a csupán egynapos
kirándulás keretében, így drukkoltunk, hogy
elég idő maradjon mindenre, amit elterveztünk.
Munkácsi várnéző programmal kezdődött a napunk,
ahol idegenvezető segítségével kis kiránduló csapatunk
lélekben átvehette a várvédő katonák szerepét.
Következő állomásunk a beregvári Schönborn-kastély
szépséges udvara volt, ahol mindenki a maga kedvére
válogathatott a felkínált lehetőségekből: gyönyörködhetett
a pompázó tavirózsák szépségében; megcsodálhatta
a mini állatkertben sétáló békés állatokat; a bátrabbak
hegyet mászhattak; a kisebbek a játszóteret
vehették hatalmukba; némelyek pedig a sok pici ebihalat
fürkészhették a tóban. Jóleső érzés volt a nagy
melegben időnként felfrissülni a Szépség-forrás kristálytiszta
vizében.
Még alkonyat előtt búcsút kellett mondanunk a festői
szépségű kastély kertjének, mivel egész napos programunk
legfontosabb része - a szentmise - hátra volt.
Elindulásunkkor még nem tudtuk a helyét, csak rábíztuk
magunkat az Úrra. Mindenképp a szabadban szerettük
volna megtartani, ezért elindultunk, hogy a legmegfelelőbb
helyet megtaláljuk. Nem is kellett sokat keresgélni,
hiszen a Jó Isten kézenfogva vezetett minket: egy
megtisztított ösvényen haladtunk, egyre csak fölfelé a
hegyen, a magas lombos fák alatt, míg végül egy gyönyörű
szép tisztáson találtuk magunkat. Közösen hozzáláttunk
a szentmise előkészítéséhez: megépítettük az
oltárt, kiválasztottuk a szentmise énekeit, szétosztottuk
az olvasmányokat, kijelöltük a ministránsokat. Már csak
arra kellett várnunk, hogy a boldog, örömteli nap gyermekzaját
félretegyük egy kis időre, és elcsendesedjünk
a szentmise áhítatában. Észre sem vettük, hogy milyen
hamar eltelt ez a szent óra, és az egész nap is, csak azt
vettük észre, hogy lassan alkonyodik. Mindnyájan úgy
éreztük, hogy ez alatt az egy óra alatt az ég a földdel
összeért. Együtt mondtuk Szent Péter apostollal: "Uram,
jó nekünk itt lennünk."
Az egyik résztvevő
SZERZETESEK KÁRÁTALJÁN
Ferences Mária Misszionárius Nővérek rendháza Nagyszőlősön
 |
Balról jobbra: Bozena, Edit és Margit nővér |
Krisztus hívására a Ferences Mária
Misszionárius Nővérek, alapítójuk,
Marie de la Passion nyomdokain
járva, nemzetközi testvéri közösségekben
ma is az egyetemes missziónak
szentelik magukat: "A Szentlélek
hívására átlépjük a határokat, és
készek vagyunk elmenni bárhová a
világban, hogy terjesszük az
Evangélium örömhírét - Isten szeretetét
minden ember iránt." A nővérek
Ukrajna határát is átlépték és
immár négy éve él közösségük a
nagyszőlősi rendházban. Jelenleg
hárman vannak - Margit nővér, a
házfőnök, Edit nővér és Bożena
nővér. Mindhárman Lengyelországból
származnak. A rendházat Edit
nővér mutatta be, aki egyébként
szépen beszél magyarul.
- Kedves Edit nővér, még
mielőtt a nagyszőlősi rendházról
beszélgetnénk, mesélne a
rendjükről általában?
- Társulatunkat Marie de la
Passion alapította 1877. január 6-án.
Körülbelül
70 nemzetből vagyunk,
nyitottak a világmisszió felé és Assisi
Szent Ferenc szellemében jelen
vagyunk több mint 70 országban,
mind az öt kontinensen. Szemlélődő
és apostoli rend vagyunk. Összesen
közel 7000 nővér él közösségeinkben.
A társulat központja Rómában
van. Kárpátalján, Nagyszőlősön
2005 óta vagyunk jelen. Az evangéliumi
örömhírt különbözőképpen
próbáljuk hirdetni. Az Eucharisztia
napi megünnepléséből, szemlélődésből,
az imádságból, a zsolozsmából
merítünk erőt és igyekszünk
Krisztus szeretetéről tanúságot
tenni.
- Itt, Nagyszőlősön és környékén
milyen feladatokat látnak
el?
- Elsősorban a helyi plébános
atyáknak segítünk a pasztorációs
feladatokban. Ez főként azt jelenti,
hogy gyermek és ifjúsági hittanórákat,
jegyesoktatásokat, bibliaórákat
tartunk, segítünk a gyerekek nyári
táboroztatásában, betegeket és időseket
látogatunk, segítünk megszervezni
az ifjúsági szentmisék alatt az
éneklést, magát a liturgiát. Többek
között az emberek igényeit, szükségeit
is igyekszünk felismerni és azokat
figyelembe venni tevékenységünk
során. Így például, amikor azt
láttuk, hogy a környéken sok szülő
kiengedi gyerekét az utcára játszani,
elhatároztuk, hogy összegyűjtjük
őket - persze a szülők hozzájárulásával
- és foglalkozunk velük. Így
most már heti rendszerességgel jönnek
hozzánk ezek a gyerekek, és
együtt éneklünk, játszunk velük.
Természetesen a foglalkozások alatt
igyekszünk megismertetni őket a
hittel, az evangéliummal.
- Hogyan épül fel egy napjuk
általában?
- Az első közös programunk fél
hétkor kezdődik, ez a reggeli imádság
- a laudes. Utána szentmisére
megyünk. Miután hazajöttünk a
templomból és megreggeliztünk,
mindenki végzi a napi feladatát. Ez
lehet házi vagy ház körüli munka,
felkészülés a hittanórákra, jegyesoktatásra
vagy más feladatra. Az ebédet
igyekszünk mindig közösen
elfogyasztani. Délután mindenki
folytatja saját munkáját. Vacsora
után szintén együtt végezzük az esti
dicséretet a zsolozsmából. Napközben
időt kell találnunk egyéni szentségimádásra
és elmélkedésre is. A
szentségimádás általában fél óra, az
elmélkedés egy óra hosszat tart.
Minden nővér havonta egyszer lelki
napot tart, amikor igyekszik elcsendesedni,
ekkor elmehet akár a természetbe
is, de a házban is maradhat.
Ezen a napon nem kell részt
vennie a közös programokban.
- Említette, hogy a helyi plébános
atyáknak segítenek a pasztorációs
feladatokban. Gondolom,
ez a tevékenység kiterjed a
környező településekre is, hisz a
Nagyszőlősön élő ferences atyák
közel tíz plébániát látnak el.
- Igen, több plébániára mi is kijárunk.
Autónk nincs, egyedül Margit
nővérnek van egy robogója, amivel
nyári időszakban közlekedik. Ezért
igyekszünk úgy megszervezni a
távoli plébániákon a foglalkozásokat,
hogy azok mise előtt illetve
után legyenek, így az atyákkal
együtt utazva tudunk eljutni a plébániákra
és vissza.
- Ön Lengyelországból jött, és
még csak két éve van Kárpátalján,
mégis egészen jól beszél
magyarul. Hogyan sikerült
ennyi idő alatt ilyen jól megtanulni
ezt a könnyűnek egyáltalán
nem mondható nyelvet?
- 2005 decemberében - két
hónappal az örökfogadalmam után
- rögtön egy magyarországi rendházba
kerültem. Itt minden nővér
csak magyarul vagy angolul tudott.
Egyedül
egy nővér volt, aki tudott
lengyelül, ő sokat segített a nyelvtanulásban.
A budapesti Balassi Bálint
Intézetben tanultam három hónapig
magyar nyelvet. Fél év magyarországi
tartózkodás után egy angliai rendházba
küldtek az elöljárók, hogy az
angol nyelvet is megtanuljam. A tartományunkban
ugyanis három
nyelv közül lehetett kiválasztani,
melyik legyen a közösségi nyelv: az
angol, a francia vagy a spanyol. Az
elöljárók az angolt választották, így
minden nővértől elvárják, hogy
tanuljon meg valamennyire angolul.
Nyolc hónapot éltem az angliai
közösségben, majd visszakerültem
Magyarországra. Az angol tanulás
után mondanom sem kell, hogy
szinte teljesen elfelejtettem a magyar
nyelvet. De folytattam a magyar
nyelv tanulását, hetente egyszer jártam
magyar nyelvórára. Négy hónap
után újból áthelyeztek, ezúttal Kárpátaljára,
és itt egy helyi újságírónő
tanított tovább magyarul. Néha lehetőségem
van elmenni Magyarországra
egy-egy magyar nyelvkurzusra,
így tavaly nyáron is két hónapot
töltöttem a debreceni nyári egyetemen,
ahol tovább fejlesztettem a
magyar nyelvtudásomat.
- Szoktak-e fiatal lányok
érdeklődni az Önök rendje, hivatása
iránt?
- Igen, vannak lányok, akik bejárnak
hozzánk. Nem feltétlenül azért,
mert szerzetesi hivatást éreznek
magukban,
hanem mert egyszerűen
jól érzik magukat köztünk. Ők sokszor
még a házimunkába is besegítenek
és velünk együtt a gyerekekkel
is szívesen foglalkoznak. Persze,
aki komolyan érez magában hivatást,
annak segítünk közelebbről
megismerni
a rendünket, életünket
és elirányítjuk a megfelelő helyre,
ahol jelentkezhet.
- Mennyi ideig tart rendjükben
a képzés, a felkészülés, és
milyen szakaszokból áll?
- A jelöltségi idő után, amely
néhány
héttől akár egy évig is tarthat,
következik a prenoviciátus,
amely általában két év, aztán a noviciátus,
amely szintén két évig tart.
Aki elvégzi a noviciátust, az leteheti
az első fogadalmat, aztán általában
három év múlva a második fogadalmat,
amely szintén három évre szól,
és csak mindezek után teheti le az
örökfogadalmát. Így a képzés általában
tíz évig tart. Ez alatt az idő alatt
a lelki fejlődés mellett tanulni is
lehet,
illetve ajánlatos is. Aki fiatalon
jelentkezik, és még nincs végzettsége,
a készülés évei alatt általában
elvégez
egy főiskolát vagy egyetemet.
Lehet jelentkezni teológiai
tanulmányokra,
de akár pedagógiai,
filozófiai, pszichológiai vagy egészségügyi
tanulmányokat is végezhetnek
a nővérek.
- A pasztorációs feladatok
végzése során, amikor közelebb
kerül
az itteni emberekhez,
milyennek
látja őket, hitüket?
Milyen pozitívumokat, netán
negatívumokat tapasztalt?
- A nyelvtudás hiánya miatt eleinte
nehéz volt megismernem az itt
élő embereket, de miután egyre jobban
értettem magyarul, a beszélgetések
során sok mindent megtudtam
az itteniek életéről, örömeiről,
nehézségeiről. Furcsa és megdöbbentő
volt számomra, hogy sok családban
a családtagok más-más vallásúak,
sőt, más-más nemzetiségűek.
De soha nem tapasztaltam, hogy
nézeteltérés
lenne a vallási vagy
nemzeti
hovatartozás miatt. Szerintem
ez nagyon pozitív dolog itt
Kárpátalján. Egy lány mondta, hogy
ő magyar, de a testvére ukrán.
Amikor csodálkozva kérdeztem,
hogyan lehet ez, azt válaszolta, hogy
a mamája magyar, a papája ukrán,
és mivel ő magyar tannyelvű iskolában
tanult, a testvére pedig ukrán
tannyelvűben, így magyarnak érzi
magát, a testvére pedig ukránnak,
de ez nem jelent náluk gondot. Szerintem
az Isten országában is éppen
így leszünk együtt, és ez már itt a
földön elkezdődik.
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
Ikonfestő tábor volt Nagyszőlősön
2009. július 25. és augusztus 2. között ikonfestő tábor
volt Varga Tarzíciusz testvér szervezésében
Nagyszőlősön. Több éves hagyomány ez. Idén először
adott otthont e kezdeményezésnek a nagyszőlősi plébánia.
S idén először én is a táborozók közt lehettem.
A tíz rutinos ikonfestő Magyarországról érkezett.
Fordulópontot jelentett, hogy a tábor Kárpátalján lesz,
mivel eddig az anyaországon belül került megrendezésre.
Jómagam és párom, mint kíváncsi kezdők jelentkeztünk.
Az első nap az utazás fáradalmainak kipihenésével
telt, majd újult erővel kezdetét vehette a munka. Mi hétfőn
csatlakoztunk a csoporthoz, s már a bemutatkozásnál
éreztük: szeretetteljes közösségbe csöppentünk. S
azon nyomban munkához láttunk. Egy-egy fatáblát
kaptunk, amelyre csiszolást követően vásznat ragasztottunk.
A vászonra kréta és sellak került. Ez az alap,
amelyre karctű segítségével vittük fel a rajzot. Az arany
lapok precíz felhelyezésével kezdődhetett meg a festés.
Először az arc és a kéz kapott színt, majd lépésről lépésre
színbe borult az egész tábla. S talán napestig sorolhatnám,
hogy mit milyen színnel festettünk. Kezdők és
haladók egyaránt a testvér útmutatását követve színezték,
alakították képeiket. A testvér kiválóan ismeri a
színeket, s remekül beszél az ikonok nyelvén, egyedül
nem sokat értünk volna, igazán ő adott életet az ikonoknak.
Készséges volt és bármikor segítségünkre sietett.
Az utolsó lépés a lakkozás és az antikolás volt. Ekkor
persze még nem számított ikonnak a táblánk, mivel
csak akkor válik azzá, amikor a pap megszenteli.
A fárasztó munka méltó jutalma egy ökörmezei kirándulás
volt. Az utolsó napon, vasárnap a reggeli szentmisét
követően sor került az ikonszentelésre, amelyet
Lengyel Donát, nagyszőlősi plébános végzett. S ezzel
véget ért a tábor. Abban a reményben búcsúztunk el,
hogy jövőre újra találkozunk.
Mindent összevetve nagyon szép volt ez az egy hét. A
társaság igen vegyes volt, s talán ennek köszönhetően
ment ilyen jól a munka. Örömömre szolgál, hogy megismerkedhettem
az ikonfestészettel és ezzel az értékes
közösséggel. S mindannyiunk nevében ezúton is köszönetet
mondok Varga Tarzíciusz testvérnek, akinek szervezése
és folyamatos segítsége nélkül nem jöhetett
volna létre e tábor!
Szúcs Izabella, Nagyszőlős
Gólyatáborunk
Ebben az évben is megszervezték a Munkácsi Szent István Líceum elsőseinek
gólyatáborát augusztus 21. és 24. között Bustyaházán. Tizenhatan
nyertünk felvételt a líceumba, osztályfőnökünk pedig Gulácsy Éva lett.
Péntek reggel indultunk, s mire megérkeztünk, ott várt már minket két
osztálytársunk. Megérkezésünk után elhelyezkedtünk szobáinkban, majd
egy tábornyitó program következett. Ezek a napok arra szolgáltak, hogy
jobban összeszokjunk és összebarátkozzunk, egy csapatként tudjunk
működni, és meg legyen köztünk az örök jókedv.
Programfelelőseink és nevelőink Demjén Izabella és Kótyuk Erika voltak,
akik egykor szintén a líceumba jártak. Az ő érdemük volt, hogy az
összeszokás és a megismerkedés nagyon jól sikerült, mivel érdekes és szórakoztató,
illetve elgondolkodtató ismerkedős játékokkal készültek nekünk.
Kedvencünk, pontosabban, ami tényleg nagyon jó volt, a Keresztút, amihez
nekünk kellett leírnunk az elmélkedést, és amellett pantomimban eljátszanunk
az állomásokat. Ez nagyon komoly dolog volt számunkra, de főleg két
osztálytársunknak, akik reformátusok. A vezetők nagyon örültek, hogy ők
is egészen bele tudták élni magukat mindenbe, de ránk is büszkék voltak.
Csak három napig voltunk összezárva, de annyira megkedveltük egymást,
hogy nagyon nehéz volt a búcsúzkodás. De mivel csak egy hétre
váltunk el, alig várjuk az újabb találkozást. Mi tudjuk, hogy igazán jó és
összetartó osztály leszünk, s ez a kötelék sosem fog megszűnni köztünk.
Most 13 fiatal ismerhette meg egymást, akik mind csodálatos emberek, és
örök élmény lesz együtt tanulnunk
Az első évfolyamosok
A VII. Római Katolikus Egyházzenei tábor Rahón
Az idén a páratlanul szép környezetben
fekvő város, Rahó adott
helyet július 22-26. között a Szvirida
János vezette VII. Kárpátaljai
Egyházzenei Tábornak. A résztvevő
gyermekek Munkácsról és
Aknaszlatináról jöttek. Az idén harminchét
főre kerekedett a tábor létszáma.
Mondhatjuk, hogy a csapat
nagy része már "törzs-résztvevője"
az évente nyáron megrendezésre
kerülő tábornak, így évről évre úgy
találkozunk, mint egy nagy család,
ahol az emberek egész évben várják,
hogy ebben az öt napban megosszák
egymással az elmúlt év élményeit,
ugyanakkor feltöltekezzenek
a tábor új énekeiből és élményeiből.
Az idei tábor mottója lehetett volna
"vissza a zene gyökereihez", hisz a fő
zenei téma a gregorián énekekkel
való megismerkedés volt. Ennek
keretében a gyerekek megtanulták a
Missa De Angelist, valamint az Ave
Verum Corpust. Mindkettő a Liber
Usualis gyöngyszeme, és bár az
ember azt gondolná, hogy a gyermekeknek
nehezen emészthető a
gregorián, mégis nagyon ügyesen
megtanulták. Tananyag volt még
Palestrina: Jesu Rex Admirabilis
című, három szólamú darabja is,
melyről az összpróbák alkalmával
derült ki, hogy nem tartozik a legegyszerűbb
darabok közé. Palestrina
e művén keresztül szembesülhettek
a gyermekek azzal a ténnyel, hogy
bizony a kórusban való éneklés csapatmunka,
ami sok odafigyelést
jelent, nem csak abból a szempontból,
hogy egyénileg hogy képezzük
a hangunkat, hanem hogy a másik
szólamokkal együtt kell énekelni,
nem külön szólamként elénekelni
mellettük.
Természetesen a sok gyakorlás és
munka mellett nem hiányozhatott a
szórakozás sem. Sok-sok játék volt a
táborban, amely megmozgatta a
gyermekek fantáziáját (pl. feladat
volt egyik este előadni csapatonként
egy-egy jelenetet a Bibliából, és
hogy melyiket is, azt a többi csapatnak
kellett kitalálni). Nekem egyik
legnagyobb élményem az volt,
mikor elmentünk kirándulni, és a
szabadban magunk sütöttük meg a
vacsoránkat, de sorolhatnám a függőhídon
való átjutástól kezdve a
szabadtéri színpadon való táncolásig
a jobbnál jobb programokat.
A táborban vendégeink is voltak,
az Összetartozunk Alapítvány képviseletében
Vándor
Adrienne és Béla látogatott
el hozzánk.
Többek között ez az
alapítvány tette lehetővé,
hogy az idén is megrendezésre
kerülhessen
a tábor, valamint itt szeretném
megemlíteni
Mikulyák László atya,
valamint Irénke néni
nevét, akik nélkül szintén
nem lehetett volna
részünk ennek az öt
napnak az élményeiben.
Hálás szívvel
köszönünk minden segítséget.
Remélem, ez a kis beszámoló eljut
azokhoz a gyerekekhez is, akik az
idén nem tudtak eljönni a táborba
és meghozza a kedvüket, hogy jövőre
Ők is eljöjjenek.
T. Benkő Orsolya
JUBILEUM
200 éve Európa Szívében - a Rahói Római Katoloikus Egyházközség temlombúcsúja
A Nepomuki Szent Jánosról nevezett
Rahói Római Katolikus Plébániát
1810-ben alapította Klobusiczky
Péter szatmári püspök. Erre az eseményre
a rahói egyházközség egy
éves Jubileumi Évvel készül, amelynek
nyitó szentmiséjét dr. Seregély
István nyugalmazott egri érsek úr
celebrálta 2009. május 16-án.
Az érsek urat, a város apraja-nagyja
mellett, fúvószenekar fogadta a
templom melletti téren, majd
Jaroslav Dumyn polgármester
köszöntette a városba érkező főpapot.
"Nagy öröm számunkra, hogy a
helyi római katolikusokat az egri
érsek látogatja meg, de még nagyobb
öröm, hogy velünk együtt imádkozik
és ünnepel a mai napon" - mondta
a polgármester. Innen az érsek úr
a plébános, a papság és a hívek kíséretében
a templomba vonult.
Isten hozta hív nyájához - hangzott
a hívek éneke, amely immár
másodszor köszöntötte Seregély
István érsek urat, hiszen a rendszerváltozás
éveiben, 1989. november
13-án már egyszer ellátogatott
Rahóra és mutatott be szentmisét.
Először Mikulyák László plébániai
kormányzó olvasta fel az Apostoli
Penitenciária levelét, mely az elkövetkezendő
esztendőben engedélyezi
a teljes búcsú elnyerését a
templomban. A gyermekek köszöntése
után a képviselőtestület köszöntötte
a főpásztort. "Érsek Úr apostoli
utódként 20 esztendővel ezelőtt
meghallotta a kárpátaljai magyarok
kérését, mely szerint papot kértek
az anyaországi Egyháztól, és először
Bohán Béla atyát, majd később
Juhász János atyát engedte el lelkipásztori
szolgálatra Kárpátaljára,
Rahóra" - mondta a képviselő. A
templom és plébánia történetének
felolvasása után az érsek úr megköszönte
a köszöntő szavakat, majd
felolvasta a Szentatya,
XVI. Benedek pápa
áldását.
A szentmise homíliájában
az érsek úr a
következőket mondta:
"Nepomuki Szent
János példája évszázadok
óta áll a helyi
római katolikusok
előtt, akik megőrizték
hitüket, magyarságukat,
de főleg
hűségesek maradtak
a galileai Halászhoz,
Jézus Krisztushoz. (...)
Ez a templom nem múzeumnak,
nem közösségi teremnek, hanem az
imádság házának épült, amely nyugalmat
és békét, de legfőképpen az
üdvösséget adja az ide áhítatos és
imádságos lélekkel járó híveknek."
A felajánlási körmenetben a hívek
hozták a főcelebránshoz az áldozatbemutatáshoz
használt kenyér és
bor alapanyagát szimbolizáló búzát
és szőlőt, valamint az áldozati adományokat.
A főpásztorral együtt
mutatták be a szentmisét a plébános,
az egyházközség volt lelkipásztorai,
valamint az egyházmegye
papjai. Az áldozást ünnepi szentségi
körmenet követte, mely valóban
tanúságtétel volt a város és a világ
előtt a köztünk élő Jézus
Krisztusról.
A szentségi áldás után a testvéregyházak
lelkipásztorai köszöntötték
a híveket, majd a hivatalos delegációk
képviselői.
"Köszönjük Érsek Úrnak, hogy az
elmúlt 20 esztendőben imádkozott
a kárpátaljai magyarságért, és egri
érsekként, valamint a Magyar
Katolikus Püspöki Konferencia
elnökeként szívén viselte a kárpátaljai,
köztük a rahói katolikusok sorsát"
- mondta Mikulyák László plébános
köszönő szavaiban.
Az Apostoli Penitenciária dekrétuma
szerint Seregély István érsek úr
pápai áldásban részesítette a jelenlévő
híveket és zarándokokat. A pápai
majd a magyar himnusz elhangzása
után közös agapé várta az ideérkező
zarándokokat a plébánia udvarán.
Istennek legyen hála ezért a szép
ünnepért, és az elmúlt közel 200
esztendő Isten iránti hűségéért!
Mikulkyák László, rahói plébániai kormányzó
Szent István király ünnepe Rahón
Egészen egyedülálló és különleges ünneplésre gyűltek
össze a rahói és Rahó környéki hívek a Nepomuki
Szent János Plébániatemplomban 2009. augusztus
20-án, Szent István ünnepén. A képviselőtestület és a
hívek egyhangú elhatározása alapján ettől a naptól
fogva évente különleges módon ünneplik meg Szent
István ünnepét, mint fogadalmi kisbúcsút, mert "utódaink
emlékébe szeretnénk vésni egyházközségünk
magyar gyökereit, minden jóakaratú rahói magyar
embert, akik erejüket és tehetségüket azért áldozták,
hogy egyházközségünk itt, Európa Szívében ma is éljen
és virágozzon" - jegyzi az ünnepi határozat.
A szentmise főcelebránsa és ünnepi szónoka dr.
Osztie Zoltán budapest-belvárosi plébános úr volt, akivel
együtt mutatták be a szentmisét Mikulyák László
rahói, valamint Rácz István técsői plébánosok. Osztie
Zoltán plébános a kősziklára épített ház evangéliumi
szakaszára építve emelte ki, hogy a magyarság megmaradásának
záloga itt, a szórványban, csakis a család
szeretete és tisztelete lehet, valamint a ragaszkodás a
templomhoz és az iskolához, amely a magyar jövő megmaradásának
a záloga, ahogy ezt Szent István király is
felismerte. A másik alappillére a Szent István-i örökségnek
a Mária-tisztelet, amelynek bizonysága, hogy már
1000 tájékán híressé vált székesegyházat épített
Székesfehérváron. Ide nemzeti zarándoklatot szervezett,
ami mutatja népünk Mária-tiszteletének ősiségét.
Szent István mély hite életszentségének a forrása -- emiatt
vált Isten előtt felelős uralkodóvá. Nem azért lett
szent, mert jó király volt, hanem mert szent volt, ezért
volt jó király, a szentség pedig a Szent Istennel való kapcsolat
jelzése. "Az életszentségre törekvés tehát Szent
István üzenete a mának" - mondta a szónok. Szentbeszéde
után Zoltán atya megáldotta a magyar szalaggal
átkötött új kenyereket, hálát adva Istennek az idei termésért.
A felajánlási körmenetben ifjak és idősek együtt hozták
az áldozati adományokat az oltár elé. A szentáldozást
és ünnepi áldást követően tartották meg a helyi
magyarok az ünnepi megemlékezést, melynek elején
Tulejbécs Emília, a kőrösmezői magyar iskola diákja
szavalt, majd Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke tartott
ünnepi beszédet. A Szent István király tiszteletére
készült oltárképet dr. Osztie Zoltán atya áldotta meg.
A templomi ünnepség után Mikulyák László plébános
atya a járási hivatal nagytermébe hívta az ünneplőket,
ahol a derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes táncolt
magyar néptáncokat, amelyet magyar énekek és nemzeti
érzésű versek tettek színessé.
Ennek az ünnepnek a különlegessége volt, hogy
Bacskai József beregszászi főkonzul beszéde után a
Rahói Római Katolikus Plébánia és a Budapest-Belvárosi
Főplébánia két vezetője egy együttműködési szerződést
írt alá, mely szerint a jövőben a két egyházközség
lelkipásztorai és hívei a Szent István-i örökség szellemében
kívánják gazdagítani és testvérileg segíteni egymást.
A szép ünnep záróakkordjaként Mikulyák László
plébános és Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke egy
"rahói", Dr. Osztie Zoltán plébános és Bacskai József
főkonzul pedig egy "budapesti" emlékfát ültetett el a
plébánia kertjében, annak a fenyőnek a közelében,
amelyet 1896-ban ültettek a rahóiak emlékezetül utódaik
számára.
Az augusztus 20-a megünneplése örökre emlékezetes
ünnep marad a rahói és környéki hívek számára, akik
ezekben az ünnepi pillanatokban különleges módon is
megérezték magyar önazonosságuk szépségét, és azt a
közös Szent István-i örökséget, amely minden kor minden
magyarját elválaszthatatlanul eggyé kovácsolja.
Istennek legyen hála ezért a felemelő ünnepért!
Mikulyák László, rahói plébániai kormányzó
Keresztény édesanyák összefogása Rahón
Nagy örömmel gyűltek össze
2009. augusztus 27-én a rahói és zipserei
egyházközségek édesanyái és
nagymamái a plébániatemplomban,
hiszen ezen a napon alakult meg
városunkban a gyermekeikért imádkozó
keresztény édesanyák Szent
Mónika közössége. Összesen hetvenkilencen
jelentkeztek arra, hogy
ezentúl naponta egyénileg és havonta
egyszer közösen akarnak imádkozni
gyermekeik hitéért, megtéréséért.
Mikulyák László plébános meghívására
a szentmise főcelebránsa
Majnek Antal megyés püspök úr
volt. Püspök atya szentbeszédében
kiemelte Szent Mónikának és Szent
Ágostonnak azt az egységét, amelyet
az édesanya könnyekkel szült
imái, vallásossága szült meg. A
keresztény édesanyákban, akik
bizalommal imádkoznak gyermekeikért,
meg kell hogy legyen minden
emberi erőfeszítés, amely gyermekeiket
a jó úton tartja, de ugyanakkor
nem feledkezhetnek meg arról
sem, hogy az igazi eredményt csakis
az isteni gondviselés és Isten túláradó
kegyelme tudja meghozni. "Nem
szabad kétségbeesnünk, ha emberileg
nézve úgy tűnik, hogy Isten öt,
tíz éve nem hallgatja meg imánkat.
Hinnünk kell abban, hogy Isten
megadja, amit kérünk és ami a
javunkra válik. Aki nem hisz abban,
hogy Isten meghallgatja őt, az már
be is fejezheti imádságát" - mondta
a püspök atya.
A szentbeszéd után Sloszer Gizella
magyarul, Lemák Irén pedig ukrán
nyelven imádkozták az egész közösség
nevében az édesanyák napi imáját.
A szentmise felajánlásában az
együtt imádkozó hívek az oltárra
helyezték minden kérésüket, fájdalmaikat,
könnyeiket, amelyeket gyermekeik
hitének megőrzéséért, sok
esetben megtérésükért hoztak Isten
elé.
Az áldás előtt a püspök atya a
gyermekekhez fordulva megjegyezte,
hogy a tanév folyamán meg szeretné
látogatni őket is, és bátorítani
arra, hogy kövessék szüleik jó példáját,
legyenek engedelmesek, és
viszonozzák szeretetükkel azt, amit
tőlük kapnak.
A szentmise áldással és Szent
Mónikához szóló énekkel zárult.
Nagy öröm számunkra, hogy az
egyházmegyében másodikként alakult
meg ez a közösség, itt, Európa
Szívében, Rahón, és bízunk benne,
a rahói és zipserei édesanyák kitartó
és állhatatos imája megtermi a maga
gyümölcsét, és ezáltal egyházközségünk
jövőjének és virágzásának
zálogává válik.
Mikulyák László, rahói plébániai kormányzó
HÍREK
Ung-vidéki hittantábor Kerekhegyen
Sokan talán félve szálltunk fel a
buszra, hisz hiába szomszédos
falvakból érkeztünk, többen még
nem ismertük egymást. Amikor
Kerekhegyre megérkeztünk, mindenkit
nagyszerű érzés töltött el.
Valakit azért, mert már többször
járt ott, és szinte "hazatért", valakit
pedig a hegyek látványa bűvölt
el. Szerencsére mindenki hamar
beilleszkedett, az ismerkedős játékok
is segítségünkre voltak
ebben. A szervezők igyekeztek jó
programokat biztosítani nekünk.
Volt kézműves foglalkozás, csocsó,
ping-pong, métáztunk, fürödtünk
és sokat túráztunk.
Nagycsoportos beszélgetéseken
szó volt a közösség, a figyelmesség
és a szeretet szavak jelentéséről.
Érdekes volt kiválasztani
a hangulatunkat kifejező tájképet.
Az esti tábortűznek mindig
különleges hangulata volt, mindenki
átgondolta a nap eseményeit,
hogy mit tett jól, esetleg mit
nem kellett volna. Ilyenkor megköszöntük
az Úrnak azt a napot,
és kértük, hogy másnap is legyen
velünk. Az esték szórakoztató
műsorát mi magunk írtuk.
Különböző dalokat énekeltünk,
jeleneteket, színdarabokat mutattunk
be egymásnak.
Úgy éltünk azon a héten együtt,
mint egy igazi nagy család. A
tábor végén mindnyájan megköszöntük
a szervezőknek a programokat,
a finom ételeket, a kedvességüket
és a törődésüket. Ez a hét
alkalmas volt arra, hogy új barátokat
szerezzünk és arra is, hogy a
régieket még jobban megismerjük.
Dorgay Zsófia, Szürte
A munkácsi karitász-csoport lelkigyakorlata
A munkácsi karitász-csoport tagjai augusztus 21-én
Michels Antal atya vezetésével lelkinapot tartottak. Az
előadásban az atya rámutatott arra, hogy szenvedő felebarátunk
képében Jézus szenvedéstől meggyötört arca
jelenik meg előttünk. Ez teszi alkalmassá szívünket az
igazi megbocsátásra és a szeretetre. Ezután a résztvevők
is felmérhették, mennyi bennünk a rászorultak, betegek
iránti szeretet és részvét.
A lelkinap szentmisével végződött, amit Pogány István
atya tartott. Máté evangéliumának 25. fejezetéből hallhattuk
az evangéliumot: "Amit e legkisebb testvéreim
közül eggyel is tettetek, velem tettétek". Ezek szerint
Krisztus Urunk megerősítette bennünk az elhatározást
a további munkához.
Györgyi
FELÍVÁSOK
Egyházmegyei programok
Taize-i találkozó Munkácson
Október 4-én Georg testvér - az ukrajnáért felelős
Taizé-i testvér - Munkácsra látogat. Taizé-imaórát tartunk
vele, de egyénileg is lehet vele találkozni, beszélgetni.
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre a
találkozóra. A kezdési időpontot később pontosítjuk,
amiről a szervezőirodákban és a plébános atyáknál
lehet érdeklődni.
Egyházmegyei zarándoklat Máriapócsra
Egyházmegyei zarándoklatot szervezünk Máriapócsra
október 9-10. között. A zarándoklaton szentmisét celebrál
péntek este Majnek Antal munkácsi, szombat reggel
pedig Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök.
Jelentkezés és részletek a munkácsi és az ungvári
szervezőirodákban.
Cursillók
Cursillót tartunk férfiak számára október 15-18.
között, nők számára pedig november 12-15. között
Szinyákon. Jelentkezni Dorgay Angelikánál lehet a
80-93-496-7173-as telefonszámon.
Külföldi zarándoklatok
Zarándoklat Mariazellbe
Zarándoklatot szervezünk Mariazellbe szeptember
21-25. között, mely zarándoklat alatt St. Pölten és Bécs
városának nevezetességeit is megtekintjük. A zarándoklat
ára 100 euró, mely az útiköltséget és a szállásdíjat
tartalmazza.
Taize-i találkozó Poznańban
A idei Európai Ifjúsági Taizé-találkozót, a Bizalom
zarándokútjának következő állomását a lengyelországi
Poznań-ban rendezik meg 2009. december 29. és 2010.
január 2. között. Erre a találkozóra is indítunk zarándokcsoportot
december 28-án. 16-35 év közötti fiatalok
jelentkezését várjuk.
A zarándoklat ára előreláthatólag 85 euró, mely tartalmazza
az útiköltséget, a szállást és az ellátást is. Egyéb
információt jelentkezéskor a szervezőirodákban kaphatunk

Olaszországban jártunk
Szeptember elsején, úgy, mint
mindenhol, a Munkácsi Szent István
Líceumban is megkezdődött a tanév.
A diákok újra a padokat koptatják.
Van, aki több, van, aki kevesebb, de
annál izgalmasabb élménnyel tért
vissza. Hiszen egy nyár sem múlhat
el táborozás, kirándulás nélkül.
Augusztus 16. és 27. között nekünk,
líceumos diákoknak, lehetőségünk
nyílt arra, hogy elutazzunk Olaszországba,
és részt vegyünk a Cocca
Veglie nevű ifjúsági táborban.
Vasárnap reggel a munkácsi vonatállomásnál
volt a gyülekező, ahol
elmondták a fontosabb tudnivalókat.
A hozzánk intézett buzdító szavak
után útnak indult a 14 gyerekből és 3
felnőtt kísérőből álló kis csapat.
Egy éjszakát Nagykanizsán töltöttünk,
ahol a helyi ferences tanyán
nagyon szívesen fogadtak minket.
Mikor megérkeztünk Olaszországba,
először fel sem tudtuk fogni,
hogy átléptük az országhatárt, csak
akkor, amikor láttuk a mediterrán
tájat, a szűk utcákat, tipikusan olasz
épületeket, és a sok szebbnél szebb
virágot.
Az emberek nagyon kedvesek,
nagyon örültek nekünk. Miután
elfoglaltuk a szálláshelyünket, egy
számunkra ismeretlen, mégis finom
vacsorával vártak minket. Mindennap
volt valami különlegesség és
persze desszert is, aminek nagyon
örültünk.
Az ott eltöltött napok alatt sokat
kirándultunk, túráztunk, várost néztünk
és strandoltunk. De mindenki
számára a legkedvesebb a Vidámpark
volt. Egy egész napot töltöttünk ott,
de akkora nagy volt, hogy a programok,
játékok csak egy kis részét
tudtuk kipróbálni, de azt annál
nagyobb élvezettel.
Esténként játékokkal, beszélgetésekkel
és egyéb programokkal ütöttük
el az időt. Pihenésre is volt lehetőség.
Napjaink
vidámságban teltek.
Sok új barátra tettünk szert.
Mindenki sok élménnyel gazdagodott,
s szívében hazahozott egy
kis itáliai hangulatot. Belekóstolhattunk
az olasz kultúrába is.
A líceumunk nevében szereplő
Szent István-napon elgyalogoltunk
a Maria de Riesco templomba, ahol
ünnepi szentmisén vettünk részt és
este még tűzijátékkal és kedveskedtek
nekünk.
A kis csapatnak nagy örömére
szolgált, hogy ott lehettünk. Mindenki
nagyon jól érezte magát, és szerintem
elmondhatjuk, hogy felejthetetlen
hetet töltöttünk a "pasta"
hazájában.
Balogh Bernadett, III évf.
SZENTJEINK
Aranyszájú Szent János
Nekünk, nyugati keresztényeknek
hozzá kell szoknunk, hogy volt
idő, amikor Kelet volt a nagyobb
területű, népesebb, sűrűbben
lakott része az Egyháznak. Keletiek
a kereszténység világvárosai is:
Korinthosz és Efezus, Alexandria
és a palesztinai Cezárea, Antiochia
és Edessza, Bizánc és a kappadokiai
Neocezárea. Itt tűntek föl az
Egyház nemegyszer világtörténelmi
nagyjai is. Köztük Aranyszájú
(Krizosztomosz) Szent János is, a
nagy tanító, az egyházatyák egyike.
350 körül ugyanabban az
Antiochiában született, amelyben
Szent Lukács és Antiochiai Szent
Ignác. Előkelő családja révén kitűnő
nevelést kapott. Magas rangú
katonatiszt apját korán elvesztette s
az édesanyja nevelte, aki húszévesen
maradt özvegy, és teljesen a
fiának szentelte életét.
János 18 évesen keresztelkedett
meg. A város kapujának közelében
bérelt lakást, hogy ott csendes környezetben
a Szentírás tanulmányozásának
szentelje magát. Antiochiának
Szent Pálig visszanyúló
keresztény hagyománya és híres
teológiai iskolája volt, melynek az
volt a sajátossága az alexandriai
iskolával szemben, hogy a Szentírás
szó szerinti értelmét kutatta. János
ezt a szellemet tette magáévá, az
evangéliumban Krisztus hívó szavát
kereste. Anyja halála után kivonult
a hegyek közé s 6 évig remeteéletet
élt. A papságot azonban
többre tartotta a szerzetességnél.
Itt, az antiochiai hegyek közt megírta
"A papságról" című híres művét
arról a papi eszményről, amit ő szeretett
volna szentségben, tudományban
és életbölcsességben a
papságban megélni.
A több éves vezeklés után János
egészsége megromlott, vissza kellett
térnie a városba, ahol előbb
diakónussá, majd hat évvel később,
386-ban pappá szentelték. János
nagyhatású szónok lett, nyelve kristálytiszta
görög nyelv volt. Világosan
fejtette ki az igazságot, a szívek
titkait nagy hozzáértéssel és
finomsággal elemezte, szebbnél
szebb képeket és hasonlatokat
alkalmazott. Gyakran volt a szegények
szószólója. Az új adókivetések
hírére a nép lázadozását sikerült
bűnbánatra fordítania és a császár
kegyelmét is sikerült kieszközölnie.
Híre hamarosan túlszárnyalta
Antiochia határát, és eljutott a birodalom
fővárosába, Konstantinápolyba
is.
Emberileg nézve ez lett János fölemelkedésének,
de boldogtalanságának
is az oka. 397-ben meghalt
Nektariosz konstantinápolyi püspök,
s a császári udvar úgy látta,
hogy János lesz a legalkalmasabb
utód. Konstantinápolyba csalták,
beleegyezését is megszerezték a
püspökséghez. János egyik napról
a másikra az egész keleti egyház
legkívánatosabb állásában találta
magát: a főváros püspöke, a keleti
egyház első embere, a császári
udvar szónoka lett. Kiválasztásánál
valószínűleg az lebegett a szemek
előtt, hogy János nagyszerű szónokként
növelni fogja a császári
udvar fényét és hírét, de hamarosan
kiderült, hogy ez a szónok egyúttal
kemény szerzetes és igen jó
lelkipásztor is. Szigorú beszédeiben
az erkölcs pontos szabályozására
törekedett, szembeszállt a császári
fényűzéssel, a püspöki udvartartást
is megszabadította attól a
fényűzéstől, amelyet elődje vezetett
be, szót emelt az igazságtalanságok
ellen. Konstantinápolyban is
különös gondja volt a szegényekre
és a szerencsétlenekre, szociális
intézményeket hozott létre. Gondja
volt a vidéki nép evangelizálására
is.
Erkölcsi követelményei hatására
a papság és a püspökök támadni
kezdték a főváros püspöki székében
ülő ,,nyughatatlan szerzetest".
Végül, megalkuvást nem ismerő
magatartása miatt a féltékeny előkelők
403-ban megfosztották főpapi
székétől és száműzték az örmény
határ közelében fekvő mezővárosba.
János elbúcsúzott a néptől,
majd elhagyta templomát, és többé
nem is látta viszont.
Útközben a püspök egészségi
állapota egészen leromlott, de azért
amerre csak ment, mindenütt hirdette
az evangéliumot. Ettől a császári
hatóságok még inkább felbőszültek
ellene, és úgy határoztak,
hogy távolabbra száműzik, egészen
a Fekete-tenger keleti partjára. Az
elcsigázott püspök így érkezett
meg Komanába (ma Amasy, Törökország),
ahol egy kis kápolnában,
még magához véve az Oltáriszentséget,
amelyről oly sokszor és
oly szépen prédikált, meghalt 407.
szeptember 14-én. Utolsó szavai:
,,Hála legyen Istennek mindenért.
Amen." Holttestét 438-ban nagy
ünnepélyességgel vitték vissza
Konstantinápolyba.
Tagadhatatlanul páratlan lelkipásztor
volt. A keleti egyházatyák
közül az ő beszédei veszítettek a
legkevesebbet az idők folyamán
frissességükből és hatékonyságukból.
Méltán illették az ,,aranyszájú"
jelzővel.
Ünnepét Rómában a 13. század
óta január 27-én, ereklyéinek Konstantinápolyba
történt átvitele napján
ülték, mivel halála napján a
Szent Kereszt felmagasztalásának
ünnepe van. 1969-ben szept. 13-ra
tették az ünnepet.
Összeállította: Riskó Marian
LELKIÉLET
Roska Péter lelkigyakorlata Radváncon
Augusztus 21-23. között került sor Roska Péter atya
szokásos nyári lelkigyakorlatára, mely sokunk számára
a nyár fénypontját jelenti. Ez alatt a hétvége alatt kicsit
kiszakadunk hétköznapi életünkből, és egészen Istenre
és vele való kapcsolatunkra irányítjuk figyelmünket.
Aki megtartja a csöndet, mely a lelkigyakorlat alapja, az
előbb-utóbb lecsendesedik és meghallja lelke mélyén
az Isten szavát, amire máskor a sok gond és rohanás
közben nehezebben tud odafigyelni. Nagy élmény ez
mindig - az egész lelkigyakorlat úgy épül fel, hogy megvalósíthassuk
ezt a csendet és meghallhassuk Isten szavát,
melyet egyedül nekünk mond. S ha őszintén igyekszünk,
akkor ő sosem tagadja meg tőlünk ezt a kegyelmet:
a lelkigyakorlat végén azt tapasztaljuk, hogy másképp
látjuk mindennapi életünket: átrendeződik a fontossági
sorrend, eddig nem gondolt dolgok hangsúlyosabbá
válnak, s gondjaink egy részéről kiderül, hogy
nem is olyan súlyosak, mint addig gondoltuk.
Megváltozott szemlélettel és új erővel térünk vissza életünkbe,
mert megerősödött kapcsolatunk a minket oly
nagyon szerető Istennel és jobban tudatában vagyunk
annak, hogy ő velünk járja utunkat, velünk van minden
nehézségünkben és minden örömünkben, s mindenről
tud, minden érdekli, ami velünk történik. Velünk van
szeretetből vállalt és értelmetlennek tűnő szenvedéseinkben;
ajándékba adta nekünk az életet, melynek
végén ott vár minket a feltámadás örömében.
Köszönjük Péter atyának, hogy idén is eljött, és lehetővé
tette számunkra, hogy mindezt megéljük!
Pápai Zsuzsanna
Évkezdő tábor Kőrösmező felett
Tanévkezdés alkalmából a Szent
Gellért Római Katolikus Szakkollégium
lakói ezúttal Drahobráton gyűltek
egybe. A táborra augusztus 27-30.
között került sor. A találkozó fő célja
önmagunk
megismerése volt. Előadások,
különböző tesztek és játékok
segítettek
a kitűzött cél eléréséhez.
Megtudhattuk, milyen személyiségtípushoz
tartozunk, s ezzel
együtt erősségeinket és gyengeségeinket
is felfedezhettük. Megismerhettük,
hogyan hatnak egymásra a
különböző személyiségtípusok,
milyennek látnak minket a többiek.
Az önismeret útján haladva felfedeztük
legbelső félelmeinket, valamint,
hogy azok milyen mértékben befolyásolják
életünket. A későbbiekben
Damón és Püthiász halhatatlan
barátságát tanulmányozva kerestük
a választ, hogyan válhatunk igazi
baráttá. Mennyire vagyunk alkalmasak
az igazi barát szerepére, és
hogyan válhatunk alkalmasabbá.
A csodálatos környezetet kihasználva
sokat tartózkodtunk a természet
lágy ölén. Nem maradhatott el a
környéket felfedező túra sem. A testet
és lelket megmozgató hegyi túra
felejthetetlen élménynek bizonyult.
A ránk váró áfonyabokrok, hegyi
forrás, a csúcs meghódítása s a szikrázó
napsütésben elénk táruló
panoráma tette ezt az évkezdő
tábort az egyik legszebbé.
Betelve a csodálatos természet látványával,
valamint önmagunkat jobban
megismerve és megtanulva a
titkot: "Ha barátot szeretnél, légy
barát" indultunk haza s kezdtük a
tanévet.
Gál Adrienn
JUBILEUM
Zatykó László atya visszaemlékezése a kárpátaljai ferences misszió kezdeteire
Amikor 1989-ben Nagyszőlősre kerültem, az egykor
gyönyörű templom siralmas állapotban volt: a plafon
beázott, a freskók a vakolattal együtt leperegtek, bemenni
is csak azután lehetett, hogy a több teherautónyi sittet
elszállították a templomból. A katolikus pap idős,
beteg, ágyhoz kötött ember volt, a hívek - jobb híján - a
temető kicsinyke kápolnájában, s ha nem fértek, a szabad
ég alatt gyűltek össze liturgiára, hol pappal, hol
nélküle.
Korábban esztergomi gimnáziumunkban magyart és
oroszt tanítottam a diákoknak. Később nagy hasznát
vettem az orosznak, ugyanis a nyolcvanas évek végén a
görög katolikus egyház még nem kapott működési
engedélyt Kárpátalján. A hívek - akik többségében az
oroszt jól beszélő ruténok voltak - a római katolikus
misére jártak. Ezért a szentbeszédet néhány mondatban
oroszul is összefoglaltam.
A kárpátaljai hívek hatalmas szeretettel fogadtak bennünket.
Bár nem szokványos helyen - egy vályogból
épült parasztházban, az "unyivermág" (magyarul áruház)
udvara mögött - kaptunk szállást, az első pillanattól
fogva otthon éreztem magam Nagyszőlősön.
Első dolgom az volt, hogy egyszerűen jelen legyek a
hívek életében. Többek között fociztam a fiatalokkal, a
pályára a szentmiséről mentünk, a foci után szívesen
maradtak a hitoktatáson is. Az édesapák elirigyelték
fiaik jó dolgát, egy idő után csatlakoztak hozzájuk. Így
formálódott fiatalokból és idősekből az a közösség,
amely alkalmas volt rá, hogy együttes erővel a templomot
is rendbe hozza.
A volt Szovjetunióban legtöbbször ateista múzeumnak
rendezték be Isten házait. A falakat nagy vörös
leplek, valamint kommunista lózungok, jelszavak díszítették,
és többnyire Lenint, Marxot és más "ideológiai
példaképeket" ábrázoló szobrokat és festményeket állítottak
ki. A nagyszőlősi templomnak nem volt ilyen
szerencséje (raktárnak használták, s a tárolt anyag szétmarta
a falakat), pedig, ha múzeummá alakítják, talán
kevésbé sínyli meg a kommunizmus pusztítását. A
templom felújításához mindenki azt adta a közösségből,
amihez értett. Aki korábban, "a magyarok idejében"
főjegyző volt, Szajkó Miska bácsi, járta a hivatalokat,
hogy beszerezze az engedélyeket. A "pecsétek birodalmában",
Ukrajnában ez emberfeletti türelmet, kitartást
kívánt. Volt Pesten tanult építészmérnök is, Vilinyovszki
Pista bácsi. Ő vezette az építkezést. Minden szakmára
akadt ember, a többiek kedvesen és ötletesen segítettek,
ahogy tudtak. Mindenki
dolgozott, néha még engem
is rávettek.
A beregszászi keramikusművész, Horváth Anna tanítványait
küldte el hozzám, hogy beszélgessek velük
Jézusról. Őt kértem meg, hogy készítse el a keresztutat.
Ez lehetetlen - mondta Anna -, hiszen ő zsidó, nem
hívő, és volt még párttag is, és nem is tudja igazán, hogy
mi is az a keresztút. Erre odaadtam neki Szedő Dénes
atya - kiváló, néhai ferences költő, aki Babitsnál, a
Nyugatban kezdte a pályafutását - egyik versét, amelyben
két-két sort írt a keresztút minden egyes stációjáról,
sőt le is rajzolta őket. Anna, miután elolvasta, legnagyobb
meglepetésemre, zokogva azt mondta: "de, hát,
ez az én utam". Természetesen elvállalta. Ahogy Anna
formálta Krisztus alakját stációról stációra, úgy formálta
Krisztus Anna alakját. A gondot csak az jelentette, hogy
az egy méterszer hetven centis alkotások nem fértek be
a panellakás kis kemencéjébe. Így aztán a kerámiagyár
igazgatóját, a szintén zsidó származású Rosenthalt
kértük
meg, hadd égessük ki nála a kerámiákat. Boldogan
mondott igent, még pénzt sem fogadott el a segítségért.
A felújított templomot 1991-ben szentelte fel Paskai
László bíboros úr. Jelenleg ugyancsak a "lerombolt
templomok": a széteső családok, széthullott közösségek,
meghasadt lelkek építése jelent a ferencesek számára
nagy kihívást. A kőtemplom építésénél ez nehezebb
és fontosabb feladat. Miként lehetséges? Felkínáljuk
- Szent Ferenccel szólva - az Úr illatos igéit, és akik elfogadják,
azokból létrejön a közösség. A krisztushívők
közössége pedig - Szent Pál szavai szerint - Isten temploma.

KULTÚRA
A Trecanum gregorián énekegyüttes Kárátalján
Július 19-21-én Kárpátalján
járt a Trecanum strasbourgi gregorián
énekegyüttes. Felléptek
a beregszászi és a benei római
katolikus templomokban, illetve
a tiszaásványi református
templomban. Etienne Stoffelvel,
az együttes vezetőjével
beszélgettem a beregszászi koncert
után.
- Hogyan alakult együttesük
és kikből áll?
- 1996. decemberében alakultunk.
Ismeretségi körömből kértem fel a
leendő tagokat, hogy együtt énekeljünk.
Minket főleg a katolikus liturgia,
a középkori zene és a gregorián
ének az, ami egyesít.
- Önök professzionális zenészek,
vagy csak kedvtelésből énekelnek?
- Is-is. Nekem például zeneművészeti
végzettségem van, amelyet a
Párizsi Konzervatóriumban szereztem,
de van, aki jazz-zenész, illetve
olyan tagjaink is vannak, akiknek
nincs zenei végzettségük.
Mindenesetre nem pénzkeresési
célból énekelünk együtt, hanem
kedvtelésből, a gregorián és középkori
zene iránt érzett szeretetből.
- Úgy tudom, Kárpátalja egy
nagy turné része, amelynek állomásai
többnyire közép-európai
városok. Hogyan jött az ötlet,
hogy nálunk is koncertezzenek?
- Lehet, hogy furcsán
hangzik, de magunk sem
tudjuk, miért pont ide jöttünk.
2007-ben voltunk először
Magyarországon. Úgy
gondoltuk, körbejárjuk azokat
a helyeket, amelyek
korábban a régi Nagy
Magyarország területeihez
tartoztak, megnézzük, milyen itt az
élet, milyenek az emberek. Magunk
is olyan helyről jövünk, amely határmenti
terület, ahol németek is élnek
kisebbségben. Ez az együttélés néha
sajnos feszültséget is okoz, de ha
pozitív oldalról nézzük, akkor hatalmas
kulturális gazdagságot jelent,
ha egy helyen több nemzet, kultúra
megtalálható. Erdélyben és itt,
Kárpátalján is nagyon tetszett, ahogyan
élnek az emberek, ahogyan
egymás mellett élnek különböző
nemzetiségek, akiknek szinte már
jellegzetes módon összefonódott a
kultúrájuk és hagyományaik.
- Milyen énekekből áll a zenei
repertoárjuk?
- Főként gregorián énekeket éneklünk
és a késői középkorból származó
keresztény liturgikus énekeket,
de ezenkívül régi római, beneventán,
ciszterci és domonkos rendi
szerzetekből származó énekek is
vannak a tarsolyunkban, illetve a
szakrális zenéhez tartozó egy- és
többszólamú művek is, amelyek a
régi híres kulturális központokból
származnak, például St. Gallen-ből,
Bingen-ből, St Martial Limoges-ből,
a párizsi Notre Dame-iskolából és
még sorolhatnám. Koncertjeink
során néha hangszereket is használunk,
például orgonát vagy más
olyan hangszert, ami egybecseng a
gregorián énekekkel.
- Említette, hogy liturgikus
énekek is tartoznak a repertoárjukba,
ez azt jelenti, hogy hazájukban
szentmiséken is énekelnek?
- Igen, gyakran éneklünk szentmiséken,
hiszen a gregorián ének
liturgikus környezetben született.
Fontos számunkra, hogy olyan
templomokban énekeljünk, ahol
összhangban van az építészet, az
akusztika és a gregorián ének. A
koncertjeink helyszínéül is szinte
mindig templomot választunk.
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
2009-2010 - A PAPOK ÉVE
A papok éve - a laikus szemével
Sok hivatalos megnyilatkozást
olvashattunk, és olvashatunk
most is a papi életről, a papok
éve alkalmával. Nézzük most
meg egy laikus szemével, mit
jelentenek számunkra a papok,
hogyan tudunk mi, hívek együttműködni
velük?
Az idősebbeknek bizonyára élénkebb
emlékeik vannak arról, mekkora
kincs a pap. Amikor kevés volt
belőlük vagy elvitték őket, akkor
igazán megtanulták értékelni, ha
volt, aki kiszolgáltassa a szentségeket,
aki abban az istentelen világban
Isten szeretetéről beszélt nekik.
Manapság már jobban el vagyunk
kényeztetve ezen a téren. Természetesnek
vesszük, hogy a pap ott van,
hogy "kiszolgál", nem is értékeljük
már annyira.
A bajok ott kezdődnek, amikor a
papunkról kiderül (márpedig többnyire
kiderül róluk), hogy még nem
jutott el a személyes életszentség
legmagasabb fokára. Magyarán, ha
emberileg problémánk támad vele,
valami kifogásolhatót találunk a
viselkedésében. Mert hogy mindegyikünk
viselkedésében van ilyen,
az rendben van, na de a pap - az
más, az legyen tökéletes, és ha már
Isten embere, legyen szent, ne prédikáljon
vizet, ha bort iszik!
Ezzel a filozófiával csak az a baj,
hogy nem az van az Evangéliumban,
hogy legyen szent a pap, a többiek
meg éljék az életüket, ahogy tudják
- hanem az, hogy "legyetek mindnyájan
szentek"!
Mi ugyanúgy Isten gyermekei
vagyunk, mint a pap, ugyanúgy
törekednünk kell az életszentségre.
A pap pedig, ugyanúgy, mint mi,
nem szentnek születik, hanem jó
esetben azzá válik. Sok küszködés,
szenvedés, kudarc és mégis állandóan
növekvő hit, reménység és szeretet
által. Ráadásul "nehezített pályán"
halad: hívei kritikus tekintetétől
övezve, az állandó bizonytalanságban,
hogy vajon hogyan prédikáljon
arról, amit neki magának sem sikerült
tökéletesen megvalósítania, ráadásul
az emberileg olyan fontos vis?-
szajelzések is sokszor hiányoznak
neki. Egy családban a családtagok
gyakran és alaposan "visszajeleznek"
egymásnak ("Hát, fiam, te nem
vagy normális", vagy "Tudod, kivel
beszélhetsz így?!" kezdetű mondatok
és más, finomabb jelzések), amivel
mindenképpen csiszolják, alakítják
egymást. A papot inkább csak a
háta mögött szidják vagy dicsérik,
amivel nem sokat segítenek rajta.
A kapcsolat működtetése
Mit tehet a pap-hívő kapcsolatban
a hívő, hogy együttműködésük gyümölcsöző
legyen?
Először is fogadjuk el, ne csak szavakban,
hanem a szívünk mélyén is,
hogy papunk is ember. Ha észrevesszük
a hibáit, ne "könyveljük el"
örökre ilyennek, adjuk meg neki
magunkban az esélyt. Ő is változik.
Ne kritizáljuk, szapuljuk a háta
mögött! Ez a közösség és a saját lelkivilágunk
szempontjából is nagyon
káros. Ha pedig a gyerekek előtt
művelünk ilyet, esetleg egy életre
megronthatjuk az Egyházzal, a
papokkal - és végső soron Istennel
való kapcsolatukat. Ahogyan alapszabály,
hogy a házastársunkat sem
szidjuk a gyerekek előtt, ugyanúgy
kell, hogy vonatkozzon ez a papjainkra.
Van építő kritika is, ezt kellene
használnunk, de csak ritkán tes?-
szük. Szeretetteljesen jelezhetjük a
papnak, amikor valamin szerintünk
fontos lenne változtatnia a közösség
javára, esetleg a saját lelke javára is.
Ha ezt úgy tesszük, hogy közben
érzi, hogy értékeljük, valószínűleg
nem lesz bántó a megjegyzésünk,
sőt, még segítséget is jelenthet a
papnak a kívülről jött visszajelzés.
Az is lehet, hogy a beszélgetés során
kiderül, mi volt az oka egy általunk
eddig nem értett cselekedetének, és
így mindjárt más fényben látjuk a
dolgokat.
Az elismerő szavakról se feledkezzünk
meg! Gondoljunk arra, men?-
nyire fel tud dobni minket, ha valaki
elismeréssel szól a munkánkról
vagy egy-egy cselekedetünkről.
Minden papnak más az erőssége, de
biztos, hogy mindegyikükben találhatunk
olyat, amit különösen jól
csinál. Ha erről megerősítést kap, a
munkája többi területén is lelkesebb
lesz.
Beszélhetünk neki a családunk
örömeiről, bánatairól, hogy ezzel is
része legyen az életünknek - de ne
árasszuk el panaszainkkal, vegyük
észre, ha fáradt és egyedül szeretne
lenni.
Végül pedig imádkozzunk érte -
ahogy azt sok egyházközségben
teszik is!
Popovicsné Palojtay Márta
MESE
Mátyás királyt megvendégelik
Mátyás király vadászgatott egy rengeteg erdőben
társaival. Délfelé járt az idő, készítette a szakács az
ebédet, de Mátyás az idő alatt úgy elcsámborgott,
hogy eltévedt. Ráesteledett, de még mindig nem
lelte barátait. Elfáradt, elcsigázódott, mikor megpillantott
egy pislogó fényt. No, oda már bemegy,
megpihen éjszakára. Egy öreg anyóka lakott ott.
Beköszönt:
- Adjon Isten jó estét, édes öreganyám!
- Adjon Isten neked is, fiam! Mi járatban vagy?
- Eltévedtem. Vadásztam társaimmal, de sehogy
nem találom őket.
- Édes fiam, a sötétben már úgysem találod meg
őket, ha a világosban nem találtad. Itt van ez a dikó,
ezen megpihenhetsz reggelig. Vacsorát nem tudok
neked adni... De várjál csak, van egy tyúkom, azt
levágom.
Levágta az anyóka a tyúkot, megkopasztotta,
főzött belőle jó húslevest.
Megmelegedett Mátyás szíve, mikor eléje tette az
anyóka a párolgó, finom levest. Megolvasta, hány
zsírszem gyöngyözik a leves tetején, és azt mondta:
- Tudod-e, anyóka, ki vagyok én? Bizony Mátyás
király.
- Ó, fiam, ne haragudj rám, nem ismertelek meg,
és királyhoz illően meg sem tiszteltelek.
- Nagyon elégedett vagyok, anyókám, mert egyetlen
tyúkodat is levágtad a vendégnek, és megfőzted
levesnek. Most annyi aranyat kapsz tőlem, ahány
zsírcsepp gyöngyöződik a levesed tetején.
Elővette Mátyás király a pénzes zsákját, és híja
nélkül kiszámolta az asztalra az aranyakat.
No, erre betoppantak vadásztársai.
- Jaj, királyunk, az egész erdőt bejártuk érted!
Miért jöttél ilyen messze tőlünk? Nagyon aggódtunk
érted.
Közben meglátták az asztalon a sok aranyat, megtudták,
miért kapta az anyóka a gazdag jutalmat.
- No - gondolta magában a kuktája -, majd főzök
én a királyomnak olyan zsíros levest, hogy nem
győzi nekem az aranyakat olvasni a zsákjából."
Hazamentek. A kuktája mindjárt másnap elkészítette
a tyúkhúslevest, feltálalta. Mátyás király sejtette,
honnan fúj a szél, hát méregbe gurult:
- Te kukta, elrontottad a levest, ehetetlen, mert
csurom zsír az egész. Többet nem leszel a kuktám,
amerre akarsz, arra mehetsz!
Lekókadt fejjel hagyta ott a kukta a királyi udvart.
Sok aranyat akart, de nem kapott semmit.

Szerkesztőbizottság:
Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)
Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál
Internetes változat:
Bunda Szabolcs
Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.
E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com
|