|
IMPRESSZUM
ARCHIVUM

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
|
A TARTALOMBÓL:
Hét tanács a Biblia évéhez közeledvén
Belon Gellért püspököt, a Szentírás kiváló ismerőjét és magyarázóját egy lelkigyakorlat alkalmával valaki megkérdezte: "Hol lehet kapni olyan Bibliát, amely mindig ott nyílik ki, ahol szükséges?"...
tovább
|
Roska Péter atya lelkigyakorlata
Az idei nyáron is eljött hozzánk Roska Péter atya lelkigyakorlatot tartani, immár nyolcadik alkalommal...
tovább
|
A Feszty-körkép - a teljes munkácsi körkép
Ha a templom, az oktatás és a család értékként marad meg, biztos vagyok benne, hogy az itteni emberek megőrzik és továbbadják identitásukat a soron következő generációknak...
tovább
|
"A legjobb társat választottam!"
Még Ungváron ismertem meg Anna nővért, amikor az ungvári zeneművészeti szakközépiskolába járt. Akkor még mindenki Gabikának szólította...
tovább
|
"Az emberek kíváncsiak az Istenre"
Beszélgetés Szulincsák Sándor atyával...
tovább
|
Ministráns tábor - 2007
Mint minden évben, most is sor került a ministránsok számára megrendezett táborra, amely ebben az évben Kerekhegyen zajlott július 16-20. között...
tovább
|
Számít-e a szemét?
..Sokszor szégyellem magam amiatt, hogy olyan szemetes a város, a környék, pedig soha nem dobok el szemetet...
tovább
|
Meseoldal
A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme - és persze fekete volt, mint a szurok...
tovább
|
Igéddel éltess engem!
Hét tanács a Biblia évéhez közeledvén
Belon Gellért püspököt, a Szentírás kiváló ismerőjét és magyarázóját egy lelkigyakorlat alkalmával valaki megkérdezte: "Hol lehet kapni olyan Bibliát, amely mindig ott nyílik ki, ahol szükséges?" A püspök mosolyogva azt válaszolta, hogy ilyen Bibliát még nem nyomtattak, de mindjárt hozzátette, hogy ha valaki rendszeresen, gyakran olvassa a Szentírást, bizonyos jártasságra tesz szert benne, és mindig megtalálja azt az idézetet, amelyen keresztül Isten válaszol a kérdéseire.
Bizonyára sokan vágyakoznak egy olyan Bibliára, amelyet az élet egy-egy nehéz, megoldandó helyzetében szeretnének felütni, s éppen ott nyílna ki, ahol megtalálják a választ. Ne gondoljuk, hogy nincs ilyen Biblia! Igenis létezik! Ott van a könyvespolcon. Talán egy kicsit beporosodott már. Talán régen nyúltak hozzá. Talán már el is felejtettük, hogy mi mindent tartalmaz. Van ilyen Biblia, minden Szentírás ilyen! Csak le kellene venni a polcról, kézbe kellene fogni és olvasni kellene belőle.
2008-ban remélhetőleg egyre többen fogják megkeresni és elővenni Bibliájukat. 2003-ban Németországban, 2007-ben pedig Szlovéniában tartották meg a katolikus egyházak a Biblia évét. A 2008. esztendő pedig Magyarországon lesz a Biblia éve, amelyet a katolikus, a református és az evangélikus egyházak közösen tartanak meg, s amelyhez a határon túli keresztény magyarok is csatlakoznak. A Biblia évében még inkább szeretnénk odafigyelni a Szentírás üzenetére, Isten sugalmazott és leírt szavára, hogy közelebb kerüljünk Isten megtestesült Igéjéhez, Jézus személyéhez.
A katolikus Egyház tanítása szerint "a Szentírás szerzője maga az Isten" (KEK 105.). A szent könyvek lejegyzéséhez Isten embereket választott, akik a Szentlélek sugalmazására írásba foglalták az Ő igazságait. A Szentlélek a su-galmazás mellett ugyanakkor vigyázott arra is, hogy a leírtak biztosan és tévedések nélkül tartalmazzák mindazt, amit Isten a mi üdvösségünk érdekében közölni alkart. Az Egyház pedig, amely hűséges az élő és megtestesült Igéhez, mindenkor ügyel arra, hogy a szent könyveket helyesen értelmezzék és tanítsák. Az isteni szerzőség és a sugalmazás ténye nem jelenti azt, hogy a Szentírás egy tankönyv vagy egy olvasókönyv volna, amely csak Istenről és az Ő tanításáról szól. A szent könyvekből megismerjük Istent, de emellett az emberi történelemnek azt az idejét is, amely alatt a könyvek íródtak. Megismerhetjük belőle azokat a nagy cselekedeteket, amelyeket Isten a történelem folyamán a mi üdvösségünkért véghezvitt, s megtudjuk azt is, hogy Isten mit vár személyesen tőlünk üdvösségünk elnyerése érdekében.
A Szentírás az Istenben hívő, a vallásos ember szemével mutatja be a világot, annak teremtését, az ember bűnbeesését, a sokszoros hűtlenséget, de felemelkedésünket is a megváltás által. A Könyvek Könyve megtanít bennünket az Istennel és az embertársainkkal való helyes kapcsolatra, életünk értelmére és hivatásunkra. A Bibliát hittel kell olvasni, értelmezni és elfogadni!
Szeretnék hét konkrét, gyakorlati tanácsot adni ahhoz, hogy a Biblia évének gyümölcsöző eredménye legyen számunkra:
1. Minden embernek, de legalább minden családnak legyen Bibliája!
2. Mindenki olvassa naponta a Szentírást!
3. Az Egyház segítségével olvassuk és értsük a Szentírást! Ha van, vegyük részt a templomi bibliaórákon és bibliamagyarázatokon!
4. Válasszunk magunknak minden hétre (vagy akár minden napra) egy jelmondatot a Szentírásból, lehetőleg az evangéliumból!
5. Vegyünk részt a Biblia évének egyházmegyei vagy plébániai programjain!
6. Éljünk a Szentírás tanítása szerint!
7. Hirdessük Krisztus örömhírét!
A Biblia évében valahányszor kezünkbe vesszük Isten üzenetének könyvét, mindig imádkozzunk a zsoltár szavaival az Úrhoz: "Igéddel éltess engem!" (Zsolt 118,25). A Szentírás naponkénti olvasása egész keresztény életünk lelke. Mindannyiunknak törekednünk kell a Szentírás jobb megismerésére és megértésére, hogy Isten szava átalakítsa életünket! Az emberi szavak sokszor semmitmondóak. Isten szava viszont eletető és üdvösségre vezető igazság!
Horváth István Sándor zalavölgyi plébános

Templomszentelés Szvidovecen
A szvidoveci hívek régi vágya teljesedett be most szeptember 8-án, amikor Majnek Antal püspök felszentelte a község új templomát. Az eddigi kápolnában szó szerint csak a pap és néhány ministráns fért el, a hívek pedig hőségben, mínusz húsz fokban, esőben odakint vettek részt a szertartáson. A szentelési szentmisén azonban már mindenki befért a szép, fűthető kis templomba: a helyi hívek, és a környékről érkezett zarándokok is. Az ünnepi szentmisét a püspök atya együtt mondta Snep Román csapi (egykor rahói), Butsy Lajos szlatinai, valamint Losák István és Béres István rahói atyákkal, akik Szvidovecen is szolgálják a híveket.
Az új templomot Kisboldogasszony tiszteletére szentelték fel, így ez volt az első búcsúi ünnepség is.
LELKIÉLET
"Hitben megerősödve tértünk haza"
Roska Péter atya lelkigyakorlata Ungváron
Az idei nyáron is eljött hozzánk Roska Péter atya lelkigyakorlatot tartani, immár nyolcadik alkalommal. Valahogy mindig eltalálja azokat a témákat, amelyekre éppen szükségünk van. A tékozló fiú története (Lk 15,11-32) mindannyiunknak ismerős... Bizony, mennyire kellene örülnünk egy "kezdő" templomba járónak, nem pedig kinézni vagy kibeszélni a templomból, ami pedig emberi irigységünkből kifolyólag előfordul. Mindezek ellenére Isten mégis ránk tékozolja szeretetét... Olyan jó volt szentségimádáskor elcsendesedni, és figyelni Jézust, hogy mit is akar nekem mondani, amit máskor nem hallok meg. Másnap a vihar lecsendesítéséről szóló részt (Mk 4,35-41) beszéltük meg. "Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?" (Mk 4,40). Kis problémáknál is gyakran elcsüggedünk, pedig ha Jézus velünk - ki ellenünk?
Átelmélkedtük a 63. zsoltár csodálatos verseit, aláhúztuk a számunkra legtöbbet jelentő mondatait, amelyeket aztán a csoportbeszélgetéseken megvitattunk. "Mert irgalmad többet ér, mint az élet... Még fekvőhelyemen is rád gondolok, hajnalig rólad elmélkedem..." Kiderült, hogy az én gondolataim máséival is egyeznek.
Harmadik napon a vámos Zakeusról gondolkodtunk (Lk 1-10). A zsidóknál a vámos foglalkozásából kifolyólag bűnösnek számított. "Ma a te házadban kell megszállnom" - mondta Jézus (Lk 15,5), hiszen a betegnek kell az orvos." "Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett" (Lk 19,10).
Az esti szentmisét Péter atyával közösen tartotta a püspök atya, akivel utána kötetlen, tanulságos beszélgetés következett. Köszönjük, hogy olyan közvetlen a híveivel!
Köszönetet mondok Istennek, Péter atyának, a házigazdánknak (a domonkos nővéreknek), a szakácsnőknek és az összes résztvevőnek azért, hogy vannak. Hitben megerősödve, feltöltődve, áldással tértünk haza.
P.É. (egy résztvevő)

A püspök "elvarázsolt" Bibliája
Belon Gellért püspök írásai ismertek már Olvasóink számára. A Biblia évében több, a Szentírásról szóló cikkével találkozhatunk majd az Új Hajtásban is. Egyszerűen fogalmazza meg, miért és hogyan juthat közelebbi ismeretségbe a hétköznapi ember a Szentírással. A Szentírás, mint gyakran halljuk: Isten Szava, melyet Teremtőnk nekünk szán. Választ ad életünk kérdéseire, átjárja és átalakítja életünket, fényével eligazít a sötétben, ha figyelmesen, alázattal és nyitott lélekkel olvassuk. És ha egyáltalán olvassuk. Az egyéni Szentírás-olvasást nem pótolja a templomban meghallgatott Isten Igéje.
Belon püspök Isten iránti érdeklődésétől, szeretetétől vezetve kezdett elmerülni a Szentírás szavaiban, s az átalakította, fényével átjárta életét. Mikor találkoztam vele, évek óta halálos betegségben szenvedett, de ebből kifelé nem látszott semmi: derűt, humort és szeretetet sugárzott mindenki felé. Prédikáció közben, ha eszébe jutott valamilyen bibliai idézet, egyszerűen kinyitotta a Szentírást, lapozgatott egy kicsit, kikereste és felolvasta nekünk. Nem kellett előre kiírnia az idézetek helyét, mén annyira ismerte a Szentírást, hogy könnyen megtalálta, amit éppen idézni akart. Ez volt Belon Gellért püspök híres Bibliája, mely valóban mindig a megfelelő helyen nyílt ki. Nekünk is lehet ilyen "elvarázsolt Bibliánk", csak rajtunk múlik. Most pedig lássuk, mit ír erről ő maga.
Pápai Zsuzsanna
Olvasni kell
Valaki egy lelkigyakorlat végén megkérdezte: Meg tudom-e mondani, hol lehet kapni azt a Bibliát, mely mindig ott nyílik ki, ahol szükséges. Tréfás a kérdés, mert ilyen Biblia nincs. De hogy némi jártasságra szert tegyünk, ahhoz az kell, hogy olvassuk. Nem bevezetők, és nem is valamilyen csodát csináló magyarázatok eredményezik a Szentírás ismeretét, hanem a titkok tiszteletével eltelt olvasás. Hogy hányszor kell elolvasni? Mindig kell olvasni. Ha végeztünk vele, kezdjük újra. És mint fentebb már mondottuk, kihagyás nélkül. Ismerős részeket, mintha most olvasnánk először.
Azt megtehetjük, hogy először az evangéliumokat vesszük sorra, vagy a Cselekedetekkel az apostoli leveleket, és ezekbe próbálkozunk behatolni. Azzal a hittel kell ezt tennünk, hogy ha egyetlen egy rész sem világított fel olvasásunk alatt, akkor is isteni erők áramába kerül a lelkünk. És a Szentírásból kiáradó erő, mint rejtekben ható rádium-sugár, behatolt bensőnkbe, és ott elvégezte a lélek mélyét megtisztító munkáját. Ne legyünk tehát elégedetlenek, ha történetesen semmit nem kapunk Isten világosságából. De annál inkább legyünk hálásak, ha egy-egy rész belátása megvilágosított minket. Ezt a részt ne restelljük ceruzával aláhúzni, hogy később könnyebb legyen a visszaemlékezés. Lassan elérhetjük, hogy majd' minden szó lelkünk átvilágosodásának jelévé lesz.
A szentírási jegyzetek eligazítanak abban, hogy az egyház szellemében járnak-e gondolataink. Később pedig, mikor már egy kicsit megismerkedtünk a Biblia világával, jól tesszük, ha egy-két jó könyvet olvasunk a Bibliáról. Ilyenkor már ezek a tudósoktól írt könyvek nagyon hasznosak lehetnek számunkra. Olyan könyvről ne álmodjunk, amely megadja a bűvös jelszót, a Szezám tárulj-t, s így a Biblia minden kincséhez játszva hozzájutunk. Segítséget kaphatunk a könyvekből, de helyettünk nem olvassák el a Szentírást. Pedig a Szentírás ismeretéhez ez kell.
Tisztító erő kiáradása
Még inkább megnőtt a Szentírás szavai iránti tiszteletem, amikor ráakadtam a Szentírásnak saját magáról, az Isten szaváról alkotott véleményére. Talán a legtöbbször hallott példabeszédből egyszer csak megállásra késztetett a jézusi kijelentés: "Az Isten Igéje mag" (Lk 8,11). Tehát nem csupán leírt szavak és betűk halmaza, hanem életerőt hordoz magában és rejtett erőket sugároz ki. Úgy, amint már Izajás prófétánál is olvassuk: "Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem" (íz 55,10). A mi Urunk is jelzi, milyen tisztító erők áradnak ki szavaiból. Tanítványainak mondja az utolsó vacsorán: "Ti már tiszták vagytok a tőlem kapott tanítás hatására" Qn 15,3). A szellemi katarzis erőit árasztja az isteni ige. Ezt még erőteljesebben fejezi ki a Zsidókhoz írt levél: "Az Isten szava ugyanis eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál. Behatol és szétválaszt lelket meg szellemet, ízet és velőt, ítél a szív gondolatairól és érzületéről" (Zsid 4,12). Ez a megállapítás különösen plasztikusan mutatja az isteni ige tisztító erejét, hiszen utal arra, hogy behatol az ember ösztönvilágába, a tudatalattiságok és a szenvedélyek eredő helyére, és az orvos bonckésénél biztosabban választja el a sötétséget a világosságtól, a tisztulat-lanságot a lélek belső világától.
Ebből a felfogásból táplálkozott a középkori egyház ajánlata, hogy testi-lelki viharok idején, a lélek sötétségében és bármiféle megpróbáltatásban olvassuk - lehetőség szerint fennhangon - a Szentírást.
Belon Gellért Bibliai elmélkedések c. könyvéből (folytatjuk)
"Egy év múlva a tábor visszavár..."
Szürtei, konzházi és korláthelmeci gyerekek hittantábora
Az idei nyár egyik felejthetetlen élménye marad a szürtei, koncházi és korláthelmeci hittanosok kerekhegyi táborozása július első hetében, Mikulyák László atya vezetésével. A 36 résztvevő gyerek és a 11 felnőtt kísérő egyaránt jól érezte magát, igazi kis közösséggé tudott formálódni a hét folyamán. A háromnapos eső ellenére valódi tábori hangulat uralkodott. Bár a menetrend megtréfált bennünket, s érkezéskor sokszor elhangzott a "Hosszú volt az út... " kezdetű mondat, hazainduláskor ez már senkit nem foglalkoztatott.
Első este közösen alkottuk meg a tábor életére vonatkozó szabályainkat, s kiderült, mik az elvárásaink egymás felé. A négy csapatra osztott társaság naposságot vállalt a konyhai kisegítésben: feladatuk volt a terítés, tálalás, mosogatás. Ezenkívül pontszerző versenyben mérhették össze gyorsaságukat, ügyességüket, tudásukat a csapatok. Eredményesen működött az őrangyalszolgálat is, persze csak a hét végén hoztuk nyilvánosságra, ki kinek igyekezett a jótevője, védelmezője lenni.
Naponta vettünk részt szentmisén, s minden napunkat meghatározta az aznapi téma. A reggeli közös imában ennek felismerését, megélését kértük Urunktól, este pedig hálát adtunk a kapott kegyelmekért, örömökért.
Kedden az értékeinkről szólt a napunk, s már a délelőtti éltékárverésen kiderült, hogy hittanosaink számára legfontosabb a hit, a szeretet, a becsület, az egészség, a remény, a bölcsesség és az optimizmus.
Szerdán a közösségről elmélkedtünk, hogyan tudunk együttműködni, összetartani, egymásra figyelni. Ezen a délelőttön hittanversenyen mérhették össze tudásukat, délután pedig az activity-játékban arathattak megérdemelt babérokat a csapatok.
Csütörtök témája a szeretet volt. Csapatonként félrevonulva beszéltük meg, mit is jelent számunkra, majd megpróbáltuk rajzokban ábrázolni. Megható befejezése volt e napnak a világító mécsesekből kirakott szív körül mondott esti ima, a hálaadás a
minket valóban, érezhetően körülvevő szeretetért.
A péntek témája a lemondás volt. S minthogy az eső miatt áramszünet volt, le kellett mondanunk aznap a filmvetítésről, zenehallgatásról, a kényelemről. Megtapasztaltuk viszont a Gondviselés jelenlétét, amikor kisebb túránkról hazaindulva egy helyi gazda garázsában kaptunk menedéket egy igen kiadós zivatar elől.
Utolsó esténken a tábori életet bemutató dallal és jelenettel búcsúztak egymástól és vezetőiktől a csapatok, s bár a pontverseny eredménye 1-4. helyezést mutatott, mégis mindenki győztesnek érezhette magát.
S hogy mi maradt ki a felsorolásból? A sok vidám és szórakoztató játék, az ügyességi vetélkedők, a táncház, a karaoke- és csocsóverseny, az éneklés a tábortűznél, a finomabbnál finomabb ételek...
Hazautazáskor egy-egy kis batyut akasztottunk a nyakunkba, melyben a társainktól kapott üzenetek lapultak: köszönetet mondtunk egymásnak a tábor szeretetteljes légköréért. Ahogy a gyerekek dalba költötték:
"Egy év múlva a tábor újra visszavár,
A sok szép emléket csak a szív őrzi már,
Elbúcsúzunk, holnap már otthon vagyunk,
Egy év múlva lehet, hogy találkozunk. "
Úgy legyen!
Dorgay Nagy Angelika

"Mégiscsak szeretnek bennünket"
Hálaadó zarándoklat Magyarországra
Egyházmegyénk hálaadó zarándoklatot szervezett a tavalyi imaévért, melyet a magyarság lelki megújulásáért ajánlottak fel. Először is hálát adok Istennek, András atyának, a családomnak és minden szervezőnek, hogy részt vehettem ezen az utazáson.
Július 31-én indultunk, zarándoklatunk első állomása a debreceni Szent Anna-székesegyház volt. A város tele van virággal és szökőkutakkal (nemhiába rendezik ott minden augusztusban a virágkarnevált). Azt tapasztaltuk, hogy az emberek barátságosak voltak hozzánk. Idő hiányában az imaórát a buszban végeztük, közösen, elmélkedve. Estére érkeztünk Kecskemétre, az angolkisasszonyokhoz. Katalin nővér nagy szeretettel és meleg vacsorával fogadott bennünket. Imaóra és szentmise következett a Szent Erzsébet-templomban, majd virrasztással folytattuk, ami éjfélig tartott.
Másnap reggel közös imát tartottunk a templomban, reggeli után pedig elindultuk Ópusztaszerre, a történelmi emlékparkba. A buszban sok szép Mária-éneket énekeltünk, folyamatosan mondtuk a rózsafüzért.
Ópusztaszeren megtekintettük a Feszty-körképet (Árpád fejedelem bevonulását a Vereckei-hágón át, hanganyaggal aláfestve) és a Panoptikumot (ahol a magyar királyok életnagyságú viaszszobrai találhatók).
Délután érkeztünk Szegedre. A szegedi dóm nagysága, szépsége, akusztikája elvarázsolt mindenkit. Itt is imaóra, majd szentmise következett. A város tiszta, kevés az autó, sok a biciklin közlekedő, barátságos ember.
Este nyolcra értünk Pannonhalmára. Már nagyon vártak minket, kaptunk meleg vacsorát. Miután elhelyezkedtünk, imaóra és szentmise következett. Lehetőség volt gyónásra és virrasztásra akár reggelig is. Pannonhalmi szállásunkról tudni illik, hogy bencés rendi apátság, még Szent István királyunk alapította. A templom falai között az összes magyar király imádkozott. Ha belegondolunk... Az újabb épületrészek később épültek hozzá, olyan az egész, mint egy labirintus, de minden út a templomba vezet. Jelenleg fiúgimnázium és kollégium is működik ott, 300 diákkal. A szerzetesekkel végzett közös, reggeli zsolozsma hangzása, lelkülete egész napra erőt adott.
Megnéztük Ábel atya vezetésével a csodás könyvtárat, tele értékes könyvekkel, majd búcsút vettünk, és elindultunk Budapestre, ahova délben érkeztünk meg. Az angolkisasszonyoknál ebédeltünk, onnan gyalog mentünk fel a Sziklakápolnába. Csodálatos elmélyülést lehet ott tapasztalni Jézus szeretetében. Itt is imaórát tartottunk, elvégeztük az irgalmasság rózsafüzérét elmélkedéssel egybekötve.
A Hősök terén búcsúzóul készítettünk egy csoportképet, aztán hazaindultunk. Fáradtan, de feltöltődve érkeztünk otthonainkba. Megéreztük, hogy december 5-e ellenére mégiscsak szeretnek bennünket, hiába próbálja a média az ellenkezőjét elhitetni.
Egy szürtei zarándok

TUDJA-E?
A Festy-körkép - a teljes munkácsi panoráma!
Sokáig az élt a köztudatban, hogy a most Ópusztaszeren látható, híres Feszty-körkép a Vereckei-hágó környékét ábrázolja. Néhány éve fedezte fel Popovics Béla munkácsi tanár, helytörténész, hogy a helyszín valójában a Munkács környéki magaslatok. A vázlatok elkészítésének pontos színhelye a Munkács határában fekvő Kendereske község domboldala, ahonnan körbenézve egy az egyben a körkép panorámája látható, olyannyira, hogy még a korabeli erdőhatárok is megvannak. A tájról készült körfénykép pontosan ráfektethető a körkép kicsinyített mására.
Már a korabeli munkácsi lapok írtak Feszty Árpád és festőtársai munkájáról, ahogy esténként, a vázlatok készítése után "csengős-bongós fiákereken robogtak a Csillag-szállóba".
A festő Párizsban találkozott először történelmi körképpel, és maga is tervezte egy nagyméretű körkép megfestését. A témát az 1882-ben Munkácsy Mihály társaságában Munkácsra látogató Jókai Mór ajánlotta neki, akivel házassága révén Feszty Árpád rokonságba került.
Egyházmegyei kórustábor Kerekhegyen
Augusztus 16-20. között ötödik alkalommal jöttek össze az egyházmegye gyermekkórusai, hogy együtt tanuljanak és pihenjenek. Egy vendégként jött vezető, valamint egy résztvevő beszámolójából közlünk részleteket.
"Kárpátalja egy kis falucskája, Kerekhegy, immár 5. alkalommal adott lehetőséget zenei tábor keretében a környező települések gyermekeinek, hogy megízleljék az együtt éneklés, az egymásra figyelés és a komoly munka örömét, nehézségét és gyümölcsét. Azért írhatom ezt, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagylányommal, Rékával együtt immár második alkalommal részese lehettem ennek a tábornak. Ismét sokat tanultam minden téren - hogy csak pár dolgot említsek: sokkal összeszedettebb az ember, ha bizonyos dolgoknak időt tud szentelni, mint például az esti és a reggeli közös ima, a közös étkezések, melyek megtanítanak arra, hogy más emberek is léteznek rajtam kívül, és öröm megosztani dolgokat másokkal.
A fegyelem is nagyon fontos, ugyanis, ha ezek a gyermekek nem lettek volna olyan fegyelmezettek, amikor egy-egy ének megtanulásáról volt szó, nem sikerült volna szépen és színvonalasan részt venni a técsői Szent István-napi búcsús misén, ahol ennek az énektanulásba vetett munkának az elismerése volt a záróénekünk utáni taps. Én személy szerint hálás vagyok Szvirida Jánosnak és Nobilis Kingának, hogy évről évre szebbnél szebb énekekkel ismertetnek meg, melyeket budapesti kis kórusomban is nagy örömmel taníthatok meg a gyermekeknek.
Persze ahhoz, hogy az ember a rá háruló feladatokat le tudja gyűrni - legyen ez játékos vetélkedő, énektanulás, készülődés az esti csoportos előadásra, melyeket mind-mind nagy gonddal készített elő Zsófi, Andris és Zoli -, bizony az sem árt, ha teli a pocakja. Erről a táborban Böske néni és Ági gondoskodott, és azt hiszem, mondhatom a gyermekek nevében is, hogy finom falatokban nem volt hiány.
Végül, de nem utolsósorban elárulom, hogy városi lévén hihetetlen kikapcsolódást jelentett 23 nagyon ügyes és kedves gyermekkel egy kis faluban, gyönyörű környezetben, távol a rohanó hétköznapoktól eltölteni 5 napot. Jövőre, ha lehetőség lesz rá, újra örömmel jövök, és remélem, még több gyermek kap kedvet ahhoz, hogy a nyári szünidőből 5-6 napot az éneklésnek és a közös örömöknek szenteljen."
Tarnainé Benkö Orsolya, Budapest
"Az út nem volt könnyű, de minden fáradságot megért, hisz oly rég vártam ezt a tábort, melyben már harmadszor vettem részt, és minden alkalommal úgy éreztem, mintha otthon lennék.
Minden reggelt imával kezdtünk. Ezt követően reggeliztünk, majd énekeltünk János bácsi vezetésével. A próbákon az augusztus 20-i ünnepségre készültünk. Mindannyian lelkesen énekeltünk még akkor is, amikor nagyon fáradtak voltunk. A délutánt általában közös játékkal vagy akadályversennyel töltöttük.
Egy életre szóló élménynek mondhatom az esti történeteket, melyekből rengeteg újat fedeztem fel és nagyon sokat tanultam. Maurice Mae-terlinch "A kék madár" című művében megtaláltam a választ az élet néhány kérdésére.
Nagyon jól éreztük magunkat, amikor a Fekete Vízre mentünk. Mindenki önfeledten úszkált, pancsolt a vízben. Akadtak olyanok is, akik itt tanultak meg úszni. Számukra ez egy "dupla" élmény marad.
Felejthetetlen volt számomra az, amikor a csoportok szorgalmasan készültek az esti programra. Első este minden csoport bemutatkozott, másnap egy népmesét kellett eljátszani, azután pedig népdalverseny következett.
Ezalatt a pár nap alatt új barátokat szerezhettünk, vagy éppen jobban megismerhettük a régieket. Együtt pihentünk, játszottunk, együtt énekeltünk, dicsőítettük az Urat. Fantasztikus élmény volt számomra ez a tábor. Boldogan szoktam visszagondolni az ott eltöltött napokra és az éneklő, vidám arcokra - ilyenkor mindig elmosolyodom..."
Tótin Zsófia, Ungvár
HIVATÁS
"Úgy érzem, a legjobb társat választottam"
Beszélgetés Melega Gabriella Anna domonkos nővérrel
Még Ungváron ismertem meg Anna nővért, amikor az ungvári zeneművészeti szakközépiskolába járt. Akkor még mindenki Gabikának szólította, most már Anna nővér a neve. Aknaszlatináról származik és 2007. augusztus 25-én tette le örökfogadalmát Budakeszin, a domonkos nővérek közösségében. Méltán lehetünk rá büszkék, hisz hosszú idő után ismét tartozik kárpátaljai nővér a domonkos közösségbe. Örökfogadalma alkalmából beszélgettem vele hivatásáról.
- A lányok többsége arról álmodik, hogy hűséges és megbízható társat talál, férjhez megy, gyerekeket szül... A te álmaid miről, kiről szólnak?
- Mély belső vágyaim, álmaim nem sokban térnek el a velem egykorú lányok többségének álmaitól, hiszen Akivel az életemet összekötöttem, abszolút mértékben, megkérdőjelezhetetlenül hűséges és megbízható, s ilyen értelemben úgy érzem, hogy a legjobb társat választottam. A Jézussal megélt önátadó szeretetkapcsolatom lelki termékenységgel jár. Ennek jeleit tapasztalom, s mindjobban arra vágyom, hogy bőséges gyümölcsöt hozzon.
- Hogyan jött a gondolat, hogy szerzetesrendbe lépj? A neveltetésed, vallásosságod mennyiben befolyásolta ezt a döntésedet?
- Mélyen hívő, vallásos családból származom. Először a nagyapám volt az, aki kiskoromtól fogva - a bátyámat és engem - sokszor elvitt szentmisére. Elsőáldozásomra még titokban készítettek fel, de a bérmálásom már nagy ünnepi hívő közösség előtt történt az aknaszlatinai templomban. Miután Ungváron befejeztem a hegedűtanári szakot, Debrecenbe kerültem, s ott dolgoztam egy zeneiskolában. Az itt töltött két év alatt merült fel bennem az a kérdés, hogy vajon az Úristen mit szeretne az életemmel. Egyre mélyebben éreztem az Úr hívását, hogy feltétel nélkül neki adjam
az életemet. Ez a felismerés napi szentmisehallgatás, imádság, csend, egy ifjúsági közösség és több baráti kapcsolat közegében vált világossá a szívemben. Ezek segítették elő aztán azt a döntésemet, hogy szerzetesrendbe lépjek.
- Miért épp a domonkos rendet választottad?
- A keresés ideje alatt egyre inkább megismertem a szentek életét. Szent Domonkos volt az, akit leginkább közel éreztem magamhoz. Megfogott az Isten- és emberkapcsolata, a prédikáló élete és a mindenki üdvösségére való nagy-nagy vágya. Amikor mindezt az Úr ajándékaként megtapasztalhattam domonkos testvéreim és nővéreim életében, valami mély otthonérzés és a szívemben fölfedezett békesség erősítette meg a választásomat.
- Hogyan esett a választás az Anna szerzetesi névre?
- Annak idején az Anna nevet választottam bérmanevemnek, mivel Szent Anna ünnepén lettem megbér-málva. A már említett sorsdöntő debreceni éveim is érdekes módon a Szent Anna-plébánián teltek. Van egy Anna nevű nagymamám is, akinek szeretete és példaadó élete sokat jelentett számomra. Mindezt nem tartottam véletlennek akkor, amikor úgymond sugallhattam az elöljárómnak, hogy milyen szerzetesi nevet szeretnék. Mivel a rendünkben akkor senki sem viselte ezt a nevet, nagy öröm volt számomra, amikor a beöltözés során az Anna nevet meg is kaptam.
- Hány év felkészülés kell ahhoz, hogy valaki örökfogadalmat tehessen?
- Az örökfogadalmat megelőző rendi élet, képzés hét évet ölel fel. Az egyéves jelöltidő és kétéves noviciátus után négy év juniorátus következik, mely során évente kerül sor a fogadalom megújítására.
- Miből állt a te felkészülésed?
-A jelöltidőm ismerkedéssel, rendi kapcsolatépítéssel és sok imádsággal telt. Elsősorban az Úrral való kapcsolatom erősödött. A noviciátus kánoni évében rendszeres alkalmak által bevezetést kaptam a teológiai tárgyakba, valamint megismertem Szent Ágoston reguláját és a rendem Konstitúcióit (Szabályait). Ekkor kezdtem el járni Nemes Ödön SJ atya szerzeteseknek tartott hároméves képzésére. A noviciátus második, úgynevezett probációs évét különböző házainkban, valamint a dévai Szent Ferenc Otthonban töltöttem. Ideiglenes fogadalmasként elkezdtem teológiai tanulmányaimat és bekapcsolódtam a hitoktatásba is. Ez időben párhuzamosan részt vettem a juniorképzéseken is, melyek rendtörténeti és lelki-ségi anyagot foglaltak magukba. Örökfogadalom után, hála Istennek, nem ér véget a rendi képzés. A rendszeres alkalmak tovább folytatódnak. Ez nagy ajándék.
- A készülődés évei alatt volt-e olyan pillanat, amikor megtorpantál, elbizonytalanodtál a választott életutaddal kapcsolatban?
- Konkrét megtorpanást, elbizonytalanodást most nem tudok felidézni, de eddigi szerzetesi életutam nem volt nehézség nélküli. Különösen az első években volt sok küzdelmem magammal kapcsolatban, és időbe telt az is, amíg megszoktam az új környezetet. Szent János evangéliumának 15. fejezetében van egy olyan mondat, hogy "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket. ..". Jézusnak e szavai nagyon sokat jelentettek nekem azokban a pillanatokban, amikor nehézségekbe ütköztem, s mindig megerősítettek abban, hogy tulajdonképpen nem is én, hanem Ő az, aki kiválasztott magának, s a gyengeségeimben is Ő az erőm. Ez a szentírási rész ma is nagyon sokat jelent nekem.
- Most, hogy letetted az örökfogadalmat, mennyiben lesz más az életed?
- Az eddigiekhez képest gyakorlatilag nem lesz más az életem. Folytatom a tanulmányaimat utolsó évesként a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, valamint továbbra is hitoktatni fogok a budakeszi egyházközségben.
- Ha valakit pappá szentelnek, szentelési jelmondatot választ magának, ami valamilyen módon az életprogramját is tartalmazza. Választottál-e te is ilyen jelmondatot, vagy van-e olyan, számodra kedves szentírási idézet, amiről úgy érzed, igazán közel áll hozzád?
- Egy ismert szentírási mondatot választottam magamnak jelmondatul Szent János evangéliumából: "Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban". Az Úristentől kapott életemben az Igazság szeretetét szeretném közvetíteni mindenki felé. A Jézussal megélt szeretetkapcsolatomból vágyom adni, tékozolni és ajándékozni, hogy mindenki életében Ő váljon a legfontosabb személlyé. Azok a pillanatok, amikor az Úr elkezd élni a szívekben, jelentik számomra a legnagyobb boldogságot. Ha ez megvalósul - s jeleit már most is tapasztalom -, akkor talán elmondhatom majd, hogy az "életprogramomat" az Úr beteljesítette.
- Elképzelhető, hogy Kárpátalján szolgálsz majd? Szeretnéd, ha elöljáróid ide küldenének?
- Ennek eldöntését én teljesen az Úristenre és elöljáróimra bízom, mivel hiszem, hogy életem az Úr kezében van, és bárhogy alakulna is a továbbiakban, az Ő szeretete által minden a javamra válik. Mindemellett, mivel Kárpátaljáról származom, nagyon-nagyon örülnék, és nagyon megajándékozva erezném magam az Úrtól, ha ez a lehetőség ténylegesen meg is valósulna az életemben.
- Szerinted mi az, ami a lányokat arra ösztönözné, hogy felismerjék, Isten a szerzetességre hívja őket? A te életedben mi volt az, ami ezt a hívást meghallatta veled?
- Amikor a szívemben fölfedeztem az Úr hívását, az első időben sok energiám elment arra, hogy méricskéltem magamban, hogy mi mindent adjak neki, s mi mindent tarthatok meg magamnak. Aztán elérkezett az a pillanat is, amikor világossá vált számomra, hogy nem ezek kellenek az Úrnak, hanem én kellek Neki; várja, hogy föltétel nélkül Neki adjam az életem. Ez volt az "Igen"-em pillanata, amit nem magamnak, hanem teljesen az Ő kegyelmének tulajdonítok. Nem könnyű, de nagyon örömteli pillanat volt. A ráhagyatkozás és bizalom bátorságot követelt. Mindezt akkor - és ma is - az Úr bőségesen, tapasztalhatóan megajándékozza az életemben. Ezért nem győzök hálát adni Neki.
Azt hiszem, Isten szüntelenül sokakat hív, de kevesen vannak, akik ténylegesen válaszolnak is az Ő hívására. Azokat a lányokat, akik a szívükben felismerték, hogy az Úr a szerzetesi életre hívja őket, biztatom, hogy bátran válaszoljanak a hívására. Hagyatkozzanak teljesen Őrá és bízzanak Benne. Az önátadásukat az Úristen nem százszorosán, hanem ezerszeresen fogja megáldani.
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
A domonkos nővérek szeretettel várják azokat a lányokat, akik szeretnének megismerkedni a közösségükkel,
illetve Isten hívását érzik a szerzetesi életre. Elérhetőségeik:
88000 Ungvár, Ukrajinszka u. 81.
Tel.: 8-222-28-799
E-mail: domungvar@mail.uzhgorod.ua
2092 Budakeszi, Fő u. 192/B.
Tel.: +36-23-451-721
E-mail: doraop@hcbc.hu

PAPJAINK
"Az emberek kíváncsiak az Istenre"
Beszélgetés Szulincsák Sándor atyával
- Bár közvetlenül papszentelésed után az Új Hajtásban megjelent beszélgetés első kérdése is az lehetett, hogyan született meg benned a papi hivatás, most nyolc év lelkipásztori szolgálat távlatából hogyan emlékszel vissza arra, miként indultál el Isten útján?
- A Jó Isten útján mindannyian elindulunk, amikor megszületünk. Én egy értelmiségi családban születtem második gyerekként. Szüleim mindketten építészmérnökök. Nővérem eminens tanuló lévén arra kérte szüléimet, hogy ajándékképpen jó eredményeiért egy hugicát szeretne. Ebből én sikeredtem. Hálát adok a Jó Istenek, hogy ebben a családban születtem, hisz az Ő szeretetét családtagjaimon keresztül tapasztaltam meg.
Ami a papi hivatást illeti, nem ez volt az első és egyetlen hivatás, amire vágytam. Több hivatás is volt, ami tetszett, de jobbára az orvosi pálya vonzott. Emiatt 1989-ben nyolcadik osztály után felvételiztem a huszti egészségügyi szakközépiskolába, amit el is végeztem. Valószínűleg itt Huszton - ahol most szolgálok - érintett meg engem a Jóisten. Itt futottam össze a templomban Majnek Antal ferences atyával, aki felkarolt, beállított ministrálni, többször elvitt magával szolgálati helyeire, amelyek egy részét most én látom el. Itt, Huszton éreztem meg: mi lenne, ha pap lennék. Roppant megijedtem ettől a kérdéstől, amely ott volt a lelkemben belső hangként. Minél inkább igyekeztem elhessegetni magamtól ezt a kérdést, annál inkább visszatért, és lassan úrrá lett rajtam. Talán az utolsó csepp egy eset volt, ami az ungvári városi kórházban történt, ahol a huszti egészségügyi szakközépiskola elvégzése után dolgoztam. Egy orvos feküdt az intenzív osztályon, és annak dacára, hogy a legnagyobb szaktekintélyű orvosokat hívták még Kijevből is hozzá, nem tudtak rajta segíteni. Tulajdonképpen ott halt meg a kezünk között. És hogyan tovább? - tettem fel a kérdést. Akkor döntöttem el magamban, hogy többet próbálok nyújtani az embereknek, mint azt, hogy néhány évvel vagy évtizeddel meghosszabbítóm az életüket. Azonban szüleim mindent megtettek, hogy sikerüljenek az orvosi egyetemre a felvételi vizsgáim. A felvételi előtt két héttel végérvényesen eldöntöttem, hogy mégsem jelentkezem. Akkor mosolyszünet következett szüleim és köztem, mégis, nem sokkal ezután ők voltak azok, akik még abban az évben elkísértek a szemináriumba.
1999. november 13-án került sor a papszentelésemre a Munkácsi Székesegyházban.
- Hol teljesítettél eddig lelkipásztori szolgálatot?
- Első szolgálóhelyem Munkács volt, ahonnan elláttam Szolyvát és a Munkácsi járást. Aztán Beregszászon, Ungváron, Csapon, Ráton, Szlatinán szolgáltam, idén augusztus elejétől pedig Husztra neveztek ki. Ide mintegy hazajöttem, mivel nagyszüleim sokáig Huszton éltek. Nagyapám az 1920-as években hozta létre a huszti
polgári iskola alapján a huszti gimnáziumot, ő volt az első igazgatója és építtetője. Tudomásom szerint nagyon jól érezte magát itt. Úgy érzem, többek között az itteni közösségnek is szerepe volt a papi hivatásom formálódásában, amiért nagyon hálás vagyok.
- Eddigi szolgálatod során, miközben Istent közvetítetted az embereknek, neked hogyan alakult a kapcsolatod a Mindenhatóval?
- Ezek alatt az évek alatt igazából csak a szeretetét tapasztaltam. Annak örülök, hogy nem egy amolyan jó főnök - jó beosztott relációban vagyok a Jóistennel. Inkább olyan a kapcsolatunk, hogy Neki mint jóságos atyának egy haszontalan szolgája vagyok, aki több-kevesebb sikerrel végzi a munkáját. Csodálom a türelmét és tapasztalom, hogyan mutatkozik meg az Ő ereje az általa kiválasztott gyengékben.
- Ungvári szolgálatod alatt a görög katolikus szemináriumban is tanítottál Milyen élményeid voltak ott?
- A szemináriumban latin nyelvet és egy szemeszter erejéig bölcselettörténetet oktattam. Alapvetően jól éreztem magam a kispapok között. Az ottlét, az órák arra késztettek, hogy rendszeresen készüljek, utánanézzek dolgoknak. A latin előadások alatt törekedtem arra, hogy ne csak a kispapok latin nyelvtudása bővüljön, hanem a latin rítusról is szerezzenek ismereteket, ezért erről is beszéltem nekik. Annak idején kicsit tartottak is tőlem, mert óráimon próbáltam azért nevelgetni is őket. A fegyelem, amit az egri szemináriumban tapasztaltam, pozitív irányba terelte pappá alakulásomat. Ennek alapján próbáltam nevelgetni a rám bízottakat. Néha, amikor megfordulok Ungváron, volt tanítványaim - a görög katolikus kispapok felismerik az autómat, és már messziről integetnek. Ez azért jóleső és pozitív visszajelzés.
- A mai világ nehézségei és kihívásai közepette lelkipásztorként hogyan próbálod Isten ügyét előremozdítani?
- Ugyanazt teszem, amit mindig igyekszem a Jóistent adni, az emberek elé élni. Hisz árgus szemekkel figyelik a papot, néha túlságosan is. Elsősorban a szentségekben kell a papnak eljuttatni Jézus Krisztust azoknak, akik szívesen jönnének a templomba, de egészségi-fizikai állapotuk miatt nem tehetik. A mai világnak igazából nem tudjuk jól csomagolva "menedzselni" az evangéliumot. Sokat gondolkodtam azon is, hogy a szemináriumokba be kellene vezetni egyfajta szent menedzsmentet. Aztán rájöttem, hogy felesleges. Maga a keresztény ember élete legyen a csomagolás, a többit a Jóisten intézi.
Nem hiszem, hogy a mai emberek nem kíváncsiak az Istenre. Nagyon is kíváncsiak, és egyre többen lesznek kíváncsiak Rá. Dióhéjban tehát a kérdésre válaszolva: a papnak élnie kell a papságát, megvalósítania mindazt, ami miatt pap lett.
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs

A négy evangélium
Jézus Krisztus életét négy különálló, írott tudósításból -a négy evangéliumból - ismerjük. Miért volt szükség négy beszámolóra, amikor talán egy is elegendő lenne?
A négy evangélium négy különböző szemszögből mutatja be Jézus személyét és tevékenységét. Gondoljunk csak arra, hogy balesetek alkalmával is mindig szükség van minél több tanú kihallgatására, mert a vizsgálat vezetői ily módon nyernek teljes képet az eseményről. A szemtanúk vallomásai bizonyos részletekben eltérőek, sőt előfordul, hogy ellentmondanak egymásnak, de alapjában véve mindegyikük ugyanarról a balesetről beszél, s ha vallomásaikat egymással összehasonlítjuk, elmondhatjuk, hogy objektív képet nyertünk a történtekről. A négy evangélium is, egymást kiegészítve, lehetővé teszi Jézus életének, cselekedeteinek és jellemének alaposabb megismerését.
Az evangéliumok íróinak célja
Minden egyes evangélista saját nézőpontjából szemléli Jézust. A szinoptikus evangéliumok - Máté, Márk és Lukács evangéliuma - hasonló szempontokat tartanak szem előtt. Márk evangéliuma keletkezett először. A szerző valószínűleg Szent Péter igehirdetései és visszaemlékezései alapján állította össze művét, amelyben gyors egymásutánban és tömör leírásban követik egymást az események. Máté és Lukács saját céljaiknak megfelelően használták (és alakították át) Márk szövegét. Máté rámutat, hogyan teljesedtek be Jézusban az ószövetségi próféták jövendölései, Lukács pedig választ akar adni a Jézus személye és tanítása iránt érdeklődő emberek kérdéseire. A negyedik evangélista, Szent János, merőben más hozzáállással közelíti meg a dolgokat. Ő úgy válogatta össze a rendelkezésére álló anyagot, hogy mindenekelőtt Jézus Krisztus eljövetelének mélyreható értelmére vessen fényt. A négy evangélistának azonban közös célja is volt, s ezt János így fogalmazta meg:
Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek fel ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy hit által életetek legyen benne" Jn 20,30-31).
A Jézus Krisztus egykor és ma c. könyvből
Hazai hírek
július 2-6. Ferences kisnővérek tartottak lelkigyakorlatot fiataloknak Szinyákon.
július 10-13. Az Egyházmegyei Hittanverseny nyertes csapatainak táborát rendezték meg Kerekhegyen.
július 16-20. között Kerekhegyen került sor az idei egyházmegyei ministránstáborra.
július 15-18 között Margarítha nővér lelkigyakorlatot tartott az ukrán nyelvű híveknek Schönbornban, melyen 1 70-en vettek részt. Ugyanitt tartotta meg július 18-22. között a cigányok számára is lelkigyakorlatát, melynek mintegy hetven résztvevője volt.
július 31 -augusztus 5. között került sor az V. Kárpátaljai Gitáros Táborra Munkácson.
augusztus 1-6. között kárpátaljai fiatalok is részt vettek Medngorjéban az ifjúsági fesztiválon.
augusztus 10-12. között Roska Péter atya szokásos évi lelkigyakorlatát tartotta Ungváron, melyen hatvanan vettek részt.
augusztus 16-20. között tartották Kerekhegyen az egyházmegye gyermekkórusainak táborát.
augusztus 25-ÉN tette le örökfogadalmát Budakeszin Melega Gabriella Anna aknaszlatinai származású domonkos nővér.
szeptember 1-jén került sor a Munkácsi Szent István Líceum tanévnyitó ünnepségére. A székesegyházban megtartott Veni Sancte szentmise után a líceum épületében folytatódott az ünnepség.
szeptember 8. Majnek Antal püspök felszentelte a szvidoveci Kisboldogasszony templomot.
szeptember 24-ÉN 9.30-kor Munkácson, a Tours-i Szent Márton Székesegyházban Mayer Mihály pécsi püspök az egyházmegyei papjaival együtt ünnepi szentmisét mutat be a székesegyház felszentelési évfordulóján. Egyházmegyénk minden hívét szeretettel várjuk!
|
Kedves pedagógustársunk!
Szeretettel hívunk téged lelkigyakorlatra a Szinyáki Lelkigyakorlatos Házba október 26-28. között. A lelkigyakorlat témája: "Útmutató a keresztény mindennapokhoz. Örömök és nehézségek". Vezeti: Babály András atya. Ha van kedved ahhoz, hogy együtt töltsünk egy hétvégét, lelkileg felfrissüljünk, lendületet és erőt kapjunk az új tanévhez, akkor jelentkezz október 21-ig. Jelentkezéskor kérjük, add meg elérhetőségedet, hogy a részletekről tájékoztatni tudjunk.
Részvételi díj: 10 hrivnya
Jelentkezni a következő telefonszámokon ill. e-mail címeken lehet:
Halász Marianna +380976886113
e-mail: maryhal2003@yahoo.co.uk
Henkel Betti +380664787238
e-mail: hbetty@kmf.uz.ua
Előreláthatólag október 26-án, pénteken délután indulunk busszal Munkácsról Szinyákra. Október 28-án, vasárnap a délelőtti szentmise után indulunk vissza.
|
|
A "SZENT MÁRTON KARITÁSZ" KÁRPÁTALJAI MEGYEI JÓTÉKONYSÁGI ALAPÍTVÁNY UKRAJNAI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TANULÓ KÁRPÁTALJAI DIAKOK RÉSZÉRE MEGHIRDETETT
ÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZATÁNAK NYERTESEI A 2007/2008-AS TANÉV ELSŐ FÉLÉVÉRE:
Cserbánics Diana
Demjén Izabella Dzsezsenyák Dóra Gál Adrienn Gazdag Vilmos
Goór Andrea Halász Marianna Hindrjuk Janek Holozsi Imre
Holozsnyai Norbert Horváth Györgyi Kiss Melinda Mandzák Gábor
Mészáros Gábor Molnár Csilla | Molnár Ferenc
Nánási Antal
Pászka Katalin Rozgonyi Pál Ruszin Marianna Sólyom István
Strempel Antal Szendrey Anita Szuhányi Livia Tahi Attila
Takács Ferenc Tari Erika Tóth Zsolt Vámos Júlia |
Az ösztöndíj-támogatás összegéről és a további részletekről a nyertes pályázók postai úton kapnak értesítést.
A pályázatról részletesebben a Szt. Márton Kárpátaljai Caritas oldalán olvashatnak az érdeklődők.
|
KÜLFÖLDI HÍREK
Beiktatták hivatalába Ternyák Csaba egri érseket
Az egri bazilikában június 9-én délelőtt ünnepi szertartás keretében foglalta el érseki székét Ternyák Csaba érsek, az Egri Főegyházmegye új főpásztora. A szertartáson vatikáni küldöttség is képviseltette magát. Jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, határon túli magyar püspökök, köztük Majnek Antal munkácsi megyéspüspök, valamint a közélet számos képviselője.
A délelőtt 1/2 11-kor kezdődő szertartás kezdetén Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius felolvasta a Szentatya üdvözletét és a kinevezési bullát, amelyet magyarul Fi-czek László kanonok, érseki irodaigazgató ismertetett a papság és a hívek közössége előtt. Ezután következett Seregély István érsek beszéde, majd a nyugalomba vonult egri érsek átadta a pásztorbotot utódának.
"Örömmel és várakozással jöttem ebbe az egyházmegyébe, amelynek nevezetes múltja, virágzó jelene és ígéretes jövője van" - fogalmazott Ternyák Csaba, és hozzátette: a szeretetet szeretettel igyekszik viszonozni, és életét a Főegyházmegye szolgálatába állítja.
Koadjutor érseket nevezett ki Letnbergbe a pápa
Július l6-án, hétfőn XVI. Benedek pápa lembergi koadjutor érsekké nevezte ki Mieczyslaw Mokrzycki lengyel prelátust, aki eddig a Szentatya magántitkáraként dolgozott.
A volt vatikáni titkár Lemberg jelenlegi érsekének, a 81 éves Marian Jaworski bíborosnak munkáját segíti annak visszavonulásáig, amikor is utódlási jogcímmel automatikusan a nyugat-ukrajnai város érseke lesz. Mokrzycki atya 1996 óta szolgált II. János Pál pápa mellett titkárként, akit megválasztása után XVI. Benedek pápa is hasonló feladattal,bízott meg.
Mieczyslaw Mokrzycki 1961-ben született Lengyelországban, teológiai tanulmányait a lublini katolikus egyetemen végezte, majd 1987-ben szentelte pappá Jaworski bíboros és nevezte ki a lembergi katolikusok apostoli adminisztrátorává. Különféle megbízatások után 1995-96-ban a vatikáni Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció munkatársa lett, majd 1996-tól II. János Pál, 2005-től pedig XVI. Benedek pápa személyi titkára, egészen mostani kinevezéséig.
Az új lembergi koadjutor érseket XVI. Benedek pápa 2007. szeptember 29-én szenteli püspökké az ukrajnai főpásztorok ad limina látogatásának végén, melyen Majnek Antal munkácsi megyéspüspök is részt vesz.
A III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés Nagyszebenben
2007. szeptember 4-8. között tartották a III. Ökumenikus Nagygyűlést a romániai Nagyszebenben, melyen részt vett Majnek Antal püspök és Josef Trunk pósaházi plébános is, mint az ukrajnai püspöki kar küldöttei.
Ez volt a harmadik ilyen rendezvény Basel (1989) és Graz (1997) után. Most már egyfajta rutinnal rendelkeznek az európai keresztények, hogy egy átalakuló világban, - mely gyakran a közömbösség hálójába zuhan -, együtt hirdessék Krisztust, aki a világ világossága. Ez volt a találkozó jelmondata is, hogy "Krisztus fénye ragyog mindannyiunk felett", mely fény egyúttal Európa egységét és megújulását is biztosítja.
Nagyszeben emellett előrelépést jelent az európai keresztény egyházak összefogásában, mert az egyhetes tanácskozáson sikerült megtárgyalni olyan égető kérdéseket, mint a keresztény jelenlét és a vallások találkozása Európában, a bevándorlók problémája a helyes befogadás oldaláról, a környezetvédelem és a természet megóvása a káros tényezőktől, valamint az igazságosság és a szegénység összefüggései.
Kiemelkedő volt katolikus, ortodox és protestáns részről az egyházak legmagasabb képviselőinek jelenléte. A találkozón felolvasták XVI. Benedek pápa levelét is: "Örömmel tölt el az a törekvésük - írja a Szentatya a Nagygyűlés mottójára utalva -, hogy új fényt ismerjenek fel a megfeszített és feltámadt Krisztusban, az európai keresztények megbékélése érdekében." A Szentatya fontos feladatnak tartja a kereszténység haladását az ökumené útján, mint ahogy azt elődje, II. János Pál pápa is hangsúlyozta.
"Az idők jelei támogatást nyújtottak és bátorítottak minket az elmúlt évtizedekben, az előző két nagygyűlésen át egészen a 2001-ben Strasbourgban aláírt Ökumenikus Chartáig. A mi feladatunk Krisztus világosságát vinni az emberek közé. Kérjük a békét és az egységet az Európában élők számára" - írta még a pápa
Felolvasták Rowan Williams Canterbury érsek üzenetét, valamint Ishmael Nokónak a Lutheránus Világszövetség elnökének köszöntését is. Emellett jelentős világi személyek is értékelték az európai keresztények összefogását Európa érdekében.
Mi, magyarok kihúzhatjuk magunkat, mert az egyik főrendező Erdő Péter bíboros volt, akinek beszédére mindenki odafigyelt.
Az egységet csak tovább erősítette a záró nyilatkozat elfogadása és az abban foglaltak közzététele. A tíz ajánlás között szerepel a keresztények közeledését előmozdító törekvések folytatása. Külön felhívás történt Európa felé az egyházak társadalmi szerepvállalását komolyan vevő magatartás érdekében. Többek között hangsúlyozottan kiemeli az üzenet az afrikai kontinenssel való szolidaritást, mert a két földrész, már közelsége miatt is, összetartozik. Európa lelkiismeretére hatva pedig kinyilvánítja, hogy Európának inkább a népek közösségévé, mint gazdasági területté kell válnia. A nagygyűlés azzal a reménnyel zárult, hogy Krisztus ragyogó fényessége megvilágítja és megerősíti az egyházak és Európa egységét.
Nagyszeben ebben az évben Európa kulturális fővárosa. A történelmi városközpontban békésen megfér egymás mellett a római katolikus, a görög katolikus, a református és az ortodox templom. A szászok által felépített városban a történelmet sugárzó utcák és házak azonnal éreztetik a hely és a régi korok hangulatát.
A Magyar Kurír hírei alapján összeállította: Pápai Zsuzsanna

Cserkészeink a XXI. Jubileumi Jamboree-n
Az év legkiemelkedőbb nemzetközi eseményét rendezték meg 2007. augusztusában az angliai Essex megyében. A cserkészmozgalom idén ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját, aminek fénypontjaként tartották a Cserkészek Világtalálkozóját (angolul Jamboree-t), melyet négyévente rendeznek meg, s melyen három kárpátaljai magyar cserkésznek is volt szerencséje résztvenni.
Sokszínű nyakkendőket viselő ifjak érkeztek a Chelmsford nevű kis közép-angliai városka Hylands Parkjába a szélrózsa minden irányából. Volt, aki biciklivel, hajóval, busszal, repülővel indult útnak, de a cél egy volt: eltölteni két felejthetetlen hetet a világtalálkozón, amely az olimpia után a legszélesebb körű nemzetközi rendezvénynek számít. A résztvevők száma csaknem 40000 volt, közel 150 országból. Lehetőség nyílt arra, hogy a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség három cserkésze - Bilák Krisztina, Kizman Antal és Tegze Pál (az utóbbi két fiú a Munkácsi Szt. István Líceum diákja) - a Magyar Dzsembori Csapat tagjaként képviseljék szülőföldünket a világtalálkozón.
A Jamboree nyitóünnepségét július 28-án tartották, amelyen részt vett a királyi család két tagja: Vilmos herceg és Kent hercege, aki egyben az Angol Cserkészszövetség elnöke is. Egy másik felemelő ceremóniára augusztus 1-én került sor. Napfelkeltekor a 100 éve lord Baden-Powell által rendezett első cserkésztáborra emlékeztek, és köszöntötték a cserkészet új évszázadának hajnalát Brownsea szigetén.
A tábor egy hatalmas, mintegy 400 hektárnyi füves, parkos részen terült el. 16 altábora mind külön egységet képezett. Az alapos szervezői munkát jellemzi, hogy a szükséges tábori építményeket, vizesblokkokat már tavaly elkezdték építeni. A program rendkívül gazdag volt. A hangsúlyt a cserkészek találkozására, egymás megismerésére, közös munkára fektették. Naponta 4000 cserkészt vittek el a London környékén elterülő Gilwell parkba, ami a világ egyik legnagyobb cserkészparkja. Itt aztán volt miből válogatni: előre kiépített hatalmas akadálypálya teljesítése, kézműves programok, sütés, főzés, barlangászás, sziklamászás, BMX-pálya, gokártozás terepen lábhajtással, és rengeteg fantasztikus, szórakoztató program. Szinte minden nemzetnek volt sátra, ahol bemutattak magukról néhány érdekességet, népszokást. Például a franciáknál helybeni kerékpárhajtás, a hollandoknál fapapucs festés, a németeknél "vízi" előadások, a magyaroknál néptánc és ostorcsattogtatás volt a legnépszerűbb. A központi téren felállították a Globális Fejlődés Falvát, ahol kiállítások, kiscsoportos foglalkozások keretében próbáltak rávilágítani olyan mindenkit érintő problémákra, mint a környezetünk, egészség, béke, emberi jogok. Hat londoni emeletes busz tematikus kiállításoknak adott helyet, ahol rövid foglalkozások, játékok révén lehetett közelebbről megismerkedni az ivóvíz, gyerekek, nők jogai, vagy akár az ökoturizmis tematikákkal. Mégis a legnagyobb élményt, a "Jamboree feeling-et" a személyes találkozásokon, barátságokon keresztül lehetett megtapasztalni. Olyan volt időnként a tábor, mint egy nagy keleti piac, ahol mindent adnak-vesznek, badgeket, nyakkendőket csencselnek, az ügyes cserkészeink pl. szimatszatyrokat cseréltek el eredeti svájci bicskákra.
A Dzsembori kapui nyitva álltak minden érdeklődő előtt. Voltak napok, amikor a látogatók száma elérte a tízezret. Akadtak köztük neves személyek is, mint például lord Baden-Powell unokája, vagy Lech Walesa, Lengyelország egykori elnöke. A mai kor szelleméhez híven a tudósítók kihasználtak minden kommunikációs csatornát: naponta megjelent a jamboree-újság friss hírekkel, elő, 24 órás, interneten is fogható rádióadással jelentkezett a "Promise FM", a tábor ideje alatt a BBC riporterei számoltak be a történésekről. Amikor lecsengtek a záróünnepséget követő tűzijáték utolsó robbanásai, mindenki megértette, hogy nagyszerű, felejthetetlen eseménynek lett tanúja. A Jamboree-zászlót továbbadták - 2011-ben Svédország lesz a házigazdája a soron következő világtalálkozónak.
Reméljük, hogy a kárpátaljai magyar cserkészek oda is eljuthatnak.
Törpilla
Párhuzamos történetek
A NEM KÍVÁNT GYERMEK
Két néni beszélget a buszon. Jobban mondva, inkább csak az egyik beszél, panaszolja sorban, milyen nehéz a helyzete, mennyire magára maradt. Az egyetlen fia felé se néz.
- Lett volna egy másik gyerek is -teszi hozzá - de azt elkapartattam. Most már javakorabeli ember lenne, a támaszom lehetne, így meg itt állok szálegyedül - panaszkodik a néni, és már az sem zavarja, hogy mások is hallják.

B. néni idős korára is filigrán, mosolygós asszony maradt. Gyerekei és unokái gyakran fölkeresik, bármilyen gondjával hozzájuk fordulhat. Ő is segít gyerekvigyázásban, háztartásban - ahogy tud. Négy gyermeket neveltek, és a legkisebb is középiskolás volt már, ő maga pedig túl a negyvenen, amikor jelentkezett az ötödik. Férje abortuszra biztatta -nem fognak tudni ennyi gyereket eltartani, és hát a korban is benne van már... Ő azonban Isten ellen való véteknek tartotta volna a magzat megölését. A kislány megszületett, szépen felnevelték, sok örömüket lelték benne. Ma is bátran támaszkodhatnak rá szülei, akiket szép unokákkal is megajándékozott.
APUKA PÉNZT KERES
N. falun él. Van háza, márkás autója, felesége és egy egyéves, aranyos kis gyermeke. Éjjel-nappal dolgozik. Tetőfedőként szinte bármennyit elkérhet a munkájáért, annyira keresik. Éjszakánként pedig átjár a határon, abból is jó keresete van. Most diszkót épít, hozzá kávézót és boltot.
- Ez a biznisz... - mondja ujjait dörzsölve.
A családját alig látja. Mostanában sokat veszekszik a feleségével, utoljára pedig a családjával is komolyan összevesztek. Az asszony válni akar.

G. és felesége három kisgyereket nevelnek. Pici a lakás, nagyon kellene egy nagyobb, a gyerekeknek nagy a mozgásigénye - hiába, három
fiú, kedvesek, de egész nap csak szaladgálnának. A kertes ház szóba sem jöhet, de legalább még egy szoba...
G. egy karitatív szervezetnél dolgozik, átlagos, vagy kissé alacsonyabb fizetésért. Sokan ismerik, jó szakember. Nemrég kapott egy állásajánlatot. Jó fizetésért dolgozna, tetszik a munka is. Egy kis baj mégis van - este nyolc után járna haza mindennap, amikor a gyerekek már ágyba kerülnek.
G. és a felesége sokáig beszélgettek esténként azon a héten. Végül közösen döntöttek. A gyerekeknek fontosabb, hogy mindennap teljes értékű időt tölthessenek az apjukkal. Ebben békességet találtak, házasságukat és családjukat a közösségben példaként emlegetik.
Most úgy tűnik - egy nyereménynek és egy rokoni felajánlásnak köszönhetően -, mégis meglesz a nagyobb lakás is.
A MEGHALT FIÚ
M. a negyvenes évei végén járó, keserű arcú asszony. Már csak azért sem vidám jelenség, mert mindig feketében jár. Az ismerősei szánakozva mesélik el a történetét.
Fiatal házasokként aktív életet éltek. Sokat dolgoztak, szórakoztak. Közben megszületett a kisfiúk, életük értelme. Ha később megkérdezték őket, mikor lesz kistestvér, legyintettek vagy nevettek. Elég nekik egy gyerek is! Mennyi gond, pénz, idő egyetlen gyerek felnevelése is - nem hiányzik hozzá még egy második!
A kisfiút mindennel elhalmozták, szépen növekedett. Aztán tizennyolc évesen egy figyelmetlen autós elütötte. Anyja azóta nem tud magához térni. Már nincs értelme az életének.

D. és felesége Isten ajándékának tekintették a gyermeket. Öt ilyen ajándékot nevelgettek nagy szeretettel. Egy alkalommal az egyik kisfiú a szomszédoknál volt, ott történt vele a baleset. Nem tehetett róla senki, hogy a gyerek meghalt. A szülők megvigasztalták a kétségbeesett szomszédokat és eltemették a gyereküket. A többit még nagyobb szeretettel nevelték tovább.
Évek múltak el. Az édesanyának ma is könny szökik a szemébe, amikor a meghalt fiáról esik szó, de kiegyensúlyozott, értelmes életet él és békesség sugárzik az arcáról. A helyi közösség és egyházuk is sokat köszönhet a családjuknak.
"JÖVEVÉNY"
A fiatal házaspár a határon túlról, többórás utazás után este érkezett meg a fővárosba. Egy távoli rokon ígért nekik szállást. Felkeresték a megadott címet, ahol az asszony tizenéves fiával élt együtt - férje évekkel ezelőtt elhagyta őket. Becsengettek. Bentről veszekedés hallatszott.
- Nem, nem hozhatod be őket ide! Nem akarom, hogy bejöjjenek! Nem engedem!
- A lázadó kamasz hangja túlharsogta édesanyja könyörgő szavait.
Az asszony végül sírva küldte el vendégeit az éjszakába.
A pályaudvaron húzták meg magukat a hajléktalanok között. "Mert nem jutott nekik hely a szálláson." - A fiatalasszonynak az a régi betlehemi éjszaka jutott eszébe, és a gyermek, akit a szíve alatt hordott.

A T. családban nyolc gyerek nevelkedett, akiket az apjuk igencsak kínlódva igyekezett eltartani szerény tanári fizetéséből. Éppen megvolt a szükséges - de annál semmivel sem több. Abban az évben történt, hogy összeomlott a dicső szocializmus Európa-szerte. Azazhogy éppen csak kezdett. Keletnémet menekültek áradata keresett átmeneti szállást Budapesten, hogy majd alkalomadtán innen szökjenek át nyugatnémet területre. Egy budapesti plébániaközösség befogadta őket.
A legnagyobb lány is hazahozott egy házaspárt egy pici gyerekkel. Két táskában volt az egész vagyonuk. Az apa először nyelt egy nagyot ("Csak egy hónapra!" - mondta a lánya), aztán elkészítették a helyet a jövevény családnak és szeretettel bántak velük.
Egy napon a vendégek bejelentették, hogy a többi menekülttel együtt megpróbálnak átjutni a zöldhatáron Ausztriába. Akkor már változás volt a levegőben, tudni lehetett, hogy ezeket a határsértőket nem lövik le.
- Sok szerencsét! Viel Glück! - mondta az apa, aztán kivett a szekrény mélyéből 500 osztrák schillinget. Az abszolút vésztartalékot. - Tessék. Mégse legyenek ezzel a pici gyerekkel teljesen pénz nélkül Ausztriában.
A németek könnyedén megköszönték, aztán útnak indultak. A hírek szerint átjutottak a többiekkel együtt. Később egyszer jött még tőlük egy képeslap, aztán semmi.
Hónapokkal később küldemény érkezett egy osztrák paptól, aki egy ismerőse útján hallott a sokgyerekes családról. Az apa kíváncsian nyitotta fel a borítékot. "X. település plébániája szeretettel küldi a T. családnak a mellékelt 5000 schillinget..." Le kellett ülnie a folytatáshoz.
ISTEN HÍVJA A FIAMAT
R. története sokkal régebbi, évszázados. A felső társadalmi rétegből való, tehetséges fiatalember egyértelműen érezte szívében Isten hívását. Belépett egy szerzetesrendbe, és nagy lelkesedéssel készült hivatására. Édesapja halála miatt azonban félbeszakította tanulmányait. A családi ügyek elrendezése után vissza szándékozott térni a rendbe, anyja azonban ezt helytelenítette, sőt, érzelmileg zsarolta őt. R. nem volt elég erős, hogy szembeszálljon vele. Lassan lemondott céljáról, képtelen volt ellenállni az anyai nyomásnak. Lelkiismeretével azonban nem tudott elszámolni. A feszültség elől szerencsejátékokba, rossz társaságba menekült. Lassan elzüllött. Rövid időre börtönbe került, majd súlyos beteg lett. Halála előtt nem sokkal megtért és visszafogadták a rendbe, a fogadalmat is letehette. Anyja egész életében hibáztatta magát a történtekért. A fiú végül Istenhez tért - de mennyivel szebb is lehetett volna ez a történet!

F. története még ennél is régebben kezdődött. Ő is gazdag kereskedőcsalád gyermeke volt, szülei az üzlet folytatását szánták neki. Ő egy idő után felismerte a pénzhajhászás csapdáit, és Isten hívását kezdte követni. Apja ennek a szándékának minden erejével ellenállt, botrányos jelenetek sora követte egymást. A fiú azonban nem engedett a nyomásnak, az Úrra hallgatott. Sok nehézségen kellett keresztülmennie. Szegény szerzetesként élte le életét - hatására azonban megújult az egész nyugati szerzetesség és az egyház. Most Szent Ferencként tiszteljük.
Összebogarászta: Popovicsné Palojtay Márta
Iskola az egész életünk
Az iskolában gyakoroljuk be, hogy "senki nem sziget". Együvé tartozunk. Szükségünk van egymásra.
Palkó az orosz leckét hozza, Timi a fizikához ért, Lajcsinak jó viccei vannak, Peti a tornaterem felügyelője, s Rita szállítja a legfrissebb slágerlistát... Mindenki mást csinál jól, és így csinálhatja jól a "csapat".
Vége a nyárnak. Megszűnt a szünet. Indulunk az iskolába, kelletlenül, az előírásoknak engedelmes lábbal... Aztán találkozunk az osztálytársakkal és ragyog a szemünk. Mesélünk egymásnak a nyárról. A táborokról, a külföldi útról, az esőről, amely váratlanul a nyakunkba szakadt, meg a kisgyerekről, akivel együtt lestük a fecskék fészkét. Néhány perc elegendő ahhoz, hogy várjuk a következő napot, amikor majd tovább "dumcsizhatunk", hiszen még rengeteg élmény van a tarsolyunkban.
Az ember nem Robinsonnak született. Az ember nem elég önmagának! Gárdonyi Géza mécsesnek nevezi a tanítót, aki másoknak világít, s önmaga közben elfogy. Fölemészti a munkája.
Én úgy érzem: mindannyiunknak ilyen mécsesnek kellene lennünk. Mindannyian tanítói vagyunk egymásnak... Az iskola nem csupán az a földrajzilag meghatározható hely, ahová a gyerekek tanulni járnak. Iskola az egész életünk, és mi pedagógusok és diákok vagyunk benne egyszerre.
Ezért nem mindegy, hogy hogyan szólunk a munkatársunkhoz, hogyan beszélünk a szomszédunkkal, hogyan viselkedünk a buszon, az utcán, a boltban, a hangversenyteremben vagy a szabadtéri színpadon.
Felelősek vagyunk egymásért! Minden tanévben ez a felelősség a legszebb lecke! A gyermek hajlamos arra, hogy azt a tanítót kedvelje, aki engedékeny... Csak később jön rá, hogy mennyivel többet kapott attól, aki érte volt szigorú.
Enzsöl Ellák Szeretethittan c. könyvéből
Ministránstábor - 2007
Mint minden évben, most is sor került a ministránsok számára megrendezett táborra, amely ebben az évben Kerekhegyen zajlott július 16-20. között. A tábor Kárpátalja minden római katolikus ministránsának lehetőséget nyújtott az ismerkedésre, a pihenésre, és persze szórakozásra is.
A tábor fő célja minden évben az, hogy minél világosabbá tegyük az oltár melletti szolgálat fontosságát és súlyát, valamint az, hogy a fiataljaink által végzett egész évi hű szolgálatot valamilyen módon megjutalmazzuk. Fontos az oltár mellett végzett szolgálat, mert így még közelebbről átélhetjük a szentmise mélységét és szépségét, s ugyanakkor súlyos is, mert nem hasonlítható egyetlen más tevékenységhez sem.
Az idei táborba 22 ministráns jött el. Szervezése már a nyár elején megkezdődött, így a megérkezés napjától egészen a hazautazásig érdekes programmal tudtunk ministránsaink elé állni. Voltak különböző közösségi játékok, ügyességi feladatok és olyanok is, amelyekkel az oltárnál való szolgálatot és a Szentírásra vonatkozó ismereteiket is bővíthették a fiatalok.
Mivel napközben igen meleg volt, úgy döntöttünk, hogy minden napra beiktatunk egy fürdést. Ezt egy helyi üdülőhely medencéjében tudtuk megoldani.
Minden este a nap zárásaképpen tábortüzet rendeztünk, amely keretében szentírási és más jeleneteket kellett eljátszaniuk a fiataloknak. Ezek, és minden ilyenféle feladat, vetélkedő keretében zajlott, amelyekért pont illette a csapatokat. Első nap minden csapat tábortűzi feladata az volt, hogy válasszanak először is egy nevet, majd ezt a nevet egy jelenet keretében úgy kellett előadniuk, hogy a többi csapat kitalálja. Ezenkívül sor került beszélgetésekre is, amelyekben a fő kérdés az volt, hogy miért vállalta egyik-másik fiatal az oltárnál való szolgálatot. A beszélgetésekből az derült ki, hogy majdnem mindegyik jelenlegi ministránsunk a hitoktatója felszólítására kezdte el a ministrálást. De akadt olyan is, aki a barátja kérésére jelentkezett, így hát köszönetet szeretnék mondani minden hitoktatónak, hogy buzdításukkal az oltár szolgálatához segítik a fiataljainkat.
Összefoglalva ezt a majdnem egyheti együttlétet, azt tudom mondani, hogy mindannyian lelkiekben gazdagabban mentünk haza, és mint mindig, az a kellemes érzés töltött el bennünket, hogy nem csupán külön-külön plébániák ministránsai vagyunk, hanem egy "Valakinek" a hű gyermekei; és ez a valaki nem más, mint a mi mennyei Atyánk.

Számít-e a szemét?
Kisgyermekes anyukaként írom most ezeket a sorokat, és néhány élményemet szeretném megosztani a kedves olvasókkal. Kétéves kisfiámmal sétáltam nemrég a városban, ahol lakunk, és az úton szanaszét papírok hevertek: csokoládés, fagylaltos, cigarettás papírok. A gyerek is észrevette a szemetet és megszólalt: "Anya, a buta bácsi eldobta a papírt?", és már nyúl is utána, hogy felvegye és a kukába dobja, ahogy tanulta. Nem szép dolog butának hívni egy másik embert, de tényleg buta viselkedés az, amikor valaki eldobja a szemetet az utcán. Főleg, ha az egy felnőtt. Sétálunk tovább, és egy másik anyukával találkozunk, aki épp a gyereke szájába tesz egy cukorkát. A cukorka papírját fogja, és egyszerűen begyömöszöli a mellettünk elhúzódó kerítés vasoszlopába, amit nem fedtek le, vagy a fedés már rég lekerült róla. Szóhoz sem jutok a megdöbbenéstől, hiszen a kisfiam is látja az "eseményt", ha nem is figyel rá tudatosan, de a tudattalanjába elraktározza ezt a jelenetet, s egyszer majd azt hiszi, hogy ő is begyömöszölheti a papírt a vasoszlopba. Ha megtenné, nagy szidást kapna. De a nénit nem szidhatom meg, sőt, még nekem kell majd elmagyaráznom a fiamnak, hogy miért így viselkedett ez a felnőtt.
Sokszor szégyellem magam amiatt, hogy olyan szemetes a város, a környék, pedig soha nem dobok el szemetet. Időnként elgondolkodom, hogy mit tehetnék én, fiatal anyuka, aki szeretne tisztább környezetben élni, aki nem akar a gyerekének folyton magyarázkodni amiatt, hogyan kerül a szemét az utcára. Már nincs messze az az idő, amikor a fiam megkérdezi, hogy mások miért nem a kukába dobják a szemetet, és neki miért úgy kell tennie. A válaszom valószínűleg csak annyi lesz: Mert az embernek vigyáznia kell a környezetére, még akkor is, ha mások ezt nem teszik.
Mostanában bukkantam rá II. János Pál pápa 1990. évi nagyon fontos üzenetére a Béke világnapja alkalmából (január 1.), melynek címe: Az ökológiai válság: közös felelősségünk. Alcíme: Békesség a teremtő Istennel, békesség az egész teremtett világgal. Ez üzenet olvasása közben döbbentem rá, hogy bűnt nem csak közvetlenül emberek ellen tudunk elkövetni, hanem a természet, a teremtett világ, a környezetünk ellen is. Nem csak az emberek közötti viszonyban lelhetők fel óriási problémák, hanem az ember és a természet között is. Nincs harmónia, béke, és a körülöttünk eldobált szemét a mi közös bűneinket szimbolizálja. Azét, aki eldobja, és azét, aki ezt eltűri és nem szedi össze.
Az ökológia nem csak a nagyokon (politikusokon, gazdag embereken, magas beosztásban lévőkön stb.) múlik, hanem megvan a mi felelősségünk is kicsiben. János Pál így ír: "A környezeti felelősségtudatra való nevelés rendkívül sürgető feladat: felelősség önmagunkért, másokért, és a Földért magáért. Az oktatás nem gyökerezhet pusztán érzelmekben vagy üres kívánságokban. Nem szabad, hogy a modern világ visszautasításán vagy valamiféle "elveszett paradicsom" utáni homályos vágyon alapuljon. A felelősségtudat valódi oktatása együtt kell hogy járjon a gondolkodásmódunkról és viselkedésünkről szóló hiteles párbeszéddel. Az egyházaknak és vallásos testületeknek, nem-kormányzati és kormányzati szervezeteknek, valójában a társadalom minden tagjának pontos helye és szerepe van az oktatásban. Az első tanító maga a család, ahol a gyermek megtanulja tisztelni szomszédait és szeretni a természetet."
Ha a kisfiam felnőtt korára az írás, olvasás, számolás, imádkozás stb. mellett megtanulja nem eldobni a szemetet, sőt, kukába dobni a mások által eldobottat, már tesz valamit a teremtett világért. Anyaként talán csak ennyit tehetek. De ennyit igenis tehetek. S azt hiszem, ez nem olyan nehéz.
II. János Pál pápa Assisi Szent Ferencet nyilvánította az ökológiával foglalkozók égi patrónusává: "Ő a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést - állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is - meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsőítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől."
to
A szeretet soha nem fogy el
Csodálatos magyar nyelvünkben legszebb szó a szeretet. A szeretet nem jár egyedül, társul vele az együttérzés, a segítő kéznyújtás. Hagyományainkhoz híven nyaranta személyesen keressük fel az Égermezei Gyermekotthont. A Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezete felkészült erre az útra. Igen szépen kimosott, kivasalt gyermekruhát hozott nagy zsákkal Riskó Krisztina, szervezetünk egyik legaktívabb tagja. Nagyon sok édességet, kekszet, játékot vittünk, mindenkinek személyesen adtuk át az ajándékokat. Az Intézetben fizikailag és szellemileg sérült gyerekek vannak, akik senkinek nem hiányoznak, élik a mindennapjaikat, fel sem fogják, milyen lenne az életük egy meleg családban. Az édesanyák otthagyták őket a kórházban, végképp lemondva gyermekükről. Arra a több mint két órára ilyenkor együtt dobban velük a szívünk - már jól ismerjük őket. Tanárnőnknek, Borbély Ibolya néninek messziről kiabálják: Iboljá, Iboljá...
Meglátogattuk azokat is, akik ágyhoz vannak kötve, ők járni sem tudnak. Valamelyikük összegömbölyödik az ágyon, nem tud kinyújtózni. Van, aki állandóan előre-hátra rázza a fejét - nem hagyja abba egy percre sem. Megsimogattuk őket, együtt labdáztunk azokkal, akik tudnak járni, mozogni, több fényképet is készítettünk, nagy örömükre.
Igen hibásan beszélnek, akik egyáltalán tudnak, de azért nagy szeretettel meghívtak, hogy hallgassuk meg a koncertjüket. Éppen ott volt az énektanár, Szlavinec Jurij, aki hetente jár az otthonba foglalkozni velük. Négy éneket adtak elő nagy átérzéssel, melyeket meg-megismételtek. Mindegyik ének az édesanyáról szólt. Az egyik tartalma valami ilyesmi volt: Magasan repül a madár, körbe-körbe a ház felett, /De az nem is madár, hanem az én anyukám, /Eljött, hogy a bajoktól védje a kislányt...
Szívesen hallgattuk, minden éneküket megtapsoltuk és még a maradék csokit is szétosztottuk a szereplők között.
Ha velük vagyunk, arra gondolunk, ne legyen senki, akinek a kezét nem fogja senki sem. Elcsépelt frázis, hogy mindenki köteles a másikon, az elesettebben segíteni, de igen kevesen teszik. Pedig, ha az ember jót tesz, maga is jobbá lesz. Merjük kezünket kinyújtani feléjük. Előttük nem mutattuk, de visszaülve az autóbuszba, magunk is küszködtünk a könnyeinkkel. Az Úristen azt mondja: ne a földön gyűjtsük a kincseket, hanem a szívünkben, a lelkünkben. A megkeresztelkedéskor kapott pici fehér ruhánkon ne legyen folt, csak a sok-sok jócselekedet jele. Ne az anyagiak bőségében lássuk a világot, hanem az elesettek, árvák, özvegyek megsegítésében.
Hagyományunk második része, mikor iskolánk folyosóján megjelenik a felhívás karácsony előtt: Nagyobb boldogság adni, mint kapni! Ilyenkor nagy szeretettel csomagoljuk dobozokba ajándékainkat, melyeket postán küldünk el a Gyermekotthonba. Így szeretnénk egy kis űrt betölteni a szeretet ünnepén.
A rákoczy Szövetség Ifjúsági Szervezetének és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium Szülőföldünk Körének tagjai
Vagyok-e valaki?
A helyes énkép
Most induló sorozatunkban - melynek egy szakdolgozat képezi az alapját - a helyes önértékelés fontosságáról olvashatunk, valamint arról, mit tehet az az ember, akinek gyerekkorától fogva rossz képe van saját magáról.
A valóságnak megfelelő énkép drága kincs. Előfeltétele annak, hogy az ember teljes szívvel, hasznos és termékeny életet tudjon élni. A helyes énkép felkészíti az ember értelmét arra, hogy tisztán gondolkodjék, és hogy képességeinek a legjavát adja. Lehetővé teszi, hogy konkrét célokra összpontosítson, és arra készteti, hogy az éppen aktuális feladatnak teljes mértékben elkötelezze magát.
A valóságtól elrugaszkodott énkép óriási hátrány. Ugyanis ebben az esetben hiányzik az alap ahhoz, hogy az ember teljesen átadhassa magát annak, amivel foglalkozni kíván. Az ilyen ember agyában a különböző erőket semmi sem tartja össze, következésképp a belső egység sem tud megvalósulni. A bizonyítás kínzó kényszere gyötri, hogy elnyerje mások tetszését, elfogadtassa önmagát.
Nagyon sok olyan emberrel találkozhatunk mindennapjainkban, akik nem tekintik magukat értékes embereknek, akik úgy érzik, hogy másoknál kevesebbet érnek, vagy talán egyáltalán semmit sem érnek ebben a világban. Sőt, talán mi magunk is rengeteg komplexussal küzdünk, talán mi magunk is rengeteg sikertelenséget, sérelmet, megaláztatást és ezek miatt kialakult kisebbségi érzést hordozunk és fojtunk el magunkban. Gyakran feltesszük magunknak a kérdést: Ki vagyok? Mi vagyok? Miért vagyok? Az első kérdés azért merül fel bennünk, mert tudni szeretnénk, mivel különbözünk más emberektől, mi az a vonás (fizikai vagy szellemi) bennünk, ami egyéniséggé tesz minket, egyedi, megismételhetetlen, szeretetreméltó emberekké. Azok, akik nem rendelkeznek helyes önképpel, sokszor hajlamosak arra, hogy nem csak hogy másokhoz hasonlónak nem tartják, hanem egyenesen alacsonyabbrendűeknek érzik magukat. Úgy érzik, ők semmivel sem különböznek másoktól, sőt, sokkal rosszabbak, mint mások. Nem ismerik fel magukban azokat az értékeket, amelyek egyedi és szeretetreméltó egyéniségekké teszik őket. A második kérdés a társadalmi életben betöltött szerepünkre vonatkozik, kapcsolatainkra, társadalmi helyzetünkre, pozíciónkra. Mi a feladatom az emberek között, mi az, amit tennem kell, milyenek az emberekkel való kapcsolataim?
A harmadik kérdés a legnehezebb. Nincs olyan ember, aki élete során nem gondolkodott volna el legalább egyszer azon, mi is valójában életének célja. Vannak, akik kétségbeesetten keresik a választ erre a kérdésre, vannak, akik nem akarnak szembenézni ezzel a problémával, és inkább elhessegetik ezt a gondolatot, nem is hajlandók foglalkozni vele, vagyis nem hajlandók mélyen magukba nézni. Minden embernek szüksége van arra a tudatra, hogy életének van értelme. Biztosak akarunk lenni abban, hogy másoknak szüksége van ránk, hogy szeretnek minket, hogy értékesek vagyunk, hogy fontosak vagyunk, hogy számítunk valamit ebben a világban.
A legtöbb gondot az jelenti nekünk, hogy mit is gondolnak rólunk mások. Feltehetőleg nincs olyan ember, aki ne lenne érzékeny mások véleményére, még akkor sem, ha igyekszik ezt palástolni, vagy maga sem hajlandó ezzel szembesülni. Szeretnénk tudni, hogy elfogadnak-e minket az emberek olyannak, amilyenek vagyunk, tetszünk-e másoknak, megfelelően viselkedünk-e vagy öltözünk, elég jók vagyunk-e másoknak. Sokan nem érzik jól magukat társaságban, úgy érzik, hogy mások úgysem tudják őket elfogadni, mert nem tudnak viselkedni, öltözködni, nem mernek megszólalni attól félve, hogy valami ostobaságot találnak mondani, és akkor mások megvetik őket.
Énképünk tehát állandó ellenőrzés alatt tartja gondolatainkat. Sokan azért rugaszkodnak el a valóságtól, mert énképük hamis. Az, hogy mit tartok saját magamról, elfogulttá tesz és komolyan befolyásolja azt, ahogy az eseményeket értelmezem. Mindenki vágyik arra, hogy csodálják, sokan azonban - torz énképük következtében - mereven ellenállnak, ha mások pozitívan nyilatkoznak róluk. Sokan csúnyának érzik magukat. Ilyenkor nem veszik észre szépségüket, nem hajlandók elfogadni mások csodálatát, a bókok zavarba ejtik őket, hiszen csak vigasznak szánt kegyes hazugságnak tartják ezeket. Vannak, akik butának tartják magukat, annak ellenére, hogy rendkívüli tehetségekkel, szellemi képességekkel bírnak. Mások úgy érzik, hogy nem felelnek meg az elvárásoknak, mindig elégedetlenek az elért eredményeikkel, mindent jobban akarnak csinálni, vagyis mindig elégedetlenek önmagukkal, s úgy érzik, hogy nekik soha semmi nem sikerül. Ilyen önképpel rendelkező ember nehezen tud beilleszkedni valamilyen közösségbe, nehezen alakít ki kapcsolatokat és nehezen talál barátokra, hiszen mindig az a gondolat kíséri, hogy ő valójában egy haszontalan kis senki, és senkinek sincs igazán szüksége rá, ő tulajdonképpen csak zavaró tényező a társaságban. Környezetének nagyon sok türelemre és szeretetre van szüksége, hogy egy ilyen énképpel rendelkező embert meggyőzzön az ellenkezőjéről, vagyis arról, hogy igenis valaki, hogy értékes ember, hogy fontos a körülötte élőknek, hogy szívesen látják társaságukban.
Puskás Diána Maurice E. Wagner nyomán
Lázár Ervin
A nagyravágyó feketerigó
A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme - és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.
Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.
A feketerigó fénylő fekete volt.
És nem tetszett neki a fekete szín.
Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett - mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: "Csk, csk, csk!" Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé.
Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben.
Bánata akkor vált mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a madaraknak:
- Kellene nekem egy barát. Egy madár barát. Aki reggelenként megkocogtatná az ablakomat, és mindennap megajándékozhatnám kenyérmorzsával meg kölessel.
- Aha - mondták a madarak.
Egyedül az uhu mondta, hogy "uhu". Talán azért, mert nem szereti a kölest meg a kenyérmorzsát, de az is lehet, azért, mert mást nem tud mondani.
A barátság nem könnyű dolog. Mert jó, a kisfiúnak szüksége volt egy madár barátra. Csak hát olyan madár nélkül, akinek viszont éppen egy kisfiú barátra lenne szüksége, ez nem megoldható. A madarak legtöbbjének volt már barátja. A barázdabillegetőnek a szúriszarka, a gyurgyalagnak a szalakóta, a gólyának a kanalas gém, a búbos vöcsöknek a bölömbika. Csak a macskabagolynak meg a szürke varjúnak nem volt barátja, de ők igen mogorvák, nincs is szükségük barátra.
Na és persze a feketerigónak sem volt barátja, mert szegyeiké a színét, s emiatt fönn hordta az orrát. Furcsa dolog, de így volt. Mással is megesik: szégyell valamit, és azt hiszi, csak úgy tudja elviselni a szégyenét, ha fönn hordja az orrát.
így aztán nem talált barátra a kisfiú. Pedig ott lapult a fűben a feketerigó, és azt gondolta magában: "Én szívesen lennék barátja ennek a kisfiúnak. Nagyon szeretem a kenyérmorzsát meg a kölest. - S kis szünet után még azt is hozzágondolta: - és a kisfiút is nagyon szeretem. - De mégsem mert előbújni. - Éppen
én kellenek neki - morfondírozott -, amikor ilyen csúnya vagyok! Fekete!"
Barát nélkül ment el a kisfiú, igaz, majdnem sírva fakadt, de megpróbálta a liget széléig visszatartani. Nem szeretett mások előtt sírni. De azért a madarak észrevették, hogy lefelé görbül a szája, és nagyon megsajnálták. Tulajdonképpen szerették a kisfiút. Akik barátokra vágynak, és elgyalogolnak érte a ligetbe, azokat szeretni kell. Egyikük utána kiabált:
- Gyere vissza egy hét múlva!
Talán ha az öreg festőművész nem lakik a közelben, minden másképp alakul. De ott lakott a liget mellett. Nagyon vidám, mosolygós öregúr volt. csak éppen a szakálla volt furcsa, ezerszínű - mert abba szokta törölgetni az ecsetjeit A feketerigónak eszébe jutott a tarka szakállú festő meg a sok szép festék, röppent egyet, s már ott is volt a festékesdoboz mellett. "Majd ragyogok én egy hét múlva" - gondolta, s mivel a zöld festékestubus volt a legközelebb, kifestette magát zöldküllőnek. Hát elég furcsa zöldküllő volt, azt meg kell hagyni! Mert a zöldküllő nem egyszínű zöld - és a csőre meg különösen nem az, de a kis feketerigó nagy buzgalmában még a csőrét is zöldre mázolta. "Na, most jöhet a kisfiú" - gondolta, s úgy óvta magán a zöld festéket, hogy egy hétig enni is elfelejtett.
Eltelt a hét, semmi különös nem történt, csak a tarka szakállú festő pingált lila fákat meg lila mezőt - mivelhogy szőrén-szálán eltűnt a zöld festéke.
Megjött a kisfiú, köréje sereglettek a madarak, biztatták:
- Ne félj, most lesz valaki!
- Én szívesen lennék a barátod - mondta ekkor elváltoztatott hangon a zöldre festett feketerigó, és elősétált egy bokor mögül.
Hirtelen szóhoz sem jutott a sok madár, tátva maradt a csőrük. A feketerigó (azazhogy zöldrigó, nem is tudom, hogy nevezzem) meg nagy peckesen sétált a tisztáson, abban a hitben, hogy ő legszebb madár a ligetben.
A vándorsólyom ocsúdott fel elsőnek.
- Nicsak - mondta -, egy uborkamadár. Nevettek, ahogy a torkukon kifért.
- Vagy netán egy nagyra nőtt szöcske - toldotta a búbos banka, s szegény feketerigó legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
A kisfiú is mosolygott, és szelíden, nehogy megbántsa ezt az uborkamadarat vagy kicsodát, azt mondta:
- Ne haragudj, de én nem ilyen madárra gondoltam.
(folytatás a következő számban)
Szerkesztőbizottság:
Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)
Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál
Korrektor:
Gulácsy Éva
Internetes változat:
Bunda Szabolcs
Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.
E-mail cím:
sajto@mrke.mk.uz.ua
Webmester:
webmester@munkacs-egyhazmegye.org
|