PAPJAINK

"..melyet a te kezed mutat be"

Beszélgetés Mikola Dobra lazarista szerzetespappal

Lapunk egy korábbi számában már beszámoltunk a perecsenyi lazarista szerzetesházról és lakóiról. Ez alkalommal egy új lakójával beszélgettem életéről és hivatásáról - Mikola Dobra atyával, akit idén júniusban szentelt pappá Majnek Antal püspök.

- A festői szépségű Kárpátalján születtem, Dolhán, 1977-ben - kezdi a beszélgetést Dobra atya. - Nagyszüleimet sajnos már nem ismerhettem, mert korán meghaltak. Édesapámnak, Vojtihnak és édesanyámnak, Júliának az ötödik gyermeke voltam. A hitüket nem mindig tudták külsőleg kinyilvánítani, mivel az akkori totalitárius kommunista rezsim ezt nem tette lehetővé, de az Istentől kapott hit csíráját mindig a szívükben hordozták. Édesanyám ápolónő volt, gyakran hozott haza akkori kommunista propagandaanyagot, amit kötelezően el kellett olvasni, de ő soha nem olvasta ezeket, csak néha mosolygott azon, amit egy-egy alcímben vagy bekezdésben megpillantott. Sajnos, ő mellrákban halt meg, amikor én tizenhat éves voltam. Édesapám egy gipszgyárban dolgozott mesterként. Ő is belsőleg élte meg a hitét.

Édesanyám halála után azonban külsőleg is látható volt az Istenbe vetett bizalma és hite. Emlékszem, amikor édesanyám meghalt, nagyon elcsüggedt; térden állva imádkozta a rózsafüzért, miközben folytak a könnyei. Sajnos, ő is meghalt kilenc évvel ezelőtt. Nagyon érzelmi ember volt, a nehézségeket nagyon a szívére vette, bár kívülről nem látszott rajta soha az aggodalom. Két szívinfarktusa után a harmadikat már nem élte túl. A szüleim példaképek voltak számomra.

- Mesélne a testvéreiről?

- Legidősebb bátyám, Mihajlo, sajnos betegen született - központi idegrendszeri eredetű bénulása volt. Szüleim nagy szeretetet tanúsítottak iránta, amikor elfogadták őt betegen is és próbáltak neki minél több szeretetet nyújtani rövid élete során. Amikor bátyám, Mihajlo hét évesen meghalt, megszületett Jaroszláv, majd Anatolij. Negyedik gyerekként született egy lánytestvérem, aki sajnos születése után nem sokkal meghalt. Végül, mintegy Isten vigasztalásaként szüleim számára, megszülettem én. A szüleim mindig örömmel fogadták a gyermekáldást; az egymás iránt érzett szeretetüket velünk, gyerekekkel is megosztották.

- Volt-e gyermekkorában istenélménye? Hogyan találkozott a hittel, a vallással?

- Amikor kisgyerek voltam, Dolhának sajnos nem volt papja. Így a faluban nem volt olyan személy, aki konkrétan a hitet, a vallást képviselte volna. De mély benyomást tett rám, amikor a hívek rendszeresen összegyűltek a templomban, meggyújtották a gyertyákat, kivitték az oltárra a liturgikus könyveket, ráterítették a papi liturgikus ruhát - a kazulát -, és úgy imádkozták a mise szövegét, kivéve az átváltoztatás szavait. Így lélekben mintegy szentmisén vettek részt.

- Az érettségi után hogyan folytatódott az élete? Milyen hivatáson, szakmán gondolkodott?

- Fiatal koromban egyáltalán nem gondoltam a papi hivatásra. Sőt, másokkal együtt én is kinevettem azokat a nővéreket, akik Istennek szentelték életüket. Szakmámat illetően kamionsofőr vagy focista akartam lenni. Később láttam, hogy a falunkból sok férfi külföldre ment dolgozni, így én is ezt akartam csinálni.

Érettségi után azonban szüleim tanácsára egy közgazdasági főiskolán folytattam tanulmányaimat, bár éreztem, hogy nem itt van a helyem. Édesanyám halála után sok minden átértékelődött bennem. Akkor kezdtem el értékelni a szüleimet, főleg édesanyámat, akinek ezt már nem tudtam elmondani. Érzékenyebb lettem az élet dolgaira, megéreztem, hogy a döntéseimért felelős vagyok és az életemnek célja van. Miután másfél évet leszolgáltam a seregben, hazatérve éreztem, hogy sokkal összeszedettebb, fegyelmezettebb vagyok, mint bevonulás előtt. Megtanultam egyedül megoldani a problémáimat.

Akkoriban kerültek a falunkba szerzetesnővérek, akik többek között a fiatalokkal is foglalkoztak. Heti rendszerességgel összegyűlt a fiatalság náluk. Nem mondhatnám, hogy valami különleges, érdekes dolgokról beszéltek volna nekünk. Inkább az volt a jellemző, hogy vidámak voltak és a foglalkozások is mindig vidám hangulatban teltek. Egyszer a nővérek konkrétan nekem azt mondták, hogy imádkoznak a hivatásomért. Ez volt az első alkalom, hogy komolyan elgondolkoztam ezen.

- Hogyan alakult a további élete? Hogyan ismerte fel Isten hívását a papságra?

- Akkoriban ugyanúgy éltem, mint a velem egykorú fiúk a faluban. Eljártam külföldre dolgozni, amikor pedig itthon voltam, a barátaimmal töltöttünk el sok időt, eljártunk szórakozni. Tetszett, hogy általában én voltam a baráti társaság középpontja, többnyire nálunk otthon gyűltünk össze. De éreztem, hogy mindez nem okoz örömöt. Nem vagyok boldog, valami hiányzik az életemből. Ezt az egyik szerzetesnővér is észrevette és mondta is, hogy látja a keresésemet, és szerinte Isten engem valami különleges feladatra hív. Elmondta azt is, hogy ők értem már egy ideje imádkoznak. De én ellenkeztem: azt mondtam, még nem vagyok kész arra, hogy Isten akaratát elfogadjam. Egy kis idő múlva a nővérek felajánlották nekem, hogy másnap utazzak el velük egy időre szlovákiai rendházukba, ahol munkát adnak nekem a ház körül. Világosan tudtam, hogy igazából nem a munka miatt hívnak, hanem hogy erősödjön a hivatásom, és tudjak rá igent mondani. Azt válaszoltam, hogy indulásig még gondolkodom rajta. Egész éjjel nem tudtam aludni, folyton azon gondolkodtam, elutazzak-e velük. Másnap egész korán összeszedtem a holmimat és elsiettem a nővérekhez, akik már nem is számítottak arra, hogy velük megyek.

- Mi történt Szlovákiában?

- Végül a nővérek nem a rendházukba vittek, hanem Besztercebányára Sasik Milán atyához, aki jelenleg görög-katolikus püspök Kárpátalján. Amikor az atya megpillantott, megkérdezte: "Hát te meg miért jöttél?" "Dolgozni!" - válaszoltam. "Rendben, akkor majd itt kapsz munkát!" - mondta huncut mosol.- lyal. Így lettem kispapjelölt. Fél évig voltam Milán atyánál, akitől sokat tanultam.

- Mi volt a legnehezebb a hivatásra való felkészülés alatt? - Mindjárt az elején nagyon nehéz volt számomra elhagyni megszokott életemet, az édesapámat, az otthonomat, a barátokat. Édesapám fél évig nem is tudta, miért mentem Szlovákiába. Azt gondolta, hogy dolgozni mentem. Hazajövetelemkor Milán atya is elkísért. Édesapámmal találkozva elmondta, hogy alkalmas vagyok a papságra és megkérdezte, hogy áldását adja-e fia választására. Édesapám könnyek között felelte: "Ha ezt az utat választotta, hát legyen rajta boldog!" Ekkor nagy kő esett le a szívemről, hiszen tudtam, hogy édesapám nemigen örül ennek a döntésnek, azonban elfogadta azt. Fontos volt számomra, hogy ő is áldását adja rá. Amikor már a noviciátusban voltam, gyakran telefonáltam haza édesapámnak, s olyankor hallottam, hogy a könnyeivel küszködik. Harmadéves voltam, amikor értesítettek, hogy meghalt. Nehéz volt a temetésre hazajönnöm, de egészen másként éltem meg, mint édesanyám halálát. Hiszen ekkor már közel éreztem magamhoz Istent, s ez sok erőt adott ahhoz, hogy ne csüggedjek el. A felkészülés évei alatt azonban sok örömben is részem volt és végig éreztem Isten segítő kegyelmét.

- Hogyan döntött amellett, hogy lazarista szerzetes lesz? Nem gondolt-e arra, hogy más szerzetbe megy vagy hogy egyházmegyés pap legyen?

- Ezen soha nem gondolkodtam. A falunkban egyházmegyés papok, lazarista szerzetesek, szerzetesnők is szolgáltak. De fiatalként épp a lazaristákkal kerültem közelebbi kapcsolatba, amit Isten akaratának is tekintek. Rögtön megtetszett az életvitelük, az, hogy közösségben élik meg a hitüket. Mint már említettem, otthon mindig szerettem baráti közösségbe tartozni; nem tudom magam elképzelni közösség nélkül még a papi szolgálat alatt sem.

- Milyen volt a pappá szentelése? Hogyan élte meg?

- Kilenc és fél évig készültem a papságra és a szerzeteséletre. Az ismerősök gyakran kérdezték, hogy mi tart ennyi ideig, miért kell ennyi évet készülni erre? Mindig azt válaszoltam, hogy ez életre szóló döntés, és nagyon komoly és felelősségteljes szolgálatra való felkészítés. Úgy érzem, még ez az idő is kevés a felkészülésre. Minden egyes év elteltével tanultam valami újat, új tapasztalatokat szereztem, formálódtam. Különösen meghatározó volt a Szlovéniában töltött gyakorlati évem a keresztény fogyatékosok közösségében. Azoktól a sérült emberektől rengeteget tanultam és nagyon sok szeretetet kaptam. Későbbi teológiai vizsgáim alatt sokat imádkoztak értem, és meg vagyok győződve arról, hogy az ő imáiknak is köszönhetem tanulmányaim és felkészülésem sikeres befejezését.

A papszentelés szertartása alatt, amikor a mindenszentek litániáját imádkozva a földön feküdtem, végigfutott lelki szemeim előtt az egész addigi életem, minden pozitív és negatív esemény és döntés. Éreztem, hogy életem egy új szakaszába lépek, egy olyan szakaszba, amilyen eddig még nem volt.

Soha nem fogom elfelejteni azokat a szavakat, amiket a püspök atya mondott nekem a szentelési szertartás alatt: "A te szolgálatod által valósul meg a hívek lelki áldozatbemutatása, és kapcsolódik bele Krisztus áldozatába, amelyet a szent titkok ünneplésekor a te kezed mutat be vérontás nélkül az oltáron." Az interjút készítette:

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs

Háló-találkozó Balazséron

A Háló "bogozói" találkoztak(tunk) október 16-18. között Balazséron, a Bétel konferencia-központban. "A kisközösségek az Egyház személyes arca" - ez volt a mottója ennek az együtt töltött hétvégének. A Kárpátmedence különböző távolabbi és közelebbi pontjairól érkezett mintegy száz résztvevőnek lehetősége volt együtt gondolkodni, tapasztalatot cserélni a közösségek létéről, szerepéről, feladatairól az Egyházban és személyes életükben. A péntek estétől vasárnap délig tartó találkozón volt helye az elcsendesedésnek, elmélyülésnek (péntek esti bűnbánati liturgia), az imádságnak (reggeli áhítatok, szentmisék), az együtt-gondolkodásnak, tanulásnak (előadás, műhelymunka), az egymásra figyelésnek, tapasztalatcserének (kiscsoportos beszélgetések), a jókedvnek, szórakozásnak (szombat esti fergeteges táncház és nótaest).

Vendégeink voltak: Aszalós János Budapestről, aki több évtizedes "közösségi létformájának" tapasztalatait, szépségeit és nehézségeit osztotta meg velünk, valamint Majnek Antal püspök atya, aki az általa celebrált szentmise homíliájában hangsúlyozta a kisközösségek egyházépítő szerepét, megerősített és bátorított mindannyiunkat vállalt feladatainkban.

Vasárnap a találkozó zárásaként görög katolikus Szent Liturgián vettünk részt a nagyon szép balazséri templomban. Egressy Miklós atya "útravaló" szavai és Sebestyén Ottó atya záró gondolatai után elbúcsúztunk egymástól. Hazaindultunk, de kicsit másabbak lettünk, mint amilyenek érkezéskor voltunk. Gazdagabbak, bátrabbak, sugárzóbbak, tettre készebbek! Köszönet mindenkinek!

Nánási Magdolna

Kirándulás a Sipot-vízeséshez

Október 31-én mi, szürtei és téglási hittanosok kirándulni indultunk a Sipot-vízeséshez. Többször is eltévedtünk, de végül sikerült megtalálnunk úticélunkat. Az isteni Gondviselésnek köszönhetjük, hogy találkoztunk egy ismerőssel, Béres Öcsi bácsival, aki egészen a vízesésig elkísért! Hősiesen és rendíthetetlenül gyalogoltunk. A látvány kárpótolt minket minden addigi fáradozásért és nehézségért.

Néha meg kell állnunk egy kicsit ebben a rohanó világban, akkor észrevesszük az apró csodákat, amik a szemünk előtt vannak. Ennyire felszabadultnak és gondtalannak régen éreztük magunkat, mint ezen a kiránduláson. Egy kicsit elfeledkezhettünk a körülöttünk lévő világról.

Bianka

Amikor már a buszon ültünk és imádkoztunk, tudtam, hogy a jó Isten áldása velünk lesz egész utunkon. Legalább 4 km-t gyalogoltunk. Ezt boldogan tettünk, mert volt rá időnk, hogy megcsodálhassuk az őszi természetet, a hegyeket, a völgyben folydogáló patakot. Bátran átmentünk a vízesés másik oldalára is, ami számomra nagy örömet okozott.

Visszafelé úton társaimmal arról beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk, és mindezt együtt tudjuk megtapasztalni. Számomra nagyon fontosak az ilyen kirándulások, ez engem megerősít és táplál.

Gergő

Egyetértettünk abban, hogy megérte ennyit "küzdeni" a végső célunkig. Az a környezet, ami ott körülvett bennünket, mind az Isten és azon belül a természet műve. A hegytetőn a magyarságról, a hazánkról szóló dalokat énekeltünk.

A hangulat egész úton tökéletes volt, mert már annyira összeszoktunk, hogy mindenki megtalálja a másikkal a közös hangot. Nagyon jól éreztük magunkat a hegyek között a tiszta levegőn, teljesen feltöltődtünk energiával és boldogan tértünk haza!

Zsófi

Ha nem akartam volna, akkor is észrevettem volna, hogy az a nap ajándék volt számunkra Istentől. A sok eltévedés után végre kaptunk egy "angyalt", találkoztunk egy ismerőssel, aki elvezetett a vízeséshez. És amikor a Kárpátokról szóló énekeket énekeltük a vízcsobogás aláfestésére... Leírhatatlan élmény! Hazafelé mindezt ifjúsági énekekkel köszöntük meg az Úrnak.

Krisztina

A hittanos barátaimmal kíváncsian vártam, milyen lesz az utazás, és a hely, ahová megérkezünk. A vízesés gyönyörű volt és örökre megmarad emlékeimben. Köszönöm a jó Istennek ezt a lehetőséget!

Márk

A kirándulás azok számára volt, akik tavaly részt vettek a betlehemezésben. Végig a folyó mentén haladtunk, mindenki nagyon elfáradt, de megérte, ugyanis csodás látvány fogadott minket. Hála Istennek, mindenki szerencsésen visszaért a buszhoz.

István

Olyan érzés volt, mint amikor kicsik voltunk és nagyon vártunk valamire, amit szüleink megígértek, és a hos.- szas várakozás után végre megkaptuk! Nagyon kevés gyereknek adatik meg az, ami nekünk, hogy a Kárpátokat bejárhattuk, és hogy annyi csodás helyen lehettünk. Leküzdöttem a félelmemet, amikor átmentem a vízesésen egy gerendán, és nem féltem! Az csak a minimum, hogy ezek után is elmegyünk betlehemezni! Sajnálhatja az, aki nem jött, mert én ott voltam, és ragyogtam, és most is ragyogok!

Katica

Amikor a vízesés tetején álltam, úgy éreztem, hogy szabad vagyok, minden bajom elszáll, az egész világ megnyílik előttem; így is volt. Az ember csak ilyenkor érzi, hogy milyen csodálatos az élet. Az ilyen pillanatokért érdemes élni. Mindennek oka van, ami velünk történik. Akinek ott kellett lennie, az ott volt!

Timi

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs

Segítő Szűzanya-szobor megáldása Gálocsban

Október 11-én Segítő Szűzanya-szobor megáldására került sor a gálocsi római katolikus templom udvarán. A szűnni nem akaró eső ellenére sokan érkeztek a környező településekről, hogy a helybeliekkel együtt ünnepeljenek. "Dupla ünnep a mai - mondta a szentmise kezdetén Béres István atya -, hiszen keresztény egyházunkban a vasárnap az első helyen áll, mivel Krisztus Urunk feltámadására emlékezünk. Ma Szűz Mária-szobor megáldására kerül sor, amiért hálát adunk Istennek, s kérni fogjuk a Szűzanyát, hogy legyen valódi közbenjárónk, hisz szükségünk van rá.

Ebben a szentmisében kérjük a Szűzanyát, hogy ne hagyjon minket elveszni, ne hagyja elveszni belőlünk az embert, a krisztusi magyar embert, mert mind a háromra szükségünk van. Ez tesz bennünket különlegessé, ez tesz bennünket csodává, ajándékká az egész világ számára. Kérjük Istent, hogy áldja meg ezt a felállított szobrot az udvaron, hogy emlékeztessen minket arra: az Isten a szenteken keresztül is segít bennünket."

A szentmise után megtartott ünnepségen Molnár László, a KMKSZ gálocsi alapszervezetének elnöke ismertette a szobor felállításának történetét. Mint elmondta, még 2004-ben, a csíksomlyói zarándoklaton született meg az ötlet, hogy Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának szobrot állítsanak a templom udvarán, de ez anyagiak híján sokáig csak álom maradt. Az elmúlt évben aztán egy nemeslelkű ember, Juhos Lóránt volt beregszászi konzul felajánlásából hozzáfoghattak a megvalósításhoz. Hála és köszönet neki és Medveczky Arnold építészmérnöknek, aki megtervezte a talapzatot a szoborral együtt. Az ő önzetlen támogatásuk és segítségük nélkül ma nem állna ez a szobor.

A jelenlévők közös imádságban fordultak Máriához, az ő segítségéért, oltalmáért könyörögve. Elhangzott az evangéliumi történet a Szűzanya közbenjárásáról szent Fiánál a kánai menyegzőn, majd István atya megáldotta a szobrot. A téglási ifjúsági kórus Mária-énekekkel tette még ünnepélyesebbé ezt az alkalmat.

Az ünnepség végén a gálocsiak agapéval kedveskedtek a környező falvakból idesereglett zarándokoknak.

Dorgay Angelika,
Szürte

Emlékezzünk a nyárra...

Ung-vidéki gyerekek hittantábora

Az idei nyár egyik felejthetetlen élménye maradt a gálocsi, homoki, koncházi, ráti, szürtei, téglási és ungvári hittanosok kerekhegyi táborozása július 20-24. között. A 27 résztvevő gyerek és a három felnőtt kísérő egyaránt jól érezte magát, valódi tábori hangulat uralkodott.

Megérkezés után nem sokkal közösen alkottuk meg a tábor életére vonatkozó szabályainkat. A társaság három csapatra oszlott, és naposságot vállaltunk a konyhai kisegítésben: feladatunk volt a terítés, tálalás, mosogatás. Eredményesen működött az őrangyalszolgálat is. Minden napot az esti tábortűzzel zártunk le. Az első tábortűznél a csapatoknak egy-egy jól ismert mese modern változatát kellett előadniuk.

A kedd reggelt tornával kezdtük. A délelőtti csoportfoglalkozás témája az volt, hogy mi legyen a csoportunk neve, hogyan szóljon az indulónk, és hogy elkészítsük a csapatunk címerét. Délután túrára indultunk, hogy megcsodálhassuk Kerekhegy és környéke szépségét. Azután pedig megismerkedtünk a méta nevű játékkal, ami nagy sikert aratott.

Az esti tábortűz rövidre sikerült, ugyanis az eső megtréfált bennünket. Az esti eső ellenére szerdán reggel gyönyörű, napos időre ébredtünk. Ezért Miska bácsi vezetésével elindultunk a Fekete-vízhez, hogy fürödjünk egyet. A keddi helyett ezen az estén mutattuk be a csapatokat a tábortűznél.

Csütörtök délelőtt rajzokban próbáltuk kifejezni, ki hogyan érzi magát és szerinte milyen a tábor hangulata. Mivel a méta nagy sikert aratott, délután ismét elmentünk játszani egyet. Aznap este a tábortűznél fény derült a nagy titokra, hogy ki kinek igyekezett a jótevője, védelmezője, vagyis őrangyala lenni. Péntek délelőtt kaptunk egy rövid órácskát arra, hogy elkészítsük a "táborszendvicset." Mindenki mondott egy jó, egy rossz és még egy jó emléket a táborral kapcsolatban. Kiderült az is, ki mit tud saját településéről vagy más kárpátaljai településekről. S hogy mi maradt ki a felsorolásból? A sok vidám és szórakoztató játék, a csocsóverseny, a kézműves foglalkozás, az éneklés a tábortűznél, a finomabbnál finomabb ételek… Sok mindenre megtanított a tábori élet. Társakra, barátokra találni, az összetartásra, a csapatmunkában való egyenlő részvételre, a közösség tagjaként élni. Mi, táborozók kérjük, hogy legyen folytatás. Mindegy, hogy hol, hogyan, de együtt!

Stafira Bettina,

Koncháza

Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatása

Magyar szentjeink és boldog jaink sorában Meszlényi Zoltán püspök alakja különleges helyet foglal el. Ő az első, aki Magyarországon a sztálinista egyházüldözés áldozatai közül a boldogok sorába emelkedik - mondta szentbeszédében Erdő Péter bíboros az október 31-i boldoggá avatási szentmisén az esztergomi bazilikában.

A boldoggá avatási szertartást Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek és Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa végezte. A szertartáson jelen volt Juliusz Janusz érsek, Magyarország apostoli nunciusa, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, határon túlról érkezett magyar és vendég püspökök - köztük Majnek Antal munkácsi megyéspüspök is -, valamint a főegyházmegye papsága. A bazilikát zsúfolásig megtöltötték a határon innen és túlról érkezett hívők, akik között 41-en érkeztek a római Collegium Germanicum Hungaricumból, ahol annak idején az új boldog tanulmányait folytatta. Megjelent Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, a miniszterelnök képviseletében Kiss Péter miniszter, Katona Béla, az országgyűlés elnöke, a közés tudományos élet képviselői és a diplomáciai testület több tagja.

Andrea Ambrosi posztulátor olaszul, Szőke János szalézi szerzetes, viceposztulátor magyarul kérte Meszlényi Zoltán boldoggá avatását, röviden ismertetve a püspök életrajzát. Ezután a Szentatya képviseletében jelen lévő Angelo Amato érsek felolvasta a boldoggá avatásról szóló apostoli levelet, amelyet magyarul Udvardy György püspök tolmácsolt. Ezután került sor az új boldog arcképének leleplezésére. Szentbeszédében Erdő Péter bíboros az olvasmányra és az evangéliumi részletre utalva figyelmeztetett: a keresztény ember küldetése, hogy Jézus Krisztust hirdesse, akkor is, ha üldöztetést kell elszenvednie. A Szentlélek azonban megadja a képességet és segítséget, hogy nyíltan tanúskodjunk Jézusról.

Meszlényi Zoltán vértanú püspök élete a Szentlélek által megerősített keresztény ember tanúságtételének példája - mondta Erdő Péter, majd beszédének további részében felidézte az új boldog életének állomá sait és gondolatait, amelyek az egyházhoz, a Szentatyához való hűségét, állhatatosságát tükrözik. Beszéde végén a bíboros Boldog Meszlényi Zoltán közbenjárását kérte: "Könyörögj mindannyiunkért, hogy a szívek megújulása tegye jobbá, boldogabbá körülöttünk a világot, és vezessen el minél több embert Krisztushoz."

Amato érsek köszöntő beszédében kiemelte: Meszlényi Zoltán nemcsak a magyar, hanem az egyetemes egyház szentjeinek és boldogjainak sorát is gazdagítja. A vértanúk soha nem kívánnak háborúságot és viszályt, megbékélésre és imádságra tanítanak. Ez Meszlényi Zoltán vértanúságának tanítása az egyetemes egyház és a magyar nép számára is - mondta az érsek.

Meszlényi Zoltán ereklyéjét a bazilika Szent Adalbert mellékoltárában helyezték el.

(A Magyar Kurír írása alapján)

HÍREK

Jézus Szíve Családok találkozója Munkácson

Jézus Szíve Családok találkozója Munkácson Mintegy százan vettek részt a Jézus Szíve Családok idei találkozóján, melyre október 24-én, Munkácson, a székesegyházban került sor. A találkozó vezetője Babály András nyírbátori plébános volt, aki a szentmise előtt előadást tartott az imádságról és a Jézus Szíve tiszteletről. A találkozó lezárásaként szentségimádás volt. Végül a munkácsi résztvevők szeretet-vendégségen fogadták a más helységekből érkezetteket.

FELHÍVÁSOK

Ifjúsági találkozó Bustyaházán

December 5-én ifjúsági találkozó lesz Bustyaházán a Felső-Tisza-vidék fiataljai számára. Mottója: "Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak!" (Jn 6,68). A találkozót vezeti: Marek Bernardin OFM. Mindenkit szeretettel várunk!

Nyertes pályázók

A "Szent Márton Karitász" Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére meghirdetett szociális és tanulmányi ösztöndíj-pályázat nyertesei a 2008/2009-as tanév I. félévében:

Molnár Ferenc (Zápszony), Molnár Csilla (Zápszony), Gazdag Vilmos (Zápszony), Roszoha Gabriella (Nagyszőlős), Szuimbájeva Okszána (Újakli), Pősze Sándor (Csoma), Kenéz Anita (Salánk), Mán Edit (Verbőc), Kozák Kata (Déda), Szőlősi Nóra (Macsola), Rozgonyi Andrea (Császlóc), Hindjuk Janek (Rahó), Takács Ferenc (Szürte), Petrás László (Nagybégány), Dzsezsenyák Dóra (Rát), Demjén Izabella (Rát), Marsalek Csilla (Beregszász), Mandzák Gábor (Nagybégány), Gál Adrienn (Salánk), Holozsnyai Norbert (Bene), Görög Nikolett (Beregszász), Csajkovics Katalin (Bustyaháza), M. Tóth Krisztina (Császlóc), Németh Anita (Visk), Molnár Nóra (Borzsova), Gerő Evelin (Gyertyánliget), Lőrincz Szilvia (Beregszász), Horváth Györgyi (Szürte), Balogh Erika (Tiszakeresztúr), Jóni Alexandra (Újlak), Pálinkás Alexander (Nagyszőlős), Kurilják Eleonóra (Gyertyánliget), Puliszka Edvin (Aknaszlatina), Szabó Róbert (Batár), Kosztyó József (Déda), Szendrey Anita (Beregszász)

Nem leszek befőttesüveg!
Ifjúsági lelkigyakorlat Bustyaházán

Michels Antal atya vezetésével lelkigyakorlat volt november 20-22. között Bustyaházán. Kárpátalja különböző helységeiből érkeztek fiatalok, hogy egy közösséggé válhassanak Krisztusban. Péntek délután Tóni atya köszöntésével és a fiatalok bemutatkozásával elkezdődött a mi nagy lelki utazásunk. Részt vehettünk a szentségimádáson és a szentmiséken, s az atya előadásokat is tartott nekünk. A szervezők különböző közösségépítő játékokkal is bővítették napi programunkat. Az előadásokon Vianney Szent János, az emmauszi tanítványok és a színeváltozás témáit jártuk körül, s minden téma után a kiscsoportos beszélgetésekben elmondhattuk személyes gondolatainkat. Minden csoport eljátszotta az emmauszi tanítványok történetét, és ezáltal közelebb jutottunk ahhoz, hogy egymást megismerjük. Egy családdá alakultunk pár óra alatt, holott van, aki éveket vár ilyen felismerésre. A mi hajtóerőnk nem más, mint maga Jézus élete: ő maga. Nekem, résztvevőnek leírhatatlan élmény volt a lelkigyakorlat. Ezentúl nem akarok "befőttesüvegként" jelen lenni az Egyházban, mert küldetésem van, és építenem kell az Ő országát.

Juhász Ágnes

A lelkigyakorlatot az Egyházmegyei Ifjúsági és Szervező Iroda szervezte, melyre mintegy harminc fiatal érkezett Csaptól egészen Rahóig.

PÁLYÁZATI HIRDETÉS

A "Szent Márton Karitász"
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló
kárpátaljai diákok részére
szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet
a 2009/2010-es tanév II. félévére

Az ösztöndíjra minden olyan katolikus magyar diák pályázhat, aki:

- magyar középiskolát, illetve líceumot/gimnáziumot végzett (illetve az a diák, aki olyan településen lakik, ahol nem oldható meg a magyar középiskolában, magyar tannyelvű osztályban, líceumban vagy gimnáziumban való tanulás) nappali tagozaton tanul ukrajnai főiskolán vagy egyetemen, vagy felvételt nyert ilyen intézménybe;

- első diplomás képzésben vesz részt;
- szociálisan rászorul a támogatásra;

Előnyt jelent, ha:

- olyan szakon tanul (vagy tanulni fog), amely hiányszaknak számít Kárpátalján vagy a szűkebb lakókörnyezetében;

- eddigi tanulmányi eredményei jók.

Pályázni pályázati űrlapon lehet, amelyet a Szent Márton Egyházmegyei Karitász vagy az oldal alján lévő linkre kattintva tölthetnek le az érdeklődők.

A PÁLYÁZATI ŰRLAPHOZ CSATOLNI KELL:

a) azoknak, akik először pályáznak:

- kézzel írott önéletrajzot;
- a középiskolai érettségi bizonyítvány fénymásolatát (dodátok);
- a pályázóval egy háztartásban élők kereseti igazolását (fizetés, nyugdíj, egyéb);
- igazolást az esetleges tandíjról és ennek összegéről;
- plébánosi ajánlást zárt borítékban;
- a Magyar Igazolvány fénymásolatát;
- 1 db. saját címre megcímzett válaszborítékot 1,50 hr értékű bélyeggel;
- 15 Hrivnya jelentkezési díj befizetéséről szóló bizonylat fénymásolatát (befizetés a következő számlára, cirill betűkkel kitöltve):

ZOBF "Karitas Sv. Martina"
r/r 26004018154159
Ukreksimbank m. Uzsgorod
MFO 312226
Kod 25443514
Dobrovilni pozsertvuvánnyá

Az alábbiak közül azt, amelyik a pályázóra vonatkozik:

- az oktatási intézménytől egy igazolást arról, hogy felvételt nyert;
- a leckekönyv fénymásolatát, amelyen a 2009/2010-es tanév I. szemeszterének eredményei láthatóak, ha a pályázó már felsőoktatásban tanul;

b) akik már pályáztak:

- a pályázóval egy háztartásban élők kereseti igazolását;
- igazolást az esetleges tandíjról és ennek összegéről;
- plébánosi ajánlást zárt borítékban;
- 1 db. saját címre megcímzett válaszborítékot 1,50 hr értékű bélyeggel;
- a leckekönyv fénymásolatát, amelyen a 2009/2010-es tanév I. szemeszterének eredményei láthatóak;
- 15 Hrivnya jelentkezési díj befizetéséről szóló bizonylat fénymásolatát (befizetés a következő számlára, cirill betűkkel kitöltve):

ZOBF "Karitas Sv. Martina"
r/r 26004018154159
Ukreksimbank m. Uzsgorod
MFO 312226
Kod 25443514
Dobrovilni pozsertvuvannyá

A pályázatokat a következő postafiókcímre várjuk ajánlott küldeményként 2010. február 1-ig: 90202 Beregszász, Pf. 5.

Aki teheti, kérjük, küldje el a kitöltött pályázati űrlapot elektronikus úton is az e-mail címünkre.(Figyelem! Az e-mailes pályázás nem helyettesíti a postai úton küldendő eredeti csomagot, de nagyon megkönnyíti az elbíráló bizottság munkáját). Csak postán beérkező pályázatokat tudunk elfogadni!

Az ösztöndíj maximális összege egy főre 1700 Hrivnya félévenként. A pályázókat 2010. március 1-ig értesítjük a pályázati eredményükről. A nyertes pályázók nevét az Új Hajtás c. lapban és a Szent Márton Egyházmegyei Karitász oldalán tesszük közzé.

Esetleges kérdéseiket az e-mail címünkre várjuk, illetve 8097-36-88-607-as telefonszámon adunk tájékoztatást a pályázati kiírás időszakában a következő időpontokban (közép-európai idő):
Hétfő: 14.00 - 17.00,
Szerda: 14.00 - 17.00,
Péntek: 14.00 - 17.00
Egyéb időszakban a telefonszám hétfőnként 14.00 - 17.00 -ig hívható.