|
IMPRESSZUM
ARCHIVUM


FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
Támogatónk:

|
CIKKAJÁNLÓ:
|
Advent
Az első gyertyát gyújtsuk azokért, akik már nem lehetnek velünk. A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól, hogy maguk múltak el...
tovább 
|
Aranymise, templombúcsú és orgonamegáldás Nagyszőlősön
Nagy ünnep tanúja volt október 24-én a nagyszőlősi Kapisztrán Szent János ferences kolostortemplom: idén nemcsak a templom búcsúját, hanem Nádor
Albert atya aranymiséjét is ünnepelte a számos jelenlévő...
tovább 
|
|
Beszélgetés Mikola Dobra lazarista szerzetespappal
A papszentelés szertartása alatt, amikor a mindenszentek litániáját imádkozva a földön feküdtem, végigfutott lelki szemeim előtt az egész
addigi életem, minden pozitív és negatív esemény és döntés....
tovább 
|
Háló-találkozó Balazséron
A Háló "bogozói" találkoztak október 16-18. között Balazséron, a Bétel konferencia-központban. "A kisközösségek az Egyház személyes
arca" - ez volt a mottója ennek az együtt töltött hétvégének...
tovább 
|
|
Egyházmegyei búcsú Munkácson
November 11-én 9.30-kor ünnepi szentmisével kezdődött egyházmegyénk és székesegyházunk búcsúja. A főcelebráns Mieczysław Mokrzycki lembergi
érsek volt...
tovább 
|
Kirándulás a Sipot-vízeséshez
Október 31-én mi, szürtei és téglási hittanosok kirándulni indultunk a Sipot-vízeséshez. Többször is eltévedtünk, de végül sikerült megtalálnunk
úticélunkat..."
tovább 
|
|
Segítő Szűzanya-szobor megáldása Gálocsban
Október 11-én Segítő Szűzanya-szobor megáldására került sor a gálocsi római katolikus templom udvarán. A szűnni nem akaró eső ellenére sokan érkeztek a környező
településekről, hogy a helybeliekkel együtt ünnepeljenek..."
tovább 
|
Evangéliumi jótanácsok - a családban
Jézus a házasok tisztaságával kapcsolatban elég egyértelmű utasításokat adott. "Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza"...
tovább 
|
Az idők vége
Sokszor segít bennünket az idő végessége. Segít abban, hogy a dolgainkat
határidőre be tudjuk fejezni, mert tudjuk, hogy mi az az utolsó a pillanat,
ameddig el kell készülnünk vele. Nem egyszer ki is toljuk egy-egy munkánkat
a végső időpontig. Sokan tréfásan megjegyzik, hogy ha nem volna utolsó
pillanat, talán semmit sem tudnánk befejezni.
Mennyire jó, hogy nem tudjuk a világ végének időpontját! Mert ha tudnánk,
akkor megrándítanánk a vállunkat és azt mondanánk: "Az még odébb van!",
és elkezdenénk valami mással foglalkozni. Vagy ha tudnánk, hogy egy-két
évünk van már csak hátra, esetleg azt gondolnánk: "jó, jó, egy-két dolgot elvégzek
még, intézem az ügyeimet - majd előtte egy-két héttel gyorsan rendezem
a lelkem világát, az Istennel való dolgaimat". Milyen jó, hogy ez nem így van!
Ha pontosan tudnám, mikor jön el Jézus Krisztus, a világmindenség Királya,
mikor lesz az időknek vége, akkor lehet, hogy elpazarolnám az időmet fölösleges
dolgokra. És közben azt gondolnám: majd a végén, majd az utolsó percekben,
majd a világ végi nagy kapkodásban.
Azért nem tudjuk, mikor van a világ vége, mert nem ez a lényeges. Az igazán
lényeges az, hogy mit kezdek az idővel, amit az Istentől kaptam, s amit
ajándékká tehetek, fölhasználhatok, megszentelhetek. Úgy tehetem ajándékká,
ha úgy használom, hogy újból és újból tudok belőle adni másoknak,
tudok belőle adni az Istennek.
Mindig idő híján vagyunk. Miért? Mert sokszor fölösleges dolgokra pazaroljuk
el. Nem az idő kevés, hanem az az idő amit értékesen töltök el. Pedig az
időt azért kaptuk, hogy megszenteljük; azért kaptuk, hogy odaajándékozzuk.
Mit is kezdek az időmmel? Hányszor és hányszor telnek üresen, értelmetlenül
az óráink! Sok olyan dolog van, ami után évekig futottam, rengeteg
energiát belefektettem, s azt gondoltam, hogy ezáltal fogok valakivé válni, s
egyszer csak kiderül, hogy fabatkát sem ért: az Úristen szeretetének a mérlegén
meg sem mozdítja a mutatót. Kiderül, hogy csak hiúságból, magamutogatásból
vagy büszkeségből, esetleg gőgből tettem mindezt.
A világ vége arra figyelmeztet, hogy az idő, amit kaptam, a kegyelem hordozója
lehet mindannyiunk számára. Isten minden időt megszentel, ha az ő
ajándékaként fogadom, ha nyitott vagyok Rá.
Mennyire jó, hogy nem tudjuk, mikor van a világ vége! Mennyire jó, hogy
azon múlik minden, hogy az idővel most mit kezdek! Jézus úgy mutatja be
nekünk egyik példabeszédében a világ végét, hogy két oldalára állítja az
embereket, s azt mondja nekik: "Amit eggyel tettetek, velem tettétek", "amit
eggyel nem tettetek, velem nem tettétek".
Rosszul gondolkodunk, mikor azt mondjuk: "Majd a végén. Majd az életem
vége felé adok valamit az Istennek". Ilyenkor önmagunk előtt is lelepleződhetünk:
miért gondolkodunk így? Amúgy nem jó a Jó Istennel együtt lenni?
Amúgy nem jó az ő szőlőjében dolgozni? A tékozló fiúnak meg kellett járnia
a mocsok legalját ahhoz, hogy megszülessen benne a felismerés és a vágy:
Fölkelek és Atyámhoz megyek. Teljesen mindegy már neki, hogy apja
hogyan fogadja vissza, számára mindennél fontosabb az, hogy vele lehessen.
Nekem pedig adott a lehetőség, hogy együtt lehetek az Istennel, ő megajándékoz
a vele való közösséggel. Mire használom mégis az időt? Inkább valami
más felé kacsintgatok? Ha tudnám, hogy mikor lesz vége az életemnek,
akkor még valami mást is belesűrítenék? Miért? Az a "valami más" teszi szebbé
az életet?
Mit tettem ebben az évben, mit tettem a nekem ajándékozott idővel?
Felhasználtam-e arra, hogy másoknak juttassak belőle, meglátogatván
elesetteket, betegeket, fölruházván fázókat, megetetvén, megitatván éhezőket
és szomjazókat, vagy csak magamra fordítottam, vagy az ördög malmát
tekertem az elpazarolt időmmel?
Adja meg az Úristen, hogy tanuljunk mindabból, amit elhibáztunk az életünkben,
amit elrontottunk ebben az évben. Hiszem, hogy a bukások is a
megtérés útjára vezethetnek bennünket, ha felismerjük, hol rontottuk el, mit
hibáztunk el. Adja meg nekünk a Mindenható Isten, hogy a következő egyházi
évben, mely az adventtel kezdődik, ne csak elhatározásokat, ígéreteket
tegyünk, hanem azokat beteljesítve, betartva járjunk az örök élet útján, már
itt a földön, ebben az időben.
Bán Jónás OFM
Egyházmegyei búcsú Munkácson
November 11-én 9.30-kor ünnepi szentmisével
kezdődött egyházmegyénk és székesegyházunk
búcsúja. A főcelebráns Mieczysław Mokrzycki lembergi
érsek volt; vele együtt mutatta be a szentmisét
Majnek Antal megyéspüspök és az egyházmegye
papsága. A hívek is szép számmal érkeztek az
ünnepre az egyházmegye egész területéről.
Beszédében az érsek ismertette Tours-i Szent Márton
életét. Az ember egész életében a szeretetet, a szabadságot
és az igazságot keresi; Márton ezeket az Istenben
kereste. Mostanában sokan nem a szabadság forrásának
tekintik Istent, hanem azt veszik észre benne, hogy
határokat szab nekünk. Isten nélkül azonban hontalan
menekülők vagyunk, s nem vagyunk képesek odatalálni
az ígéret földjére. A mai nap védőszentje megértette,
hogy az Örök Jóhoz vezető út Krisztus követésében áll.
Ez az út az igazság, a szeretet és a kereszt útja - vagyis
az élet útja.
Az egyház nem vesz búcsút szentjeitől - folytatta az
érsek. Ők nem csak az egyház múltját, hanem a jövőjét
is alkotják, szüntelenül utat mutatnak nekünk.
Törekedjetek arra, hogy elvigyétek a világba - és azon
belül az egyházba is - egyházmegyétek védőszentjének
karizmáját, ami egyszerre mély és nagyon emberi, ami
annyira nyitott az ember vágyaira és szükségleteire. Ez
a ti csodálatos örökségetek, melyből erőt meríthettek
azokhoz a feladatokhoz, melyeket az új évezred állít
elétek.
Majnek Antal megyéspüspök köszöntőjében elmondta:
nem csak vendégként, hanem elöljáróként is köszönthetjük
az érsek atyát, hiszen 2002-ben megalakult egyházmegyénk
a Lembergi Érsekséghez tartozik. Majd
átadta ajándékait az érseknek, aki viszonzásul II. János
Pál pápa egyik miseruháját nyújtotta át.
A szentmise részei az ilyenkor szokásos módon
magyarul és ukránul váltakozva folytak, az állandó
részek és a kánon pedig latinul. Az olvasmányok és a
könyörgések magyarul, ukránul, szlovákul és németül
hangzottak el. Mint Majnek Antal püspök atya megjegyezte:
nyolc nemzetiség képviselőit számolta össze a
jelenlévők között; ez is kifejezi katolicitásunkat, a különböző
nemzetiségek egységét egyházunkban. Mieczysław
Mokrzycki érsek válaszában ugyanerről így fogalmazott:
"A sokszínűségben van gazdagságunk, az egységben
pedig az erőnk".
A szentmise után a munkácsi hívek megvendégelték
az egyházmegye többi részéből érkezett zarándokokat;
a zuhogó eső miatt sátrat állítottak fel a templomkertben,
ott tartották meg az agapét.
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
Aranymise, templombúcsú és orgonamegáldás Nagyszőlősön
 |
Az aranymisés Nádor Albert OFM |
Nagy ünnep tanúja volt október
24-én a nagyszőlősi Kapisztrán
Szent János ferences kolostortemplom:
idén nemcsak a
templom búcsúját, hanem Nádor
Albert atya aranymiséjét is ünnepelte
a számos jelenlévő. Kárpátaljáról
és Magyarországról
érkeztek a ferences testvérek,
papok és hívek, hogy együtt
ünnepeljék Albert atyával pappá
szentelésének 50. évfordulóját,
és vele együtt adjanak hálát a
gondviselő Isten minden kegyelmi
ajándékáért. A jubilánssal
együtt ünnepelt Majnek Antal
megyéspüspök és Magyar Gergely
ferences tartományfőnök is.
A kárpátaljai paptestvérek közül
Szulincsák Sándor, Mikulyák
László és Kurzakov Elek, valamint
Bán Jónás nagyszőlősi házfőnök
koncelebráltak az ünnepelttel.
A szentmise elején Magyar Gergely
áldotta meg a templom felújított
orgonáját. A szentmise alatt már
az orgona hangja kísérte a hívek
énekét.
 |
Felajánlás |
Prédikációjában Magyar Gergely
tartományfőnök Kapisztrán Szent
János életének példájáról beszélt:
hogyan mutat példát nekünk ma is a
szent erényeinek hősies gyakorlásával.
Majd arról is szólt, Albert atya
eddigi élete is mennyire hasonló
volt: másféle, de szintén küzdelmes
időszakban megállta a helyét, és - a
szenthez hasonlóan - ő is vállalta a
missziót, otthagyva Németországot,
ahol kényelmesen kipihenhette
volna dolgos élete fáradalmait.
Albert atya néhány szót szólt csak,
aminek a lényege a hálaadás volt:
hála az Úristennek minden kegyelméért,
az elmúlt 50 év minden történéséért.
A szentmise végén a szőlősi hívek,
fiatalok és gyerekek képviselői
néhány szóval és sok virággal
köszöntötték fel Albert atyát.
Legvégül Majnek Antal püspök
köszöntötte az ünnepeltet, és megkérte,
adja mindannyiunkra aranymisés
áldását.
A szentmise után Jerzy Kukla lengyel
orgonaművész koncertje következett,
majd a ferencesek agapén
láttak vendégül minden jelenlévőt.
Isten éltesse Albert atyát, és tartsa
meg szolgálatában mindvégig!
Pápai Zsuzsanna
"A földön még nem volt soha senki s nem is lesz soha senki, aki
olyan mélyre süllyedt volna, hogy el ne érhesse Isten végtelen
szeretete. Nincs jogod arra, hogy ne szeress, és ne bízzál ott,
ahol Isten szeret és bízik."
Michel Quoist
"Minden pillanatban újjászülethetünk. Minden pillanatban
lehet egy új kezdet. Csak döntés kérdése. A mi döntésünké."
Clearwater
Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!
/Rónay György/

Valamennyien adventi vágyakozást hordozunk
magunkban, mert lelkünk fészekből
kiesett madárként kiált Isten után.
Tolsztoj L.N.

Mit használ nekem,
hogy tisztában vagyok bűneimmel,
s hogy te, Uram, eljössz,
ha nem jössz el az én lelkembe,
ha nem térsz be hozzám,
ha nem élsz és nem beszélsz bennem?
hozzám kell eljönnöd,
az adventnek bennem kell megvalósulnia!
Második eljöveteled, Uram,
a világ végén következik majd be,
amikor majd elmondhatjuk:
Számomra a világ
keresztre van szegezve,
én pedig keresztre vagyok szegezve
a világ számára.
Add, Uram, hogy a világ vége
úgy találjon,
hogy életem már az égben legyen!
/Szent Ambrus/

Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le.
Nincs olyan betegség,
amelyet a szeretet meg ne gyógyítana.
Nincs ajtó, melyet a szeretet fel ne nyitna.
Nincs az a szándék, amelyet a szeretet át ne hidalna.
Nincs fal, melyet a szeretet le ne döntene,
sem bűn, amelyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni.
Nem számít, milyen mélyen gyökerezik a gond,
milyen reménytelenek a kilátások,
milyen kusza a zűrzavar, milyen nagy a hiba.
A helyesen értelmezett szeretet mindent megold.
S ha elég erős benned a szeretet,
te leszel a világ legboldogabb és legerősebb embere.
Ó jaj, későn kezdtelek szeretni, ősi és új Szépség,
későn kezdtelek szeretni!
Pedig bennem voltál, - én meg künn kerestelek,
s idomtalan mivoltommal belerohantam
arányaival tündöklő teremtett világodba!
Végre hívtál, kiáltottál felém és megtörted siketségemet.
Tündökölve ragyogtál, s elűzted vakságomat.
Megízleltelek, és most éhezlek és szomjazlak.
Megérintettél, és lángra lobbant bennem a vágy
békességed után.
/Szent Ágoston/

Én Uram, Istenem, te csak attól vagy távol,
aki maga távolodik el tőled.
Minden pillanatban szerethetlek,
s így minden az enyém lehet:
Isten az enyém és minden az enyém,
ha szeretek.
Isten maga az enyém és énértem van!
Krisztus is az enyém, egészen értem van!
Gyönyörűséges istenszeretet,
melyet oly kevesen ismernek!
Aki rád talál, az megtalálta a békét.
Minden boldogsággá változik bennem,
Istenem, ha én benned élek.
Akkor minden a tied,
és semmi sem az enyém többé.
Uram, könyörgöm, ne hagyj egyedül!
Úgy félek magamtól!
/Keresztes Szent János/

PAPJAINK
"..melyet a te kezed mutat be"
Beszélgetés Mikola Dobra lazarista szerzetespappal
Lapunk egy korábbi számában
már beszámoltunk a perecsenyi
lazarista szerzetesházról és
lakóiról. Ez alkalommal egy új
lakójával beszélgettem életéről
és hivatásáról - Mikola Dobra
atyával, akit idén júniusban
szentelt pappá Majnek Antal
püspök.
- A festői szépségű Kárpátalján
születtem, Dolhán, 1977-ben - kezdi
a beszélgetést Dobra atya. - Nagyszüleimet
sajnos már nem ismerhettem,
mert korán meghaltak. Édesapámnak,
Vojtihnak és édesanyámnak,
Júliának az ötödik gyermeke
voltam. A hitüket nem mindig tudták
külsőleg kinyilvánítani, mivel az
akkori totalitárius kommunista
rezsim ezt nem tette lehetővé, de az
Istentől kapott hit csíráját mindig a
szívükben hordozták. Édesanyám
ápolónő volt, gyakran hozott haza
akkori kommunista propagandaanyagot,
amit kötelezően el kellett
olvasni, de ő soha nem olvasta ezeket,
csak néha mosolygott azon,
amit egy-egy alcímben vagy bekezdésben
megpillantott. Sajnos, ő
mellrákban halt meg, amikor én
tizenhat éves voltam. Édesapám egy
gipszgyárban dolgozott mesterként.
Ő is belsőleg élte meg a hitét.
Édesanyám halála után azonban
külsőleg is látható volt az Istenbe
vetett bizalma és hite. Emlékszem,
amikor édesanyám meghalt, nagyon
elcsüggedt; térden állva imádkozta a
rózsafüzért, miközben folytak a
könnyei. Sajnos, ő is meghalt kilenc
évvel ezelőtt. Nagyon érzelmi ember
volt, a nehézségeket nagyon a szívére
vette, bár kívülről nem látszott
rajta soha az aggodalom. Két szívinfarktusa
után a harmadikat már nem
élte túl. A szüleim példaképek voltak
számomra.
- Mesélne a testvéreiről?
- Legidősebb bátyám, Mihajlo,
sajnos betegen született - központi
idegrendszeri eredetű bénulása volt.
Szüleim nagy szeretetet tanúsítottak
iránta, amikor elfogadták őt betegen
is és próbáltak neki minél több
szeretetet nyújtani rövid élete során.
Amikor bátyám, Mihajlo hét évesen
meghalt, megszületett Jaroszláv,
majd Anatolij. Negyedik gyerekként
született egy lánytestvérem, aki sajnos
születése után nem sokkal meghalt.
Végül, mintegy Isten vigasztalásaként
szüleim számára, megszülettem
én. A szüleim mindig örömmel
fogadták a gyermekáldást; az egymás
iránt érzett szeretetüket velünk,
gyerekekkel is megosztották.
- Volt-e gyermekkorában istenélménye? Hogyan találkozott a hittel, a vallással?
- Amikor kisgyerek voltam, Dolhának
sajnos nem volt papja. Így a
faluban nem volt olyan személy, aki
konkrétan a hitet, a vallást képviselte
volna. De mély benyomást tett
rám, amikor a hívek rendszeresen
összegyűltek a templomban, meggyújtották
a gyertyákat, kivitték az
oltárra a liturgikus könyveket, ráterítették
a papi liturgikus ruhát - a
kazulát -, és úgy imádkozták a mise
szövegét, kivéve az átváltoztatás szavait.
Így lélekben mintegy szentmisén
vettek részt.
- Az érettségi után hogyan
folytatódott az élete? Milyen hivatáson, szakmán gondolkodott?
- Fiatal koromban egyáltalán nem
gondoltam a papi hivatásra. Sőt,
másokkal együtt én is kinevettem
azokat a nővéreket, akik Istennek
szentelték életüket.
Szakmámat illetően kamionsofőr
vagy focista akartam lenni. Később
láttam, hogy a falunkból sok férfi
külföldre ment dolgozni, így én is
ezt akartam csinálni.
Érettségi után azonban szüleim
tanácsára egy közgazdasági főiskolán
folytattam tanulmányaimat, bár
éreztem, hogy nem itt van a helyem.
Édesanyám halála után sok minden
átértékelődött bennem. Akkor kezdtem
el értékelni a szüleimet, főleg
édesanyámat, akinek ezt már nem
tudtam elmondani. Érzékenyebb
lettem az élet dolgaira, megéreztem,
hogy a döntéseimért felelős vagyok
és az életemnek célja van.
Miután másfél évet leszolgáltam a
seregben, hazatérve éreztem, hogy
sokkal összeszedettebb, fegyelmezettebb
vagyok, mint bevonulás
előtt. Megtanultam egyedül megoldani
a problémáimat.
Akkoriban kerültek a falunkba
szerzetesnővérek, akik többek között
a fiatalokkal is foglalkoztak.
Heti rendszerességgel összegyűlt a
fiatalság náluk. Nem mondhatnám,
hogy valami különleges, érdekes
dolgokról beszéltek volna nekünk.
Inkább az volt a jellemző, hogy vidámak
voltak és a foglalkozások is
mindig vidám hangulatban teltek.
Egyszer a nővérek konkrétan nekem
azt mondták, hogy imádkoznak a
hivatásomért. Ez volt az első alkalom,
hogy komolyan elgondolkoztam
ezen.
- Hogyan alakult a további élete? Hogyan ismerte fel Isten hívását a papságra?
- Akkoriban ugyanúgy éltem,
mint a velem egykorú fiúk a faluban.
Eljártam külföldre dolgozni,
amikor pedig itthon voltam, a barátaimmal töltöttünk el sok időt, eljártunk
szórakozni. Tetszett, hogy általában
én voltam a baráti társaság
középpontja, többnyire nálunk otthon
gyűltünk össze. De éreztem,
hogy mindez nem okoz örömöt.
Nem vagyok boldog, valami hiányzik
az életemből. Ezt az egyik szerzetesnővér
is észrevette és mondta
is, hogy látja a keresésemet, és szerinte
Isten engem valami különleges
feladatra hív. Elmondta azt is, hogy
ők értem már egy ideje imádkoznak.
De én ellenkeztem: azt mondtam,
még nem vagyok kész arra,
hogy Isten akaratát elfogadjam.
Egy kis idő múlva a nővérek felajánlották
nekem, hogy másnap
utazzak el velük egy időre szlovákiai
rendházukba, ahol munkát adnak
nekem a ház körül. Világosan tudtam,
hogy igazából nem a munka
miatt hívnak, hanem hogy erősödjön
a hivatásom, és tudjak rá igent
mondani. Azt válaszoltam, hogy
indulásig még gondolkodom rajta.
Egész éjjel nem tudtam aludni, folyton
azon gondolkodtam, elutazzak-e
velük. Másnap egész korán összeszedtem
a holmimat és elsiettem a
nővérekhez, akik már nem is számítottak
arra, hogy velük megyek.
- Mi történt Szlovákiában?
- Végül a nővérek nem a rendházukba
vittek, hanem Besztercebányára
Sasik Milán atyához, aki
jelenleg görög-katolikus püspök
Kárpátalján. Amikor az atya megpillantott,
megkérdezte: "Hát te meg miért jöttél?" "Dolgozni!" - válaszoltam.
"Rendben, akkor majd itt kapsz
munkát!" - mondta huncut mosol.-
lyal. Így lettem kispapjelölt. Fél évig
voltam Milán atyánál, akitől sokat
tanultam.
- Mi volt a legnehezebb a hivatásra
való felkészülés alatt?
- Mindjárt az elején nagyon nehéz
volt számomra elhagyni megszokott
életemet, az édesapámat, az otthonomat,
a barátokat. Édesapám fél
évig nem is tudta, miért mentem
Szlovákiába. Azt gondolta, hogy dolgozni
mentem. Hazajövetelemkor
Milán atya is elkísért. Édesapámmal
találkozva elmondta, hogy alkalmas
vagyok a papságra és megkérdezte,
hogy áldását adja-e fia választására.
Édesapám könnyek között felelte:
"Ha ezt az utat választotta, hát legyen
rajta boldog!" Ekkor nagy kő esett le
a szívemről, hiszen tudtam, hogy
édesapám nemigen örül ennek a
döntésnek, azonban elfogadta azt.
Fontos volt számomra, hogy ő is
áldását adja rá. Amikor már a noviciátusban
voltam, gyakran telefonáltam
haza édesapámnak, s olyankor
hallottam, hogy a könnyeivel küszködik.
Harmadéves voltam, amikor
értesítettek, hogy meghalt. Nehéz
volt a temetésre hazajönnöm, de
egészen másként éltem meg, mint
édesanyám halálát. Hiszen ekkor
már közel éreztem magamhoz Istent,
s ez sok erőt adott ahhoz, hogy ne
csüggedjek el.
A felkészülés évei alatt azonban
sok örömben is
részem volt és végig
éreztem Isten
segítő kegyelmét.
- Hogyan döntött amellett, hogy lazarista szerzetes lesz?
Nem gondolt-e arra, hogy más szerzetbe megy vagy hogy egyházmegyés pap legyen?
- Ezen soha
nem gondolkodtam.
A falunkban
egyházmegyés
papok,
lazarista szerzetesek, szerzetesnők
is szolgáltak. De fiatalként
épp a lazaristákkal kerültem közelebbi
kapcsolatba, amit Isten akaratának
is tekintek. Rögtön megtetszett
az életvitelük, az, hogy közösségben
élik meg a hitüket. Mint már
említettem, otthon mindig szerettem
baráti közösségbe tartozni; nem
tudom magam elképzelni közösség
nélkül még a papi szolgálat alatt
sem.
- Milyen volt a pappá szentelése? Hogyan élte meg?
- Kilenc és fél évig készültem a
papságra és a szerzeteséletre. Az
ismerősök gyakran kérdezték, hogy
mi tart ennyi ideig, miért kell ennyi
évet készülni erre? Mindig azt válaszoltam,
hogy ez életre szóló döntés,
és nagyon komoly és felelősségteljes
szolgálatra való felkészítés. Úgy
érzem, még ez az idő is kevés a felkészülésre.
Minden egyes év elteltével
tanultam valami újat, új tapasztalatokat
szereztem, formálódtam. Különösen
meghatározó volt a Szlovéniában
töltött gyakorlati évem a
keresztény fogyatékosok közösségében.
Azoktól a sérült emberektől
rengeteget tanultam és nagyon sok
szeretetet kaptam. Későbbi teológiai
vizsgáim alatt sokat imádkoztak
értem, és meg vagyok győződve
arról, hogy az ő imáiknak is köszönhetem
tanulmányaim és felkészülésem
sikeres befejezését.
A papszentelés szertartása alatt,
amikor a mindenszentek litániáját
imádkozva a földön feküdtem, végigfutott
lelki szemeim előtt az egész
addigi életem, minden pozitív és
negatív esemény és döntés. Éreztem,
hogy életem egy új szakaszába
lépek, egy olyan szakaszba, amilyen
eddig még nem volt.
Soha nem fogom elfelejteni azokat
a szavakat, amiket a püspök atya
mondott nekem a szentelési szertartás
alatt: "A te szolgálatod által valósul
meg a hívek lelki áldozatbemutatása,
és kapcsolódik bele Krisztus
áldozatába, amelyet a szent titkok
ünneplésekor a te kezed mutat be
vérontás nélkül az oltáron."
Az interjút készítette:
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
Háló-találkozó Balazséron
A Háló "bogozói" találkoztak(tunk)
október 16-18. között Balazséron, a
Bétel konferencia-központban. "A
kisközösségek az Egyház személyes
arca" - ez volt a mottója ennek az
együtt töltött hétvégének. A Kárpátmedence
különböző távolabbi és
közelebbi pontjairól érkezett mintegy
száz résztvevőnek lehetősége
volt együtt gondolkodni, tapasztalatot
cserélni a közösségek létéről,
szerepéről, feladatairól az Egyházban
és személyes életükben.
A péntek estétől vasárnap délig
tartó találkozón volt helye az elcsendesedésnek,
elmélyülésnek (péntek
esti bűnbánati liturgia), az imádságnak
(reggeli áhítatok, szentmisék),
az együtt-gondolkodásnak, tanulásnak
(előadás, műhelymunka), az
egymásra figyelésnek, tapasztalatcserének
(kiscsoportos beszélgetések),
a jókedvnek, szórakozásnak
(szombat esti fergeteges táncház és
nótaest).
Vendégeink voltak: Aszalós János
Budapestről, aki több évtizedes
"közösségi létformájának" tapasztalatait,
szépségeit és nehézségeit osztotta
meg velünk, valamint Majnek
Antal püspök atya, aki az általa
celebrált szentmise homíliájában
hangsúlyozta a kisközösségek egyházépítő
szerepét, megerősített és
bátorított mindannyiunkat vállalt
feladatainkban.
Vasárnap a találkozó zárásaként
görög katolikus Szent Liturgián vettünk
részt a nagyon szép balazséri
templomban. Egressy Miklós atya
"útravaló" szavai és Sebestyén Ottó
atya záró gondolatai után elbúcsúztunk
egymástól. Hazaindultunk, de
kicsit másabbak lettünk, mint amilyenek
érkezéskor voltunk. Gazdagabbak,
bátrabbak, sugárzóbbak,
tettre készebbek!
Köszönet mindenkinek!
Nánási Magdolna
Kirándulás a Sipot-vízeséshez
Október 31-én mi, szürtei és téglási
hittanosok kirándulni indultunk
a Sipot-vízeséshez. Többször is eltévedtünk,
de végül sikerült megtalálnunk
úticélunkat. Az isteni Gondviselésnek
köszönhetjük, hogy
találkoztunk egy ismerőssel, Béres
Öcsi bácsival, aki egészen a vízesésig
elkísért! Hősiesen és rendíthetetlenül
gyalogoltunk. A látvány
kárpótolt minket minden addigi
fáradozásért és nehézségért.
Néha meg kell állnunk egy kicsit
ebben a rohanó világban, akkor
észrevesszük az apró csodákat,
amik a szemünk előtt vannak.
Ennyire felszabadultnak és gondtalannak
régen éreztük magunkat,
mint ezen a kiránduláson. Egy kicsit
elfeledkezhettünk a körülöttünk
lévő világról.
Bianka
Amikor már a buszon ültünk és
imádkoztunk, tudtam, hogy a jó
Isten áldása velünk lesz egész utunkon.
Legalább 4 km-t gyalogoltunk.
Ezt boldogan tettünk, mert volt rá
időnk, hogy megcsodálhassuk az
őszi természetet, a hegyeket, a
völgyben folydogáló patakot.
Bátran átmentünk a vízesés másik
oldalára is, ami számomra nagy
örömet okozott.
Visszafelé úton társaimmal arról
beszélgettünk, hogy milyen jó, hogy
itt vagyunk, és mindezt együtt tudjuk
megtapasztalni. Számomra
nagyon fontosak az ilyen kirándulások,
ez engem megerősít és táplál.
Gergő
Egyetértettünk abban, hogy megérte
ennyit "küzdeni" a végső célunkig.
Az a környezet, ami ott körülvett
bennünket, mind az Isten és
azon belül a természet műve. A
hegytetőn a magyarságról, a hazánkról
szóló dalokat énekeltünk.
A hangulat egész úton tökéletes
volt, mert már annyira összeszoktunk,
hogy mindenki megtalálja a
másikkal a közös hangot. Nagyon
jól éreztük magunkat a hegyek
között a tiszta levegőn, teljesen feltöltődtünk
energiával és boldogan
tértünk haza!
Zsófi
Ha nem akartam volna, akkor is
észrevettem volna, hogy az a nap
ajándék volt számunkra Istentől. A
sok eltévedés után végre kaptunk
egy "angyalt", találkoztunk egy
ismerőssel, aki elvezetett a vízeséshez.
És amikor a Kárpátokról szóló
énekeket énekeltük a vízcsobogás
aláfestésére... Leírhatatlan élmény!
Hazafelé mindezt ifjúsági énekekkel
köszöntük meg az Úrnak.
Krisztina
A hittanos barátaimmal kíváncsian
vártam, milyen lesz az utazás, és
a hely, ahová megérkezünk. A vízesés
gyönyörű volt és örökre megmarad
emlékeimben. Köszönöm a
jó Istennek ezt a lehetőséget!
Márk
A kirándulás azok számára volt,
akik tavaly részt vettek a betlehemezésben.
Végig a folyó mentén
haladtunk, mindenki nagyon elfáradt,
de megérte, ugyanis csodás
látvány fogadott minket. Hála
Istennek, mindenki szerencsésen
visszaért a buszhoz.
István
Olyan érzés volt, mint amikor kicsik
voltunk és nagyon vártunk valamire,
amit szüleink megígértek, és a hos.-
szas várakozás után végre megkaptuk!
Nagyon kevés gyereknek adatik
meg az, ami nekünk, hogy a
Kárpátokat bejárhattuk, és hogy
annyi csodás helyen lehettünk.
Leküzdöttem a félelmemet, amikor
átmentem a vízesésen egy
gerendán, és nem féltem! Az csak a
minimum, hogy ezek után is elmegyünk
betlehemezni! Sajnálhatja az,
aki nem jött, mert én ott voltam, és
ragyogtam, és most is ragyogok!
Katica
Amikor a vízesés tetején álltam,
úgy éreztem, hogy szabad vagyok,
minden bajom elszáll, az egész
világ megnyílik előttem; így is volt.
Az ember csak ilyenkor érzi, hogy
milyen csodálatos az élet. Az ilyen
pillanatokért érdemes élni.
Mindennek oka van, ami velünk
történik. Akinek ott kellett lennie,
az ott volt!
Timi
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
Segítő Szűzanya-szobor megáldása Gálocsban
Október 11-én Segítő Szűzanya-szobor megáldására
került sor a gálocsi római katolikus templom udvarán. A
szűnni nem akaró eső ellenére sokan érkeztek a környező
településekről, hogy a helybeliekkel együtt ünnepeljenek.
"Dupla ünnep a mai - mondta a szentmise kezdetén
Béres István atya -, hiszen keresztény egyházunkban a
vasárnap az első helyen áll, mivel Krisztus Urunk feltámadására
emlékezünk. Ma Szűz Mária-szobor megáldására
kerül sor, amiért hálát adunk Istennek, s kérni fogjuk
a Szűzanyát, hogy legyen valódi közbenjárónk, hisz
szükségünk van rá.
Ebben a szentmisében kérjük a Szűzanyát, hogy ne
hagyjon minket elveszni, ne hagyja elveszni belőlünk az
embert, a krisztusi magyar embert, mert mind a háromra
szükségünk van. Ez tesz bennünket különlegessé, ez tesz
bennünket csodává, ajándékká az egész világ számára.
Kérjük Istent, hogy áldja meg ezt a felállított szobrot az
udvaron, hogy emlékeztessen minket arra: az Isten a
szenteken keresztül is segít bennünket."
A szentmise után megtartott ünnepségen Molnár
László, a KMKSZ gálocsi alapszervezetének elnöke ismertette
a szobor felállításának történetét. Mint elmondta,
még 2004-ben, a csíksomlyói zarándoklaton született
meg az ötlet, hogy Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának
szobrot állítsanak a templom udvarán, de
ez anyagiak híján sokáig csak álom maradt. Az elmúlt
évben aztán egy nemeslelkű ember, Juhos Lóránt volt
beregszászi konzul felajánlásából hozzáfoghattak a megvalósításhoz.
Hála és köszönet neki és Medveczky Arnold
építészmérnöknek, aki megtervezte a talapzatot a szoborral
együtt. Az ő önzetlen támogatásuk és segítségük
nélkül ma nem állna ez a szobor.
A jelenlévők közös imádságban fordultak Máriához, az
ő segítségéért, oltalmáért könyörögve. Elhangzott az
evangéliumi történet a Szűzanya közbenjárásáról szent
Fiánál a kánai menyegzőn, majd István atya megáldotta
a szobrot. A téglási ifjúsági kórus Mária-énekekkel tette
még ünnepélyesebbé ezt az alkalmat.
Az ünnepség végén a gálocsiak agapéval kedveskedtek
a környező falvakból idesereglett zarándokoknak.
Dorgay Angelika, Szürte
Emlékezzünk a nyárra...
Ung-vidéki gyerekek hittantábora
Az idei nyár egyik felejthetetlen
élménye maradt a gálocsi, homoki,
koncházi, ráti, szürtei, téglási és ungvári
hittanosok kerekhegyi táborozása
július 20-24. között. A 27 résztvevő
gyerek és a három felnőtt kísérő
egyaránt jól érezte magát, valódi
tábori hangulat uralkodott.
Megérkezés után nem sokkal
közösen alkottuk meg a tábor életére
vonatkozó szabályainkat. A társaság
három csapatra oszlott, és
naposságot
vállaltunk a konyhai
kisegítésben: feladatunk volt a terítés,
tálalás, mosogatás. Eredményesen
működött az őrangyalszolgálat
is. Minden napot az esti tábortűzzel
zártunk le. Az első tábortűznél
a csapatoknak egy-egy jól ismert
mese modern változatát kellett előadniuk.
A kedd reggelt tornával kezdtük. A
délelőtti csoportfoglalkozás témája
az volt, hogy mi legyen a csoportunk
neve, hogyan szóljon az indulónk,
és hogy elkészítsük a csapatunk
címerét. Délután túrára indultunk,
hogy megcsodálhassuk Kerekhegy
és környéke szépségét. Azután
pedig megismerkedtünk a méta
nevű játékkal, ami nagy sikert aratott.
Az esti tábortűz rövidre sikerült,
ugyanis az eső megtréfált bennünket.
Az esti eső ellenére szerdán reggel
gyönyörű, napos időre ébredtünk.
Ezért Miska bácsi vezetésével elindultunk
a Fekete-vízhez, hogy fürödjünk
egyet. A keddi helyett ezen az
estén mutattuk be a csapatokat a
tábortűznél.
Csütörtök délelőtt rajzokban próbáltuk
kifejezni, ki hogyan érzi
magát és szerinte milyen a tábor
hangulata. Mivel a méta nagy sikert
aratott, délután ismét elmentünk játszani
egyet. Aznap este a tábortűznél
fény derült a nagy titokra, hogy
ki kinek igyekezett a jótevője, védelmezője,
vagyis őrangyala lenni.
Péntek délelőtt kaptunk egy rövid
órácskát arra, hogy elkészítsük a
"táborszendvicset." Mindenki mondott
egy jó, egy rossz és még egy jó
emléket a táborral kapcsolatban.
Kiderült az is, ki mit tud saját településéről
vagy más kárpátaljai településekről.
S hogy mi maradt ki a felsorolásból?
A sok vidám és szórakoztató
játék, a csocsóverseny, a kézműves
foglalkozás, az éneklés a tábortűznél,
a finomabbnál finomabb ételek…
Sok mindenre megtanított a tábori
élet. Társakra, barátokra találni, az
összetartásra, a csapatmunkában
való egyenlő részvételre, a közösség
tagjaként élni. Mi, táborozók kérjük,
hogy legyen folytatás. Mindegy,
hogy hol, hogyan, de együtt!
Stafira Bettina,
Koncháza
Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatása
Magyar szentjeink és boldog jaink
sorában Meszlényi Zoltán
püspök alakja különleges helyet
foglal el. Ő az első, aki Magyarországon
a sztálinista egyházüldözés
áldozatai közül a boldogok
sorába emelkedik - mondta
szentbeszédében Erdő Péter
bíboros az október 31-i boldoggá
avatási szentmisén az esztergomi
bazilikában.
A boldoggá avatási szertartást
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-
budapesti érsek és Angelo
Amato érsek, a Szenttéavatási Kongregáció
prefektusa végezte. A szertartáson
jelen volt Juliusz Janusz
érsek, Magyarország apostoli nunciusa,
a Magyar Katolikus Püspöki
Konferencia
tagjai, határon túlról
érkezett magyar és vendég püspökök
- köztük Majnek Antal munkácsi
megyéspüspök is -, valamint a
főegyházmegye papsága. A bazilikát
zsúfolásig megtöltötték a határon
innen és túlról érkezett hívők,
akik között 41-en érkeztek a római
Collegium Germanicum
Hungaricumból,
ahol annak idején az új
boldog tanulmányait folytatta. Megjelent
Mádl Ferenc volt köztársasági
elnök, a miniszterelnök képviseletében
Kiss Péter miniszter, Katona
Béla, az országgyűlés elnöke, a közés
tudományos élet képviselői és a
diplomáciai testület több tagja.
Andrea Ambrosi posztulátor olaszul,
Szőke János szalézi szerzetes,
viceposztulátor magyarul kérte
Meszlényi Zoltán boldoggá avatását,
röviden ismertetve a püspök életrajzát.
Ezután a Szentatya képviseletében
jelen lévő Angelo Amato érsek
felolvasta a boldoggá avatásról szóló
apostoli levelet, amelyet magyarul
Udvardy György püspök tolmácsolt.
Ezután került sor az új boldog
arcképének leleplezésére.
Szentbeszédében Erdő Péter bíboros
az olvasmányra és az evangéliumi
részletre utalva figyelmeztetett: a
keresztény ember küldetése, hogy
Jézus Krisztust hirdesse, akkor is, ha
üldöztetést kell elszenvednie. A
Szentlélek azonban megadja a
képességet és segítséget, hogy nyíltan
tanúskodjunk Jézusról.
Meszlényi Zoltán vértanú püspök
élete a Szentlélek által megerősített
keresztény ember tanúságtételének
példája - mondta Erdő Péter, majd
beszédének további részében felidézte
az új boldog életének állomá
sait és gondolatait, amelyek az egyházhoz,
a Szentatyához való hűségét,
állhatatosságát tükrözik.
Beszéde végén a bíboros Boldog
Meszlényi Zoltán közbenjárását
kérte: "Könyörögj mindannyiunkért,
hogy a szívek megújulása tegye
jobbá, boldogabbá körülöttünk a
világot, és vezessen el minél több
embert Krisztushoz."
Amato érsek köszöntő beszédében
kiemelte: Meszlényi Zoltán nemcsak
a magyar, hanem az egyetemes egyház
szentjeinek és boldogjainak
sorát is gazdagítja. A vértanúk soha
nem kívánnak háborúságot és
viszályt, megbékélésre és imádságra
tanítanak. Ez Meszlényi Zoltán vértanúságának
tanítása az egyetemes
egyház és a magyar nép számára is
- mondta az érsek.
Meszlényi Zoltán ereklyéjét a bazilika
Szent Adalbert mellékoltárában
helyezték el.
(A Magyar Kurír írása alapján)
HÍREK
Jézus Szíve Családok találkozója Munkácson
Jézus Szíve Családok találkozója Munkácson
Mintegy százan vettek részt a Jézus Szíve Családok
idei találkozóján, melyre október 24-én, Munkácson, a
székesegyházban került sor. A találkozó vezetője Babály
András nyírbátori plébános volt, aki a szentmise előtt
előadást tartott az imádságról és a Jézus Szíve tiszteletről.
A találkozó lezárásaként szentségimádás volt. Végül
a munkácsi résztvevők szeretet-vendégségen fogadták a
más helységekből érkezetteket.
FELHÍVÁSOK
Ifjúsági találkozó Bustyaházán
December 5-én ifjúsági találkozó lesz Bustyaházán a
Felső-Tisza-vidék fiataljai számára. Mottója: "Uram,
kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak!" (Jn
6,68).
A találkozót vezeti: Marek Bernardin OFM.
Mindenkit szeretettel várunk!
Nyertes pályázók
A "Szent Márton Karitász" Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben
tanuló kárpátaljai diákok részére meghirdetett
szociális és tanulmányi ösztöndíj-pályázat
nyertesei a 2008/2009-as tanév I. félévében:
Molnár Ferenc (Zápszony), Molnár Csilla (Zápszony),
Gazdag Vilmos (Zápszony), Roszoha Gabriella
(Nagyszőlős), Szuimbájeva Okszána (Újakli), Pősze
Sándor (Csoma), Kenéz Anita (Salánk), Mán Edit
(Verbőc), Kozák Kata (Déda), Szőlősi Nóra (Macsola),
Rozgonyi Andrea (Császlóc), Hindjuk Janek (Rahó),
Takács Ferenc (Szürte), Petrás László (Nagybégány),
Dzsezsenyák Dóra (Rát), Demjén Izabella (Rát),
Marsalek Csilla (Beregszász), Mandzák Gábor
(Nagybégány), Gál Adrienn (Salánk), Holozsnyai
Norbert (Bene), Görög Nikolett (Beregszász),
Csajkovics Katalin (Bustyaháza), M. Tóth Krisztina
(Császlóc), Németh Anita (Visk), Molnár Nóra
(Borzsova), Gerő Evelin (Gyertyánliget), Lőrincz
Szilvia (Beregszász), Horváth Györgyi (Szürte), Balogh
Erika (Tiszakeresztúr), Jóni Alexandra (Újlak),
Pálinkás Alexander (Nagyszőlős), Kurilják Eleonóra
(Gyertyánliget), Puliszka Edvin (Aknaszlatina), Szabó
Róbert (Batár), Kosztyó József (Déda), Szendrey Anita
(Beregszász)
Nem leszek befőttesüveg! Ifjúsági lelkigyakorlat Bustyaházán
Michels Antal atya vezetésével lelkigyakorlat volt
november 20-22. között Bustyaházán. Kárpátalja különböző
helységeiből érkeztek fiatalok, hogy egy közösséggé
válhassanak Krisztusban.
Péntek délután Tóni atya köszöntésével és a fiatalok
bemutatkozásával elkezdődött a mi nagy lelki utazásunk.
Részt vehettünk a szentségimádáson és a szentmiséken,
s az atya előadásokat is tartott nekünk. A
szervezők különböző közösségépítő játékokkal is bővítették
napi programunkat.
Az előadásokon Vianney Szent János, az emmauszi
tanítványok és a színeváltozás témáit jártuk körül, s
minden téma után a kiscsoportos beszélgetésekben
elmondhattuk személyes gondolatainkat.
Minden csoport
eljátszotta az emmauszi tanítványok történetét, és
ezáltal közelebb jutottunk ahhoz, hogy egymást megismerjük.
Egy családdá alakultunk pár óra alatt, holott
van, aki éveket vár ilyen felismerésre. A mi hajtóerőnk
nem más, mint maga Jézus élete: ő maga.
Nekem, résztvevőnek leírhatatlan élmény volt a lelkigyakorlat.
Ezentúl nem akarok "befőttesüvegként" jelen
lenni az Egyházban, mert küldetésem van, és építenem
kell az Ő országát.
Juhász Ágnes
A lelkigyakorlatot az Egyházmegyei Ifjúsági és
Szervező Iroda szervezte, melyre mintegy harminc
fiatal érkezett Csaptól egészen Rahóig.

PÁLYÁZATI HIRDETÉS
A "Szent Márton Karitász" Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére
szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet
a 2009/2010-es tanév II. félévére
Az ösztöndíjra minden olyan katolikus magyar diák pályázhat, aki:
- magyar középiskolát, illetve líceumot/gimnáziumot végzett (illetve az a diák, aki olyan településen lakik, ahol nem oldható meg a magyar középiskolában, magyar tannyelvű osztályban, líceumban vagy gimnáziumban való tanulás) nappali tagozaton tanul ukrajnai főiskolán vagy egyetemen, vagy felvételt nyert ilyen intézménybe;
- első diplomás képzésben vesz részt;
- szociálisan rászorul a támogatásra;
Előnyt jelent, ha:
- olyan szakon tanul (vagy tanulni fog), amely hiányszaknak számít Kárpátalján vagy a szűkebb lakókörnyezetében;
- eddigi tanulmányi eredményei jók.
Pályázni pályázati űrlapon lehet, amelyet a Szent Márton Egyházmegyei Karitász vagy az oldal alján lévő linkre kattintva tölthetnek le az érdeklődők.
A PÁLYÁZATI ŰRLAPHOZ CSATOLNI KELL:
a) azoknak, akik először pályáznak:
- kézzel írott önéletrajzot;
- a középiskolai érettségi bizonyítvány fénymásolatát (dodátok);
- a pályázóval egy háztartásban élők kereseti igazolását (fizetés, nyugdíj, egyéb);
- igazolást az esetleges tandíjról és ennek összegéről;
- plébánosi ajánlást zárt borítékban;
- a Magyar Igazolvány fénymásolatát;
- 1 db. saját címre megcímzett válaszborítékot 1,50 hr értékű bélyeggel;
- 15 Hrivnya jelentkezési díj befizetéséről szóló bizonylat fénymásolatát (befizetés a következő számlára, cirill betűkkel kitöltve):
ZOBF "Karitas Sv. Martina"
r/r 26004018154159
Ukreksimbank m. Uzsgorod
MFO 312226
Kod 25443514
Dobrovilni pozsertvuvánnyá
Az alábbiak közül azt, amelyik a pályázóra vonatkozik:
- az oktatási intézménytől egy igazolást arról, hogy felvételt nyert;
- a leckekönyv fénymásolatát, amelyen a 2009/2010-es tanév I. szemeszterének eredményei láthatóak, ha a pályázó már felsőoktatásban tanul;
b) akik már pályáztak:
- a pályázóval egy háztartásban élők kereseti igazolását;
- igazolást az esetleges tandíjról és ennek összegéről;
- plébánosi ajánlást zárt borítékban;
- 1 db. saját címre megcímzett válaszborítékot 1,50 hr értékű bélyeggel;
- a leckekönyv fénymásolatát, amelyen a 2009/2010-es tanév I. szemeszterének eredményei láthatóak;
- 15 Hrivnya jelentkezési díj befizetéséről szóló bizonylat fénymásolatát (befizetés a következő számlára, cirill betűkkel kitöltve):
ZOBF "Karitas Sv. Martina"
r/r 26004018154159
Ukreksimbank m. Uzsgorod
MFO 312226
Kod 25443514
Dobrovilni pozsertvuvannyá
A pályázatokat a következő postafiókcímre várjuk ajánlott küldeményként 2010. február 1-ig: 90202 Beregszász, Pf. 5.
Aki teheti, kérjük, küldje el a kitöltött pályázati űrlapot elektronikus úton is az e-mail címünkre.(Figyelem! Az e-mailes pályázás nem helyettesíti a postai úton küldendő eredeti csomagot, de nagyon megkönnyíti az elbíráló bizottság munkáját). Csak postán beérkező pályázatokat tudunk elfogadni!
Az ösztöndíj maximális összege egy főre 1700 Hrivnya félévenként. A pályázókat 2010. március 1-ig értesítjük a pályázati eredményükről. A nyertes pályázók nevét az Új Hajtás c. lapban és a Szent Márton Egyházmegyei Karitász oldalán tesszük közzé.
Esetleges kérdéseiket az e-mail címünkre várjuk, illetve 8097-36-88-607-as telefonszámon adunk tájékoztatást a pályázati kiírás időszakában a következő időpontokban (közép-európai idő):
Hétfő: 14.00 - 17.00,
Szerda: 14.00 - 17.00,
Péntek: 14.00 - 17.00
Egyéb időszakban a telefonszám hétfőnként 14.00 - 17.00 -ig hívható.

SZENTJEINK
Oszlopos Szent Simeon
Kelet egyik legkülönösebb szerzetesének
életét talán el sem hinnénk,
ha nem egy kortársa és barátja,
Cyrusi Theodorétosz, a ciruszi püspök
írta volna meg róla. Simeon
életrajzának több változata maradt
fenn, ezért már századokkal korábban
a tudósok keresték a legendák
mögötti történeti valóságot. Ma teljes
bizonyossággal a következő állapítható
meg Szent Simeonról.
390 körül született a Kilikia és
Szíria határán fekvő Szinán nevű
faluban, jámbor és viszonylag
módos keresztény szülőktől. Minden
oktatás nélkül, pásztorkodva nőtt
fel. Egy téli vasárnapon, amikor az e
tájon eléggé ritka hóesés miatt nem
tudta állatait kihajtani, a templomban
a Hegyi beszédet hallva az úgy
szíven érintette, hogy ezzel el is dőlt
a sorsa. A kapott tanítás és egy álom
hatására a fiatalember sürgető hívást
érzett az elmélyült imádságra.
A szomszédságában élő aszkétákkal
elmagyaráztatta magának a szerzetesi
élet alapjait, ahogy akkoriban
- Szíriában - értették. Két év múlva
elhagyta első tanítóit, akik között
megismerte a zsoltárkönyvet és a
Szentírást is, majd belépett a szíriai
Antióchia közelében lévő teledi
monostorba. Kilenc évet töltött ott,
lankadatlan buzgósággal gyakorolva
az alázatosságot és a türelmet.
Egyre fokozott vezeklései azonban
előbb csodálatot keltettek, majd
kiváltották szerzetestársai nemtetszését.
A hagyomány szerint Simeon
egy durva kötelet olyan szorosan
csavart csupasz teste köré, hogy az
mélyen bevágott a húsába. A ruháján
átszivárgó vér elárulta, ezért erőszakkal
eltávolították róla a kötelet.
Amikor ezért kiutasították a kolostorból,
öt nap múlva félholtan találták,
de még mindig zsoltárokat énekelve
a kolostor közelében egy
kiszáradt ciszternában.
Ezután Simeon az Antiochia
hegyei
között lévő Tellneszin faluba
indult, ahol remeteként akart élni.
Bezárkózott egy parányi kunyhóba,
és mivel éppen a nagyböjt közeledett,
az Úrhoz, Mózeshez és Illéshez
hasonlóan 40 napig étel és ital nélkül
akart maradni. Mivel a pap, akitől
tanácsot kért, lebeszélte erről
az "öngyilkossági kísérletről", készségesen
odakészített erre az időre
kenyeret és vizet. Negyven nap elteltével
azonban mindkettőt érintetlenül
találták, a remete pedig kunyhója
földjén feküdt ájultan. Attól kezdve
haláláig megtartotta a húsvét
előtti 40 napos böjtöt, sőt, még meg
is nehezítette ezt a gyakorlatot.
Három évet töltött a kunyhójában,
s ez alatt számos tanítvány gyűlt
köréje. Ekkor felment a hegyre, s a
Mandra nevű remetetelep egyik
zugában, egy ajándékba kapott földdarabot
bekerítve, lánccal egy
súlyos kőhöz kovácsoltatta magát.
Később eltávolíttatta a láncot, de ott
maradt a legszűkebb területen tetőzet
nélkül, a szabad ég alatt.
Következő lépésként egy oszlopot
emelve, arra állt fel. Az oszlop eleinte
alacsony volt, de fokozatosan
körülbelül 20 méteresre
emelte, amelyen
két négyzetméternél
nem lehetett
több hely. Mintegy
harminc évet töltött
el oszlopokon állva.
Élelmezéséről létra
segítségével a körülötte
megtelepedett
tanítványok gondoskodtak.
 |
A Szent Simeon oszlopa köré emelt bazilika |
A remeték egész
világa, melyben elterjedtek
egymásról
a hírek, fejét rázta,
ilyet senki elképzelni
sem mert.
Bár különös, szélsőséges
utat választott,
az emberek
fokozatosan elkezdtek
tőle tanácsot,
imádságait,
áldását kérni, s
ezek rendkívüli
hatása messze fölrázta
az egész
keresztény Keletet.
A círusi püspök
írásából derül ki,
hogy néha tízezres
zarándoktenger
hullámozta körül
az oszlopot. A híre messzire elhatolt,
a távoli Arábiából is jöttek nomád
pásztorok, s megrendülve megtértek.
De Szíriából, Perzsiából,
Ibériából, Rómából, Itáliából,
Hispániából és Galliából is érkeztek
hozzá zarándokok. Betegséget,
éhséget
és szomjúságot, a nap hevét és a
fagyot, esőt, szelet és zivatart, a kíváncsiskodók
és segítséget keresők ezreinek
tolongását a vezeklő zokszó
nélkül viselte el napról napra, évről
évre, míg csak imádsága közepette
450-ben a halál meg nem váltotta
kínjaitól. Az életének helyszínén
épült bazilika mellett oszlopának
maradványai ma is megtalálhatók.
E képzettség nélküli remetének,
akinek élete lángoszlopként hatott,
fönnmaradtak egyes beszédei, a
kereszténységről kifejtett tanításai,
tanítványainak lediktált levelei,
amelyek abban az eretnekségtől
szaggatott időben a keresztény igazhitűségre
szólítottak fel. Szent
Simeon szeretete és segítő jósága
kiáradt minden testi és lelki nyomorúságban
sínylődő emberre, és
Istennek égő, mélységesen misztikus
megtapasztalásában úgy áll még
ma is előttünk, mint felfoghatatlan,
utánozhatatlan "jel", amely hirdeti,
mire képes az ember, aki elfelejti
önmagát, mert Isten szeretete hatalmasodott
el benne.
RM
Elérkezett megváltásotok
A közelmúltban ismerősöket kísértem ki a pályaudvarra,
akik hazafelé indultak. Közben elnéztem a hatalmas
vasútállomáson az indulásra várakozó embereket.
A többség időben kiment az állomásra, nehogy lekésse
induló vonatát, és izgatottan, de mégis türelmesen várakozott.
Szinte mindenkinél hatalmas bőröndök és utazótáskák,
mintha mindent magukkal akarnának vinni.
Persze szegényebbek is voltak, akiknél kicsiny táska
volt, amelyről sejteni lehetett, hogy abban valóban mindenüket
magukkal viszik. A hosszabb útra indulók az
utolsó percekben még a boltokban beszerezték az ennivalót
és az újságokat. Voltak, akik bizonytalanul
bolyongtak a csarnokban, s az idő szorítása miatt egyre
izgatottabban keresték, hogy honnan indul a vonatuk.
Emberek, akik egyszer majd visszatérnek, s emberek,
akik végleg elutaznak. Néztem azokat, akiknek szerelvénye
már beállt a peronra, már elfoglalták helyüket a
fülkékben, s az órájukat nézegetve várták az indulást.
Voltak, akik szaladtak és az utolsó pillanatban kapaszkodtak
fel a vonatra. Figyeltem az egymástól búcsúzókat,
a maradókat és az indulókat, akik hosszú ideig vagy
talán soha többé nem látják egymást. Figyeltem a gyerekekkel
utazó családokat és az egyedülállókat, a könnyű
hátizsák alatt görnyedő fiatalokat és a nehéz csomagjukat
egyenes háttal húzó idősebbeket. Vajon hová indulnak?
Mi az úticéljuk? Vajon hová fognak megérkezni?
Advent első napjaiban az egész világ egy ilyen zsibongó
pályaudvarra hasonlít. Mindenki keresi, hogy merre
induljon. Melyik vonatra szálljunk fel? Hová szeretnénk
megérkezni? És ez a képzeletbeli vonat ma, advent első
vasárnapján lassan megmozdul, elindul, hogy a lelki
felkészülés útján elvigyen minket Betlehembe. Még van
rajta hely, még fel tudunk kapaszkodni az utolsó pillanatban,
csak siessünk, nehogy lemaradjunk róla! Az
adventi vasárnapok olyanok, mint a megállók útközben.
Az adventi koszorún mindig eggyel több égő gyertya
jelzi, hogy közeledünk a végállomáshoz. Bármennyire
is csábítanak minket útközben a csillogó kirakatok és
akciós reklámajánlatok, ne szálljunk le, hanem menjünk
tovább és folytassuk lelki készületünket!
Ha ma felismerjük, hogy elérkezett az indulás ideje, a
karácsonyi megérkezéskor felismerjük majd
Megváltónkat a Gyermekben.
Horváth István Sándor
Advent
Az első gyertyát gyújtsuk azokért,
akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el.
Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk.
A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van
vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a
békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés,
sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon.
Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért,
házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második,
értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő
szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet.
Lobogjon értük, a háborúkat, embertelenségeket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.
A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért,
akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt,
van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal,
emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren
és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása
érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikrokozmosz titkait kutatva
szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető
titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel
visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk:
Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a
fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját
értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet
adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem
során.
A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel
vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe
az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt
porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán.
(Ismeretlen szerzőtől)
CSALÁD
Evangéliumi jótanácsok - a családban
II. rész: Tisztaság
Előző számunkban kezdtünk
arról írni, hogyan vonatkoznak
az evangéliumi jótanácsok - tisztaság,
szegénység és engedelmesség
- a nem szerzetesi életformát
élő hívőkre, mert Jézus ezeket az
"életviteli tanácsokat" nem csak
nekik, hanem minden hívőnek
adta, adja. Múlt alkalommal a
szegénység kapcsán gondolkodtunk
el, most vizsgáljuk meg közelebbről
a tisztaság erényét!
Nyilvánvaló, hogy itt az életállapotunknak
megfelelő tisztaságra kell
gondolni. Jézus a házasok tisztaságával
kapcsolatban elég egyértelmű
utasításokat adott. "Amit Isten egybekötött,
ember szét ne válassza",
"aki bűnös vággyal asszonyra néz,
szívében már házasságtörést követ
el" - rögtön eszünkbe juthat itt
számtalan TV-műsor, újság és internetes
oldal. Ezekkel nem egyszerűen
csak az a baj, hogy bűn van bennük,
hanem sokszor megnehezítik a
saját házastárs elfogadását, illetve az
önelfogadást is azzal, hogy hasonlítgatunk.
Világos, hogy a testükből
élő modellek alkata más, mint egy
gyerekeket szült édesanyáé, aki nem
edzőtermekben tölti a napjait és
plasztikai műtétekre se jár. De a
sokat látott modell-alkat azt a látszatot
keltheti, mintha az volna a normális
- noha erről szó sincs. A feleségekben
pedig felébredhet a
kisebbségi érzés: "jaj, talán én nem
is vagyok elég jó, elég szép a férjemnek"
- aki persze az esetek többségében
maga sem egy Adonisz.
Azt is mondja még Jézus a házasságról,
hogy "a férfi elhagyja apját és
anyját, feleségéhez ragaszkodik, és
a kettő egy test lesz." A tiszta házastársi
kapcsolatba nem fér bele egy
harmadik - aki nagyon gyakran az
egyik házastárs valamelyik szülője,
akiről képtelen volt leszakadni, vagy
aki nem engedte el őt. Sok házasság
megy tönkre azon, hogy nem a
házastárs az első, hanem a szülők
igényei. Világos, hogy tisztelni és
segíteni kell a szülőket, de a házastársnak
van elsőbbsége! Egyébként
nemcsak a szülőkkel, hanem a gyerekkel
szemben is - erről ugyan
nem beszél konkrétan Jézus, hiszen
ez abban a korban természetes volt.
Komoly hiba a gyerekekre hivatkozva
elhanyagolni a házastársat. Ez
sokszor csak akkor derül ki, amikor
a gyerekek kirepülnek, a házasfelek
meg ott maradnak, "mint két savanyú
uborka az üveg alján". Már nincs
mit mondaniuk egymásnak - meghitt
érzelmekről már szó sincs.
Van a házastársi tisztaságnak egy
olyan területe, ami talán a legtöbb
indulatot és vitát indítja az egyházon
belül és kívül is - ez pedig a
családtervezés, a fogamzásgátlás
kérdése. Előre kell bocsátani, hogy
az Egyház kimondja, hogy a házastársi
kapcsolat egymás boldogítására,
örömszerzésre is szolgál (tehát a
régi szemlélettel ellentétben nem
csupán a gyermeknemzés a cél).
Ugyanakkor "amit Isten egybekötött
a teremtés aktusában, azt ember
ne válassza szét az élet továbbadásában".
Az egyház a természettörvényt
érvényesíti ebben a tanításában.
Részletesebben olvashatunk erről a
Magyar Katolikus Püspöki Kar A
boldogabb családokért c. körlevelében
(lásd következő oldal), ami az
igazságot úgy képviseli, hogy közben
valódi együttérzést tanúsít a
házaspárokkal.
Érdekes, hogy a vita - és a hívek
erre vonatkozó lelkiismeret-vizsgálata
is - többnyire kimerül a fogamzást
megakadályozó módszerek
átgondolásában. Arra sok esetben
nem is jut el a házaspár, hogy egyáltalán
miért védekeznek az új élet
megfoganása ellen. Vajon annyi gyerekük
van-e, ahányat Isten rájuk
akart bízni? Attól még, hogy a társadalomban
az egy-két gyerek az elfogadott,
nem biztos, hogy ez a helyes.
"Isten ajándéka a gyermek, az anyaméh
gyümölcse jutalom." Most,
hogy negyedik (tervezett) gyerekünket
várjuk, van részünk rosszallásban
és értetlenkedésben is. De
nem többet számít az Isten akarata,
mint az emberek véleménye?
Hányszor előfordul, hogy Isten ajándékot
akar küldeni, a megajándékozott
pedig anélkül, hogy megnézné,
ráírja a csomagra: "Vissza a feladónak".
Világos, hogy vannak olyan helyzetek
(pl. komoly betegség), ami
miatt a házaspár jobb, ha nem tervez
több gyereket - bár manapság
sokszor az orvosok is "túlaggódnak"
egy-egy problémát. De többnyire
inkább a kényelemszeretet, az anyagiak,
a karrier az az ok, ami miatt
nem születik több gyerek. Pedig
Isten mindig gondoskodik - ezt láttuk
a környezetünkben számtalan
nagycsaládnál, ahol racionális megfontolások
ellenére elfogadták a
több gyereket. Isten pedig megjutalmazta
a hitüket.
Hogy végül hány gyerek szülessen
egy családban, ennek felelősségét
Isten a szülőkre bízta. Ezzel a
felelősségünkkel azonban az élet
feltétlen tiszteletben tartásával élhetünk
csak.
Sajnos, még mindig sokan használnak
keresztény körökben is pl.
spirált, amiről pedig egyre többen
tudják, hogy valójában nem megelőzi
a fogamzást, hanem a megfogant
életet nem engedi tovább fejlődni,
lényegében mini-abortusz. (Egyre
többször derül ki, milyen komoly
lelki, pszichés következményei vannak
ennek, a testi bajokról nem is
beszélve.) A családtervezés egy
nagyon nehéz és kényes kérdés, de
nem zárhatjuk ki ezt a területet
Istennel való kapcsolatunkból.
Akinek ezzel kapcsolatban kérdései
vannak, bátran beszéljen erről lelkigondozójával!
Popovicsné Palojtay Márta
Fogamzásgátlás és a természetes családtervezés
Általánosságban azt mondhatjuk,
hogy a mesterséges fogamzásgátlás
eszközével azok élnek, akik a természet
rendjét, vagyis Isten művét próbálják
átalakítani. Ez elég siralmas,
ha összehasonlítjuk azzal, amit Isten
számunkra kitalált. A XXI. század
elején elég sokat tudunk az ember
szaporodásáról ahhoz, hogy ne kelljen
félelemmel vagy ártó szándékkal
közelítenünk a téma felé.
Megtanulhatjuk felismerni a fogamzásképességet,
hogy ezt a képességet
a legjobb módon ki is használhassuk.
Hozzá kell itt tennünk, hogy
fontos feltétele a természetes módszerek
alkalmazásának, hogy a férfi
a nővel együtt megfigyelje és tanulmányozza
a természet bennük megnyilvánuló
rendjét. Ha a férfi partnerré
tud válni ebben - és nem csak
érdekesnek, de esetleg még csodálatosnak
is tartja, amit a társával
tapasztal - minden esély meg van
arra, hogy a házasságból jó házasság
legyen. Sokkal nehezebb a helyzet,
ha a nőnek egyedül - a férfi háta
mögött - kell a megfigyeléseit végeznie,
ezért próbálja meg lassacskán
bevonni ebbe a férjét.
A természetes családtervezés
lényege, hogy akkor legyen gyerek,
amikor fölkészültünk rá és annyi,
amennyit optimálisnak tartunk. A
természetes családtervezési módszerek
abban is sokat segítenek,
amikor a gyermekfogantatással kapcsolatban
különböző problémák
adódnak. Segítenek meghatározni a
gondok forrását, és meghatározzák
a legalkalmasabb időpontot, amikor
a legnagyobb eséllyel megfoganhat
a gyermek.
A fogamzásgátláskor vagy a személyt
vagy magát az aktust fosztjuk
meg termékenységétől. A termékenység
a gyermekáldástól való
félelem forrása lesz ezáltal, ezért
úgy bánunk vele, mint egy betegséggel,
amit le kell győzni. Vagyis
nem fogadjuk el saját magunkat.
A fogamzásgátlás felmenti az
embert: nem kell használnia az
eszét, az értelmi képességét, akaratát,
önuralmát, és a tetteiért a felelősséget
is másra háríthatja. (Az ő gondja
csak annyi, hogy szakszerűen
alkalmazza a fogamzásgátló módszert,
minden további felelősség a
gyártóé). Ennek a gondolkodásmódnak
az eredménye pedig a megfogant
élet elpusztítása akkor, ha a
fogamzásgátló módszer valahol
nem működött. Hiszen ők tényleg
nem akartak gyereket, "becsületesen"
használták is a fogamzásgátló
módszert, tehát a gyártó a "hibás".
Ha pedig így van, akkor miért ők
vállalják a felelősséget? Így tehát a
gyártóknak az érve, miszerint a
fogamzásgátlás az abortuszok számát
csökkenti, nem igaz, a tapasztalat
épphogy ennek ellenkezőjét
bizonyítja.
Sokan nincsenek tisztában a
tényekkel sem, például, hogy a hormontartalmú
gyógyszereknek a
fogamzásgátló hatása mellett van
egy olyan hatása is, amiről a gyártók
mélyen hallgatnak. Ez pedig a
fogamzásgátló tabletták magzatölő
hatása. Egy nő sem tudhatja, aki
bevesz egy ilyen gyógyszert, hogy
az rá fogamzásgátló vagy magzatölő
hatással lesz. Ezért a tabletta szedése
is súlyosan terheli a lelkiismeretet.
Természetesen annak, aki nincs
tisztában a gyógyszerek magzatölő
hatásával, nincs ilyen felelőssége.
Részletek Jacek Pulikowski a Szeressétek egymást c. magazin 1. számában megjelent cikkéből
Mese
Rézbányai Győző
Vidáman mendegélt szegény Dzsoni, és vidám volt
Árnika is.
- Egyre szebb tájra érünk - mondta szegény Dzsoni
- Most már biztos, hogy közel lakik a Hétfejű Tündér.
- Bizony, bizony - bólogatott Árnika -, nézd ezt a
szép virágos rétet.
Olyan szép volt az a rét, hogy boldogság volt rajta
menni. Bókoltak, illatoztak körülöttük a virágok, smaragdzöld
gyíkok cikkantak a fű közt.
- Csodálom, hogy egy ember se jár erre - mondta
szegény Dzsoni -, pedig itt aztán jókedvre derülnének,
megtelnének a virágok illatával.
Ebben a pillanatban egy borzas, fekete üstök emelkedett
ki a fű közül, egy fekete keretes szemüveg, a fekete
keretes szemüveg mögött fekete keretes, búbánatos
tekintet.
- És én? - mondta a borzas üstökű. - Én nem vagyok
neked ember?
- Ne haragudj - mondta szegény Dzsoni -, nem vettelek
észre.
A borzas üstökű fájdalmasan feljajintott.
- Dehogynem vettél észre! Láttál már messziről. Csak
nem akartál velem találkozni. El akartál kerülni!
És hopp, fölcsillant egy nagy krokodilkönny a borzas
üstökű szemében.
Szegény Dzsoni csak tátogott-hápogott.
- Dehogy akartalak elkerülni, hiszen azt sem tudom,
hogy ki vagy.
- Még ez is - sírt fel a borzas üstökű -, azt hazudod,
hogy nem tudod, ki vagyok. Hogy nem tudod, hogy én
vagyok Rézbányai Győző, akit mindenki nagy ívben elkerül.
Mondhatott szegény Dzsoni, amit akart, Rézbányai
Győző csak brummogott-kummogott, lehajtotta a borzos,
busa fejét, úgy meg volt sértődve, hogy még!
Vigasztalgatta Dzsoni egy óráig, vigasztalta két óráig,
de semmi. Rézbányai Győzőt ugyan vigasztalgathatta.
Rézbányai Győző vigasztalhatatlan volt.
Persze hogy elunta Dzsoni a vigasztalgatást. Félrehúzódott,
odasúgta Árnikának:
- Hagyjuk itt ezt a Rézbányai Győzőt, csak az időt
vesztegetjük vele. Sohasem érünk a Hétfejű Tündérhez.
- Ejnye, Dzsoni, hát ennyi türelmed sincs - korholta
Árnika -, nem hagyhatjuk itt sértődötten, fájó szívvel,
búskomoran, bánatosan, nekikeseredetten. Vigasztaljuk
meg!
De napestig nem sikerült megvigasztalni Rézbányai
Győzőt. "Na, talán reggelre elszáll belőle a sértődés" -
gondolta szegény Dzsoni, és lefeküdtek aludni.
Felkelt reggel a nap, nagyon vidáman kelt, az egész
világ vidámabb lett tőle. "Talán Rézbányai Győző is vidáman
ébred" - gondolta szegény Dzsoni, de ebből is
látszik, hogy rosszul ismerte Rézbányai Győzőt. Mert
alighogy kinyitotta a szemét Rézbányai Győző, az ujja,
mint egy dárda, szegény Dzsonira szegeződött.
- Itt akartál hagyni, mi, el akartál iszkolni! - panaszkodott
Rézbányai Győző, és aznapra is úgy megsértődött,
hogy hiába vigasztalta szegény Dzsoni napestig.
S ez így ment nap nap után, szegény Dzsoni tehetetlen
volt. "Sohasem jutunk el a Hétfejű Tündérhez!" -
sóhajtozott magában. A haja is őszülni kezdett, egy ősz
szál, két ősz szál, Rézbányai Győző meg sértődötten
kuporgott, guborgott.
Egy éjszaka aztán Árnika súgott valamit szegény
Dzsoninak.
- Gondolod, hogy az segít? - kérdezte elgyötörten
szegény Dzsoni.
- Reménykedjünk - fohászkodott Árnika.
Másnap reggel aztán Rézbányai Győző kinyitotta a
szemét, összefutottak a ráncok a homlokán - na, most
min is sértődjek meg? - gondolkozott, de szegény
Dzsoni megelőzte.
- Aha - mondta szegény Dzsoni -, görbén nézel
rám! Unod már, hogy itt vagyok a kacsámmal, alig várod,
hogy elmenjünk.
Sértődötten nézett Rézbányai Győzőre.
Na, szegény Rézbányai Győző, ilyen kacifántos helyzetben
sem volt még soha! Megelőzték a sértődésben.
- De igazán - magyarázta -, ne haragudj, Dzsoni, én
nagyon örülök, hogy itt vagy, annak is nagyon örülök,
hogy a kacsád itt van, én igazán nem néztem rád görbén.
- Dehogynem - mondta szegény Dzsoni -, ne magyarázz!
Látom rajtad, hogy utálsz minket.
Összeroppant ám szegény Rézbányai Győző! Ilyen
rettenet még nem érte. Nem ő sértődött meg, hanem
rá sértődött meg valaki. Ajaj! Kapkodta a fejét szegény
Rézbányai Győző, vigasztalta szegény Dzsonit, nem értette,
mi történt.
Addig-addig rimánkodott Rézbányai Győző, amíg
végre Dzsoni nagy kegyesen megbocsátott neki.
- Na jól van, Győző, nem haragszom - mondta, s
nagy sietve, nehogy közben ideje jusson Rézbányai
Győzőnek a megsértődésre, elmondta neki a történetüket,
hogy őket elvarázsolta a Százarcú Boszorka, és a
Hétfejű Tündért keresik.
- Hát miért nem mondtátok azonnal! - rikkantott
Rézbányai Győző.
- Hogy mondtuk volna, amikor állandóan sértődötten
kuporogtál, guborogtál, mint egy rossz pulykakakas.
- Igaz, igaz - csóválta a fejét Rézbányai Győző -, ne
haragudjatok. Pedig látjátok, én még azt is tudom, hol
lakik a Hétfejű Tündér.
- Hol? - dobbant meg szegény Dzsoni szíve. Rézbányai
Győző a messziségbe mutatott.
- Látod ott a látóhatár szélén azt a fazsindelyes palotát?
- Igen, mintha lenne ott valami épületféle.
- Na, az ott Ajahtan Kutarbani király palotája. Mögötte
kezdődik Csodaország. Ott lakik a Hétfejű Tündér.
- Köszönjük, kedves Rézbányai Győző! Látod, milyen
kedves, okos ember vagy te, ha éppen nem vagy
megsértődve.
- Azt mondod, hogy kedves meg okos ember vagyok?
- Azt, mert így igaz. Persze csak akkor, ha nem vagy
megsértődve.
- De amikor engem nagy ívben elkerülnek az emberek!
Ha már elmentek a Hétfejű Tündérhez, kérjétek
meg, hogy segítsen rajtam!
- Nem kell ahhoz Hétfejű Tündér - mondta szegény
Dzsoni. - Csak az kell hozzá, hogy ne sértődj meg
minduntalan. Ha valaki szomorúan néz rád, ne az orrod
húzd fel, hanem kérdezd meg, mi baja. Talán még
segíteni is tudsz rajta.
- Én? Segíteni?
- Persze, hiszen rajtunk is segítettél.
Ámulva nézett rájuk Rézbányai Győző, a fekete keretes
tekintetéből fénylő tekintet lett. Hosszasan integetett
szegény Dzsoni meg Árnika után, aztán kiabálni
kezdett:
- Emberek! Emberek! Gyertek a rétemre!
Az emberek eleinte gyanakodtak; naná, hogy megsértődhess
valakire - gondolták magukban, de aztán
csak-csak közelebb merészkedtek, s amikor látták,
hogy Rézbányai Győző nem sértődik meg, nagy boldogan
beszélgetni kezdtek vele. Rézbányai Győző is nagy
boldogan beszélgetett, még vicceket is mesélt.
- Nahát, hogy te milyen kedves ember vagy! - mondták
neki az emberek.
És még Árnika és Dzsoni is hallotta, ahogy Rézbányai
Győző boldogan kiabál:
- Nahát, hogy én milyen kedves ember vagyok! - ezt
kiabálta Rézbányai Győző.
Lázár Ervin
Szerkesztőbizottság:
Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)
Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál
Internetes változat:
Bunda Szabolcs
Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.
E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com
|