UJ HAJTAS - a Karpataljai Romai Katolikus Egyhaz lapja


2006. XI évfolyam 8. szám. NOVEMBER	A hónap témája: A CÉL IMPRESSZUM
TARTALOM Higgy! Tranzitus Nagyszőlősön Kápolnaszentelés Munkácson Imaoldal A Cenakolo-közöség bemutatása A házasság késői korszakáról Egyházmegyei zarándoklat Máriapócsra A mennyország megtapasztalása Cigány közöségi ház és kápolna megáldása homokon Hazai hírek Külföldi hírek 50 évvel ezelőtt történt Búcsú Sütő Andrástól Halál, örök élet, győzelem Beszélgetés Lengyel Donát ferences atyával Művészettörténet Kérdések és válaszok a depresszióról A betegség és a gyerekek Az elraktározott harag Metrómese FŐOLDAL	Higgy! Halottak napjának környékén szinte kivétel nélkül mindenki megindul a temető felé. Virágokat vásárol, szépítgeti szerettei sírját és mécseseket gyújt. Nem tudom, ki-ki milyen lélekkel és szándékkal teszi mindezt, de van, aki szokásból, illendőségből - hogy meg ne szóljanak, - van, aki a szeretet emlékére... Nem is az én dolgom tudni a szándékot, mert nem én vagyok a szívek és vesék vizsgálója. Az én feladatom csak annyi, hogy emlékeztesselek titeket, kedves keresztény testvéreim, Jézus Krisztus szavaira: "Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, megmondtam volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmentem és elkészítettem a helyet, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok." (Jn 14, 1-3). Újra és újra emlékezetünkbe, lelkünkbe, szívünkbe kell idézni Jézus szavait: HIGGYETEK! Higgyetek abban az Istenben, aki így neveztetik: AKI VAN! Az, akiben a dolgok történnek, aki nem vaksors (fátum), hanem minden életnek a forrása, lüktetése és élete. Higgyetek Jézus Krisztusban, az Ő Fiában, aki kereszthalált szenvedett, de harmadnap feltámadott a halottak közül, hogy életünk, örök életünk legyen! Kedves Testvérem, aki majd a halottak napján megállsz egy sírnál, s míg összeszorul a szíved, higgy abban, aki azt mondotta: "Atyám házában sok hely van". Mindenki számára van hely, mert Ő azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben legyen. Higgy, mert Ő mondotta! Higgy, mert a lelked mélyén érzed és tapasztalod a titkos vágyat: élni, élni, örökké élni! Ez a vágy, amely minden emberben van, attól van, AKI VAN! Higgy Istenben, Jézusban, az örök életben, mert van! Weinrauch Márió Isten minden elhunytat saját halottjának tekint... ...és üdvösségéről nem később, hanem azonnal gondoskodik. Hogy ez miként jut érvényre annak életében, aki a halál kapuján átlépett, itteni életének minőségétől függ. Számít az, hogy mennyire hangolódott rá Istenre az elhunyt. A gonosz lélek viszont senkit sem tekint saját halottjának, még azokat sem, akik földi életükben vele paktálva mérhetetlen károkat okoztak. Haláluk pillanatában vége a haverkodásnak, s ha korábban teljesen az ördögnek adták magukat, akkor ebben a pillanatban magukba zuhannak. Az ördögnek senki se kell, mert Ő lett a legönelégültebb teremtmény, mindenki más csak akadályozná őt az önelégültségben, egy halottal meg végképp nem akar semmit se kezdeni. Hazugság, hogy a pokolban jobb a társaság. A pokol az az állapot, amikor végérvényesen egyedül marad az ember. S ezt senki másnak, egyedül magának köszönheti, aki oda jut. Az ördög csak addig akar foglalkozni bárkivel is, amíg szét nem zilálja. Ha sikerült, akkor úgy hagyja. Isten is okoz kényelmetlenséget, de annak mindig az a célja, hogy nyíljunk meg egymás felé. Sánta János (MK) Tranzitus a Nagyszőlősi Ferences Rendházban Minden év október 3-a körül a világ sok ferences kolostorában emlékeznek meg Szent Ferenc boldog haláláról, Tranzitusáról (a tranzitus szó átmenetet jelent). Nagyszőlősön is minden évben megtartják ezt az ünnepet. A helyi és környékbeli, főleg ferences helyekről érkezett hívek ünnepeltek idén is együtt a rendház szerzeteseivel, akikhez idén két görög katolikus pap is társult. Az ünnepség a nagyszőlősi plébániatemplomban zsolozsmával kezdődött, ezt követte az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa Majnek Antal püspök volt. A szentbeszédet Lengyel Donát atya, a nagyszőlősi ferences közösség tagja mondta. A szentmise végén a hívek képviselői virágcsokorral köszöntötték a jelen lévő atyákat. Ezután vette kezdetét a Tranzitus bensőséges szertartása. A szerzetesek egyszerű ruhájukban, mécsessel a kezükben vonultak az oltár elé, csak a házfőnök viselt ünnepi palástot. Amikor Szent Ferenc halálának pillanatára emlékeztek, a szertartást térdelve folytatták a jelenlevők, majd sötétbe borult a templom, s pár percig mindenki csöndben imádkozott. A szertartás elénk hozta Szent Ferenc alakját, a szenvedésekben megérlelt, vidám, Istenhez alakult lényét, majd boldog halálát, amely számára valóban átmenet volt a mennyei boldogságba. A szertartás végén Weinrauch Márió házfőnök ünnepélyes áldásban részesítette a jelenlevőket, majd a Naphimnusz eléneklésével fejeződött be az ünnepség. Utána a plébánián agapé várta a résztvevőket. Pápai Zsuzsanna Kápolnaszentelés a munkácsi várban 2006. szeptember 23-án a munkácsi várban több száz résztvevő jelenlétében megnyitották és felszentelték az ökumenikus várkápolnát. Az ünnepség Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc szobránál kezdődött, melyre összegyűltek Kárpátalja történelmi egyházainak képviselői: Zsarkovszkij Péter OFM, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye általános helynöke, Pogány István, a munkácsi római katolikus püspökség irodaigazgatója, Milan Sasik, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzója, Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke és Agapit, az Ukrán Pravoszláv Egyház Munkács-Ungvári Egyházmegyéjének püspöke. Az ünnepségen jelen volt még Viktor Baloga, Oleg Havasi, Vaszil Petyovka, Munkács polgármestere, valamint Bíró Miklós, Mátészalka, Munkács testvérvárosának polgármestere, és még sok más magas rangú vendég. A várkápolna felújítását 2006 májusában kezdték el, s négy hónap alatt készültek el vele. Szombatonként esküvői szertartásokat tartanak a kápolnában, a hét többi napján pedig a múzeum részeként működik majd. Zsábej Edit ...Figyelj és vésd szívedbe! Semmi se ijesszen és ne aggódj..., semmi se szomorítsa meg lelkedet. Hát nem vagyok én a te Anyád? Nem állsz talán az én árnyékomban, és az én oltalmam alatt? /Szűz Mária Guadalupe-ban/ Betegeknek Anyja, Szűz Mária, virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett! Azok mellett, akik ebben az órában veszítik el öntudatukat, akik haláltusájukat vívják, akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra, akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak, akiket senki sem ápol, mert nincs rá pénzük, akik menni szeretnének, de nyugton kell feküdniük, akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket, akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön, akik a hosszú éjszakákat álmatlanul, nyitott szemmel töltik, akiket betegség közben még a család szükségének gondjai is kínoznak, akiknek végleg le kell mondaniuk jövő terveikről, akik nem hisznek a túlvilágban, akik Isten ellen zúgolódnak, káromolják és őt átkozzák, akik nem tudják, hogy Krisztus őértük is szenvedett! /Fernand Lelotte SJ/ Ó, emberek és népek Anyja! Te ismered minden szenvedésünket és reménységünket. Anyaként érzed minden vívódásunkat jó és rossz, fény és sötétség között, mely megrengeti a világot. Fogadd el kiáltásunkat, mely a Szentlélek által egyenesen szívedig ér, s az Úr anyjának és szolgálójának szeretetével öleld magadhoz az egyéneket és népeket, kik leginkább vágyakoznak ölelésedre azokkal az egyénekkel és népekkel együtt, akikre különösképpen vigyázol. Túláradó szeretettel bízzuk rád őket, Anyánk! Bár mindenkihez elérkeznék a béke és szabadság ideje, az igazság, igazságosság és remény ideje! /II. János Pál pápa/ Mária közreműködése a megváltás művében nem szavai, tanítása által történt, hanem mindenekfelett élete, elmélyülő hallgatása és könnyei által. /Chiara Lubich/ A halál csak egy kapu Egy II. világháborúban meghalt angol katona imája (részlet) Légy velem, Istenem! Nagyon sötét az éj. Hideg az éjszaka, s erőm egyre csak fogy, szikrája is kihuny. Nagyon hosszú az éj. Maradj itt, Istenem, és bátorítsd szívem. Szeretek játszani, szeretek küzdeni, gyűlölöm a homályt, a fényt szeretem én! A családomat és enyéimet szeretem, s nem vagyok gyáva sem, én élni akarok: Bár jól tudom, csak egy kapu lesz a halál. /Csanád Béla fordítása/ Az élet iskolája A Cenakolo-közösség bemutatása A "Comunitá Cenacolo" egy keresztény közösség, amely befogadja az utat tévesztett, csalódott, reményvesztett fiatalokat, akik arra vágynak, hogy megtalálják önmagukat, az élet értelmét és örömét. A Közösséget Elvira Petrozzi nővér alapította 1983-ban, aki Istennek szentelte életét a megtévedt és kábítószerfüggő fiatalok segítésében. Székhelye Saluzzóban, Olaszországban van. A Közösség ma 54 házat számlál elszórtan Olaszországban és a világban (Franciaország, Horvátország, Bosznia- Hercegovina, Brazília, Ausztria, Peru, Argentína, Oroszország, Amerika, Mexikó) és kb. 1500 fiatalt fogad be. Egyházmegyénk negyedéves papnövendéke, Petenko Miron régi vágya volt, hogy belülről is megismerhesse a közösséget. Idén nyáron engedélyt kapott arra, hogy egy ideig részt vehessen életükben: másfél hónapot töltött ausztriai házukban. Őt kérdeztem ott megélt élményeiről, benyomásairól, tapasztalatairól. - Mikor találkoztál először ezzel a közösséggel? - Amikor 2000-ben medjugorjei zarándoklaton voltam, hallottam egy fiatal fiú tanúságtételét, aki a Cenacolo- közösségben élt már több éve és kábítószer-függőségből gyógyult meg. A következő években is elzarándokoltam Medjugorjéba, és mindig hallottam tanúságtévő fiatalokat beszámolni, akik ebben a közösségben éltek. Nagyon megérintettek ezek a beszámolók, és vágyat éreztem arra, hogy akár egy-két évet is eltöltsek körükben. Többször is érdeklődtem, hogyan lenne lehetséges ez. Hallottam, hogy bár nem könnyen, de azok is bekerülhetnek a közösségbe, akik nem kábítószerfüggők. Sokáig nem kaptam konkrét választ a jelentkezéseimre. Később megtudtam, hogy ez egyfajta próbatétel is, és aki igazán kitartó, az léphet be hozzájuk. - Mi volt az, ami megérintett ezekben a tanúságtételekben? - A hitelesség. A közösség tagjai nem beszélnek sokat, hanem próbálják megélni az Evangéliumot. Láttam az egyszerűségüket, és azt az örömöt, szabadságot, amely a szemükben tükröződött. - Végül hogyan sikerült bejutnod a közösségbe? - Amikor az elmúlt tanévben a szemináriumban egy katolikus mozgalom vagy közösség bemutatásáról kellett dolgozatot írnunk, én a Cenacolót választottam. A dolgozat megírása ismét felkeltette bennem a vágyat a közösség közelebbi megismerése iránt. Ezúttal alapítójuknak, Elvira nővérnek címeztem a levelemet, amelyben kértem, hogy egy kis időt tölthessek a közösség bármelyik házában. Végre megkaptam a várt választ - azt írták, részt vehetek az ausztriai ház közösségének életében. A feltétel az volt, hogy legalább 45 napot kell ott eltöltenem. Ezt teljesítettem is. - Ez alatt az idő alatt mennyire sikerült megismerned a közösséget? - Egy hónapra volt szükségem, hogy rájöjjek, tulajdonképpen mitől gyógyulnak meg itt a kábítószerfüggő fiúk. Nagyon szép dolgokat lehet hallani a közösségről. Az élet azonban igen kemény, ugyanakkor jó is itt. Azt hiszem, legalább fél évet, vagy annál is többet kellett volna eltöltenem ahhoz, hogy amit láttam, azt életem során meg tudjam valósítani. Úgy gondolom, Jézus Krisztus irányt adott, utat mutatott nekem az itt eltöltött idő alatt. - Mesélnél bővebben a közösség mindennapjairól, eseményeiről? - A fiúk Szent Benedek reguláját igyekeznek betartani, amit Elvira nővér alapozott meg - vagyis imádkoznak és dolgoznak. Az imádság már kora reggel szentségimádással kezdődik a kápolnában. A napi munkát mindenki a saját munkacsoportjában végzi, ahová be van osztva. Háromhavonta mindenki más munkacsoportba kerül át. Legnehezebb feladata a szakácsnak van. Az egész közösségnek kell naponta főznie, beleértve a hétvégét is. Ha egy új fiú a szakácskodás feladatát kapja, három napja van, hogy megtanulja munkáját a régi szakácstól, ezután egyedül kell sütnie-főznie. Persze mindig akad, aki segíti a munkáját. Szabály a közösségben, hogy nappal munka közben nem szabad leülni. Ebéd után szabad beszélgetés van, ám ez is szabályokhoz kötött: nem lehet mindig ugyanazzal a személlyel beszélgeti, mindennap mást kell meghívni beszélgetésre. A kábítószerfüggők nagyon zárkózott emberek, és ezek a beszélgetések arra serkentik őket, hogy nyíljanak meg, és személyválogatás nélkül mindenkivel próbáljanak kapcsolatot teremteni a közösségben. Szeretnék kiemelni egy eseményt, amelyre kéthetente gyűlik össze a közösség. Az olasz "condividere" szóval jelölik, ami megosztást jelent. Ekkor mindenki elmondja, mi zajlik benne, miket élt át az elmúlt két hétben. Nem lehet félrebeszélni, hisz napközben látják egymást, mindenki tudja, mit tett vagy mulasztott a másik. Olyan ez talán, mint egy nyilvános gyónás. Nem könnyű kiállni és elmondani őszintén a többieknek, mi az, ami fáj, mi az, ami örömet okoz. Általában ez az az alkalom, amikor tisztázni lehet a félreértéseket, nézeteltéréseket is. A másik fontos esemény a "revisione", azaz vizsgálat. Ez kiscsoportokban történik, amikor mindenki elmondja, hogyan látja a másikat. Egy-egy konfliktushelyzet vagy nézeteltérés során kialakult szituációt elemeznek, ki hogyan élte meg, és a többiek hogyan látták ezt kívülről. Ezek az alkalmak nagyban segítik az őszinteség kialakulását és a kölcsönös elfogadást, szeretetet a közösségben. Ha a közösségbe új fiú érkezik, úgynevezett "őrangyalt" kap maga mellé, vagyis egy tapasztalt közösségi tagot, aki már hosszabb ideje itt él. Az őrangyal éjjel-nappal vigyáz védencére: vele van, amikor elvonási tünetekben szenved, dolgozik vele vagy helyette, ha kell. A közösség teljesen a Gondviselésből él. Nincs állandó jövedelmük, és rendszeres támogatást sem kapnak. Ezért szabály az is, hogy semmivel nem szabad pocsékolni, a kitett ételt mind meg kell enni. Ha az új fiú nem tudja, nem bírja megenni az adagját, az őrangyala az, aki segít neki ebben is. - Említetted, hogy egy hónap kellett, míg rájöttél, mi gyógyítja ki a fiúkat a kábítószer-függőségből. Elmondanád, mi az? - Elvira nővér többször elmondta, hogy az alkohol- vagy drogfüggőség nem a test betegsége, hanem a szív szeretethiánya. Ha a szív megváltozik - szeretve lesz és megtanul szeretni -, a függőség elmúlik magától. "Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket" - mondja Jézus. Ezért nagyon őszinték egymással a fiúk, igyekeznek igazságban élni. És ez az igazság szemmel láthatóan szabaddá teszi, meggyógyítja őket. A közösségben mindenki előbb-utóbb leveszi álarcait és önmaga lesz, szabadnak érzi magát. Elfogadja saját magát, és másokat. Azt mondják Cenacolóról, hogy ez az élet iskolája. Az ember megtanul itt helyesen élni, ami azt jelenti, hogy megtanulja reálisan látni magát és a világot. Megtanul szolgálni, szembenézni a problémákkal. - Mennyi időt töltenek itt a fiatalok, míg teljesen meggyógyulnak, s elég erősek lesznek ahhoz, hogy a világban önálló új életet kezdjenek? - Általában három-négy évet. Azonban nem létezik fix periódus. Nem az itt töltött idő a fontos. Az igazán fontos az, hogy ma milyen vagy. Tudsz-e szeretni, tudsz-e imádságban Istennel élni. Elvira nővér mindig elmondja, hogy akkor lesz képes valaki a közösséget elhagyva a világban élni, ha az imádságot választja egész életére. Nemrég egyházmegyénk főpásztora - Majnek Antal püspök atya - is ellátogatott a Cenacolo-közösség medjugorjei házába, találkozott az ott élő fiatalokkal. Az alábbiakban ő mondja el gondolatait a közösségről. - Még akkor hallottam a Cenacolóról, amikor néhány évvel ezelőtt a püspökségünk egy kárpátaljai fiatalembernek segített bejutni a közösség medjugorjei házába - kezdte beszámolóját a püspök atya. - Nemrég pedig egy medjugorjei zarándoklatom alkalmával, aminek egyik fontos célja volt a közösség meglátogatása, találkozhattam az ottani vezetőkkel, szentmisét tarthattam ott és hallhattam a fiúk tanúságtételeit. Közben mások véleményét is megismertem a közösségről, így most már összetettebb, pozitív élményem van a mozgalomról. A fiatalok tanúságtételeikben meséltek a korábbi bűnös életükről. Elmondták, hogy amikor már mindenkinek a bizalmát elveszítették a környezetükben, volt valaki, aki nem mondott le róluk. Általában édesanyjuk volt az, aki sokat sírt és imádkozott értük. És miután a gyógyszeres kezelés és a pszichológusok sem tudtak már segíteni, többeknél az édesanya volt az, aki rátalált a közösségre, és aki rávette őket, hogy vonuljanak be oda. Megrendítő számomra, hogy szinte mindig van egy ember a világon, aki közvetíti a Mennyei Atya gondoskodó, megmentő szeretetét, és aki az utolsó, bűnös gazemberré vált egyéntől sem fordul el. Hangsúlyozom tehát, hogy mindig kell az Istennek valaki, egy irgalmas szamaritánus, aki közvetíti, felhangosítja az Ő megmentő szeretetét és irgalmát a szerencsétlen ember felé. A közösség gyógyítási módszere - ha szabad így mondani - végtelenül egyszerű. A világ számára hihetetlen és érthetetlen, hogy mindenféle praktikák nélkül az "ora et labora" elvet követik. Tehát közösségben élnek, imádkoznak és dolgoznak. Persze hozzá kell tenni, hogy Isten az, aki gyógyít, aki visszaadja az embernek a szabadságát, a szív békéjét. Ezt megtapasztalva élő hitre jutnak a közösségben. És számomra ez az igazán nagy csoda. Mert a szabadulás kétségtelenül fontos és szép dolog, de fennáll a visszaesés lehetősége. Ami megtart és megvéd a visszaeséstől, az az élő hit, a tanúságtevő élet, a hit állandó megvallása. Ki merem mondani, hogy miként az utolsókból elsők lesznek, úgy a mi átlagkeresztényeink előtt járnak ezek a fiúk, akik e közösségből hazakerülnek. A Cenacolo-közösségeken kívül lehetne, sőt szükséges is lelkipásztori központokat, imaközösségeket kiépíteni, ahol a szabadításon lenne a hangsúly. Örömmel mondhatom, hogy már működnek ilyenek egyházmegyénkben. Schönbornban minden szerdán este összejönnek az emberek imádkozni, és nem csak katolikusok. Az összejöveteleknek az lett a célja, hogy az odaérkezők egyrészt az Úr Istent dicsérjék, másrészt, aki a nyomorúságaival, panaszaival érkezett, azokért szabadító imákat mondjanak. Így ők is - Isten hathatós jelenlétét felismerve - az Ő dicséretére jutnak. Egy csapat ebből az imaközösségből eljár más egyházközségekbe is, szabadító szolgálatot végezve. Ezzel párhuzamosan Frigyesfalván, Munkácson és Ungváron is van hasonló összejövetel és szabadító szolgálat. Azt látom, hogy az embereknek egyre nagyobb szüksége van ilyen jellegű imaközösségekre, imaszolgálatra. Nyilván maga a Szentlélek az, aki működik és hozza létre ezeket a közösségeket azok által, akik figyelnek Őrá. Nagyon szeretném, és sok-sok ember szeretné, hogy Ukrajnában is legyen Cenacolo-közösség. Körülbelül húsz országban van már közösségi házuk, a következőt Ukrajnában is megnyithatnák hisz ötvenmilliós országról van szó és sajnos sok drogos, alkoholista és más függőségtől szenvedő ember él itt. Szeretném kérni ezért a híveket, imádkozzunk erre a célra, hogy Ukrajnában, esetleg éppen Kárpátalján, az általunk felajánlott helyen nyíljon egy Cenacolo közösségi ház. Felkerestem azt a kárpátaljai fiatalembert is, aki másfél évet töltött a közösségben, és megkértem, meséljen gyógyulásáról, megtéréséről, tapasztalatairól a közösségben. Alább az ő beszámolóját olvashatjuk. Sajnos én is kábítószereztem, de még a medjugorjei közösségbe vonulás előtt tértem meg és szabadultam meg a kábítószer-függőségtől. Megtérésem története azzal kezdődött, hogy egy barátom, aki szintén drogos volt, de megtért és meggyógyult, sokat mesélt nekem Istenről, az imáról, szabadulásáról. Buzdított, hogy kezdjek el imádkozni, kérjem Istent, hogy szabadítson meg engem is függőségemtől. Tiszta pillanataimban elkezdtem olvasni a Szentírást, de még egy ideig dúlt bennem a harc. Megtérésem akkor következett be, amikor egy hajléktalan alkoholistát, aki pénzt kért tőlem, annyira megsajnáltam, hogy este hazamenve keservesen sírni kezdtem. Azt tapasztaltam, hogy nem is én sírok, hanem valaki bennem. Rádöbbentem, hogy Jézus az. Ő az, aki sajnálja bennem azt az embert. Éreztem, hogy végtelenül szeret mindenkit, engem is. Nagyon bántam, hogy eddig nem érdekelt ez a Személy, sőt számtalanszor megbántottam Őt. Lassan megkaptam a hit ajándékát, meggyőződésemmé vált, hogy Isten létezik és mindenkit nagyon szeret. Megtérve igazából egy szerzetesközösségbe vágytam. De ajánlották, hogy keressem fel a Cenacolo közösséget. A munkácsi püspökségen segítettek felvenni a kapcsolatot a Cenacolo medjugorjei házával. Így kerültem oda, és másfél évet töltöttem ott. A közösség némely tagjának időnként durva, nyers, utcai stílusa volt, hisz kemény drogosok jöttek ide, akik - bár tele voltak jó szándékkal és vágytak a gyógyulásra - nem tudtak egy csapásra megjavulni. Nekem, aki már korábban szakítottam a drog világával és rendes, hívő barátaim voltak, ez nehézségeket okozott. Megdöbbentő volt látni, hogy az ide kerülő fiúk legtöbbször a lelkiismeretüket kapják vissza először, és a szüleik ellen elkövetett bűneiket - lopásokat, hazugságokat, testi-lelki bántásokat bánják legjobban. Sokszor értük imádkoznak. Hiányozni kezd a szülő. Amíg drogoztak, nem törődtek a szüleikkel, de most, hogy megszabadultak és megtisztult a szívük, egyszerre csak nagy szeretetet éreznek szüleik iránt. Jómagam is így voltam ezzel megtérésem után. Továbbá azt is tapasztaltam, hogy amint az én életemben, úgy itt is Jézus az, aki gyógyít, aki megszabadít. Ő adja a kegyelmet és az erőt a változáshoz és a megmaradáshoz a jóban. A Cenacolo-közösségek szorosan együttműködnek az ide kerülő fiatalok szüleivel, hisz a kábítószerek kipróbálása csak a végső pont egy fiatal életében, aki nem kap a szüleitől elég figyelmet és szeretetet. Sok esetben a szülőknek is be kell látniuk, hogy ők is hibáztak, mert nem figyeltek eléggé a gyerekükre. Gyakran egy megtért, meggyógyult fiatal megerősödve a közösségben, hazakerülve változást hoz a család életében is, hisz otthon folytatja a tanúságtevő életét. Sokak éppen az ilyen megtért ember életét látva gondolkoznak el: vajon hogyan történhetett ez a nagy változás? És választ keresve erre a kérdésre tapasztalják meg Isten tevékeny szabadító erejét. Bunda Szabolcs A CENACOLO-KÖZÖSSÉG HIVATALOS HONLAPJA: WWW.CAMPO-DELLA-VITA.ORG A házasság késői korszakáról Csanády Misit és Mártit a Kárpátalján tartott Házas Hétvégék kapcsán ismertük meg. 4 fiút neveltek fel, közülük egy piarista pap-tanár. A 3 házas fiútól 14 unokájuk van, akiket szüleik igyekeznek az Úrban bízó fiatalokká nevelni. Arra kértük őket, osszák meg az olvasókkal tapasztalataikat a házasság késői korszakáról. Házasságunk túl van már a 44. éven is, vagyis eléggé késői korszak. Mégis, a hiedelem és a sok rossz tapasztalat ellenére szép és boldog a mi házasságunk. Biztosan sokan csóválják a fejüket ezeket olvasva, gondolva, hogy ez azért inkább csak mese. Öregen már nem lehet boldog házasságban élni. De tényleg, hogyan is van ez? Mi is örömmel, lelkesen indultunk a közös élet útján, bizakodva abban, hogy nekünk sikerülni fog, házasságunk jó lesz. Tudatosan készültünk, könyveket olvasva, sok mindent megbeszélve. Nem kerültek el azonban minket sem a válságok, a házasságok buktatói. Az elsőt - az egy év utánit - az első gyerek és a testi nehézségek okozta gondok talán elkendőzték. A 10 év utáni válság azonban nagyon komolyan megrengette a boldogságunkat, de a házasságunkat is. Kiderült addigra, hogy nagyon sok különbség van köztünk, ezek megváltozására nincs remény, és a 4 gyerek mellett idő sem maradt a közös dolgaink megbeszélésére. Talán nem is mertünk szembenézni a hiányokkal, nehézségekkel, csalódottsággal. Csak húztuk a család szekerét - egy irányba, de köztünk volt a szekérrúd, és a szemellenző is megakadályozta, hogy egymásra nézzünk és újra egymásra találjunk. Mindkettőnk munkahelye is egész embert kívánt. A jövő komor volt, és egyre szomorúbb. Az imádságba menekültünk, Istentől vártuk sorsunk jobbra fordulását. Nem is hiába. 22 évi házasság után jutottunk el egy házasságot megújító alkalomra, a Házas Hétvégére. Mintha lidérces álomból ébredtünk volna azon a hétvégén. Eltűnt a szekérrúd és a szemellenző. Boldogan tudtunk egymás szemébe nézni, újra egymásra találtunk. Azóta nagyon vigyázunk, hogy ne is veszítsük el egymást. Megtanultuk, hogy dolgoznunk kell azon, hogy szeretetben élhessünk. Mert nehézségeket támaszt az élet, és az öregség sok új kihívást hoz. A nehézségek egyik része a fizikai gondokból származik. Gyengülnek az érzékszerveink. Idegesítő, hogy nem látunk, nem hallunk úgy, mint régen. És főleg nem szeretjük, ha ezt valaki észre is veszi. Mindenféle nyavalyák, betegségek támadnak. Ezek miatt orvoshoz kell menni, gyógyszert szedni, kezelésre járni és így tovább, ami azt is jelenti, hogy rengeteg időt visz el, ami másra kellene, vagyis hiányzik. És akkor a lelassulásról még nem is esett szó. A gondok másik fele lelki baj. Türelmetlenség barázdálja napjainkat, feledékenység okoz problémát. Ezek pedig nemcsak minket zavarnak, hanem a környezetünket is, a párunkat is, vagyis rontják a kettőnk kapcsolatát. A régi, rossz tulajdonságok is felerősödnek, előhozva a régi nehézségeket is. Vagyis jobban kell figyelni ezekre, tudatosan faragni magunkban ezeket a párunk számára is nehezen elviselhető tulajdonságokat. Sokat segítenek mindezek elviselésében az örömök. Nyugdíjasok vagyunk, nem kell bejárni már a munkahelyre. Sok időt tudunk együtt tölteni, együtt tevékenykedni. Persze ez csak akkor hoz tényleg örömet, ha előtte meg tudtuk beszélni, ki, mit, hogyan szeretne tenni most. Benne van ebben az is, hogy az évek során összecsiszolódtunk, tudjuk, mi fontos a másiknak, és szeretnénk, ha örömet okoznánk neki. De azt is tudjuk már, mi az, ami nem várható el a másiktól. Például egy lassú ember soha nem fog gyorsan cselekedni, a lassúságát el kell fogadnia a másiknak. Van idő a beszélgetésre, közösen tudunk dönteni, hiszen nem kell hirtelen elhatározni valamit. Kiderül közben, mi okoz nehézséget, mi örömet, mindketten el tudjuk mondani a magunk szempontjait. Hihetetlenül nagy öröm látni családunk növekedését hitben, felelősségben, örömben, szeretetben. Olyan ez, mint ülni az őszi kertben, és látni, ahogy a gyümölcsök szépen érnek, pirosodnak: beérett a termés. Boldog békességben látjuk, hogy megérte a munka, az áldozat. Persze segítjük őket most is abban, amiben szeretnék, egyszer unokaőrzés (minden héten egy napot kap minden család, amikor a menyek elmehetnek bármit tenni), másszor tanács, esetleg anyagi segítség. Nagy örömet jelent az is, hogy nemcsak a családunkban érezhetjük hasznosnak magunkat, de tudunk mások számára is segítség lenni. Nagyon sok házaspárnak tudtunk és tudunk mind a mai napig segítséget nyújtani. A közösség szolgálata sok ert ad, lelkesedést. Ezzel nemcsak a közösséget, hanem az Urat is szolgáljuk, hozzá tartunk. Összefoglalásként csak annyit tudunk mondani, hogy az Úr kegyelme adta ezt a mostani boldog életünket. Segített, hogy mellette döntsünk életünk folyamán. Mert amennyire szerinte éltünk ifjúságunkban, annyira tudunk vele és szerinte élni öregségünkben is. A vele élés pedig boldogságot ad. Csanády Misi és Márti A házasság 3 válságos időszakáról egy későbbi számunkban közlünk majd cikket. Egyházmegyei zarándoklat Máriapócsra 2006. október 6-7. között kb. 250 hívő zarándokolt el egyházmegyénkből Máriapócsra. Ez volt a második egyházmegyei máriapócsi zarándoklat; az elsőre az elmúlt évben került sor. Útközben megnéztük a vajai templomot és a várat, majd továbbindultunk Nyírbátorba, ahol elimádkoztuk a rózsafüzért. Ezt követően az ottani plébános atya bemutatta nekünk a templomot. Este fél hatra érkeztünk meg Máriapócsra, ahol 6 órai kezdettel Majnek Antal püspök atya mutatott be szentmisét. A prédikációt a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, Bosák Nándor mondta. Ezt követően átvonultunk a római katolikus templomba, ahol elmondtuk a litániát, majd 9 órától elkezdődött az egész éjen át tartó virrasztás a kegytemplomban, éjjeli körmenettel. A virrasztás ideje alatt Fülöp Sándor pusztadobosi plébános, Pásztor Károly pócspetri plébános, Majnek Antal püspök atya, Babály András munkácsi plébános, Lengyel Donát nagyszőlősi ferences atya és Mikulyák László koncházi atya elmélkedéseit hallhattuk. Másnap 10 órától Mikulyák László újmisét mutatott be, melyen Varga János ibrányi plébános prédikált. Jelen volt még Bohán Béla beregszászi plébános, valamint Lengyel Donát és Babály András atyák is. A szentmise végén Mikulyák László atya minden jelenlévőt újmisés áldásban részesített. Cserbánics Adrienn A mennyország megtapasztalása A mennyországra többnyire elég keveset gondolunk földi életünk során, pedig ez nagyon fontos kérdés. Egész kereszténységünk erre megy ki, a mi papi, szerzetesi hivatásunk különösen: minek adtuk volna oda különben a világban élvezhető összes örömöt az Úr Jézus kezébe? Persze lehet, hogy volt bennünk egy titkos vágy is, hogy megkapjuk azt a százszorosat, amit az Úr Jézus ígért azoknak, akik mindent elhagynak őérte, még itt a földön. Mindig megnyugtatólag hatott rám ez az ígéret, amikor le kellett valamiről mondanom, és nem is csalódtam ebben. Azt hiszem, a mennyek országa az, amit már meg is kaptunk a szívünkbe akkor, amikor elkezdtünk hinni benne, elkezdtünk hinni Neki. Hit nélkül nézve ez értelmetlenség és őrültség, ezért nem is lehet csodálkozni a nem-hívőnek a bosszúságán, haragján, esetleg gyűlölködésén, amikor ránk néz. Úgy látja, mi egy furcsa ideált kergetünk, ami szerinte nem létezik, hiszen csak ez a világ van, amit látunk. Mi viszont, ha merünk hinni abban a láthatatlan világban és annak Urában, Istenében, akkor ez már azt jelenti, hogy értelmünkben is, a szívünkben is, a vágyaink közepén ott van az Isten országa, ott van egészen belül. És ha ezt már két embernek sikerül elkezdenie élni és gyakorolni - nem csak megbeszélni, hanem élni! -, akkor kezd lassacskán meggyőződéssé válni. Az, amiben reméltünk, kezd megvalósulni: látjuk a történelemben, az első szentegyház életében, különböző szerzetesközösségek életében, s gyakran a jó családokban, házasságokban is. A kezdetek óta hányan meggyőződtek arról, hogy valóban működik az evangélium törvénye! A saját életünkben is megtapasztalhatjuk, hogy ma is működik, és valóban meghozza a várva várt örömöt és békét. Az a csodálatos benne, hogy ha meg tudjuk élni az evangéliumot a keresztúton is, szenvedések közepette is, akkor ez a remény már több, mint remény, hiszen megvalósulva látjuk, és a hit is több, mint hit, hiszen már meggyőződéssé válik. Hiszem, hogy érdemes Jézusért és az Ő országának építéséért mindent vállalni, hiszen minden más elmúlik, de ez nem! Minden összedől, meghal, porrá lesz, akár emberre gondolok, akár az ember minden művére, de a Szeretet Műve nem szűnik meg soha! Nagyon sok prófétának és különösen az apostoloknak víziója az, hogy a szeretet mennybe jut, a halál nem tudja megsemmisíteni. Mindaz, amiben szeretet van, átalakulva tovább él abban a másik világban, országban, ahová mindannyian törekszünk. Majnek Antal Cigány közösségi ház és kápolna megáldása Homokon 2006. október 2-án az Ungvári járásban található Homokon közösségi ház megáldására gyűltek össze a helyi és a környékbeli cigány hívek. A falu szélén fekvő cigánytábor lakói közül többen saját kezük munkájával vettek részt az építkezésben. Megjelent a ház tervezője, Medveczki Arnold, s többen azok közül, akik valamilyen formában - anyagiakkal, nyári foglalkozásokkal - segítségére voltak a tábornak. A délután három órakor kezdődő ünnepségen először a cigány hívek köszöntötték Majnek Antal püspököt, Mészáros Domonkos atyát és Nagy Diána domonkos nővért. Ezután közös ima, Szentírásolvasás következett a házban, melyet a cigány hívek gyönyörűen feldíszítettek virággal. Utána a püspök atya megáldotta a házat, majd először ő, azután Domonkos atya szólt a hívekhez, Diána nővér pedig bemutatta Szent Domonkost, aki a közösségi ház, és így az odajárók patrónusa lesz. Az áldás után agapé várta a résztvevőket. A közösségi ház egyben kápolna is, ahol közös imádságokat, bibliaolvasást vezetnek majd. Majnek Antal püspök atya 15 éve, viski plébánosként kezdett foglalkozni a cigányokkal, és püspökként is szívén viseli sorsukat. Az ő kezdeményezésére indultak el a kárpátaljai cigánytalálkozók, s az ukrajnai püspökkar migrációs referenseként gyakran részt vesz az európai cigánypasztorációs konferenciákon. Év közben is találkozik a cigánypasztorációt végzőkkel és biztatja őket sokszor nehéz munkájuk végzésében. Mészáros Domonkos atya ez év nyaráig ungvári plébánosként az Ungvári járás cigány közösségeinek lelkipásztora is volt, anyagi támogatást is ő szerzett a házra. Diána nővér, aki az ungvári domonkos közösség tagja, hetente kétszer jár ki Homokra, hogy a táborban együtt imádkozzon a cigányokkal, és amiben lehet, segítségükre legyen. Ez a csendes munka vált most mindenki számára láthatóvá a közösségi ház és kápolna felszentelésével. Egyházmegyénkben több cigány közösségi ház van (Visken, Beregújfalun, Koncházán, Gálocsban, Minajban, s most már Homokon is), ahol találkozhatnak, imádkozhatnak a táborok lakói. Helyenként iskola is működik benne, általában nyáron, önkéntesek segítségével. Pápai Zsuzsanna Hazai hírek SZEPTEMBER 23. Egyházmegyei családtalálkozó volt Ungváron, a Szent Gellért Kollégiumban. A találkozó meghívott előadója és vezetője Butsy Lajos mosonmagyaróvári plébános volt. SZEPTEMBER 30. Második alkalommal indult Kárpátalján animátor-képzés, Munkács helyszínnel. A képzést négy nyíregyházi, két szegedi tréner, valamint Babály András munkácsi plébános tartja. A kezdő csoportban 24-en vannak; a haladó csoport tagjai tavaly kezdték a képzést. OKTÓBER 6-7. Egyházmegyei zarándoklat volt Máriapócson kb. 250 résztvevővel. OKTÓBER 14. A Magyar Rákellenes Liga munkatársai előadást tartottak Ungváron, a Szent Gellért Kollégiumban. OKTÓBER 14-ÉN, szombaton, a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisében örökfogadalmat tett Pópa Valér, viski születésű ferences szerzetes. FELHÍVÁSOK OKTÓBER 26-29. Női Cursillo lesz Szinyákon. OKTÓBER 28. Hitoktatók lelkinapját tartják Nagyszőlősön, Majnek Antal püspök atya vezetésével. A találkozót a nagyszőlősi, huszti, técsői, és az ezen városokhoz tartozó falvak hitoktatóinak szervezik. NOVEMBER 9-12. Cursillo lesz férfiak számára Szinyákon. Jelentkezni november 3-ig, a Szervezőiroda telefonszámán lehet: 8-2-31-54670, 54671 NOVEMBER 18. Hitoktatók lelkinapját tartják Aknaszlatinán, Babály András atya vezetésével. A találkozót a rahói, aknaszlatinai, és az ezen városokhoz tartozó falvak hitoktatóinak szervezik. NOVEMBER 19. 14 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a Munkács melletti Pósaházán a Szent Erzsébet Idősek Otthonának megnyitása és felszentelése. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Majnek Antal püspök lesz. A szentmisére az idősek otthonának kápolnájában kerül sor. NOVEMBER 23-25. Munkatársképző lesz Cursillót végzettek számára Szinyákon, férfiaknak és nőknek egyaránt. Jelentkezni november 15-ig lehet a Szervezőiroda telefonszámán: 8-2-31-54670, 54671 NOVEMBER 25. Hitoktatók lelkinapját tartják Munkácson a munkácsi, ungvári, beregszászi és az ezen városokhoz tartozó falvak hitoktatóinak. A találkozót Heidelsperger István mátészalkai plébános, az Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam egyik előadója vezeti. A nagyszőlősi ferences kolostor felszentelése A NAGYSZőLőSI FERENCES KOLOSTOR ÉS TEMPLOM FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATAINAK ELSő RÉSZE IDÉN FEJEZőDIK BE. A MÁR ELKÉSZÜLT TEMPLOMRÉSZ FELSZENTELÉSÉRE 2006. OKTÓBER 23-ÁN KERÜL SOR. A NAGYSZőLőSI EGYHÁZKÖZSÉG A KÖVETKEZő ÜNNEPI RENDEZVÉNYEKKEL KÉSZÜL A JELES ESEMÉNYRE: 2006. október 20. péntek. Az eltűnt sír nyomában. Kapisztrán Szent János ereklyéinek sorsa címmel tart előadást Fáy Zoltán, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár vezetője, 16 órai kezdettel. 2006. október 21. Emlékműsor az 1956-os forradalom tiszteletére. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása. Köszöntőt mond Milován Sándor, a KMKSZ elnöke. Kezdés: 16 órakor. 2006. október 22. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága tárlatának ünnepélyes megnyitója. Köszöntőt mond: Weinrauch Márió nagyszőlősi ferences házfőnök. A kiállítást megnyitja: Magyar László, a RIT elnöke. Közreműködnek a Bartók Béla Zeneiskola tanárai. Kezdés: 14 órakor. 2006. OKTÓBER 23. A FELÚJÍTOTT TEMPLOM SZENTELÉSE MAJNEK ANTAL PÜSPÖK VEZETÉSÉVEL. AZ ÜNNEPI SZENTMISE KEZDETE: 10 ÓRA. Az ünnepségek alatt gyűjtés lesz a nagyszőlősi állami árvaház javára. Külföldi hírek Erdő Péter bíboros a CCEE elnöke Erdő Péter bíborost választották elnökké az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) találkozóján, Szentpéterváron. A 34 európai püspöki konferencia elnökei új elnököt választottak október 6-án, pénteken délután a következő ötéves időszakra Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének személyében. A szervezet két új alelnöke Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek és Jean-Pierre Ricard bíboros, bordeaux-i érsek lett. Az európai katolikus helyi egyházak vezetőit tömörítő szervezet idén ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. A II. Vatikáni Zsinat útmutatása alapján 1971-ben alakult CCEE-nek jelenleg 34 püspöki konferencia a tagja. Központja a svájci Sankt Gallenben működik. A szervezetnek korábban olyan közismert személyiségek voltak elnökei, mint Roger Etchegaray, Basil Hume, Carlo Maria Martini és Miroslav Vlk bíborosok. Két cikluson át pedig a CCEE alelnöke volt Seregély István egri érsek, az MKPK korábbi elnöke. Európa társadalmi, vallási, kulturális és nyelvi tekintetben igen tagolt. A földrész katolikusai azonban hitük, történelmi küldetésük és közös jövőjük okán sok szempontból egységet alkotnak. Egymás jobb megismerése, a feladatok időről időre való áttekintése, a közös cselekvés és segítségnyújtás szüksége egyre összetettebb feladatot jelent a CCEE-nek. Földrészünk 34 püspöki konferenciája 300 millió katolikust képvisel. /Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Sajtóiroda/ Magyar Kurír/ Jubileumi év kezdődik Fatimában 2006. október 13-án megkezdődött Fatimában a Máriajelenések 90. évfordulójára emlékező jubileumi év. Jövőre lesz 90 éve annak, hogy a Szűzanya 1917. május 13. és október 13. között Fatimában hat alkalommal jelent meg három kis pásztornak: Ferencnek, Jácintának és Lúciának. Fatima akkoriban csupán egy kis falucska volt. Portugália közéletét - alig néhány évvel a köztársaság kikiáltása után - a kemény egyház- és hitellenesség légköre jellemezte. A Mária-jelenések 90. évfordulójára emlékező ünnepségek során felavatják majd a most még épülő, impozáns Szentháromság-bazilikát is. Antonio Marto, Leiria-Fatima új püspöke bejelentette: szeretné meghívni XVI. Benedek pápát, hogy szentelje fel az új templomot. A fatimai jubileumi évet megnyitó ünnepségeket az "Én nem ítéllek el. Menj, és többé ne vétkezzél" mottó jegyében szervezik. Október 17-től 20-ig került sor a magyar nemzeti zarándoklatra Fatimában, az engesztelő imaév egyik kiemelkedő eseményeként. /KAP/Magyar Kurír/ Lábjegyzetekkel tette közzé a Vatikán a Szentatya regensburgi beszédét A pápa tudományos értekezése, és a hozzá fűzött 13 jegyzet németül, angolul és olaszul olvasható a Vatikán honlapján. Mint ismeretes, XVI. Benedek pápa Regensburgban, a tudományos élet képviselői előtt mondott beszéde nagy vihart váltott ki az iszlám képviselőinek körében. A beszédben a pápa II. Manuel bizánci császárt idézve a következőt mondta: "meglepő számunkra, hogy a császár milyen nyerseséggel fordul beszélgetőpartneréhez a központi kérdéssel, mely általában a vallás és az erőszak közti összefüggésre vonatkozik: "Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni". A beszéd jegyzetekkel közzétett változatában ez a mondat így olvasható: "meglepő számunkra, hogy a császár milyen nyerseséggel, számunkra elfogadhatatlan nyerseséggel fordul beszélgetőpartneréhez". A beszéd most közzétett, 13 lábjegyzettel ellátott változatában a pápa a 3. jegyzetben ezt írja: "Ezt az idézetet a muzulmán világ úgy értelmezte, mintha az a saját véleményem lenne, és széles körű megbotránkozást és tiltakozást váltott ki. Remélem - folytatódik a jegyzet -, hogy a beszédemet olvasók belátják, hogy ez az idézet nem az én véleményemet tükrözi a Koránnal szemben, hiszen ennek éppen ellenkezője igaz: én mélységesen tisztelem e nagy vallásnak, az iszlámnak a szent könyvét, a Koránt. Az idézettel a vallás és az ész összefüggésére akartam utalni, ezen a ponton értek egyet Manuel császárral anélkül, hogy azonosulnék véleményének és stílusának további részével" - világítja meg álláspontját a lábjegyzetben a Szentatya. Egy további lábjegyzetben (5. sz.) a Szentatya arra figyelmeztet, hogy az idézett polémia azt kívánja megvilágítani, hogy értelmetlen cselekedeteket nem lehet Isten nevében elkövetni. A Szentatya lábjegyzetekkel ellátott beszédét a Vatikán honlapján (www.vatican.va) tették közzé. XVI. Benedek pápa fogadta a dalai lámát Október 13-án pénteken délelőtt a Rómában tartózkodó dalai láma rövid udvariassági látogatást tett a Szentatyánál. A Vatikán hivatalos közleményt nem adott ki a látogatásról, de annyi kiderült, hogy magánlátogatásra került sor, amelynek során kizárólag vallási témákról esett szó. XVI. Benedek pápa első alkalommal találkozott a tibeti buddhizmus vezető személyiségével, akit elődje, II. János Pál pápa több ízben is fogadott. /KAP/Magyar Kurír/ 50 évvel ezelőtt történt *Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra emlékezünk* Ötven évvel ezelőtt, 1956. október 23-án Budapesten és Magyarország több nagy városában kitört a forradalom, mely a következő napokban az egész országra kiterjedt. Több száz békés tüntetőt értek sortüzek, melyeket az államvédelmi hatóság (AVH) emberei vezényeltek, s az ezt követő harcokban mindkét oldalon sokan elestek. A magyar nép 13 napon keresztül vívta szabadságharcát, melynek a szovjet tankok vetettek véget 1956. november 4-én. Megindult a megtorlás és a koncepciós perek sorozata, évekre, évtizedekre megfélemlítve a magyar lakosságot, akiknek nagy része ennek ellenére a forradalom emlékéből merített erőt és reményt, hogy egyszer véget ér a diktatúra. Az évtizedekig ellenforradalomnak titulált és megcsúfolt szabadságküzdelmet ma már félelem nélkül nevezhetjük forradalomnak és szabadságharcnak. Reménységünket is növeli a magyarság erkölcsi megújulásáért hirdetett imaévben, hiszen '56 eseményeinek nagy része megmutatta, hogy a magyar nép képes erkölcsi nagyságban és hősiességben önmaga fölé magasodni. Ezekben a napokban 1956. emléke előtt tiszteleg az egész magyar nemzet, így a Magyarország határain túl élő magyarok is. Az 1956-os megemlékezésekről következő számunkban adunk hírt. Pápai Zsuzsa Búcsú Sütő Andrástól Szeptember 30-án, hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában elhunyt Sütő András Kossuth- és Herder-díjas erdélyi író. Temetésére a marosvásárhelyi vártemplomban került sor október 7-én családtagok, pályatársak, tisztelők, erdélyi, valamint anyaországi politikai és közéleti személyiségek jelenlétében. Sütő András nemcsak Erdélyt rajzolta vissza Európa térképére, de valamiképpen a szétszóródott 20. és 21. századi magyarságot is összetartotta. Sütő András próza-, dráma- és esszéíró 1927-ben született a Maros megyei Pusztakamaráson. 1940 őszétől a nagyenyedi Bethlen Kollégium, 1945 januárjától pedig a Kolozsvári Református Kollégium diákja volt. 1946-tól a kolozsvári Világosság c. lapnál dolgozott, majd 1948-tól a Falvak Népe hetilap munkatársa, később főszerkesztője Bukarestben. 1958-89-ig a Művészet, illetve az Új Élet marosvásárhelyi lapok főszerkesztője, tizenkét éven át nemzetgyűlési képviselő. 1974 és 1982 között a Romániai Írók Szövetségének alelnöke volt. Az erdélyi magyar kisebbség méltatlan sorsa elleni tiltakozásai miatt 1980-ban betiltották művei kiadását, színdarabjainak bemutatását, így tíz éven át Magyarországon publikált. 1990 márciusában román nacionalista gyilkossági kísérlet áldozataként súlyosan megsebesült, egyik szemét elvesztette. Példamutató közéleti szerepvállalásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. Alakjai összetéveszthetetlenül erdélyi, mezőségi emberek. Anyám könnyű álmot ígér (1970) c. naplóregényét édesanyja kérésére írta. A családi feljegyzések, mesék, levelek, novellák mozaikjából összeálló regény az emberi helytállás, igazságkeresés szép dokumentuma. Az Engedjétek hozzám jönni a szavakat (1977) c. esszéregénye az anyanyelv védelmében íródott: arról szól, a nagyszülők miként adják át a világot szavakban is unokájuknak. Legmaradandóbbat mégis drámáiban (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, Szuzai menyegző, Perzsák) alkotott. Ezekben az etikus magatartás lehetőségeit kutatta, azt, mi lesz az emberrel a hatalom kezében, és mivé lesz az ember, ha hatalomhoz jut. Az Advent a Hargitán (1985) c. "tündérjátéka" már közvetlenül fejezi ki az erdélyi magyarság létélményeit, az Álomkommandó (1987) pedig egyenesen a fasizmus és a jelenlegi terror lényegi azonosságára mutat rá. Sütő András jellegzetesen bibliai veretű nyelve, gondolati igényessége, a nemzet sorsáért való aggódása kiemelkedő helyet biztosít számára az egyetemes magyar irodalomban. Sírja méltó helyre: a Bolyaiak szomszédságába került a marosvásárhelyi temetőben. Nyugodj békében, András bátyánk! Gé. "Nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt" *Halál, örök élet, győzelem* Az ember vágya, hogy éljen. A hívő ember, hogy ezt elérje, Istenre támaszkodik. Az üdvösséget mint adományt nézi, nem pedig mint szerzett javat. Miközben a mai kultúra a haladásban bízik, amit önerőből teremt meg, a keresztény ember arra az eljövetelre számít, amely az új élet lehetősége a kegyelem által, és hogy megszerzi azt, amit hajdan elvesztett. Lelkülete nem lemondó, egyre inkább annak a kötelességét érzi, hogy együttműködjék Krisztussal. A halált kezdettől félelem és tisztelet kíséri, mivel gyökeresen szembeáll az élettel. Ma mint általános jelenség áll az érdeklődés előterében, s mint különlegesség is, nem egyszer bagatellizálva, különösen a televízióban. Ne kerüljük tabuként: beszélnünk kell róla, mint olyan kérdésről, amely az életünkhöz tartozik. Azok körében is, akik hisznek Istenben, kétségek támadnak a feltámadásban, a túlvilági életben, a mennyország, a pokol létében. Minket is jobban lefoglal a szenvedés, amely a halál előtt jár, mintsem az, ami a halál után következik. Az ember vágya, hogy éljen. Minden erejével elutasítja a halált, amely ugyanakkor könyörtelenül közel van. A pusztulás együtt jár a természettel. Bizonyos értelemben a halál akkor kezdődik, amikor az élet: az életünkkel kezdünk meghalni, s a halál akkor ér véget, amikor az élet: szervezetünk sejtjei elöregednek, már nem képesek megújulni. Gyorsan elszalad az élet. "Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik a gonddal. Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltűnik, mind árnyék, nincsen maradása" (Jób 14,1-2). Élete lehet öröm vagy szenvedés, mindegy: a halál vár rá. Az ember törékeny, a halál eljegyzettje. Vágya, hogy folyton éljen, kudarcba fullad. Így folytonos aggodalom kíséri. Ha a pusztulás természetes, a halál, melyet úgy élünk meg, mint aggasztó magányt, nem fér bele a teremtés tervébe. "Mert a halált nem Isten alkotta, Ő nem leli örömét az élők pusztulásában" (Bölcs 1,13). Az emberiség történetéhez viszont hozzátartozik a bűn, az elidegenedés Isten közösségi szándékától: "a bűn belépett a világba, s a bűnnel a halál" (Róm 5,12). Jézus, anélkül, hogy bűnt követett volna el, magára vette az emberi természetet. Tudta, mi a félelem, a szorongás, a könny és a keserűség, de alávetette magát az Atya akaratának és egészen feláldozta magát az emberiségért. A remény legteljesebb értelmében átadta magát a halálnak. Föltámadása a hívő ember életének alapja: "Ha Krisztus fel nem támad, hiábavaló a mi hitünk" - vallja Szent Pál. Tanúságtétele az őt követőknek kihívás, hogy legyenek hűségesek az Atyához, aki irgalmas és szeretetteljes. A szeretet nyilvánuljon meg bennünk embertársaink iránt is, hitünk vezessen a végső partok felé, az életre, ahol véget ér a halál, s ahol az Úr letöröl szemünkről minden könnyet. A keresztény ember is fél a haláltól, mint minden ember. Maga Jézus is félt. A hit sem mentes a haláltudattól. Mégis tudja, hogy a halál nem a végső állapot. Az Atya utolsó hívásának engedelmeskedve, Krisztus a kereszthalált és a feltámadást vállalva a Szentlélek ereje által képes volt legyőzni a halálfélelmet, amely végül örömre vált. Szent Pál mondja: "A győzelem elnyelte a halált. Halál hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?" (1Kor 15,54-55) A halál tehát az életbe vetett hitnek, Isten szeretetének végső aktusa, amely minden emberre vonatkozik. A halál a teljes személyt érinti, tehát nem csupán biológiai tény. Kedves társ, akit a hit, a remény és a szeretet erősít, kísér. A hívő ember meggyőződése, hogy Istennel lévő kapcsolata a halállal sem szakad meg, s hogy az igazak boldog sorsra jutnak. "Mindig szemem előtt lebeg az Úr, Ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem s a testem is békében fog majd nyugodni. Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt. Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké" (16. zsoltár 8-11). "De most már mindig nálad maradok, hiszen megfogtad jobbomat" (73. zsoltár 23). Az igazak tehát a halál után megkapják jutalmukat, a gonoszok pedig büntetésüket. Jézus a dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédében, valamint a bűnbánó latorhoz intézett szavaiban is ezt erősíti meg. A közösség Jézussal erősebb a halálnál, egy örök életen át tart. "Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg." (Jn 6,48-50) "Bizony, bizony mondom nektek, aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre." (Jn 8,51) Aki hisz Isten Fiában, már birtokolja az örök életet, és az utolsó napon a feltámadással elnyeri a teljes üdvösséget. (Jn 6,40.47) A halál után a személy fennmarad, tudata és akarata van. Az ember személyiségfejlődése az Úr feltámadásában való részvétel felé halad. Feltámadása akkor kezdődik, amikor a hit és a szeretet életébe öltözik a földön. "Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket" (1Ján 3,14). Élete végén átlép egy magasabb rendű életbe, amelyre Isten rendelte, s ebben semmi sem veszélyezteti. Végül a történelem végén a feltámadás kiterjed a testre és az egész kozmoszra. Heidelsperger István mátészalkai plébános Életet meghatározó mondatok Beszélgetés Lengyel Donát ferences atyával - 1968. augusztus 16-án születtem Bélapátfalván, egy Heves megyei kis falucskában. Gyermekkoromban meghatározó élmény volt a templomunk búcsúnapja - Nagyboldogasszony ünnepe. A születésnapom miatt, amely másnap volt, a búcsú napja is családi eseménnyé vált. Hálás vagyok a Szent Szűznek, hogy már akkor felébresztette bennem az iránta érzett tiszteletet. Sokszor megtapasztaltam közbenjárását és pártfogását. Meghatározó volt hivatásom kialakulásában a helyi plébánosok jó példája is. Mindig hálás szívvel emlékezem Váradi József és Papp Géza atyákra, akik figyelemmel és imádsággal kísérték és kísérik életemet. - Volt-e gyermekkorában olyan konkrét esemény vagy élmény, amikor Isten hívását érezte? - Sok gyermekkori élményem közül egyet elevenítenék fel. Egészen kiskoromtól ministráltam templomunkban. 12 évesen megfordult a fejemben, hogy nem ministrálok többé. Egyik vasárnap a kórusra mentem az oltárszolgálat helyett. Váradi atya misézett. Felajánlás előtt nyilvánosan megszólított engem: "Gyere le, mert szükségem van arra, hogy ministrálj!" Több fiú volt a kóruson, mégis engem hívott. Én lehajtott fejjel végigballagtam a templomon az oltár felé. Ezután soha nem fordult elő, hogy nem ministráltam a szentmisén. Évek múltával egy lelkigyakorlaton jutott eszembe ez az eset. Rádöbbentem, hogy ez egy zakeusi jelenet volt. Ahogy Jézus szólt a vámosnak - gyere le, mert nálad kell megszállnom -,így én is nyíltan és nyilvánosan lettem meghívva az oltárhoz. - Hogyan alakult a továbbiakban útja a papi hivatás felé? - Az esztergomi ferences gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, ahol tovább erősödött bennem a papi hivatás iránti vágy, ezért érettségi után az egri szemináriumba jelentkeztem. A második év végén azonban éreztem, hogy nem igazán ez az, amit akarok, nem ez az én utam. Kerestem, mi az, ami hiányzik. Egy nyári kirándulás alkalmával a sokak által ismert Papp Tihamér atyával beszélgettem, aki Esztergomban a kollégiumunk igazgatója volt. "Amikor leérettségiztél, azt gondoltuk, hogy nálunk maradsz" - mondta egyszer csak az atya. Ez a mondata, amelyet Isten sugallatának tartok, mélyen megérintett. Két hét múlva jelentkeztem a ferences rendbe. A következő tanévben jelöltként ismerkedtem a renddel. Közben Budapesten végeztem a rendi teológiát. Sokan és sokféleképpen nógattak, hogy tanuljak jobban. Megint csak egyetlen mondat volt, ami szívemig hatolt és meghozta a kívánt változást. "Úgy látom, több is telne tőled" - mondta egyik tanárom, Barsi Balázs atya egy dolgozat után. A noviciátus alatt nagyon szép élményeket szereztem. Megtanultam a fegyelmet, a rendet, az alázatot és a testvérek iránti tiszteletet, akik szerettek és irányítottak bennünket. A noviciátus után lekerültem Szegedre két évre. Itt hitoktattam is. Volt egy eset, amely nagyon próbára tett. Az akkori házfőnökkel megbeszéltük, hogy visszük a gyerekeket kirándulni nyáron. Mikor már mindenki a buszon volt, azt mondta: nem mehetek a kirándulásra. Helyettem más vezető ment. Nehezen viseltem ezt el, de később rájöttem: erre is szükség volt, hogy engedelmességet, alázatosságot tanuljak. Szeged után Esztergomban fejeztem be teológiai tanulmányaimat. Mikor kérvényeztem az örökfogadalom letételét, a rendfőnök visszautasította azt, utalva arra, hogy bizonyos területeken változásokat vár el tőlem. Ismét egy próbatétel elé kerültem. Igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, és egy év elteltével, mindenféle kritika és kifogás nélkül a rendfőnök megadta a fogadalomra az engedélyt. Ezután nem sokkal a diakónus- és papszentelés következett. - A diakónus- és papszentelés, illetve az örökfogadalom eseményei közül melyik volt meghatározóbb az életében? - Természetesen a diakónus- és papszentelés is fontos szerepet játszik életemben. Az örökfogadalom azonban döbbenetes élmény volt. Mint ahogyan házasságkötéskor a két fél visszavonhatatlanul kimondja az igent, úgy bennem is tudatosult, hogy nincs visszaút. A jegyességet meg lehet szakítani, de a házasság már stabil és biztos. Rá kellett döbbennem, hogy egész életemet erre a testvéri közösségre áldozom. Minden szerzetes feladatot kap a közösségben, akár papként, akár testvérként. Valaki szakács lesz, valaki tanár, valaki pedig plébános. Bizonyos értelemben nincs különbség köztük. Az örökfogadalom az, amely összeköt mindnyájunkat, akik ehhez a közösséghez tartozunk. Bunda Szabolcs Stefan Lochner, a kölni dóm művésze A németalföldi festészet egész Európára kihatott. Különösen erős befolyást a XV. századi német festészetre gyakorolt, melynek legfontosabb központja ez időben Köln volt. Az 1400-as évek első felének ottani vezető mestere, aki stílusával az egész utána következő fél századot meghatározta, Stefan Lochner volt. Művészetében már világosan mutatkoznak a flamand festészet nyomai, de ezeken keresztül is határozottan érvényesül saját lírai egyénisége, az a kedves érzelmesség, amely a kölni késő gótikus festészetre annyira jellemző. Legérettebb munkája a kölni dóm részére készült szárnyas oltár. Csukott tábláin az Angyali üdvözlet jelenetében Gábriel arkangyal a látomás lenyűgöző s mégis halk hangulatában térdel a csodálatos finomsággal és páratlan gazdagságú színezéssel megfestett Mária előtt. A mögöttük ékeskedő keleti mintájú függöny még inkább kiemeli gyöngéden megmintázott alakjukat, mintegy zenei kíséretet nyújtva számukra. Az angyal üdvözlésére Mária nem szól, csupán csendben felemelt keze, arcának boldog mosolya jelzi alázatos beleegyezését. A dóm oltára a középső tábláján ábrázolt jelenetről kapta a Királyok imádása nevet. A trónra helyezett Máriát a három mágus és kísérete veszi közre. A jelenetben a XV. század pazar ruhái, aranytól, drágakőtől ékes, s az akkori kor hagyományainak megfelelő zászlói, fegyverei, viseletei vannak összesűrítve. A táblaképen a jelenetek aranyozott mérművek alatt játszódnak. Mária és Fia felett angyalok szárnyalnak. Az előtérben meleg szeretettel megfestett virágszőnyegen elefántcsont doboz fekszik, máshol szarvasbogár mászik esetlen mozgásával. S mindez csillog a festő ecsete nyomán. Az oltár két szárnyán a város két védőszentjét, Orsolyát és Gereont veszi körül népes kíséret. Orsolya, a brit királylány, a kölni herceg jegyese, akit a Kölnt megszálló hunok nyilaznak le társaival együtt, itt már a vértanúság koronájával jelenik meg a tisztaságukért szintén vértanúhalált halt társnői kíséretében. Szent Gereon és követői szintén Kölnben haltak mártírhalált a Diocletián- keresztényüldözés korában. A szent ruháján, illetve kezében tartott lándzsáján nyilván ezért jelenik meg a kereszt jele. A kölni oltárt Dürer is megcsodálta. Amikor Németalföldre utazott 1520-ban, előbb három, majd két ezüstdénárt fizetett "hogy felnyissák a táblát, melyet a kölni István mester készített". Lochner valóságos északi Fra Angelico. A Szűz Mária a lugasban, körülötte angyalkákkal, akik zenélnek, virágot szórnak és a kis Jézust gyümölccsel kínálják, nemcsak bájos kép, de tanúskodik a mester érett tudásáról: Mária és a gyeppad, amelyen ül, a térben van. A festmény alakjai sem olyan laposak már, mint az oltárkép, a háttér ugyan még mindig arany, de a színhely már valószerű. A kép két felső sarkában lévő angyalkák úgy tartják az aranyszín, rózsalugast ábrázoló függönyt, mintha csak keretre lenne akasztva. A 19. század művészettörténészeit, de néha a mai nézőt is teljesen megigézi az egyszerű áhítat és a naivitás bája, amely Lochner műveiből árad. Riskó Marianna Hová tűnt az öröm? *Kérdések és válaszok a depresszió kapcsán* A modern világ betegségei között a depresszió a 4. helyen áll azok közül, amelyet a társadalom és a beteg számára a legnehezebb elviselni. Mi ez a jelenség? Honnan ismerhető fel? Hogyan viszonyuljunk hozzá? Kiket érint? Elkerülhetik-e a hívő keresztények? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az alábbi írásban. Péter 38 éves fiatalember, rendezett családi háttérrel. Két hónapja semmihez sincs már kedve és ereje, az addig kedvelt dolgok (munka, hobbi, család) már nem okoznak örömet neki. Rosszul alszik, már hajnali négy órakor ébren van. Önbizalmát vesztett, keserű ember lett, aki ráadásul úgy érzi, hogy elhagyta őt az Isten. Hiába kezdett el vitaminokat szedni, sportolni, többet imádkozni, a helyzet nem változott, csak rosszabbodott. Mi történhetett vele? Péter és a hozzá hasonlóan nehéz helyzetbe került emberek általában a környezetük részéről is meg nem értéssel találkoznak. Családtagjaik, barátaik először csak biztatják őket, hogy most csak "rossz passzban vannak", nemsokára jobban lesznek, majd türelmetlenül követelik tőlük, hogy szedjék már össze magukat és élvezzék az életet, végül - legrosszabb esetben - már kerülik őket, mert kellemetlen az örökké lehangolt, szenvedő ember látványa, akinek nem tudnak segíteni, akinek állapota előtt tehetetlenül állnak. Pedig ezek az emberek legtöbbször nem tudnak magukon segíteni, szükségük van a környezetük támogatására, arra, hogy megfelelő kezelésre vigyék őket. Az említett példában szereplő Péter súlyos depresszióban szenved. A depresszió betegség, épp olyan, mint egy influenza vagy vakbélgyulladás. A beteg nem tehet arról, hogy depressziós lesz. Az idejében kapott segítség megrövidítheti a betegség lefolyását, és segíthet, hogy az enyhe depresszió ne váljon súlyosabbá. Honnan ismerhető fel a súlyos depresszió? Az alábbi táblázatban találjuk azokat az ismérveket, amelyek közül legalább négynek minimum két héten át csaknem mindennap jelentkeznie kell ahhoz, hogy a depresszió gyanúja felmerüljön: 1. étvágytalanság, jelentős vagy nagy súlyveszteség (diéta nélkül) vagy pedig megnövekedett étvágy súlynövekedéssel; 2. álmatlanság vagy aluszékonyság; 3. belső és külső nyugtalanság és lelassulás; 4. az érdeklődés vagy az öröm elvesztése minden megszokott tevékenységben vagy a nemi ösztön gyengülése; 5. az életerő elvesztése, kimerültség; 6. az értéktelenség érzése, a beteg önmagát hibáztatja és/vagy túlzott mértékű és indokolatlan bűntudatot érez; 7. a beteg csökkent gondolkodási és összpontosítási képességre, döntésképtelenségre panaszkodik; 8. halállal kapcsolatos gondolatai, öngyilkossági gondolatai vannak¹ A depresszióval mindig változatos testi tünetek is járnak. Az ókorban ezt a betegséget a "nedvek hiányával" jellemezték: szájszárazság, emésztőnedvek hiánya, emésztési zavarok, székrekedés kísérheti. Esetleg jelentkezhet nyomás és szorítás érzése a torokban és a mellkason, szívdobogás, szívszorulás stb.² Az enyhe depressziók rövid lefolyásúak és enyhébbek a tüneteik. Ha például valaki néhány napra nyomott hangulatba kerül, rosszul alszik a gondjai miatt, még nem jelenti azt, hogy súlyos depresszióban szenved. A panaszokat mégis komolyan kell venni, mert esetleg súlyosabbá válhat a betegsége. A depresszió kialakulásának okairól sok elmélet létezik. Annyi bizonyos, hogy test és lélek nem választható szét, és az embert ért hatások mind testi, mind lelki téren jelentkeznek. Sok ember agyi anyagcseréjének van valamilyen alkati eredetű zavara, amely sebezhetővé teszi a külső megterheléssel szemben. Amennyiben az ilyen emberek stresszhelyzetbe kerülnek, depreszszióval reagálnak. Ahogyan a lelki zavarok testi panaszokat is kiválthatnak, úgy a testi betegségek hatására is kialakulhat depresszió. (Pl. magas vérnyomás, érelmeszesedés, szívgyengeség kapcsán kevesebb oxigén jut az idegsejtekhez, és depresszió lehet az eredménye.) A depressziónak különféle formáit ismerjük. Az enyhe és középsúlyos depresszió kapcsán általában arról van szó, hogy az ember az t ért negatív élményekre hogyan reagál. Ez attól függ, hogyan gondolkodik, hogyan értékel egy-egy eseményt. Például egy hozzátartozó halála után kialakult nyomott hangulat miatt kimerülhetnek az agynak a biokémiai tartalékai, amelynek során csökken az örömre és a pozitív világszemléletre való képesség. Az ember mindent sötéten kezd látni: önmagát, a környezetét, a jövőt. A depressziós állapot a test üzenetét is közvetítheti: "Túl sokat dolgozol, túlerőltetted magad. Állj meg!" Vagy épp ezt: "Miért nem tudsz ezen a sérelmen felülkerekedni? Honnan van az önbecsülésed?" Az enyhébb depressziónál általában a negatív gondolatok fokozhatják az állapotot. A keresztény hit fontos ilyenkor, mert reményt közvetít, bátorít és az Isten felé irányíthatja az ember tekintetét. Ilyen esetben a hit valóban segíthet a depresszió leküzdésében. A depresszió okozta szenvedések kimozdíthatják az embert a mindennapos kerékvágásból, és oda juttatják, hogy elgondolkodjon az élete tulajdonképpeni értelmén. Ilyen esetben ez a nehéz helyzet az újrakezdés lehetőségévé válhat. A súlyos depresszióban szenvedő embereknél általában nincsen kimutatható ok az életesemények és a betegség kialakulása között. Sokszor mindenük megvan, örülhetnének az életnek, de nem tudnak, mert szervezetükben valami felborult, és kialakult a depresszió. Gyakran kiderül ezekről a betegekről, hogy családjukban, rokonságukban vannak, voltak "búskomorságban" szenvedő tagok. Mit tegyünk a depressziós beteggel? Mindenekelőtt álljunk mellé, bármennyire megterhelő is lehet számunkra. Sokkal könnyebb a gyógyulás, ha tudjuk, van, akire számíthatunk. Ha rövid időn belül nem javul a depresszió, mielőbb vigyük orvoshoz (pszichiáterhez) a beteget. Nagyon sok jó gyógyszer létezik, amely segítségével meggyógyítható a depresszió. A gyógyszeres kezelés mellett a pszichoterápiás ellátás is elengedhetetlenül szükséges, ahol az orvos beszélget a beteggel, és speciális módszert alkalmazva elősegíti a gyógyulást. Vajon a hívő keresztény ember is lehet depressziós? - tehetjük fel a kérdést magunkban. Hiszen az istenhit, az ima mindenben segíti az embert. A válasz: igen, a hívők is megbetegedhetnek, éppúgy, mint ahogy a náthát is elkaphatják. Amint már szó volt róla, a súlyos depresszió leggyakrabban biológiai okok miatt alakul ki, habár fontos szerepet játszik az ember hite abban, hogyan áll hozzá ehhez a betegséghez. Péter esetében sikerült legyőzni a betegséget, miután lelkipásztora felfedezte, hogy súlyos depresszióban szenved, és orvoshoz küldte. Több hónapig tartó gyógyszeres és terápiás kezelés után Péter számára kezdtek "megnyílni az öröm ablakai". Ma ismét tökéletesen tudja végezni a munkáját, és örömét leli az életben. Mit tehetünk azért, hogy megelőzzük a depressziót? Fontos tudnunk, hogy a depresszió betegség, nem kell szégyellni, ha magunkon vagy máson felfedezzük. Azonnal forduljunk orvoshoz. Lényeges viszont, hogy az életünket kiegyensúlyozottan éljük: eleget pihenjünk, örüljünk mindennek, amink van, ápoljuk a kapcsolatainkat az emberekkel, Istennel. Legyen olyan elfoglaltságunk, amely örömet okoz, és amelyben el tudunk merülni. Szemlélődjünk az élet értelmén és nagyszerűségén, találjuk meg a szépet mindenben. Legyen humorunk és tudjunk nevetni magunkon. Ez csak néhány apróság, ami segíthet a lelkünket és ezáltal a testünket is frissebbé és életvidámabbá tenni. Török M. Orsolya mentálhigiénés szakember 1. Samuel Pfeifer. Pszichiátria és lelkigondozás. Koinónia, 2000., 84. old. 2. Pável-Ónody-Vikár. Életesemények lelki zavarai I. Párbeszéd Alapítvány. Bp. 2001. 193. old.in Családi élet A betegség és a gyerekek A gyereknevelés egyik elkerülhetetlen velejárója a betegség. Kialakulásának testi okaival az orvostudomány foglalkozik - annyi bizonyos, hogy közösségbe kerüléskor még kialakulatlan a szervezet védekezése a kórokozók ellen, és betegségek sora várható, különösen az első gyereknél, akinek nem volt lehetősége már korábban elkapni mindent a nagyobb testvéreitől. Azt is jó tudni, hogy a Kárpátalján szokásos túlöltöztetés is inkább előidézi a betegségeket, mint megvéd tőlük. Az is előfordul azonban, nem is ritkán, hogy a betegséget valójában lelki gondok okozzák. Nem a tettetésről, a hipochondriáról van szó - bár nagyobb gyerekeknél ez is előfordul -, ez a dolog tudat alatti, nem szándékos tiltakozás lehet valami ellen, amit a gyerek nem tud elfogadni, és nem áll módjában máshogyan ellenállni. Egy óvodás kisgyereknek például mindennap magas láza lett - egészen addig, amíg az óvodába menés veszélye el nem múlt; akkor azonnal lement a láza és kutya baja sem volt a nap hátralevő részére. A túl korán bölcsődébe, óvodába küldött gyerekek gyakran produkálnak ilyen tüneteket, ahol vagy nem mutatható ki szervi ok, vagy a gyakori - egyébként valós - megbetegedést az otthonról elküldés elleni "tiltakozás" okozza. Olyankor is előfordul ez, ha pl. az anya elutazni készül. Mindenképpen lelki okokra lehet gyanakodni, ha a betegség újra és újra egy bizonyos esemény kapcsán jön elő. Érdemes a gyereknek ezt a jelzését komolyan venni, mérlegelni, van-e arra mód, hogy a számára nehéz helyzeten könnyítsünk (például már ebéd után elhozzuk az óvodából, esetleg még egy évig itthon maradhat), de az is segítség lehet, ha kimondhatja magából a gondját, amit még nehezen tud megfogalmazni. Jól használható módszer az "eljátszás", amikor azt játsszuk, hogy például a nyuszicsaládban a kisnyuszinak óvodába kell mennie, és így tovább. Hagyjuk, hogy a gyerek irányítsa a játékot, ilyenkor sokszor "kijátsszák" magukból, ami a szívüket nyomja. Így mi is jobban látjuk a problémáját, és ő is megkönnyebbülhet. Különösen érdekes szerepcserével játszani: ő a nyuszimama, a szülő pedig a nyuszigyerek. Értékes, és meglepően pontos visszajelzést kaphatunk ilyenkor saját viselkedésünkről, szóhasználatunkról is. Nézzünk még néhány szempontot a betegségek kapcsán általában! Akármilyen kellemetlen is, a betegség jó alkalom a szülő-gyerek kapcsolat megerősödésére. A szülőben ilyenkor gyengédebb érzelmek támadnak gyereke iránt, több az együtt töltött idő, a törődés, az együttérzés. A gyerek is élvezi, hogy több személyes figyelmet kap, hogy együtt küzdjük le a nehézségeket. (Egyik lányom például a mai napig örömmel emlegeti egyhetes kórházi tartózkodását, amikor végig vele voltam és csak rá figyeltem.) Az orvosi beavatkozás komoly félelmet, szorongást okozhat a gyerekben, ezért, ha csak lehetséges, minden ilyen alkalommal maradjunk mellette. Jelenlétünk meggyőzi, hogy az orvos a mi beleegyezésünkkel adja például az injekciót, így kevésbé éli meg fenyegető helyzetként. Itt el kell mondani, hogy sajnos sokszor már azért is szorong eleve a gyerek az orvostól, mert otthon - vagy esetleg óvodában, iskolában - sokszor fenyegették orvossal vagy injekcióval, ha rosszul viselkedett. Így a kezelést eleve valami félelmetes dologként és esetleg büntetésként élheti meg, ráadásul olyankor, amikor semmi rosszat nem csinált. Talán nem kell mondani, mennyire károsak ezek a fenyegetések. Hat éven aluli gyerekek kórházi kezelése esetén próbáljuk mindenáron elérni, hogy végig vele lehessünk, ellenkező esetben komoly és hosszú távú lelki következményekre számíthatunk, amelyet a szakirodalom hospitalizációnak nevez. A gyógyszer beadása sokszor nehézségekbe ütközik. Ellentétben az evéssel, ami nem baj, ha néhány napra kimarad (az ivás igen!), az orvosság beadását egészen kicsi kortól fogva érdemes erőltetni. Kezdettől fogva meg kell szoknia a gyereknek, hogy a gyógyszert muszáj bevenni. Végül pedig, próbáljuk meg elfogadni gyerekünk betegségét is Isten kezéből, és használjuk fel kapcsolatunk megerősítésére, nagyobbakkal akár az imaélet elmélyítésére is. Popovicsné Palojtay Márta Az elraktározott harag felismerése és feldolgozása A haragot fel kell dolgoznunk, ha el akarjuk kerülni, hogy elmérgesedjen és robbanáshoz vezessen. Sok embernek fogalma sincs arról, hogy a múltban átélt tapasztalatok milyen nagy hatással vannak jelen viselkedésünkre. Amikor átgondoljuk múltbeli sérelmeinket, tegyük fel magunknak a kérdést: "Hogyan dolgoztam fel haragomat ezzel kapcsolatban?" Ha úgy látjuk, hogy ezt elmulasztottuk megtenni, soha sincs késő, hogy változtassunk rajta. Nézzük az elraktározódott harag feldolgozásának lépéseit! Első a lista elkészítése, utána kérdezzük meg magunktól, hogyan fejeztem ki haragomat az egyes esetekben. A harmadik lépés ugyanolyan fontos, mint a lista elkészítése. Fontossága abban rejlik, hogy miután elkészítettük a listát, vegyük elő újra, és a következőt tegyük vele. Helyezzük magunkat Isten jelenlétébe és olvassuk fel a listát az összes nevekkel és az összes sérelemmel együtt. Azután a következőt mondjuk: "Te tudod Istenem, hogy apám, anyám, testvéreim (itt soroljuk még a neveket) mit tettek velem. Azt is tudod, hogy évekig magamban tartottam a sérelmeimet. De ma szeretném mindezt a Te kezedbe helyezni. Te igazságos és szerető Isten vagy, mindent tudsz róluk is, látod, miért viselkedtek így velem, Te ismered az Ő tetteiket és legbelsőbb indítékaikat is. Ezért rád bízom őket, mert tudom, neked gondod van rájuk is. Tégy akaratod szerint, tedd azt, ami jó és szeretetteljes. Tudom, hogy ha megbánják a rosszat, amit tettek, Te megbocsátasz nekik. Ha pedig nem tennék ezt, akkor előtted kell majd egy napon számot adniuk." Végül köszönjük meg Istennek, hogy mindezt rábízhattuk, és kérjük meg, hogy töltsön el Szentlelkével, és kérjük azt is, hogy ezentúl időben fel tudjuk dolgozni haragunkat. Az emberek ezután is fognak sérelmeket okozni, ezért jó megtanulni a harag pozitív kezelési módját. Ezután érdemes a listát összetépni és elégetni. De az is tanácsolt, hogy a listát lelkivezetője, gyóntatója előtt is felolvassa. Utána annak jeléül, hogy többé nem tartja számon a sérelmeket, tépje össze és égesse el a listát. A lista felolvasása előtt emlékezzünk a Szentírás szavaira: "Isten szerető és igazságos, törődik teremtményei jólétével, és végül mindenkinek igazságot szolgáltat. Ezt minden keresztény tudja. Éppen erről szól a keresztáldozat. Krisztus minden bűnünkért megfizetett helyettünk, így azoknak, akik ezt elfogadják, Isten meg tud bocsátani, és mégis igazságos marad. A következő lépés, hogy döntsük el, hogy megpróbálunk-e kibékülni azokkal, akikkel erre még lehetőségünk van, vagy inkább "elengedjük" haragunkat. Ha az utóbbit választjuk, mondjuk el ezt Istennek, és bízzuk rá a továbbiakat. A következő lépés a kibékülés és a megbocsátás, hiszen erre mindkét félnek szüksége van. Megtapasztalhatjuk, hogy a harag feldolgozásának fent bemutatott módja érzelmi és lelki gyógyulást nyújthat számunkra, továbbá segít abban, hogy egészségesebb viselkedésformákat sajátítsunk el. A folytatásban szó lesz a megbocsátás fontosságáról, és hogy mit tegyünk, ha a házastársunkra, gyermekünkre, Istenre és önmagunkra haragszunk. Babály András Lázár Ervin Metrómese A metrószerelvény begördült a remízbe, hogy megérdemelt éjszakai nyugovóra térjen. A kocsik fáradtan nyújtózkodtak, ellazították rugóikat, egy-két álmos pillantás után a szemük is bekoppant. Csak a 336-os kocsi figyelt éberen, mintha a több órás gurulással még nem járt volna le a szolgálata. Ajtói lélegzet- visszafojtva várták, hogy a remízmester egy gombnyomással becsukja a kerekeken gördülő kaput, s odakintről eloltsa a villanyt. A mélyfekete remíz-éjszakában azonnal izgatott sugdolódzás kezdődött. - Hurrá, én győztem! - sisteregte diadalmasan az Első Ajtó. - Az korántsem biztos - mondta a Harmadik. - Mondd a számot! - Hetvenkilenc. - Lemaradtál. Kettővel megelőztelek - örvendezett a Második Ajtó -, rajtam nyolcvanegy ember járt át az utolsó fordulóban. - Nyolcvanegy!? Az lehetetlen - hitetlenkedett a Harmadik -, akkor rajtam miért csak negyvennégy? Biztos, hogy jól számoltál? - Csak nem képzeled, hogy csalok! - Akkor te győztél. - Hacsak az Utolsó Ajtó meg nem előzött. Hé, Utolsó Ajtó, miért lapítasz? - Nem lapítok én - mondta durcásan az Utolsó Ajtó -, te nyertél. Minek beszéljek fölöslegesen? - Azért mondd csak meg az eredményedet - mondta nagy kegyesen a győztes. Az Utolsó Ajtó, mintha nem hallotta volna a felszólítást, hallgatott. - Na, mondd már! - sürgette most már mind a három társa. - Egy - mondta alig hallhatóan az Utolsó Ajtó. - Mennyi? - ámuldoztak a többiek, és nem tudták visszatartani a nevetést. - Egy?! Nahát, mondhatom, szép eredmény. Nagyon szégyellte magát az Utolsó Ajtó. - Azt azért vegyétek figyelembe, hogy ennek az egynek ferde volt az orrsövénye. - Hogy? Micsoda? - kérdezték a többiek, és átvillant rajtuk, lehet, hogy a kudarc megzavarta szegény Utolsó eszét. - De nagyon jól állt neki - folytatta a habókos Utolsó Ajtó -, nehogy azt higgyétek, egy csöppet is rontott az arcán ez a picike hiba. Sőt! Ettől lett nagyon bájos a szabályos, szép metszésű orra. A szeme mandulavágású, a színe opálkék - Az opál nem is kék - szakította félbe a Második Ajtó. - Nem baj. Akkor is opálkék volt a szeme - mondta határozottan az Utolsó Ajtó. - És vidámság lakott a szemében, látszott rajta, a szomorúakat egy-két szóval meg tudja vigasztalni, sőt szó se kell, csak rájuk néz, és huss, máris elröppen a szomorúság. A többiek erőlködve próbáltak felidézni valakit a saját utasaik közül. De csak egy ellibbenő hajfonat, egy lábikra, egy kabátszárny. - Milyen volt a haja? - kérdezte az Első Ajtó. - Milyen lett volna, szőke. Fehér blúzban és sötétkék szoknyában volt, a keze finom művű, keskeny. - Nem is emlékszel a kezére! - Már hogyne emlékeznék, amikor olyan volt a keze, mint egy ékszer. És meg is simogatott. - Megsimogatott? - Azt hiszem. - Mi az, hogy azt hiszed?! Megsimogatott vagy nem? - Amikor kiszállt, könnyedén megérintett. - Az csak véletlen volt. Kapaszkodott - mondta az Első Ajtó. - Szerintem simogatás volt - mondta a Második. - Hol szállt föl? - kérdezte a Harmadik. - Az Arany János utcai megállóban. - És meddig jött? - Sajnos csak a Kálvin térig. Nagyon reménykedtem benne, hogy kispesti. De nem. Ott lakhat valahol a Kálvin tér környékén. - Mit mondtál, milyen blúzban volt? - Fehér. Fehér, fodros blúzban. Amikor kiszállt, le nem vettem a szemem a blúza fehér foltjáról. Hogy minél tovább láthassam s ja, igen, a járása! A járása is szívmelegítő volt, elnéztem volna ítélet-napig A négy ajtó hallgatott. Lecsukódott a szemük. S ha jól tudom, aznap éjjel valamennyien a fehérblúzosról álmodtak. Szerkesztőbizottság: Majnek Antal (elnök) Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő) Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő) Bunda Szabolcs (szerkesztő) Riskó Marianna (rovatvezető) Tördelőszerkesztő: Popovics Pál Korrektor:: Gulácsy Éva Internetes változat: Bunda Szabolcs Postacím: Ukrajna 89600 Munkács, Mira u. 5. Emailcím: sajto@mrke.mk.uz.ua Webmester: webmester@munkacs-egyhazmegye.org 2006. 1. szám 2006. 2. szám 2006. 3. szám 2006. 4. szám 2006. 5. szám 2006. 6. szám 2006. 7. szám 2005. 12. szám