Ma 2018. november 14., szerda, Aliz napja van. Holnap Albert és Lipót napja lesz.

Hazai hírek, felhívások

2018. 5. szám XXIII évfolyam

diocesisÁprilis 27-én került sor Ráton a Szent Mihály Gyermekotthon negyedik házának megáldására.

Április 30-án Stanislav Zontak jelenlegi jeruzsálemi lazarista házfőnök Stanisław Irisik atyával együtt vizitáció keretében meglátogatta a perecsenyi rendházat. Zontak atya, aki most a rend kelet-európai házainak vizitátora, annak idején a perecsenyi misszió alapításánál is jelen volt, s egy darabig itt szolgált Kárpátalján.

Május 1-jén került sor Szombathelyen Brenner Jánosnak, „a magyarok Tarzíciuszának" boldoggá avatására. Az ünnepségen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai és határon túlról érkezett püspökök is részt vettek, köztük megyéspüspökünk, Majnek Antal is.

Május 4-6. között Lucsok Miklós OP lelki vezetésével lelkigyakorlatot tartottak az Egyházmegyei Pasztorális Tanács ukrán nyelvű tagjainak, melyen Majnek Antal püspök is részt vett.

Május 6-án Tiszabogdányban kezdődött Majnek Antal püspök idei bérmáló körútja: 19 felnőttnek szolgáltatta ki a szentséget. Az egyházközség tagjai közül utoljára 1943-ban bérmált meg néhány személyt Boldog Scheffler János püspök.

Május 9-én tartották meg egyházmegyénkben az ifjúsági találkozókat: a magyar nyelvűt Munkácson, az ukrán nyelvűt pedig Pósaházán.

Május 10-én Máriapócson püspökké szentelték Szocska Ábel nagyszőlősi születésű görögkatolikus szerzetespapot, a Nyíregyházi Egyházmegye eddigi apostoli kormányzóját. Az ünnepi szentmisén a környező országokból is részt vettek római és görög rítusú katolikus püspökök, köztük Majnek Antal püspök is.

Május 11-13. között Majnek Antal püspök lelkigyakorlatot tartott felnőtteknek Szinyákon, mintegy 60 résztvevővel.

Május 12-én Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök volt Rahóban a Nepomuki Szent János templom búcsújának főcelebránsa. Másnap, 13-án Munkácson ő celebrálta a két magyar nyelvű vasárnapi szentmisét, 14-én pedig Ungváron a magyar papok találkozóján tartott szentmisét, majd elmélkedést.

Május 19-én Szentlélek-váró lelki napot tartottak Sislócon a helyi és a járási híveknek, Majnek Antal püspök vezetésével. Mintegy százan gyűltek össze és imádkoztak-elmélkedtek együtt pünkösd előestéjén.

Május 21-én Técsőn a templom és a plébánia felújítás utáni újramegáldására került sor. A templom megtelt zarándokokkal, a környező egyházközségekből is érkeztek hívek. Először tartottuk meg Szűz Máriának, az Egyház Anyjának ünnepét itt is; a szentmise főcelebránsa Majnek Antal püspök volt.

Május 24-én Vezérszállás (Pidpolozzja) épülő templomának harangját, valamint a harangtorony keresztjét áldotta meg a püspök atya szentmise keretében.

Május 26-án tartották egyházmegyénkben az idei katolikus cigánytalálkozót a beregújfalusi tábor templomának kertjében. Mintegy kétszázan érkeztek Gálocsból, Homokról, Koncházáról, Pósaházáról, és idén először Feketeardóból is. A meghívott előadó Tokár János ferences atya volt Budapestről. A találkozón részt vett Majnek Antal püspök, valamint Molnár János, Mankovics Sándor és Janig Péter atyák is.

Hirdetések

Június 1-jén kerül sor Turjaremetén a Csodáséremről Nevezett Máriás Nővérek házának átépítés utáni megáldására.

Június 2-án, szombaton 9 órától ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Napot a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezésében a beregszászi plébánia udvarán. Minden kárpátaljai családot szeretettel várnak.

Ugyancsak június 2-án ünneplik Debrecenben az egyházmegye megalapításának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra az egész Kárpát-medencéből érkeznek püspökök, s várják a zarándokokat is.

Június 3-án kilencedik alkalommal tartják meg a Munkácsi Magyarok Találkozóját a magyar iskola udvarán.

Június 8-án, Jézus Szíve ünnepén adják át a ráti Szent Mihály gyermekotthon rehabilitációs központját, mely a gyermekotthonban nevelkedő gyermekeket és a Kárpátalján élő valamennyi hátrányos helyzetű, rehabilitációra szoruló gyermeket fogadni fogja. A gyermekotthon magyarországi barátai június 4-8. között adománygyűjtő futást tartanak Budapesttől Rátig.

Június 9-én áldják meg Benében a felújított plébániát, s ekkor áldják meg a most felállított Jézus Szíve-szobrot is.

Június 10-én Antalócon a Szent Antal búcsú keretében ünneplik a templom felszentelésének 25. évfordulóját.

Június 13-án Csepén tartanak Szent Antal búcsút, melynek keretében Majnek Antal püspök atya megáldja az új harangtornyot is

ROSKA PÉTER ATYA LELKIGYAKORLATA
Roska Péter atya augusztus 17-19. között tartja szokásos nyári lelkigyakorlatát a radvánci Szent Gellért Kollégiumban, az egykor ott szolgáló domonkos nővérekkel együtt. Péter atya meghívására vasárnap, augusztus 19-én reggel újmisét tart a radvánci kápolnában Petrovics László beregszászi származású jezsuita atya.

SZENTSÉGIMÁDÁS VILÁGSZERTE
Június 2-án, Úrnapja előtti szombaton magyar kérésre szentségimádást tartanak az egész világon; ez is része a 2020-as budapesti eucharisztikus világkongresszusra való felkészülésnek. Majnek Antal püspök arra kérte papjait, rajta keresztül pedig egyházmegyéje minden hívét, hogy ahol lehet, tartsanak 24 órás szentségimádást, de minden helyen legalább egy órát imádkozzanak az Oltáriszentség előtt.

A Munkácsi Szent István Líceum felvételi felhívása

A Munkácsi Szent István Líceum felvételt hirdet a 2018/2019-es tanévre a 8., 9. és 10. osztályokba.
Szakirányunk a számítástechnika és az angol, illetve német nyelv, melyeket a két felső osztályban emelt óraszámban tanítunk.
A felvételt nyert diákok számára kollégiumi ellátást biztosítunk, melynek költségeihez a szülők is hozzájárulnak.

Felvételi vizsgák

a 8. és 9. osztályba: magyar nyelv, tollbamondás; matematika, írásbeli; beszélgetés hitismeretből.

A 10. osztályba: magyar és irodalom teszt (az ukrán iskolások számára ukrán nyelv és irodalom); matematika, írásbeli; hitismeret, szóbeli.

A felvételre való jelentkezés határideje: 2018. június 8. a líceumban beszerezhető, illetve a honlapunkról (http://www.munkacs-katlic.org.ua) is letölthető jelentkezési lappal.
A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkipásztor ajánlólevele, a születési bizonyítvány és a kódszám másolata, valamint 2 db 3x4 cm-es igazolványkép.
A felvételi vizsgák időpontja: 2018. június 15. (péntek) 9 óra (közép-európai idő)

Címünk: 89600 Munkács, Nedeczey u. 20. Tel: (0-231) 2-30-27; 2-24-18, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , web: www.munkacs-katlic.org.ua

Felvétel ungvári felsőoktatási kollégiumainkba

AZ UNGVÁRI SZENT GELLÉRT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKOLLÉGIUM
szeretettel várja olyan ungvári egyetemen/főiskolán tanuló fiúk és lányok jelentkezését, akik szívesen élnének keresztény értékű közösségben, aktívan részt vennének annak életében/alakításában, és fontosnak tartják látókörük szélesítését, hitük, magyarságuk mélyítését.
(ukránul beszélő jelentkezők számára ingyenes magyar nyelvtanfolyamot biztosítunk, melyen kötelező a részvétel)
Helyszín: Szent Gellért Római Katolikus Szakkollégium, 88000 Ungvár, Ukrainska u. 81.

AZ UNGVÁRI SZENT GYÖRGY RÓMAI KATOLIKUS FIÚKOLLÉGIUM
szeretettel várja olyan ungvári egyetemen/főiskolán tanuló fiúk jelentkezését, akik szívesen élnének keresztény értékű közösségben, aktívan részt vennének annak életében/alakításában, és fontosnak tartják látókörük szélesítését, hitük, magyarságuk mélyítését.
(ukránul beszélő jelentkezők számára ingyenes magyar nyelvtanfolyamot biztosítunk, amelyen kötelező a részvétel)
Helyszín: Szent György Római Katolikus Fiúkollégium, 88000 Ungvár, Volosin u. 9.

Mindkét kollégiumra vonatkozóan:

Felvétel: telefonos egyeztetést követően, folyamatosan
Jelentkezés: Béres Attila: +380 67 750 25 12, +380 95 188 82 03, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A jelentkező hozzon magával: saját kézzel írt önéletrajzot, 1db igazolványképet, plébánosi/lelkészi ajánlást (zárt borítékban). Az ajánlásnak a következőket kell tartalmaznia: Milyen gyakran látogatja a szentmisét (istentiszteletet)? Milyen gyakran járul szentségekhez (sakramentumokhoz)? Végez- e valamilyen tevékenységet az egyházközösségében? A plébános (lelkész) személyes véleménye a jelentkezőről.

Csaladinap

 
Keresés
Archívum
Statisztika
Eddigi látogatók száma: : 2019877
Új Hajtás - római katolikus havilap
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 343 vendég böngészi