Ma 2018. november 14., szerda, Aliz napja van. Holnap Albert és Lipót napja lesz.

Nepomuki Szent János ünnepe Rahón

2018. 5. szám XXIII évfolyam

DSC 5180Ünnepségsorozattal emlékeztünk templomunk védőszentjére, Nepomuki Szent Jánosra május második hétvégéjén Rahón. Templomunk 193. búcsújának főcelebránsa, Mikulyák László esperesplébános meghívására, Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök úr volt, akivel együtt végezték a szentmisét a helyi és környékbeli atyák. A főpásztor az ünnepi szentmise kezdetén megáldotta az 1894-ben Szalay Gyula székesfehérvári orgonaépítő mester által épített, és az elmúlt esztendőben Nyitrai Péter és Magdolna által felújított és átépített orgonát.

Ünnepi beszédében a Szegedről érkezett vendég püspök Nepomuki Szent János egyéniségéről, Istenhez és papi ígéretéhez való hűségéről elmélkedett. „Szent János példája – habár hét évszázaddal ezelőtt élt – ma is nagyon aktuális korunk minden kereszténye számára" – mondta László püspök. A szentmisét követően ünnepi körmenetet tartottunk, majd László atya köszöntötte egyházközségünk legidősebb híveit – a 92 éves Tuser Lujzi nénit és a 89 éves Brandisz István bácsit. Külön köszöntötte Brandisz István bácsit és Ida nénit, akik áprilisban ünnepelték szentségi házasságuk 65. évfordulóját.

A búcsú ünnepe ezzel még nem fejeződött be, hiszen estére mindnyájan meghívást kaptunk egy ünnepi orgonahangversenyre, amelyen Nyitrai Péter karnagy, orgonaépítő, valamint a Szojka Ella rahói kántor által vezetett Laudate Dominum és Ave Maria kórusok működtek közre; Zán Iván kurátor klarinéton, Stadler Tetyána hegedűn játszott, Nyitrai Magdolna pedig az Ave Mariát énekelte.

Raho1

A koncert elején Nyitrai Péter, aki az orgonát átépítette és korszerűsítette, ismertette az orgona történetét, sorsát, és a felújítási munkálatokat. „A felújítás során arra kellett törekednünk, hogy ma azokat a hangokat hozzuk vissza, amelyek 124 évvel ezelőtt szólaltak meg. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen ahogy a mai kor embere már nehézkesen értené meg a 19. század-végi ember beszédét, úgy az idő kihívásainak kitett hangszer is nehezen tudja kihozni magából azt, amire 124 éve létrehozták" – mondta az orgonaépítő. Akik jelen voltunk a hangversenyen, mégis azt tapasztaltuk, hogy az orgona ismét csodálatosan kíséri a 193 éves templom liturgiáját.

Másnap a vasárnapi szentmise után László atya mindnyájunkat a plébánia udvarára invitált, a III. Rahói Egyházközségi Családi Napra. Ezúttal főzőversennyel is bővült a programunk (7 csapat nevezett be). Először az aknaszlatinai Nefelejcs Néptáncsoport mutatott be táncműsort, majd a rahói Retro Asszonykórus és a Fermata Fúvószenekar szórakoztatta a résztvevőket. A zsűrinek sem volt könnyű dolga, hiszen az elkészült ételek nemcsak kinézetre, hanem ízre is igen ínycsiklandozók voltak.

Végül megszületett az eredmény: Aranykanál-díjat nyert a rahói egyházközség ukrán közössége (töltött káposzta), Ezüstkanál-díjat a Laudate Dominum kórus csapata (bográcsgulyás), Bronzkanál-díjat pedig a kőrösmezői egyházközség csapata (hortobágyi palacsinta).

A színes, vetélkedős műsor után a Fehér Kő zenekar szórakoztatta a résztvevőket Kucin István vezetésével. A hangulat nagyon jó volt, s az idő is kedvezett nekünk.
Egyházközségünk – ahogy az előző években is – idén is méltón emlékezett védőszentjére. A színes programok a liturgikus ünneplésen túl egyházközségünk minden tagjának – kortól függetlenül – lehetőséget adtak a közös ünneplésre, közösségünk építésére.

Köszönet mindenkinek, akik közreműködtek a liturgia előkészítésében és a programok szervezésében!

Rahói plébánia

20180512_172340.jpg20180512_172738.jpg20180512_173320.jpg20180512_174353.jpg20180512_175244.jpg20180513_104637.jpg20180513_130757.jpg20180513_131112.jpg20180513_132337.jpg20180513_132519.jpgDSC_5154.JPGDSC_5158.JPGDSC_5170.JPGDSC_5180.JPGDSC_5206.JPGDSC_5234.JPGDSC_5255.JPGDSC_5289.JPGDSC_5298.JPGDSC_5318.JPGDSC_5386.JPGDSC_5393.JPGDSC_5422.JPGDSC_5432.JPG

 
Keresés
Archívum
Statisztika
Eddigi látogatók száma: : 2019876
Új Hajtás - római katolikus havilap
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 343 vendég böngészi