Ma 2018. október 16., kedd, Gál napja van. Holnap Hedvig napja lesz.

Kapcsolataink feltámadása

2018. 3. szám XXIII évfolyam

ViragLegtöbbünknek bizonyára nem minden kapcsolata él és virágzik. Vannak betegeskedő, sőt, haldokló kapcsolataink is – nem is beszélve egy-egy halott kapcsolatról, ami valójában már nem is kapcsolat.

Milyen jelei vannak ennek? Azt veszem észre magamon, hogy nehezemre esik valakinek a szemébe nézni, mikor beszélek vele – ahogy a mondás tartja: „rá se tudok nézni". Ha eszembe jut az illető, görcsbe szorul a gyomrom. Ha megtehetem, kerülöm a vele való találkozást. Meg sem próbálom megbeszélni vele a köztünk lévő problémákat, mert „vele úgysem lehet".

AMIKOR NEM LEHET

Sajnos, van ilyen is. Van, aki az évek során annyira képtelenné vált a kommunikációra, mások meghallgatására, hogy tényleg nem lehet megbeszélni vele a kapcsolatban felmerült nehézségeket. De honnan tudjuk, hogy ilyen emberrel van dolgunk, amíg nem próbáltuk ki? A szeretet parancsából kiindulva kötelességünk megpróbálni – ha kell, több alkalommal is – helyre tenni a másik emberrel való kapcsolatunkat. Igen, ezzel felvállalunk bizonyos kockázatot. Előfordulhat, hogy meg nem értésre találunk, hogy újra megsebeznek, felkavarodnak a régi érzések. Ne féljünk annyira a fájdalomtól – sokszor ez a szeretet ára! De érhetnek kellemes meglepetések is – nem is olyan érzéketlen vadember ez a másik, mint gondoltam! Kiderült, hogy már ő is régóta vár a kiengesztelődésre!

Aki pedig bezárkózik, nem felel többszöri kezdeményezésünkre sem – azzal már nincs más dolgunk, mint hogy udvariasan, de kellő érzelmi távolsággal tartsuk vele a szükséges mennyiségű kapcsolatot. Ettől kezdve már az ő lelkiismeretén áll a dolog.

Vannak helyzetek – ilyen például az együtt lakás, egyes munkahelyi viszonyok –, amikor lehetetlen kivonni magunkat egy olyan kapcsolat negatívumai alól, amit mi minden eszközzel meg akartunk javítani, de ez a másik ellenállása (vagy a saját gyengeségeim) miatt nem sikerült. Sokan élik meg ezt a keresztre feszítettség állapotaként – amikor tehetetlen az ember, nincs hová menekülnie. Valóban, erről van szó, ilyen helyzetekre vonatkoznak Jézus szavai a mindennapi kereszthordozásról. Később azonban megtapasztalhatjuk, hogy a türelmesen hordozott kereszt mennyivel erősebbé tett, mennyi szakadékot áthidalt az életünkben! Lehet persze lázadozni is a keresztünk ellen – de így csak még nehezebbnek érezzük, és gyümölcsöt sem terem a számunkra.

AMIKOR LEHET

Amikor egy kapcsolatot helyre lehet hozni, helyre is KELL hozni. Különben nem lehet hiteles a keresztény életünk, hazudunk a Miatyánkban, a szentmisén („engesztelődjetek ki szívből egymással"), és ráadásul folyamatosan mérgezzük, beteggé tesszük magunkat. Hagyjuk, hogy lenyomjon minket a fel nem dolgozott sérelem.

Ez mind szép – gondolhatjuk –, de hogyan lehet ezt a gyakorlatban végbevinni?

Először is a saját szívünkben kell felébreszteni a vágyat a kapcsolat jobbá tételére, a megbocsátásra. Ehhez sokszor kevés a saját erőnk, az érzelmeink visszatartanak. Ezért fontos, hogy tudatos döntést hozzunk: ez a kapcsolat fontos nekem, tenni akarok érte. (A szeretet, mint tudjuk, döntés – nem pedig érzelem.) Ha máshogy nem megy, hát Jézus kedvéért is dönthetek így. Mielőtt a másikat felkeresem a kiengesztelődés szándékával, mindenképp érdemes az Ő segítségét kérni, hogy jelen legyen közöttünk.

Hogy milyen módon próbálom meg elrendezni a másikkal a gondjaimat, az már egyénfüggő. Lehet jelezni egy kis gesztussal a jó szándékunkat, adhatunk valami apró ajándékot, vagy elkérhetünk egy receptet, jelezve, hogy értékeljük a másikat. Később beszélhetünk az illetővel arról, hogy ez a kapcsolat fontos a számunkra, hogy bánt, hogy megromlott, és szeretnénk, ha újra szép lenne. Soha ne rójuk fel a másik sértéseit, ne vádoljunk. Mindig a saját érzéseinkről beszéljünk, akkor is, amikor a problémát hozzuk szóba. Akinek ez nagyon nehezére esik, írhat esetleg levelet (akár házon belül is).

A probléma felszínre hozásával elkezdődhet a kapcsolat gyógyulása – akárcsak egy gennyes sebé, amit először meg kell nyitni, ki kell tisztítani ahhoz, hogy gyógyítani lehessen. Azután még egy darabig eltart a lábadozás, ilyenkor a seb – és a kapcsolat – különös gondosságot, odafigyelést igényel.

Kinek jó ez, ha nekilátunk feltámasztani a kapcsolatainkat? Legelőször is magunknak. „A megbocsátás a legnagyobb ajándék, amit valaha is adtam magamnak" – mondta valaki, akit nagyon súlyos sérelem ért. Testi-lelki betegségeink egy nagy része a kiengesztelődés hiányából táplálkozik.

Jó ez a másiknak is, hiszen róla is nagy terhet veszünk le. Jó a családunknak, mert felszabadultabbak leszünk, és nem rajtuk csattan a feszültségünk.

Végül pedig jó az Egyháznak és Isten egész népének, mert így hitelesen képviseljük Jézus tanítását: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt." A kereszténység nagy botránya, amikor úgy élünk, hogy a templomba eljárunk, imádkozunk, de közben van, akivel nem beszélünk, akiről csak megvetően beszélünk, akivel évek óta haragban vagyunk. A szeretetlenségünkkel hiteltelenné tesszük Jézus tanítását!

Jézus feltámadása azonban megadja a reményt, hogy kapcsolataink is feltámadhatnak. Az Ő erejével minden lehetséges.

Popovicsné Palojtay Márta

 
Keresés
Archívum
Statisztika
Eddigi látogatók száma: : 1916981
Új Hajtás - római katolikus havilap
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 229 vendég böngészi