Ma 2018. augusztus 18., szombat, Ilona napja van. Holnap Huba napja lesz.

A halál lehetetlen

2018. 3. szám XXIII évfolyam

ArvacskaA keresztény ember számára a halál lehetetlen, mert Jézus a feltámadás és az élet, és aki benne hisz, még ha meg is halt, élni fog.

Mivel a tapasztalatunkból indulunk ki, úgy gondoljuk, hogy a halál mindent átjáró valóság. Ezzel szemben ott a hitünk titka, az örök élet. Ezt legegyszerűbben így fogalmazom meg: Isten jelenléte, Isten jelene Jézus Krisztusban itt és most, közöttünk és bennünk. Az örök élet Krisztusban jött el. Maga Krisztus az örök élet. Aki Krisztushoz tartozik, aki hisz benne, vagyis élő kapcsolatba kerül vele, annak örök élete van. Ez a jelen, Isten jelene és jelenléte számunkra itt és most az örök élet. Mi ezt az életet, az örök életet éljük.

Mindannyian tudjuk, mennyire nem jár át bennünket Jézus föltámadásának és a mi föltámadásunknak a valósága. Az Egyház a Szentírás alapján tanítja, hogy a keresztségben vele együtt eltemetkeztünk és vele együtt fel is támadtunk (vö. Róm 6,4.9), mert hittünk Isten erejében, aki őt feltámasztotta a halottak közül. És amit János leveléből idéztem: tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe (vö. 1Jn 3.14). Új életet, örök életet kaptunk.

Milyen kicsi a hitünk ezen a területen! Mennyivel nagyobb a tapasztalatba vetett hitünk. Amit látunk, amit hallunk, amit élünk, amit átélünk, amit érzünk, sokkal többet jelent számunkra, sokkal inkább lenyűgöz bennünket, mint a kinyilatkoztatott igazság, a hitünk. Ez a hit krízise bennünk, amikor képtelenek vagyunk aktualizálni, élővé tenni a hit valóságát, a kinyilatkoztatást abban, amit átélünk.

Amikor Jézus föltámasztja Lázárt, Márta megvallja a föltámadásba vetett hitét. Mégis megretten, midőn Jézus azt mondja, hogy vegyék el a követ a sír bejáratától. Figyelmezteti Jézust, hogy a holttest már negyednapos, már szaga van. A tapasztalata győz a hite fölött. A tapasztalata, hogy Lázár negyednapos halott, lehengerli, legyőzi a föltámadásba és a Messiásba, az Isten Fiába vetett hitét, amit előzőleg megvallott. Nem tudja aktualizálni, amikor elveszik a követ. Akkor csak az nyűgözi le, amit lát, amit érez, a halállal kapcsolatos tapasztalata. Nem tudja fölébe helyezni a hit titkát – hogy Jézus valóban a föltámadás és az élet – annak, amit lát és amit érez.

Mindannyian így vagyunk. Elég egy betegség, kudarc, rossz hangulat, elég egy váratlan helyzet, ami nem azt hozza, amit elképzeltünk vagy megszoktunk, és azonnal elveszítjük a hitre való érzékenységünket és lenyűgöz bennünket, amit éppen átélünk. Nem tudjuk összekapcsolni mindezeket az örök élet valóságával, azzal, hogy Isten jelen van, és Isten jelenében, jelenlétében élünk itt és most. Föl sem merül bennünk, hogy az örök élet valóságában hogyan is néz ki az, amit most átéltünk. Pedig ez lenne a hitünk életre váltása, abban a helyzetben, amelyben éppen vagyunk.

Kicsinyhitűségünkben sokkal inkább a tapasztalat az, ami legyőzi a hitünket, és nem a hitünk a tapasztalatunkat.

Jézus tanítványainak sem volt könnyebb elfogadni ezt a valóságot, mint nekünk. Márk evangéliumának végén, amikor Jézus a küldetési parancsot adja tanítványainak, ezt olvassuk: „Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, mert azoknak, akik őt feltámadása után látták, nem hittek." (Mk 16,14) Jézus már föltámadt. Már találkoztak vele, mégis nehéz elhinni, hogy ő az. Pedig megígérte, előre elmondta nekik, hogy föl fog támadni. Föltámasztotta Jairus leányát, föltámasztotta a naimi ifjút, föltámasztotta Lázárt. Megmutatta, hogy van hatalma a halál fölött. Mégis, amikor rajtuk a sor, amikor a barátjuk, Jézus meghal, akkor hirtelen elfelejtik mindezeket. Amikor személyesen őket érinti a halál, nem merik elhinni, hogy valóság Krisztus föltámadása.

A tanítványok, miként mi is, alig értették mindazt, amit Jézus rájuk bízott halálával és föltámadásával. Ennek következtében ők is, velünk együtt, nagyon bonyolulttá tették az életüket.

Mitől lesz bonyolult annak az élete, aki nem tudja az örök élet hitét aktualizálni, a föltámadásba vetett hitet fölébe helyezni a tapasztalatnak? Egészen egyszerűen attól, hogy a halálfélelem miatt kényszerpályára kerül. Kicsinyhitűvé válik, és állandóan be- vagy túlbiztosít mindent. Mivel nem mer hinni, nem mer ráhagyatkozni erre a jelenre, Isten jelenére, jelenlétére, arra kényszerül, hogy túlbiztosítsa az életét. Felszínre tör benne az „igen, de" alapállás: „igen, hallottam, amit mondtál, de...", és nekem van igazam. Be kell bizonyítanom, be kell biztosítanom mindent, a véleményemet is, a kapcsolataimat is, mert félek.

Az, aki rá mer hagyatkozni Isten jelenére, jelenlétére, vagyis az örök életre Isten országában, az ki meri engedni a kezéből az önálló életvezetés eszményét, az ki meri engedni a kezéből a helyzeteket, mert tudja, hogy Isten kezében van minden. Annak nem kell görcsösen bebiztosítania vagy túlbiztosítania magát, és szabad marad arra, hogy Isten jelenlétét a legteljesebben élje meg. Amikor nem ezt tesszük, akkor nem egyszerűsödik, hanem bonyolódik az életünk. Amikor nem hiszünk Isten jelenében, Isten jelenlétében itt és most, hanem csak abban, amit mi szervezünk, menedzselünk, elgondolunk és keresztülviszünk, akkor nagyon bonyolulttá tudjuk tenni a legegyszerűbb dolgunkat is.

Varga László A halál tehetetlen c. könyvéből

 
Keresés
Archívum
Statisztika
Eddigi látogatók száma: : 1764617
Új Hajtás - római katolikus havilap
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 209 vendég böngészi