Ma 2018. június 23., szombat, Zoltán napja van. Holnap Iván napja lesz.

Paolai Szent Ferenc

2018. 3. szám XXIII évfolyam

PaolaiSzentünk a nápolyi királyság területén, a calabriai kis városban, Paolában született 1426-ban. Szüleire vonatkozóan kevés följegyzés maradt ránk: kisbirtokos földművesek voltak, sokáig gyermektelenek. Az idősödő szülők gondjukban Assisi Szent Ferenc közbenjárásához folyamodtak, s ezért várva várt újszülöttjüket Ferenc névre keresztelték. Amikor pedig csecsemőjük megbetegedett, megígérték, hogy meggyógyulása esetén ferences ruhában járatják, illetve ferencesekkel neveltetik.

Fogadalmuknak megfelelően Ferenc 13 éves korában egy évig a közeli ferences kolostorban élt és nevelkedett. A ferences lelkiség mély hatást gyakorolt az ifjúra. Az egy év leteltével szüleivel gyalogosan Rómába és Assisibe zarándokolt. Míg Rómában Ferenc rádöbbent a gazdagok fényűzése és a szegények nyomora közötti nagy szakadékra, addig Assisiben megértette Szent Ferenc újító szándékát. Ezek hatására ébredt fel lelkében a remeteélet iránti vágy.

Egy tenger feletti barlangba húzódott vissza, ahol állandó imádságban és szigorú, vezeklő önmegtagadásban élt. A hagyomány szerint azonban a vadászok nemsokára fölfedezték és hírét vitték, aminek az lett az eredménye, hogy rengeteg ember kereste föl, tanácsát és szellemi irányítását kérve. 1445-ben tanítványok szegődtek mellé, akik meg akarták osztani pusztai életét, és Ferencnek meg kellett találnia az egyensúlyt a magányos és a közösségi élet között. Ezért kápolnát emelt három kicsi cellával, és így megvetette a „legkisebbek" (minimi), vagyis a minimiták későbbi rendjének alapját.

Az újabb tanítványok özöne 1452-ben újabb lépésre kényszerítette. Visszatért Paolába, s ott az illetékes cosenzai érsek engedélyével 1454-ben megalapította saját közösségének első igazi kolostorát, ahol létrehozta a Legkisebb Testvérek rendjét, mely tulajdonképpen egy reguláris ferences III. rend.

A kolostorépítést Ferenc a maga módján segítette: ha nem volt víz, forrást fakasztott, ha szikla állt az útban, csodával küldte odébb; ha elfogyott a munkások kenyere, megszaporította az éppen kéznél levő élelmiszert. Azonban csodatevő adományát főként a szükséget szenvedő emberek javára fordította, betegeket gyógyított és halottakat támasztott életre. Környezetére legnagyobb hatással mégis egyénisége és életmódja volt.

A növekvő szerzet kiépítése és vezetése sok gondot okozott, Ferenc mégis a szakadatlan imádság rendíthetetlen nyugalmában élt. Önmagától és övéitől kemény önsanyargatásokat és vezeklő életet kívánt: a rend követelményeihez tartozott pl. az egész évre kiterjedő, a nagyböjtihez hasonló hústilalom. Mégsem bocsátott ki egyetlen olyan rendelkezést sem, amelyet ne a szeretet határozott volna meg, ezért szabályai nem voltak elviselhetetlenek. A rábízott testvérektől ugyanis sohasem kívánta meg azokat a szigorú gyakorlatokat, amelyeket önmagán behajtott. Minden testvérhez figyelmes, sőt gyengéd barátság fűzte, és ezzel a közösséget, mint mindenki szolgája, lelkileg és emberileg ápolta.

Számos csodája közé tartozik kora pápáihoz és fejedelmeihez fűződő kapcsolata is. Egyikük, a ravaszságáról, hűtlenségéről és embergyűlöletéről hírhedt és már nagybeteg francia király, XI. Lajos rá tudta venni IV. Sixtus pápát, hogy Szent Ferencet Franciaországba küldje. A király a „csodatévőt" önző okból hívatta magához, de Ferenc kereken megmondta a beteg Lajosnak, hogy mivel ő se nem orvos, sem nem varázsló, meg nem gyógyíthatja, de Isten sem fog rajta csodát művelni.

Segítségére lehet azonban a királynak, hogy könnyítsen lelkiismeretén és előkészüljön a keresztény halálra. Csodának minősül, hogy a király, aki előbb haragra lobbant és hevesen tiltakozott, végül mégis elfogadta szentünk ajánlatát, és annak jámbor vezetésével végül békében hunyt el.

Ferenc rendje Itálián és Szicílián kívül hamarosan eljutott Spanyolországba, Ausztriába és Németországba is, ami nem utolsósorban annak a nagy tekintélynek is volt köszönhető, amelyet a szegény remete az európai királyi udvarokban mint a születések csodatevő segítője élvezett.

Amikor Ferenc megöregedett, szerzetestestvéreit aggasztani kezdte, hogy alapítójuk halála után is tartani tudják-e az állandó hústilalom külön fogadalmát. Látva halála közeledtét, Ferenc maga köré gyűjtötte a közösséget, hogy a testvéreket még egyszer utoljára egy különös csodával megerősítse. Izzó parazsat vett a markába, és megmagyarázta nekik, hogy ha Isten iránti szeretetük erős marad, ugyanolyan könnyedséggel teljesíteni tudják a rettegett böjti fogadalmat is.

Rendkívül gazdag élet után a szent remete, a szenvedélyes emberbarát 81 éves korában, 1507. április 2-án halt meg rendje francia kolostorában, Du Plessisben. X. Leó pápa már 1519-ben a szentek közé emelte.

Istenünk, aki fölmagasztalod az alázatosakat, és Paolai Szent Ferencet is szentjeid dicsőségébe emelted, kérünk, segíts, hogy az ő érdemei és példája nyomán mi is elnyerjük a jutalmat, melyet az alázatosaknak megígértél!

Összeállította: Riskó Marianna

 
Keresés
Archívum
Statisztika
Eddigi látogatók száma: : 1537973
Új Hajtás - római katolikus havilap
Jelenleg a honlapon
Oldalainkat 284 vendég böngészi