ÚJ HAJTÁS - a Kárpátaljai Római Katolikus Egyház lapja

2008. XIII évfolyam 3. szám.

TARTALOM:

Húsvét: az élet diadala
   a halál felett!

Húsvétvasárnap hajnalban

Imaoldal

Miért szerettem meg Jézust?

Háló találkozó Beregszászban

Örülök annak, hogy
   megtartottam a gyermekemet

A lelki adoptálásról

Halálunk és feltámadásunk

A feltámadásba vetett hit ereje

Beszélgetés Kvascsuk András
   kispappal

Hírek

Szent Márk evangélista

Vagyok-e valaki?
   7. rész

Interjú Dr. Varga Lajos
   váci segédpüspökkel

Meseoldal

IMPRESSZUM

ARCHIVUM

FELIRATKOZÁS
HÍRLEVÉLRE

egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.

CIKKAJÁNLÓ:

Húsvét: az élet diadala a halál felett! Látva a világban lévő számos problémát, felmerülnek a nagy kérdések: Érdemes-e jónak lenni?, Mi az élet értelme? Van élet a halál után?... tovább	Miért szerettem meg Jézust? Sokan feltették már a kérdést, köztük újságok, könyvek is: ki nekem Jézus? Most mégis inkább arra a kérdésre válaszolok: miért szerettem meg Jézust?... tovább
Háló találkozó Beregszászban Március 7-től 9-ig a Kárpát-medence katolikus közösségeit összefogó Háló mozgalom tartotta regionális találkozóját Beregszászon... tovább	"Örülök annak, hogy megtartottam a gyermekemet" Váratlanul lettem terhes. Éreztem, tudtam, hogy nem véletlenül alakult így, és ha úgy döntött, megtisztel minket ez a pici azzal, hogy a mi gyermekünk legyen, boldogan fogadjuk... tovább
Halálunk és feltámadásunk Ahhoz, hogy föltámadhassunk, előbb meg kell halnunk. Szent Pál apostol természetesnek veszi, hogy a Krisztus-hívő meghalt a býnnek és ennek a pusztulásra ítélt világnak.... tovább	Szent Márk evangélista Szent Márkról - bár töredezetten - elég sokat tudunk. Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett, és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és föltámadt... tovább

Húsvét: az élet diadala a halál felett!

Korunk egyik legjellemzőbb tünete a változás. Változik a környezet, az egyén, a társadalom és az egész világ.

A rohanó és értékvesztett világban sok minden megkérdőjeleződik az emberben. Pl. az évezredes és öröknek hitt fogalmak - szeretet, család, boldogság, jóság, hűség, bizalom -, mint értékek és életelvek meginognak az emberben.

A technika, a gazdasági és társadalmi átalakulás továbbra sem ad választ a bűn, a mulandóság, a halál és az élet sok nyugtalanító kérdésére. Érdemben nem foglalkozik vele. Az élet és halál számos kérdése kimarad a pártok választási programjaiból szerte a világon.

Úgy tűnik, mintha ezzel senki sem akarna foglalkozni.

Látva a világban lévő számos problémát, felmerülnek a nagy kérdések: Érdemes-e jónak lenni?, Mi az élet értelme? Van élet a halál után?

Ha a világ értékrendje szerint akarunk a kérdésekre válaszolni, akkor azt kell mondani, hogy "Nem, nem, nem!"

Az emberek nap mint nap a csalóknak, a törtetőknek tapsolnak.

A sikerek eléréséhez más embereken kell átgázolni, ha el akarsz érni valamit, ügyeskedned kell.

Az élet értelme pedig a világ értékrendje szerint az, hogy légy gazdag és sikeres, élj magadnak, szerezz minél többet.

A halál kérdésével pedig nem kell foglalkozni, mert a világi felfogás szerint "onnan még nem jött vissza senki."

Sokan azt gondolják, hogy a keresztény vallás szomorú, tele van paranccsal és tilalommal, ráadásul egy keresztre feszített Krisztust imádnak.

Tévedés! A keresztény vallás igenis az öröm vallása, és választ ad a fenti kérdésekre.

Nézzük a két nagy ünnepünk lényegét, hogy megértsük miért az öröm vallása a keresztény vallás.

A karácsony a család bensőséges, intim ünnepe, az anyai öröm forrása, amikor "gyermek születik a világba".

A húsvét a férfiöröm diadala. Az áteredő bűn következtében megszakadt a békés diplomáciai kapcsolat Isten és ember között. Az ember az Isten ellensége lett. Isten egyszülött Fia a földre szállt, emberré lett, hogy elégtételt adjon Istennek, hogy megváltsa a bűnös embert. Nehéz szerep... Tövises út!... Övéi közzé jött, és övéi nem fogadták be Őt. Féltékenység, hazugság, gyanakvás, áskálódás kíséri végig életét.

A fennálló hatalom saját hatalmát félti tőle. Pörbe fogják... Hamis vádak alapján bíróság elé állítják, mint lázítót és a nép ellenségét. Előbb saját népének vezetői, a főpapok, majd a római megszálló hatóság vezetője Pilátus helytartó, ítéli el; íme a Jóság meggyalázva! ... Az Igazság megbecstelenítve. Meg-korbácsolás, gúnyos töviskoronázás, a szégyenfára való felfeszítés a Kálvária végső állomása.

Majd sírba zárják, és katonát állítanak őrizetére. Ekkor végre megnyugodhattak a főpapok és írástudók. A riválist, a hatalmi vetélytárst legyőzték. A fel-heccelt nép segítségével megsemmisítették.

És mégsem tudtak megnyugodni. Mert harmadnap, mint futótűz, terjedt a hír: a megfeszített Üdvözítő felkelt sírjából! Feltámadt, és megjelent tanítványainak és Péternek. Krisztust nem lehet elhallgattatni! Krisztust nem lehet sziklabarlangba zárni! Krisztust nem lehet kiiktatni az emberek közül: Ő Isten! Élet és halál ura. Ezért a húsvét a legnagyobb ünnepünk.

Tudjuk, hogy az élet nagy kérdéseire - Mi az élet értelme? Érdemes- e jónak lenni? Van-e élet a halál után? - nekünk keresztényeknek van egy másik válaszunk. A húsvét válaszol: amióta Jézus feltámadt a halálból, tudjuk, hogy igenis érdemes jónak lenni, mert van értelme az életnek, és van élet a halál után.

Mi tudjuk, nem igaz az sem, hogy onnan még nem jött vissza senki.

Mert Jézus Krisztus nem senki, Ő a történelem, az élet és halál ura.

Érdemes jónak lenni még akkor is, ha azt látod, hogy körülötted, tombol a gonoszság, ha mindenki törtet, csal, lop, hazudik.

Ne feledd, a gonoszságnak meg vannak számlálva a napjai!

Nagypénteken az látszott, hogy győzött a rossz, mert Jézus meghalt a kereszten, és mindennek vége, amit ő hirdetett.

De nem a nagypénteké volt az utolsó szó, mert húsvétvasárnapra minden átértékelődött Jézus feltámadása.

A végső győzelem a Jóé. Az életünk értelmét is újra kell fogalmazni, mert "az élet legnagyobb értelme, hogy felkészüljünk az örök életre!"

A mindennapoknak is az ad örömet, hogy gondját viselhetjük másoknak az egymásra figyelő szeretetszolgálatban.

Az ember Isten képmására lett teremtve, magunkon hordozzuk az istenképséget, és a Bibliából azt is tudjuk, hogy meghívottak vagyunk az örök életre. Szegény az ember, ha megelégszik csak ezzel az élettel, és önmagát csapja be, mert jól tudja, hogy egyszer mindent itt kell hagyni.

A mai ember dekadens, csüggeteg, egzisztencialista, kificamodott.

Nincs hite, nem akar örökké élni! Csak a mának él.

Pedig csak az örök életért - és egyedül ezért - érdemes élni, küzdeni, szenvedni és áldozatokat hozni.

Jézus feltámadása már egyben a mi feltámadásunk is. A sír számunkra nem végállomás, csak átszállóhely, az örök élet kezdete.

A húsvét az öröm, a remény, a győzelem diadalmas ünnepe.

A feltámadt Krisztussal te is találkozhatsz. Felismered-e Őt ezekben napokban és életed minden napján? Ha igen, akkor életed teljesen más lesz. Hagyd, hogy Ő alakítson át és Ő éljen benned, és ez által szép lesz az életed és az egész világ.

Babály András
püspöki helynök
munkácsi plébános

Dicsőítünk, Urunk, mi, a te szolgáid, akik törékenyek vagyunk, bukdácsolunk, és nincs elég erőnk. Hatalmas adománnyal közeledsz felénk...

/Káld rítusú eucharisztikus ima/

"Bátorság! Türelem! A kínszenvedés három napig tart: az egész többi év, az egész élet feltámadás, győzelem."

/XXIII. János pápa/

Nagycsütörtök

Uram, vacsorához szólítasz minket, Valamennyiünknek külön intesz. Csöndesen körülvesszük az asztalt, teli vagyunk néma csodálattal. Szavad, tetted szívszorongva lessük, míg kenyered megdöbbenve vesszük. Érzzük meleged, közelséged, "csodákkal tündöklő" nagy titok ez! Észrevétlen olykor rám pillantasz, Jézusom, talán nem én vagyok az? Sok vacsorát ülnek világszerte, de kevesen borulnak szívedre, míg milliók tagadnak meg, minként Júdás a harminc csörgő ezüstért... Aztán kérőn ismét rám pillantasz. Sugallod, várod, hogy majd virrasszak. Várod, hogy kendőként nyújtsam szívem, Hogy Benned mindig hű, bátor legyek, S bűnömön könnyezzek, ha elestem. Várod, hogy a keresztutat járjam, S segítsek, ha összerogy egy társam.

Követlek, ám tudom, gyöngébb vagyok, mint hajdan az alvó apostolok. Utam botladozva, gyáván járom, bár a napot szívszorongva várom, hogy egykor sebed is megérintsem, s eléd hulljak "én Uram, Istenem!"

/Lukáts Márta/

Húsvét az új élet ünnepe. Krisztus feltámadt, és feltámadásában ott van a mi életünk is. Lehet az élet ezentúl szenvedés, olajfákhegyi elhagyatottság, nagypénteki tragédia, kín vagy halál, ezentúl már mindig benne lesz a feltámadás csírája is. Benne lesz fénylő magja annak a kiolthatatlan tűznek, amit a feltámadt Krisztus gyújtott az idő és örökkévalóság számára.

/Kammermeyer/

Isten egyszülött Fia!
Taníts meg engem igazi nagylelkűségre!
Taníts meg engem arra, hogy úgy szolgáljak Neked,
amint az Téged megillet:
Adni latolgatás nélkül.
Harcolni, ügyet sem vetve sebeimre.
Dolgozni szakadatlan.
Magamat egészen feláldozni.
Jutalmat nem várni.
Legyen nekem elég az a boldog tudat,
hogy szent akaratodat teljesítettem.

/Loyolai Szent Ignác/

Húsvéti imádság

Isten egyszülött Fia!
Taníts meg engem igazi nagylelkűségre!
Taníts meg engem arra, hogy úgy szolgáljak Neked,
amint az Téged megillet:
Adni latolgatás nélkül.
Harcolni, ügyet sem vetve sebeimre.
Dolgozni szakadatlan.
Magamat egészen feláldozni.
Jutalmat nem várni.
Legyen nekem elég az a boldog tudat,
hogy szent akaratodat teljesítettem.

/Josef Ratzinger/

Miért szerettem meg Jézust?

Sokan feltették már a kérdést, köztük újságok, könyvek is: ki nekem Jézus? Most mégis inkább arra a kérdésre válaszolok: miért szerettem meg Jézust?

Amikor kinyitottam a Szentírást és elkezdtem olvasni Jézus életét, akkor az evangélium Jézusa, az Emberfia került a figyelmem központjába. Gyermekkoromban az Isten-Jézust szerettem, tiszteltem inkább. Most vettem észre, mennyire közel van hozzám, mennyire vonzó, mennyire csodálatos az ő tökéletes embersége is.

Miért tetszett meg nekem? Mert rájöttem, hogy pont ő az az ember, aki hiányzik nekem, akire régóta vágytam: ő az! Akit régóta kerestem, az ideális embert - tapasztalva a sok fájó tökéletlenséget, hibát magamban és másban -, azt benne megtaláltam.

Nagyon tetszett az ő alázata, rejtett-sége: születése, a menekülés, a 30 názáreti év, a csendes, kétkezi munkás élete. Isten tervét kerestem: miért? Miért volt ilyen? Tetszett nekem ez a tökéletes Isten, aki egy átlagos szegény ember életét éli itt a földön.

A 12 éves Jézus történetében nem azt csodáltam, hogy mindenre tudott válaszolni - nem csoda, könnyű volt neki. Az tetszett, hogy hazament, engedelmeskedett szüleinek. Hihetetlen türelemmel várt, amíg az Atya azt mondta: most! Tetszik az Atyával való egysége. Munkája, szórakozása mellett hihetetlen erőfeszítéseket tett, hogy az Atyában találja meg nyugalmát, békéjét.

Különösen megragad, amikor mást tesz, mint amit én tennék; amikor meghökkent vele, és én rájövök: ez az igazi viselkedés.

Jézus a szegényekhez fordult, akiket lenéztek - de mostanában figyelek fel arra, hogy azokat is szerette, akiket a szegények vetettek meg. Szerette ő az akkori legnagyobb maffiózót is, Zakeust, meg is térítette! Válogatás nélkül szeretett mindenkit. A gazdagokkal is szóba állt, nem csak a szegényekkel.

Az is tetszik, mennyit tudott tűrni, mint ember. Isten volt, de ehhez nem ragaszkodott, nem használta ki saját javára. Például a sivatagi megkísértésekor látszik: angyalok jöhettek volna a segítségére, vagy rögtön Jeruzsálemben teremhetett volna, mint egy varázsló, nem kellett volna napokig gyalogolnia porban, hőségben... Ez a tűrés, türelem szintén nagyon tetszik nekem. Amikor azt keresem, mi rejtőzik emögött, micsoda szeretet van mögötte, akkor kezdem igazán imádni és csodálni azt a Názáretit, aki ebben emberileg is tökélyre törekedett, és el is érte azt.

Jézus a menyasszony és a vőlegény vonzalmához hasonlítja az ő és hívei kapcsolatát. Amikor látom, hogy válogatás nélkül mindenkit szeret, megdöbbent: hogy lehet neki ekkora szeretete? Csak a hitembe tudok kapaszkodni, hogy így van, még ha nem is értem.

Küzdelem, birkózás van bennünk Isten felé, ahogy Jákob is tette: nagy lelki-szellemi birkózás. Egyrészt az önmegtagadás, ami néha nagyon nehéz - másrészt pedig a szeretni akarás, és hogy félek, hogy nem akarom teljesen odaadni magam, pedig vágyom rá. Olyanok vagyunk, mint a gyerek, aki látja, hogy a testvére engedi feldobni magát, sikongat örömében, mert élvezi a repülést, és nem fél, annyira megbízik az édesapjában - de ő maga mégsem meri rábízni magát.

Ebből a birkózásból egyszer talán ölelés lesz. Jákob mindannyiunkat szimbolizál: próbálunk okoskodni, meggyőzni Jézust, hogy az a jobb, amit mi akarunk. Mikor végre engedünk, látjuk, hogy Jézus nem birkózik: ő ölelni akar mindannyiunkat és megáldani minket, mint egykor a hozzá jövő gyerekeket.

Ki nekem Jézus? Minden nap más. Hol Úr, hol társ, hol orvos, hol barát, hol birkózótárs... Naponta, de különösen nehézségek után nem csak problémák megoldója, de megmentő, megváltó, mindannyiunkat egy közösségbe terelni akaró, mint a kot-lós, mint a pásztor.

Nagyon sokszor éltem meg azt, hogy a Szentírás olvasása és az azzal kapcsolatos imádság húzott ki a hullámvölgyből. Maga az ima is megnyugtat, de a Szentírás nekem szóló szavai néha úgy érnek, mint a kigyú-ló lámpafény, mely bevilágítja az egész szobát; mint a hirtelen napsütés, amely felszárítja az esőt. Sokszor nevettem magamon, hogyhogy eddig nem így láttam a dolgokat; addig békaperspektívából néztem a kút fenekéről - ő pedig egyszer csak kiemel, s onnan fentről minden egészen más.

Egyik nagy élményem volt a Szentírással kapcsolatban a Filippi levél 4,4-8: "Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: örüljetek! Az Úr közel van!" Olyan volt, mint nyári kirándulás közben, ha szomjas vagyok, a friss forrásvíz.

Egyszer nehéz döntés előtt álltam, amit nagyon nem akartam elfogadni. Akkor kinyitottam a Szentírást, és épp a vihar lecsendesítésére bukkantam: "Mit féltek, ti kicsinyhitűek?" Erre megadtam magam. Persze nem szabad gyakran kérni így tanácsot; meg kell imádkozni, hogy valóban el tudjam hinni, és el tudjam fogadni, amit az élő Isten üzen nekem.

Nyissuk ki minél többször a Szentírást, főleg most, a Biblia évében, olvassuk rendszeresen, figyeljünk oda Isten szavára, aki ilyen módon is szól hozzánk. Ismerjük meg belőle Őt, figyeljünk fel arra a nagy szeretetre és gyöngédségre, mellyel mindannyiunk felé fordul, és kezdjük el viszonozni is azt!

Majnek Antal püspök

Háló találkozó Beregszászban

Brückner Ákos előadás közben

Március 7-től 9-ig a Kárpát-medence katolikus közösségeit összefogó Háló mozgalom tartotta regionális találkozóját Beregszászon, amelynek a Beregszászi Magyar Gimnázium adott otthont. A találkozót az úgynevezett helyi bogozók szervezték: Bodnár Viola (országos felelős), Orosz Rita, Bárdos István, Tüzes Pál és Nánási Antal, akik a Háló kárpátaljai régiójának magját képezik. A résztvevők száma közel száz volt, néhányan csak egy-egy programon vettek részt, mások csak a szombati előadásokra voltak kíváncsiak. A találkozó mottója: a remény Isten ajándéka és az ember szolgálata. A találkozót megtisztelte jelenlétével Viczián Tamás konzul, aki rövid beszédében köszöntötte a jelenlévőket, és beszámolt az ungvári magyar főkonzulátus munkájáról.

A találkozó első napján, pénteken a regisztrációt követően a szentmise volt az első program a beregszászi római katolikus templomban, ahol Orosz Rita köszöntötte a résztvevőket. Vacsora után bűnbánati liturgia következett, majd gyónási lehetőség. Másnap Brückner Ákos ciszterci szerzetes atya tartott két előadást, amiket kiscsoportos megbeszélések követtek. Brückner atya az első, délelőtti előadáson a Spe salvi kezdetű pápai enciklikáról beszélt, rámutatott annak aktualitására és következetes felépítésére, néhány pontját részletesebben elemezte színes példákkal és saját tapasztalataival fűszerezve. A délutáni előadáson pedig a Szentírás fontosságára hívta fel a figyelmet, és gyakorlatias tanácsokkal látta el hallgatóságát a Biblia népszerűsítésével kapcsolatban. Nem maradtak el a Háló találkozókra jellemző munkacsoport-megbeszélések sem. Vasárnap egy "hogyan tovább?" megbeszéléssel, majd szentmisével zárult a találkozó.

-bsz-

"Örülök annak, hogy megtartottam a gyermekemet"

Az alábbi írásokat egy internetes fórumon találtuk: zömmel nem vallásos anyák vallomásai. A férfi-női kapcsolatról és a házasságról alkotott felfogásuk általában nincs összhangban egyházunk (és így Jézus Krisztus) tanításával, de egyvalami - talán éppen ezért - világosan kitűnik a hozzászólásokból: egy egészségesen gondolkodó nő (és férfi) számára sokszor vallási alap nélkül is egyértelmű, hogy a megfogant élet: ember, akinek életéről nem rendelkezhet egy másik ember. Ebben az esetben is bebizonyosodik a Biblia szava: "Ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek és nem elérhetetlenek számodra. Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet." (MTörv 30,11,14).

"Váratlanul lettem terhes. Éreztem, tudtam, hogy nem véletlenül alakult így, és ha úgy döntött, megtisztel minket ez a pici azzal, hogy a mi gyermekünk legyen, boldogan fogadjuk. Szinte égi segítség volt nekünk! Anyukám abban az időben kezdett elég rendesen inni, bele volt betegedve az apja halálába. Nekem már csak ő maradt az egykor nagy családunkból, és borzasztóan rettegtem, hogy elveszíthetem. Aztán miután kiderült, hogy babát várok, kimászott a gödörből, és már teljesen olyan, mint régen. Semmi pia, semmi lelki nyavalya. Imádja az unokáját, értelmet adott az életének! Ha nem így alakulnak a dolgok, biztos vagyok benne, hogy már nem lenne köztünk. Nekem is előnyömre vált a változás, azelőtt ritka lusta, egoista ember voltam. Nem segítettem semmit otthon, nem voltam hajlandó még a szemetet sem levinni, és más nem érdekelt, csak hogy nekem jó legyen. Ehhez képest most háztartást vezetek, és egész nap a gyerekemmel foglalkozom. Teljesen megváltoztam.

Úgyhogy csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy vállalja az ember a tettei következményeit, mert az a pici baba százszor több boldogságot fog adni, mint hinné!"

"Az első terhességem vetéléssel végződött, aztán rá 2-3 hétre újra terhes maradtam. A doki leszidott rendesen. Én döntöttem: ha már megfogant, akkor megtartom, eszembe sem jutott egy pillanatra sem, hogy elvetessem! Nagyon vártuk a babát, de sajnos az apukája sosem ismerhette meg, hat héttel a szülés előtt munkahelyi balesetben meghalt. Akkor még jobban örültem annak, hogy megtartottam! Csak ő maradt nekem!"

"17 éves voltam, amikor (szilveszteri buli alkalmával) teherbe estem. Mivel volt előttem egy rossz példa, az abortusztól való félelmemből adódóan megtartottam a babát. A rossz példa egy barátnő, aki átesett az abortuszon. Hazaengedték másnap a kórházból. Rákövetkező nap erős vérzéssel és görcsökkel vissza kellett őt vinni. Az elvérzés veszélye miatt ki kellett venni a méhét. Ő is 17 éves volt akkor. A mai napig nem lehet gyereke. Tehát nem bántam meg. Sőt, szültem még két testvérkét neki."

"Én saját felelőtlenségem miatt estem teherbe, és egyáltalán nem akartam gyereket. Nem volt se párom, se lakásom, se állásom, se pénzem. Abortuszra azért nem került sor, mert úgy gondolom, hogy az emberi élet a fogantatástól kezdődik, és az abortusz szimpla gyilkosság. Azóta - emberfeletti küzdelmeknek köszönhetően - van párom, lakásom, állásom és egy gyönyörűséges, okos, két és fél éves kislányom."

"A kisebbik fiam spirál mellett fogant. Mégis megtartottuk - eszembe sem jutott más lehetőség. Rengeteg örömet szerez nekünk, immár tíz éve. A kicsi születésekor 40 éves voltam!"

"20 évesen lettem terhes első kislányunkkal. Egy percig sem kételkedtem benne, hogy mit tegyünk. Neveltetésem is közrejátszott benne, de magamtól sem tudnék ártani egy embriónak sem. A mai napig nem bántam meg, hogy korábban jött, mint ahogyan mi elterveztük. Nagyon aranyos kislány, azóta már van egy kis hugicája is.

Szépen kialakult bennem az anyai ösztön, páromban pedig nagyon jó apára leltem. Mindig elgondolkodok azon, amikor valaki azt mondja nekem, hogy benne még nincsenek anyai ösztönök. Én úgy gondolom, akkor az illető ítéletnapig is várhat erre az ösztönre. Ez nem egyik pillanatról a másikra érkezik. Az igazi anyai ösztön a terhesség alatt alakul ki. Az csak egy érzés, hogy anya szeretne lenni valaki, és nem ösztön.

Szerintem nagyon sokat veszt az, aki elveteti a babáját! Mert sok macerával jár a gyerek, az igaz, de annál gyönyörűbb érzést, mint anyának lenni... nincs is hozzá hasonlítható!

Nem értek egyet azzal, hogy először legyen a karrier, aztán majd, ha jól bedolgoztam magam, akkor majd ráérek szülni. Ez megbosszulja önmagát. Azzal sem feltétlen értek egyet, hogy először legyen lakás, munka, kocsi, aztán ha minden megvan, akkor majd jöhet egy gyerek is.

Én azt tapasztaltam, hogy ha bevállalod a gyereket, az élet úgy hozza, hogy meglegyen minden, ami a neveléshez kell.

Mi is szülőknél élünk 20 négyzetméteren. És alakult az életünk. Megörököltük a párom nagyszüleinek a házát, ahol most építkezni tudunk. De ha mostanáig nem szültem volna gyereket, akkor lehet, hogy nem is így alakult volna az életünk. És mennyivel szegényebbek lennénk a két kis lurkó nélkül!"

"Amennyiben nem lett volna gyermekem, most unokáim sem lennének. Olyan csodálatos, mikor átölel a 12 éves kisfiú unokám, és azt mondja: "Mama, te vagy a legjobb barátom!" A kicsi lány pedig a minap mondta, hogy olyan szeretne lenni, mint én, ha felnőtt lesz. Anyának és nagymamának lenni a legjobb dolog a világon!!!"

A lelki adoptálásról

" Ó Mária ki az új világ hajnala és az élők Anyja vagy,
rád bízzuk az élet ügyét"
(II. János Pál: Evangelium Vitae)

Mi a lelki adoptálás?
A lelki adoptálás fogadalom, mellyel egy konkrét személy elkötelezi magát, hogy 9 hónapon át (vagyis amennyi időt átlagosan az anyaméhben tölt egy magzat) imádkozik egy - egyedül Isten előtt ismert - megfogant és halállal fenyegetett gyermek életéért.

A FOGADALOM TÁRGYÁT KÉPEZŐ IMÁK

1. Napi ima
2. Naponta egy tized Rózsafüzér
3. Önkéntes vállalás (nem kötelező, a fogadalom érvényes a vállalás nélkül is, de amit vállalunk, az szintén kötelez, ezért mindenki olyan imát vagy áldozatot vállaljon, melyet meg tud tartani).

AZ ÖNKÉNTES VÁLLALÁS LEHET PL.:

- hetente egy szentáldozás,
- böjt, önmegtagadás,
- meghatározott ima,
- szentségimádás,
- karitatív egyesületek, nagycsaládosok, egyedülálló anyák támogatása,
- vallási ismereteink elmélyítése (pl. a Szentírás, a Katekizmus, a pápai megnyilatkozások tanulmányozása által),
- a magzatvédelem terén végzett apostolkodás, a lelki adoptálás terjesztése.

Kismamák megáldása egyházmegyénkben
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén

Ebben az évben Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a húsvéti ünnepek miatt kivételesen március 31-ére, hétfőre esik. Ezen a napon és az előtte lévő vasárnap egyházmegyénk templomaiban a gyermeket váró és a kisgyermekes édesanyák külön áldásban részesülnek. Ez a kezdeményezés hagyományteremtő szándékkal indult az elmúlt évben.

A FOGADALOM

A fogadalomból eredő kötelezettségek elhanyagolása, az ígéret meg nem tartása bűnnek számít, ezért mindenki kellő előkészület és átgondolás után, lehetőség szerint plébánosával vagy gyóntatójával történő megbeszélés után járuljon a fogadalomhoz.
A fogadalomtétel történhet egyénileg vagy ünnepélyes formában. Az ünnepélyes keret egyben tanúságtétel is. Az ünnepélyes fogadalom időpontja lehetőleg valamely Mária ünnep legyen. Történhet szentmise vagy imaóra keretében.
A fogadalom kötelez, ugyanakkor erőforrást is jelent a kitartáshoz.

A LELKI ADOPTÁLÁS CÉLJA

A lelki adoptálás elsődleges célja egy konkrét gyermek életének megmentése ima, áldozathozatal által. Hatása azonban ennél szélesebb körre is kiterjed: feléleszti az emberek érzékenységét és felelősségtudatát az emberi élet értéke iránt, hozzájárul az emberek közötti megromlott, felborult erkölcsi rend újjáépítéséhez.

Napi ima

Uram Jézus, Édesanyád, Mária közbenjárására, aki szeretettel szült világra Téged, valamint Szent Józsefnek, a bizalom emberének közbenjárására, aki születésed után gondoskodott Rólad - kérlek Téged annak a meg nem született gyermeknek érdekében, akit lélekben adoptáltam, és akit a halál veszélye fenyeget. Kérlek, adj szüleinek szeretetet és bátorságot, hogy meghagyják gyermekük életét, melyet Te magad rendeltél számára. Ámen.

A LELKI ADOPTÁLÁS TÖRTÉNETE

A lelki adoptálás gondolata feltehetően Fatimából származik. Az általunk átvett forma Lengyelországban alakult ki 9 éve, 1987-ben. Lengyelországban jelenleg országos mozgalom foglalkozik az ima terjesztésével és a fogadalmak szervezésével, melynek központja a Jasna Góra-i (Czestochowa) pálos kolostor.

Magyarországon az 1995. évi Varsó-Czestochowa-i gyalogos zarándoklat résztvevőinek közvetítésével jutott el az ima, akik közül többen maguk is letették az imához kötődő fogadalmat ott, a Fekete Madonna kegyhelyén.

Jól tudjuk, hogy bátortalan anyák ezrei tépődnek azon, világra szüljék-e a bennük fejlődésnek indult gyermeket. Mások már döntöttek - egy vagy két nap múlva felkeresik a klinikát, hogy megölessék gyermeküket. .. Ki győzi meg a félénkeket? Ki tartja vissza a már elszántakat?

Az Ur Jézus azt mondta nekünk: Bármit kértek a nevemben, megteszem nektek (Jn 14:14) Hinnünk kell az Úr Jézusnak, hitünket pedig konkrét cselekedeteknek kell kísérnie (...) Oltalmazzon hát mindegyikünk (sajátjaként) egy gyermeket - védje meg őt ellenségeitől! Minden (adoptált) gyermeket vegyen körül imánk, szentáldozásaink, böjtünk és áldozataink védőburka!"

Pawel Milcarek:
Veszélyben forgó gyermekek "lelki adoptálása" - részlet)
Forrás: www.communio.hu

Egyházmegyénkben évek óta Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához, Jézus fogantatásának ünnepéhez kötődik a lelki adoptálás fogadalomtétele. Így a kilenc hónap épp karácsony napján, Jézus születésének ünnepén telik le. Ezzel is nyomon követjük, Jézus mennyire közösséget vállal mindenkivel, az édesanyja méhében fejlődő és onnan megszülető magzatokkal is, hiszen ő is így született erre a világra.

Halálunk és feltámadásunk

"Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján."

Ahhoz, hogy föltámadhassunk, előbb meg kell halnunk. Szent Pál apostol természetesnek veszi, hogy a Krisztus-hívő meghalt a bűnnek és ennek a pusztulásra ítélt világnak. Nem szimbolikusan, nem átvitt értelemben, hanem valóságosan. Az a szakítás, amit a kereszténynek meg kell tennie a bűnnel és a bűn világával szemben, semmi máshoz nem mérhető, csak a halálhoz, mert a halál visszafordíthatatlan folyamat - a legsikeresebb szakítás az előző állapottal: aki meghal, semmit sem visz magával a régi életből.

A kegyelem hatására képessé válunk erre. Ha nem így volna, Isten nem kívánná meg tőlünk. Sajnos, ezt a radikális szakítást a legtöbben mégsem tesszük meg, ezért Krisztusban való életünk lefojtott, pislákoló láng, és az a veszély fenyegeti, hogy kialszik. Szavakban megtesszük ugyan, de kiskapukat hagyunk nyitva az előző világ számára. Szándékunk, fogadásunk sem egészen teljes, pedig igenis képesek volnánk rá. Ebből azután megalkuvások, bonyolult ön-becsapások és igen nagy zavarok sorozata következik. A Krisztushoz tartozás olyan totális szakítást követel a bűnnel és mindennel, ami a bűnt nyilvánvalóan előkészíti, elismeri, védelmébe veszi, hogy csak a halál visszafordíthatatlanságához hasonlítható.

A szentek életében minden esetben ott van ez a tiszta, visszavonhatatlan döntés. Egyik-másikat ez a döntése egész életére meg is szabadította a kísértéstől, mint például Aquinói Szent Tamást, aki egyszer keményen elutasította a paráznaságot, és azután soha többé nem gyötörte a kísértés.

Az ilyen Krisztusban és Krisztusért meghalt ember megtapasztalja Krisztus föltámadásának erejét. Valóban úgy él, mint aki új világra támadt fel a halálból. Nem is keresi többé az Élőt a holtak között, a sírban, a leplek között, a megdicsőült Üdvözítőt e világ nyilvánvaló ürességeiben, hanem ezeknek az ürességeknek üzenetét megértve már csak az odafentvalókat keresi, amelyek egyben "idebentvalók" is, vagyis az újjászületett ember szívének örök húsvéti valóságai.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál
Magasság és mélység c. könyvéből

HIVATÁS

Ne félj Jézus előtt kinyitni szívedet!

Beszélgetés Kvascsuk András kispappal

Bizonyára sokan tudják, hogy egyházmegyés kispapjaink tavasszal, a papi hivatások világnapja alkalmából egy-egy atyával elmennek a vasárnapi misékre, és tanúbizonyságot tesznek meghívásukról. Egyik kispapunkat - Kvascsuk Andrást, aki az egri papi szemináriumban készül a szent szolgálatra - erről kérdeztem.

- Huszton születtem vallásos nagycsaládban. Kiskorom emlékei jutnak eszembe: ahogy örültem, amikor először áldoztam, vagy ahogy vártam az első ministrálást. Eleinte eljártam hittanra, aztán már nem érdekelt az egész. Kettős életet éltem; eljártam a templomba, mert úgy "illett", de igazából nem kerestem az Istent, egyszerűen nem érdekelt. Elvoltam a haverjaimmal, az "igazi" világban. Ebben az időben föltettem magamnak egy kérdést, amely így hangzott: mely az az alap, amelyre fel akarom építeni az életem? Ekkor fordultam újra az Úrhoz, és elkötelezetten döntöttem a kereszténységem mellett. Újra elkezdtem járni hittanra, és kértem Jézust, hogy tárja fel a velem kapcsolatos tervét. A hivatásomat folyamatos fejlődés útján ismertem fel.

- Mi az, ami segített felismerni a hivatásodat?

- Mindenekelőtt az imádság. Segítettek a szüleim is, akik példamutatóan élték meg az evangélium üzenetét. Amikor pedig Nagyszőlősre mentem tanulni, sokat segítettek a ferencesek is. Különböző helyzetek, beszélgetések és élmények tapasztalatai alapján folyamatosan kristályosodott ki az a felismerés, hogy az Úrnak terve van velem.

- Volt-e valamilyen kötődés, vagy régi terv az életedben, ami akadályozta volna, hogy Istennek igent mondj?

- Gondolkodtam azon, hogy egyetemre megyek, jó esélyeim is voltak rá. A házasságot sem zártam ki mint lehetőséget. Úgy vélem, hogy minden fiatal, aki komolyan veszi Jézust, meg kell, hogy kérdezze tőle: melyik az az út, amelyre meghívást kapott. II. János Pál pápa egyszer így szólt hozzánk, fiatalokhoz: "Ne féljetek Jézus előtt kinyitni szíveteket!" Elgondolkodtam hát ezen. Egyre jobban éreztem, hogy papságra hív az Úr. Ez egyre jobban kizárt minden más elgondolást. Azt tapasztaltam: Krisztus azért hív, hogy továbbküldjön, hogy szolgálattal bízzon meg. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a hivatásom alaptapasztalata és lényege összetartozik a küldetéssel.

- Hogyan indultál el ezen az úton?

- Az Úr szépen egyengette az utamat. 18 évesen a ferences testvérekhez jelentkeztem, ahonnan 2005-ben jöttem el. Sok mindent tanultam tőlük, sok tapasztalattal gazdagodtam. Szép és hasznos időszak volt ez, amelyért hálás vagyok az Úrnak, és a testvéreknek egyaránt. Most IV. éves kispapként, Egerben készülök a papi szolgálatra, hogy visszatérve szolgálni tudjam Isten kárpátaljai népét.

- Milyen a szemináriumi felkészülés? Mi az, amit fontosnak tartasz megtanulni, elsajátítani ezekben az években?

- Fontos számomra a lelki érés, amiben segít a sok lelki program is. Fontosnak tartom a teológiai felkészültséget, hogy mielőtt másokat tanítok a hitre, tisztában legyek vele, hogy mit tanítok. Fontosnak tartom továbbá a pedagógiai felkészültséget is, hogy jól tudjam a hitet továbbadni. Fontos a lelki élettel párosult pszichológiai felkészültség is, hogy hozzáértőén tudjam vezetni az embereket, hogy az egyház társadalmi tanításának megfelelően, segítsek a híveinknek építeni "az élet kultúráját". Fontosak a kispap barátaim is, akikkel meg tudom osztani nehézségeimet és örömeimet egyaránt.

- A modern világban megszokott és általánosan elfogadott az érvelés, a tények tudományos alátámasztása a közlésben. Ezért kérdezem, hogy a szellemi felkészülést, illetve a teológiát, mint tudomány elsajátítását, mennyire tartod fontosnak?

- Elengedhetetlennek tartom. Szent Péter szépen kifejezi a szellemi felkészülés szükségét: "Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek." Ezzel nemcsak önmagamnak tartozom, de tartozom a híveknek, sőt a nemhívőknek is. Meggyőződésem, hogy az evangelizációhoz szükséges a jó szellemi felkészültség is. Azonban a pap mindenekelőtt az imádság embere kell, hogy legyen, ahogy Assisi Szent Ferenc mondta: "hogy a tudomány ki ne oltsa az imádság lelkületét".

- Milyen terveid, elhatározásaid vannak a jövőben? Lehet-e egyáltalán tervezni vagy elhatározni valamit, amikor az Istené a főszerep?

- Egyik célom az, hogy felelősségteljesen felkészüljek a papi szolgálatra. Egy további lényeges terv: Jézushoz vezetni az embereket, mindazokat, akiket majd rám fog bízni az Úr. Úgy gondolom, ha kispapként és majd papként is az Úrnak tárom fel a szándékaimat, terveimet, megkérdezem Tőle, hogy mit szól hozzá, és meg is hallgatom, akkor ott nem lehet baj. Lényeges dolog, hogy ezután megbeszéljük a fontos terveinket egy számunkra "lelki tekintéllyel" bíró emberrel is, pl. a lelkivezetővel. Ez azért fontos, mert ő segít eldönteni, hogy a szándékaink, a terveink, Isten szándéka szerint valók-e vagy sem.

- Hogyan viszonyulnak a kortársaid-barátaid, ismerőseid-a választott hivatásodhoz? Tudod-e már most közvetíteni az Istent, az Evangéliumot feléjük és más emberekfelé?

- A barátaim megértik, hogy igent mondtam Jézusnak, és sokan imáikkal is támogatnak ebben. Vannak viszont olyan ismerőseim, akik értetlenül állnak hozzá választásomhoz. A velem beszélgető emberek gyakran rájönnek arra, hogy kispap vagyok. Törekszem rá, hogy megéljem az evangéliumot - hiszen ez a legjobb tanúságtétel. De érzem, hogy saját erőmből nem tudom megélni, csak Jézus segítségével sikerülhet.

- Vannak fiatalok, akik azért nem vállalják a papi, szerzetesi hivatást, mert nem tartják magukat méltónak hozzá. Te mit gondolsz erről?

- Ahhoz, hogy Isten hívására válaszoljunk, nem szükséges, hogy tökéletesek legyünk. A gyengeségeink és korlátaink nem jelentenek akadályt. Szent Pál is tapasztalta ezt, emiatt írta: "Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém" Krisztus mindnyájunkat meghív egy olyan életre, amely eléri a teljes boldogságot, melynek értelmét és beteljesedését Ő maga adja. "Nem a cselekedeteink alapján, hanem az Ő kegyelme és terve szerint." Jézus két bizonyosságot ad az embernek: az egyik az, hogy mindegyikünk végtelenül szeretett lény, a másik, hogy ezt a szeretetet képes továbbadni. A fiatalokat II. János Pál szavaival buzdítanám: "Ne félj Jézus előtt kinyitni szívedet!"

- Korunkban igen bátornak és következetesnek kell lenni, ha hiteles keresztényként akarunk élni. Te honnan meríted ehhez az erőt, lelki segítséget?

- Elsősorban a Jézussal való személyes kapcsolatból. A szentségimádás nagy erőforrás. Fontosnak tartom a lelkivezetést is. Továbbá nagyon fontosnak tartom a Szentírás olvasását és megélését, sok erőt merítek az Úr Igéjéből. Vannak alkalmak, amelyeken több kispap barátommal megosztjuk a tapasztalatainkat, hogyan éltük meg az Úr Igéjét. Segítenek a kispap barátaim és olyan papok, akikben megbízok, ők visszajelzéseikkel támogatnak és megerősítenek. Erőt merítek azok imáiból is, akik imádkoznak értem és a papi hivatásokért, és mellettem állnak - köszönöm ezt nekik, és továbbra is kérem imáikat, hogy minél jobban hasonlítsak Mesteremhez, akinek hivatásomat köszönhetem.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs

KÜLFÖLDI HÍREK

XVI. Ima- és böjtnap a mártír misszionáriusokért

"Értetek és sokakért kiontatik" lesz a mottója március 24-én a XVI. Ima- és böjtnapnak, amelyen a mártírhalált halt misszionáriusokra emlékeznek világszerte. Oscar A. Romero San Salvador-i érsek halálának évfordulóján (1980) valamennyi mártír misszionáriusról megemlékeznek. Az emléknapot 1993-ban a Pápai Missziós Művek ifjúsági mozgalmának olaszországi kezdeményezésére vezették be, és számos országban megtartják.

Idén az emléknap húsvéthétfőre esik, amelyhez az ünnep mottója is kapcsolódik. Március 24-én pénzadományokat is gyűjtenek, amellyel egy iraki gyermek- és ifjúsági pasztorális központ felújítását és felszerelését támogatják - olvasható a Vatikáni Rádió honlapján.

Magyar Kurír

"Tegyük lehetővé, hogy a nők segítséget kapjanak a gyermekvállalásban!"
Camillo Ruini bíboros az abortusz előtt álló nőkért

Camillo Ruini bíboros, a pápa római helynöke az olasz La7 nevű kereskedelmi televízióban adott interjújában az abortusz előtt álló nők számára kért segítséget. "Tegyük lehetővé, hogy a nők segítséget kapjanak a gyermekvállalásban!" Annak bizonyítására, hogy az abortusz anyagi nehézségek közepette élők számára is elkerülhető, a bíboros megerősítette, hogy "az évekkel ezelőtt felállított életvédelmi központok tapasztalatai azt mutatják, hogy segítségükkel Olaszországban mintegy 85 ezer abortuszt sikerült elkerülni".

"A NŐK AZÉRT VÉGEZTETIK EL AZ ABORTUSZT, MERT NINCSENEK SZABADSÁGUK BIRTOKÁBAN"

A SIR beszámolója szerint a nők abortuszkérdésben gyakorolt szabadságáról szólva Ruini bíboros hangsúlyozta, hogy a problémafelvetés eredendően hibás, és fordítva kellene közelíteni a kérdéshez: "A nők azért végeztetik el az abortuszt, mert nincsenek szabadságuk birtokában. Szabaddá akkor válnak, ha felkínálják nekik a magzatelhajtás elkerülésének lehetőségét is. Az abortuszról való lemondás nem kötelező, csupán egy lehetőség, de a legkívánatosabb módja a szolidaritás gyakorlásának."

A NYELVHASZNÁLAT LEGYEN FINOM, DE HŰ AZ IGAZSÁGHOZ

Azzal kapcsolatban, hogy az abortusz egyenértékű-e az emberöléssel, Ruini a "8 és fél" című műsorban úgy fogalmazott: "Én személy szerint sosem használom ezt a kifejezést, tiszteletben tartva a nőket és a családokat. Mindazonáltal más kifejezések - mint például a terhesség megszakítása - azzal a veszéllyel járnak, hogy elfedik a valóságot. Vagyis a nyelvhasználat, amennyire csak lehetséges, legyen finom, de hű az igazsághoz, és természetesen velejárója kell legyen a szeretet, a barátság és a szolidaritás érzése."

Magyar Kurír

Filmsztár mentette meg egy abortuszra szánt magzat életét

Eduardo Verastegui, a Bella című film főszereplője egy abortuszközpontban ismerte meg az azóta egészségesen megszületett kisfiú szüleit. Verastegui a közelmúltban egy Los Angeles-i jótékonysági esten elmondta: a terhességi krízis témáját feldolgozó Bella című film főszerepére készülve látogatott el az abortuszközpontba, hogy megtudja, mit él át egy nő a művi vetélés előtt.

"Ott találkoztam ennek a fiúcskának a szüleivel"-- mondta a filmszínész, karján a csecsemővel. "Háromnegyed órát beszélgettünk. Felajánlottam nekik a segítségemet, és megadtam a telefonszámomat. Pár hónappal később a férfi felhívott telefonon, és elújságolta, hogy megszületett a fia. Megköszönte a segítséget, és azt kérdezte, hozzájárulok-e, hogy Eduardo legyen a neve."

"Alig bírtam megszólalni - csak letettem a telefont. Ennél meghatóbb dolog még nem történt velem. Életre szóló élmény volt. Meglátogattam őket a kórházban, és megnéztem a babát. Néhány héttel később pedig a kezemben tartottam Eduarditót. Csodálatos érzés volt! Isten kegyelméből megmenthettem ennek a kisfiúnak az életét" - idézi Verastegui szavait a CNA.

Magyar Kurír

Egyházmegyei központ gyermekre vágyó házaspároknak Franciaországban

André Vingt-Trois bíboros, Párizs érseke egyházmegyei központot kíván létrehozni a meddő házaspárok számára. Az érsek a Szent Colette plébániát jelölte ki erre a célra. A bíboros tervei szerint az ima- és zarándokház havonta nyújt majd lehetőséget arra, hogy gyermektelen házaspárok találkozzanak.

A plébánia védőszentjének, Corbie-i Szent Colette-nek (1381-1447) szülei sokáig hiába vágyakoztak gyermek után: a hagyomány úgy tartja, hogy édesanyja már 60 éves volt, amikor a kislány megszületett - írja a Kath-press.

André Vingt-Trois bíboros tervei szerint az ima- és zarándokház minden hónapban lehetőséget nyújt arra, hogy a gyermektelen házaspárok találkozzanak egymással, illetve papokkal, orvosokkal és pszichológusokkal.

A március 9-i egyházmegyei zarándoklaton az ismert pap és pszichoterapeuta, Tony Anatrella tartott előadást. Ving-Trois bíboros a kezdeményezéssel azt kívánja hangsúlyozni, hogy az egyház megérti a meddő házaspárok fájdalmát, és segíteni szeretne nekik helyzetük feldolgozásában.

Colette Boellet 1381-ben született. Miután szülei hosz-szú évekig hiába vágyakoztak gyermekre, Szent Miklós közbenjárását kérték. Ezért amikor kislányuk megszületett, Nicolette-nek nevezték el, ebből lett a rövidített Colette név. Corbie-i Szent Colette klarisszaként összesen 17 kolostort alapított Európa-szerte. Utolsó alapításának színhelyén, Gentben halt meg 1447-ben.

Magyar Kurír

Szent Márk evangélista

Az Apostolok Cselekedeteiben három néven is találkozunk Márkkal: előfordul, mint "Márknak nevezett János" (12,12.25), mint "János" (13,5.13) vagy egyszerűen, mint "Márk" (15,39). A vizsgálatok kiderítették, hogy mindhárom név esetében ugyanarról a személyről van szó, s ugyanolyan kettős névvel állunk szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve annak a tanítványnak, aki három apostolnak is - Barnabásnak, Pálnak és Péternek - segítőtársa volt.

Szent Márkról - bár töredezetten - elég sokat tudunk. Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett, és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és föltámadt. A hagyomány úgy tudja, hogy a tanítványok közé tartozott.

Jézus elfogatásának éjszakáján Márk odakinn, szülei olajfa kertjében, a présházban aludt. A fényre és zajra ébredve, rémült kíváncsisággal nézte végig a jelenetet, majd a Názáreti Mestert közrevett csoport után surrant: "...egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott." (Mk 14,51-52) Márk nyugtalan és hatalmas élete delén örökítette meg e jelenetet az ő nevével fémjelzett Evangéliumban, mégpedig akár a régi festők, akik a képek sarkába önmagukat szerényen, jelentéktelen mellékalakként ábrázolták.

Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk róla a következőket: Péter, miután csodálatosan kiszabadult Heró-des börtönéből, "elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak". Márk anyja özvegy lehetett, mert a férjéről soha nincs szó. Házát az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló, Rodé a hangjáról ráismert (ApCsel 12, 11-17).

A föltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).

Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett, s Pál és Barnabás hozta az adományt. Nyilvánvalóan Márk anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás Márk nagybátyja volt, talán épp édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában.

A második apostoli útra Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, s emiatt nézeteltérés támadt a két apostol között, melynek végeredményeként elváltak egymástól: Pál Szilással Ázsia felé, Barnabás Márkkal Ciprus felé indult.

A következő tíz évből (50 és 60 között) Márkról nincs adatunk. 60 körül Szent Péter mellett Rómában (1Pét 5,13), 61-ben Pállal van. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál a Kolosszeieknek és a Filemonnak írt levelében, mint mellette lévő munkatársról emlékezik meg róla. Ezek után Rómából keletre ment, mert Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust, hogy siessen hozzá, és hozza magával Márkot is, mert "jó szolgálatot tenne nekem". Ha Timóteus és Márk időben megérkezett, Márk jelen lehetett Pál vértanúságánál.

Szent Márk szimbóluma

A legszorosabb kapcsolat azonban Péter apostolhoz fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint "Péter tolmácsáról". Anyja házában a görög nevű szolgálólány, Rodé lehetett Márk dajkája. Így tudott Márk kitűnően görögül és így lett alkalmas arra, hogy Szent Péter apostol tolmácsa lehessen.

Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette (50-60 között), és Szent Péter prédikációiból összeállította az evangéliumot.

Márk evangéliuma, úgymond, a csodák evangéliuma, mégpedig olyanoké, amelyeknek Péter apostol maga volt a szemtanúja, s amelyeket ő a maga tömör, szűkszavú módján, a saját szenvedélyes lendületével mondott el. Pl. Jairus leányának meggyógyításánál szinte halljuk a tömeg zajongását és a sirató asszonyokat, vagy látjuk, ahogy Jézus a hajó végében egy párnán aludt (4,38).

A hagyomány Márkot, mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98-117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Emellett a közjegyzők, a gyógyszerészek, a festők, a cipészek, a titkárok és a tolmácsok védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a XI. századtól, április 25-én üli meg.

Riskó Mariann

Vagyok-e valaki?

7. rész.

Életünk megoldása Krisztus

Sorozatunk befejező részéhez érkeztünk. Miután végignéztük, milyen körülmények, életesemények javíthatják vagy ronthatják önmagunkról alkotott képünket, személyiségünket, majd eljutottunk addig, hogy a helytelen énkép kapcsolatainkat is tönkreteszi, nézzük meg, mi - avagy inkább ki - a végső megoldás, a gyógyír életük sebeire!

Ha szeretjük Istent, megbízunk benne és az Ő kezébe helyezzük életünket. Örömmel teljesítjük akaratát, és hálásak vagyunk neki azokért a kegyelmekért, amelyekkel megajándékoz minket. Énképünket olyan biztos alapra helyezzük, amely nem inog meg soha! Ha szeretjük Istent, szeretjük embertársainkat is, és már nem azzal az igénnyel fordulunk hozzájuk, hogy önmegerősítést kapjunk tőlük, hanem őszinte szeretettel. Már nem kell az önmegerősítés kétes megoldásához folyamodnunk, hiszen maga Isten az, aki megerősít bennünket. Maga Isten az, aki rámutat értékeinkre és fontosságunkra. Kilépünk önmagunkból, önsajnálatunkból, önzésünkből, és felfedezzük a másik embert, felfedezzük a "fontos vagy nekem" érzés gyönyörűségét.

Ezután már nem kell emberideálokat hajszolnunk, hiszen egyetlen ember sem elégítheti ki teljes mértékben igényeinket. A szeretet, elfogadás és odaadás tökéletes példaképét megtaláljuk Istenben: Benne megszabadulunk mindattól, ami énképünk fejlődését akadályozza. Megszabadulunk minden sikertelenségtől, elutasítástól, kudarctól, megvetettségünktől, kirekesztettségünktől, magányunktól. Benne teljes emberekké válunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezek után az életünkben már nem lesznek kudarcaink, hogy minden sikerülni fog és soha többé nem lesz részünk elutasításban. De az Úrban mindezeket a nehézségeket helyükre tudjuk tenni, teljesen átértékeljük, mert megértjük azt, hogy "akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik" (Róm 8, 28).

Krisztusban választ kapunk gyötrő kérdéseinkre. Minden olyan világossá és olyan egyszerűvé válik! Nem kell többé másokon taposnunk, hogy érvényesüljünk, nem kell többé szüntelenül teljesítenünk erőnk felett, hogy elfogadjanak, és hogy mi magunk is elfogadhassuk és értékesnek tartsuk önmagunkat. Egyszerűen csak szeretnünk kell, és minden a helyére kerül. Feltárul előttünk életünk értelme, meglátjuk utunk végső célját. Megértjük, hogy nem véletlen az, hogy itt vagyunk, nem véletlen az életünk. Egy kedves tanárom azt mondta egyszer: "Véletlen az, aminek nem tudjuk az okát. De van Valaki, aki mindennek tudja az okát és aki előtt semmi sem marad rejtve. És mivel Valaki tudja, hogy mi miért történik, ezért véletlenek nincsenek. Csak mi, emberek, tökéletlenek vagyunk, és nem tudunk a dolgok mélyébe látni, és véletlennek nevezzük azt, amit nem tudunk megérteni és megmagyarázni." Mécs László írja: "Hiszek a véletlenben mely megett Isten nevet." Most még nem értjük, hogy mi értelme van egyes eseményeknek az életünkben. "Most még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre." (1Kor 13,12). Később majd megértjük, hogy mit miért kaptunk. Így hát "bátran szembenézhetünk az élettel, hiszen bizton tudjuk, hogy "vagyunk valakik" Isten számára, Őneki számítunk. Ez az érzés, hogy "vagyok valaki", még egészen új. Mostantól fogva a megfelelő alapra helyezett énkép birtokában élhetünk." (Wagner)

Puskás Diána
Maurice E. Wagner
Vagyok-e valaki c. könyve alapján

Interjú Dr. Varga Lajos váci segédpüspökkel

Dr. Varga Lajos váci segédpüspök Molnár János ungvári plébániai kormányzó meghívására háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartott Ungváron a híveknek. Kárpátaljai tartózkodása végén beszélgettünk vele.

- Püspök atya először jár Kárpátalján?

- Már többedszerre. Legelőször 1989-ben jártam Kárpátalján, amikor még élt Csáti József vikárius úr. Utána akkor jártam itt, amikor a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete Máriapócson tartotta összejövetelét, és átjöttünk Ungvárra is. Voltunk a megyei levéltárban, ahol láttuk az ungvári görög katolikus püspökség iratanyagát is. Azután egykori évfolyamtársamnál, Mészáros Domonkos atyánál is jártam látogatóban, amikor Ungváron szolgált. Végezetül pedig pásztói plébánosként híveimmel is végigjártam egész Kárpátalját. Az ember azonban, ahogy egy-egy vidékkel, tájjal ismerkedik, mindig tanul valami újat. Azt itteni hívek elbeszéléséből, élményrendszeréből az ember mindig újabb és újabb dolgokat ismer meg.

- Mi jellemzi a Váci Egyházmegyét, melyben püspöki szolgálatot teljesít?

- Az egyházmegyében pozitív folyamatok indultak meg. Ezek között első helyre teszem azt, hogy nagyon komolyan foglalkozunk a civilekkel, akiknek az lenne a szerepük a későbbiek során, hogy közösségeket tudjanak alapítani, és ezek a közösségek kovászai lehessenek az egyházközségeknek. Ezzel az egész hívősereget próbáljuk megújítani. Az egyházmegye területén levő főiskolán lelkipásztori kisegítőket is képzünk a civilek közül.

- Kérem, foglalja össze az Új Hajtás olvasóinak, miről szólt az ungvári lelkigyakorlat!

- Minden emberben kétéves korában megjelenik az istenkép, mely igen gazdag, s mely szimbólumok által ragadja meg a valóságot. A Biblia képek segítségével mondja el számunkra, hogy ki az Isten. Most, a Biblia évében arról beszéltem a híveknek, mik a Bibliában a legfontosabb képek, amelyek által megragadjuk az Isten lényegét. Ezeknek a képeknek alapján hogyan gondolkodunk az Istenről, hogyan alakul a lelkivilágunk, hogyan tudjuk ezt szóban kifejezni.

A második nap témája a bűnbánat volt, ami igen időszerű. A modern társadalmakban ugyanis eléggé előtérbe lépett a liberalizmus, és ez azt eredményezi, hogy az ember mindenféle törvénytől függetlenné akar válni, nem akarja megkülönböztetni egymástól a jót és a rosszat, s ezért összeomlik az értékrendszere. Ám a kereszténységnek fontos tanítása, hogy van jó és rossz, és a kinyilatkoztatás a mérce, melynek alapján eldöntjük, hogy mi a jó és mi a rossz. Ekkor van erkölcsi rendszerünk, ill. fogalmat tudunk alkotni magunknak az erényekről is és a bűnökről is.

A harmadik nap témája a legsúlyosabb kérdés, a szenvedés volt, ami sokszor szembeállítja az embereket az Istennel, ám az is előfordul, hogy megtéréshez vezet. Beszéltünk ehhez kapcsolódóan Jézus szenvedéséről és Jézus feltámadásáról is.

- Mi a benyomása a kárpátaljai hitéletről?

- A beszélgetésekből kiviláglik, milyen volt itt régen a hitélet a komoly üldöztetésnek az éveiben, és hogyan tudta egy-egy ember megélni keresztény lelkiségét. Elsődlegesen azt mondanám, hogy Kárpátalja népe - katolikusok, és gondolom, a többi felekezet hívei is - hősiesen és hűségesen ragaszkodott keresztény hitéhez, és vértanúkat is adott az egyháznak. Azt tudom mondani, hogy Kárpátalja népe jól vizsgázott az üldöztetés idejében, és a hitéhez most is jobban ragaszkodik, mint a magyarországi magyarok. Mert ez a vidék római katolikus, görög katolikus vagy református mivoltát sokkal jobban megőrizte, mint ahogy ez Magyarországon történt, és élőnek, elevennek tűnik itt a hitélet. Különösképpen örömmel tölt el az, hogy Kárpátalján több intézmény is született, mióta megvan anyaszentegyházunk lehetősége, hogy komolyan foglalkozzon híveivel, szépen elindult a hitoktatás is, szép karitászmunka van. Ahogy hallottam, a lelkiségi mozgalmak is megtelepedtek, amit főként a jövő szempontjából tartok nagyon fontosnak. Nem tudhatjuk ugyan előre a világnak a sorsát, azt azonban lehet tudni, hogy a szekularizáció mindenütt jelen van, és akkor lehet védekezni ellene, ha hitéletünket elmélyítjük, ebben pedig a lelkiségi csoportoknak is nagy jelentősége van.

A mostani lelkigyakorlat tapasztalatából is azt mondom: ha ennyi ember össze tud jönni, mint most Ungváron a lelkigyakorlat alatt, akkor egészen biztos, hogy az anyaszentegyháznak itt jövője van.

Az interjút készítette:
Pápai Zsuzsa

MESE

Virgonc, a kétfejű sárkány

Barackvirág furcsa csillogást vett észre a látóhatáron. Olyan volt, mintha a Nap sugarai egy hatalmas ékkőből verődtek volna vissza, és szóródtak volna szét a víz felszínén. - Kapitány úr! Kapitány úr! - kiáltotta - tudom, hogy sok érdekes dolgot láttunk már együtt, de ilyen különlegességgel még sosem találkoztunk!

- Mutasd csak, kiskomám - mondta Pöttyös kapitány, és szeméhez emelte hatalmas réz látcsövét. De amint belenézett, rögtön el is kapta a szeme elől, hiszen a csillogás úgy elvakította, hogy könnyek szöktek a szemébe.

- Látni ugyan nem látom - mondta -, de az biztos, hogy magam is kíváncsi vagyok, úgyhogy azonnal fordítsd arra a hajó orrát.

Néhány óra elteltével tengerészeink már biztosak voltak abban, hogy amit látnak, az egy meseországhoz hasonló sziget, amelynek a közepén hatalmas, hegy nagyságú kristály magasodik.

Lehorgonyozták a hajót, majd kieveztek a szikrázó homokfövenyre. Pöttyös kapitány és Barackvirág csak ámult és bámult, hiszen a sziget minden egyes fája, virága, sőt még a fűszálak is mesebeli fényben ragyogtak, és a parton valami olyan hihetetlen vidámság és bizakodás szállta meg a szívüket, amit még soha, de soha nem érzett egyikőjük sem. Barackvirág a frissen szerzett lendülettől hajtva futva indult a Kristályhegy felé, hogy megmássza azt. Pöttyös kapitány utána kiáltott:

- Ne rohanj annyira, kiskomám, sosem tudhatod, mi vár rád egy ilyen elvarázsolt szigeten! Ezer veszély leselkedhet ránk ezek között a fénylő fák között.

De Barackvirágnak mondhatta, a hajósinas egyre csak mászott és kapaszkodott a csillogó sziklákon a hegy teteje felé. A hegytető közelébe érve Pöttyös kapitány valami furcsa morgásra és dünnyögésre lett figyelmes, ami egy barlang szájából hallatszott. A barlangban egy rettenetes, kétfejű sárkány üldögélt, akinek zöld pikkelyes fejei szünet nélkül vitatkoztak egymással.

- Nem jön már ide senki - mondta az egyik.

- Dehogynem! - kiabált neki a másik - Hidd el, hogy előbb-utóbb erre téved valaki!

- Nem jön, és én megőrülök az unalomtól!

- Nagyon kérlek, hogy ne sértegess! Hogyan unatkozhatnál, mikor én itt vagyok veled?!

- Mi az hogy én, te agyalágyult - mondta az első fej -, hiszen én te vagyok, te pedig én, vagyis mi mind a ketten én vagyunk.

- Tudom, tudom, neked ez a vesszőparipád - mondta a második fej -, de hidd el, hogy csak azért unatkozol, mert már hónapok óta nem járt erre senki, akivel egy jót játszhattunk volna.

Ebben a pillanatban lépett be a barlangba Barackvirág, aki a játék szót hallva hangosan felkiáltott:

- Akkor hát itt vagyok én, gyertek, játsszatok velem! A két sárkányfejnek egyszerre húzódott mosolyra a szája, és négy kezükkel valahonnan a hátuk mögül azonnal előkaptak vagy tizenöt darab pöttyös labdát, amivel dobálni kezdték Barackvirágot és a Kapitányt. - Kapd el és dobd vissza! - kiabálta az egyik fej.

- Kapj el engem! - kiabálta a másik fej - Fogócskázzunk, bújócskázzunk, találós kérdésezzünk, aztán pedig menjünk el repülni! - kiabálták egymás szavába vágva a fejek, úgy, hogy közben szemmel láthatóan próbálták túlkiabálni a másikat, hogy melyikük ötlete valósuljon meg!

- Állj, állj! - kiáltotta Pöttyös Kapitány - Ki vagy te, hatalmas sárkány, akinek ilyen féktelen a játékkedve?

- Ó, bocsánat - mondta a sárkány mindkét feje egyszerre, bűnbánó hangon. - Mi Virgonc vagyunk, a kétfejű sárkány, aki csakis és kizárólag játszani szeretünk, mert az a legeslegjobb dolog a világon.

- No, ha játszani szerettek, akkor játsszunk! - mondta Pöttyös kapitány, és egy teljes napon át együtt viháncoltak Barackvirággal és a kétfejű sárkánnyal. Nagyon összebarátkoztak, és amikor az est leszállt, a sárkány egyik fejével kedvesen Pöttyös kapitányhoz hajolt, és azt kérdezte tőle:

- Figyelj, Kapitány, mi nyomja a lelked? Én belelátok a szívekbe. Látom, hogy te nagyon, nagyon jó ember vagy, aki szeret virgonckodni, de igazándiból valami nagy-nagy szomorúság nyomaszt. Áruld el nekem, hátha tudok segíteni.

- Az igazság az - válaszolta csendesen Pöttyös kapitány -, hogy szerelmes vagyok egy gyönyörű hercegnőbe, de csak akkor nyerhetem el a kezét, ha igazi herceg leszek, és erre bizony napról napra kevesebb az esély.

- Ó, hát csak ez a baj? - hajolt hozzájuk bizalmaskodva a sárkány másik feje - adok én neked rögtön egy jó tanácsot! Hajózz két napig dél felé, és megoldódik minden problémád!

A sárkány szárnyra kapott, és a két tengerésszel a markában a tengerpartra röppent. Pöttyös kapitány kievezett a hajójához, és a fejük felett keringő sárkánynak bemutatta Mogyorót, a nevetős szájú, szürkehátú, palackorrú delfint, aki maga is vidám kis lény lévén rögtön örök barátságot kötött a sárkánnyal és megígérte, hogy minden héten visszatér hozzá egy picit játszani. A sárkány ezen annyira meghatódott, hogy mind a négy szeméből könnyek patakzottak, miközben búcsút intett a Pöttyös hajónak, amely nagy vidáman elindult dél felé.

főoldal |

írjon nekünk! |

archívum |

impresszum |

kapcsolat