2007. május 4-én újra útnak indult az a két busz, amely a munkácsi gyermekkórus tagjait Budapest Wekerle-telepre vitte, ahol a kórustagok másodszor is énekelhettek Isten dicsőségére.

Szintúgy, mint múlt éven. idén is óriási élményekkel tértek vissza énekeseink. Voltak például a budapesti Tropicariumban. amely később az egyik legszebb élményüknek bizonyult: "A folyosót kagylók kiállítása nyitotta. Tovább kis halak folytatták a sort, később már cápákat, rájákat és más-más gyönyörű halakat csodálhattunk meg... Olyan állatokat láthattunk itt. amelyeket még soha!" - örvendezett Orbán Edina, a kórus egyik tagja.

A tropicariumi kiránduláson kívül még voltak a Csodák Palotájában és a Jövő Házában is. Ez a látogatás is örök élmény maradt a tagok számára: "A Jövő Házában mindenkinek a robot tetszett a legjobban" - vélekedett Sebela Krisztina. "Reggel a templomnál találkoztunk, s még senki sem tudta, mi lesz a program. János bácsi meglepetésnek szánta... A Csodák Palotájába mentünk, nagyon érdekes volt. A Jövő Házában is jó volt. Még egy robottal is beszélgethettünk!... Nagyon jól éreztük magunkat!" - mesélte Tegze Anna és Noémi.

Mindezen programokat követően - nem említve rengeteg egyéb kirándulási pontot, köztük az Állami Operaházban töltött csodás perceket - a kórus a Budapest Wekerle-telepi Munkás Szent József-templomban lépett fel, amely szintén sikeres volt. "Nagyon jó volt ez az utazás... Mindenki sok élménnyel tért haza. Örülünk, hogy el tudtunk utazni Budapestté és megcsodálhattuk szépségét. Még egyszer köszönjük a wekerleieknek, köztük Bartos Győzőnek és Benkő Orsolyának, hogy segítettek és megszervezték ezeket a gyönyörű programokat, illetve a vendéglátogatóknak, akik lesték minden kívánságunkat!" - fűzte hozzá végül Orbán Edina.

2007. április 21-én, szombaton tartották az ungvári Szent György plébániatemplom búcsúját. A búcsúmisét Ladocsi Gáspár, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke celebrálta. Ebből az alkalomból adott interjút az Új Hajtásnak.

- Püspök atya immár harminc éve szolgálja papként, és tizenhárom éve püspökként is az Egyházat. Hogyan tekint vissza erre az időszakra?

- Egy "szigetközi katolikus faluban születtem, Nagybajcson, ahol ma is a magyar átlag fölött gyakorolják a vallásosságot. Győrhöz nagyon közel van, mindössze négy kilométerre, így a közeli viszonylag nagyvárosi kultúra és a vidéki hagyományos vallásosságnak az ötvözete volt jellemző abban a környezetben, ahol felnőttem. Győri bencés diák voltam, harminc év után elsőként a falumból, hisz 1966-ot írtunk. Érettségi után két évig sorkatona voltam Lentiben. Ezután két évet az esztergomi és három évet a budapesti központi szemináriumban töltöttem. Papszentelésem után huszonöt évesen visszahívtak az esztergomi szemináriumba tanítani. Két évre rá doktoráltam és ösztöndíjas lehettem Rómában. Amit el lehetett érni a teológiai képzettségben, azt hiszem, elértem. Mindig is szerencsésnek tartottam, hogy a hitem, a hitgyakorlatom, a hobbim és a kötelező tanulás szinte egybeesett.

Édesapám 1968-ban meghalt egy balesetben. Nehéz családi körülmények között készültem fel a papi szolgálatra. De soha nem irigyeltem azokat a társaimat, akiknek ölébe hullott minden. Ügy éreztem, hogy Istennek megvannak ezen a téren a tervei. Ha az ember valamiéit megdolgozik, megküzd és az isteni kegyelemre bízza magát, mer kockáztatni, de meri elfogadni a nehézségeket is, abból szép dolog születik.

Negyvenegy éves koromban püspökké szenteltek, nyolc évig tábori püspök voltam, jelenleg segédpüspök vagyok és az esztergomi szemináriumban tanítok.

- Milyen egy mai szemináriumban a papnevelés, oktatás? Mire fektetitek leginkább hangsúlyt ezen a téren? Hisz a mai, vallásosnak nemigen mondható társadalom hatással van a hívő keresztény fiatalokra is.

- A papnövendékek nem egy forma végzettségi, családi, vallásgyakorlati körülmények közül kerülnek hozzánk. Tudomásul kell vennünk, hogy a kispapok jelentős száma zűrös családból jön, amely sok esetben anyagi gondokkal is küszködik. Ami nekem mindig nagy kihívás volt a papnövendékek oktatásában az, hogy nagyon különböző műveltségi szinttel rendelkeznek. A bencés vagy piarista iskolákat végzettek mellett vannak olyanok is. Akik jóformán csak egy külvárosi esti iskolában tették le az érettségit. Manapság általános tendencia, hogy a középiskolákban az oktatási szint erősen csökken. A teológia elvárja a klasszikus nyelvek ismeretét - a latint, a görögöt, amelyeket a papképzés első éveiben kell elsajátítani. Azonban sok esetben, mivel a papnövendékeknek hiányos az alapképzettségük e téren, gyakran nem tudnak megfelelni teljes mértékben az elvárásoknak.

A mai társadalom a humán kultúrát nem méltányolja "technomán" fiatalokat nevel. Amíg az én időmben mindent leírtunk és eközben félig már meg is tanultuk a leírtakat, addig a mai fiatal egy-két perc alatt megszerzi az anyagot az internetről és kinyomtatja azt. A mai tanulók nem irodalmi, kulturális igénnyel sajátítják el a tananyagot vagy egy-egy külföldi nyelvet, hanem technikai igénnyel, azaz a fő szempontjuk: hogyan tudják ezt a tudást hasznosítani a számítógépes és kommunikációs világban.

- Említette, hogy nyolc évig tábori püspök volt. Hogyan emlékszik vissza erre a szolgálatra?

- A legelső és legfontosabb, ami akkoriban, a rendszerváltás utáni években szinte teljesen lefoglalta az időmet, az az elmaradt szentségi feltételek pótlása volt - házasságrendezés, gyermekkeresztelés, bérmálás. Mivel abban az időben minden társadalmi rétegből szolgáltak fiatalok a hadseregnél, megmutatkoztak a valós társadalmi problémák. Látszott, hogy kit terhelnek családi nehézségek, ki küszködik anyagi gondokkal, ki fog továbbtanulni, karriert építeni, ha kilép a sorkatonai szolgálatból, és ki az, aki majd tisztességes megélhetést sem tud találni magának. Legszebb élményeim közé tartozik egy katonaesküvő, ahol a házasulandó pár mindkét tagja hivatásos tiszt volt. A szülőfalujuk templomában álltak az oltár elé huszonöt évi polgári házasság után. Azelőtt nem volt lehetőségük katonaként keresztény házasságot kötni, és sok év múltán felnőtt fiaik voltak a tanúk házasságuk szentségi megerősítésénél.

- Milyennek látja a hitéletet Magyarországon?

- Sok helyen szépen őrzik a katolikus hitet a hagyományok és az élő hitgyakorlás által. Azonban a valláskultúrát figyelve Európában, beleértve már Magyarországot is, egyfajta eklektikus vallásosság van kialakulóban. Egyre többen saját maguk válogatják össze, hogy mit és miben hisznek. Nem a katolikus katekézis és dogmák szerint alakítják vallásos hitüket, hanem hittételeket és hitelemeket válogatnak össze a kereszténységből, a buddhizmusból, a hinduizmusból, és még sorolhatnám. Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de ennek a "koktél-vallásosságnak" az elterjedése nagy kihívást jelenthet a katolikus egyháznak.

- Napjainkban tapasztalható, hogy a nyugati kultúra és a vele járó negatív hatások - olyanok, mint a fogyasztói szemlélet, a felgyorsult életvitel vagy a teljesítményorientáltság - robbanásszerűen érkeznek hozzánk, míg Magyarországra hosszú évek alatt szivárgott csak be mindez. Melyek azok az erőforrások, értékek, amelyek védelmet biztosítanak az áramlattal szemben?

- Én bízom az itteni emberekben, hisz az első Kárpátaljára érkező missziós-atyáktól hallottam egyszer, hogy hihetetlen módon megőrizte a hitét az itteni nép. A kárpátaljai magyarok nemzetiségek között élnek egy múlti-kulturális közegben. Nem csak ütközőpontok, hanem összekötők is a különböző nemzetiségek és kultúrák határmezsgyéin. Azt gondolom, elsősorban ezt a hosszú idő alatt kialakult és különböző hatások által formálódott identitást kell megőrizniük. Ehhez pedig három dolog kell. Az első a templom, amely által meg lehet őrizni a sajátos magyar katolikus kereszténységet, és ezen belül a régi énekeket, szokásokat, ünnepeket. Ez a múltban is jelen volt és reményt adott a jövőre nézve. A második az oktatás. Nem csak a szűk értelemben vett iskolákat értem ezalatt, hanem az oktatási intézményeket általában. Fontos a templom és az iskola egysége is. A harmadik dolog pedig a család. És itt nem csupán a szűk családra gondolok, hanem a generációk közötti szoros családi kapcsolatokra. A fiatalok, ha külön is élnek, látogassák szüleiket, nagyszüleiket, fogjanak össze mindenben.

Ha a templom, az oktatás és a család értékként marad meg, biztos vagyok benne, hogy az itteni emberek megőrzik és továbbadják identitásukat a soron következő generációknak.

Sokan sokféleképpen állnak Isten elébe. Egyesek kitárt szívvel, hálásan, mások bizonytalanul, dacosan vagy kelletlenül. Isten pedig nem mindig érdemeink szerint ajándékoz meg bennünket, hanem valami mély, ember által felfoghatatlan bölcsesség szerint. A bérmálkozás értelméről, szerepéről vallanak e sorokban a leendő bérmálkozók őszintén, leplezetlenül. Segítse őket az Úr kegyelme küldetésük betöltésében!

Mit jelent számodra a bérmálkozás?

- Talán ezáltal egy kicsit felnőttebb leszek. Külső változás biztos nem történik velem, mert születésemtől fogva keresztény vagyok. Remélem, a lelkem meghálálja majd, hogy törődök vele. Ezzel csak jobbnak, teltebbnek érzem a világot. Örülök, hogy van egy ilyen lehetőség, ami közelebb visz Istenhez.

- Ilyenkor megkapjuk a Szentlélek hét ajándékát. Szerintem ebben a korban még nem állunk erre készen. Mivel nagyon sok gyerek és sajnos szülő is csak az ajándékozást látja ebben a bérmálásban, és hogy minél szebb ruhában legyen a gyermeke, és utána egy finom ebéd vagy vacsora mellett összeüljön a család, és jókat nevetgéljenek. Pedig ez ennél sokkal, de sokkal több. Én úgy érzem, ez a szentség megerősíti a kapcsolatunkat az egyházzal.

- Ezzel közelebb kerülök Istenhez. Remélem, hogy leszek annyira tiszta lelkű, hogy a Szentlélek rám szálljon, és teljesebb életet élhessek. Rengeteget tanulunk erről, és sokat beszélgetünk erről a témáról. Én nem szoktam állást foglalni, mén szerintem ezt csak Istennel lehet megbeszélni. Szerintem a bérmálkozás után szorosabb lesz a kötelék köztem és Isten között. Én erre teljesen nyitott vagyok, és remélem. Isten is segít nekem ebben.

- Az, hogy én bérmálásban részesülök, számomra sok dolgot foglal össze. Az egyház felnőtt tagjának lenni felelőssé tesz viselkedésemért is. Ha valaki meghallja beszédemet, látja cselekedeteimet, azok ne álljanak a vallásommal szemben. A bérmálás után már tényleg rám van bízva lelkem tisztasága és sorsa. Ezután tartanom kell a kapcsolatot Istennel, és gyakorolnom kell a vallásomat, csak úgy teljesíthetem be a bérmálással megerősített küldetésemet.

- A Szentlélek segítségével igyekezni fogok jobbá válni, bár nehéz lesz, hiszen a hitet nem lehet tanítani úgy, mint más tantárgyakat.

- Ekkor kapjuk meg a Szentlelket. Ez egy fontos dolog. Az nagy csoda, ha valaki beléphet egy új közösségbe, ahol a vallás van mindenek fölött.

- A bérmálkozással az egyház felnőtt tagjaivá válunk. Ez egy felelősségteljes dolog. Míg keresztelésünkkor a szüléink döntöttek, arról, hogy az egyház tagjai legyünk, most mi saját akaratunkból leszünk felnőttek az egyházban. A bérmálkozásban a Szentlélek megerősíti a hitünket, és az apostolkodást bízza ránk.

- Szerintem nem fog változást hozni az életembe a bérmálkozás. Igaz, az utóbbi időben kicsit komolyabban vettem a szentmisén való részvételt... Az a tény, hogy az egyház felnőtt tagjává válok, egyelőre nem vált ki belőlem érzelmeket. Esetleg majd akkor, amikor meg szeretnék házasodni...

- A bérmálás nekem azt jelenti, hogy még közelebb kerülök Istenhez, mert ezzel a szentséggel az egyház felnőtt tagjává emelnek. Ügy érzem, én még lelkileg nem vagyok erre teljesen kész. Már haladok felé, de még nem készültem fel rá egészen. Nem tudom, hogy méltó vagyok-e arra, hogy a Szentlélek, hét ajándékát magamhoz vegyem.

- Ettől talán mindenki egy kicsit jobbá válik. Sokan azt gondolják, hogy ezután már nem lesz semmi, hiszen már keresztelkedett, gyónt, áldozott, bérmálkozott, kijárta ezt az "iskolát", ezután már nem is kell templomba járnia. Pedig ez nem így van. Hiszen pont most kezdődik a mi valódi életünk, ezáltal leszünk az egyház felnőtt tagjai... Dönthetünk!

Általában 14 éves korban bérmálkozunk. Ekkorra késznek tartják az embereket a bérmálás szentségének a felvételére. Megerősítést kapunk a hitünkkel kapcsolatban, ami végigkísér bennünket az életünkön, hisz e nélkül nem vehetünk fel más szentségeket. Szerintem jogosan várják el tőlünk ebben a korban az érettséget. Én késznek érzem magam a bérmálkozásra.