|
IMPRESSZUM
ARCHIVUM

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
|
CIKKAJÁNLÓ:
A kereszt: híd miértünk
Tekintsünk a keresztre úgy, mintha egy híd volna Isten és ember között....
tovább
|
Százéves az Ökumenikus Imahét
A keresztények egységéért végzett imahét éppen száz évvel ezelőtt kezdődött el az észak-amerikai Graymoorban...
tovább
|
Nagyböjti "edzésterv"
Mennyi áldozatot tudunk hozni véges célokért, de ha a Végtelenért kell áldozat, azon reklamálunk. A nagyböjti idő: edzés, és ennek az edzéstervnek
a lényege...
tovább
|
Beszélgetés Pigler Mónika Míra domonkos nővérrel
Az élet igazi értelmét kereste kamaszkora óta, de sorra csalódott a világ adta értékekben. Keresése mély krízisbe torkollott, ahol már semmi értelme a létnek. Ekkor Istenhez kiáltott, aki végül megmutatta neki a lét igazi értelmét, sőt...
tovább
|
A lourdes-i jelenés 150. évfordulója elé
Lourdes kezdettől fogva nemzetközi zarándokhely volt, időközben pedig Jeruzsálem és Róma mellett a harmadik legfontosabb zarándokhely lett a világon...
tovább
|
A tűz
Hat ember a véletlen folytán egy jeges éjjel sötétjében elhagyott szigeten találta magát, kezükben egy-egy darab fával....
tovább
|
A bűnt nem a bűnösök, hanem a szentek ismerik
A bűnt csak egy bűnmentes környezetből lehet igazán látni. Ha nem azonosulunk vele....
tovább
|
A rövidnyakú zsiráfok földjén
A földkerekség egyetlen más pontján sem éltek ezek az állatok, csak ezen a szigeten fejlődtek ki, mégpedig azért, mert kedvenc ételük - a törpe mangrove levél...
tovább
|
A kereszt: híd miértünk
Nagyböjt a Biblia évében
"Az Isten szava élő, átható és minden kétélű kardnál élesebb,
behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig,
megítéli a szív gondolatait és szándékait." (Zsid 4,12)
Azt hiszem, nincs ünnep előkészület nélkül. Legyen az bármilyen alkalom, nem érhet minket váratlanul. Különben úgy érezzük magunkat, mint akit fejbevertek, és mire felocsúdunk, vége mindennek, s csak később értjük meg, mi is történt igazából. Egy váratlan vendég a háznál, vagy amikor a temérdek munkában azt is elfelejtem, hogy ma van a névnapom... Előfordul.
A Nagyböjtben Urunk feltámadására készülünk. Hamar elrepül ez a rövid idő, napról napra közeledünk legnagyobb ünnepünk felé. Ne felejtsük el, hogy ezt az évet a Biblia évének szenteltük, ami megkönnyíti az előkészületünket. A mottó is ezt szeretné jelezni, hogy még inkább használjuk a Szentírást. Isten szava "szöveges üzenet" minden ember számára, tehát ilyen szándékkal vegyük kezünkbe a "könyvek könyvét." Megvizsgálni életem, gondolkodásmódom. Mindennap megújítani Istennel kötött szövetségem. Mi más állhat ezért előttünk most, mint a kereszt titka, melyből erőt és vigasztalást meríthetünk?
Tekintsünk a keresztre úgy, mintha egy híd volna Isten és ember között. A megváltás helye nem csak kifejezetten Jeruzsálem, vagy a Golgota, hanem a kereszt. Két darab gerenda, melyre rákötözik és rászegezik a "bűnöst", és hagyják, hogy meghaljon lassú, rettenetes halállal. Ez a kereszt köti össze az eget és a földet. Olyan, mintha hosszú időkre kettévált volna az ég és a föld, mintha egy szakadék tátongott volna a föld és a mennyország között. A kereszt kapcsolta össze ismét a kettőt, mint egy plusz-jel. Nem úgy, mint a matematikában, ahol az összeadás megváltoztatja a két számot, és egy új, harmadik jön létre belőle. Másképp kell érteni: a kapcsolatunk ismét olyan lett az Istennel, mint az ősbűn előtt, az ég újra lejött a földre, Isten lejött az emberekhez, s a földi ember újra Istené lehet egészen, szabadon.
Így lettünk hát újra Isten gyermekei, a kereszt vitt közelebb Őhozzá. Ennyire szeret minket az Isten, hogy Ő közeledett hozzánk, Ő építgette a hidat Közte és köztünk. Bennünk él, és mutatja, hogyan közeledjünk az Atyához, hogyan kell együtt élnünk az Atyával. Nem vagyunk már vakok, mindent tudunk, amit tudnunk kell, hogy hogyan kell élnünk, kapcsolatunk olyan mély és őszinte, mint amilyen mély két ember bizalmi kapcsolata, sőt, még mélyebb. És még annál is több van most, mint ami a Paradicsomban volt: közöttünk van Krisztus az Oltáriszentségben, aki utunk az Atyához.
Jézus nem kímélte magát, nem vonakodott feláldozni magát a kereszten. Nem semmiért, hanem értünk tette. Ezt jelenti a kereszt: híd miértünk. El kell hinnünk, hogy Isten valóban annak szánta. A hidat Krisztus építette számunkra, ezért egész életünkben hálát kell adnunk, és ily módon lesz az előkészületünk szomorúság helyett örömmé, mert a kereszt miatt léphetünk át Isten életébe és az örök életbe. Jézus maga mondja, hogy amikor böjtölünk, mosakod-junk meg, s legyünk vidámak (vö. Mt 6,17), hogy az emberek az Istentől kapott örömet lássák meg rajtunk. Nem felejthetjük el, hogy Jézus Krisztus hív bennünket: lélekben és igazságban (Jn 4,23) várakozzunk az Ő feltámadásának emlékezetére. Lelkiekben gazdagodjunk, közeledjünk Istenhez, s ez átjárja készületünket, egész életünket.
Nagyböjt - előkészület, elhatározás, lemondás, várakozás. Nem tudod, hogyan csináld? Isten szöveges üzenete a Bibliába van becsomagolva, csak el kell kezdeni kibontogatni. Használati utasítás, mely megmutatja, hogyan csináld helyesen, melyik úton haladj előre. Testvérem, nincs sok vagy kevés idő, sem hosszú vagy rövid előkészület. Most kezdd el, most indulj, hogy odaérj a feltámadás ünnepére, hogy együtt tudjunk ünnepelni. Ne maradj le és nekéss el! Készülj, böjtölj, engedd, hogy Krisztus Lelke éljen benned. Legyen szemed előtt a kereszt, mellyel az Úr visszaszerezte az életünket, s ne feledd: Krisztus vár rád!
Béres István rahói káplán

A Biblia évének megnyitása a Munkácsi Egyházmegyében
2008. január 1-jén a Munkácsi Egyházmegye templomaiban megnyitották a Biblia évét, és felolvasták a MKPK-nak ebből az alkalomból írt körlevelét. Munkácson, az egyházmegye székesegyházában Majnek Antal püspök nyitotta meg a Biblia évét, aki már az elmúlt év folyamán bejelentette, hogy a Munkácsi Egyházmegye is csatlakozik a kezdeményezéshez.
Az elmúlt években a Munkácsi Egyházmegye csatlakozott a MKPK által meghirdetett kezdeményezésekhez: 2006-ban a magyarság lelki megújulásáért folytatott imaévhez, 2007-ben a Szent Erzsébet emlékévhez, most, 2008-ban pedig a Biblia évéhez.
"Szüntelenül imádkozzatok!"
Ökumenikus imahét 2008
"Szüntelenül imádkozzatok!" Ez volt a 2008. évi ökumenikus imahét mottója, melyre január 20-27. között került sor szerte a világon. Munkácson január 22-én a református templomban nyitotta meg az egységért folytatott imaórákat Majnek Antal római katolikus és Zán-Fábián Sándor református püspök. Jelen volt még Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök, a munkácsi református hívek lelkipásztora, Dancs Edina és Róbert beosztott lelkészek, valamint a görög katolikus egyház képviselője.
Majnek Antal püspök beszédében megemlítette, hogy száz évvel ezelőtt kezdődött az egységért folytatott imaórák sorozata. Örömmel beszélt az ökumenikus nagygyűlések jelentőségéről is, melyeket Baselban, Grazban, legutoljára pedig Nagyszebenben tartottak, s amelyen ő is részt vehetett. Egyre inkább közelednek egymás felé a különböző felekezetek, egyre nagyobb az egység vágya. Ennek az útnak egyik pontja volt az Ökumenikus Charta aláírása a legtöbb felekezet részéről.
Valamennyi felszólaló kiemelte: Magyarországon - s ennek mintájára Kárpátalján is - az egyházak ökumenikus összefogására 2008-ra meghirdették a Biblia évét. Ebben az évben kiemelten odafigyelünk a Szentírásra, a benne található isteni üzenetre, hiszen Isten rajta keresztül is szól hozzánk. Zán-Fábián Sándor református püspök arról beszélt: nem új Bibliákat kell eladnunk, hanem mindenki vegye elő azt, ami otthon porosodik a polcon, s amit talán régóta nem is olvasott. Bízzuk életünket Krisztus vezetésére - s ezt a vezetést a Bibliát olvasva, annak szavait átimádkozva találhatjuk meg.
Az imaalkalom áldással zárult - valamennyi egyház képviselője megáldotta a jelen lévő, különböző felekezetekhez tartozó, az egységért közösen imádkozó híveket. Az imaórák a következő napokban a római katolikus, a görög katolikus, majd a roma református templomban folytatódtak. A beszédek és imák közben az egyes egyházak kórusai énekükkel tették teljesebbé a közös ünneplést.
Pápai Zsuzsanna
Százéves az Ökumenikus Imahét
Január az ökumené hónapja. Minden évben ekkor emlékezünk Szent Pál apostol megtérésére, és ehhez az ünnephez kapcsolódóan egy héten át imádkozunk a keresztények egységéért. A keresztények egységéért végzett imahét éppen száz évvel ezelőtt kezdődött el az észak-amerikai Graymoorban.
Az imamozgalmat az anglikán Spencer Jones és Paul Wattson kezdeményezték, akik Szent Péter székfoglalása és Szent Pál megtérése ünnepei közé eső napokra meghirdették a keresztények egységéért végzett imahetet. Kezdetben ezt egységnyolcadnak, oktávának is nevezték, majd a katolikussá lett Wattson, a Megbékélés Társasága alapítója a New York állambeli Hudson-öböl-ben, Graymoorban indította el ezt az imamozgalmat 1908-ban. A mozgalomba 1935-től kapcsolódtak be a katolikusok, nevezetesen Paul Cou-turier lyoni egyházmegyés pap, aki az ortodox menekültekkel már megfelelő kapcsolatot épített ki, és ott ismerte fel a keresztények egységének szükségességét. 1937-ben cikkekben fogalmazta meg, hogy a látható egységet a megtestesülés követeli meg, és maga a szeretet lényege is az egység felé halad. Gondoljunk bele, hogy egy család is akkor egységes, ha a tagok szeretik egymást. Azonban Couturier nem annyira az egység gyakorlati problémáját kívánta megoldani, mint inkább ennek a titkát megérteni. Vagyis, hogy mi az igazi egység, amit Jézus kért az utolsó vacsorán, hogy "legyenek mindnyájan egy." A keresztények egységéért végzett imádság alapja tulajdonképpen Jézus imája, amit gyakorolnunk kell. Ehhez társul az alázat és a bűnbánat, s ez a három kifejezés - ima, alázat és bűnbánat - teszi valójában lehetővé, hogy valamennyi felekezet (hiszen a kereszténység nagyon sok egyházi közösséget is képvisel) azonos irányt vegyen, és a keresztények egységéért végzett egyetemes imahét ezt szeretné elősegíteni.
Bár maga a kereszténység még nem egységes, az érte végzett imádság az ökumené elsőrendű kérdése lett. Jól tudjuk, hogy ez a vágy egyidős a kereszténységgel, és Krisztus végakaratára vezethető vissza. A János-evangélium 17. fejezetében az utolsó vacsora alkalmával Jézus ezt kéri Atyjától: "Legyenek mindnyájan egy, amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem." Ezen a szentírási idézeten alapul az ökumenikus mozgalom. Sajnos a keresztények az emberi gyengeségből fakadóan nem mindig tudtak eleget tenni ennek a kérésnek, s már az első századokban mutatkoztak szakadások, melyek később kiteljesedtek. Ezek közül a két legismertebb 1054-ben a kelet-nyugati, 1517-ben pedig a nyugati egyházszakadás volt. Ezek mind a mai napig sebek az egyház testén. Az ökumenikus imahét világszerte elterjedt esemény, amelyet évente rendeznek meg, általában január 18. és 25. között.
A nagyobb összefogás mindig előttünk áll. A Charta Oecumenica megmutatta, hogy az európai egyházak össze tudnak fogni. Az ökumenikus nagygyűlések - Basel, Graz és Nagyszeben - szintén ezt valósították meg. A nagygyűlések nyilatkozatai esetében szükséges, hogy ezek a helyi egyházak szintjén, tehát ne csak akadémikus vagy pedig egyházi vezetői szinten fogalmazódjanak meg, hanem a hívek között is. Szükséges, hogy ők is megéljék ezt az ökumenét, ezt az egységet. Az első, amit hangsúlyozni kell, hogy az imádság ne csak az imahétre korlátozódjon. Pontosítani kell, mit tanítunk egymás egyházairól az egyházi iskolákban vagy a hitoktatásban. Át kell néznünk a saját történelemkönyveinket, hittankönyveinket, hogy pozitív módon mutassuk be a másik egyházat, és keressük a kapcsolódási pontokat. A társadalomban nagyon sok kihívás jelentkezik, amelyek esetében közösen kell fellépnünk. Ilyen például - csak két szempontot említek - a házasság és a család épsége, illetve védelme. A másik pedig, amelyet XVI. Benedek pápa is már nagyon sok területen hangsúlyozott (legutóbb a 2005-ös, Deus caritas est kezdetű enciklikájában, amely az Istenről és a szeretetről szól), a szeretetszolgálatban való összefogás. A társadalomban mindig vannak szegények, rászorulók, szenvedők, s ezen a ponton az egyházak szintén összefoghatnak, és hitelességüket, az evangélium reményét csillanthatják fel a keresők előtt, mivel Európa és Magyarország is szekularizálódik, és a mai emberek a gyakorlati materializmus igézetében élve gyakran elfeledkeznek azokról az alapvető kérdésekről, amelyek az emberhez leginkább méltók. A keresztény egyházak összefogásával fel tudjuk mutatni Krisztust, aki az egész világ, Európa és a magyarországi egyházak reménysége is.
A Magyar Kurír alapján
Uram! Múltamat irgalmasságodba - jelenemet szeretetedbe - jövőmet gondoskodásodba ajánlom.
Pió atya

Isten irgalma oly nagy, hogy könnyebb megmenekülni, mint elveszni.
Vianney Szt. János

Én vétkeztem - te viszont eltűrted.
Én elhagytalak - de te még mindig törődsz velem.
Ha bánkódom - megbocsátasz.
Ha visszatérek - befogadsz.
Sőt, ha halogatom a visszatérést - vársz rám.
Visszahívsz - ha eltévedek.
Édesgetsz - ha ellenállok.
Megvárod, míg fölébredek kábultságomból.
Magadhoz ölelsz - ha visszatérek.
Szent Ágoston

Krisztusunk, ki elfogadod
a keresztet az emberek kezéből,
hogy Isten embereket üdvözítő
szeretetének jelévé tedd,
add meg nekünk és korunk minden emberének,
hogy higgyünk e határtalan szeretetben,
s átadván a kereszt jelét az új évezrednek,
a megváltás hiteles tanúi lehessünk.
Krisztusunk, aki elestél bűneink súlya alatt és fölkeltél megigazulásunkra,
kérünk, segíts minket és mindazokat, akiket földre sújt a bűn, hogy fel tudjunk kelni és folytatni utunkat.
Krisztusunk, aki eljöttél e világba,
hogy meglátogasd azokat,
akik várják az üdvösséget,
add, hogy a mi nemzedékünk
fölismerje látogatásodnak idejét,
és része legyen megváltásod gyümölcseiben.
Ne engedd, hogy miattunk
és az új évszázad emberei miatt sírni kelljen,
mert visszautasították az irgalmas Atya kezét.
II. János Pál

Istenem, tiéd a hatalom, a bocsánat,
a gyógyítás és a nagylelkűség.
Fordulj felém, aki remegek
feneketlen szakadék-börtönömben,
mert elborít a sár, lehúz bűneim lánca.
Uram, te mindig jót teszel,
fény vagy a sötétségben, az áldás bősége,
irgalmas és együttérző barátja az embernek.
Te könnyen lehetővé teszed azt,
ami lehetetlen.
Tűz vagy, ami elnyeli bűneimet,
sugár, mely végtelen titokban meríti el
az egész világmindenséget.
Ó, Áldott, emlékezz meg rólam
nagy irgalmadban,
és ne igazságodban!
Szabadíts meg engem, bűnöst,
a halálos megszégyenüléstől,
hogy békességed Szent Lelke
megpihenjen bennem, ó, Mindenható!
Nareki Szent Gergely

Emlékezzél, Urunk, egyházadról! Szabadítsd meg minden gonosztól! Tedd tökéletessé a szeretetben! Forraszd egységbe népedet a világ négy égtájáról, és vezess el mindenkit országodba: ebbe a Szent Istenországba, amelybe őket meghívtad!
Őskeresztény ima

Hogyan látom az ökumenizmus jövőjét?
Kárpátalja sajátos földrajzi elhelyezkedésének köszönhető, hogy a területen több nemzetiség is jelen van. Ez nem új dolog. Ennek a nemzeti s vallási egymás mellett élésnek több száz évre nyúlnak vissza a gyökerei. Kultúrák, hagyományok, vallási szokások keveredtek, de az emberek ugyanúgy becsülték egymást és tiszteletben tartották egymás szokásait. Bár nemzeti sokszínűség volt, mégis mindig érezhető volt az egység. Valami egybefogta, eggyé tette őket: az Istenbe vetett hit.
Napjainkban, az elanyagiasodott, rohanó világban a többségnek sajnos már nem ezek az értékek fontosak, amelyek meghatározzák hovatartozásukat, egységüket. Az emberek eltévelyedtek. Rohannak a jobblét, az önmegvalósítás, a kiteljesedés után. A reklámok is azt hirdetik: "Vedd meg, mert megérdemled, mert jár neked! Ha nem ezt használod, nem vagy teljes értékű ember!" Ezen elvárások és megfelelések közepette az ember elfeledkezik élete igazi értelméről: az isteni szeretetről. Érezhető, hogy társadalmunk, embertársaink sóvárognak valami után. Hiányzik az életükből valami, amit nem tud pótolni ez az anyagias világ, de még maguk sem tudják megfogalmazni, hogy mire vágynak, mire szomjazik a lelkük.
A rendszerváltást követően mindenki szabadon gyakorolhatta vallását. Ám a kezdeti lelkesedést követően mégis sokan távol maradnak a vasárnapi szentmisétől, istentisztelettől - és magától Istentől.
Minél távolabb van valaki Krisztustól, annál inkább felelősek vagyunk érte mi, keresztények. Minél inkább elveszettnek érzi magát körülöttünk a világ, annál inkább elébe kell mennünk annak, aki kétségbeesve keresi a helyét ebben a rohanó társadalomban.
Ahhoz, hogy segítő kezet tudjunk nyújtani, ki kell lépnünk templomaink, egyházközségeink falai közül, a vallásos emberek megszokott közösségi életéből, hogy elvigyük Krisztust azokhoz is, akik talán önhibájukon kívül nem hallották az igazi örömhírt. Vagy ha hallottak is valamit az egyházról, eltorzult képet kaptak róla, ami alapján nem születhetett meg bennük a vágyódás az egyház és Isten iránt. Éppen ezért nekünk, keresztényeknek kell összefognunk, hogy az ökumené szellemében megismerjük egymást. Ne a különbözőt, hanem a közöst keressük, ne azt, ami szétválaszt, hanem ami összetart bennünket, mert csak közös erővel, a megélt egységgel tudjuk megmutatni a kereszténység igazságát, erejét és jövőjét.
Ennek az összefogásnak vannak már helyi kezdeményezései az ökumenikus imahét keretein belül, amikor görög katolikus, református, valamint pravoszláv testvéreinkkel együtt imádkozunk. Az elfogadó szeretetet azzal is meg tudjuk élni, hogy ellátogatunk a református istentiszteletekre, a pravoszláv szertartásokra. Így nem csak saját hitünkről teszünk tanúságot, hanem nyitottak vagyunk a másik vallásának elfogadására is.
Az ökumenizmus szerintem fejlődésben van. Bár egyes egyházközségek még mindig nem nyitottak az ökumené irányába, idővel és példaadással talán ők is belátják ennek fontosságát és szükségességét. Az ökumené nem csak egy-két ember tevékenységén múlik, hanem az egész egyházközségén. Olykor az okoz nehézséget, hogy egy egyházközség bizonyos része nem hajlandó szeretettel fordulni a más vallású hívők irányába, inkább megmarad a saját konzervatív világában.
Mindenki számára élményt jelent, ha látja és tapasztalja, hogy örömmel és megértéssel tudnak egymás felé fordulni az emberek. Továbbra is törekednünk kell az ökumenére, s ezen belül a másik ember megértésére, elfogadására.
Mindannyian egyek vagyunk Jézus Krisztusban!
Demjén Izabella
Közelebb Jézushoz, közelebb a Másikhoz
Nagyböjti "edzésterv"
A hölgy, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a társaság középpontja legyen - s volt annyira szép, hogy butaságát megbocsáthattuk - éppen a második szendvicshez nyúlt, amikor szót kért tőlünk. Ünnepélyesen bejelentette, hogy "ez az utolsó szendvicse húsvétig!", örül a böjt közeledtének, úgyis "fogyózni" szeretett volna.
Minden normális férfi tudja, hogy a "fogyózásról" azok a nők beszélnek, akiknek semmi szükségük rá, de ezzel a módszerrel csalják ki környezetükből a dicséretet.
Egykori lelkiatyám "kampós alázatosságnak" nevezte ezt a magatartást. Könnyen megtanulhatjuk. Addig kell szidnunk magunkat barátaink körében, amíg el nem kezdenek bennünket magasztalni.
A "bejelentést" tevő hölgy gyönyörű búzavirágszemével körülnézett a szobában, és várta a jól ismert hatást. .. Ez esetben nem volt szerencséje... Azt mondtam neki: a böjtnek semmi köze a fogyókúrához, a böjt nem a szépségszalonok ajánlatlistáján szerepel; ha te csak azért "böjtölsz", hogy szebb legyél, akkor kár elkezdened. Mire való a böjt? Miért beszélünk negyven napon át önmegtagadásról, áldozatról, lemondásról? Annyi bajjal jár az életünk, minek még "külön keresztet" keresni a nyakunkba?
Honnan bennem a nagyböjt szeretete? Hiszen nem vagyok fakír, nem járok fájdalomelviselési kurzusra, s ha lyukas a fogam, én sem allelujázni kezdek, hanem megyek a fogorvoshoz.
Olvasom a nagyböjti könyörgéseket. Mindegyik arra buzdít, hogy az áldott nagyböjti időt használjam föl lelkem erősítésére, tisztítására, s vegyek át valamit Jézus szenvedéséből. Miért kell ez az út? Mi az értelme? Miért kívánja tőlem Jézus, hogy kereszttel a vállamon menjek utána? Miért nem mehetek "csomag" nélkül? Miért kell elvesztenem az életemet, hogy megnyerjem azt?
.. Miközben sokasodnak bennem a miértek, csöngetnek... Egy vőlegény áll a kapuban, s jelenti, hogy nem jöhet a megbeszélt időben jegyesoktatásra, mert edzése lesz. Kezembe veszem a határidőnaplót, új dátumot keresünk, s közben "megvilágosul" az agyam... Mit megtesz egy birkózó azért, hogy helytálljon a versenyen. Mennyi áldozatot hoz egy színésznő, hogy a színpadon jól szerepeljen. És sorolhatnám tovább a példákat, de Szent Pál megállít és azt kérdezi tőlem: komolyan veszed te az örök életet, vagy csak beszélgetsz róla?... Pirul az arcom.
Mennyi áldozatot tudunk hozni véges célokért, de ha a Végtelenért kell áldozat, azon reklamálunk. A nagyböjti idő: edzés, és ennek az edzéstervnek a lényege:
Közelebb Jézushoz
Máté evangélistától ismerem ezt a jelenetet, hogy egy beteg gyermek édesapja "ezekkel a szavakkal" keresi föl Jézust: "Uram, könyörülj fiamon!... Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani"...
Miután Jézus meggyógyítja a fiút, a tanítványok kíváncsiak lesznek arra, hogy ők miért voltak tehetetlenek a betegséggel szemben. S akkor Jézus "gyönge hitüket" okolva megjegyzi: "ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel." (Mt 17,14-21).
Most tanulják a tanítványok, hogy Jézushoz hasonlítani nem olcsó lelkesedést jelent. Nem szavainak, mozdulatainak, gesztusainak "utánzását" jelenti, hanem azt kellene tenniök, amit Ő tesz - imáival és böjtjeivel együtt. Enélkül nincs "eredmény", nincs csodálatos gyógyulás, nincs szívek megbékélése, enélkül csak vallásos tanfolyamvezetők lehetnek, de nem apostolok.
Nagyböjt napjai azt a ragyogó esélyt kínálják nekünk, hogy komolyan vegyük Jézus követését. Komolyabban, mint azelőtt!
Mi mindent veszünk mi itt komolyan! Mennyi felesleges, tünékeny dologra, porrá váló valóságra áldozunk iszonyatosan sok energiát! S egyszercsak homlokunkon a hamu - a mulandóság mementója - és megkérdezi tőlünk: mire való az, amit teszünk, mi a fontos számunkra, mire pazaroljuk az életünket? Magtárainkat nagyobbítjuk? Csűreinket tágítjuk? Veszünk még két hűtőládái?... Te esztelen gyűjtögető - hallom a jézusi szót - még ma éjjel számot kell adnod magadról, s oly szegény leszel, mint egy üres csigaház. Jézus figyelmeztetése nem ijesztgetés, hanem a fontossági sorrend betartására való buzdítás.
Ha egyszer komolyan megvizsgálnánk, hogy mi fontos nekünk egy napban, egy héten - lenne-e különbség az ateisták értékrendje és a mi értékrendünk között? Nem ugyanazokért a javakért szaladgálunk mi is, mint ők? Nem ugyanazok a dolgok izgatnak-e bennünket is, mint őket? Nem csak miséket és imákat mellékelünk szigorúan "pogány" nyüzsgésünkhöz?
A Jézushoz közeledés legfőbb jele a másik emberen látható. Azon az emberen, akiben Jézust valóban szeretjük. A nagyböjti idő komolyan vételének legfőbb bizonysága.
Enzsöl Ellák Szeretet-hittan c. könyvéből
A következő számban folytatjuk
A semmit megtapasztalva találtam rá a Mindenségre
Beszélgetés Pigler Mónika Míra domonkos nővérrel
Az élet igazi értelmét kereste kamaszkora óta, de sorra csalódott a világ adta értékekben. Keresése mély krízisbe torkollott, ahol már semmi értelme a létnek. Megérezte a semmit, a vákuumot, amiből úgy látta, ember már nem húzhatja ki. Istenhez kiáltott, aki végül megmutatta neki a lét igazi értelmét, sőt... a Rá jellemző nagylelkűséggel egy csodálatos hivatással ajándékozta meg.
Pigler Mónika Míra domonkos nővér tavaly augusztusban tette le örökfogadalmát, jelenleg itt, Kárpátalján, a többi nővérrel együtt vezeti az ungvári Szent Gellért Diákkollégiumot, és pasztorációs feladatokat lát el az egyházközségben. Nemrég egy interjú keretében mesélt a megtéréséről, hivatásáról, Istenről.
- Gyerekkorod, neveltetésed hogyan befolyásolták a későbbi megtérésedhez vezető utadat?
 |
Míra nővér szüleivel és unokahugával |
- Úgy tűnhet, hogy semmiképp nem befolyásolták, nem kaptam keresztény nevelést. Viszont utólag visszanézve a szüleim nagy szeretete, a megbocsátásra való készségük és alázatuk vezetett engem a krisztusi szeretet felé. Paradox módon épp a keresztény tanítás hiánya adta az erős motivációt a személyes kereséshez. Először tizennégy éves koromban merült fel nyomasztó módon az élet értelmének kérdése: miért születnek meg az emberek, ha egy idő után meg kell halniuk? Ettől kezdve hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan gyűjtöttem az okokat, amiért érdemes élni.
- Sikerült összegyűjteni őket?
- Több érték merült fel, amit a világ ad, ami alapot adhat az élethez. Az egyik volt a barátság. Azt gondoltam, hogy a barátok azok, akik értelmet adnak az életünknek. De tapasztaltam, hogy egy barát sem érthet meg teljesen, és nem lehet mindig ott, amikor szükségem van rá.
Hasonló volt a szerelem. Megtapasztaltam ezt az érzést is. Rájöttem, hogy amire igazán vágyom, azt nem tudja megadni, még akkor sem, ha beteljesül.
A tudásban is kerestem a választ, az igazi értéket. Ezért mentem egyetemre filozófiát tanulni, hátha megtalálom az értelmi választ minden tudomány gyökerében, a bölcsességben. Azonban itt sem kaptam személyes, számomra életadó választ, csak a kérdések szaporodtak, bonyolódtak.
Az élet olyan utat is megnyitott előttem, ami könnyű anyagi biztonságot nyújtott volna - egy nagyon jómódú férjjelölt képében. De ettől a személytelen életformától visszariadtam, mivel csak a pénz lett volna a legfontosabb, az alapján mérték meg egymást jövendőbelim ismerősei, barátai.
Alapvetően saját jövőbeli családomban sem bíztam már, látva a környezetemben élő családok boldogtalanságát, a válásokat.
Végül az asztrológia, jóga és más ezoterikus dolgok iránt kezdtem érdeklődni, de azok válaszai is csak a peremét érintették az életemnek. Szép lassan minden földi értékben csalódtam, és beláttam, hogy emberi módon nem lehet az engem gyötrő kérdésekre válaszolni.
- Ezután mi történt?
- Mikor ott tartottam, hogy semmi nincs, amiért érdemes élni, egy hónapig egyfajta vákuumban éltem. Ez az egyetem vége felé történt. Gondolkodtam azon is, hogy öngyilkos legyek, de nem tudtam megtenni. Talán, mert a keresztség szentsége védett. Emellett az is felmerült, hogy talán mégis van valami "odaát", esetleg hibát követek el és már nem tudom visszafordítani. És persze az életösztönöm is tiltakozott az öngyilkosság ellen. Sem élni, sem meghalni nem tudtam; egy értelmetlen, rettenetes és fájdalmas vákuumban éreztem magam.
Volt egy rózsafüzérem emléktárgyként, amit még Esztergomban vettem, mert szép volt, de nem tudtam, mire használják. Az albérleti szobámban az ágyam melletti lámpán lógott. Egyszer, amikor ebben az állapotomban gyötrődtem, egy gondolat fogant meg bennem: más ember rajtam nem tud segíteni, én magamon sem tudok, ha van Isten, segítsen rajtam Ő! Ekkor azt láttam, hogy a rózsafüzér feszülete nagyon lassan felém fordul. Ezt úgy éltem meg, hogy maga Isten fordul felém. Éreztem, hogy ott van a szobámban Valaki, aki érti, hogy mi bajom van, hogy miért gyötrődöm, és nagyon mélyen együtt érez velem. Mintha lehullott volna egy fal, ami addig eltakarta előlem Istent. Azt is tudtam akkor, hogy ő Jézus. Sírtam. Azért is, mert megtalált, és azért is, mert ennyi időt elpazaroltam, hogy nem ismerhettem ezt az Istenembert, akinek a szeretetére eddig tudatlanul annyira vágytam. Értelmi szinten is biztonságot nyújtott megismerése, hisz Ő tudja, mi az értelme életemnek, mi a feladatom. Innentől már csak az érdekelt, hogy egyre jobban megismerjem Őt, és minden eddigi gyötrő kérdésemre megkapjam Tőle a választ.
- A megtérésed után kirajzolódott-e valamilyen gyakorlatias út az életedben, amelyen el tudtál indulni?
- Akkor még nem. Továbbra is úgy tűnt, hogy semmi nincs, amiért érdemes lenne élni, egyedül Jézus megismerése, közelsége volt fontos, aki majd vezet utamon. Elmentem egy barátnőmhöz, akitől tudtam, hogy keresztény, és megkérdeztem, hogyan lehet ezzel a Jézussal kapcsolatba kerülni. Ő vitt el a domonkos atyákhoz, ahol keresztény oktatásra kezdtem el járni. Első életgyónásom-kor azt tudtam meg, hogy állapotbeli kötelességem a férjhez menés. Akkor teljesen Istennek való engedelmességként fogtam fel, hogy keresnem kell egy alkalmas keresztény férfiút, akivel a szentségi házasságot megélve mindketten szentek leszünk. Nem merült fel bennem, hogy újból a szerelemre vagy a családra vágyjak, csak Isten akaratát akartam teljesíteni.
- Beszélgetésünk elején említetted, hogy mindenben csalódtál, ami földi cél vagy érték lehetne egy ember életében. Megtérésed után nem változott meg a viszonyulásod ezekhez a dolgokhoz?
- De igen. Visszakapták az értelmüket. A gyógyulásomnak egy magas foka volt, amikor el tudtam hinni, hogy van boldog házasság azoknak, akik beengedik kapcsolatukba Istent. Az egész világ és benne minden, amiben eddig csalódtam, visszanyerte értelmét. Mindez a látásmód romjaiból épült újjá, Isten fokozatosan építette fel bennem. Bizonyára még most is van, aminek épülnie kell...
- És hogyan ismerted fel szerzetesi hivatásodat?
- Mint már említettem, Isten akaratának tekintettem azt, hogy házastársat találjak, de legbelül nem vágytam rá. Nem tudtam, hogy van más út. Fel sem merült, hogy szerzetes legyek.
Akkoriban fejeztem be a debreceni egyetemet és Pestre kerültem dolgozni. A debreceni domonkos atyák átadtak a budakeszi domonkos nővéreknek, hogy folytatódjon a keresztény képzésem. Ott találkoztam először női szerzetesi életformával, láttam és elcsodálkoztam azon, hogy fiatal, egészséges nők Istennek élve együtt laknak, habitust viselnek, imádkoznak. Az volt vonzó számomra, hogy nem kényszerből teszik ezt, mint ahogyan filmekben lehet látni, amikor elmegy apácának valaki, mert kényszerítik, vagy mert már nem tud férjhez menni. Megjegyzem, még keresztények körében is tartja magát ez az értelmezés! Láttam, hogy boldogok voltak.
Egy fiatal szerzetesjelölt lányt készítettem fel főiskolai felvételire. Sokat beszélgettem vele a hivatásról, és azt vettem észre, hogy már-már irigykedem rá. Éreztem, hogy igazából én is annyira vágyom erre az életre, de alkalmatlannak és méltatlannak tartottam magam, visszanézve az addigi életemre. Akkoriban volt a bérmálásom. Nem sokkal ezután mertem feltenni Istennek a kérdést: mire hív? Időt is adtam Neki: mivel ez tavasszal történt, kértem, hogy nyár végére adja meg a választ a hivatástisztázó lelkigyakorlaton, ami a nővéreknél lesz. Mindennap imádkoztam ezért. És amikor megérkeztem a lelkigyakorlatra, a nővér szeméből, aki ajtót nyitott, kiolvastam a választ: "Megérkeztél, Isten hozott itthon! "
 |
Az örökfogadalom |
- Mennyire volt könnyű vagy nehéz az utad, lelki érésed az örökfogadalomig?
- A hivatástisztázó lelkigyakorlaton még úgy éreztem, hogy félek. Hisz azok a körülmények, mint mondjuk a világtól való egyfajta elzárt élet, a habitus viselése és más megkötöttségek még nagyon idegenek voltak számomra. Azonban a harmadik napon kaptam egy szép választ a Jóistentől. Egy nagyon mély, minden vágyamat kielégítő boldogságot, a teljes önazonosságot tapasztaltam meg egy pillanatra az imádságon belül, és megértettem, hogy Isten ezen az úton akarja ezt megadni nekem. Tiltakozni kezdtem, hogy nem szeretnék ilyen zárt életet élni, és erre azt a választ kaptam, hogy nem kell ezen az úton elindulnom, boldog lehetek házasként is, de azt a végtelen és mély boldogságot, amit ott egy pillanatra megízleltem, azt szerzetesként tudom megélni. Az, hogy Isten nem ragaszkodik ahhoz, hogy egészen az Övé legyek, nekem kihívást jelentett. Kicsit felháborodtam: ilyen könnyen elengedne? Ugyanakkor azt is éreztem, hogy Isten nem kényszerít, hanem szabadon enged. Ez volt, ami megadta az utolsó lökést a döntésemhez.
A noviciátust úgy éltem meg, mint egy hosszú lelkigyakorlatot, ami csöndben zajlik, miközben Isten titokzatos módon gyógyít. A noviciátus után az ideiglenes fogadalmas években mélyült a kapcsolatom közösségemmel, megtapasztaltam irgalmas szeretetük gyógyító voltát, és a saját szeretetadó képességem is csiszolódott, talán tisztult. Mindeközben külső és belső szabadságom folyamatos növekedését éltem meg. Örökfogadalmam különleges ajándéka volt többek közt, hogy Jézus addig számomra soha nem tapasztalt személyességgel lépett be az életembe, amelyért nem győzök hálát adni azóta is mindennap.
Maga a fogadalom fel nem fogható kegyelem. Hiszen a fogadalmat a jövőre vonatkozóan tesszük, ahogyan a házasok is egy életre elkötelezik magukat. Azonban nincs biztosíték, hogy ezt be tudom tartani. Én azt éltem meg az első fogadalmam és az örökfogadalmam letétele alatt is, hogy Isten teszi a fogadalmat. Én kimondom a szavakat, de Ő a biztosíték arra, hogy velem marad végig és segít a hűség megtartásában.
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
A lourdes-i jelenés 150. évfordulója elé
Százötven évvel ezelőtt, 1858. február 11. és július 16. között a Szűzanya tizennyolcszor jelent meg az egyszerű falusi kislánynak, Bernadettnek Franciaországban, a lourdes-i sziklabarlangban. XVI. Benedek pápa teljes búcsú elnyerését engedélyezte ennek az évfordulónak kapcsán, s a jubileumi ünnepségen & maga is részt vesz majd Lourdes-ban.
 |
a lourdes-i szűzanya |
2007. december 8-án, a Szeplőtelen fogantatás ünnepén nyitották meg Lourdes-ban a kegyhely fennállásának 150. évfordulóját ünneplő emlékévet, amelynek néhány kiemelkedő eseményén XVI. Benedek pápa is részt vesz.
Lourdes kezdettől fogva nemzetközi zarándokhely volt - fogalmazott Jacques Perrier, Tarbes és Lourdes püspöke. Időközben pedig Jeruzsálem és Róma mellett a harmadik legfontosabb zarándokhely lett a világon. Abban is különbözik más zarándokhelyektől, hogy a betegek itt különösen kivételes helyet kapnak - mondta a püspök.
Az Egyház eddig 67 csodás gyógyulást ismert el Lourdes-ban. Ezekről a gyógyulásokról jelenik meg nemsokára Patrick Theillier, a lourdes-i orvosi iroda vezetőjének könyve, amelynek előszavát Christoph Schönborn bíboros írta. Theillier 1998 óta vezeti az irodát, 25 éven át gyakorló orvos volt.
 |
Bernadett, a látnok |
Az utóbbi 150 évben több mint 7000 gyógyulást regisztráltak az irodában, közülük azonban csak 67-et ismertek el tudományosan nem magyarázható gyógyulásnak. Az egyház feltételei e tekintetben mindig is nagyon szigorúak voltak: akkor ismeri el megmagyarázhatatlannak a gyógyulást, ha a betegség gyógyíthatatlan; ha szervi eredetű vagy baleset idézte elő, illetve ha a gyógyulás spontán, tényleges és tartós.
 |
Lourdes madártávlatból |
A lourdes-i történet 1858. február 11-én kezdődött, amikor a 14 éves pásztorlány, Bernadette Soubirous először látta a "fehér Asszonyt". A kislány elmondása szerint az "Asszony" egy forrást mutatott neki, hogy abból igyon, tartson bűnbánatot, és mondja meg a papoknak, hogy építsenek itt egy kápolnát, és tegyék zarándokhellyé. A helyi püspök 1862-ben, XIII. Leó pápa 1891-ben ismerte el a jelenéseket.
Lourdes napjaink egyik legjelentősebb zarándokhelye. Minden évben több millió zarándok érkezik a Pireneusokban található 16 000 fős kisvárosba, köztük több tízezer beteg és fogyatékos ember. A fizikai gyógyulásnál sokkal többen élnek át lelki gyógyulást, kapják vissza lelkük békéjét, mely aztán erőt ad nekik betegségük türelmes viseléséhez.
Évente mintegy hatmillióan látogatnak el Lourdes-ba, a jubileumi évben kb. 8 millió zarándokra számítanak.
A Magyar Kurír alapján
A tiszta életért
A Magyar Kurír interjúja Roska Péter atyával
|
A család értékének megrendülése egész súlyos tüneteket mutat. A születések száma radikálisan visszaesett, bomlékonyak a házasságok, a szex egyeduralma megtörni törekszik a házasság, a hűség, a szerelem, a nő értékét, megnövekedett a házasságon kívül született, sérült gyermekek száma, egyre gyakoribbak a különböző pszichés betegségek, és pótcselekvésként mind többen élnek kábítószerrel, vagy alkoholisták lesznek.
A sok negatív jelenséggel szemben Nyugaton, mindenekelőtt az USA-ban már sokféle módon igyekeznek fellépni katolikus és keresztény szervezetek, s Magyarországon is megindultak már hasonló kezdeményezések. Ezért rendezett találkozót január 9-én Budapesten az Országos Lelkipásztori Intézet, hogy a lelkiségi mozgalmak, közösségek, ifjúsági lelkipásztorok, missziós és iskolai modellek képviselői arról beszéljenek: milyen útjai vannak a fiatalok körében a tiszta életmód népszerűsítésének.
A találkozó alapgondolata az volt, hogy elsődlegesen nem "valami ellen" kell harcolnunk, a bűnöket ostoroznunk, hanem a fiatalokat a "normális emberi élet" szépségével szeretnénk megismertetni, a Krisztusban megélt harmonikus élet, kapcsolatok építése felé vonzani, aminek szerves része a szexualitás terén megélt tisztaság, a hűség, a felelősség vállalása is. Ezen a közös alapon állva tudnak egymással kapcsolatot találni a különböző irányból induló, különböző felfogású kezdeményezések.
Az egyik tapasztalatban elhangzott: "Jogos, hogy az embernek az jut eszébe először, hogy a tisztaság a mai világban ciki, és vonzóvá kellene tenni, de fordítsuk csak meg: valójában vonzó, csak a mai világban tették cikivé... Az ember szíve mélyén van egy vonzódás, keresés, ami erre rezonál, de ezt a világ cikinek kiáltotta ki. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez az emberből fakad, és a fiatalokban fel lehet ébreszteni a felismerést, hogy tulajdonképpen ez lenne a természetes." |
Péter atyát, a konferencia egyik kezdeményezőjét Horánszky Anna kérdezte
- Tisztaság, tisztának lenni: ez a mai világban, a mai fiatalok számára "ciki". Hogyan lehet mégis vonzóvá tenni ezt az ideált?
- Az egyik út, amikor széles körben felnyitjuk a szemeket, hogy a tisztaság a normális, szép, értelmes életnek az útja. Az ember meggyőzhető, ha logikusan gondolkodik. Tomka Ferenc atya például a fiatalokkal leíratja, hogy milyen házasságban szeretnének élni, milyen családot szeretnének, és melyek az ehhez vezető értelmes, logikus lépések. Az egyszerű emberi ráció megmutatja, hogy az ember különbözik az állattól, és a szexualitásnak megvan az emberileg szépen élhető formája. És ezt be is lehet látni. A másik szempont a keresztények számára fontos: tisztán látni azt, hogy ez Jézus szándéka, és nem valamiféle ósdi prűd elgondolás. Ahogy II. János Pál pápa mondja, Krisztus megmutatja az embernek, hogy ki az ember - márpedig ő határozottan a tisztaságot kéri tőlünk. A keresztény körben elharapózott paráznaságnak az egyik gyökere az, hogy a személyek nem figyelnek igazán Krisztusra és az ő akaratára. A társadalomban széles körben elterjedt paráznaságnak pedig az az oka, hogy az emberek nem tudják, nem is gondolnak bele, hogy mit csinálnak. Az a tapasztalatom, hogy amikor nyíltan beszélek erről a kérdésről a fiatalokkal, nem tabutémaként kezelik ezt, hanem figyelnek és értelmes dolgokat mondanak. Ha az ember kicsit meg-pedzi ezt a kérdést, sok mindent képesek belátni maguktól.
- A mai fiatalok közül sokan úgy állnak hozzá ehhez a kérdéshez, hogy "nekem ez így is jó"... ket hogyan lehet megszólítani?
- Az első kérdés az, hogy tizenöt év múlva is vonzó lesz-e számára? Aki ilyen mentalitással éli fiatal éveit, nem gondol bele, hogy a parázna életmódnak milyen következményei vannak. Lehet, hogy kínlódik, mert a szülei elváltak, mert az apja hűtlen, mert problémák vannak a környezetében, mindezeket azonban nem vetíti le odáig, hogy ha nem figyel arra, mit csinál a testével, ő is ugyanilyen dolgoknak lesz a forrása. A tiszta életformának az igazán vonzó oldalát tanúságtételekkel lehet megmutatni: "elmondjuk Neked, mit jelent nekünk, hogy tisztán járunk együtt." Bíró László püspök atya szokta mondani a hittanórán: "próbáld ki, hogy két hétig a kezét sem fogod meg, és meglátod, hogy mennyivel többet tudsz meg róla szellemileg, lelkileg!"
- Ennek az ideálnak az átadásában nyilván kiemelt szerepe lehet azoknak a helyzeteknek, amikor kortárs fiatalok adják át a tapasztalataikat egymásnak.
- Valóban, és ezt itt is tapasztaltuk. A Filia Közösség tanúságtételét vagy a Regnum Christi "Tiszta divat" nevű kezdeményezését minden jelenlévő üdítőnek találta, főleg azért, mert ezekből látszott, hogy "nemcsak mi öregek beszélünk erről". Alapvető pedagógiai elv, hogy a fiataloknak kortársaik tudják jól közvetíteni az értékeket, de legalább ilyen fontos, hogy a fiatalok a nevelők, tanárok, papok személyében is támaszt találjanak Többek között ezért fontos számunkra, hogy elsősorban a vezetőket fogjuk össze ebben az ügyben.
- Mi lesz a folytatás? Március végén imakonferenciával folytatódik az, ami most elkezdődött.
- Pontosan még magunk sem tudjuk, hogy kezdeményezésünk milyen irányba fog kiterjedni. Kaptunk egy jelet a Szentlélektől, hogy valamit tennünk kellene. Hogy azután kiben mit indít el az Úr, és ki a maga helyén, módján kit fog megszólítani, azt bízzuk Őrá! Nem mozgalmat akarunk alapítani, hanem engedni, hogy a Szentlélek mozgasson bennünket. Fontosnak érzem, hogy ne csak beszéljünk és konferenciákat tartsunk. Itt nem egy prekoncepcióról van szó, vagy arról, hogy mi "tudjuk a tutit" és elmondjuk a másiknak, hanem együtt is imádkozunk. Oda kell figyelnünk arra, hogy Isten mit akar, hol mozgatja meg a vizet...
MK
HAZAI HÍREK
Izmindy Antal aranymiséje Munkácson
|
Kedves Olvasóink!
Mint azt jelenlegi lapszámunkban is olvashatják, 2008-ban elkezdődött egyházmegyénkben a Biblia éve. A február végén megjelenő következő számunknak ez lesz a témája, de egész évben foglalkozni fogunk valamilyen formában a Szentírással.
Ezért egész évben várjuk Olvasóink írásait, melyekben a Bibliaolvasással kapcsolatos élményeikről számolnak be. Mindenki írását szívesen fogadjuk! |
2008. január 14-én este Munkácson, a Tours-i Szent Márton Székesegyházban aranymisét tartott Izmindy Antal oratoriánus szerzetes. A szentmisén részt vett Majnek Antal munkácsi megyéspüspök, aki a szentmise elején köszöntötte az aranymisés atyát, a munkácsi egyházmegye papjai közül is többen koncelebráltak, Papp Tihamér és Valuch István atyákkal együtt. Az ünnepelt egykori egri évfolyamtársa, Jäger Károly mezőkövesdi apátplébános tartotta a prédikációt. A szentmisén részt vett számos munkácsi hívő, valamint a Munkácsi Szent István Líceum tanárai és diákjai. A szentmise végén Kristofori Olga igazgatónő és a diákok is köszöntötték az atyát.
A több mint 50 éve Olaszországban, Bresciában élő Izmindy Antal atya az elmúlt években többször is segítségére volt egyházmegyénknek: közbenjárására a bresciai karitász az árvizek után hathatós segítséget nyújtott Kárpátaljának, valamint a katolikus líceumnak is segítettek beszerezni a működéséhez szükséges alapvető felszerelést.
KÜLF0LDI HÍREK
XVI. Benedek pápa felhívása a kenyai testvérháború azonnali beszüntetésére
A Szentatya Tarcisio Bertone bíboros államtitkár aláírásával levelet intézett a kenyai püspöki konferencia elnökéhez, John Njue bíboroshoz. Ebben kifejezi lelki közelségét az afrikai ország főpásztoraihoz és minden állampolgárához, szolidaritást vállalva velük. Mint ismeretes Kenyában a közelmúltban egymást érték az erőszakos cselekedetek és összecsapások Kibaki elnök megválasztását követően.
A pápa szívében hordozza a zavargások minden áldozatát: azokat, akik gyakran szörnyű körülmények között életüket veszítették, családtagjaikat, akik szeretteiket siratják, a sebesülteket, továbbá mindazokat, akik elveszítették javaikat, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat, akiket megfenyegettek és félelemben élnek - olvashatjuk a kenyai főpásztorokhoz írt levélben.
XVI. Benedek pápa azt kívánja, hogy a szeretett kenyai néptől, amelynek része volt a társadalmi nyugalomban és fejlődésben, és amely a problémáktól sújtott térségben a stabilitás egyik elemét jelentette, távolodjon el minél előbb az etnikai konfliktus réme. Ez már eddig is olyan sok áldozatot követelt, és továbbra is dúl az afrikai kontinens egyes részein.
A pápa csatlakozik a kenyai püspökök néhány nappal korábbi felhívásához, amely a párbeszédre és a kiengesz-telődésre szólított fel. A Szentatya annak a kívánságának ad hangot, hogy mielőbb szűnjön meg az erőszak és a testvérháború.
XVI. Benedek végül a politikusokhoz fordult, akikre a közjó felelőssége hárul. Határozottan válasszák a béke és az igazságosság útját, mert az országnak az igazságosságra és a testvériségre alapuló békére van szüksége. Találják meg a jelen nehézségek megoldását a párbeszéd és a demokratikus konfrontáció révén.
Új módszer a magzati élet védelmére
A New York-i abortuszklinikák környékén működő mozgó ultrahangkészülék számos magzat életét menti meg.
"A város legkeményebb környékeit járjuk, elsősorban azokat az utcákat, ahol egymás mellett sorakoznak az abortuszklinikák" - mondta Chris Slattery, az Operation Frontline elnevezésű akció vezetője.
Az ultrahangkészüléket szállító busz, amelyben Slattery mellett egy technikus és egy terhességi tanácsadó dolgozik, minden nap más abortuszklinika közelében áll meg. A szakemberek ingyenes ultrahangvizsgálatot és megértő, baráti tanácsadást ajánlanak az abortuszra igyekvő nőknek - írja a CBN.
"Több mint tíz nővel beszélünk minden héten, és tízből nyolc, aki hajlandó bejönni és elbeszélgetni, meggondolja magát. Sokan boldogan távoznak a gyermekük ultrahangos képével" - mondják az állomás munkatársai.
Az Operation Frontline minden várandós nőt figyelemmel kísér. "A taxiból kiszálló kismamákhoz is odamegyünk, és ingyenes terhességi tanácsadást ajánlunk nekik. El szoktuk mondani, hogy az abortusz nem jó megoldás, negatív hatásai vannak, bűntudatot ébreszt" - fogalmaz Julie Beyel, az akció munkatársa.
És mit szólnak mindehhez az abortuszklinikák? Slattery szerint "Azon kívül, hogy csúnyákat mondanak ránk, és időnként zaklatnak, nem tehetnek semmit. Az utcán mindenki azt csinál, amit akar".
A mozgó ultrahangos tanácsadás iránt országszerte, sőt külföldön is egyre nagyobb az érdeklődés. Slattery egyetlen dolgot sajnál: "azt, hogy ez az ötlet nem sokkal hamarabb született meg. Most azonban teljes bedobással csináljuk, és annyi életet mentünk meg, amennyit csak tudunk."
Magyar Kurír
Életét adta gyermekéért
Az angol Lorraine Allard várandóssága ötödik hónapjában tudta meg, hogy előrehaladott májrákja van.
A kismama esélyeit jelentősen növelte volna, ha elveteti a magzatot, hogy azonnal megkezdhessék az onkológiai kezelést. Allard azonban úgy döntött, megvárja, míg császármetszéssel világra tudja hozni a gyermeket, s csak utána kezelteti magát - tudósít a foxnews.com internetes portál.
November 18-án a 33 éves kismama koraszülött, de egészséges kisfiúnak adott életet. A szülés után megkezdte a kemoterápiát, de ekkor már késő volt: két hónap múlva meghalt. Az orvosok szerint a fiatal nő bélrendszerében feltehetőleg évek óta észrevétlenül növekedett a rák, amely végül a májra is átterjedt. Allard gyomorpanaszokkal fordult orvoshoz, ám mája addigra tele volt rosszindulatú daganatokkal.
A fiatal anya halála előtt magához ölelhette kisfiát, Liamot, aki három nővére, a tízéves Leah, a nyolcéves
Amy és a 20 hónapos Courtney után negyedik gyermekként érkezett a családba.
Lorraine férje, Martyn Allard így nyilatkozott újságíróknak: "Az orvosok azt mondták, semmit sem tudnak tenni, mivel várandós. Lorraine azt felelte, nem veteti el; ha megtenné, utána nem volna ereje a küzdelemhez. S hogy ha ő meghal is, a gyermekünk élni fog. Derűsen, hatalmas lelkierővel, kimondhatatlan bátorsággal csinálta végig. A vége már nagyon nehéz volt, de őt boldoggá tette, hogy megszülte Liamot." Magyar Kurír
"A valódi ökumenizmus mindig az imában gyökerezik"
A Szentatya a hagyománynak megfelelően január 25-én, Szent Pál megtérésének ünnepén vesperással zárta le a keresztények egységéért végzett ökumenikus imahetet a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában.
A szertartáson jelen volt Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke, valamint Samuel Kobia az Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.
A Szentatya homíliájában a népek apostolára emlékeztetett, akit Isten azért választott ki, hogy tanúságot tegyen róla minden ember számára. Tarzuszi Szent Pál megtérésekor teljesen átalakult, és az evangélium odaadó apostolává vált - mondta a pápa. Szent Pál tudatában volt, hogy megtérése csak az Isten kegyelme által történhetett meg. A keresztények egységéért végzett imahét végén még inkább tudatára kell ébredünk annak, hogy az egység megteremtéséhez szükség van minden erőfeszítésünkre, ugyanakkor az meghaladja emberi képességeinket. Az Istennel és testvéreinkkel való egység olyan ajándék, amely felülről érkezik, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközösségéből származik. Nem áll hatalmunkban eldönteni, hogy az egység mikor és hogyan valósul meg teljesen: ezt csak Isten teremtheti meg. Szent Pálhoz hasonlóan mi is helyezzük Isten kegyelmébe reményünket és bizalmunkat - mondta a pápa.
Időszerű továbbá az egységhét idei mottója: "Szüntelenül imádkozzatok!". Mivé is válna az ökumenikus mozgalom ima nélkül? Nincs valódi ökumenizmus, amely ne az imában gyökerezne. A megtérés, a kereszt és az ima az a három elem - idézte II. János Pál szavait -, amelyre az egység keresése épül.
A Szentatya felidézte XIII. Leó pápa alakját, aki már 1895-ben javasolta a keresztények egységéért végzett novéna bevezetését, illetve utalt Paul Wattson atyára, aki 100 évvel ezelőtt kezdeményezte az imanyolcadot. Ezt folytatta az 1953-ban elhunyt lyoni Paul Couturier apát. A Szentatya hálát adott a széles körben elterjedt imamozgalomért, amely immár 100 éve kíséri és támogatja a krisztushívőket az egység keresésében. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Szent Mátyás apostol, akit Júdás helyett választottak
Ha a tizenkét tanítványról beszélünk, akik Jézus nyilvános működésének éveiben a legközelebb álltak hozzá, nem lehet szó nélkül hagyni az áruló Júdást, akinek helyébe választották Mátyást.
Az evangéliumból tudjuk, hogy Júdás tettét nem hirtelen változás okozta. Biztos, hogy annak idején őszinte szándékkal állt Jézus követői közé, s Jézus meg is látta benne a jó vonásokat. Júdás a többi apostollal szemben nem galileai volt, hanem júdeai, s bizonyára közelebb állt a farizeusok gondolatvilágához. Anyagiassága a betániai vacsorán ütközött ki, amikor képmutatóan megjegyezte, hogy az illatos kenetet 300 dénárért el lehetett volna adni, és az árát kiosztani a szegények közt. Innen tudjuk, hogy 6 kezelte a pénzt, s kapzsiságában meg is dézsmálta. Lehet, hogy amikor Jézus ott sem adott neki igazat, akkor fogant meg benne véglegesen a szakítás gondolata. Mivel a kapzsiság erőt vett rajta, most már csak a saját hasznát kereste. Lukács úgy jellemzi Júdás lelkületét, hogy "a sátán hatalmába kerítette" (Lk 22,3). Ez lehet egyszerűen a bűnös szándék kifejezése, de az egyház mindig látott valami démonit abban, ahogy Júdás és a vallási vezetők Jézus bizonyítékaira, erényeire és a szeretet megnyilvánulásaira válaszoltak.
Jézus azonban az emberi gonoszság mögött is meglátja az Atya akaratát. Ha a földre küldte, akkor emberi módon, de a Fiú hűségével kell helyt állnia. A rosszat nem viszonozhatja rosszal, s nem rettenhet vissza tanításának, tetteinek következményeitől. Ezért nem szégyeníti meg tanítványát, de úgy szól hozzá, hogy tudtára adja, belelát a lelkébe, tehát még lehetősége volna arra, hogy mindent jóvátegyen: "Amit tenni akarsz, tedd mielőbb!" De Júdásban már végleges az elhatározás.
Elment hát, és eladta az Urat 30 dénárért. Majd a bűnbánattól vezérelve visszaadta az összeget,
ezután elment, és Máté evangéliuma szerint (27,5) fölakasztotta magát. Az Apostolok Cselekedetei szerint Péter apostol ezt mondta: "amikor lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei" (1,18).
Júdás esete a hit misztériumát is magában hordozza. Ő szemtanúja volt Jézus csodáinak, az Atya iránti hódolatának, s mindez nem volt elég arra, hogy a hitben megtartsa. Isten a legnagyobb kegyelmet is úgy ajánlja fel, hogy az ember szabadon elfogadhassa, vagy akár visszautasíthassa.
Az apostolok Krisztus mennybemenetele után és a Szentlélek eljövetele előtt a bizonytalan jövő szorongásában éltek, s akkor egyik megbeszélésükön, amelyen mintegy százhúszan vettek részt, Péter apostol azt indítványozta (ApCsel 1,36), hogy be kell tölteni az áruló Júdás üres helyét, ismét tizenkét tanítványnak kell lennie. Merthogy "a Tizenkettő" Isten ígéretének jelképe.
A keresztény közösség két jelöltet állított, hogy egyikőjük elfoglalja Júdás helyét az apostoli rendben. A döntést azonban ezután már a Szentlélekre bízták, s imádságban kérték, válassza ki a megfelelőt. Milyen alapon esett éppen Mátyásra a Lélek választása - ez az Isten titka, hiszen a másik jelölt, József is kifogástalan életű, igaz ember lehetett.
Mátyás további sorsa bár ismeretlen előttünk, de azzá lett, ami nevének jelentése: "Isten ajándéka". Az apokrif András és Mátyás cselekedetei állítása szerint a missziós területek elosztása alkalmával "az emberevők országa" jutott neki. Ott Mátyást megvakították, börtönbe vetették, de Isten visszaadta látását és András csodálatos módon kiszabadította. A vértanúhalált állítólag lefejezés útján szenvedte el. Emiatt bárddal szokták ábrázolni, és a keresztény mészárosok és ácsok őt választották védőszentjükül.
Ereklyéit Ilona császárné a 4. században Trierbe vitette. Még ma is tiszteletben részesítik ott a Szent Mátyás-apátság bazilikájában. A tizenkettedik apostol, Mátyás sírja őrzésének dicsőségét azonban magának igényli a római S. Maria Maggiore bazilika és a padovai S. Giustina is.
Rómában a 11. századtól február 24-én ünnepelték Mátyást, mert a Jeromos-féle martirológium ezen a napon emlékezik meg róla. Assisi Szent Ferenc 1209. február 24-én, Szent Mátyás apostol ünnepén vett részt a nevezetes misén a Porciun-kula-kápolnában, amikor találva érezte magát az Evangélium által.
Mátyás apostol más-más hagyomány szerint Júdeában és Kappadókiában, majd a Kaszpi-tenger mentén hirdette az igét. Vértanúságának színhelyét néha a kaukázusi Kolchiszba, máskor Jeruzsálembe helyezik.
Riskó Marianna
A remény és az örök élet "félreértése"
Megjelent XVI. Benedek pápa "Spe Salvi" kezdetű enciklikája
November 30-án írta alá és adta közre XVI. Benedek második enciklikáját, amely a remény témájával foglalkozik. Kezdő szavai nyomán címe latinul "Spe salvi", a rómaiakhoz írott levélből vett idézet (Róm 8,24). Magyarul valahogy úgy lehetne visszaadni, hogy "a remény által - a reménynek köszönhetően - üdvözülünk".
A különböző magyar evangéliumfordításokban az idézett mondat a következőképpen hangzik: "Meg vagyunk ugyan váltva, de még reménységben élünk" (Békés-Dalosféle Újszövetség); "Mert megváltásunk még reménybeli" (Szent István Társulat bibliafordítása); "Mert üdvösségünk reménységre szól" (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája - protestáns). Szemmel láthatóan egyenértékűen használják a megváltás és az üdvösség szavakat. A mostani enciklika esetében kifejezetten arról van szó, hogy a remény a végső boldogsághoz, az örök élethez, tehát az üdvösséghez szükséges "kelléke" a keresztény életnek.
A pápa először azt vizsgálja, hogyan értelmezik a reményt az Újszövetségben és az egyházatyáknál, majd bemutatja, milyen fejlődésen, módosuláson ment keresztül a történelem során, s különösen az újkorban. Ezt követően a pápa leírja a keresztény remény jellemzőit, mintegy válaszként a modernkor félreértéseire. Hiszen éppen ez a Szentatya célja: új fénybe állítani a reményt, amiről minden keresztény "hallott már", de amiről valójában oly kevéssé tudják, mi is valójában, mert a köztudatban több téves elképzelés él vele kapcsolatban:
"Az embernek számos - kicsi és nagy - reménye van nap mint nap, amelyek változók lehetnek életének egyes szakaszaiban. Néha úgy tűnhet, hogy ezek valamelyike teljesen kielégíti, és hogy nincs szüksége más reménységre. Fiatal korban ez lehet a nagy és megelégedett szerelem reménysége; egy bizonyos szakmai pozíció elérésének reménysége,
az élet hátralevő részét meghatározó valamely siker. Amikor azonban ezek a remények megvalósulnak, világossá válik, hogy ezek valójában nem voltak a minden. Nyilvánvalóvá lesz, hogy csak valami végtelen lehet elégséges, valami, ami mindig több lesz, mint amit az ember bármikor is elérhet. Ebben az értelemben fejlesztette ki a modern világ a tökéletes világ megvalósításának reményét, ami a tudományos ismeretek és egy tudományosan megalapozott politika révén tűnt megvalósíthatónak. Így az Isten országának bibliai reményét az ember uralmának reménye váltotta fel, egy jobb világ reménye, ami az igazi "Isten országa" lenne. Ez látszott végre a nagy és realisztikus reménynek, amire az embernek szüksége van. (..) De idővel világossá vált, hogy ez a remény mind távolabb kerül." (...)
Szükségünk van a kisebb-nagyobb reményekre, melyek nap mint nap haladásban tartanak minket. De a nagy reménység nélkül, ami minden mást felülmúl, mindez nem elégséges. Ez a nagy remény csak Isten lehet, aki átöleli a világot, és aki képes megkínálni és megajándékozni azzal, amit egyedül nem érhetünk el. (..)
Az Ő országa nem egy képzeletbeli odaát, ami a soha el nem érkező jövőben rejlik. Az Ő országa jelen van ott, ahol Őt szeretik, és ahol az Ő szeretete elér minket. Csak az Ő szeretete adja meg annak lehetőségét, hogy nap mint nap józansággal kitartsunk, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét egy természeténél fogva tökéletlen világban. És az Ő szeretete ugyanakkor garancia számunkra, hogy létezik az, amit bizonytalanul megérzünk, és mégis bensőnkben várunk: az az élet, ami "valóban" élet." (Spe salvi, 30-31.)
"Talán azért utasítják el ma sokan a hitet, mert az örök élet nem tűnik számukra kívánatosnak. Egyáltalán nem az örök életet akarják, hanem a jelenlegit, és az örök életbe vetett hit ebből a szempontból inkább akadálynak tűnik. Örökké élni - vég nélkül - ez inkább büntetésnek látszik számukra, mintsem ajándéknak. A halált persze lehetőleg minél inkább elodáznák. De örökre élni, vég nélkül - ez mindent egybevetve csak unalmas, és a végén elviselhetetlen lenne. (..)
Egyfelől nem akarunk meghalni, és különösen aki szeret minket, az nem akarja, hogy meghaljunk. Másfelől pedig nem akarunk vég nélkül létezni sem, és a föld sem erre lett teremtve. De akkor mit is akarunk igazából? Saját paradox hozzáállásunk egy mélyebb kérdést szül: mi is valójában az "élet"? És mit jelent igazából az "örökkévalóság"? (...) Nem is tudjuk, mit akarunk igazán, nem ismerjük ezt az "igazi életet", és mégis tudjuk, hogy léteznie kell valaminek, amit nem ismerünk, de ami vonz minket. (...) Tudjuk, hogy mindaz, amit megtapasztalhatunk, vagy megvalósíthatunk, nem az, amire vágyunk."
Az "örök élet" kifejezés kissé megtévesztő - ismeri el a pápa - mert az "örök" azt sugallja, hogy véget nem érő, és ez inkább ijesztően hangzik. Az "életről" pedig azt gondoljuk, hogy olyan, mint amit már ismerünk. Ki kell ezért lépnünk időbeli gondolkodásunkból és meg kell sejtenünk, hogy "az örökkévalóság nem az egymást követő naptári napok folytonossága, hanem valami olyan, mint egy megelégedettséggel teli pillanat, amikor a teljesség átölel, és mi átöleljük a teljességet".
Az öröklét elmerülés "a végtelen szeretet óceánjában, amelyben az idő - az előbb és a később - nem létezik többé". Mint amikor "egyszerűen eláraszt bennünket az öröm", ahogyan Jézus a János evangéliumban kifejezi: "újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki (Jn 16,22). (...) Ebben az irányban kell gondolkodnunk, ha meg akarjuk érteni, mire irányul a keresztény remény, mit várunk a hittől, a Krisztussal való együttléttől." (Spe salvi 10-12.)
Érszegi Márk Aurél /Magyar Kurír
A fiatal vándorló
Pápai üzenet az Elvándorlók és Menekültek Világnapjára
Bár már elmúlt az Elvándorlók és Menekültek Világnapja, melyről január 13-án emlékezett meg az egyház, Kárpátalját folyamatosan, egyre növekvő mértékben érinti az elvándorlás problémája: az elvándorlókat, s itthon maradt családtagjaikat is. Az emléknap elmúltával is időszerű marad számunkra a téma: ezért most közreadjuk XVI. Benedek pápa erre az alkalomra fogalmazott üzenetét.
"Kedves Testvérek! Az Elvándorlók és Menekültek Világnapjának témája ebben az évben főleg a fiatal elvándorlókra irányítja figyelmünket. A napi híradásokban gyakran beszélnek róluk. A világban végbemenő jelenlegi általános globalizáció szükségszerűen kiváltja azt a mobilitást, amely sok fiatalt arra késztet, hogy elhagyja szülőföldjét és távol éljen családjától és hazájától. Ez azzal a következménnyel jár, hogy gyakran éppen azok a fiatalok hagyják el szülőföldjüket, akik a legkiválóbb szellemi képességekkel rendelkeznek, miközben az őket befogadó országokban olyan törvények vannak érvényben, amelyek megnehezítik sikeres beilleszkedésüket. Az emigráció valójában állandóan fokozódik, az elvándorlók száma növekszik és a jelenségen belül minden szociális rétegből találunk embereket. Ezért a társadalmi intézmények, a humanitárius szervezetek és a Katolikus Egyház közösségei is joggal fordítják eszközeik nagy részét arra, hogy segítsenek ezeknek az embereknek a nehézségeikben.
A fiatalok nagyon erősen érzik az ún. "kettős hovatartozásukból" eredő problémát: egyrészről sürgető szükségét érzik annak, hogy ne veszítsék el szülőföldi kultúrájukat, másrészről pedig érthető vágyat éreznek arra, hogy szervesen illeszkedjenek az őket befogadó társadalomba, anélkül azonban, hogy ez számukra egyet jelentene a teljes hasonulással és hagyományaik ebből eredő teljes elvesztésével. A fiatalok között megtaláljuk a fiatal lányokat, akik különösen könnyen esnek a kizsákmányolás, az erkölcsi zsarolás és mindenféle más visszaélés áldozatául. De mit szóljunk azokhoz a menedéket kérelmező fiatal- és felügyelet nélküli kiskorúakhoz, akik a leginkább veszélyeztetett csoportot alkotják. Ezek a fiatal fiúk és lányok gyakran fejezik be életüket az utcán, teljesen elhagyottan, gátlástalan kizsákmányolók áldozataként, akik nagyon gyakran teszik őket fizikai, erkölcsi és szexuális erőszak tárgyává.
Ha egyszer közelebbről szemügyre vesszük a kényszerűségből kivándorlók, a száműzöttek, a menekültek és az emberkereskedelem áldozatainak táborát, akkor sajnos sok gyereket és fiatalkorút találunk köztük. Ezért lehetetlen hallgatnunk a menekültek és száműzöttek a világ különböző részein található nagy táborának drámai képe láttán. Hogyisne gondolnánk ezekre a kis emberi lényekre, akik a boldogság ugyanazon legitim elvárásaival jöttek a világra, mint mi, valamennyien? Egyben hogyne gondolnánk arra is, hogy a gyermekkor és a fiatalság a férfi és a nő fejlődésében olyan alapvető jelentőségű időszak, amely stabilitást, nyugalmat és biztonságot követel? Ezeknek a gyermekeknek és fiataloknak a "láger" jelenti az egyetlen élettapasztalatot, az a láger, ahol kényszerből kell tartózkodniuk, elkülönítve, lakott területektől távol, megfosztva még annak lehetőségétől is, hogy egy normális iskolába járhassanak. Hogyan is tekinthetnének bizalommal a jövőbe? Ha még igaz is, hogy sokat tesznek értük, nekünk még nagyobb odaadással kell küzdenünk azért, hogy a megfelelő struktúrák megteremtésével elősegítsük befogadásukat és képzésüket."
A Szentatya ezután azt fejtegeti, miképpen kell reagálnunk a fiatal elvándorlók elvárásaira. Szól a család és az iskola támogatásának szerepéről. Ebben nehézséget okoz, hogy a családokból kivesztek a szülőföldön még meglévő hagyományos szereposztások, és gyakran támad vita a saját kultúrájukban gyökerező szülők és az új szociális környezethez alkalmazkodó gyermekeik között. Az iskolának megfelelően segítenie kell a beilleszkedést, a minden kultúrában érvényes elvek és egyetemes értékek alapján pedig alakuljon ki a tanulók között a kölcsönös tisztelet és párbeszéd légköre.
"Az Egyház rendkívüli figyelemmel kíséri az elvándorlók világát és elvárja, hogy azok, akik szülőhazájukban keresztény nevelést kaptak, gyümölcsöztessék hitüknek ezt a kincsét és az evangéliumi értékeket, és ezáltal hiteles tanúságot tegyenek a különböző élethelyzetekben. Éppen ezért felhívom a vándorlás célegyházait, hogy fogadják jóakarattal a fiatal és nagyon fiatal embereket szüleikkel együtt, próbálják megérteni életük változásait és támogassák beilleszkedésüket."
Az elvándorlók között különleges figyelmet igényelnek azok a külföldi egyetemisták, akik tanulmányaik miatt otthonuktól távol élnek. Számuk fokozatosan növekszik. Ők "különleges pasztorációt igényelnek, hiszen ők nemcsak egyetemisták, hanem időleges elvándorlók is. A tanulás nyomása alatt gyakran egyedül érzik magukat és többször küzdenek anyagi természetű gondokkal is. Az Egyház anyai gondoskodással és teljes együttérzéssel tekint rájuk és igyekszik olyan különleges lelkipásztori és szociális intézkedéseket foganatosítani számukra, amely figyelembe veszi fiatalságuk nagy erőforrásait. Gondoskodni kell arról, hogy megnyílhassanak az interkulturalitás dinamikája előtt és gazdagodhassanak a más kultúrákból és vallásokból jövő egyetemistákkal való kapcsolat által. A fiatalok számára ez a tanulási és képzési tapasztalat egyben hasznos lehetőség a hit megérlelődésére és ösztönzés arra, hogy megnyíljanak azon egyetemesség előtt, amely a Katolikus Egyház lényegéből következik".
A pápa itt közvetlenül az fiatal elvándorlókhoz fordul:
"Kedves fiatal elvándorlók, készüljetek fel arra is, hogy a veletek egy korú fiatalokkal felépíthessétek azt az igazságosabb és testvériesebb társadalmat, amelyben majd lelkiismeretesen és komolyan teljesítitek kötelességeteket a családotok és az állam iránt. Tartsátok tiszteletben a törvényeket, soha se engedjetek a gyűlölet és az erőszak érzelmeinek. Legyetek inkább egy olyan világ élenjárói, amelyben megértés és szolidaritás, igazságosság és béke uralkodik. Azzal a kéréssel fordulok hozzátok, különösen a fiatal hívőkhöz, hogy eredményesen használjátok ki a tanulmányi időt, így növekedjetek a tudásban és Krisztus szeretetében. Krisztus azt akarja, hogy igazi barátai legyetek, amihez az szükséges, hogy ápoljátok vele a bensőséges kapcsolatot, főleg imáitokban és Isten Igéjének készséges hallgatása által. Krisztus azt akarja, hogy tanúi legyetek, ezért arra kell törekednetek, hogy bátran éljétek az evangéliumot, valóra váltva azt az Isten iránti szeretet és testvéreink nagylelkű szolgálatának konkrét gesztusai által.
Az Egyháznak szüksége van rátok is, és az Egyház számít a támogatásotokra. Tekintettel az evangelizáció jelenlegi kihívására, egy egészen rendkívüli és kívánatos szerepet vállalhattok abban. Mivel különböző kultúrákból származtok, Krisztus egyetlen Egyházához való tartozásotok révén mégis egységet alkottok, ezért bebizonyíthatjátok, hogy az evangélium ma is elevenen él és minden helyzetben alkalmazható; régi és mégis mindig új örömhír; a remény és a megváltás Igéje minden ember számára, bármilyen fajból és kultúrából való, korra és korszakra való tekintet nélkül. Végezetül pedig Máriának, az egész emberiség anyjának, és Szent Józsefnek, az ő tisztaságos jegyesének oltalmába ajánllak valamennyiteket egyenként. Mindketten menekültként éltek Jézussal Egyiptomban. Az ő oltalmukba ajánlom családjaitokat és mindazokat, akik az egész világon különböző módon foglalkoznak veletek, fiatal elvándorlókkal, az önkénteseket és a lelkipásztorokat, akik mindig készenlétben és baráti támogatásukkal állnak mellettetek. Az Úr legyen mindig veletek és családotokkal, hogy együttesen legyőzhessétek az akadályokat, az anyagi és lelki nehézségeket, amelyekkel útjaitok során szembesültök.
Jókívánságaimon túl különleges apostoli áldásomat adom rátok és mindazokra, akiket szerettek."
XVI. Benedek pápa
Bruno Ferrero
A tűz
Hat ember a véletlen folytán egy jeges éjjel sötétjében elhagyott szigeten találta magát, kezükben egy-egy darab fával. Más fa nem volt az Északi-tenger eldugott szigetén.
Középen egy kis tűzrakás tüzelő hiányában kihunyóban volt. A hideg pedig egyre elviselhetetlenebbé vált.
Az első közülük egy nő volt, de a fellobbanó láng egy sötétbőrű bevándorló arcát világította meg. A nő észrevette. Összeszorította ujjai között fadarabját. Miért használja el fáját, hogy melegítsen egy naplopót, aki azért jött, hogy elvegye a kenyeret és a munkát?
A mellette lévő férfi meglátott valakit, aki nem tartozott az ő pártjához. Soha nem fecsérelte volna el szép fadarabját egy politikai ellenfélre.
A harmadik rosszul öltözött ember volt és még jobban összehúzta kopott kabátját, elrejtve fadarabját. A szomszédja minden bizonnyal gazdag volt. Miért használja faágát egy pénzeszsákra?
A gazdag ember, ahogy ott ült, javaira gondolt: két villájára, négy autójára és tetemes bankszámlájára. Mobiltelefonja akkuja lemerült. Fadarabját mindenáron meg kell őriznie, nem pedig azokért a lustákért és ügyefogyottakért elhasználnia.
A bevándorló sötét arca bosszúálló lett a kialudt tűz halvány fényében. Szorosan összezárta ujjait fadarabján. Jól tudta, hogy azok a fehérek mindnyájan lenézik. Soha nem tette volna fáját a tűz parazsára. Eljött a bosszú pillanata.
A szomorú csoport utolsó tagja kicsinyes és bizalmatlan volt. Nem tett semmit, amiből ne származott volna haszna. Csak annak adni, aki ad: ez volt kedvenc szavajárása. Azt gondolta: drágán kell megfizetniük nekem ezt a darab fát.
Így találtak rájuk: öklükben szorították a fadarabokat, mozdulatlanul a fagyhalálban. Nem a külső hidegtől haltak meg, hanem a belsőtől.

Vagyok-e valaki?
5. rész. A kortársak és a pedagógusok szerepe az énkép fejlődésében
A helyes önértékelésről szóló sorozatunk előző részében a szülők szerepét vizsgáltuk. Most lássuk, hogy az eggyel tágabb környezetben, az iskolában milyen hatások érik a gyerek személyiségét! A sorozat alapját egy szakdolgozat képezi, melyet a szerző Maurice E. Wagner azonos című könyve alapján írt meg.
Ahogy növekszünk, egyre több közösségnek válunk tagjaivá. Vannak játszótársaink, óvodába, iskolába megyünk. Ilyenkor énképünk már rendelkezik alapvető vonásokkal, amelyeket a szüleinkkel való viszonyunk alakított ki bennünk. Új közösségeinkben azonban más emberekkel való kapcsolataink tovább formálják én-identitásunkat. Ha a gyermeknek sok játszótársa van, ha a körülötte élő gyerekek kedvelik őt, szívesen játszanak vele, befogadottság-érzése növekszik, értékes embernek érzi magát, aki fontos környezetének. A gyerekek viszont sokszor kegyetlenek egymáshoz, olyanokat képesek egymás fejéhez vagdosni, ami akár egész életre is meghatározhatja a másik énképét. Persze, a gyerekek nincsenek tudatában annak, hogy milyen hatással vannak egymásra, az, hogy szavaiknak következményeik vannak, csak később derül ki.
Egy lányt általános iskolában fiú osztálytársai sokszor kigúnyoltak egy kis szépséghibája miatt. Szinte mindennap sírva jött haza az iskolából. Édesanyja hiába próbálta vigasztalni, nem tudta meggyőzni ellenkezőjéről, folyamatosan kisebbségi érzés alakult ki benne emiatt. Kialakult benne az a tudat, hogy mások lenézik, elutasítják, hogy csúnya, és ezért őt nem szereti és nem is szeretheti senki. Mindez rányomta bélyegét a fiúkkal való kapcsolatára is. Mivel azok, akik kigúnyolták, fiúk voltak, és abban az időben, amikor kezd fontossá válni a nemi szerep, vagyis, amikor a lányok már igazi nőknek kezdik érezni magukat, ennek az lett a következménye, hogy később félt a fiúktól, félt az elutasítástól, nem tudta, hogyan viselkedjen velük, félt, hogy kinevetik, és ez sok fájdalmat okozott neki. Nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy kicsit oldódni kezdjen fiútársaságban. Noha később, egy könnyű kozmetikai beavatkozással a testi hibát el lehetett tüntetni, a kirekesztettség tudata továbbra is megmaradt. Továbbra is úgy érzi, hogy senkinek nincs rá szüksége, ő nem kell senkinek, hiszen ő tulajdonképpen egy kis senki, aki méltatlan a szeretetre.
A PEDAGÓGUS SZEREPE
A gyermek énképének fejlődésében nagyon fontos szerepet játszik a nevelő, a tanár. Iskolás korában a gyerek napja egy részét családján kívül tölti, ilyenkor más emberek vannak rá hatással. Sok pedagógus nem ismeri fel felelősségteljes szerepét a gyermek személyiségének fejlődésében. Sokan azt hiszik, hogy feladatuk kimerül a tananyag leadásában, a dolgozat megíratásában és osztályzásában. Nem ismerik fel, hogy egy pedagógus ennél sokkal többre hivatott. A tanárnak feladata, hogy amíg a gyermek iskolában van, szülei helyett irányítsa, elmagyarázza neki, mi a jó és mi a rossz, segítsen megoldani problémáit. Sajnos, kevés pedagógus vállalja magára ezt a szerepet. Ellenkezőleg, egyáltalán nem törődnek a gyerek érzéseivel, indíttatásaival, problémáival, nem foglalkoznak azzal, hogy mi állhat egy-egy tettének vagy szavának hátterében.
Maurice E. Wagner példákat is sorol. "Egy tanár elnevezte egyik kisdiákját, aki fájó füle miatt hosszú, kötött sapkát viselt, kerti törpének. Diáktársai ettől kezdve mind a hét törpe nevét végigpróbálták rajta. A Kukánál megállapodtak, s az rajta is maradt, súlyos kisebbrendűségi komplexust okozva, mely valóban "kukává" tette.
Egy tehetséges gimnáziumi osztálytársamra gondolok. Nyomorékként született, tornából felmentették, de az órákon jelen kellett lennie. A fiú egyszer ott lábatlankodott az öltözőben, s tornatanárunk rákiáltott: Menj innen, te töpörtyű! Vagy másfél évtizeddel később, mint kiváló kutató, többszörösen kitüntetett ember, felakasztotta magát, mert újra és újra megalázták vagy kicsúfolták. Zsebében cédulát találtak, amelyre kuszán, ceruzával ezt írta: Minek éljen egy töpörtyű! Kisebbrendűségi komplexusa ölte meg. S úgy, hogy a nyaka köré abból a tizenöt éves mondatból csavart zsineget."
A pedagógusnak fel kell ismernie fontos szerepét a gyermek identitásának fejlődésében. Fel kell ismernie, hogy a gyereknek szüksége van az ő segítségére, szüksége van, hogy valaki karját nyújtsa neki és megerősítse, bátorítsa. A pedagógusnak meg kell értenie, hogy nem csak a nyújtott eredményeket és a meglévő tudást kell osztályoznia, hanem az igyekezetet és a befektetett erőfeszítéseket. A gyereknek éreznie kell, hogy munkája nem vész kárba, hogy mégiscsak valamire képes, még akkor is, ha nem tud olyan ragyogó eredményeket felmutatni, mint tehetségesebb társai. Annak, hogy a tanár értékeli a diák igyekezetét, erőfeszítéseit, nem csak írásban (osztályozás) kell megnyilvánulnia, hanem szóban is. Fontos, hogy a tanár megdicsérje nehezebben tanuló diákját az elért eredményekért - hiszen ő még a legcsekélyebb sikerért is keményen megharcolt -, így bátorítva a további küzdelemre és növelve benne a befogadottság és az alkalmasság érzését. A tanárnak, tehát, a szülők mellett lényeges szerep jut abban, hogy a gyermekben egészséges, a valóságnak megfelelő énkép alakuljon ki, hogy érezze, hogy szeretik, elfogadják, hogy ő valaki, hogy értékes ember.
Puskás Diána
Családi lelkiismeretvizsgálat
A nagyböjti időszak a bűnbánat ideje. Az Egyház ilyenkor nemcsak a gyónásra szólít fel bennünket, hanem arra is, hogy vizsgáljuk végig életünk különböző területeit, nézzünk be a "sötét sarkokba", és ne a szőnyeg alá söpörjük be az ott látott csúnyaságokat, hanem a Szentlélek segítségével megpróbáljunk szembenézni velük, majd az Ő erejét kérve ehhez, lássunk neki ezeket a szívünkből kitakarítani. Az alábbi "lelki tükör" nem teljes, leginkább a családon belüli kapcsolatokról szól, hiszen itt van lehetőségünk a legtöbb bűnt, hibát elkövetni - de a legtöbb jót is!
FÉRJEK, FELESÉGEK
Hálát adok-e Istennek rendszeresen házastársamért? Meg tudom-e őt köszönni és igyekszem-e őt szeretni akkor is, ha fájdalmat okoz nekem? Mennyit dicsértem őt az elmúlt időszakban? És mennyit kritizáltam? Elismerem-e, értékelem-e a munkáját, akár a pénzkeresőt, akár a ház körülit - vagy csak azt veszem észre, ha éppen nincs elég pénz, vagy éppen nincs időben az asztalon az ebéd? Észreveszem-e, ha fáradt, igyekszem-e segíteni neki? Tudtam-e kedves lenni akkor is, ha rossz volt a kedvem - vagy a máshol szerzett kudarcélményeket otthon "öntöttem ki"? Használtam-e a "kérem, köszönöm, szívesen" szavakat otthon, vagy idegen embereknek tartogattam a kedves modort? Milyen gyakran használom a "miért" kezdetű, rejtett kritikát tartalmazó kérdést, illetve a "Mert te mindig...", "Mert te soha..." kifejezéseket? Milyen gyakran minősítem, alázom meg a másikat? Mennyire törekszem a feltétel nélküli szeretetre, a teljes önátadásra, a testi-lelki egységre? A gyerekek előtt, mások előtt nem szólom-e meg házastársamat, nem mondok-e rosszat róla?
ANYÓSOK, APÓSOK, NAGYMAMÁK ÉS NAGYPAPÁK
Elismerem-e időnként a fiatalok tudását, teljesítményét, vagy mindent én tudok jobban? Meghagyom-e az ő saját, privát életüket, életterüket - vagy életük minden részletét én akarom irányítani? Felnőtt embernek tekintem-e őket még akkor is, ha időnként hibát követnek el? Hagyom-e, hogy ők neveljék a saját gyerekeiket, vagy "nagyobb tapasztalatomra" hivatkozva én akarom nevelni az unokákat, vagy legalábbis megmondom megfellebbezhetetlen véleményemet? Mennyit panaszkodom? Hányszor kicsinyelem le a fiatalabbak munkáját azzal, hogy mindig elmondom nekik, hogy az én időmben mennyivel nehezebb volt? Megértem-e az ő nehézségeiket? Próbálok-e a háttérből segíteni nekik anélkül, hogy rátelepednék az életükre? Nem szidom-e gyermekem házastársát a gyermekemnek? Nem szidom-e a fiatal szülőket az unokák előtt?
FELNŐTT GYEREKEK, MENYEK ÉS VŐK
Tudatosítottam-e magamban, hogy a 4. parancsolat - a szülők tisztelete - házastársam szüleire is vonatkozik? Nem hagyjuk-e magukra őket akár anyagilag, akár fizikailag, akár lelkileg? Nem kérünk-e tőlük a korukhoz, állapotukhoz képest túl sok segítséget - vagy ellenkezőleg, nem okozunk-e bennük fölöslegesség-érzést azáltal, hogy elutasítjuk a segítségüket? Elismerem-e szüleim, illetve házastársam szülei érdemeit a fölnevelésünkben, még akkor is, ha sok mindent nem csináltak jól? Hálás vagyok-e azért, amit értünk tettek? Meg tudom-e bocsátani a múltban és a jelenben ellenünk elkövetett hibáikat, bűneiket, házastársam gyermekkorból fakadó hibáit? Nem hangolom-e házastársamat a szülei ellen, az unokákat a nagyszülők ellen? Nem érzékeltetem-e az idősebbekkel, hogy csak terhet jelentenek a számunkra? Elnézem-e ügyetlenségüket, nehézkességüket, szólok-e jó szót hozzájuk?
SZÜLŐK
Mint szülő, Isten ajándékának tekintem-e a gyerekemet akkor is, ha nehézségeket okoz? Tiszteletben tartom-e egyéniségét és természetét anélkül, hogy ez szabados nevelést jelentene? Elfogadom-e gyerekemet akkor is, ha nem teljesít elég jól, vagy pedig kudarcát saját kudarcomnak érzem, és haragszom rá emiatt? Nem követelek-e tőle túl sokat vagy túl keveset? Biztosítom-e feltétlen szeretetemről minden körülmények között? A fegyelmezésben következetes és arányos vagyok, vagy pillanatnyi hangulatom szerint büntetek? Mennyire vetítem ki a gyerekemre rosszkedvemet? Tudok-e neki érzelmi biztonságot nyújtani? Gyakran elveszítem-e a türelmem, indulatos vagyok-e vele? Van-e bátorságom és bizalmam, hogy lassanként átadjam a gyermekemnek a felelősséget az élete különböző területein, vagy ragaszkodom a kontrollhoz? Hagyom-e, hogy önállósuljon? El tudom-e lassanként engedni, nem a saját tulajdonomnak tekinteni? Szeretem-e eléggé a szülőtársat - házastársamat - ahhoz, hogy a gyermekünk biztonságban érezhesse magát a szeretetünkben? Engedem-e, hogy gyermekem testvéri közösségben nőjön fel, vagy önző okokból csak egy-két gyereket vállalunk?
KISEBB-NAGYOBB GYEREKEK
Engedelmeskedtem-e szüleimnek? Bíztam-e bennük? Segítettem őket vagy inkább megnehezítettem az életüket? Őszinte voltam-e hozzájuk? Tisztelettel beszéltem-e velük, róluk? Elnéztem-e a hibáikat? Testvéreimmel törekedtem-e a békességre? Milyen hangon szoktam beszélni velük? Szelíd, kedves voltam-e, vagy durva, sértő? Képes voltam-e néha lemondani az akaratomról vagy tárgyakról? Előfordult-e, hogy más kárának örültem, vagy hogy azért tüntettem fel testvéremet rossz színben, hogy én jobbnak látsszak? Viselkedésem mindig őszinte volt - vagy el akartam érni vele valamit?
Végül
Ha őszintén szembenéztünk a bűneinkkel, az már komoly eredmény, Isten végre kezdhet velünk valamit. De vigyázzunk, még itt is vannak tévutak! Van, aki azt mondja: "Hát igen, ilyen vagyok, engem így kell elfogadni." Nem is akar változtatni, az túl nagy erőfeszítésébe kerülne, vagy pedig reménytelennek tartja a változást. Van, aki azt gondolja: "Majd én megváltozom! Mindent megteszek, hogy megjavuljak." Valóban feltétele az előrehaladásnak az erős elhatározás, az akaraterő, de a kegyelem nélkül nem lehetséges legyőzni emberi gyengeségünket. A tisztulást csak Isten tudja elvégezni bennünk, ezért a Rá való hagyatkozás és bizalom elengedhetetlen. Végül olyanok is vannak, akik bűneiket tisztán látva kétségbeesnek, és a múlton keseregnek, ahelyett, hogy Istennek adnák át a régi bűnöket és az Ő áldását, kegyelmét keresnék a jelenben. Az is egy buktató lehet, hogy amikor visszaesünk egy-egy bűnbe - mert vissza fogunk! -, akkor feladjuk a próbálkozást, ahelyett, hogy újra és újra talpra állnánk és folytatnánk az utat.
Mindegyikünknek biztató példát jelentenek a szentek, sokan nagy bűnösökből lettek azok! Istenben bízva, az ő segítségét kérve és magunkban komoly elhatározást téve, azt fenntartva mi is eljuthatunk az állapotunknak megfelelő életszentségre. Hiszen erre kaptunk meghívást!
Popovicsné Palojtay Márta
A bűnt nem a bűnösök, hanem a szentek ismerik
A bűnt nem a bűnben élők ismerik, hanem a megtérők, mert már kiemelkedtek a bűnös állapotból. Ne csodálkozzunk tehát, ha a bűnösök úgy szorgalmazzák a bűnös megoldásokat a világ problémáira, mintha azok jók lennének. Még nem ízlelték meg a szentség tiszta állapotát, honnan tudnák tehát, hogy mi a jó?
A bűnt csak egy bűnmentes környezetből lehet igazán látni. Ha nem azonosulunk vele. Így még inkább szíven üt, hogy a Második Isteni Személy emberré testesült. Tudja, mi lakozik az emberben, hiszen teljesen ember, de Isten oldaláról látja az embert, tehát tudja, mi nem tartozik az emberhez, és mivé válhat az ember.
A bűnnel együtt jár egy bűnös életritmus, amely zárt világot jelent. Ez a zárt világ nem kopik el, nem fog elmúlni, ebből csak tudatosan lehet kitörni. Jézus a feltámadásával elkezdi széttörni ezt a zárt világot.
Az ember sok jó dolgot tehet Jézus nélkül is, de mo-zaikszerűek maradunk, és könnyen szétesünk. Csak Jézussal leszünk egységesek. Imádkozik is értünk, hogy egyek legyünk, amint Ő és Atyja egyek. Nem egybemosva, hanem összekapcsolva a Szentlélekben. Ebben a távlatban tényleg nem kívánjuk a bűnt.
Sánta János (MK)
MESE
A rövidnyakú zsiráfok földjén
A földkerekség egyetlen más pontján sem éltek ezek az állatok, csak ezen a szigeten fejlődtek ki, mégpedig azért, mert kedvenc ételük - a törpe mangrove levél - legelésére csak akkor volt lehetőségük, ha az évezredek alatt hosszú nyak helyett rövidet növesztettek. Mivel a kis szigeten bőven termett a törpemangrove, a törpenyakú zsiráfok vidáman csemegézték a termését, semmi baj nem történt, míg a gonosz Rettentő Roland kapitány a sziget partjaira nem lépett.
Miután elásta kincseit, eszébe jutott, hogy ezek a különleges állatok esetleg kíváncsi embereket vonzhatnak a szigetre, így elhatározta, hogy egytől egyig elpusztítja őket. Ám a rövidnyakú zsiráfokat az erdőben megtalálni nem volt könnyű, ezért kalózaival nekiállt, és különböző módszerekkel szinte teljesen kipusztították a törpemangrovét a szigetről.
Gonosz tettük befejezése után abban a tudatban távoztak a szigetről, hogy néhány év múlva élelem hiányában elpusztulnak a rövidnyakú zsiráfok.
Azóta eltelt néhány év, amikor Pöttyös kapitány és Barackvirág, a két jószívű tengerész kikötött a sziget partjainál.
Amint partra léptek, Barackvirág azonnal felismerte, hogy a földdarab, ahol járnak, az a legendás kis sziget, amiről még nagyapjától hallott, és amelyet oly kevesen ismernek: a rövidnyakú zsiráfok földje.
- Ugyan, kiskomám, miről beszélsz! - mondta Pöttyös kapitány - Én még soha életemben nem hallottam erről a szigetről, és ahogy így elnézem, itt nem is lakik semmiféle legendás, rövidnyakú zsiráf.
- De, de! - erősködött Barackvirág - Higgye el nekem, kapitány uram, hogy ez az a sziget, ahol ezek a csodálatos állatok élnek, és hogy ezt bebizonyítsam, addig nem nyugszom, amíg meg nem lelek egyet a törpemangrove erdő sűrűjében.
Pöttyös kapitány csak hümmögött magában, mert bizony akármerre fordította a fejét, nemhogy rövidnyakú zsiráfot, de egyetlen szál törpemangrovét sem látott. Ám amikor hosszas bolyongás után a sziget közepére értek, egyszer csak panaszos hangok ütötték meg fülüket. A hangok irányába nézve döbbenten vették észre, hogy egy magas sziklafennsík tövében néhány különleges állat üldögél búslakodva.
- Nézze csak kapitány, nézze - kiáltotta Barackvirág - ott vannak a zsiráfok! - majd előre szaladt.
- Nos, kiskomám! Ha ezek a rövidnyakú zsiráfok, akkor ezek nagyon szomorú állatok, mert ilyen panaszos nyöszörgést, szinte emberi sírdogálást erdei lényektől még sohasem hallottam.
- Nem értem, mi történhetett velük! - mondta Barackvirág, aki bár nagyon boldog volt, hogy megtalálta a rövidnyakúakat, mégis sírni lett volna kedve, látván, milyen borzasztó állapotban vannak.
Pöttyös kapitány egyre csak törte-törte a fejét, miközben maga körül vizsgálódott, hogy mi okozhatja a tragédiát. Amint nézegetett, arra lett figyelmes, hogy a sziklafennsíkon - amelynek tövében a néhány rövidnyakú zsiráf gyülekezett - másfajta növények élnek, mint köröskörül az erdőben. Amikor ezt észrevette, arra gondolt, hogy a zsiráfok - ha igaz, amit Barackvirág nagyapja mesélt - csak a törpemangrove levelét eszik, és lehet, hogy e növény a szigeten már sehol máshol nem terem meg, csak a sziklafennsík zsiráfok számára elérhetetlen magasságában.
Hogy igazáról meggyőződjön, egy kötél segítségével ripsz-ropsz felmászott a sziklákon, majd késével néhány ágat levágva, a leveleket a rövidnyakú zsiráfok elé dobta. Az állatok sosem látott mohósággal vetették magukat a friss levelekre, amiből aztán Pöttyös kapitány és Barackvirág megértette, hogy bizony a szerencsétlen teremtmények már régóta éheznek. Miután Pöttyös kapitány megfejtette a rejtélyt, Barackvirággal hatalmas munkába kezdett, és néhány nap elteltével ösvényt vágtak a zsiráfok számára, hogy feljuthassanak a fennsíkra, és kedvükre lakmározhassanak. Sőt, amint ezzel elkészültek, még arra is volt gondjuk, hogy a fennsíkon található facsemeték közül jó néhányat az erdő többi részén is elültessenek, hadd nőjön és szaporodjon a szigeten a törpemangrove, és a zsiráfoknak ne kelljen soha többé az éhezéstől rettegniük.
Hatalmas volt a boldogság a rövidnyakú zsiráfok között, akik - okos állatok lévén - rögtön észrevették, hogy milyen jó dolgokat tesz a két ismeretlen tengerész az ő érdekükben. Amikor Pöttyös kapitány és Barackvirág végeztek a munkával, a legidősebbnek látszó rövidnyakú böködni kezdte őket az orrával.
- Vajon mit akarhat ez a kedves Istencsudája? - kérdezte Pöttyös kapitány, miközben azt érezte, hogy a zsiráf egyre erősebben taszigálja a sziget belseje felé.
- Nem tudom - mondogatta Barackvirág -, de az az érzésem, hogy mutatni akar valamit.
Néhány órai taszigálás után a sziget egy különlegesen sötét helyén a zsiráf kaparászni kezdte a földet a lábával, mindaddig, amíg a kapitány meg nem értette, hogy a zsiráf mit akar, és az ásójával segíteni nem kezdett neki.
A következő pillanatban Pöttyös kapitány és Barackvirág ásója egy faláda tetején koppant, amely bizony Rettentő Roland elásott kincseit rejtette. No lett is nagy boldogság! Pöttyös kapitány azt sem tudta, hogyan hálálkodjon a zsiráfnak. Hiszen ha a talált kincs nagy részéből a rászorulóknak is segít, még akkor is marad annyi, hogy igazi hercegként végre elnyerhesse Málna hercegnő kezét.
Amikor a hálás Pöttyös kapitány és Barackvirág elhajóztak a szigetről, meghatódva látták, ahogy a rövidnyakú zsiráfok a lehető legmagasabbra emelt fejjel, kinyújtott nyakkal, hangos, vidám kiáltásokkal búcsúzkodnak tőlük, sorfalat állva a tengerparton.
Pöttyös kapitány meséiből
Szerkesztőbizottság:
Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)
Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál
Internetes változat:
Bunda Szabolcs
Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.
E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com
Webmester:
webmester[@]munkacs-egyhazmegye.org
|