A hölgy, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a társaság középpontja legyen - s volt annyira szép, hogy butaságát megbocsáthattuk - éppen a második szendvicshez nyúlt, amikor szót kért tőlünk. Ünnepélyesen bejelentette, hogy "ez az utolsó szendvicse húsvétig!", örül a böjt közeledtének, úgyis "fogyózni" szeretett volna.

Minden normális férfi tudja, hogy a "fogyózásról" azok a nők beszélnek, akiknek semmi szükségük rá, de ezzel a módszerrel csalják ki környezetükből a dicséretet. Egykori lelkiatyám "kampós alázatosságnak" nevezte ezt a magatartást. Könnyen megtanulhatjuk. Addig kell szidnunk magunkat barátaink körében, amíg el nem kezdenek bennünket magasztalni.

A "bejelentést" tevő hölgy gyönyörű búzavirágszemével körülnézett a szobában, és várta a jól ismert hatást. .. Ez esetben nem volt szerencséje... Azt mondtam neki: a böjtnek semmi köze a fogyókúrához, a böjt nem a szépségszalonok ajánlatlistáján szerepel; ha te csak azért "böjtölsz", hogy szebb legyél, akkor kár elkezdened. Mire való a böjt? Miért beszélünk negyven napon át önmegtagadásról, áldozatról, lemondásról? Annyi bajjal jár az életünk, minek még "külön keresztet" keresni a nyakunkba?

Honnan bennem a nagyböjt szeretete? Hiszen nem vagyok fakír, nem járok fájdalomelviselési kurzusra, s ha lyukas a fogam, én sem allelujázni kezdek, hanem megyek a fogorvoshoz.

Olvasom a nagyböjti könyörgéseket. Mindegyik arra buzdít, hogy az áldott nagyböjti időt használjam föl lelkem erősítésére, tisztítására, s vegyek át valamit Jézus szenvedéséből. Miért kell ez az út? Mi az értelme? Miért kívánja tőlem Jézus, hogy kereszttel a vállamon menjek utána? Miért nem mehetek "csomag" nélkül? Miért kell elvesztenem az életemet, hogy megnyerjem azt?

.. Miközben sokasodnak bennem a miértek, csöngetnek... Egy vőlegény áll a kapuban, s jelenti, hogy nem jöhet a megbeszélt időben jegyesoktatásra, mert edzése lesz. Kezembe veszem a határidőnaplót, új dátumot keresünk, s közben "megvilágosul" az agyam... Mit megtesz egy birkózó azért, hogy helytálljon a versenyen. Mennyi áldozatot hoz egy színésznő, hogy a színpadon jól szerepeljen. És sorolhatnám tovább a példákat, de Szent Pál megállít és azt kérdezi tőlem: komolyan veszed te az örök életet, vagy csak beszélgetsz róla?... Pirul az arcom.

Mennyi áldozatot tudunk hozni véges célokért, de ha a Végtelenért kell áldozat, azon reklamálunk. A nagyböjti idő: edzés, és ennek az edzéstervnek a lényege:

Máté evangélistától ismerem ezt a jelenetet, hogy egy beteg gyermek édesapja "ezekkel a szavakkal" keresi föl Jézust: "Uram, könyörülj fiamon!... Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani"...

Miután Jézus meggyógyítja a fiút, a tanítványok kíváncsiak lesznek arra, hogy ők miért voltak tehetetlenek a betegséggel szemben. S akkor Jézus "gyönge hitüket" okolva megjegyzi: "ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel." (Mt 17,14-21).

Most tanulják a tanítványok, hogy Jézushoz hasonlítani nem olcsó lelkesedést jelent. Nem szavainak, mozdulatainak, gesztusainak "utánzását" jelenti, hanem azt kellene tenniök, amit Ő tesz - imáival és böjtjeivel együtt. Enélkül nincs "eredmény", nincs csodálatos gyógyulás, nincs szívek megbékélése, enélkül csak vallásos tanfolyamvezetők lehetnek, de nem apostolok.

Nagyböjt napjai azt a ragyogó esélyt kínálják nekünk, hogy komolyan vegyük Jézus követését. Komolyabban, mint azelőtt!

Mi mindent veszünk mi itt komolyan! Mennyi felesleges, tünékeny dologra, porrá váló valóságra áldozunk iszonyatosan sok energiát! S egyszercsak homlokunkon a hamu - a mulandóság mementója - és megkérdezi tőlünk: mire való az, amit teszünk, mi a fontos számunkra, mire pazaroljuk az életünket? Magtárainkat nagyobbítjuk? Csűreinket tágítjuk? Veszünk még két hűtőládái?... Te esztelen gyűjtögető - hallom a jézusi szót - még ma éjjel számot kell adnod magadról, s oly szegény leszel, mint egy üres csigaház. Jézus figyelmeztetése nem ijesztgetés, hanem a fontossági sorrend betartására való buzdítás.

Ha egyszer komolyan megvizsgálnánk, hogy mi fontos nekünk egy napban, egy héten - lenne-e különbség az ateisták értékrendje és a mi értékrendünk között? Nem ugyanazokért a javakért szaladgálunk mi is, mint ők? Nem ugyanazok a dolgok izgatnak-e bennünket is, mint őket? Nem csak miséket és imákat mellékelünk szigorúan "pogány" nyüzsgésünkhöz? A Jézushoz közeledés legfőbb jele a másik emberen látható. Azon az emberen, akiben Jézust valóban szeretjük. A nagyböjti idő komolyan vételének legfőbb bizonysága.

Az élet igazi értelmét kereste kamaszkora óta, de sorra csalódott a világ adta értékekben. Keresése mély krízisbe torkollott, ahol már semmi értelme a létnek. Megérezte a semmit, a vákuumot, amiből úgy látta, ember már nem húzhatja ki. Istenhez kiáltott, aki végül megmutatta neki a lét igazi értelmét, sőt... a Rá jellemző nagylelkűséggel egy csodálatos hivatással ajándékozta meg.

Pigler Mónika Míra domonkos nővér tavaly augusztusban tette le örökfogadalmát, jelenleg itt, Kárpátalján, a többi nővérrel együtt vezeti az ungvári Szent Gellért Diákkollégiumot, és pasztorációs feladatokat lát el az egyházközségben. Nemrég egy interjú keretében mesélt a megtéréséről, hivatásáról, Istenről.



- Gyerekkorod, neveltetésed hogyan befolyásolták a későbbi megtérésedhez vezető utadat?

Míra nővér szüleivel és unokahugával

- Úgy tűnhet, hogy semmiképp nem befolyásolták, nem kaptam keresztény nevelést. Viszont utólag visszanézve a szüleim nagy szeretete, a megbocsátásra való készségük és alázatuk vezetett engem a krisztusi szeretet felé. Paradox módon épp a keresztény tanítás hiánya adta az erős motivációt a személyes kereséshez. Először tizennégy éves koromban merült fel nyomasztó módon az élet értelmének kérdése: miért születnek meg az emberek, ha egy idő után meg kell halniuk? Ettől kezdve hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan gyűjtöttem az okokat, amiért érdemes élni.

- Sikerült összegyűjteni őket?

- Több érték merült fel, amit a világ ad, ami alapot adhat az élethez. Az egyik volt a barátság. Azt gondoltam, hogy a barátok azok, akik értelmet adnak az életünknek. De tapasztaltam, hogy egy barát sem érthet meg teljesen, és nem lehet mindig ott, amikor szükségem van rá.

Hasonló volt a szerelem. Megtapasztaltam ezt az érzést is. Rájöttem, hogy amire igazán vágyom, azt nem tudja megadni, még akkor sem, ha beteljesül.

A tudásban is kerestem a választ, az igazi értéket. Ezért mentem egyetemre filozófiát tanulni, hátha megtalálom az értelmi választ minden tudomány gyökerében, a bölcsességben. Azonban itt sem kaptam személyes, számomra életadó választ, csak a kérdések szaporodtak, bonyolódtak.

Az élet olyan utat is megnyitott előttem, ami könnyű anyagi biztonságot nyújtott volna - egy nagyon jómódú férjjelölt képében. De ettől a személytelen életformától visszariadtam, mivel csak a pénz lett volna a legfontosabb, az alapján mérték meg egymást jövendőbelim ismerősei, barátai.

Alapvetően saját jövőbeli családomban sem bíztam már, látva a környezetemben élő családok boldogtalanságát, a válásokat.

Végül az asztrológia, jóga és más ezoterikus dolgok iránt kezdtem érdeklődni, de azok válaszai is csak a peremét érintették az életemnek. Szép lassan minden földi értékben csalódtam, és beláttam, hogy emberi módon nem lehet az engem gyötrő kérdésekre válaszolni.

- Ezután mi történt?

- Mikor ott tartottam, hogy semmi nincs, amiért érdemes élni, egy hónapig egyfajta vákuumban éltem. Ez az egyetem vége felé történt. Gondolkodtam azon is, hogy öngyilkos legyek, de nem tudtam megtenni. Talán, mert a keresztség szentsége védett. Emellett az is felmerült, hogy talán mégis van valami "odaát", esetleg hibát követek el és már nem tudom visszafordítani. És persze az életösztönöm is tiltakozott az öngyilkosság ellen. Sem élni, sem meghalni nem tudtam; egy értelmetlen, rettenetes és fájdalmas vákuumban éreztem magam.

Volt egy rózsafüzérem emléktárgyként, amit még Esztergomban vettem, mert szép volt, de nem tudtam, mire használják. Az albérleti szobámban az ágyam melletti lámpán lógott. Egyszer, amikor ebben az állapotomban gyötrődtem, egy gondolat fogant meg bennem: más ember rajtam nem tud segíteni, én magamon sem tudok, ha van Isten, segítsen rajtam Ő! Ekkor azt láttam, hogy a rózsafüzér feszülete nagyon lassan felém fordul. Ezt úgy éltem meg, hogy maga Isten fordul felém. Éreztem, hogy ott van a szobámban Valaki, aki érti, hogy mi bajom van, hogy miért gyötrődöm, és nagyon mélyen együtt érez velem. Mintha lehullott volna egy fal, ami addig eltakarta előlem Istent. Azt is tudtam akkor, hogy ő Jézus. Sírtam. Azért is, mert megtalált, és azért is, mert ennyi időt elpazaroltam, hogy nem ismerhettem ezt az Istenembert, akinek a szeretetére eddig tudatlanul annyira vágytam. Értelmi szinten is biztonságot nyújtott megismerése, hisz Ő tudja, mi az értelme életemnek, mi a feladatom. Innentől már csak az érdekelt, hogy egyre jobban megismerjem Őt, és minden eddigi gyötrő kérdésemre megkapjam Tőle a választ.

- A megtérésed után kirajzolódott-e valamilyen gyakorlatias út az életedben, amelyen el tudtál indulni?

- Akkor még nem. Továbbra is úgy tűnt, hogy semmi nincs, amiért érdemes lenne élni, egyedül Jézus megismerése, közelsége volt fontos, aki majd vezet utamon. Elmentem egy barátnőmhöz, akitől tudtam, hogy keresztény, és megkérdeztem, hogyan lehet ezzel a Jézussal kapcsolatba kerülni. Ő vitt el a domonkos atyákhoz, ahol keresztény oktatásra kezdtem el járni. Első életgyónásom-kor azt tudtam meg, hogy állapotbeli kötelességem a férjhez menés. Akkor teljesen Istennek való engedelmességként fogtam fel, hogy keresnem kell egy alkalmas keresztény férfiút, akivel a szentségi házasságot megélve mindketten szentek leszünk. Nem merült fel bennem, hogy újból a szerelemre vagy a családra vágyjak, csak Isten akaratát akartam teljesíteni.

- Beszélgetésünk elején említetted, hogy mindenben csalódtál, ami földi cél vagy érték lehetne egy ember életében. Megtérésed után nem változott meg a viszonyulásod ezekhez a dolgokhoz?

- De igen. Visszakapták az értelmüket. A gyógyulásomnak egy magas foka volt, amikor el tudtam hinni, hogy van boldog házasság azoknak, akik beengedik kapcsolatukba Istent. Az egész világ és benne minden, amiben eddig csalódtam, visszanyerte értelmét. Mindez a látásmód romjaiból épült újjá, Isten fokozatosan építette fel bennem. Bizonyára még most is van, aminek épülnie kell...

- És hogyan ismerted fel szerzetesi hivatásodat?

- Mint már említettem, Isten akaratának tekintettem azt, hogy házastársat találjak, de legbelül nem vágytam rá. Nem tudtam, hogy van más út. Fel sem merült, hogy szerzetes legyek.

Akkoriban fejeztem be a debreceni egyetemet és Pestre kerültem dolgozni. A debreceni domonkos atyák átadtak a budakeszi domonkos nővéreknek, hogy folytatódjon a keresztény képzésem. Ott találkoztam először női szerzetesi életformával, láttam és elcsodálkoztam azon, hogy fiatal, egészséges nők Istennek élve együtt laknak, habitust viselnek, imádkoznak. Az volt vonzó számomra, hogy nem kényszerből teszik ezt, mint ahogyan filmekben lehet látni, amikor elmegy apácának valaki, mert kényszerítik, vagy mert már nem tud férjhez menni. Megjegyzem, még keresztények körében is tartja magát ez az értelmezés! Láttam, hogy boldogok voltak.

Egy fiatal szerzetesjelölt lányt készítettem fel főiskolai felvételire. Sokat beszélgettem vele a hivatásról, és azt vettem észre, hogy már-már irigykedem rá. Éreztem, hogy igazából én is annyira vágyom erre az életre, de alkalmatlannak és méltatlannak tartottam magam, visszanézve az addigi életemre. Akkoriban volt a bérmálásom. Nem sokkal ezután mertem feltenni Istennek a kérdést: mire hív? Időt is adtam Neki: mivel ez tavasszal történt, kértem, hogy nyár végére adja meg a választ a hivatástisztázó lelkigyakorlaton, ami a nővéreknél lesz. Mindennap imádkoztam ezért. És amikor megérkeztem a lelkigyakorlatra, a nővér szeméből, aki ajtót nyitott, kiolvastam a választ: "Megérkeztél, Isten hozott itthon! "

Az örökfogadalom

- Mennyire volt könnyű vagy nehéz az utad, lelki érésed az örökfogadalomig?

- A hivatástisztázó lelkigyakorlaton még úgy éreztem, hogy félek. Hisz azok a körülmények, mint mondjuk a világtól való egyfajta elzárt élet, a habitus viselése és más megkötöttségek még nagyon idegenek voltak számomra. Azonban a harmadik napon kaptam egy szép választ a Jóistentől. Egy nagyon mély, minden vágyamat kielégítő boldogságot, a teljes önazonosságot tapasztaltam meg egy pillanatra az imádságon belül, és megértettem, hogy Isten ezen az úton akarja ezt megadni nekem. Tiltakozni kezdtem, hogy nem szeretnék ilyen zárt életet élni, és erre azt a választ kaptam, hogy nem kell ezen az úton elindulnom, boldog lehetek házasként is, de azt a végtelen és mély boldogságot, amit ott egy pillanatra megízleltem, azt szerzetesként tudom megélni. Az, hogy Isten nem ragaszkodik ahhoz, hogy egészen az Övé legyek, nekem kihívást jelentett. Kicsit felháborodtam: ilyen könnyen elengedne? Ugyanakkor azt is éreztem, hogy Isten nem kényszerít, hanem szabadon enged. Ez volt, ami megadta az utolsó lökést a döntésemhez.

A noviciátust úgy éltem meg, mint egy hosszú lelkigyakorlatot, ami csöndben zajlik, miközben Isten titokzatos módon gyógyít. A noviciátus után az ideiglenes fogadalmas években mélyült a kapcsolatom közösségemmel, megtapasztaltam irgalmas szeretetük gyógyító voltát, és a saját szeretetadó képességem is csiszolódott, talán tisztult. Mindeközben külső és belső szabadságom folyamatos növekedését éltem meg. Örökfogadalmam különleges ajándéka volt többek közt, hogy Jézus addig számomra soha nem tapasztalt személyességgel lépett be az életembe, amelyért nem győzök hálát adni azóta is mindennap.

Maga a fogadalom fel nem fogható kegyelem. Hiszen a fogadalmat a jövőre vonatkozóan tesszük, ahogyan a házasok is egy életre elkötelezik magukat. Azonban nincs biztosíték, hogy ezt be tudom tartani. Én azt éltem meg az első fogadalmam és az örökfogadalmam letétele alatt is, hogy Isten teszi a fogadalmat. Én kimondom a szavakat, de Ő a biztosíték arra, hogy velem marad végig és segít a hűség megtartásában.

Péter atyát, a konferencia egyik kezdeményezőjét Horánszky Anna kérdezte

- Tisztaság, tisztának lenni: ez a mai világban, a mai fiatalok számára "ciki". Hogyan lehet mégis vonzóvá tenni ezt az ideált?

- Az egyik út, amikor széles körben felnyitjuk a szemeket, hogy a tisztaság a normális, szép, értelmes életnek az útja. Az ember meggyőzhető, ha logikusan gondolkodik. Tomka Ferenc atya például a fiatalokkal leíratja, hogy milyen házasságban szeretnének élni, milyen családot szeretnének, és melyek az ehhez vezető értelmes, logikus lépések. Az egyszerű emberi ráció megmutatja, hogy az ember különbözik az állattól, és a szexualitásnak megvan az emberileg szépen élhető formája. És ezt be is lehet látni. A másik szempont a keresztények számára fontos: tisztán látni azt, hogy ez Jézus szándéka, és nem valamiféle ósdi prűd elgondolás. Ahogy II. János Pál pápa mondja, Krisztus megmutatja az embernek, hogy ki az ember - márpedig ő határozottan a tisztaságot kéri tőlünk. A keresztény körben elharapózott paráznaságnak az egyik gyökere az, hogy a személyek nem figyelnek igazán Krisztusra és az ő akaratára. A társadalomban széles körben elterjedt paráznaságnak pedig az az oka, hogy az emberek nem tudják, nem is gondolnak bele, hogy mit csinálnak. Az a tapasztalatom, hogy amikor nyíltan beszélek erről a kérdésről a fiatalokkal, nem tabutémaként kezelik ezt, hanem figyelnek és értelmes dolgokat mondanak. Ha az ember kicsit meg-pedzi ezt a kérdést, sok mindent képesek belátni maguktól.

- A mai fiatalok közül sokan úgy állnak hozzá ehhez a kérdéshez, hogy "nekem ez így is jó"... ket hogyan lehet megszólítani?

- Az első kérdés az, hogy tizenöt év múlva is vonzó lesz-e számára? Aki ilyen mentalitással éli fiatal éveit, nem gondol bele, hogy a parázna életmódnak milyen következményei vannak. Lehet, hogy kínlódik, mert a szülei elváltak, mert az apja hűtlen, mert problémák vannak a környezetében, mindezeket azonban nem vetíti le odáig, hogy ha nem figyel arra, mit csinál a testével, ő is ugyanilyen dolgoknak lesz a forrása. A tiszta életformának az igazán vonzó oldalát tanúságtételekkel lehet megmutatni: "elmondjuk Neked, mit jelent nekünk, hogy tisztán járunk együtt." Bíró László püspök atya szokta mondani a hittanórán: "próbáld ki, hogy két hétig a kezét sem fogod meg, és meglátod, hogy mennyivel többet tudsz meg róla szellemileg, lelkileg!"

- Ennek az ideálnak az átadásában nyilván kiemelt szerepe lehet azoknak a helyzeteknek, amikor kortárs fiatalok adják át a tapasztalataikat egymásnak.

- Valóban, és ezt itt is tapasztaltuk. A Filia Közösség tanúságtételét vagy a Regnum Christi "Tiszta divat" nevű kezdeményezését minden jelenlévő üdítőnek találta, főleg azért, mert ezekből látszott, hogy "nemcsak mi öregek beszélünk erről". Alapvető pedagógiai elv, hogy a fiataloknak kortársaik tudják jól közvetíteni az értékeket, de legalább ilyen fontos, hogy a fiatalok a nevelők, tanárok, papok személyében is támaszt találjanak Többek között ezért fontos számunkra, hogy elsősorban a vezetőket fogjuk össze ebben az ügyben.

- Mi lesz a folytatás? Március végén imakonferenciával folytatódik az, ami most elkezdődött.

- Pontosan még magunk sem tudjuk, hogy kezdeményezésünk milyen irányba fog kiterjedni. Kaptunk egy jelet a Szentlélektől, hogy valamit tennünk kellene. Hogy azután kiben mit indít el az Úr, és ki a maga helyén, módján kit fog megszólítani, azt bízzuk Őrá! Nem mozgalmat akarunk alapítani, hanem engedni, hogy a Szentlélek mozgasson bennünket. Fontosnak érzem, hogy ne csak beszéljünk és konferenciákat tartsunk. Itt nem egy prekoncepcióról van szó, vagy arról, hogy mi "tudjuk a tutit" és elmondjuk a másiknak, hanem együtt is imádkozunk. Oda kell figyelnünk arra, hogy Isten mit akar, hol mozgatja meg a vizet...

2008. január 14-én este Munkácson, a Tours-i Szent Márton Székesegyházban aranymisét tartott Izmindy Antal oratoriánus szerzetes. A szentmisén részt vett Majnek Antal munkácsi megyéspüspök, aki a szentmise elején köszöntötte az aranymisés atyát, a munkácsi egyházmegye papjai közül is többen koncelebráltak, Papp Tihamér és Valuch István atyákkal együtt. Az ünnepelt egykori egri évfolyamtársa, Jäger Károly mezőkövesdi apátplébános tartotta a prédikációt. A szentmisén részt vett számos munkácsi hívő, valamint a Munkácsi Szent István Líceum tanárai és diákjai. A szentmise végén Kristofori Olga igazgatónő és a diákok is köszöntötték az atyát.

A több mint 50 éve Olaszországban, Bresciában élő Izmindy Antal atya az elmúlt években többször is segítségére volt egyházmegyénknek: közbenjárására a bresciai karitász az árvizek után hathatós segítséget nyújtott Kárpátaljának, valamint a katolikus líceumnak is segítettek beszerezni a működéséhez szükséges alapvető felszerelést.

KÜLF0LDI HÍREK

XVI. Benedek pápa felhívása a kenyai testvérháború azonnali beszüntetésére

A Szentatya Tarcisio Bertone bíboros államtitkár aláírásával levelet intézett a kenyai püspöki konferencia elnökéhez, John Njue bíboroshoz. Ebben kifejezi lelki közelségét az afrikai ország főpásztoraihoz és minden állampolgárához, szolidaritást vállalva velük. Mint ismeretes Kenyában a közelmúltban egymást érték az erőszakos cselekedetek és összecsapások Kibaki elnök megválasztását követően.

A pápa szívében hordozza a zavargások minden áldozatát: azokat, akik gyakran szörnyű körülmények között életüket veszítették, családtagjaikat, akik szeretteiket siratják, a sebesülteket, továbbá mindazokat, akik elveszítették javaikat, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat, akiket megfenyegettek és félelemben élnek - olvashatjuk a kenyai főpásztorokhoz írt levélben.

XVI. Benedek pápa azt kívánja, hogy a szeretett kenyai néptől, amelynek része volt a társadalmi nyugalomban és fejlődésben, és amely a problémáktól sújtott térségben a stabilitás egyik elemét jelentette, távolodjon el minél előbb az etnikai konfliktus réme. Ez már eddig is olyan sok áldozatot követelt, és továbbra is dúl az afrikai kontinens egyes részein.

A pápa csatlakozik a kenyai püspökök néhány nappal korábbi felhívásához, amely a párbeszédre és a kiengesz-telődésre szólított fel. A Szentatya annak a kívánságának ad hangot, hogy mielőbb szűnjön meg az erőszak és a testvérháború.

XVI. Benedek végül a politikusokhoz fordult, akikre a közjó felelőssége hárul. Határozottan válasszák a béke és az igazságosság útját, mert az országnak az igazságosságra és a testvériségre alapuló békére van szüksége. Találják meg a jelen nehézségek megoldását a párbeszéd és a demokratikus konfrontáció révén.

Új módszer a magzati élet védelmére

A New York-i abortuszklinikák környékén működő mozgó ultrahangkészülék számos magzat életét menti meg.

"A város legkeményebb környékeit járjuk, elsősorban azokat az utcákat, ahol egymás mellett sorakoznak az abortuszklinikák" - mondta Chris Slattery, az Operation Frontline elnevezésű akció vezetője.

Az ultrahangkészüléket szállító busz, amelyben Slattery mellett egy technikus és egy terhességi tanácsadó dolgozik, minden nap más abortuszklinika közelében áll meg. A szakemberek ingyenes ultrahangvizsgálatot és megértő, baráti tanácsadást ajánlanak az abortuszra igyekvő nőknek - írja a CBN.

"Több mint tíz nővel beszélünk minden héten, és tízből nyolc, aki hajlandó bejönni és elbeszélgetni, meggondolja magát. Sokan boldogan távoznak a gyermekük ultrahangos képével" - mondják az állomás munkatársai.

Az Operation Frontline minden várandós nőt figyelemmel kísér. "A taxiból kiszálló kismamákhoz is odamegyünk, és ingyenes terhességi tanácsadást ajánlunk nekik. El szoktuk mondani, hogy az abortusz nem jó megoldás, negatív hatásai vannak, bűntudatot ébreszt" - fogalmaz Julie Beyel, az akció munkatársa.

És mit szólnak mindehhez az abortuszklinikák? Slattery szerint "Azon kívül, hogy csúnyákat mondanak ránk, és időnként zaklatnak, nem tehetnek semmit. Az utcán mindenki azt csinál, amit akar".

A mozgó ultrahangos tanácsadás iránt országszerte, sőt külföldön is egyre nagyobb az érdeklődés. Slattery egyetlen dolgot sajnál: "azt, hogy ez az ötlet nem sokkal hamarabb született meg. Most azonban teljes bedobással csináljuk, és annyi életet mentünk meg, amennyit csak tudunk."

Magyar Kurír

Életét adta gyermekéért

Az angol Lorraine Allard várandóssága ötödik hónapjában tudta meg, hogy előrehaladott májrákja van.

A kismama esélyeit jelentősen növelte volna, ha elveteti a magzatot, hogy azonnal megkezdhessék az onkológiai kezelést. Allard azonban úgy döntött, megvárja, míg császármetszéssel világra tudja hozni a gyermeket, s csak utána kezelteti magát - tudósít a foxnews.com internetes portál.

November 18-án a 33 éves kismama koraszülött, de egészséges kisfiúnak adott életet. A szülés után megkezdte a kemoterápiát, de ekkor már késő volt: két hónap múlva meghalt. Az orvosok szerint a fiatal nő bélrendszerében feltehetőleg évek óta észrevétlenül növekedett a rák, amely végül a májra is átterjedt. Allard gyomorpanaszokkal fordult orvoshoz, ám mája addigra tele volt rosszindulatú daganatokkal.

A fiatal anya halála előtt magához ölelhette kisfiát, Liamot, aki három nővére, a tízéves Leah, a nyolcéves Amy és a 20 hónapos Courtney után negyedik gyermekként érkezett a családba.

Lorraine férje, Martyn Allard így nyilatkozott újságíróknak: "Az orvosok azt mondták, semmit sem tudnak tenni, mivel várandós. Lorraine azt felelte, nem veteti el; ha megtenné, utána nem volna ereje a küzdelemhez. S hogy ha ő meghal is, a gyermekünk élni fog. Derűsen, hatalmas lelkierővel, kimondhatatlan bátorsággal csinálta végig. A vége már nagyon nehéz volt, de őt boldoggá tette, hogy megszülte Liamot."

Magyar Kurír

"A valódi ökumenizmus mindig az imában gyökerezik"

A Szentatya a hagyománynak megfelelően január 25-én, Szent Pál megtérésének ünnepén vesperással zárta le a keresztények egységéért végzett ökumenikus imahetet a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában.

A szertartáson jelen volt Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke, valamint Samuel Kobia az Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. A Szentatya homíliájában a népek apostolára emlékeztetett, akit Isten azért választott ki, hogy tanúságot tegyen róla minden ember számára. Tarzuszi Szent Pál megtérésekor teljesen átalakult, és az evangélium odaadó apostolává vált - mondta a pápa. Szent Pál tudatában volt, hogy megtérése csak az Isten kegyelme által történhetett meg. A keresztények egységéért végzett imahét végén még inkább tudatára kell ébredünk annak, hogy az egység megteremtéséhez szükség van minden erőfeszítésünkre, ugyanakkor az meghaladja emberi képességeinket. Az Istennel és testvéreinkkel való egység olyan ajándék, amely felülről érkezik, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközösségéből származik. Nem áll hatalmunkban eldönteni, hogy az egység mikor és hogyan valósul meg teljesen: ezt csak Isten teremtheti meg. Szent Pálhoz hasonlóan mi is helyezzük Isten kegyelmébe reményünket és bizalmunkat - mondta a pápa.

Időszerű továbbá az egységhét idei mottója: "Szüntelenül imádkozzatok!". Mivé is válna az ökumenikus mozgalom ima nélkül? Nincs valódi ökumenizmus, amely ne az imában gyökerezne. A megtérés, a kereszt és az ima az a három elem - idézte II. János Pál szavait -, amelyre az egység keresése épül.

A Szentatya felidézte XIII. Leó pápa alakját, aki már 1895-ben javasolta a keresztények egységéért végzett novéna bevezetését, illetve utalt Paul Wattson atyára, aki 100 évvel ezelőtt kezdeményezte az imanyolcadot. Ezt folytatta az 1953-ban elhunyt lyoni Paul Couturier apát. A Szentatya hálát adott a széles körben elterjedt imamozgalomért, amely immár 100 éve kíséri és támogatja a krisztushívőket az egység keresésében.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír