ÖKUMENÉ

Ökumenikus istentisztelet Rahón

A rahói keresztény egyházak életében először került sor ökumenikus istentiszteletre 2009. február 8-án a rahói római katolikus templomban. A római és görög katolikus, valamint a pravoszláv és református egyházközségek lelkipásztoruk vezetésével érkeztek az istentiszteletre, hogy közös imádsággal kérjék Isten kegyelmét a keresztények közötti egység megvalósulására.

"Örvendezzünk jertek, áhítatos lelkek..." - hangzott a kezdőének, amelyet Mikulyák László római katolikus plébános köszöntése követett ukrán és magyar nyelven. "Ma mint Jézus tanítványai gyűltünk össze Isten oltáránál, hogy a mi Üdvözítőnkkel együtt imádkozzunk minden keresztény egyesüléséért, mint ahogy Urunk is imádkozott az utolsó vacsorán Egyházának egységéért" - mondta László atya.

Az istentisztelet első részében Jézus a farizeusról és a vámosról elmondott példabeszéde alapján tartotta bűnbánati elmélkedését Mikhail Kricsfalusi ortodox pópa, aki gondolataiban kiemelte: "A keresztények egységének legnagyobb akadálya nem a dogmák és rítusok közötti különbözőség, hanem a gőg, amely megakadályozta a farizeust is, hogy imádsága meghallgatásra kerüljön Isten előtt, és akadályozza ma is a keresztények egységét."

László Károly református lelkész a római levél alapján kifejtett elmélkedésében kiemelte, hogy az Isten fiaiként a Szabadság Lelkét nyertük el mindnyájan.

"Amikor János Pathmos szigetén a nagy tömeget látja, akkor azt írja, hogy közös volt bennük ruhájuk fehérsége, amelyet a Bárány vérében mostak meg ... Amikor majd a Bárány elé állunk, nem lesznek református, pravoszláv vagy katolikus fehérruhások, hanem mindnyájan egyek leszünk, ha Jézus evangéliuma szerint élünk."

A "Legyenek eggyé kezedben" (Ez 37,17) gondolat alapján Vaszil Nosza görög katolikus esperes kiemelte, hogy "amiként az ószövetségben az Isten akarta az egységet Júda és Izrael között, ugyanúgy akarja ma is az Egyháznak egységét ... Izrael különválása után ellenségeskedés és háború kezdődött, és ha mi a harmadik évezredben nem építjük az egységet, akkor a keresztények között még súlyosabb és mélyebb szakadások és ellentétek lesznek."

"Jézus nem azt kérte főpapi imájában az Atyától, hogy megmentse tanítványait a világtól, hanem hogy megszentelje őket - kezdte gondolatait Butsy Lajos aknaszlatinai plébános - és ebben a megszentelt állapotban minden kereszténynek az a feladata, hogy megteremtse az egységet családjában, egyházában, környezetében."

A Miatyánk elimádkozása után következett a kiengesztelődés szertartása. A koreai egyház javaslata alapján a közös kiengesztelődés egyik szimbólumaként egy négy részre hasított fadarabot illesztettek össze a jelenlévő lelkipásztorok, majd az egység vágyának szimbólumaként egy-egy fehér szalaggal kötötték át, amelyet a békecsók követett.

Az istentisztelet végén minden lelkipásztor saját szertartása szerinti áldásban részesítette a jelenlévőket.

Az idei rahói ökumenikus istentisztelet azért nagyon jelentős, és nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy történelmi, mert részben Rahón először gyűltek össze keresztény közösségek, hogy imádságban kifejezzék az egység iránti vágyukat, másrészt egész Kárpátalján a rahói volt az idei ökumenikus istentiszteletek között az egyetlen, ahol a pravoszláv egyház papja is részt vett. Adja Isten, hogy ez az egységtörekvés minden jóakaratú keresztény ember szívében gyökeret verjen, és meghozza a maga gyümölcseit

Mikulyák László
rahói plébániai kormányzó

Hétvége Szinyákon

Mi kell a gyerekeknek

Abban a szerencsében volt részem, hogy január utolsó, egyben február első hétvégéjét a Kárpátok festői csücskében, Szinyákon tölthettem. Az egyik kolléganőm szólt, hogy a római katolikus egyház szervezésében lelkigyakorlatos hétvégére kerül sor Szinyákon, az ottani lelkigyakorlatos házban. Bevallom, örömmel mentem. A hosszú téli hónapok szürkesége után jót fog tenni egy hétvégi kiruccanás.

Január 30-án délután fél háromkor a munkácsi római katolikus püspökségen gyülekeztünk. A résztvevők között voltak általános iskolai tanárok, tanítók, zenetanárok, hitoktatók. A kissé megkopott külsejű, még szovjet gyártmányú busszal 3 órakor indultunk Szinyákra.

Az út utolsó 500 méterét gyalog tettük meg. A lelkigyakorlatos ház és a római katolikus templom felé vezető felfelé ívelő úton bizony rá kellett jönnöm, hogy a friss hegyi levegőt nem orron át belélegezni, hanem "harapni" kell.

Megérkezés után elhelyezkedtünk a két-, három-, illetve négyágyas összkomfortos szobákban. Kicsomagolás után ismerkedés, közös teázás (kávézás) és beszélgetés következett. Vacsora után közös játék, ismerkedés volt az úgynevezett "zöld szobában", miközben megérkezett Magyarországról András atya és Aranka nővér. A szombat reggel rózsafüzérrel kezdődött. Utána András atya műhelymunka keretében foglalkozott velünk. Aranka nővér a gyerekek, fiatalok nevelési problémáit ecsetelte, amelyhez természetesen bárki bármikor hozzászólhatott. Ez a probléma sajnos mindannyiunkat érint, mivel mindannyian pedagógusok vagyunk és gyerekekkel foglalkozunk. Felvázoltuk a felnövekvő nemzedék problémáit, melyekről, úgy gondolom, nemcsak a gyerekek tehetnek.

A legtöbb gyerek sajnos nem kapja meg a szüleitől azt, amire szüksége lenne, figyelmet, szeretet, törődést, odafigyelést. A szülők kifogása az, hogy túlságosan elfoglaltak, pedig szerintem ez nem lehet ok arra, hogy elhanyagolják gyerekeiket. Sok szülő nincs tisztában azzal, hogy a gyerek a legnagyobb ajándék, amit az ember Istentől kaphat. Azt, hogy a gyerekével törődhet, nevelheti, nem ajándéknak tekinti, hanem nyűgnek.

Megad neki mindent (anyagiakban), és úgy gondolja, hogy ezzel jót tesz gyerekének. Pedig valójában a gyerekeknek nem videójátékra, számítógépre, babák tömegére van szüksége, hanem olyasmire, ami pénzbe sem kerül: szeretetre, odafigyelésre. Hát, ezekre a problémákra próbáltunk meg "megtalálni" a megoldást. Utána András atya jóvoltából önismereti tesztet töltöttünk ki, ami nagyon tanulságos volt.

Ebéd után két csoportra osztva foglalkoztunk. Itt őszinte, mély beszélgetések hangzottak el arról, hogy ki hogyan érzi magát a munkahelyi kollektívában (családjában), hova helyezi magát a "fán", milyen a főnökség és a kollégák viszonya, milyenek a munkahelyi kötelékek, milyen barátságok szövődtek és szövődnek. Szerintem ezek a megnyilvánulások nagyon sokat adtak mindenkinek az önmegismerés szempontjából.

Vacsora után szentmisére került sor az épület kápolnájában, majd pedig levezetőként pihentető játék, móka, kacagás. András atya és Aranka nővér vacsora után elbúcsúztak és már indultak is haza, hogy másnapi kötelességeiknek eleget tehessenek.

A vasárnap reggel szintén rózsafüzérrel kezdődött. Majd reggeli után kirándulás a falu határában lévő hatalmas kereszthez és Máriaszoborhoz, hógolyózás, gyalogtúra.

Közben őszinte beszélgetések hangzottak el. Jó volt tapasztalni eközben, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal, úgymond mindenkinek megvan a maga keresztje, amit hordania kell.

Ebéd után szentmise István atyával, majd a hétvége összegzéseként közös beszélgetés, elcsendesedés, és indulás Munkácsra.

Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek (Henkel Beatrixnek, Bárdos Istvánnak és másoknak) a lehetőséget, András atyának és Aranka nővérnek pedig mindazt, amit tőlük kaptam.

Az egyik résztvevő

Krisztus arcát keresve

Beszélgetés Varga Tarzíciusz ferences testvérrel

A nagyszőlősi ferences rendház lakói közül végül, de nem utolsósorban Varga Tarzíciusz ferences testvért mutatjuk be olvasóinknak az alábbi interjúban.

- Ha jól tudom, te Kárpátalján születtél...

- Igen, a nagyszőlősi járásban, Csepében születtem. Szüleimnek köszönhetem, hogy embert, "jó embert" neveltek belőlem, ahogyan két bátyámból és két öcsémből is. Nem csak én, de a szüleim és testvéreim is megtalálták hivatásukat az egyházban. Édesapám a csepei egyházközség kurátora, édesanyám a sekrestyés, testvéreim pedig ministrálnak, hitoktatnak és részt vesznek a helyi egyházi élet szervezésében, szolgálatában.

Különösen hálás vagyok szüleimnek, amiért úgymond "két tüdővel lélegezhetek": az egyik keleti, a másik nyugati. Ugyanis édesanyám révén - aki görög katolikus - megismerhettem a görög katolikus vallást, édesapám révén pedig a római katolikust.

- Hogyan találtál rá arra az útra, amelyet Isten szánt neked?

- 1989-ben, amikor nálunk, Kárpátalján az első ferences missziós atyák megjelentek, én csodaként tekintettem rájuk. Volt egy sajátos megjelenésük és varázsuk. Nemcsak Isten bolondjainak, hanem a nép közvetlen barátainak láttam őket. Rendszeresen, még hétköznap is a feketeardói templomban ministráltam. Már akkor, gyerekként megszerettem azt, hogy Isten számomra más elképzeléseket mutat, mint a korombéli fiúknak. Az út, amin vezetni akart, másfajta út volt, tele meglepetésekkel, várakozással, türelemmel. Egyre inkább azt láttam, hogy ezen az úton a ferences renden belül tudok haladni. A katonaság volt a döntő pillanat, amikor egy időre minden társamnak tényleg igazi bajtársa és testvére lehettem, hivatásom akkor körvonalazódott bennem erőteljesebben. A "brát" szó, ami a szláv névből ered, azt jelenti: testvér. A ferences testvér mindenkinek a testvére. Ezt szeretném megvalósítani az életemben: mindenkinek a jó barátja, bajtársa lenni.

- Miután megszületett benned a döntés, hogyan, merre indultál el, hogy hivatásod beteljesedjen?

- 1996 őszén jelentkeztem a kisebb testvérek (a ferencesek) rendjébe. Nagyszőlősön voltam jelölt fél évig, majd Budapesten, a Margit körúti rendházban. Nagyszőlősön Tihamér atya pátyolgatta hivatásomat, és persze az ismert missziós atyák, akik valaha Kárpátalján szolgáltak és szolgálnak, akiket csak a sokaságuk miatt nem sorolok most fel. Utamat, amely néha járhatatlannak tűnt, imádságukkal kísérték és most is kísérik a helybéli hívek, akiknek köszönöm a sok imát.

- Hogyan alakult további utad a szerzetben?

- 1997-ben és 1998-ban Szécsényben voltam novícius. Ebben az évben éreztem meg igazán, hogy eljegyeztem magam az egyházzal. Fundamentum volt, amire lassan lehetett a falakat felhúzni.

1998-tól 2005-ig a szegedi rendház növendéke voltam. Ferences szerzetesként mindig szerettem volna valami széppel foglalkozni: a hívek lelki gondozása mellett a művészet irányába kacsintgattam. 2000 tavaszán egy ikonkiállítás után vágyat éreztem, hogy fessek magamnak egy ikont. Hódmezővásárhelyen Jósai Sándor képzőművész, egykori tanárom ismertette meg velem az ikonfestés alapjait, amit nagyon megszerettem. Emiatt nehézséget okozott számomra - ami a hivatásomban is nyomot hagyott -, hogy ezt nem gyakorolhattam a gyakorlati év bevezetése miatt, amikor háromnégyhavonta más-más rendházban különböző feladatokkal voltunk megterhelve. Erre a szép és gazdag, imádsággal teli művészetre akkoriban nem volt lehetőségem időt fordítani.

2002-ben viszont jelentkeztem grafika, festészet, rajz, tűzzománc szakra a szeged-alsóvárosi kultúrházunkban működő Mestertanodába. Ott szép eredményeket értem el. Ugyanebben az évben ikonfestő szakkör indult Jósai Sándor vezetésével plébániánkon, amely mondhatni majdnem kettőnk koprodukciója volt - én az ikonfestészet teológiáját adtam tovább, amit az orosz tanszéken tanultam Dr. Valerij Lepahin professzortól. Minden nyáron a plébánia hittantáborai mellett szerveztünk ikonfestő tábort is. Itt egy hét alatt azok is, akik nem rendelkeztek rajz- és festéstudással, segítséggel elkészíthettek egy számukra kedves alkotást.

2005 augusztusában elkerültem Esztergomba segédprefektusnak.

- Mikor tetted le az örökfogadalmat?

- 2005. október 1-jén a nagyszőlősi templomban. Az idézet, amelyet fogadalmam mottójaként választottam, a következő volt: "A tenyerembe rajzoltam a nevedet" (Iz 49, 16).

- Hogyan esett választásod a Tarzíciusz névre?

- A Tarzíciusz nevet már itthonról vittem magammal. Mivel ő a ministránsok védőszentje, és minden képen, amelyet láttam róla, rám hasonlított. Erre az atyák hívták fel a figyelmemet. A rendbe való jelent kezésem előtt már a szüleim is és a hívek is így becéztek. Nagyon megszerettem az életéről szóló történetet, legendát. Az Oltáriszentség védelme, tisztelete és kiszolgáltatása fontos küldetést jelent számomra, akárcsak a védőszentemnek.

- Hogyan folytatódott életed, szolgálatod, most már örökfogadalmas ferences szerzetesként?

- Az esztergomi belvárosi plébánián szolgáltam. Ott megalapítottam az Urunk Színeváltozásáról elnevezett ikon-társaságot. A csoport 22 tagból állt. Voltak közöttük igazi festőművészek. Közben a ferences diákoknak is tanítottam festészetet.

Majd 2006-ban a pesti ferencesekhez kerültem, ahol sekrestyésként tevékenykedtem. Már mondanom sem kell, itt is megalapítottam egy ikonfestő csoportot, a "Vélum"-ot, 14 egyetemistával.

2007-2008 tavaszán ikonkiállításunk is volt, amelyen 192 alkotást láthattak az érdeklődök, amit a tanítványaim festettek. Ezek voltak az első munkáik. Nagy volt az érdeklődés és a dicséret. Volt olyan nap, amikor a kiállításunkat 1600 ember látogatta meg.

Az európai ikonfestészeti konferencián Esztergomban én voltam az egyik előadó. Jó érzés volt, hogy utána felkérést kaptam a következő konferenciára Varsóba, ahol én képviselhettem volna a magyarországi ikonfestőket...

- ...de közbejött valami?

- Igen, amire nem számítottam. 2008. augusztus 6-án hazakerültem Kárpátaljára, a nagyszőlősi ferences rendházba. És most még próbálok visszailleszkedni az itteni életritmusba, Isten segítségét és irgalmát kérve.

- Miért akartál inkább ferences testvér lenni? Nem fordult meg a fejedben az, hogy szerzetespap légy?

- Már jelentkezésemkor mondtam az elöljáró atyáknak, hogy én testvér szeretnék lenni. Szárovi Szent Szerafim életútját olvasva megérintett az, ahogyan ő törekedett a csöndre, az egyedüllétre. Én hozzá hasonló mentalitással gondolkodtam Szent Ferencről, és az ő példáját akartam követni.

Egy pap életében mindig ott vannak a hívei, akikkel törődnie kell. Egy testvér viszont több időt tölthet a magányban Istennel. A szerzetes testvér inkább foglalkozik a ház körüli munkával, egy édesanyához hasonlóan megteremti az otthon melegét, ami szintén vonzó volt számomra. Később a rendbe belépve megismerhettem kiváló ferences testvéreket, akik nagyszerűen élték meg ezt a hivatást és mindig példaképeim voltak.

- Én is kívánom, hogy itteni szolgálatod kegyelmekben gazdag legyen, az ikonok festése során pedig megtaláld Krisztus igazi arcát!

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs

ZARÁNDOKLAT

Az Anyaszentegyház szívében

Január végi utam Rómába

A Szent Márk-székesegyház Velencében

Amikor hazaérkeztem és oly sokan feltették a kérdést: "Milyen volt? Szép? Mesélj!" - nehezemre esett válaszolni. Napokba telt, míg felfogható valósággá és mesélhetővé vált a sok csoda-élmény, melynek részese lehettem. Az örök város szépségét átadni sem szóban, sem írásban nem könnyű. Néhány pillanatot emelnék csak ki, amelyek leginkább megragadtak.

Előrehozott tavaszunk volt. Az induláskor itthon ropogott a hó talpunk alatt, s két nap múlva zöld növényzet, tavaszi virágok vettek körül. Az út kellemesen telt, biztos vagyok benne, hogy azokkal a zarándoktársaimmal utaztam, akikkel pont találkoznom kellett.

Velencei "utca"

Velence - első nap. Szemerkélő esőben jártuk a lagúnák városának keskeny sikátorait, bámultuk a hajókat, csónakokat - mit mondjak, engem elvarázsolt. A Szent Márk térre érve a tér jellegzetes "lakói", a galambok fogadtak. Megcsodáltuk a Dózse-palotát, megnéztük a Sóhajok hídját, az árusoknál a maszkok már a karnevált idézték. A Szent Márkbazilikában ünnepélyes, misztikus félhomály, gazdag mozaikok, ikonok, freskók vettek körül. Szentmise után indultunk tovább.

Assisi igazán hangulatos olasz kisváros. Az Óváros épületei a régmúlt korok hangulatát idézik. Utcáin végighaladva egy kosztümös film díszletei között éreztem magam.

Láthattuk Szent Ferenc életének helyszíneit: a Porciunkulát, tranzitusának, vagyis elszenderülésének a helyét, sírjához pedig a róla elnevezett bazilika altemplomába ereszkedtünk le.

A Falakon kívüli Szent Pál-bazilika

Rómában a Szent István zarándokház otthonos légköre fogadott. Másnap kora reggel indultunk a pápai audienciára.

A Szent Péter-bazilika monumentális méreteivel hat a látogatóra. Aranyfödém, márványfalak, s a Vatikán visszhangzanak - a pápai himnusz sorai elevenedtek meg körülöttem. Az egyház pompáját, nagyságát, hatalmát juttatta eszembe.

A bazilika altemplomában a magyarok kápolnája volt a reggeli szentmisénk színhelye. Szent István és a Szűzanya szobrával, a magyar szentek domborműves ábrázolásával, a csodaszarvas ősi motívumával a falakon.

Szeretett pápánk, II. János Pál sírja nemes egyszerűségével, szinte békét és derűt sugárzó fehérségével hatott ránk. Mint ahogy élt, amilyen ő maga volt. "No stopping!" - kérték az őrök, a gépünk sem villanhatott, de emlékezetünkbe bevésődött róla a fotó.

Kiemelt helyen van az élmények közt a Szentatyával való találkozás. Felejthetetlen. Magyarul szólt, édes anyanyelvünkön - üzenete szívünkig hatott.

A négy legnagyobb római bazilika közül másodiknak a falakon kívüli Szent Pál-bazilikát látogattuk meg. Ez volt az, ami igazán lenyűgözött. Már az udvara remekmű. Aztán az idén nyitva álló jubileumi kapun át beléptünk. A csiszolt alabástrom ablaküvegeken át beszűrődő fény fenséges megvilágításba helyezi a bazilika belsejét. Valami nemes méltóság árad odabenn. A falakon sorban a pápák képei. Szent Pál sírjánál litániát imádkoztunk és László atya egyenként áldott meg minket. A Lateráni Szent János-bazilika - minden egyházak anyja és feje, a pápák ragyogó szépségű temploma. A hozzá tartozó épületegyüttes része a Szent Lépcső, melyen Jézus ment föl Pilátus elé. Bevallom, eddig nem tudtam, hogy létezik ez a kegyhely. Szinte valamennyien fölmentünk- csúsztunk térden állva ezen a lépcsőn, szeretteinkért, szívünk szándékaiért imádkozva. Nehéz volt, de nagy élmény marad.

A Santa Maria Maggiore-bazilikát a hazautazásunk előtti délutánon látogattuk meg. Itt már úgy éreztem, nem bírok több új dolgot befogadni, talán nem is érdekelt. Kis várakozás után jött Melo Lajos domonkos atya, rengeteget mesélt, én meg kezdtem odafigyelni, hol vagyok. Végül ez lett az a hely, ami leginkább meghatott. Csiszolt kristály ereklyetartóban itt őrzik a kis Jézus jászolkájának öt deszkadarabját... A dúsgazdag Borghese család drágakövekkel díszített kápolnájában látható ikon pedig Mária igazi arcát ábrázolja, melyet a hagyomány szerint Szent Lukács festett. Sem természeti csapás, sem háborúk nem sértették soha ezt a templomot. Itthon nem katolikus szomszédom azt mondta: épp amiatt, amiket őriz.

A Szent Péter-bazilika előtt

Szent helyeken jártunk, szentek sírjainál: Sziénai Szent Katalin márvány szarkofágja mellett álltunk, voltunk a Szent Péter bilincseit őrző templomban, láttuk Michelangelo Mózes szobrát, s a Pieta-t is, még a Szent Péter-bazilikában.

Nagyon tetszett a különleges Il Jesu, vagyis A Jézus templom. Ez a jezsuiták római temploma, ebben van Loyolai Szent Ignác sírja. Az olasz barokk iskolapéldájának is nevezik, a mennyezeti freskó alakjainak mozgalmasságát, szinte megelevenedő nyüzsgését egy nagyítós tükör hozza közelebb.

S ez még nem minden... Mintha a történelemkönyv lapjain sétálnék... Híres utcák, hidak, lépcsők és terek váltják egymást. Szinte mind tartogat egy-egy látnivalót, meglepetést. Az Angyalvár, a Colosseum - a gladiátorharcok színhelye, a Capitolium, a városalapító Romulus és Remus szobra az anyafarkassal, a Pantheon - minden istenek temploma, a Trevikút, melynek vizébe pénzérmét dob, aki még egyszer szeretne visszatérni ide. A Gergely-egyetem, a Spanyol lépcső, a Piazza Navona - a hajósok tere, Szent Ágnes vértanúságának a helye. És este talán még szebb a kivilágított város.

Hazafelé jövet néhány órát töltöttünk Budapesten. Zarándoklatunk méltó befejezésének tartom, hogy egy kisebb csapattal épp január 25-én, Pálforduláskor orgonás, latin nyelvű szentmisén vehettünk részt a Szent István-bazilikában.

Lehetetlen mindent felsorolni. De talán nem is ez a fontos. A lényeg, hogy Rómában, az anyaszentegyház szívében élhettük meg ezt a pár napot, átérezve ennek nagyszerűségét. Áldásait, kegyelmeit már most érezzük. Talán lesznek gyümölcsei, melyek csak később érnek be. Egy biztos: az élmények és az emlékek sokaságából még hosszú ideig fogunk táplálkozni.

Dorgay Angelika

HÍREK

A betegek kenetének kiszolgáltatása Rahón, Kőrösmezőn, Szvidovecen...

2009. február 11-én szolgáltatta ki Mikulyák László plébános a betegek szentségét a rahói plébániatemplomban, valamint a kőrösmezői és szvidoveci templomokban. A több mint száz beteg és idős emberhez szólva a plébános a következőket mondta: "Szűz Mária ma is, a harmadik évezred hajnalán Szent Fiára mutatva azt mondja mindnyájunknak: ťTegyétek meg, amit mond!Ť. Benneteket, kedves beteg és idős testvéreim, az Úr Jézus az életszentségre hív, hogy keresztetek hordozása közben Mária, a Betegek Anyja oltalma alatt hordozzátok mindennapjaitok keresztjeit, és szeressétek Jézust." A keresztségi fogadás és a kézrátétel után a hívek egyesével járultak az oltár elé, hogy a plébános a betegek kenetében részesíthesse őket. Az arcokon lehetett látni az eviláginak és a transzcendensnek a találkozását. Adja Isten, hogy ez a mai ünnep sokunknak lelki megújulására szolgáljon!

...és Munkácson

Mintegy százan vették fel a betegek kenetét Munkácson, a Tours-i Szent Márton székesegyházban. A szentséget Pogány István plébános szolgáltatta ki. Február 11- én, a betegek világnapján évek óta lehetőségük van az időseknek és a betegségekben szenvedőknek, hogy - megfelelő előkészítés után - a szentmise keretében csoportosan felvehessék ezt a szentséget.

---

Fiatalok előadása Szent Pál apostol életéről

2009. február 15-én, vasárnap a bérmálkozásra készülő ungvári fiatalok csoportja Szent Pál életét bemutató színdarabot adott elő Munkácson, a székesegyházban. A fiatalok mélyen átélt előadása nagy hatással volt a jelenlévőkre. A színdarabot korábban Ungváron is előadták, s reméljük, még sok helyen bemutatják az érdeklődőknek. Köszönjük a szép lelki élményt az ungvári fiataloknak, és hitoktatójuknak, Míra nővérnek, aki a darabot betanította nekik!

egy munkácsi hívő

FELHÍVÁSOK

Egyházmegyei Hittanverseny

Kedves hittanosok! Idén 10 alkalommal lesz megrendezve az Egyházmegyei Hittanverseny. A versenyre 5-11. osztályosoknak lehet benevezni, háromfős csoportokkal. Szent Pál-év kapcsán a verseny témája az "Apostolok Cselekedetei" lesz. Részletekről érdeklődjetek a hitoktatóknál és a plébánosotoknál.

---

Korláthelmeci ke resztút

Szeretettel hívjuk és várjuk a híveket az immár 6. alkalommal megszervezett keresztútra és ifjúsági szentmisére, amelyre idén is virágvasárnap kerül sor Korláthelmecen.

---

Az ösztöndíj nyertesei

A "Szent Márton Karitász" Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére meghirdetett szociális és tanulmányi ösztöndíjára a 2008/2009-es tanév II. félévében 54 diák pályázott.

Ebből 34 diák nyert, 3 diák el lett utasítva, mivel a pályázatuk valótlan információt tartalmazott, 3 diák nem felelt meg a pályázat feltételeinek, 1 pályázat hiányos volt és 13 diák kerethiány miatt nem nyert. A nyertesek névsora:

Bácskai Viktória - Aknaszlatina
Balogh Erika - Tiszakeresztúr
Daneljuk Sándor - Nagybocskó
Dánics Izabella - Munkács
Demjén Izabella - Rát
Egressy Gábor - Déda
Falticskó Henrietta - Aknaszlatina
Fekete Melinda - Salamon
Gál Adrienn - Salánk
Gazdag Vilmos - Zápszony
Kálló József - Batár
Kosztyó Tamás - Déda
Kozák Katalin - Déda
Kozma Sándor - Balazsér
Mandzák Gábor - Nagybégány
Marsalek Csilla - Beregszász
Molnár Csilla - Zápszony
Molnár Ferenc - Zápszony
Nánási Antal - Tiszaújlak
Pál Dóra - Oroszi
Petrás László - Nagybégány
Popovics Margit - Déda
Pősze Sándor - Csoma
Puliszka Edvin - Aknaszlatina
Roszoha Gabriella - Nagyszőlős
Rozgonyi Andrea - Császlóc
Suslik Ádám - Beregszász
Suslik Csaba - Beregszász
Szőlősi Nóra - Macsola
Takács Ferenc - Szürte
Tóth Gergely - Koncháza
Tóth Krisztina - Császlóc
Vámos Júlia - Ungvár
Varcaba Katalin - Gyertyánliget

---

MEGHÍVÓ A MENTÁLHIGIÉNÉS ALAPKÉPZÉS PEDAGÓGUSOKNAK c.
pedagógus-továbbképzési programra
Nagydobrony, 2009. április 23-26.

A képzés a következőkben segít Önnek:

Megismeri a mentálhigiénés szemléletmód lényegét. Elmélyül önismerete, s a mentálhigiéné eszköztárának segítségével képes lesz saját maga, valamint családja, kollégái és diákjai lelki egészségének megőrzését elősegíteni. Elsajátítja a konfliktuskezelési technikák és a hatékony kommunikáció lényegét, s a pedagógusi munka során felmerülő tanár-diák, tanár-szülő valamint a kollégákkal való kapcsolatban alkalmazni tudja a megszerzett ismereteket. Megerősödik pedagógusi hivatásában, illetve felismeri az esetmegbeszélő csoportok fontosságát, hatékonyságát, megtanulja alkalmazni a módszert. Mindezt vidám, játékos módon teheti meg egy tavaszi hétvégén két hivatásos tréner vezetésével.

Bővebb tájékoztatás és jelentkezési lap a KMPSz beregszászi irodájában kérhető Fodor Évától (tel.: 8-2- 41-43259, e-mail: kmpsz@azm.uz.ua)
vagy Bunda Szabolcstól (tel.: 80-67-3104047, e-mail: iroda@ferences.hu ).

Szervezők:

Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány
Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség
Magyar Mentálhigiénés Szövetség

---

Női Cursillo

Szeretettel hívjuk a nőket egy csütörtök estétől vasárnap estig tartó rövid együttlétre, ahol papok és világiak a katolikus hit lényeges igazságait és életformáit mutatják be, előadással, beszélgetésekkel, életpéldákkal. Ez nem lelkigyakorlat, hanem elsősorban együttlét, melyben legfontosabb a közös imádság és a beszélgetések. Nem csupán ismeretet, tudást akar átadni, hanem a hit élményét kínálja. A három napban Jézus személyére és tanítására összpontosítjuk erőinket. A Cursillo időpontja: 2009. március 19-22. Helyszíne: Bustyaháza. Részvételi díj: 30 hr. Jelentkezni az Egyházmegyei Szervezőirodában lehet (89600 Munkács, Mira u. 15. Tel: 8-2-31-54670, e-mail: mrkp.szervezo@ gmail.com)

---

OLAJSZENTELÉSI SZENTMISE NAGYSZERDÁN

Április 8-án, nagyszerdán 9.30-kor kerül sor Munkácson az olajszentelési szentmisére, melyet Majnek Antal püspök atya mutat be az egyházmegye papjaival együtt. A szentmise keretében megáldják az olajokat, melyeket a következő évben a kereszteléseknél, bérmálásoknál, a papszenteléseknél, valamint a betegek kenetének feladásánál használnak. Szeretettel várjuk az ünnepi szentmisére egyházmegyénk minden hívőjét!

---

Felvételi felhívás

A Munkácsi Szent István Líceum felvételt hirdet a 2009/2010-es tanévre magyar általános iskolát végzett tanulók számára felekezettől függetlenül.

Szakirányunk az informatika és az idegen nyelvek (angol, német), melyeket emelt óraszámban tanítunk. Líceumunkban tantárgyi fakultációk és turisztikai szakkollégium működik.

A vidéki diákok számára szállást biztosítunk egyházi intézményekben, melyek költségeihez a szülők is hozzájárulnak. Felvételi vizsgák:

- magyar nyelv és irodalom, írásbeli;
- matematika, írásbeli;
- hitismeret, szóbeli.

Líceumi nyílt napok a jelentkező diákok és szüleik számára: 2009. április 24., május 5.

Jelentkezni lehet 2009. május 10-ig a líceumban beszerezhető jelentkezési lappal, ami a honlapról is letölthető. A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkipásztor ajánlólevele.

A felvételi vizsgák időpontja: 2009. május 16., 9:00 órai kezdettel /közép-európai idő/.

Címünk: 89600 Munkács, Nedeczey u.20. Tel: /8-231/ 2-30-27; 2-24-18
e-mail: info@katlic.mk.uz.ua, www.munkacs-katlic.org.ua

SZENTJEINK

II. Sixtus pápa és Szent Lőrinc

Szent Lőrinc

A Krisztus halála és feltámadása utáni III. század közepén Valerianus császár és környezete szemet vetett az Egyház vagyonára. A pogányok között mesés hírek keringtek az Egyház kincseiről, amelyekről azt hitték, a katakombákban vannak elrejtve. Valerianus császár több keresztényellenes intézkedése mellett elrendelte, hogy zárják be a római katakombákat, amelyek elődje, Decius császár zaklatásai alatt váltak szertartási helyekké. A katakombákat mégsem tudták felszámolni. A keresztények ekkor alkalmazták a vészkijáratokat, a menekülés után felhúzható létrákat.

258-ban a légionáriusok mégis akkor törtek rá észrevétlenül a Szent Callixtus katakombára, amikor II. Sixtus pápa mise alatt, főpapi ornátusban éppen prédikált.

Hogy megmentse híveit és papjait, azonnal felajánlotta, elvihetik. Így teljes ornátusban, "tettenérés" címén, négy diakónusával együtt a város prefektusa elé vitték, aki meghozta azonnali ítéletét: vigyék vissza, és püspöki székében végezzék ki.

Lőrincet, aki a pápa egyik diakónusa volt, csodálatos módon nem vitték el. Életéről szinte semmit nem tudni, haláláról viszont néhány megbízható történeti adat maradt ránk. Mégpedig Szent Ambrus egyik írásának köszönhetően, aki a római hagyományt fektette papírra. Innen ismert, hogy Lőrinc, amint látta, hogy a püspökét halálba viszik, sírni kezdett. Nem azért, mintha sajnálta vagy féltette volna, hanem mert ő nem kísérhette a vértanúságba. Miközben Sixtus pápát a kivégzés helyére kísérték, Lőrinc sírva kérte a mártírt, ne hagyja el őt, mire a pápa megnyugtatta: "Fiam, nem hagylak el. Rád még nehezebb küzdelem, teljesebb korona vár.

Látod, engem, gyönge öreget kímélnek majd. A te győzelmed dicsőségesebb lesz. Ne sírj! Három nap múlva követni fogsz." S hogy egészen megnyugtassa, még egy utolsó, igazi diakonusi szolgálatot bízott rá: ossza szét az egyház vagyonát a szegények között, mert az ő örökségük az.

A császár végrehajtói Lőrincen a "kincseket" kezdték követelni. A diakónus haladékot kért, hogy, úgymond, összehordja azokat. Három napot kapott. Ezalatt a szegények, özvegyek, árvák, nyomorékok után járt, s kiosztotta az egyház pénzét. Végül a prefektus előtt egy nagy sereg koldussal, bénával és beteggel jelent meg, mondván: "Tudd meg, hogy az arany, amit oly mohón követelsz, csak megvetendő holt érc, gaztettek és bűnök forrása. Az igazi arany az a világosság, amiben ezek a szegények járnak. Testük gyengeségében, türelemmel viselt szenvedésükben van a kincsük. Ezek nem ismerik a bűnt és a szenvedélyeket - az ember igazi betegségeit, amik rontják és gyalázatba taszítják a gazdagokat és a hatalmasokat. - Íme, itt vannak az Egyház kincsei!" A bíró úgy vélte, hogy Lőrinc gúnyolódik vele, ezért dühödten tűzhalálra ítélte. Izzó vasrostélyra fektették, miközben az alatta égő parazsat nem engedték lángra lobbanni, hogy tovább tartson a kínzás.

A legenda szerint a mártír kínzása közben meghökkentő humorérzékről tett tanúságot. Egy darabig mozdulatlanul feküdt a parázs fölött, majd vidáman szólt a prefektusnak: "Most már megfordíthatnál.

Ez az oldalam eléggé megsült". Megtették. Később ismét szólt: "Már egészen megsültem. Akár ehetsz is belőlem". Miközben a bíró tehetetlen dühében csak átkozódott, Szent Lőrinc az égre emelte szemét és Róma megtéréséért imádkozott. Könnyei végigfolytak az arcán, majd csendben kiszenvedett. Rómában a Via Tiburtina mentén temették el, ünnepét augusztus 10-én ülték meg, és vértanúsága helyén Nagy Konstantin bazilikát építtetett, mely hamarosan keresett zarándokhellyé vált. Ma is a hét római főtemplom közé számolják. Lőrinc hosszú időn át a leginkább tisztelt szentek közé tartozott.

Az ő közbenjárásának tulajdonították I. Ottó császárnak az Augsburg melletti Lech mezején 955. augusztus 10-én a kalandozó magyarok felett aratott győzelmét. Tisztelete ezért nagyon fellendült német földön. Spanyolországban valóságos nemzeti szentnek tekintik, mivel legendája szerint hispániai származású, s II. Sixtus pápa spanyol földről hívta el, hogy Róma diakónusa legyen.

A tisztítótűzben szenvedő lelkek, a tanulók, diákok, szegények, gondnokok, könyvtárosok, minden tűzzel kapcsolatos egyén védőszentje. Elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá.

A népi gyógyászatban létezik a Lőrinc-áldás a tűz és égési sérülések elkerülésére. Ünnepe a földműves nép körében határnapnak számított. Ezen a napon fáradoznak azért, hogy a növényeket megóvják a tűztől. A hívő nép pedig az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat "Lőrinc kön.- nyeinek" nevezte el, mert maga az ég sírt vértanúsága miatt.

Összeállította: Riskó Mariann

A Szentatya nagyböjti üzenete

Kedves Testvéreim!

A nagyböjt kezdetén, amely intenzív lelki gyakorlás időszaka, a liturgia három bűnbánati gyakorlatot javasol a bibliai és a keresztény hagyományból: az imádságot, az alamizsnát és a böjtöt. Ezek felkészítenek arra, hogy jobban tudjuk ünnepelni a húsvétot, és megtapasztaljuk Isten hatalmát, aki - ahogy húsvét vigíliáján hallani fogjuk - "száműzi vétkünket, lemossa minden bűnünket, a bűnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorkodóknak vigaszt kínál. Távol űzi a gyűlölködés átkát, és meghozza a békés egyetértést, a zsarnok gőgjét is fékezi." (Húsvéti örömének)

Szokásos nagyböjti üzenetemben, ebben az évben szeretném, ha különösképpen a böjt értékéről és értelméről gondolkodnánk el. A nagyböjt arra a negyven napra emlékeztet, amelyet az Úr böjtölve töltött a pusztában, mielőtt elkezdte nyilvános működését. Ezt olvassuk az evangéliumban: "Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett" (Mt 4,1-2). Ahogy Mózes, mielőtt megkapta a kőtáblákra írt törvényt (vö. Kiv 34,28), és ahogy Illés, mielőtt találkozott az Úrral Hóreb hegyén (vö. 1Kir 19,8), Jézus is imádsággal és böjttel készült küldetésére, amely a kísértővel való kemény összeütközéssel kezdődött.

Megkérdezhetjük magunktól, milyen értéke és mi értelme lehet számunkra, keresztények számára, hogy megvonunk magunktól valamit, ami önmagában jó és hasznos lenne létfenntartásunkhoz. A Szentírás és az egész keresztény hagyomány azt tanítja, hogy a böjt nagy segítség ahhoz, hogy elkerüljük a bűnt és mindazt, ami hozzá vezet. Ezért az üdvösség történetében többször visszatér a böjtre való felhívás. Már a Szentírás első oldalain az Úr azt parancsolja az embernek, hogy tartózkodjon a tiltott gyümölcs fogyasztásától: "A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz." (Ter 2,16-17). Szent Vazul az isteni rendelkezést magyarázva megjegyzi: "a böjtöt a Paradicsomban rendelték el", és "az erre vonatkozó első parancsot Ádám kapta". Majd így összegzi gondolatát: "A ťne egyélŤ tehát a böjt és az önmegtartóztatás törvénye (vö. Sermo de jejunio: PG 31, 163, 98). Mivel mindannyiunkra ránehezedik a bűn és következményei, a böjtöt Isten eszközként kínálja nekünk, mely helyreállítja a barátságot az Úrral. Így tett Ezdrás, mielőtt visszaindult száműzetéséből az Ígéret földjére, az összegyűlt népet böjtre hívva, "hogy megalázkodjunk Istenünk előtt" (Ezd 8,21). A Mindenható meghallgatta imájukat, és biztosította őket segítségéről és oltalmáról. Ugyanígy tettek Ninive lakói, akik hallgatva Jónás bűnbánatra szólító felhívására, őszinte szándékuk tanúbizonyságaként böjtöt hirdettek mondván: "Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!" (Jón 3,9) Isten ekkor is látta tetteiket és megkegyelmezett nekik.

Az Újszövetségben Jézus megvilágítja a böjt mély értelmét, megbélyegezve a farizeusok magatartását, akik ugyan aprólékos pontossággal betartották a törvény előírásait, de szívük távol volt Istentől. A valódi böjt, ismétli másutt is az isteni Mester, inkább a mennyei Atya akaratának teljesítése, aki "a rejtekben is lát, és megjutalmaz" (Mt 6,18). Ő maga mutat példát erre, amikor negyvennapos pusztai tartózkodása végén azt feleli a Sátánnak, hogy "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik" (Mt 4,4). Az igazi böjt célja tehát az, hogy a "valódi étellel" táplálkozzunk, amely Isten akaratának teljesítését jelenti (vö. Jn 4,34). Ha tehát Ádám nem engedelmeskedett az Úr parancsának, hogy "ne egyen a jó és rossz tudás fájának gyümölcséből", a hívő ember a böjttel szeretné alázatosan alávetni magát Istennek, bízva jóságában és irgalmában.

A böjt gyakorlata nagyon elterjedt volt a korai keresztény közösség életében (vö. ApCsel 13,3; 14,22; 27,21; 2Kor 6,5). Az egyházatyák is beszélnek a böjt erejéről, amely képes féken tartani a bűnt, legyőzni a "régi Ádám" helytelen vágyakozásait, és a hívő ember szívében képes megnyitni az utat Isten előtt. Ezenkívül a böjt visszatérő gyakorlat, amelyet a korok szentjei mindig ajánlanak. Aranyszavú Szent Péter írja: "A böjt az imádság lelke, az irgalom pedig a böjt élete, ezért aki imádkozik, az böjtöljön. Aki böjtöl, legyen irgalmas. Aki szeretné, hogy kérése meghallgatást nyerjen, az hallgassa meg azt, aki tőle kér. Aki azt szeretné, hogy Isten megnyissa felé szívét, az ne zárja be az övét az előtt, aki őt kérleli." (Sermo 43: PL 52, 320. 332)

Úgy tűnik, napjainkra a böjt gyakorlata veszített lelki értékéből, és egy olyan kultúrában, amelyet az anyagi jólét keresése jellemez, inkább a testi egészséget karbantartó terápiás eszközzé válik. A böjtölés minden bizonnyal javíthatja a testi egészséget, de a hívők számára elsősorban lelki "gyógymód" mindannak leküzdésére, ami megakadályozza őket, hogy önmagukat Isten akaratához alakítsák. Isten Szolgája VI. Pál az 1966-os Paenitemini kezdetű apostoli konstitúciójában felismerte annak szükségességét, hogy a böjt hozzátartozik minden keresztény hivatásához, amely abban áll, "hogy már ne önmagáért éljen, hanem azért, aki szerette őt, és önmagát adta érte, (...) és hogy a testvérekért éljen" (vö. I. fej.). A nagyböjt jó alkalom lehetne, hogy újra alkalmazzuk az idézett apostoli konstitúcióban foglalt normákat, megerősítve ezen ősi bűnbánati gyakorlat eredeti és örök értékét, amely segíthet, hogy legyőzzük önzésünket és megnyissuk szívünket Isten és a felebarát szeretetére, amely az új törvény első és legfőbb parancsolata, és az egész evangélium összefoglalása (vö. Mt 22,34-40).

A böjt hűséges gyakorlása hozzájárul ahhoz is, hogy megerősödjön az emberben a lélek és a test egysége, segít elkerülni a bűnt és növekedni az Úrral való bensőséges kapcsolatban.

Szent Ágoston, aki jól ismerte saját negatív hajlamait, és "szörnyen összebonyolódott, összefonódott csomónak" nevezte őket (Vallomások, II. 10.18), A böjt hasznossága című művében ezt írja: "Biztosan gyötrelmet okozok: magamnak, de azért teszem, hogy Ő megbocsásson nekem; megfenyítem magam, hogy Ő segítsen, hogy kedves legyek számára, hogy eljussak az Ő szelídségének örömére" (Sermo 400, 3, 3: PL 40, 708). Önmagunk megfosztása az anyagi tápláléktól, amely a testet táplálja, megkönnyíti a belső készséget, hogy hallgassuk Krisztust, és az ő üdvözítő szavából táplálkozzunk. A böjttel és az imádsággal lehetővé tesszük számára, hogy csillapítani tudja azt a lelkünk legmélyéről fakadó éhséget, amit bensőnkben tapasztalunk: az Isten iránti éhséget és szomjúságot.

A böjt egyidejűleg abban is segít, hogy tudatára ébredjünk, milyen helyzetben él sok testvérünk. János apostol így figyelmeztet első levelében: "Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki - bár bőven van neki a világ javaiból -, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?" (1Jn 3,17). Az önként végzett böjt segít követnünk az irgalmas szamaritánus példáját, aki lehajol és a szenvedő testvér segítségére siet (vö. Deus caritas est enc., 15). Ha szabadon úgy döntünk, hogy megfosztjuk magunkat valamitől azért, hogy másokat segítsünk, ezzel konkrétan megmutatjuk, hogy a nehézségekkel küzdő felebarátunk nem idegen számunkra. Éppen azért, hogy elevenen tartsuk magunkban ezt a befogadó és figyelmes magatartást a testvérek felé, bátorítom a plébániákat és a közösségeket, hogy a nagyböjtben még inkább gyakorolják a személyes és a közösségi böjtöt, Isten igéjének hallgatását, az imádságot és az alamizsnát. Már a kezdetektől ez jellemezte a keresztény közösséget, amelyben rendkívüli gyűjtéseket tartottak (vö. 2Kor 8-9; Róm 15,25-27), és arra hívták a hívőket, hogy adják a szegényeknek mindazt, amit a böjtnek köszönhetően félretettek (vö. Didascalia Ap., V. 20,18). Ma is újra fel kell fedeznünk és ösztönöznünk kell ezt a gyakorlatot, különösen a nagyböjti liturgikus idő során. Mindabból, amit mondtam, világosan látszik, hogy a böjt fontos aszketikus gyakorlat, lelki fegyver, amely segít, hogy ne ragaszkodjunk helytelenül önmagunkhoz. Önként lemondani az étel és más anyagi javak élvezetéről, segíti Krisztus tanítványát, hogy uralkodjon az eredeti bűntől meggyengült természetéből fakadó vágyain, amelyek negatív hatásai átjárják az ember egész személyiségét. Helyesen biztat egy ősi, nagyböjti liturgikus himnusz: "Utamur ergo parcius, / verbis, cibis et potibus, / somno, iocis et arctius / perstemus in custodia - Legyünk mértéktartóbbak a szavainkban, az ételben és az italban, az alvásban és a játék terén, legyünk még éberebbek".

Kedves Testvéreim! Ha jól megnézzük, a böjt legvégső célja - ahogy Isten Szolgája II. János Pál pápa írta -, hogy segítsen önmagunkat egészen Istennek ajándékozni (vö. Veritatis splendor kezd. enciklika, 21). Tartsuk fontosnak a nagyböjtöt minden családban és minden keresztény közösségben, hogy általa eltávolítsuk mindazt, ami szétszórttá teszi lelkünket, és megerősítsük azt, ami táplálja a lelket, megnyitva szívünket Isten és a felebarát szeretetére. Fordítsunk több figyelmet az imádságra, a szentírásolvasásra, a bűnbánat szentségéhez és az Oltáriszentséghez járulásra, főleg a vasárnapi szentmisén. Ezzel a belső készséggel lépjünk be a nagyböjt bűnbánó légkörébe. Kísérjen minket a Boldogságos Szűz Mária, Causa nostrae laetitiae (Örömünk oka), és támogassa törekvésünket, hogy szívünk megszabaduljon a bűn rabságától, hogy egyre inkább "Isten élő tabernákulumává" tegyük.

Miközben imáimról biztosítok minden hívőt és egyházi közösséget, hogy eredményes nagyböjti időszakot éljen, ezzel a jókívánságommal szívből terjesztem ki mindenkire apostoli áldásomat.

XVI. Benedek pápa

FELHÍVÁS

Felhívás időseknek és betegeknek

Kedves Idős és Beteg Testvéreim!

Azzal a kéréssel fordulok Hozzátok, hogy legyetek segítségünkre egy nagyon fontos ügyben. Már eddig is nagy öröm volt számomra, hogy számíthatott az egyház imáitokra, önmegtagadásaitokra. Tudok róla, hogy sokan kitartóan imádkoznak azokért az ügyekért, amikért imát kértem.

Szeretnénk elindítani az egyházmegyében az életvédő munkát, hogy konkrét segítséget nyújthassunk azoknak az édesanyáknak, akik félnek magzatuk világrahozatalától, és ezért abortuszon gondolkodnak.

Szeretnénk segíteni azoknak is, akik korábban már átmentek abortuszon, és ettől szenvednek. Isten ki akarja árasztani rájuk az Ő irgalmát, és meg akarja gyógyítani őket. Rajtuk kívül gondolunk a fiatalokra is, akik talán megmenekülnek ettől a bűntől és a vele járó szenvedéstől, ha időben, még az iskolában hallanak valakitől arról, milyen a magzati élet és mivel jár az abortusz.

Ezt a rendkívül fontos munkát világszerte sok hívő végzi tevékenyen vagy imádságos támogatóként. Mindenhonnan arról a tapasztalatról hallottunk, hogy a Sátán erősen támadja ezt a munkát, mivel az Életről, Isten alkotásáról van szó. A gonosz nem akarja, hogy életek és lelkek meneküljenek meg, és minden módon terjeszti világunkban "a halál kultúráját", ahogy II. János Pál pápa fogalmazott. Az életvédő csoportok arról számoltak be, hogy működésük ott hatékony és sikeres, ahol munkájuk mögött nagyon komoly imaháttér rejlik.

Egyházmegyénkben minden évben sokan imádkoznak 9 hónapon keresztül, hogy egy gyermek megszülethessen. Hisszük, hogy ezek az imák meghallgatásra találnak. Most arra kérünk Titeket, beteg és idős testvérek, hogy kezdjetek el komolyan imádkozni azért is, hogy ez az életvédő munka Isten akarata szerint megvalósulhasson Kárpátalján.

Ti vagytok azok, akiknek ebben a rohanó világban marad gondolata, ideje másokra is. Ti már tudjátok, milyen a szenvedés, és szenvedéseteket Krisztuséval egyesítve nagy kegyelmeket közvetíthettek számunkra, az egyházmegyénk számára.

Ahogy Teréz anya munkája mögött is számos beteg felajánlott szenvedése állt, úgy hisszük, hogy a Ti imátok és felajánlott szenvedésetek lehet a háttere, alapja a mi megkezdett életvédő munkánknak.

Hogy mi is érezzük ezt a támogatást, örülnénk neki, ha az alábbi lapon értesítenétek minket arról, hogy számíthatunk Rátok. (A püspökségre kellene visszaküldeni, lehet a plébános atyán keresztül is.) Nagy szükségünk van minden imára és felajánlásra.

Én pedig kérem Rátok Isten bőséges áldását és szenvedéseitekben a Szentlélek vigaszát. Szeretettel:

Majnek Antal püspök

"Ami igazán értékes az életünkben,azt nem tudja elvenni a gazdasági válság"

Böjte Csaba ferences szerzetes írása

Egyre inkább érint minket is a gazdasági válság. A növekvő létbizonytalanság közepette iránymutató lehet Böjte Csaba atya, az erdélyi árva gyerekek felkarolójának levele.

Hogyan tovább? Nemcsak a részvények esnek meg az árfolyamok, hanem mintha a világ nagyhangú elöljárói is elcsendesedtek volna. A politikusok elbizonytalanodtak, a bankárok sokkal visszafogottabban nyilatkoznak.

Talán ez nem is volna baj, az a szomorú, hogy az emberiség nagy tömege a holnaptól már nem a jót, nem szép álmai beteljesedését várja, hanem reményvesztetten fél az eljövendő napoktól, melyek nagyon sokak szerint csak munkanélküliséget, háborút, összeomlást, anarchiát, pusztulást fognak hozni.

Félünk, mert szinte kitapintható, ahogy napról napra párolog, vékonyodik el az embertársainkba, a közintézményeinkbe vetett bizalmunk, hitünk. Elillan az összetartozás kellemes érzése, az, hogy együtt jobb, könnyebb, szebb ez a világ. Elmagányosodunk, bezárkózunk, félünk egymástól, és sok mindenben megtorpanunk!

Igen, biztos, hogy a világunk GDP-ben mért rohanása megtorpant. De talán ismerős a kis nyuszi és a teknőc párbeszéde. A nyuszi szalad, a teknőc ballag utána. A nyuszi nyüstöli a teknőcöt, hogy szedje már a lábát, de a cammogó teknőc egyre csak azt mondja, hogy: "te nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk!" - "De miért lenne jó - kérdi a nyuszi -, hogy lassan megyünk?" - "Mert nem jó felé megyünk" - jön a csendes válasz a teknőctől.

Megtorpant a világunk, de nem is baj - mondom fél szájjal -, mert talán nem jó felé mentünk.

Nem hiszem, hogy nekünk még több autóra, és csillogó- villogó ruhára, limlomra, elektromos kütyüre lenne szükségünk. Jó lenne most egy csendes, visszafogott séta. Úgy gondolom, hogy mindannyian arra vágyunk, amit a betlehemi barlang jelképez, arra, amit a Mária karjaiba simuló kisgyermek mosolya jelent: biztonságra, szeretetre, egymást átkaroló jóságra van szükségünk!

Mária figyelő, egy életre kimondott alázatos igenjére, Szent József megbízható férfiúi hűségére, ki a nem vér szerinti gyermekére is gondoskodó jósággal tekint. Nekünk ma a család melegére, megértésre, elfogadásra, a ránk ragyogó tekintettel felnéző kisdedekre van szükségünk.

És mindezt miért csak fél szájjal mondom? Az biztos, hogy nem azért, mert nem hiszek a názáreti csendes, örömteli családi élet világot megújítani tudó erejében. Hiszem, hogy mindaz, mi igazán értékes az életünkben, mi az embert emberré teszi, azt nem tudja elvenni tőlünk a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, mely országainkat érinti. Családod, barátaid iránti őszinte szeretetedet, azt, hogy gyermekeiddel vidáman elmenjél kirándulni, vagy egy zimankós este leüljél sakkozni, römizni, azt nem tudja senki elvenni tőled. Azt, hogy egy jó sörre barátaiddal leülj, és egymást férfiasan ugratva elbeszélgessetek, gondolom megteheted, még ha nem is dübörög a gazdaság.

Azért vagyok visszafogott, mert a szabad akaratú ember félelmében, a pánikhangulatban nem biztos, hogy ezt a csendes, visszafogott, természethez, önmagához, családjához visszavezető utat fogja választani. A harmincas évek elején kipattanó gazdasági világválságra se ezt a választ adták a népek vezetői. A hatalomért és annak megtartása érdekében óriási kölcsönöket vettek fel, újból felpergették a termelést, a fogyasztást, és beindultak a hatalmas fegyvergyárak, a háborús gépezetek, és az emberiséget belesodorták a második világháborúba. Az anyagiak szorongatásából hihetetlenül gyorsan kinőttek a mindent elsodró, kegyetlen jobb- és baloldali diktatúrák.

Nem jó felé mentünk, a termelés, fogyasztás mókuskereke már nagyon gyorsan pergett. Hiába volt mindenféle szerződés a fenntartható világról, mi egyetlen gyárat, sőt egyetlen villanyégőt sem kapcsoltunk volna ki, ha lenne vevő az előállított termékekre.

Megtorpantunk, hogyan tovább? Alázatos, imádkozó lélekkel kérem az Urat, hogy a názáreti csendes élet mellett tudjunk dönteni. Krisztus mutatja nekünk a kétezer éves utat, a szeretet útját. Képesek vagyunk a mindannyiunkat boldoggá tevő szeretet mellett dönteni, vagy világunk újból a gonosz lélek játékszere lesz? Van megoldás, kiút, és lelkünk mélyén érezzük, látjuk is ezt az utat. Merjünk külön-külön is, de együtt is a jó szándék által vezetett őszinte szeretet útja mellett dönteni, nem feledve azt, hogy bármi is történik körülöttünk, az nem jogosít fel bennünket arra, hogy letérjünk erről az útról, melyen kívül minden más csak pusztulás, szakadék.