XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete

Isten igazságossága a Krisztusba vetett hit által nyilvánult meg (vö. Róm 3,21-22)

Kedves Testvéreim!

Minden évben a nagyböjt alkalmával az Egyház arra hív minket, hogy őszintén megvizsgáljuk életünket az evangéliumi tanítás fényében. Ebben az évben az igazságosság gazdag témájában szeretnék néhány gondolatot javasolni, a páli megállapításból kiindulva: Isten igazságossága a Krisztusba vetett hit által nyilvánult meg (vö. Róm 3,21- 22).

Igazságoss ág: "dare cu ique suu m" Először is megállok az "igazságosság" szó jelentésénél, amely a III. századi római jogász, Ulpianus közismert kifejezése szerint a köznyelvben azt jelenti: "mindenkinek megadni, ami megilleti - dare cuique suum". Valójában azonban ez a klas.- szikus meghatározás nem pontosítja, mit jelent az, "ami megilleti", amelyet mindenkinek biztosítani kell. Amire az embernek leginkább szüksége van, az törvény által nem biztosítható számára. Ahhoz, hogy létét teljességgel élvezhesse, valami bensőségesebbre van szüksége, amit csak ingyenesen kaphat meg: azt mondhatnánk, hogy az ember abból a szeretetből él, amit csak Isten adhat meg neki, minthogy saját képére és hasonlatosságára teremtette meg. Természetesen hasznosak és szükségesek az anyagi javak - egyébként Jézus maga is törődött azzal, hogy meggyógyítsa a betegeket, jóllakassa az őt követő tömegeket, és bizonyosan elítéli azt a közömbösséget, ami ma is emberek millióit kényszeríti halálra az élelem, a víz és az orvosság hiánya miatt -, ugyanakkor az "osztó" igazságosság nem adja meg az embernek mindazt, "ami megilleti". Menynyivel inkább szüksége van ugyanis Istenre, mint a kenyérre. Szent Ágoston megjegyzi: "ha az igazságosság az az erény, amely mindenkinek megadja, ami megilleti…, nem igazságosság az ember részéről az, ami elvonja az embert az igaz Istentől" (vö. De civitate Dei, XIX, 21).

Honnan ered az igazságtalanság? Márk evangélista idézi Jézus következő szavait, amelyek ahhoz a korabeli vitához kapcsolódnak, hogy mi tiszta és mi tisztátalan: "Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná… ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat" (Mk 7,15.20-21). Az ételre vonatkozó közvetlen kérdésen túl a farizeusok reakciójában az ember egyik állandó kísértését fedezhetjük fel: egy külső okban azonosítani a rossz eredetét. Sok modern ideológia, ha jól megnézzük, ezt a feltételezést hordozza: mivel az igazságtalanság "kívülről" ered, azért, hogy igazságosság uralkodhasson, elég elhárítani azokat a külső okokat, amelyek akadályozzák ennek megvalósulását.

Ez a gondolkodásmód - figyelmeztet Jézus - naiv és rövidlátó. Az igazságtalanságnak, a rossz gyümölcsének nem kizárólag külső gyökerei vannak; az emberi szívben gyökerezik, ahol a rosszal való titokzatos egyezség csírái rejlenek. Keserűen ismeri el a zsoltáros: "Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant" (Zsolt 51,7). Igen, egy mély hajlam az embert törékennyé teszi, és elrontja azt a képességét, hogy közösségre lépjen másokkal. Mivel természeténél fogva nyitott a megosztás szabad áramlására, egy furcsa gravitációs erőt érzékel önmagában, ami a magába forduláshoz és a mások feletti és másokkal szembeni érvényesüléshez vezeti: ez az önzés, az eredeti bűn következménye. Ádám és Éva, a Sátán hazugságától elcsábítva, az isteni parancs ellenére ettek a titokzatos gyümölcsből, és ezzel a Szeretetben való bizalom logikája helyére a gyanakvás és a versengés logikáját helyezték; a Másiktól való elfogadás és bizalommal teli várakozás logikája helyébe a mohó szerzés és önös cselekvés logikáját állították (vö. Ter 3,1-6), melynek eredménye a nyugtalanság és bizonytalanság érzésének megtapasztalása lett. Hogyan tud az ember megszabadulni ettől az önző hajlamtól és megnyílni a szeretetre?

Igazságoss ág és Sedaqah Izrael bölcsességének szívében mély kapcsolatot találunk a "gyengét a porból fölemelő" (vö. Zsolt 113,7) és a felebarát iránti igazságosság között. Maga a héber sedaqah szó is, mely az igazságosság erényére mutat rá, jól kifejezi ezt. A sedaqah jelenti ugyanis egyrészt Izrael Istene akaratának teljes elfogadását, másrészt a felebaráttal szembeni igazságosságot (vö. Kiv 20,12-17), különösképpen a szegénnyel, az idegennel, az árvával és az özveggyel szemben (vö. MTörv 10,18-19). A két jelentés azonban összefügg, mert az izraelita számára a szegénynek adni nem más, mint az Istennek járó viszonzás, aki irgalmas volt ínségben lévő népéhez. Nem véletlen, hogy a törvénytáblák átadása Mózesnek a Sínai-hegyen, a Vöröstengeren való átkelés után történik.

Azaz a törvény meghallgatása feltételezi az Istenben való hitet, aki előbb meghallgatta népének siralmát, és "leszállt, hogy kiszabadítsa az egyiptomiak hatalmából" (vö. Kiv 3,8). Isten odafigyel a szegény kiáltására, és cserébe azt kéri, hogy hallgassák meg őt: igazságosságot kér a szegény (vö. Sir 4,4-5.8-9), az idegen (vö. Kiv 22,20), a rabszolga iránt (vö. MTörv 15,12-18). Ezért ahhoz, hogy belépjünk az igazságosságba, ki kell lépnünk abból az illúzióból, hogy elég vagyok magamnak, abból a mély bezártságból, amely maga az igazságtalanság gyökere. Más szóval annál is mélyebb "kivonulásra" van szükség, mint amit Isten Mózes által tett, a szív megszabadulására, amit a Törvény szava önmagában nem tud megvalósítani. Van tehát egyáltalán az embernek reménye az igazságosságra? Krisztus , Isten igazságoss ága A keresztény örömhír pozitív választ ad az ember igazság iránti szomjára, ahogy Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében megerősíti: "Most azonban Isten igazsága nyilvánvalóvá lett, függetlenül a törvénytől..., ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által" (Róm 3,21-25).

Milyen tehát Krisztus igazságossága? Elsősorban a kegyelemből származó megigazulás, amelyben nem az ember az, aki helyrehoz, vagy gyógyítja magát és másokat. Az a tény, hogy az "engesztelés" Jézus "vére" által történik, azt jelenti, hogy nem az ember saját áldozatai szabadítják meg őt bűnei súlyától, hanem Isten szeretetének gesztusa, amely a legvégsőkig megnyílik egészen addig, hogy az emberre szállt "átkot" magára veszi, hogy cserébe az Istennek járó "áldást" adja neki (vö. Gal 3,13-14). De ezzel rögtön egy ellenvetés merül fel: milyen az az igazságosság, ahol az igaz meghal a vétkes miatt, a vétkes pedig cserébe megkapja azt az áldást, ami az igaznak jár? Így ki-ki nem az ellentétét kapja annak, "ami megilleti"?

Valójában itt mutatkozik meg az isteni igazságosság, amely egészen más, mint az emberi. Isten, Fián keresztül megfizette szabadulásunk árát, mely tényleg hatalmas ár volt. A kereszt igazságossága láttán az ember fellázadhat, mert az nyilvánvalóvá teszi, hogy az ember nem független lény, hanem szüksége van egy Másikra ahhoz, hogy teljesen önmaga legyen. Krisztushoz megtérni és hinni az evangéliumban valójában ezt jelenti: kilépni a függetlenség illúziójából, hogy felfedezzük és elfogadjuk saját rászorultságunkat másokra és Istenre, az ő megbocsátására és barátságára.

Így érthetővé válik, hogy a hit egészen más, mint egy természetes, kényelmes, magától értetődő dolog: alázat kell annak elfogadásához, hogy szükségünk van arra, hogy valaki Más megszabadítson az "enyémtől" azért, hogy ingyen nekem adhassa az "övét". Ez kiváltképpen a bűnbánat és az Eucharisztia szentségében történik meg. Krisztus megváltó tettének köszönhetően, mi a "legnagyobb" igazságosságba léphetünk be, amely a szeretet igazságosságát jelenti (vö. Róm 13,8-10), amelyben mindig inkább adósnak, mint hitelezőnek érezzük magunkat, mert többet kaptunk annál, mint amit várhattunk volna. Ez a tapasztalat megerősíti, és arra ösztönzi a keresztény embert, hogy elősegítse az igazságos társadalom létrejöttét, amelyben mindenki megkapja a szükségeset ahhoz, hogy emberhez méltóan éljen, és amelyben az igazságosságot a szeretet élteti.

Kedves testvéreim! A nagyböjt a szent három napban csúcsosodik ki, melynek során ebben az évben is az isteni igazságosságot ünnepeljük, amely a szeretet, az ajándékozás és az üdvösség teljessége. Azt kívánom, hogy a bűnbánatnak ez az ideje minden keresztény számára valódi megtérés és Krisztus misztériumának mélyreható megismerése legyen, aki eljött, hogy beteljesítsen minden igazságosságot. Ezekkel az érzésekkel, szívből terjesztem ki mindenkire apostoli áldásomat.

Vatikán, 2009. október 30.

SZENTJEINK

Szent Jeromos

Fordulatokban gazdag élete Pannónia határának a közelében indult, 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő Stridon városában. Szülei ugyan keresztények voltak, de őt kiskorában nem keresztelték meg. Némi vallási oktatásban mindenesetre részesült szülőhelyén, írni is megtanították, majd szülei Rómába küldték. Itt Donatus, a híres grammatikus irányítása alatt tanult latint és görög retorikát a roppant tehetséges, bár lobbanékony és büszke ifjú. Bononiussal, gyermekkori barátjával belépett a keresztségre készülők, a katekumenek közé, majd 366 nagyböjtjén maga Liberius pápa keresztelte meg.

Három évig élt Rómában, majd Bonosiusszal együtt elindult Gallia felé, de csak a mai Trierig jutottak. Itt hite elmélyült, és megszületett az elhatározása, hogy Krisztusnak szenteli magát. Ami felé irányult: Kelet, a sivatag, a remeték. 370-ben Aquileában telepedett meg, s egy kis szerzetesi közösségben elmélkedő- aszketikus életet kezdett. Nemsokára azonban "kitört a vihar", a közösség szétszóródott, s Jeromos Antiochiába indult. Itt maláriával ágynak esett, majd felgyógyulva tökéletesítette Szentírás-ismeretét, Tiberiásban pedig elkezdte tanulni a héber nyelvet. Ezután elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. Mégis továbbra is erős vonzalmat érzett Vergilius, Cicero és Platón pogány gondolkodók művei iránt.

Egyszer aztán volt egy álma, amelyben azt a figyelmeztetést kapta, hogy még egyáltalán nem él keresztény életet. Ezen lelke mélyéig megdöbbent.

A keleti keresztényeket ekkoriban osztotta meg az ariánus vita. Az antiochiai egyházszakadás a pusztákon is végigviharzott, és fölkorbácsolta a remeték lelkét is. Belefáradva a vitákba Jeromos visszatért Antiochiába.

Paulinus, a város püspöke pappá akarta szentelni, amihez Jeromos csak azzal a föltétellel adta beleegyezését, hogy hű maradhat szerzetesi hivatásához és megőrizheti mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Konstantinápolyban tartózkodott és a város könyvtárában dolgozott.

Nagy hatással volt rá Nazianzi Szent Gergely, akivel együtt tanulmányozta a Szentírást. Így alakult ki Jeromos életeszménye: az életet megszentelő szerzetesség és a tudományos munka. 382-ben Jeromos elkísérte Paulinus püspököt az egyetemes zsinatra, ahol Damasus pápa felfigyelt rá, és sürgetésére az akkor harmincöt éves tudós szerzetes Rómába ment. Itt nagy feladat várt rá: a pápa, aki maga is művelt szellem volt, bevonta legszűkebb munkatársi körébe és megtette titkárává.

Hamarosan még ennél is fontosabb feladattal bízta meg: az evangéliumok latin fordítását kellett átvizsgálnia. Jeromos húsz évig foglalkozott az egész Szentírás szöveghű átdolgozásával. Mindenekelőtt eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét, így készült el a Vulgata, amivel kivívta a kortársak bámulatát. Mikor a fordítással elkészült, hozzáfogott a szövegek magyarázatához, amelyek Jeromos rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásáról tanúskodnak.

Bár Damasus halálával Jeromos előtt megcsillant annak a lehetősége, hogy az Örök Város püspöke legyen, életének utolsó három évtizedét mégis, mint egyszerű szerzetes és pap, Betlehem egyik általa alapított monostorában töltötte. Ránk maradt százötvenhét levele is, melyek szerint a legváltozatosabb kérdésekkel fordultak hozzá tanácsért. E levelek árulják el leginkább Jeromos alakját és egyéniségét. A szigorú aszkétát és keménykezű lelki vezetőt, az embert és a szentet, a haragvóan nyílt és gyilkosan udvarias, a metsző iróniáját mindvégig megőrző tudóst, aki ugyanakkor mélyen meg tudott rendülni és tudott forró könnyeket is sírni. Jeromos a vigasztaló példa arra, hogy az állhatatlan és türelmetlen emberből mi minden lehet, ha állhatatosan és türelmesen visszatér önmaga formálásához.

Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedések tisztítótüzében töltötte. Egészsége meggyengült, látása egyre inkább romlott, és egymás után vesztette el hűséges kísérőit. Ehhez járultak a nyugtalanító politikai események: a barbár gótok betörtek Itáliába, s 410-ben elfoglalták és kifosztották Rómát. Jeromos lelke mélyéig megrendült. 412 körül portyázó szaracénok veszélyeztették a betlehemi kolostorokat, s egy napon sietve menekülnie kellett. Utolsó éveiben Isten elvezette lelkét a tökéletességhez. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án.

A világirodalom századok óta szereti, s az Egyház "A Szentírás-értelmezés Legnagyobb Doktora" címmel ruházta fel. S valóban ez volt Szent Jeromos életműve.

Összeállította:
Riskó Mariann

HIVATÁSOK

Az ácsmesterségről

Jézus földi életében évtizedekig ácsmesterként tevékenykedett. Vajon mit is takar pontosan ez a foglalkozás? Mivel is foglalkozott Jézus? Nézzük, milyen magyarázatot találunk róla:

"Az ács szakképzett mesterember, aki ácsmesterséggel foglalkozik. Famunkálatok széles körével, mint építkezéssel, bútorokkal és más fából készült berendezéssel. A munka általában jelentős fizikai munkával jár, szabad téren, főleg durva munkálatoknál."

forrás: wikipedia

Boldog a gyorskorcsolyázóból lett ferences

Már nővérként, balról a harmadik

Kirstin Holum 17 évesen hatodik lett a háromezer méteres gyorskorcsolyázásban az 1998-as naganói téli olimpián. Elemzők nagy jövőt jósoltak neki, ám ő úgy döntött, ferences nővér lesz. Most is azt vallja: nem bánta meg döntését, hogy Istennek és a szegényeknek szenteli az életét. A sport szeretete ellenére hihetetlen erős hívást érzett, hogy továbblépjen és más módon folytassa életét. Az olimpia után abbahagyta a versenyzést. Csatlakozott a Megújulás Ferences Nővéreinek Közösségéhez, akik szegények és hajléktalanok körében végeznek missziót.

"Érdekes azon gondolkodni, hogy ma mennyire más az életem. Az a megtiszteltetés ért, hogy olimpikonként versenyezhettem, most pedig abban az áldásban részesülhetek, hogy Istent és a kevésbé szerencsés embereket szolgálhatom" - fogalmazott hivatásáról Holum, aki szerzetesként a Catherine nevet vette fel.

A New York-i Bronxban dolgozott, ahol társaival együtt hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott.

Elmondása szerint ez olyan elégedettséget és örömöt adott neki, amit a korcsolyázás soha nem volt képes megadni. 2009 őszétől három nővértársával együtt az angliai Leedsben teljesít missziót. Catherine nővér élsportolói tapasztalatának az evangelizációban is hasznát veszi: "Ha éppen tanúságot teszek a hitemről, érdekes a gyerekek reakcióját figyelni, amikor az olimpiáról beszélek nekik.

Elkerekedik a szemük és sokkal jobban figyelnek. Nagyszerű dolog, hogy ezt megoszthatom velük, nagy öröm visszagondolni erre és beszélni róla. Az ember nem erre számítana egy nővértől... De azt hiszem, jó, ha az emberek azt látják, hogy egy szerzetesrend tagjai bármilyen háttérből jöhetnek. Az üzenetért való elkötelezettség az, ami számít."

Az egyesült államokbeli gyorskorcsolyázók nem felejtették el őt, és Catherine nővér sem őket, hiszen annak idején együtt jártak edzésre: "A legjobbakat kívánom nekik és gondolni fogok rájuk, amikor versenyeznek. Sajnos nincs sok lehetőségem, hogy kövessem az olimpia eseményeit, de gondolatban és imában velük vagyok!"

A nővérek honlapja: www.franciscansisterscfr.com

Magyar Kurír

Nagyböjti mozaik - néphagyományok

Böjti fegyelem régebben

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejneművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.

Az ország több vidékén hallottuk, hogy voltak, akik a házasélettől, dohányzástól is megtartóztatták magukat, Nem nyiratkoztak, nem borotválkoztak. Ez utóbbi fogadalmak nagyhétre, esetleg már csak nagypéntekre korlátozva, máig élnek.

A hamu

A hamu a bűnbánat szimbóluma már az ószövetségben is. Az őskeresztények a töredelem jeléül hamuval hintették meg magukat. A nyilvános bűnbánat ugyanis a nagyböjt első napján, hamvazószerdán vette kezdetét. A nagy bűnösök mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Elmondták a hét bűnbánati zsoltárt, majd a püspök fejükre tette a kezét. Megszórta őket hamuval, rájuk tette a ciliciumot, feladva a penitenciát és meghintve őket szenteltvízzel, majd miként az Úr a paradicsomból Ádámot, kiutasította őket a templomból. A nagyböjt egész idején többé a templomba nem mehettek, csak az ajtóban állottak és a bemenő hívek imádságát kérték.

Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupa alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval. A nyilvános vezeklés megszűntével, a XIV. században a hamvazás szertartása, mint a nagyböjt kezdete, általánossá lett.

Egy 1500. évből való forrás szerint ezen a napon szentelték a zarándokok botját és tarisznyáját, akik voltaképpen szintén vezeklő útra készültek.

A hamvazószerda utáni csütörtöknek csonkacsütörtök, kövércsütörtök, zabálócsütörtök, torkoscsütörtök, tobzódócsütörtök, a nyugati Kethelyen pedig kisfarsang volt a neve. Ilyenkor még megették a farsangi ételmaradékot, hogy kárba ne vesszen.

Gyónás és bocsánatkérés

Az Egyház lelkére köti híveinek, hogy évente legalább egyszer, húsvét táján szülessenek újjá. Járuljanak a szentségekhez: gyónjanak, áldozzanak. Ezt a parancsot a nép általában még a század elején is igen komolyan vette. Maga a családfő: édesapa, édesanya szigorúan gondoskodott arról, hogy minden arravaló gyermek, de a szolgáló és béres is elvégezze, mert csak így, a kegyelem állapotában válik méltóvá a húsvéti szentelt eledelek elköltésére.

Ilyenkor az idősebbeket a fiatalok megkövetik, vagyis bocsánatukat kérik, sok helyen kezet is csókolnak szüleiknek. Ezt a megkérlelést olykor a szülő gyermekével, a gazda béresével szemben is megtette. Hajdani szegediek azokat is fölkeresték, akikről úgy érezték, hogy megbántották valamivel őket. Indulás előtt, ha máskor nem is, sokfelé megcsókolják a szülők kezét. Szubogy palóc faluban a szülők megkövetése így hangzik: engedjen, ha valamivel megbántottam, Isten is meg fog engedni! A felelet: kész az engedelem, elmehetsz! A felnémeti felelet: én megbocsátok, bocsásson meg az Isten! A gyónni, továbbá búcsúra induló Hollókőn nemcsak hozzátartozóitól szokott bocsánatot kérni, hanem minden falubelitől is, akivel menet közben találkozott. A hangonyi gyónó így engesztelte hozzátartozóit: Jézus sebeire kérem, bocsásson meg, gyónni szeretnék! Fertőhomokon gyónás előtt minden családtag bocsánatot kért egymástól. Patosfán így szoktak búcsút venni: bocsáss, bocsásson mög, ha valamit vétöttem. A felelt: Istené a bocsánat!

Nagycs ütörtök - a vezeklők visszafogadása

Nagycsütörtökön történt az ősegyházban a nyilvános bűnösök kiengesztelése.

A hajdani vezeklők a templom előtt leborultak, majd a Miserere-zsoltárt énekelve bevezették őket, kinyitván a templom minden ajtaját. Így fejezte ki az Egyház a teljes bűnbocsánatot. Ennek a szertartásnak a mi középkori liturgiánkban is vannak nyomai.

Egy 1509-ben megjelent egri szertartáskönyv még tartalmazza a nyilvános vezeklők nagycsütörtöki kiengesztelésének liturgiáját. Eszerint a püspök teljes díszben, vörös színben ünnepélyesen vonult a székesegyház főbejáratához. Most az egyszerű albába öltözött főesperes mezítláb, kezében botocskát tartva, odament az előcsarnokban gyülekező bűnbánókhoz. A kar latinul hét zsoltárt énekelt. Utána a püspök szava hangzott föl: "Jöjjetek, jöjjetek, jöjjetek fiaim, az Úr félelmére tanítalak meg benneteket!"

A főesperes ezután a bűnbánók nevében ezt mondotta: "hajtsunk térdet!" Erre a vezeklők mindnyájan térdre estek, majd fölkeltek. A jelenet háromszor ismétlődött. Most a püspök jóra intette őket, majd a főesperes kézenfogva vezette a bűnbánókat a főpásztorhoz. Innen a keresztelőkúthoz vonultak.

Elénekelve a Mindenszentek litániáját, a püspök ezt a könyörgést szőtte bele, és háromszor ismételte: "hogy e bűnbánó szolgáidnak bűneik bocsánatát megadni méltóztassál!" Rövid imádság után a püspök feloldozta és szentelt vízzel meghintette, tömjénnel pedig megfüstölte a vezeklőket. Ezután pásztorbotjával megérintette őket, mondván: "ébredjetek, akik alusztok."

A bűnbánók most hódolatul égő gyertyával kezükben és fejük fölött vesszőt tartva, a püspöki szék elé vonultak.

A püspök megcsókolta őket, az asszonynépnek főpásztori gyűrűjét nyújtotta csókra. Ezután vesszőiket maguk törték el.

Bálint Sándor:
Karácsony, húsvét, pünkösd című,
1973-ban megjelent könyvéből.

"Út az égbe"

A Vidámak és Ötletesek Klubja Szerednyén

a szolyvai csapat fellépése

Hat éve már, hogy a Munkácsi Egyházmegyében nagyböjt első szombatján megrendezik a Vidámak és Ötletesek Klubját. Ebben az évben már a hetedik alkalommal került sor a játékokra, melyre az eddigi legtöbb résztvevő és szurkoló érkezett. Tizenegy csapat- és rajtuk keresztül ugyanennyi plébánia - versengett az elsőségért. Ezenkívül még négy plébániáról voltak jelen fiatalok.

A résztvevők alig fértek el a szerednyei templomban a szentmisén, mellyel a találkozó kezdődött. Mikola Dobra lazarista atya prédikációjában ezekkel a szavakkal fordult a fiatalokhoz: "Boldogok vagytok?" "Az igenlő válasz hallatán tovább kérdezte őket: "És miben rejlik a boldogság?" Ő maga adott erre kimerítő magyarázatot, arra buzdítva a fiatalokat, hogy éljenek Isten parancsolatai szerint és Isten kegyelmeire vágyakozva. A szentmise végén Benedikt Scserban ferences is szólt: Azt kívánta mindenkinek, hogy érezzék jól magukat egész nap. Mint mondta, nem a győzelem a legfontosabb, hanem a részvétel, mert mindig a barátságnak kell győznie. Az áldás után mindenki átvonult az iskola dísztermébe, ahol folytatódott a találkozó.

Mivel most a papok éve van, mely Vianney Szent Jánoshoz kapcsolódik, a találkozó témáját az ő szavai közül választották ki: "Út az égbe". A "bemutatkozási verseny" közben a "régiek" megismerhették az új csapatokat. A "házi feladat" komoly gondolkodást jelentett, melyet némely arcon könnyek is fűszereztek.

Mindegyik csapat nagyon igyekezett, hogy megmutassa, mit jelent számukra az "Út az égbe"; s ez nagyon szépen sikerült is nekik. Csodaszép öltözékek, különböző művészi kivitelű programok, saját énekek előadása - mindezt nagy örömmel teljesítették a csapatok. Volt még két olyan verseny, ahol ismereteikkel szerezhettek pontokat a résztvevők: a bibliai vetélkedőn és a kapitányok versenyén. Az egész nap folyamán az öröm, a barátság, a kölcsönös segítség és megértés légköre uralkodott. 17.30- kor várakozásteli csend uralkodott az előadóteremben. A versenyek véget értek. A találkozó csúcspontjához érkezett: nemsokára kihirdetik a győzteseket és átnyújtják a díjakat.

Köszönjük mindenkinek a részvételt! Minden csapat kapott egy kis díjat az elnyert pontoknak megfelelően.

Köszöntjük a győzteseket! A harmadik helyet két csapat foglalja el, akik ugyanazt a pontszámot érték el: Szolyva és Klucsárki (Várkulcsa).

A második és az első hely elérői között nagyon kis különbség van csak. A második helyet Nagyberezna, az elsőt pedig Ungvár szerezte meg. Ezek után a szerednyei fiatalok mindenkit meghívtak saját szervezésű diszkójukba.

Még elkészült emlékül a csoportkép, és elbúcsúztak azoktól, akik máris elutaztak. Elutaztak - telve az egész nap élményeivel, benyomásaival, hogy otthon megoszthassák azokkal, akik nem voltak itt. Úton hazafelé ezeken gondolkodtak: "A barátság győz…" "Boldogok vagytok?..." Igen! Kicsit fáradtak, de boldogok! Te nem voltál ott? Gyere el legközelebb!

Tetjana Reshetar

MESE

A cinke és a szél

Tölgyfa ágán üldögélt a cinke. Tollát borzolgatta a szél. Fázott.

- Hú, de hideg vagy - mondta a szélnek -, bizony fújhatnál melegebbet is!

- Elég meleget fújtam a nyáron - felelte a szél. - Most tél van, hideget kell fújnom.

- Ne mérgelődj - mondta a cinege. Az a bajod, hogy mindig mérgelődsz, aztán megöregszel időnap előtt.

Úgy jársz, mint a héja, aki a hegytetőn lakik.

- Hogyan járt a héja? - kérdezte a szél, és suttogóra fogta a hangját, hogy jobban hallhassa a cinege meséjét.

- Úgy járt, ahogy mondom. Mindig csak mérgelődött, vijjogott, s egy szép napon megártott neki a sok méreg, kihullott a tolla, megöregedett. Most ott gubbaszt a hegy tetején. Nem tud felrepülni, mert a szárnya tollát is elhullatta.

A kánya mesélte, ő látta. Sajnálta is szegényt.

Háromszor is elkiáltotta, milyen kár érte: "Kár, kár, kár!"

- Milyen ostobaság - süvöltötte a szél. - Tudnivaló, hogy én nem szorulok semmiféle tollakra, ha repülni akarok!

- Másképpen is pórul járhat az ember a méregtől. Nem hallottad a vakond esetét?

- Nem hallottam. Meséld csak el! - kérte a szél. S most már egészen elhallgatott, úgy figyelt a cinke meséjére.

- Itt lakott vadrózsabokor tövében. Véletlenül vájta az alagútját a bokor töve alá. Későn vette észre, hogy a gyökerek útját állják. De ettől úgy megmérgesedett, hogy csak azért is ott akart lakni, ahol a rózsabokor.

Addig erősködött, míg dühében befúrta a fejét két ikergyökér közé, de visszahúzni már alig tudta, a gyökerek ráfonódtak a nyakára, és csak nehezen menekült meg.

- A mezei pocoktól hallottam a történetet. Ugye milyen elszomorító?

- Ostobának elég ostoba történet - visította a szél.- Rám egy cseppet sem vonatkozik. Hiszen nem lakom a föld alatt.

- Hohó! - kiáltott a cinege - te is befújkálsz minden lyukba. Ha nem is a föld alá, de minden ág közé bebújsz.

Szeretném tudni, mi örömet találsz az ilyen gyerekes bújócskában? Te, aki olyan hatalmas vagy, hogy a legmagasabb sziklára is játszva fölléphetsz, akár egy óriás! Mégis itt töltöd a kedvedet ezen az alacsony tölgyfán. Félek, hogy máris megöregedtél, és nem futja az erődből magasabb kirándulásokra.

No de erre már a szelet is elfutotta a méreg.

- Sajnálom, hogy szóba álltam veled, kis ostoba. De minek is hallgattam itt unalmas és semmitmondó meséidet?

Át kell ugranom a Kárpátokba, vár rám az északi szél. Még majd elkésem miattad! S ezzel süvítve elszáguldott.

Nyomában olyan csendesség támadt, hogy még a levegő is megenyhült kicsikét.

A kicsi cinege éppen csak erre várt. Összerendezte szétborzolt tollacskáit, szárnya alá dugta a fejét. Aludni készült, mert közben egészen besötétedett.

- Szél nélkül valahogy csak kibírom ezt a hideg téli éjszakát - suttogta vidáman.

forrás: internet

Szerkesztőbizottság:

Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)

Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál

Internetes változat:
Bunda Szabolcs

Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.


E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com

ELÉRHETŐSÉGEINK:




Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.



Telefon: (+380)31-31-31-921




E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com



Webmester:
info[@]ujhajtas.net.ua

E-MAIL NEKÜNK

név:


tárgy:


válaszcím:


üzenet (max. 600 karakter):