|
főoldal | |
írjon nekünk! | |
archívum | |
impresszum | |
kapcsolat |
2007. XII évfolyam 9. szám.
November
KEZDŐLAP TARTALOM:
Ismét várjuk a Karácsonyt!
A Szent-Erzsébet-év lezárása
egyházmegyénkben
Imaoldal
Egyházmegyei búcsú Munkácson
Romzsa Tódor püspök
vértanúhalálának 60. évfordulója
Közöségi ház megnyitása
a gálocsi cigánytáborban
Családi típusú gyermekotthon
Szerednyén
Interjú Hapák Angelika
irgalmas nővérrel
IV. Nemzetközi kórusfesztivál
Advent - a történelem
"áldott állapota"
Hírek
Szent Tamás apostol
Advent - gyerekszemmel
Saját kézzel karácsonyra
Emlékezés Pásztor Ferenc
beregszászi plébánosra
Vagyok-e valaki?
3. rész
Várakozás az ünnepre
Meseoldal
IMPRESSZUM
ARCHIVUM
FELIRATKOZÁS
HÍRLEVÉLRE
egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
CIKKAJÁNLÓ:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ismét várjuk a Karácsonyt!
Gyermeki lelkülettel várjuk a mi Urunk eljövetelét - de azért ne zavarjon meg minket a gyerekek naiv várakozása az ajándékot hozó Jézuskára! Ellenkezőleg: tartsa ébren a mi szívünket is, hisz bár tudjuk, hogy ő már eljött, a halál után feltámadt és fölment a mennybe - de várjuk, hogy újra eljön nagy hatalommal és dicsőséggel! Akkor lesz majd nyilvánvaló mindenki számára az a szép Ország, melyet ő már kétezer éve meghirdetett a Szentföldön, s azóta az Egyház hirdeti az egész világnak.
Bár az Ószövetség várakozása és a mi várakozásunk közt nagyon sok különbség van - mégis találunk bőven hasonlóságot is. Mi is várakozásban élünk. Egyházi évünk kezdetén átéljük a Messiásra váró zsidók évszázados vágyakozását arra a szép országra, amelyben maga az Isten fog uralkodni! Az Úr egészen sajátos módon kiválasztotta az ószövetségi zsidóságot, és elkezdte tanítani, nevelni. Izraelből egy mintaszerű népet, egy egész világ számára példamutató, eszményi országot akart alakítani. Már a négyezer éves mózesi törvényekből is kiderül, hogy milyen tökéletességre kívánta emelni a Mindenható (áldott az ő neve!) ezt a csekély számú kis nomád népet az egyiptomi és mezopotámiai nagyhatalmak között. A tízparancsolattal megmutatta nekik a boldog és békés élet elemi feltételeit. Az Úr gyakran figyelmezteti őket, hogy személyes, szabad döntésüktől függ, hogy átok vagy áldás jön az életükre. Ő a maga részéről mindig kész irgalmasan megbocsátani, s a megtérő bűnösöknek újra segíteni: gyógyítani, békíteni, vigasztalni őket. Újra és újra figyelmezteti őket: ne e világ hamis prófétáitól várják a boldogulásukat - egyedül ő az igaz Isten. Mindig kéri prófétáin keresztül is, hogy bízzanak benne, hallgassanak rá, és akkor ő teljesíti szívük tiszta vágyait.
Mivel azonban a Mindenható nagy tiszteletben tartja minden ember döntését, elszenvedte, hogy a népnek csak egy része követte tanítását, a másik nem... Emiatt gyakran elromlott az Atyaisten által teremtett békés harmónia az emberek közt, és jött a verekedés, háborúság, haragvás és bosszúállás. Az áhított testvériség újra és újra összetört. Igaz, hogy a közös ellenség csapásai alatt nyögve sokan megtértek és újrakezdték a régi, elhagyott, szép életet, de egyre nehezebb volt ez nekik, mert néhányan továbbra is ragaszkodtak régi, önző vágyaikhoz. Ők megint a Mammontól váriak boldogulásukat, és a gyors meggazdagodás útjait keresték, hogy minél nagyobb hatalommal biztosítsák maguk számára a "földi paradicsomot". Ugyanakkor viszont nem törődtek a többi szegénnyel, a betegekkel, árvákkal, özvegyekkel. A próféták ostorozzák is őket, és Mózes egy fontos törvényét emlegetik nekik, miszerint a jubileumi évben el kell engedni a szegények adósságát, ötvenévenként pedig a földeket is újra kell osztani.
Mennyire igaza van Szent Pálnak, hogy a mi okulásunkra írták meg az ószövetségi eseményeket, akik a végső időkben élünk! (vö.:lKor 10,11) Bizony, ma is vannak hasonló helyzetek, emberek. Ma is dőzsölnek néhányan és szenvednek sokan a nélkülözésben, a betegségeikben, az igazságtalan bánásmód miatt. Hiába írnak merészen az újságírók, hiába ígérgetnek szépeket a politikusok, szinte semmi nem változik. A bűn megmarad, a büntetés elmarad, az igazságszolgáltatás késik. Milyen sokan várnak ma is egy jó orvosra, egy igazi társra, egy vigasztalóra, egy jobb vezetőre, egy igazi királyra! De hát nem ismerték meg még Jézust? Ébredj ember mély álmodból - már megszabadulhatsz rabságaidból! Hisz ő a Krisztus, a várva várt Messiás! Ő teljesíti be mindezeket a tiszta vágyainkat! Persze ezt nem várhatjuk ölbe tett kézzel. Hiszen ahogy Jézuska a szülők segítségével szerzi be az ajándékokat és teszi a karácsonyfa alá, úgy várja el az Úr, hogy az ő "felnőtt" tanítványai is testesítsék meg az Igét: menjenek és látogassák a betegeket, a börtönben vagy más rabságban sínylódőket, osszák meg feleslegüket a nélkülözőkkel, s mindenütt adják tovább az örömhírt: a Szeretet Istene nincs már messze! Ezt kell bebizonyítani a saját viselkedésünkkel, tetteinkkel!
Várjuk tehát őt, de ha már hozzánk eljött és elhalmozott kegyelmével, akkor vigyük el másokhoz is, hogy náluk is megszülessen és éljen! Aki őt szíve mélyéből keresi (vő.: Jer 29,12-14), ahhoz biztos eljön és megmutatja irgalmas jóságát, hozza minden benne bizakodó, reá türelmesen várakozó hívőjének az ő karácsonyi ajándékait.
Majnek Antal
püspök
A Szent Erzsébet-év lezárása egyházmegyénkben
 |
Ünnepélyes áldás az ereklyével |
"Honnan van az, hogy egy 24 éves nő, aki ilyen rövid életet élt itt a földön, ennyire híres lett, ilyen magasra emelte őt az Úristen? Hogyan alkothatott ilyen rövid idő alatt ilyen hatalmas életművet, melyből nem csak az akkori, hanem a mai világ is tanulhat?" - tette fel a kérdést a püspök atya a prédikáció elején. Majd folytatta: "Csakis az Úristen kegyelméből."
Bár azóta eltelt 800 év, és egészen más időket élünk, mégis aktuális az ő tanítása. Erzsébet korában látszatra nagyobb volt a szegénység, de a gazdagok, hatalmasok gondolkodása ugyanolyan volt, s ugyanolyan volt a szegények fájdalma is.
Erzsébetet gyermekkorában magyar papok nevelték a szentek tiszteletére, az evangélium Jézusának szeretetére. Megtanulta azt is, hogy az Úr Jézus nemcsak a templomban, nemcsak a szentségekben lakik, hanem az emberekben is, különös módon pedig a szegényekben, a szenvedő betegekben. Ezt annyira komolyan vette, hogy elkezdett segíteni a szegényeken, a koldusokon. Felnövekedve sokak nemtetszését kivívta ezzel, ám férje, Lajos, aki annyira szerette őt, hogy szeretetén keresztül megérezte Erzsébetben Isten jelenlétét, mellé állt, és minden kívánságát teljesítette, rokonai akarata ellenére is.
Erzsébet vallotta és élte, amit a szentatyák az apostoli időktől fogva tanítanak: ami feleslegünk van, az nem a miénk, hanem a szegényeké.
Olyan radikálisan, mondhatni forradalmi módon gyakorolta a szegények és a betegek szolgálatát, hogy nagy ellenállást ébresztett az akkori gazdagokban. Férje halála után - ami szörnyű megrázkódtatás és nagyon nagy fájdalom volt számára - teljesen odaadta magát a szegény Jézus szolgálatára, követésére, s emiatt el kellett hagynia Wartburg várát. Azonban nem esett kétségbe, nem haragudott senkire, hanem eljárt koldulni, hogy továbbra is segíthessen az ő szegényeinek, betegeinek. Ritkán találunk az egyháztörténelemben olyan embert, aki ennyire komolyan veszi az evangélium minden sorát.
Az egyház oltárra emelte őt, hogy követendő például szolgáljon minden ember, különösen a gazdagok számára., megfontolandó, figyelmeztető jelül, hogy hívő mivoltunkat ne csak több-kevesebb templomba járással, hanem tényleges szociális érzékkel is bizonyítsuk. Erzsébet messze megelőzte az egyház szociális gondolkodását, hiszen több mint ezer év telt el az ősegyház kora után, mire egyházunk komolyan felhívta a püspökök, papok, hívek figyelmét (vő. XIII. Leó pápa Rerum Novarum Ünnepélyes áldás az ereklyével kezdetű enciklikája), hogy kötelező feladat számunkra a szegények szolgálata. Azóta nem egy-egy ember végzi ezt a feladatot, hanem intézményes és közös munkává vált. "Ezért nagy öröm számomra" - folytatta a püspök atya -"hogy ma a szentmise után megünnepelhetjük Szent Erzsébet Otthonunk ötéves működését, és hálát adhatunk az Úristennek, hogy ebben a városban nem egy vagy két asszony, hanem oly sokan foglalkoznak a szegényekkel, betegekkel.
Kérjük Szent Erzsébet közbenjárását a mi gondolkodásunkhoz, szívbéli, fontos döntéseinkhez, hogy ne csak szóval, hanem tettekkel is teljesítsük Mesterünk fő parancsát!" A szentmise után a Szent Erzsébet Karitász kertjében a jelenlevők Babály András munkácsi plébános vezetésével elimádkozták a Szent Erzsébet-litániát, majd megkoszorúzták Szent Erzsébet domborművét. Ezután agapéval fogadták rendszeres vendégeiket, a szegényeket, valamint a székesegyházból érkező híveket. Az összejövetel végén a püspök atya köszönetet mondott a Karitász munkatársainak munkájukért, gondoskodásukért, és örömét fejezte ki, hogy az egyházmegyében egyre több olyan intézmény jön létre, mely a szegények megsegítésén fáradozik. Örömmel említette meg azt is, hogy már a harmadik afrikai országba fogunk küldeni az éhezőknek abból a pénzből, amit a kárpátaljai hívek gyűjtöttek össze. "Büszke vagyok rátok, kárpátaljai hívekre, és nagyon hálás az Úristennek, hogy nem csak kapni tanultunk meg - az árvizek kapcsán -, hanem továbbadni is, másokon segíteni. Az Úristen áldjon meg mindannyiotokat, imáimban mindig nagy hálával gondolok rátok."
Pápai Zsuzsanna
Íme, én magánt keresem fel juhaimat és viselem gondjukat. Amint a pásztor gondját viseli nyájának azon a napon, amelyen elszéledt juhai közön van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom okét minden helyről, amerre elszéledtek a felhő és a sötétség napján. Én magam legeltetem juhaimat, és én pihentetem meg őket!
Ez 34,11-12.15-17
Jézus nem egy uralkodó trónjáról, hanem a keresztről akar mindenkit magához vonzani.
Yves Congar
NEM MEGÍTÉLNI, HANEM MEGMENTENI!
Jézus legfőbb törekvése az, hogy megkeresse, ami elveszett, hazahozza azt, aki eltévedt, meggyógyítsa azt, aki beteg. A világ legtöbbször vagy lekicsinyli, vagy túlértékeli a bűnt. Jézus komolyan veszi a bűnt, de azt mondja a bűnösnek: nem azért jöttem, hogy elítéljelek, hanem hogy megmentselek. Ez történik minden szentmisében is: Jézus elveszi a világ bűneit!
Theo Gunkel
Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata.
Kol 1,12-20
Ne rágódj a múlton. Ne tekints vissza. Az Úr mindent a kezében tart. Megtette, amit te elmulasztottál. Mindent rendbe hozott és újjáépített... Hibáidat elégette, akár egy rakás száraz falevelet és lehullott gallyat... De gondosan őrzi a legjobbat benned, mert szeret és mindig meg fog előzni a szeretetben!
Henri Lafourcade
Jézus Krisztus, lelkem Pásztora,
vedd el tőlem minden bűnömet
kereszted és szereteted erejében!
Tiéd akarok lenni!
Gyönge vagyok
és a bűn sokszor fogva tart,
de szeretném őszinte szívvel
és teljes erőmből ismét megkísérelni,
hogy mindennel szakítsak,
ami Tőled távol tan.
Életem egyetlen Pásztora, segíts ebben!
Boldog Columba Marmion
Sík Sándor:
Jézus Krisztus
/RÉSZLET/
Add Uram, hogy egyek legyünk
minden testvérünkkel,
a legtávolabbiakkal is, azokkal is,
akikkel másképp bánsz, mint velünk.
Te taníts minket szeretetre,
hadd kamatoztassuk adottságainkat
hátrányos helyzetben lévő
testvéreink javára.
Add, hogy testvér módjára szeressük őket,
hogy megosszuk velük minden javunkat,
eléjük sietve felkínáljuk nekik,
s könyörögjünk, hogy fogadják el.
/23. zsoltár/
Összeállította: Riskó Mariann
Egyházmegyei búcsú Munkácson
2007. november 10-én, a 9-30-kor kezdődő ünnepi szentmisében tartottuk Egyházmegyénk búcsúját a munkácsi Tours-i Szent Márton Székesegyházban. A meghívott szónok Stanislaw Padewski harkovi megyéspüspök volt, aki Majnek Antal püspökkel és az Egyházmegye papjaival együtt tartotta az ünnepi szentmisét.
Beszédében Padewski püspök Szent Márton alakját idézte fel; évről évre újra halljuk életének eseményeit, köztük azt, amikor köpenyének felét egy koldusnak nyújtotta, s a koldusban később, álmában Krisztusra ismert. A püspök a jelen lévő híveket is Szent Márton példájának követésére buzdította: az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlására és arra, hogy szentté váljunk, mely minden megkeresztelt ember számára kötelező feladat.
Az olvasmányok és a könyörgések magyarul, ukránul, németül és szlovákul hangzottak el, a szentmise állandó részei és a kánon pedig latinul.
Az ünnepség végén Majnek Antal püspök megköszönte a vendég főpásztornak, hogy kétezer kilométeres távolságból eljött hozzánk, hogy velünk ünnepeljen és tanítson minket. A búcsú ünnepélyes áldással és a pápai himnusz eléneklésével zárult.
A szentmisén közreműködött a munkácsi székesegyház gyermekkórusa és az ukrán fiatalok kórusa is, énekükkel még szebbé téve az egyházmegyei ünnepet.
Pápai Zsuzsanna
Romzsa Tódor püspök vértanúhalálának 60. évfordulója
1947. november l-jén, 60 évvel ezelőtt halt meg Romzsa Tódor görög katolikus püspök. Ebből az alkalomból rendezvényekkel és ünnepi szentmisével emlékezett rá a kárpátaljai görög katolikus egyház. Mi is felidézzük alakját, ahogy ezt időről időre meg szoktunk tenni az Új Hajtás lapjain.
Romzsa Tódor 1911. április 14-én született Nagybocskón, vasutas család gyermekeként. Teológiai tanulmányait Rómában végezte. 1936-ban szentelték pappá, 1944-ben pedig püspökké. A szovjet bevonuláskor már ő állt az egyházmegye élén. Nem tért át a pravoszláv hitre, s ezzel akadályozta a görög katolikus egyház likvidálásának végrehajtását. Különös kegyetlenséggel gyilkolta meg az államvédelmi hatóság: a templom-szentelésről hazafelé tartó püspök lovas kocsiját katonai teherautóval legázolták, majd a sebesülteket vasdorongokkal agyba-főbe verték. A merénylet nem járt sikerrel, a súlyosan sérült főpap kórházba került, ahol egy óvatlan pillanatban egy álruhás "nővér" megmérgezte. 1947. november 4-ei temetése gyásznap volt egész Kárpátalja számára.
A püspököt akkor az ungvári görög katolikus katedrális kriptájában temették el. Csontjait 1998-ban szállították a Budapesti Antropológiai Intézetbe, az azonosítás és a halálok kiderítése végett. A tudományos kutatások minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a ka-tedrális kriptájából származó földi maradványok valóban Romzsa püspökéi, halálát pedig egy igen ritka méreg, a curare okozta.
Romzsa Tódor püspököt II. János Pál pápa 2001. június 27-én Lembergben, ukrajnai látogatása alatt avatta boldoggá. A vértanú püspök földi maradványai 2003. június 27-én érkeztek vissza Kárpátalja területére. Másnap, június 28-án helyezték nyughelyére az ungvári katedrális egyik mellékoltára alatt, melynél a püspök annak idején naponta végzett liturgiát.
Szent Erzsébet kápolna és közöségi ház a gálocsi cigánytáborban
2007. november 17-ének délelőttjén került sor a gálocsi cigánytáborban a Szent Erzsébetről elnevezett kápolna és közösségi ház megáldására. Az egyszerű, szép épületben felnőttek és gyerekek gyülekeztek az ünnepi alkalomra. A téglából épült kályha jó meleget árasztott, ami mindenkinek jólesett a kinti hideg után.
Először Majnek Antal püspök atya, majd Mészáros Domonkos szólt a jelenlévőkhöz. Domonkos atya arról beszélt: ha örülök valaminek, azt nem a zsebemben, hanem a szívemben érzem. Az igazi boldogság nem a zsebünkben, hanem a szívünkben lakik. Jézus istállóban született, de a Szent Család a nyomorúságos körülmények ellenére mégiscsak boldog tudott lenni. A pásztorok, amikor eljöttek a barlangból, "magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak." Nem ezt tették volna, ha a barlangban egy savanyú arcú Máriát és Józsefet találnak. Nekünk is így kell viszonyulnunk ahhoz az állapothoz, amiben élünk, s abban megtalálni a jót, aminek örülhetünk. Például ezt a házat, ahol összegyűlhetünk, imádkozhatunk, tanulhatunk.
Ezután a püspök atya megáldotta az épületet és a benne lévő embereket, majd a gyerekekhez fordult. Mint mondta: szerette volna, ha több felnőtt is eljön az ünnepségre, de örül a sok gyermeknek, hiszen Jézus is azt mondta: engedjétek hozzám a gyermekeket, ilyeneké a mennyek országa. "Ti, akik majd tanulni jártok ebbe a közösségi házba, taníthatjátok a felnőtteket is - a megbocsátásra, a szeretetre. Ti is gyakoroljátok ezt mindig, akkor is, amikor felnőttök. így maradtok a Mennyei Atya gyermekei, és így marad tietek akkor is a mennyek országa."
Végül Béres Ágnes mondott köszönetet mindazoknak, akik anyagiakkal vagy a kezük munkájával segítettek abban, hogy felépülhessen a közösségi ház. Horváth Béla a cigányok nevében köszönte meg a püspök atyának és Domonkos atyának, hogy elhozta Jézust a cigánytáborba, és hogy ezzel a közösségi házzal is, mely az Ungvári járásban már a harmadik, segíti a cigány nép felemelését.
Az ünnepség a Miatyánk közös elimádkozásával és püspöki áldással zárult. Ezután kötetlen együttlét vette kezdetét, ahol a gyerekek cukorkát és kekszet kaptak, és akik már tanultak olvasni, bemutathatták tudásukat.
Az ünnepségen jelen volt Pohareczky Róbert gálocsi lelkipásztor, valamint Luchterhand Irén szentendrei tanárnő néhány diákjával, akik már több éve gyakran járnak az Ungvári járás cigánytáboraiba, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak, írni-olvasni tanítsák őket. Jó lenne, ha az év többi napján is lenne, aki tanítaná őket, s az is, ha valakitől ukránul is megtanulhatnának, mert mindez - ahogy ezt az ünnepségen a püspök atya is, Domonkos atya is elmondták - fontos tényezője annak, hogy az igyekvők felemelkedjenek, s így felemelhessék többi társukat is.
Pápai Zsuzsanna
Szent Erzsébet családi típusú gyermekotthon Szerednyén
Október 21-én újabb családi típusú gyermekotthont nyitottak meg Szerednyén, amely Szent Erzsébet nevét kapta. A ház főleg szlovákiai és csehországi szervezetek támogatásával jött létre, a projekt helyi koordinátora pedig Duda Miroszlav volt, az ungvári "Poszmiská jak dárunok" (A mosoly, mint ajándék) nevű alapítvány vezetője. További támogatók voltak a német Kindermissionswerk "Die Sternsinger" alapítvány, illetve az ukrán állam részéről a Kárpátaljai Állami Adminisztráció Gyermekügyi Szolgálata. A megnyitó fő eseménye a ház megáldása volt, amelynek szertartását Zsarkovszki Péter püspöki helynök végezte. A meghívott vendégek között volt Anton Lukovics szlovák konzul, a Kárpátaljai Állami Adminisztráció Gyermekügyi Szolgálata képviselői, ferences atyák és a külföldi alapítványok vezetői.
A megnyitó után Duda Miroszlávot kérdeztük a részletekről.
- Kinek az ötlete volt Szerednyén családi típusú árvaházat létesíteni?
- Úgy gondolom, elsősorban az Úr akarata volt. Ha nem az Övé lett volna, nem tudtuk volna megvalósítani. Azon túl Szlovákiában voltak olyan emberek, akik szerettek volna támogatást nyújtani egy árvaház létrehozásához Kárpátalján, így keresni kezdtem egy megfelelő helyet, ahol ez az intézmény létrejönne. A Gondviselés úgy alakította, hogy Pia nővér, egy Szerednyéről származó karmelita szerzetesnő, aki a harkovi rendházban él - miután belépett a rendbe -, egy házat ajándékozott az egyháznak Szerednyén, azzal a kéréssel, hogy szerzetesház vagy gyermekotthon létesüljön benne. Mivel Szerednyén már vannak szerzetesek és szerzetesnővérek, maradt a gyermekotthon projektje.
Néhány szlovákiai adakozó szívesen támogatta volna a gyermekotthon létrejöttét ilyen formában, illetve a cseh Karitász is hajlandó volt ebben segíteni, így tavaly tavasszal elkezdődhetett a ház felújítása illetve kibővítése.
- Bár ma volt a megnyitó, úgy látom, van még tennivaló, amíg beköltözhet&vé válik a ház.
- Igen, hátra vannak még bizonyos munkálatok. Be kell vezetni a gázfűtést, néhány helyiség még vakolásra vár, illetve bútort, berendezést kell még beszerezni. Reményeink szerint azonban újévtől már lakói lesznek a háznak.
- Kik lesznek a nevelőszülők illetve a ház fenntartói?
- Egy szerednyei házaspár, Ruszlán és Leszja lesznek a nevelőszülők, akiknek van egy kétéves kisfiúk. Ezenkívül egy szerednyei hölgy fogja segíteni a nevelőszülőket a ház fenntartásában, illetve a helyi angolkisasszonyok szerzetesközösségéből egy nővér lesz a gyermekotthon lelki vezetője, támasza.
- Hány gyerekkel indul a ház?
- Úgy tervezzük, hogy három árva gyereket vesznek szárnyaik alá a nevelőszülők, de a későbbiekben - ha a szülők vállalják - még néhány gyerek költözhet az otthonba.
- Állami részről kaptak-e eddig támogatást, segítséget?
- Az Állami Adminisztráció segített a bútorok egy részének és a laminált padló beszerzésében, továbbá a munkadíj egy részének kifizetésében, ami mintegy harmincezer hrivnyát tett ki.
Ezenkívül az itt nevelt gyerekek számától függően havi támogatásban is részesülnek a nevelőszülők, amiből a ház fenntartását és a gyerekek ellátását fedezni tudják.
Bunda Szabolcs
HIVATÁS
Interjú Hapák Angelika irgalmas nővérrel
"Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!"
Hapák Diana M. Angelika 2007. augusztus 11-én, a szlovákiai Vrickóban tette le örökfogadalmát. Most már a Szatmári Irgalmas Nővérek rendjének teljes jogú tagja, a perecsenyi rendházban él. Ebben a hónapban őt kérdeztük életéről, hivatásáról
- Honnan jött a gondolat, hogy szerzetesrendbe lépj? A neveltetésed, vallásosságod mennyiben befolyásolta ezt a döntésedet?
- 14 évesen azt éreztem, hogy nekem valami más kell. Bár ennyi idősen igazán biztosat még nem érezhettem, mégis elindultam. Sem a neveltetésem, sem a vallásosságom nem vezetett erre, csak valami belső érzés, amit a mai napig nem tudok megfogalmazni. Ebben a gondolatban, ebben az életformában érzem boldognak magamat.
- Miért épp az irgalmas rendet választottad?
- Mikor megismerkedtem az Ungváron élő szatmári irgalmas nővérekkel, nem is gondolkoztam más renden. Mindegy volt, csak nővér lehessek. Most már persze nem mindegy. Azóta közelebbről megismerkedtem rendünk szellemiségével, karizmájával (tanítás és betegápolás, szegények felkarolása), és most már tudom, hogy tényleg ezt akarom. Jelenleg a perecsenyi közösségünkben élek, ahol idősek és betegek látogatása a munkám. Egyszer egy héten megáldoztatom őket, elbeszélgetünk, és ha szükségük van rá, a ház körüli munkákban is segítek nekik. Beteljesült a vágyam, de azt hiszem, mint minden fiatal, szeretnék még valami többet tenni. Az idő majd megmutatja, mi lesz ez.
|
Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek
A Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata az első magyar alapítású női szerzetesközösség. Az alapító, Hám János szatmári püspök, miután látta egyházmegyéje elhanyagolt állapotát mind kulturális, mind szociális-karitatív szempontból, elhatározta, hogy egy női szerzetesközösséget telepít le a városban. Bécsben ismerte meg az irgalmas nővéreket, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanításnak, betegápolásnak és szegénygondozásnak szentelték. Hat lányt küldött a rendbe, akik 1842-ben érkeztek vissza Szatmárra. |
- Hány évig készültél az örökfogadalomra?
- Nálunk egy év a jelöltidő, két év a noviciátus és hat év a juniorátus, azaz az ideiglenes fogadalmas időszak. Hat éven keresztül évenként újítjuk meg az ideiglenes fogadalmat, a hetedik évben pedig az örökfogadalom következik. Az életkorom miatt három évig voltam jelölt, majd 17 évesen beöltöztem. 19 éves voltam, amikor letettem az első fogadalmat, ez év augusztus 11-én pedig sor került a várva várt örökfogadalomra is.
- A készülés évei alatt volt-e olyan pillanat, amikor megtorpantál, elbizonytalanodtál a választott életutaddal kapcsolatban?
- Persze, hogy voltak ilyen pillanatok. Jelöltéveim alatt, amikor gimnáziumba jártam, mindig voltak külső erők, kísértések, a szerelem érzése sem került el. De az az érzés, amit az elején említettem, ott volt a szívem mélyén, és ez éltetett és tartott meg. Az isteni Gondviselés!
Úgy gondolom, hogy a kísértésektől, nehézségektől nem kell megijedni, azok tisztítanak. Ezt saját életemben is érzem. Persze mikor rám szakadtak, az nehéz időszak volt, de most nyugodtan mondhatom: "Köszönöm, Istenem, hogy segítettél!"
Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs
A Szatmári Irgalmas Nővérek elérhetősége:
Ungvár, Duchnovich út 21. Tel.: 8-22-612110
Perecseny, Lomonoszov u. 14/2. Tel.: 8-2-45-21073.
Polgáron jártunk
A Székesegyház gyermekkórusa a IV. Nemzetközi Kórusfesztiválon
Ez év október 13-án, szombaton egy kedves magyar városkát látogattunk meg az anyaországban: Polgárt. Ott rendezték meg ugyanis a IV. Nemzetközi Kórusfesztivált, amire mi - a Munkácsi Szent Márton Székesegyház Gyermekkórusa - is hivatalosak voltunk. Templomunk sekrestyéjénél reggel 8-kor gyülekeztünk, onnan indultunk el mikrobusszal, összesen 14-en. Az indulásunk előtti napokban sok énekpróbát tartottunk. Meg is érte.
Egész szombati napunkat határátkeléssel töltöttük. Az asztélyi határátkelőtől (ahol 2 óra "ügyintézés" után sem engedtek át minket) elindultunk a csapihoz, ahol végül is átjutottunk. Mikor átléptük a határt, már láttuk, hogy nem érkezhetünk meg időben a fesztivál kezdetére. Az autóbuszban zötykölődve próbáltunk beénekelni, ami elég nehéz volt, mivel senki sem tudott rendesen odafigyelni. Végül is az utolsó pillanatban érkeztünk meg a rendezvényre. Amikor kiszálltunk a polgári római katolikus templom előtt a buszból, máris felkaptuk a gallérokat, egyenesen az útiruhánkra, mivel átöltözésre már nem jutott időnk. Kezünkbe kaptuk a kottákat és berohantunk a templomba. Sokan fáztunk, mivel szeles, hideg idő volt. Szerencsére az utolsó előttiként fellépő felnőtt kórus produkciójából még hallhattunk is két éneket. Eljött a várva várt pillanat! Mi következtünk.
Amikor felsorakoztunk az oltár előtt, János bácsi röviden bemutatott minket, bocsánatot kért a szedett-vedett öltözékünkért, s pár szóban elmondta, hogy miért késtünk. A közönség bátorító tapssal jelezte együttérzését. Ezután megmutattuk, hogy mit tudunk. Jól sikerült az előadásunk, ami felvidított minket, mivel nem sok jó élményünk volt aznap.
A fesztivál után - ameddig a koncert szervezője záróbeszédet tartott, és a plébános atyával ajándékokat adott át a fellépő kórusoknak - a sekrestyében melegedtünk. Ezután következett a szentmise, ahol mindegyik kórus a mise valamelyik részét énekelte. Mi az introitust és a zsoltárt énekeltük. A mise végeztével mindenki átment a plébániára agapéra. Finom ételek vártak bennünket, amikből nagy étvággyal falatoztunk. Megismerkedtünk az ottani gyermekkórus néhány tagjával is. Nagyon kedvesek, barátságosak voltak velünk az emberek. Lassan mindenki szétszéledt, s a szervező, Béres Tamás elvezetett minket szállásunkra, a helyi Caritas-házba. Egy család foglalkozott velünk, akik nagyon kedvesek, segítőkészek voltak.
Másnap, vasárnap a reggeli szentmisére mentünk. A szentmise előtt sok kedves emberrel találkoztunk, akik elmondták, hogy nagyon örülnek nekünk. Elcsodálkoztunk azon, hogy milyen sokan ismerik Munkácsot! Ezután utunk érdekes helyekre vezetett. Az a kedves család, aki az este is gondoskodott rólunk, meghívott minket az Archeo-parkba. Ez egy falumúzeumhoz hasonlít, amely a szabadban van. Sok érdekeset tudhattunk meg itt: hol és miben laktak a honfoglaló magyarok, mikor és hova temették el őket, és temetkezési szokásaikat is bemutatták. Életmódjukról is sok újat hallottunk és láttunk. Ez a kirándulásunk azzal fejeződött be, hogy a falumúzeum magas tornyából megcsodálhattuk a körülöttünk lévő tájat. Ezután a városka kálváriadombjára kalauzoltak el bennünket. A dombon felfelé haladva a 14 állomás, vagyis a keresztút található. Az állomások mellett elhaladva a domb tetején egy kápolnához értünk, aminek környékén néhány sír található az 1800-as évekből. A domb lábához érve egy ráccsal lezárt barlangot tekinthettünk meg: Jézus szimbolikus sírját. E mögött a Golgotára emlékeztető három kereszt található: Jézusé és a két bűnös emberé. Mindenkinek nagyon tetszett ez a kis séta a kálváriahegyen. Itt is sok fényképet készítettünk, csakúgy, mint az Archeoparkban.
Megebédeltünk, kicsit játszottunk, majd barátainktól könnyes búcsút véve beültünk az autóbuszba, és elindultunk hazafelé. Nyíregyházán természetesen útba ejtettük a TESCO-t is. Az egy órás vásárolgatás után mindenki boldogan cipelte csomagjait a buszba. A határig már meg sem álltunk. Nagyon fáradtak lettünk a nap végére. Munkácshoz közeledve telefonon hívtuk szüleinket, hogy már mindjárt otthon vagyunk, jöjjenek értünk a sekrestye elé. Mikor megláttuk Munkács fényeit, örömmel kiáltottunk fel. A templomnál már vártak ránk szüléink, akik megkönnyebbült örömmel fogadtak minket.
Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a kórustalálkozón, hogy ilyen kedves emberekkel találkozhattunk. Remélem, egyszer mi is vendégül láthatjuk polgári barátainkat itt, Munkácson.
Orbán Edina
kórustag
Advent - a történelem "áldott állapota"
Egyszer Balatonszéplakon megkérdeztem egy megszállott horgásztól, tulajdonképpen mi a jó ebben a sportban, hiszen ahogy elnézem, napok óta csak a botot fogja a kezében. Az öreg nevetett és azt válaszolta: a várakozás, uram. A várakozás! Nekem egy mázsa ponty nem ér annyit, mint az az egy darab, amelyre hetek óta vadászhatok.
Lakatos Sándor, a Parasztok imádkoznak című regényében írja, hogy "aki látott már eget kémlelő parasztot, aki aggódik a termésért, fölfog valamit abból a reményből, ami élteti ezt az embert, imájában már elővételezi, előlegezi az esőt, s így kibírhatóbb a szárazság".
Amikor én is lelkesen énekelem, hogy az égi magasok harmatozzanak, valahogy a lelkem mélyén már készítgetem az utat a betlehemi örömhöz, készülődésem izgatottsága karácsonyi előleg a szívemben.
Milyen gyönyörű lehetősége nyelvünknek, hogy az új életet hordozó asszonyt, a várandós anyát - bármilyen "terhes" is legyen a szíve alatt hordott magzat súlya, "áldott állapotban" levő asszonynak mondja. Mennyit írhatna ennek a várakozásnak izgalmairól, fájdalmairól és örömeiről egy kismama, ha naplót vezetne ama kilenc hónapról, amely reménységének születéséhez szükséges.
|
AZ ADVENTI IDŐSZAK
Az advent jelentése: Úrjövet. A jellege kettős: megemlékezés Urunk első eljöveteléről, de ugyanakkor Krisztus történelem végi, második eljövetelének varasa is.
Négy adventi vasárnap van. A szentírási olvasmányok az egyes vasárnapokon a következő témákról szólnak: éberség Krisztus varasában (1. vasárnap), megtérésre való felszólítás Keresztelő János prédikációja által (2. vasárnap), az Előfutár tanúságtétele (3. vasárnap), és Jézus születésének hírüladása (4. vasárnap).
AZ ADVENTI IDŐ KÉT RÉSZE Advent idejét két részre oszthatjuk. Az első rész (december 17-ig) a várakozásról és a készenlétről szól: "ő első eljövetelekor magát megalázva testet öltött, teljesítette a kezdettől fogva neki rendelt küldetést, és megnyitotta számunkra az örök üdvősség útját". A második rész közvetlenül a karácsonyi készületre hívja fel figyelmünket: "őt előre hirdette a próféták szózata, és kimondhatatlan szeretettel hordozta a Szűzanya, az ő közeledtét jelezte Keresztelő János, majd bizonyságot tett arról, hogy már hozzánk érkezett". Takách-Verbényi: Adventtől adventig c. könyvéből |
Az adventi idő a történelem "áldott állapotát" idézi föl bennünk. Azt a hatalmas készülődést hozza közénk, amely az ősevangéliumi ígéretektől kezdve ott ég a megváltást várók szívében. Évezredek vajúdását sűrítjük össze ebben a négy hétben, hogy átéljük a reményből élő ember boldogságát.
A várakozás "a reménység iskolája". Annak megvallása, hogy nem vagyunk elegendők önmagunknak, életünk értelmét saját kis zárt rendszerünkben nem találjuk meg; bennünket Az éltet, Aki majd jön. Adventi ember az, aki mindig nyitott egy nálánál nagyobb titokra.
Hányszor esünk abba a tévedésbe, hogy irigykedünk valakire, mert "annak minden sikerül", annak egyfolytában "jól megy". Pogány panaszkodás ez!... Tessék mondani, mi sikerül annak, aki nem várakozik az Istenre??? Talán irigylésre méltó a sorsa? A keresztény a reménység iskolájába jár. Számára a várakozás az a kincs, amely megváltja az időt az egyhangúságtól, a szürkeségtől, hiszen izgalmassá teszi az életet. Csak a jövőnek elkötelezett ember változtathatja meg a világot, s teheti boldogabbá jelenét is. Ki lehet boldogabb? Az, akinek elegendő a "percemberkék dáridója", vagy az, aki az örökkévalóság igézetében tud élni?
József Attila a Várakozás c. versében egy alvó vár képét idézi elénk, egy kongó termekből álló, magányos kastélyt fest meg. Csak a vers két utolsó sorából "derül ki", hogy ez a vár mi magunk vagyunk. Létünk lényege ez a "vár"-ság, elhagyatottságunk egyetlen vigasza a várakozás lehet. "Udvaron egy mélyvizű kút, rá-tűz a Nap, habja vakít, s alszik a vár, elhagyatott, mint a halott. Vár valakit.
Egyáltalán nem mindegy, hogy csupán valamire, vagy talán Valakire is képesek vagyunk várakozni. Akinek elegendők a dolgok, aki mindig "valami után" lohol, azt elragadja a szerzés ördöge, s állandó rettegésben él.
Mennyivel boldogabb nála az a lány, akiről Koncz Zsuzsa énekel, aki "könnyű kiskabátban" izgatottan sétál egy eszpresszó előtt, lesi az óráját, mert nagyon várja már, hogy megérkezzen az, akit szeret. Bródy János, a dal szövegének szerzője ebből a képből kiindulva mutat rá életünk értelmére: "Én azt gondoltam, hogy az életünk nem más, mint állandó, nyugtalan, örök várakozás, s mikor az ember többé senkit se vár, az mindennek a vége már".
A várakozás nem a kicsinyesek, hanem a nagyra nőtt szívű emberek boldogsága... Gondoljuk végig: ha egy ember annyira kitágíthatja a szívünket, hogy egész világunkat megváltoztatja, mennyivel óriásibb lehet a világról alkotott képünk (nézetünk), ha maga az Isten szólít ki bennünket magányunk várkastélyából???
Élek az advent boldogságában, a Jézus-várás szépségében, egyetlen napom sem unalmas...
Enzsöl Ellák
Szeretet-hittan c. könyvéből
HÍREK
Templomok újramegáldása egyházmegyénkben
A császlóci templom
2007. november 4-én, vasárnap a 8.30-kor kezdődő szentmisében került sor a császlóci templom újramegáldá-sára. A most befejezett külső felújítás után Majnek Antal püspök áldotta meg a megszépült templom külsejét. A szentmise végén Pap Sándor plébános köszönetet mondott a püspök atyának a templom renoválásához adott segítségéért, valamint megköszönte a híveknek is, hogy anyagiakkal és munkájukkal hozzájárultak a templom megújulásához. A püspök atya a helyi egyházközségnek is folytonos lelki megújulást kívánt, majd áldását adta a jelenlévőkre.
A beregardói kápolna
Ugyancsak november 4-én Beregardóban Majnek Antal püspök újra megáldotta az immár felújított temetőkápolnát. A szőlőhegy aljában álló kápolnát 1776-ban emelték Szent Imre tiszteletére. A háború után bezárták, 1992-ben pedig újra megnyitották a katolikus hívek számára.
A nagybereznai templom
Nagybereznán 2007. november 11-én, vasárnap a 10 órakor kezdődő szentmise keretein belül került sor a templom újramegáldására. A nemrég befejezett belső felújítás után Majnek Antal püspök áldotta meg a megszépült templomot. A szentmise végén Tovkan Anatolij plébániai kormányzó köszönetet mondott a püspök atyának a templom felújításához adott anyagi, lelki és morális segítségéért, valamint köszönetet mondott a híveknek is a templom megújulásához nyújtott segítségükéit.
október 26-28. között tanári lelkigyakorlat volt Szinyákon a HÁLÓ szervezésében. A lelkigyakorlatot Babály András munkácsi plébános tartotta.
november 10-én, a 9-30-kor kezdődő szentmisében tartották a búcsút a munkácsi Tours-i Szent Márton Székesegyházban. Az ünnepi szentmise meghívott szónoka Stanislaw Padewski harkovi megyéspüspök volt.
Felhívás
December 1-jén rendezik meg a Munkács melletti Schönbornban Jézus Szentséges Szíve Családjainak Egyházmegyei Találkozóját. A találkozó 8.30-kor kezdődik, a 10 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Majnek Antal püspök lesz. Meghívott vendég Dr. Miklós Dezső atya, a Magyarországi Országos Jézus Szíve Család vezetője. Minden Jézus Szíve Család apostolt és családtagot szeretettel várnak a szervezők.
A SZENT ERZSÉBET-ÉV PROGRAMJAI EGYHÁZMEGYÉNKBEN
Egyházmegyénk csatlakozott a 2007-re meghirdetett Szent Erzsébet-év megtartásához, és aktívan részt vett méltó megünneplésében. Az emlékévet 2006. november 19-én nyitotta meg Majnek Antal püspök atya a Munkács melletti Pósaházán, ahol felszentelte a Szent Erzsébet Idősek Otthonát.
Egyházmegyénkben ez év alatt a következő, Szent Erzsébet személyéhez kapcsolódó programok zajlottak le:
2006. november 18-án Szent Erzsébet bált rendezett a beregszászi egyházközség.
Munkácson minden hónap 19-én imaórát tartottak Szent Erzsébet tiszteletére.
2007. április 13-15. között a magyarországi Ferences Világi Rend elhozta Szent Erzsébet ereklyéjét Ungvárra, Szerednyére, Pósaházára és Nagyszőlősre.
Az elmúlt hónapban, október 21-én Szent Erzsébetről elnevezett családi típusú gyermekotthon nyitotta meg kapuit Szerednyén.
November 17-én Szent Erzsébet kápolnát szenteltek Gálocson.
November 19-én 10 órakor a Tours-i Szent Márton székesegyházban Majnek Antal püspök ünnepi szentmise keretében zárta le a 2007-es Szent Erzsébet évet. Ezután a Szent Erzsébet Munkácsi Karitász fennállásának 5. évfordulóját ünnepelték meg a munkatársak a Karitász épületében.
November 20-án, 10.30-kor a pósaházi Szent Erzsébet Idősek Otthonában ünnepi szentmise volt Szent Erzsébet tiszteletére. A szentmisét Majnek Antal püspök, Josef Trunk pósaházi plébános, Burkhard Nogga, Martin Landwehr és Pogány István atyák tartották.
Majnek Antal püspök a közelmúltban felhívást intézett a Munkácsi Egyházmegye híveihez Szent Erzsébet tiszteletének ébren tartására. A felhívást októberi számunkban közöltük.
KÜLFÖLDI HÍREK
Megszüntette adását a betlehemi Születés Televízió
Az Ál Mahed - angol nevén Nativity - televízió november elsején befejezte működését. A TV állomás, amely néhány kilométerre található a betlehemi Születés bazilikától, 1996-ban jött létre.
A televízió tizenegy éven át sugárzott programokat, mind keresztény, mind muzulmán nézők számára. A megszállt palesztin területek egyetlen magán televíziós állomása volt, adásait egymillióan követték.
Péntekenként a muzulmánok imáját, vasárnaponként pedig katolikus szentmisét, valamint ortodox szent liturgiát közvetített. Hetente katekétikai programmal jelentkezett és tájékoztatott különféle vallási eseményekről, mint például a jeruzsálemi latin szertartásű pátriárka tevékenységéről.
Samir Qumsieh, a TV állomás alapítója és igazgatója Vatikáni Rádiónak adott interjújában katolikus csatornának nevezte a Születés Televíziót, amely súlyos eladósodása miatt volt kénytelen megszüntetni működését.
A szentföldi keresztények helyzetéről szólva a médiaszakértő elmondta, hogy 85%-os jelenlétük mára 20% alá csökkent. Számításai szerint 50 év múlva már egyáltalán nem lesznek keresztények a Szentföldön. Felhívást intézett a Vatikáni Rádión keresztül mindazokhoz, akiknek fontos, hogy a keresztények továbbra is jelen legyenek Jézus születésének és földi életének helyén, hogy nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a Születés TV újból megkezdhesse működését.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Alois testvér Ázsiában
November 11-én a bangkoki katedrálisban Alois testvér taize-i prior "Válasszuk a szeretetet, válasszuk a reményt" címmel tartott elmélkedést, amelyet közös imádság követett különböző felekezetű keresztény hívők részvételével. Az imádságot számos találkozó során készítették elő bangkoki iskolák és az egyetem diákjaival, valamint az evangélikus "imádság házának" lakóival: ebben az otthonban olyan gyerekek laknak, akiknek szülei börtönben vannak.
November 13-án és 14-én két találkozót tartott Alois testvér Hong Kongban: este a Szeplőtelen Fogantatás katolikus székesegyházban, másnap délben pedig a St. John anglikán székesegyházban.
Roger testvér éppen 30 évvel ezelőtt töltött néhány hetet Hong Kongban, osztozva azoknak a menekülteknek az életében, akik a Kínai-tengeren hajókon éltek. A város keresztényeivel azóta is megmaradt a kapcsolat, és egy csoport fiatal néhány hónapot Taizében tudott tölteni.
SIR/Magyar Kurír
Történelmi jelentőségű szavazás az ENSZ-ben
November 15-én az ENSZ közgyűlésének Szociális, Humanitárius és Kulturális Bizottsága elfogadta a kivégzések felfüggesztéséről szóló határozatot.
A nemzetközi szervezethez tartozó tagállamok közül 99-en szavaztak a határozat mellett, 52-en ellene, 33 állam pedig tartózkodott a szavazástól. Az ülés során nem fogadtak el néhány törvényjavaslat módosítására tett javaslatot, ami elősegítette a szavazás kimenetelét.
Az ENSZ határozata, amelyet végül tegnap fogadtak el, az olaszországi Sant' Egidio (Szent Egyed) Közösségnek köszönhetően született meg, akik az elmúlt évek során buzgón munkálkodtak a halálbüntetés eltörlésének érdekében.
VR/Magyar Kurír
Adományaink Afrikába - Beszámoló Eritreából
Haile Tesfaye, az afrikai Erítrea állam főkonzulja 1965 óta él Budapesten. A Műszaki Egyetemen tanult, s végül Magyarországon telepedett le. Évtizedekkel később, amikor Erítrea elszakadt Etiópiától és független állammá vált, kinevezték Erítrea Állam konzulátusa vezetőjének. Ő számol be arról, nagyböjti gyűjtésünk egy részét hogyan használták f el Eritreában a rászorultak részére. A kép a helyszínen készült.
Az adakozás szervezése, a segélyek eljuttatása talán az egyik legkellemesebb része a konzuli munkának! Itt szeretném megköszönni a lap olvasóínak, a kárpátaljai katolikus közösségnek és minden adakozónak, hogy segítette az eritreai mindennapok gondjainak felszámolását, amelyek közül az éhezés, az élelmiszerekhez való biztonságos hozzájutás a mai napig súlyos teherként nehezedik a családokra.
Gambiai főkonzul kollégám afrikai tapasztalatai alapján nálunk is a helyszínen vásárolt élelmiszerekből elsősorban az eritreai gyerekek változatosabb táplálkozását segítettük. A vitamintabletták, a proteinben gazdag hús- és halkonzervek olyanokhoz jutottak el, akik szinte mindennap csak egyféle, tápérték nélküli kásafélét esznek. A helyzetet még nehezebbé teszi, hogy abból sem jut elegendő a családok számára. Örömmel jelenthetem, hogy Beleza település gyermekeinek - hála a nagylelkű adományoknak - hónapokig megoldott az élelmiszerrel való ellátása. Köszönjük!
Haile Tesfaye, Erítrea Állam főkonzulja A fényképet Tesfaye Sába készítette
Szent Tamás apostol
Tamás héber neve "mélység"-et vagy "kettős"-t jelent, amit görögül Didimusnak mondanak. Esetleg a tomos-ból ered, ami annyit jelent, mint "elválasztás" vagy "vágás". Mélységet azért jelenthet, mivel kiérdemelte, hogy az istenség mélységébe hatoljon, mikor kérdésére Krisztus így válaszolt: "Én vagyok az út és az igazság és az élet" (Jn 14,6.). Kettősnek azért nevezhető, mert Krisztus feltámadásáról kétszeresen is megbizonyosodott, két-annyiszor, mint a többiek. Azok csak látással, ő azonban látással és tapintással tapasztalta meg. Elválasztásnak vagy vágásnak azért nevezik, mert értelmét a világ szeretetétől elválasztotta, vagy mert a feltámadás hitében elvált a többiektől.
Tamás személyét illetően nem sok hiteles adat áll a rendelkezésünkre. Biztos azonban, hogy egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa - Jézus meghívta apostolnak, így legszorosabb baráti köréhez tartozott - egyike volt a tizenkettőnek, akiket Jézus arra szemelt ki, hogy Izrael tizenkét törzsét képviseljék, s akik már Istennek új népe, a jövendő Egyház voltak.
Leginkább János evangéliumából alkothatunk képet róla. Az evangélista Tamáson keresztül mutatja meg a nem egykönnyen hívő, a töprengő, a kétkedő ember személyét. Egyéniségét mégsem a bizalmatlanság, hanem inkább a Jézusba vetett bizalom jellemzi, s épp a legválságosabb helyzetekben. Jézus működésének utolsó telén Jeruzsálemből volt kénytelen menekülni a Jordán keleti partján túlra, s mikor visszaindult, tudta: ez az útja a halálba vezet. Erről többször is szólt, és inkább a többi tanítvány nem hitte el. Tamás volt az egyetlen, aki fájdalmas elszántsággal így szól: "Menjünk meghalni vele együtt mind!"
Hogy azután "nem hitt" feltámadásában? Megrendült volt és fáradt: "nem hiszem el, amíg kezeimet sebeibe nem teszem!" A tanítványok ezt el sem mondhatták Jézusnak. Egyszer csak ott volt az ajtókon és falakon át. És Tamás vallomása: "Én Uram, én Istenem!" Ennek ellenére nem marad el Jézus szemrehányása: "Hittél, mert láttál." Az Újszövetség nem szépíti a dolgokat: Péter tagadása, a tanítványok gyáva meg-futamodása a szenvedés éjszakáján és Tamás kétkedése - ez mind benne van. Mégpedig a mi számunkra, a mi okulásunkra van benne. A sebeit felfedő Jézus Szent Tamáson keresztül szól mindmáig a kétséggel vívódó emberhez: "Tedd ide ujjaidat és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet, s tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő." Ön 21,27.)
Tamásnak köszönhetjük Krisztus azon szavait is, amelyeket nem szívesen nélkülöznénk; azokat, amelyek közvetlenül neki és nekünk is szólnak. És miként Tamás, mi sem válhatunk úgy szentté, hogy legyőzzük - mi magunk! - a hitetlenségünket, hanem csak úgy, hogy Krisztus az ő mindenható szavával és kegyelmével úrrá válik hitetlenségünkön: "Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek"...(Jn 14,1-4).
Mindössze a 2. századból való apokrif irat, a Tamás-akták tudósítanak arról, hogy az igehirdetés során Tamás apostolnak India jutott. Az irat előadásmódjában sok a legendás elem és az allegória. Az mégis hitelt érdemlően kirajzolódik belőle, hogy Tamás különösen hű volt az Úrtól kapott küldetés teljesítésében: "Hirdessétek az evangéliumot egészen a föld végső határáig!"
Az irat értelmében Tamásnak Cezáreában látomása volt, melyben megjelent neki az Úr, és Indiába küldte őt. Küldetése szerint a pártus Gondofer király (Kr.u. 21-47) palotáját kellett felépítenie. Tamás pompás palotát tervezett neki. A király tömérdek aranyat bízott rá azzal, hogy a palotát - a tervnek megfelelően - építse is fel, és elment messze idegenbe. Tamás az aranyat szétosztotta a szegények között, prédikált, és rengeteg embert elvezetett Krisztushoz. Kalandos események és hét templom alapítása után az apostolt karddal ölték meg egy Madrasz közelében magasodó dombon, miután kialudt az izzó vaslemez és tüzes kemence is, ahol ki akarták végezni.
Holttestét a megtérített keresztények tisztességgel eltemették. Indiában ma is több helyütt mutatják Szent Tamás sírjának állítólagos helyét. Ismertetőjelei: öv, mérőléc, és tőr vagy lándzsa, amivel leszúrták. A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg Tamás testének Szíriába, Edessza (Urfa) városába való átviteléről, mely Kr. u. 230 körül történt. A keleti egyház július 8-án ünnepli.
Összeállította:
Riskó Mariann
Advent - gyerekszemmel
"Az adventi idő - olyan idő, amikor a kis Jézuska megszületését várjuk. Úgy kezdődik az ünnep, hogy csinálunk egy koszorút, mindenféle ágakból, és teszünk rá négy gyertyát. Én ezt a koszorút általában anyukámmal készítem el. A koszorú segít megállapítani azt, hogy mikor jön már a Jézuska, mert mindig, amikor egy gyertyát meggyújtunk rajta, azt jelenti, hogy egy héttel közelebb kerülünk a karácsonyhoz. És amikor már minden gyertya ég, azt jelenti, hogy már nagyon közel van a karácsony." (Gréta, 8 éves)
"Advent karácsony előtt szokott lenni. Ilyenkor sok házban van adventi koszorú. A barátomnál is van. Eddig a legszebb adventi koszorút egy boltban láttam egyszer. Nálunk sajnos nem szokott lenni adventi koszorú, mert anyuék nem szoktak készíteni. De amikor elérkezik a karácsony, akkor van karácsonyfánk, és annak nagyon örülök." (Berci, 7 éves)
"Én azt szeretem legjobban az adventben, hogy ilyenkor elmehetek a nagyival a templomba. Jó korán szoktunk indulni, amikor még picit sötét van és ez nagyon izgalmas,
mert máskor nem szoktunk ilyen korán templomba menni. A múlt évben nagyon örültem, mert a templomban segítettem a nagyinak elkészíteni az adventi koszorút, ami nagyon szép lett, és a pap bácsi is megdicsért minket érte." (Zsófia, 8 éves)
"Amikor advent ünnepe van, akkor készülni kell Jézuska születésnapjára, ami általában december 25-én van. Én úgy készülök, hogy levelet írok Jézuska angyalkájának és a Mikulásnak is, amiben megírom, hogy milyen ajándékot szeretnék. De szoktam imádkozni is Jézuskához, hogy ha véletlenül nem olvassa el a levelemet, akkor is tudja, hogy milyen ajándékot szeretnék." (Gergő, 7 éves)
"Én mindig a barátnőmmel. Bernadettel készítem el az adventi koszorút, és papírból készítjük. A gyertyákat is papírból készítjük el, színes papírból és feltesszük a koszorúra. Tudom, hogy az igazi adventi koszorún három lila és egy rózsaszínű gyertya van, de mi általában más színű gyertyákat teszünk a koszorúra. Jó volna egyszer igazi fenyőágakból is adventi koszorút készíteni. Ha nagy leszek, biztos, hogy igazi ágakból és igazi gyertyákból készítek majd adventi koszorút." (Marianna, 7 éves)
"Amikor elérkezik az advent, én szoktam adventi naptárt készíteni, aminek sok ablaka van. És minden ablakba teszek valami kis meglepetést, vagy cukorkát vagy csokit, de rágógumit is szoktam. Aztán mindennap csak egy ablakot szabad kinyitni, és onnan kivehetem a meglepetést. Valamikor nem én eszem meg a meglepetést, hanem odaadom a testvéremnek. Amikor advent van, muszáj jónak lenni, hogy karácsonykor sok ajándékot kapjunk. Én általában rossz gyerek vagyok, de ilyenkor igyekszem jó lenni." (István, 7 éves)
"Én azért szeretem az adventet, mert amikor eljön ez az ünnep, az azt jelenti, hogy nemsokára karácsony lesz, és akkor apukám eljön hozzánk és hoz ajándékot. Mert apukám nem lakik nálunk, és csak olyankor jön hozzánk, amikor valamilyen ünnep van." (Krisztián, 8 éves)
Saját kézzel karácsonyra
Már most szeretnénk ötletet adni Olvasóinknak, különösen a gyerekeknek, hogyan, mivel készüljünk a karácsonyi ajándékozásra. A kézzel készített ajándékokhoz nem kell sok pénz, és sokszor nagyobb örömet lehet vele szerezni, mint a boltban vásároltakkal
KARÁCSONYI KÉPESLAPOK
Szétnyitható képeslapot a következőképpen készíthetünk házilag: Fehér rajzlapból kivágjuk a képeslap alapját, félbehajtjuk, majd az előlapjára valamilyen nekünk tetsző, karácsonyi tárgyú ábrát rajzolunk. Ezután kivágjuk az ábrát, a képeslap belső oldalára pedig színes kartont ragasztunk. A előlapon most már ez a színes kép látszik - erre írhatjuk fehér, ezüstszínű stb. zselés tollal karácsonyi jókívánságainkat.
Természetesen másképp is megoldhatjuk a képeslapkészítést, ha nincs hozzá mindenünk. Ha nincs kartonpapír, egyszerű színes papír is megteszi. Ha nincs zselés tollúnk, rendes golyóstollal is ráírhatjuk az ábrára karácsonyi jókívánságainkat. Ilyenkor azonban érdemes a díszítő ábrát világos színűre készíteni, hogy jól elüssön tőle a tinta kék színe.
KARÁCSONYI FALIKÉP
Kivágunk egy akkora kartont, amekkora képet szeretnénk készíteni. Vigyázzunk, úgy számítsuk ki a kép méretét, hogy a kép kerete minden oldalon el fog venni kb. másfél centit.
A kivágott kartonra ragasszunk karácsonyi csomagolópapírból kivágott motívumot. Majd vágjuk ki a képkeretet - ez lehet négyszögletes, téglalap vagy ovális alakú - és ragasszuk rá a képre. Ezután vágjunk ki a már "bekeretezett" kép nagyságával megegyező kartont, és ragasszuk rá hátul a képre. A kép akasztóját - mely kis darab spárgából vagy fonalból készülhet - ne felejtsük el a két réteg közé csúsztatni!
MÉCSESTARTÓ
Fehér rajzlapból kivágjuk a mécsestartót. Hat részre osztjuk; az egyes részekre felrajzoljuk, majd kivágjuk a különféle figurákat. Átlátszó színes papírból kis téglalapokat vágunk, amit belülről ráragasztunk a kivágott mintákra. Hatszögbe hajtogatjuk a papírt (minden oldalra egy-egy figura jusson), majd beragasztózzuk és összeillesztjük a két végét. Ezután egy aranycsíkot ragasztunk a mécsestartó aljára, a külső részére.
Belehelyezzük a teamécsest: a sötétben nagyon szépen kirajzolódnak a rajta lévő formák.
Ha nincs átlátszó színes papírunk, celofánt is ragaszthatunk a kivágott mintákra, vagy nem is teszünk rá semmit. Az aranycsík is pótolható egyszerű papírcsíkkal, így is szépen fog mutatni a sötétben a benne világító kis mécsessel.
Vigyázat! A papírból készült mécsest sosem szabad felügyelet nélkül hagyni! Ha senki nem vigyáz rá, el kell fújni!
SZALVÉTATARTÓ
Ünnepi asztalon szépen mutat a szalvétatartó - mindegyikbe egy-egy szalvéta fér bele, melyet a tányérok mögé állíthatunk.
A képen látható karácsonyfa- vagy harangmintát mi is megrajzolhatjuk, de másféle karácsonyi mintát is kitalálhatunk. Ügyeljünk arra, hogy a mintát duplán vágjuk ki papírból, hogy utána majd kettéhajthassuk. Hajlítsunk egy kis "talpat" is középen, amin majd megállhat a szalvétatartó. A dupla minta mindkét végébe (oda, ahol a teteje lesz), fúrjunk egy-egy kis lyukat.
Egy tálcára egyenletesen búzadarát szórunk. A kivágott szalvétatartóra folyékony ragasztóval mintákat rajzolunk, majd belenyomjuk a búzadarába. Ahol ragasztós a papír, oda rátapadnak az apró szemcsék, így nagyon izgalmas képet kapunk.
A már egyszer meghajlított vonalaknál újra felhajtjuk a két oldalt, és összefogjuk. A lyukakba díszkötözőt, vagy bármilyen egyszerű szalagot fűzünk, és masnira kötjük
Deák-Kiresné-Zámbó: Nagy barkácssuli könyv
alapján összeállította:
Pápai Zsuzsanna
Emlékezés Pásztor Ferenc beregszászi plébánosra
A beregszászi római katolikus templom falán fehér márványtábla emlékeztet Pásztor Ferencre, aki 1932-től szolgált a beregszászi egyházközségben. Nem egészen két évtizedig tehette ezt, ugyanis 1949-ben, miután letartóztatták, kényszermunkára vitték Szibériába. Ki volt ez az ember, aki keresztényként, lelkipásztorként olyan "veszélyt" jelentett az akkori szovjet birodalomra, hogy az állambiztonsági hivatal folyamatosan figyelte és végül a távoli szibériai munkatáborok egyikébe hurcoltatta?
Az egyházi anyakönyvekből, a hirdetési könyvekből, a História Domus könyveiből, az egyházmegyei körlevelekből, valamint a levéltári adatokból világlik ki tevékenysége, sokszor a lelkülete is, ezekből az iratokból ismerhetjük meg életének és tevékenységének főbb mozzanatait.
Pásztor Ferenc Ungváron született 1880. január 14-én. Középiskoláit 1890 és 1898 között Ungváron végezte. A teológiát Szatmáron végezte el, ahol tanulmányai 1898-től 1902-ig tartottak. Pappá szentelése 1902. június 27-én volt.
Első lelkipásztori éveiben segédlelkészként szolgált Csomaközön 1902-től 1904-ig, Szatmáron 1904-től 1905-ig, Nagybányán 1905-től 1907-ig, Szinérváralján 1907-től 1908-ig. Káplánsága idején volt Nagybocskón és Szatmáron is. Aztán plébánosként szolgált Szakaszon 1908-tól 1911-ig, Dobóruszkán 1911-től 1932-ig, végül Beregszászon 1932-től 1949-ig, elhurcoltatásáig.
Bár a már említett iratokban nem lehet olyan bejegyzést találni, amely személyét közelebbről érintené, Pásztor Ferenc egyszer mégis vall önmagáról, körülbelül 60 éves korában: "Bár nem tartom ildomosnak, hogy valaki hazafias érdemeivel dicsekedjék, s ha volnának ilyenek, azokért elismerést vagy jutalmat várjon. Sem önmagunkat nem tartom illetékesnek arra, hogy magunkról ilyen értelemben ítéletet mondjunk, mivel saját személyemet illetőleg erre vonatkozólag komoly egyénektől felszólítást kaptam, nem zárkózhatom el attól, hogy e felszólításnak néhány sorban eleget ne tegyek.
Mint magyar katolikus pap, már hivatásomnál fogva is természetesen a keresztény magyar nemzeti gondolatnak szolgálatában állottam, fokozottabb mértékben a trianoni összeomlás, a cseh megszállás után. E szomorú idők nagyobbik felét Dobóruszka Ung megyei magyar községben éltem le, ahol híveimet mindjárt kezdetben a kér. szoc. párt keretébe szerveztem. Természetesen, hogy ez nem igen tetszett a hatalom bitorlóinak s ezért, mint államellenes egyént rendőri felügyelet alatt tartottak, kongruámtól megfosztottak.
1932-ben kerültem Beregszászba. Katolikus magyar iskolánkat a csehek, mint a beregszászi iskolafronton a magyarság egyetlen mentsvárát meg akarták fojtani (adóhátralék címén zár alá helyezték minden vagyonúnkat). Társadalmi gyűjtést rendeztem, csekély megtakarított pénzemet, 20.000 cseh koronát ajánlottam fel az iskola javára, így sikerült iskolánkat nemcsak megmenteni, hanem emeletre húzni, tovább fejleszteni."
Külön gondja volt szegények segítésére: karácsony előtt jótékonysági vásárt rendeztek e célra, megszervezte a Karitászt, majd pedig az "Egri Norma" mintájára a "Magyar Norma" szegénygondozást mozdította elő a városban, ökumenikus formában (két szegénygondozó ferences nővér, két diakonissza és egy izraelita gondozónő).
Ugyanakkor nagy határozottsággal védte és mozdította elő a katolikus hívek lelki és tekintélybeli érdekét, a felekezeti túlbuzgóságoknak ellenállt. A háború alatt és a háború után a hívek lelki erősítését szolgálta minden módon - az imádságos társulatokat fenntartva, az ájtatosságokat buzgón végezve. Pl. 1944-ben advent minden napján keresztutat végzett a templomban.
Még dobóruszkai plébánosként nemcsak a plébánia, hanem az egyházmegye szintjén is megbízást, majd 1923-ban kitüntetést kapott: Assessor S. Sedis (szentszéki tanácsos), a katolikus iskolák felügyelője Kárpátalján, a szegények ügyvédje; tanácsos plébános; Revisor rationis Eccl. (számvevő); a hitoktatókat felügyelő bizottság elnöke.
Bizonyára egyéni rátermettsége, mélyen egyházias papi lelkisége és lankadatlan tevékenysége alapozta meg azt a bizalmat, amelyet aztán 1944-ben mint különleges felhatalmazással rendelkező főesperes kapott, majd 1946-ban a püspök Kárpátalja helynökévé nevezte ki.
Papi lelkületét mutatják egy 1943-ban írt lelkipásztori beszámolójának befejező sorai: "Súlyosan érzem a nagy felelősséget, kötelességet, hogy többet, ezerszer többet kellene tenni a lelkek megmentésére, üdvözítésére, Jézus Szívének nagy kegyelme, a jó Isten irgalmas jósága pótolja mindazt, amit szolgájának hűtlensége, nyomorúsága elmulaszt."
A háború végén és utána mutatkozik meg különösen lelki nagysága és az egyház érdekében vállalt szerepe. Hűségesen kitart plébánosi helyén. A helyi körülményekről tájékoztatja a Főpásztort, és 1945-1946-ban kialakul egy leveles párbeszéd a püspökkel. Leveleit nem ismerjük (csak egy maradt fenn Beregszászon), de a püspök által hozzá írt levelekből látható az a bizalmas kapcsolat, ahogyan előkészül az ő kárpátaljai helynöki kinevezésére.
A felhők azonban gyülekeztek... 1949. február 27-én keresztel utoljára Pásztor Ferenc és Hudra Lajos is Beregszászon... Márciusban még egy iratot iktat, majd - ahogyan a helybéliek emlékeznek - hamvazószerdán, március 2-án börtönbe viszik. (Talán a káplánlát is, mert a következő hetekben már nem szerepel a nevük az anyakönyvekben...)
így emlékszik erre vissza unokaöccse, dr. Pásztor István ügyvéd a család történetében "Reminiszcenciák II." cím alatt: "Mikor már közeledtek az orosz csapatok Beregszász felé, kértük, hogy jöjjön át hozzánk Vitkára. [...] Kijelentette, hogy híveit nem hagyja cserben, bármi történjék is vele. [...] Még halála előtt néhány évvel kerülő úton levelet küldött legfiatalabb testvérének, Pásztor Erzsébetnek, aki keresztanyám volt. Ebben a levélben többek között azt írta, hogy megkísértette a sátán, ígértek neki szabadságot, azt is, hogy hazaengedik, ha áttér a pravoszláv hitre. Erre nem volt hajlandó, hitét nem tagadta meg, inkább a halált választotta." (29. o.) Továbbá: "... a letartóztatás és az azzal kapcsolatos házkutatás során jelen volt Pásztor István unokatestvérem is. Tőle hallottam, hogy embertelenül bántak nagybátyámmal. A házkutatás során minden értékes tárgyat, lexikonokat, könyveket, írógépet, az irodájában lévő pénzt is lefoglalták, s elvitték, erről átvételi elismervényt nem adtak" (Reminiszcenciák XI. 119. o.)
"A Szovjetunió Állambiztonsági Minisztérium különbizottsága 1949. VII. 6-án az USZSZK büntetőtörvénykönyve 54. paragrafusa 4. és 10. cikkelyének 2-ik bekezdése alapján 25 évi kényszermunkára ítéli. Ez valószínűleg halálbüntetésének enyhítése volt. Szibériába hurcolják". (Hetényi Varga Károly)
Csanádi György "Régi beregszásziak" c. műve szerint 1950-ben halt meg, a Schematizmus szerint pedig 1951. október 15-én Szibériában a 20-as lágerben, 54 km-re Tajschettől. A keresztfelirata az 1960-as Schematizmus szerint. "M16O" volt, Pásztor István írása szerint 17. sz. fejfa.
A Szatmári Egyházmegyének a háború utáni papi áldozatai közül ő a második. (Haklik Sándor császlóci esperes-plébános már útközben meghalt). Harmadiknak követte barátja és igaz lelki rokona, dr. Scheffler János megyéspüspök.
Az ukrán állami hatóság 1989-ben rehabilitálta.
Bohán Béla SJ kutatásai alapján
összeállította: Bunda Szabolcs
Vagyok-e valaki?
Az énkép fejlődése
(3. rész.)
Az énkép tulajdonképpen emlékekből épül fel, azokból az élményekből, amelyeket gyerekkorunkban éltünk át. Ha sok jó élményben volt részünk, ha szüléink, nevelőink szeretettel viszonyultak hozzánk és jó hatással voltak ránk, akkor pozitív énképünk alakul ki. Ha viszont nem éreztük eléggé környezetünk szeretetét, nem éreztük, hogy befogadnak minket és sok elutasításban volt részünk, negatív és a valóságnak nem megfelelő énkép alakul ki bennünk. Az élmények tehát egymásra épülnek, és így alakul ki az énkép. Sok olyan esemény van, amit agyunk nem tud felidézni, de ezeknek ugyanúgy szerepük van énképünk fejlődésében, hiszen a tudatalattink megőrzi mindegyiket.
A SZÜLETÉS
Sokan úgy gondolják, hogy az énkép akkor kezd kialakulni, amikor a gyermek öntudatra ébred, mikor már fel tudja fogni azt, hogy ő "én", hogy önálló személyiség. Senki sem emlékszik arra az időre, amit édesanyja méhében töltött, születése pillanatára, élete első napjaira. Ettől függetlenül viszont ezek az események, melyek "öntudatlan" állapotunk időszakára esnek, mély nyomot hagynak minden emberben, és hatással vannak énképünk kialakulására. Édesanyánk méhében tökéletes nyugalomban, gondok nélkül éltünk, semmi sem tudott megzavarni bennünket. Az anyaméh teljes védelmet biztosított nekünk, elegendő táplálékot kaptunk édesanyánk véréből és az ő testének része voltunk. Csupán tudatalattink őrizte meg ezeket az emlékeket, s ez befolyásolja későbbi vágyainkat, hogy biztonságban, nyugalomban, békében éljünk, tartozzunk valakihez, egységben legyünk másokkal, hogy elfogadjanak, mert csak így érezzük magunkat teljes embernek.
A születéssel viszont ez a boldog állapot megszűnik. Ez az esemény óriási fordulópontot jelent az ember életében, hiszen ezzel megkezdődnek nehézségekkel és akadályokkal teli mindennapjai. A gyermek születése nem csak az édesanyának jelent fájdalmat, hanem az újszülött számára is fizikai és lelki trauma. Ezután kezdődnek a megpróbáltatások a csecsemő életében: az első - az éhség, amit eddig még soha nem tapasztalt. Ettől a pillanattól kezdve mindent meg kell tennie, hogy gondoskodjon magáról. Amikor a csecsemő megéhezik, sírni kezd, így próbálja megoldani problémáját. Édesanyja segítségére siet, megeteti, és a gyermek elégedetten elalszik. Figyelemre méltó, hogy viselkedésünk gyökereiben már ott van az az elvárás, hogy mindenben, amibe csak belefogunk, sikeresek legyünk. Az első problémamegoldó élményünk sikeres volt, s ez újra és újra megismétlődött. Ezért elvárjuk magunktól, hogy életünk során minden felmerülő problémát megoldjunk.
A CSECSEMŐKOR
Folyamatosan, ahogyan egyre több problémával kell megküzdenie, a csecsemő ráébred arra, hogy elszakadt az anyjától, hogy anyja nem mindig van ott mellette. A fájdalom, a kellemetlenség, elhagyatottság érzése tudatában összekapcsolódik az egyedülléttel, anyja hiányával, az örömöt, a nyugalmat, problémáinak megoldását pedig édesanyja közelsége jelenti számára. Megérti azt, hogy szüksége van az anyjára, függ tőle, csak ő segíthet megoldani nehézségeit. Ez az érzés felnőtt korunkban is megmarad: szükségünk van emberekre, akik szeretnek, akik támogatnak nehézségeinkben, akikkel megosztjuk örömeinket és bánatainkat, nem tudunk úgy élni, hogy ne függnénk valakitől. A csecsemőnek nagyon nagy szüksége van arra, hogy szeressék, dédelgessék. Ha édesanyja így fordul hozzá, a gyermek érzi, hogy elfogadják, biztonságban van és fontos az anyjának. A befogadottság érzése tehát már ilyen korán, életünk első hónapjaiban kezd kialakulni bennünk. Ha az anya nem fordul elég szeretettel a gyermekhez, ha nem törekszik arra, hogy megoldja a gyermek problémáit, nem siet segítségére, hanem inkább tehernek tartja a gyermekről való gondoskodást, a csecsemő megérzi ezt, és kialakul benne az a tudat, hogy ő nem fontos, hogy ő felesleges, tulajdonképpen egy kis senki. Az első életév tehát, illetve az, hogy szüléink (főképp édesanyánk) hogyan bánnak velünk, alapvetően meghatározza azt, hogy életünk során valakinek vagy senkinek érezzük-e magunkat.
Következő számunkban tovább vizsgáljuk a gyermekkort a helyes önértékelés kialakulásának szempontjából.
Puskás Diána
Maurice E. Wagner:
Vagyok-e valaki? c. könyve alapján
Várakozás az ünnepre
Talán éppen attól szépek és fontosak az ünnepek, hogy várakozni lehet rájuk. Ha csak úgy hirtelen itt teremne egy ünnep, készület nélkül, a meglepetés nagy lenne, de hiányozna a beteljesedés öröme. Emlékszünk a Kis Herceg rókájára? "Ha tudom, hogy délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak ügy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is."
Ezért aztán ugyanolyan fontos jól megélni a közösségben való várakozást, mint magát az ünnepet. Egy családban ez azt jelenti, hogy a készülődés közös kell, hogy legyen. Nem jó, ha az édesanya agyonhajszolja magát, és amikor elérkezik az ünnep, már szinte örülni sem tud a fáradtságtól.
Az egész ünnepi készülődés igazából akkor ér valamit, ha a családtagjainkkal közösen, izgatott, de békés várakozással tesszük a dolgunkat. A kiabálások, veszekedések összetörik az ünnep varázsát. Jaj, de nehéz örömteli, feszültségmentes légkört teremteni az idő szorításában! Legyen szó a karácsonyról, egy születésnapról vagy egyszerűen egy vendégségről - olyan könnyen idegesek, ingerültek leszünk, ha nem halad minden jól, ha attól félünk, hogy nem leszünk készen időben! Ilyenkor érdemes magunktól újra és újra megkérdezni, mi a fontos a számunkra. Hogy ragyogó tiszta legyen a lakás, vagy hogy mindenkiben megmaradjon az öröm? Hogy elkészüljön minden sütemény, vagy hogy meg tudjam hallgatni a férjemet vagy a gyerekemet, amikor erre szüksége van? Nehéz "leállítani" magunkat a munka pörgésében és észrevenni a másik szükségleteit. Az erre szólító hangot könnyen elhallgattatjuk magunkban ("Hiszen értük dolgozom egyfolytában - nem?"), ennek eredményeként lassan maga a munka válhat az ünnep céljává, értelmévé. Vagy a látogatók el-kápráztatása. ("Nahát, hogy győzted ezt a sok finomságot megsütni!")
Az ünnepi készülődés idején is érvényes ránk, szorgalmas Mártákra Jézus intése: "Márta, Márta, sok mindenre gondod van, sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a fontos!" Erről - a lényegről - valahogy el ne feledkezzünk!
Bár nem jó az ünneplést túlzásba vinni és végkimerülésben tölteni például a karácsonyt, azért az ünnepek maguk rendkívül fontosak az életünkben. Ragadjuk meg az alkalmat, hogy ünneppé varázsoljuk a kisebb eseményeket is - ez szebbé teszi az életünket! Egy emberi kapcsolatnak is nagy lendületet adhat, ha valaki úgy érzi, örömmel vártak a hazaérkezésére. Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy virág az asztalon, esetleg egy sütemény "annak örömére, hogy hazajöttél" máris megerősítik a tudatot az illetőben, hogy ő fontos a számunkra. Vagy ott vannak a mindennapi kis szertartások: ha megjön a férj a munkából, otthagyni a munkánkat és leülni vele, amíg eszik, esetleg közösen meginni egy csésze kávét - nem nagy dolgok, de óriási jelentőséggel bírnak.
Ünnepeljük meg a házasságunkat is! Nálunk sajnos nemigen szokás komolyabb figyelmet és időt szentelni a kettőnk közös élményeire. Nehezen hagyjuk ott a munkát és a gyerekeket azért, hogy egy-két órát, esetleg egy-két napot csak a társunkkal töltsünk el. Pedig a házasságunk gondozására, ápolására tudatosan figyelni kell, ha nem akarjuk, hogy a kapcsolatunk kiüresedjen, és mire a gyerekek kirepülnek, "ott maradjunk, mint két savanyú uborka az üveg alján" - ahogy egy ismerős, házasságokat ápoló házaspár mondani szokta.
Csodálatosan feltöltődhet a kapcsolatunk akár egy kettesben elköltött vendéglői vacsorával is, vagy egyszerűen egy esti sétával - csak szakadjunk ki egy kicsit a hétköznapok megszokott menetéből! Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy úgy kell ez a házasságnak, mint a növénynek a víz. (Nemrégiben hallottam egy példát: egy fiatal, tíz (!) gyermeket nevelő házaspár minden évben elutazik kettesben két hétre, ez alatt az idő alatt az egyházközösségük tagjai elvállalják a gyerekeket. Nekik igazán lenne indokuk az otthon maradásra, de tudják, hogy a gyerekeiknek is elsősorban az az érdekük, hogy a szüleik boldog, egymást feltöltő kapcsolatban éljenek - ezért pedig tenni kell!)
Végül ne felejtkezzünk el arról sem, Aki az egész családunkat élteti és összefogja! Megünnepeljük-e Istenünket a családunkban? Van-e közös esti ima, amin az egész család részt vesz? Ha nincs - az Advent a legalkalmasabb időszak elkezdeni: körülüljük a koszorút, gyertyát gyújtunk, énekelünk, imádkozunk.
Különösen gyerekekkel jó a felkészülés a vasárnapra (az Úr napja!), ha előző este elolvassuk a másnapi evangéliumot, magyarázzuk, beszélgetünk róla. Így a szentmisén a gyerekek örömmel fedezik fel az ismerős szövegrészt, és már értelmezni is tudják.
Popovicsné Palojtay Márta
LÁZÁR ERVIN
Szegény Dzsoni és Árnika
(részlet)
Bement szegény Dzsoni a házba, köszönt illendőképpen, s látja ám, hogy tizenegy mogorva ember ül egy asztal körül. Nagyon hasonlított egymásra a tizenegy ember, a vak is láthatta, hogy ezek bizony testvérek. Már éppen mondani akarta szegény Dzsoni, hogy egy pohár vizet kér, amikor mind a tizenegy testvér fájdalmasan fölordított, és a lábaihoz kapott. De olyan egyszerre ám, mintha vezényszóra csinálták volna. Fölugrott mind a tizenegy az asztal mellől, ugráltak bal lábon, a jobb lábukat meg szorongatták.
- Az ostoba! A fajankó! Az ügyetlen kétbalkezes! - kiabálták.
- Mi az, megbolondultatok? - nézte őket csodálkozva szegény Dzsoni.
- Megbolondultunk?! Megbolondultunk?! Ördögöt bolondultunk meg! Csak ez a kétbalkezes a lábára ejtette áfát.
- Kicsoda?
- Hát a tizenkettedik testvérünk. Elment az erdőre fát vágni, és puff, ajaj, jaj de fáj a lábunk, a lábára ejtette a fát az ostoba.
- Honnan tudjátok? - kérdezte szegény Dzsoni.
- Hát te nem tudod, hogy átok ül rajtunk? Ami egyikünknek fáj, az fáj a többi tizenegynek is, ajaj, rettenetes ez! Képzeld csak el, te vándorlegény, milyen szörnyű az életünk. A múltkor ez a nyavalyás beleesett a folyóba, és nem tud úszni, ott fuldokolt, küszködött az árral, mi meg valamennyien fuldokoltunk a parton.
- Éppen te beszélsz! Te meg tegnap telezabáltad magad, és egész éjjel fájt a gyomrunk! Te lóbelű! Minek zabálsz annyit?!
- Neked csak ne járjon a szád, te meg eltévedtél a múltkor az erdőben, három napig fáztunk és éheztünk miattad, mert sose tudod megjegyezni az utat.
Már-már hajba kaptak a testvérek, szegény Dzsoni csak kapkodta a fejét, ugrált a tekintete a tizenegy testvéren. Azok meg nagy hirtelen abbahagyták a hajcihőzést, nekikezdtek nyögni.
- Hű, de nehéz! - mondták.
-Jaj, de nyomja a vállam! Haj, de göcsörtös ez a fa! Ej ez a féleszű, a fenének cipel ilyen nehezet!
Nyögött, nyöszörgött a tizenegy testvér, hogy jobban se kellett.
- Most meg mi bajotok? - kérdezte szegény Dzsoni.
- Most hozza hazafelé a fát a tizenkettedik testvérünk. Azt, amelyiket az előbb a lábára ejtett... Az őrült, pont ilyen nehezet választott. Jaj, de megvert bennünket az Isten!
És ekkor megszólalt szegény Dzsoni hóna alatt Árnika:
- Szégyelljetek magatokat. Fölkapták ám a fejüket a testvérek.
- Ezt meg ki mondta? A kacsád?
- Tud beszélni a kacsád?
- Tulajdonképpen nem kacsa. Királykisasszony - mondta szegény Dzsoni.
- Ugyan már! Nem hisszük - mondták a testvérek, és közben nagyokat nyögtek, meg tapogatták a vállukat fájdalmas arccal. Úgy látszik, a tizenkettedik testvér nagyban cipelte a fát.
- Könnyen bebizonyíthatom - mondta szegény Dzsoni. - Legyek én a kacsa, s Árnika az ember!
S hopp, ott állt Árnika a testvérek előtt, hóna alatt a kacsa.
- Kerekre nyílt a szeme a tizenegy testvérnek.
- Hű, de szép lány vagy! - mondták, pedig Árnika igencsak haragosan nézett rájuk.
- És melyikőtöknek kell mondani, hogy változzatok át? - kérdezte az egyik testvér, s közben mind a tizenegyen megkönnyebbülten felsóhajtottak, mert a tizenkettedik testvér letette a fát, megállt pihenni.
- Mindig annak kell mondani, amelyikünk az ember - válaszolt Árnika.
- S nem félsz, hogy egyszer az ott a hónod alatt, ha ő lesz ember, elhajít, s úgy otthagy, hogy azt se mondja, fapapucs? Aztán maradhatsz örökre kacsa.
- Na látjátok, ez a ti bajotok! - mondta haragosan Árnika.
- Ó, ti balgatagok - mondta Árnika -, inkább fuldokoltatok a parton, ahelyett hogy beugrottatok volna és kihúzzátok az úszni nem tudó testvéreteket a folyóból! És inkább éheztetek és fáztatok három napig, ahelyett hogy megkerestétek volna az eltévedt testvéreteket. Ej, de balgatagok vagytok!
- Na éppen! Örökké egymásért fogunk majd ugrálni - mormogtak a testvérek.
- De hiszen a világ legboldogabb emberei lehetnétek - mondta nekik Árnika. - Akármelyikőtök beleesne a folyóba, biztos lehetne benne, hogy a többi tizenegy utánaugrik és kihúzza. Akármelyikőtök eltévedne, bízhatna benne, hogy máris keresik a többiek. Nagy bizalom és szeretet lehetne bennetek.
- Tényleg - mondta a legidősebb testvér, és valamennyien elkerekedett szemmel néztek Arnikára. - Ez előbb is eszünkbe juthatott volna!
És hopp, felnyögött mind a tizenegy. A tizenkettedik testvér a vállára vette a fát.
Nosza, ugrottak is azonnal, futottak. Odaszaladtak a facipelő testvérükhöz, mind a tizenegyen segítettek neki. Tizenkettejüknek olyan könnyű volt a fa, hogy alig érezték a súlyát. Nem kellett már nyögni, nyöszörögni.
Vitték nagy boldogan a fát, és egyszer csak elkezdtek ám kiabálni:
- Hej, viszket a szemünk, melyikőtök sír?
- Én sírok - mondta a tizenkettedik testvér -, de örömömben.
Szerkesztőbizottság:
Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)
Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál
Internetes változat:
Bunda Szabolcs
Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.
E-mail cím:
sajto@mrke.mk.uz.ua
Webmester:
webmester@munkacs-egyhazmegye.org
ELÉRHETŐSÉGEINK:
Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.
Telefon: (+380)31-31-31-921
E-mail cím:
sajto[@]mrke.mk.uz.ua
Webmester:
webmester[@]munkacs-egyhazmegye.org
E-MAIL NEKÜNK
|
főoldal | |
írjon nekünk! | |
archívum | |
impresszum | |
kapcsolat |
Új Hajtás © 2006-2007
minden jog fenntartva!