UJ HAJTAS - a Karpataljai Romai Katolikus Egyhaz lapja


2006. XI évfolyam 6. szám. AUGUSZTUS	A hónap témája: KEZDETEK IMPRESSZUM
TARTALOM 10 éves az Új Hajtás! Így indultunk Imaoldal A Boldogságos Szűzmária ünnepei a nyári időben Interjú Mikulyák Lászlóval István a király Kárpátalján - ahogy én láttam Karitászok és polgármesterek Öt nap a világ felett Táborok Szent Ágoston, a filozófus Belföldi hírek Külföldi hírek A kínai egyház helyzete III Kezdetben teremtette Didaché Hogy leomoljon a fal Késői kezdet És boldogan éltek... Elfolytott harag Kistestvér érkezik Mese FŐOLDAL	10 éves az Új Hajtás! Levágták már szinte teljesen a fát, el volt döntve a sorsa, s Isten kegyelméből jött a feltámadás: elindult egy kis új hajtás. A kárpátaljai katolikus egyházat ellenségei valahol már leírták, múltját elhallgatták vagy csak torzítva tanították, jelenét nehezen, de elviselték, jövőjét viszont nagyon nem akarták. A történelem Ura - mint mindig - most is megmutatta fölényes erejét kevély ellenségei előtt s megmentő szeretetét hozzá hű híveinek! Ahogy felülről indult el az Egyház üldözése, elnyomása a nagy Birodalomban - Isten különleges döntése alapján -, onnan a felső vezetésből indult el a vallás gyakorlásának újbóli engedélyezése, az Egyház újjászületése. 1989-ben, éppen ilyen tájban jöhetett Magyarországról öt pap segíteni a katolikus hívek szolgálatára. Lelkipásztori munkájukkal az akkor még élő nyolc idős papnak nagy megkönnyebbülést, az összes hívőnek nagy örömet hoztak: lám, az Úr nem feledkezett meg róluk: reményteli jövőt mutat nekünk! Ennek egy szép jele volt az egyházmegyei újságunknak a beindulása. Fő célunk ezzel az Úr Jézus Örömhírének a gyakorlatiasabb hirdetése volt. Biztatott minket boldog emlékű Szentatyánk, II. János Pál is, aki gyakran kérte a világ püspökeit, papjait, hogy a médiákon keresztül is hirdessék az evangéliumot, s tegyenek tanúságot Isten szeretetéről, az Ő tanításának aktuális üzenetéről. Hála a szerkesztőknek (Tegze Józsefnek, Megyesi Lászlónak, Pápai Zsuzsának), az újság híven mutatta be nemcsak kis helyi egyházunk fejlődését, de a világegyház életét is, és támpontokat adott a híveknek a lelkiség, a teológia, valamint a családi élet terén. Azáltal, hogy tudomást szerzünk egymás örömeiről, gondjairól - jobban megélhetjük a Jézus által akart egységet egyházmegyénkben is! Boldogan adok hálát a Gondviselő Mennyei Atyának, hogy adott segítőket - ezen az úton is - egyházmegyénk hitben való erősödéséhez, a hívek vallási ismereteinek növekedéséhez, és kérem a Mindenhatót, hogy legyen az Ő áldása továbbra is az Új Hajtás olvasóin és szerkesztőin, hogy a Szentlélek vezetése mind jobban megnyilvánuljon mindannyiunkon! Majnek Antal Püspök Az Új Hajtás első, azaz próbaszámát Tegze József szerkesztésében 1996 májusában nyomtatták Nagyszőlősön. Az eleinte rendszertelenül megjelenő újság fokozatosan havilappá fejlődött, megjelenése azonban sosem volt teljesen folyamatos. Főszerkesztők: 1996-2001 Tegze József, 2001-2002 Megyesi László, 2002-től napjainkig Pápai Zsuzsanna *Tíz éves az Új Hajtás* Így indultunk *Tegze József, lapunk első szerkesztője beszél a kezdetekről* - Pontosan mikor indult az Új Hajtás? A próbaszám 1996 pünkösdjén jelent meg. A lap neve Antal atya ötlete volt. Utalás az egyház helyzetére: a levágott fa újra kihajt, kizöldül. - Kinek a kérésére kezdted szerkeszteni? A püspök úr keresett meg azzal, hogy vállaljam el a lap szerkesztését. Eleinte féltem a feladattól. Nem is akartam elvállalni. Aztán rokonaim, barátaim biztatására mégis vállaltam. Nem bántam meg. Büszke vagyok arra, hogy a lap első öt évfolyamát én szerkesztettem, útjára indítottam az újságot. - Egyházi részről ki felügyelte az Új Hajtás tartalmát? A szerkesztőbizottságnak két pap tagja volt, a püspök és Németh Imre OFM. Mivel a püspök úrnak kevés ideje volt, általában Imre atya nézte át az újságot. - Hol jelent meg a lap? Hogy alakult a példányszám és a terjedelem az évek során? Eleinte Nagyszőlősön az Ugocsaprint nyomta a lapot. Ez elsősorban azzal volt összefüggésben, hogy 1996-tól 1998-ig Nagyszőlősön laktunk, ezért kézenfekvő volt, hogy ott rendeljük meg. Később ungvári nyomdákba vittük. A példányszám kisebb ingadozások után 2700 körül állandósult. Arra is figyeltünk, hogy a lap fejlődésében ne legyen visszaesés. A próbaszám mindössze 12 oldalas volt, az 1996-os és 97-es évfolyam számai 16 oldalasak lettek. 1997 végétől 20 oldalas volt a lap, 98-99-ben általában 24-28 oldalon jelent meg, attól függően, hogy mennyi anyagot sikerült összeszedni. A következő lépés a színes borító lett volna, de másképp alakult. Az 1998-as és 2001-es árvíz miatt az Új Hajtásra kevesebb figyelem jutott. - Milyen szempontok szerint állítottad össze az újságot? Szerettünk volna tartalmas, sokszínű, változatos lapot kiadni. A lehetőségeink azonban nagyon szerények voltak. Fontos szempont volt az is, hogy lehetőleg minden korosztályhoz szóljunk. Ez nehézséget is okozott. Bizonyos témákat óvatosan kezeltünk. A kifejezetten csak felnőtteknek szóló írásokra gondolok. A megoldást nyilván egy gyereklap jelentette volna, de arra nem volt kapacitás. - Milyen körülmények között, hol készült a lap? Az Új Hajtást a feleségemmel együtt szerkesztettük nagyszőlősi otthonunkban. A szerkesztőség a kétszobás manzárdlakás konyhájának egyik sarkában volt berendezve. A felszerelés egy darab 486-os számítógépből és egy tintasugaras nyomtatóból állt. Később vásároltunk egy diktafont is. Mivel délelőtt a nagyszőlősi középiskolában tanítottam, délután pedig a karitatív központ igazgatói teendőivel voltam elfoglalva, a lap emiatt többnyire éjszaka készült. - A körülményekből is következik, hogy bizonyára adódtak nehézségek. A lapot Nagyszőlősön szerkesztettük, a nyomdai előkészítést (tördelés és korrektúra) viszont Munkácson készítették, ezért meglehetősen fárasztó dolog volt ingázni. A szerkesztői munkát illetően a legnagyobb gondot az jelentette, hogy újságírók hiányában nehéz volt az elképzeléseket valóra váltani, így nemegyszer fordult elő, hogy az eredeti tervekhez képest egészen más került a lapba. Számomra a legnehezebb év a 2000. volt. Akkor csak négy számunk jelent meg. 1998 karácsonyától ugyanis Munkácsra költöztünk - a püspök kinevezett az egyházmegyei karitász igazgatójává. Az árvízzel kapcsolatos programok minden időmet lefoglalták. A lapra egyre kevesebb energia jutott. Ekkor már négy gyermekünk volt, úgyhogy a feleségem sem tudott az újsággal foglalkozni. 2001 elején lemondtam szerkesztői állásomról, ezt kollégám, Megyesi László vette át. - Van-e olyan emlék, amire ma is jó visszagondolni? Például, amikor az Új Ember átvette az egyik cikkünket. Más lapok is vettek át anyagokat. A legkedvesebb élmény mégis az volt, amikor az olvasóink egy-egy levélben megköszönték a szerkesztőségnek a lapot. Egy alkalommal karácsony előtt kicsúsztunk az időből, és bár a lapot a nyomda ívenként kinyomta, az ívek összehordására már nem vállalkozott az ünnep előtt. Akkor hazavittük a kinyomott íveket és december 23-án egész nap dogoztunk, hogy karácsonyra készen legyen az újság. Az egyik nyomdász történetesen a szomszédunk volt. Valami miatt átjött, s amikor meglátta, hogy mivel vagyunk elfoglalva, szó nélkül leült, és is elkezdte összerakni a lapokat, természetesen ingyen. Így aztán sikerült is az Új Hajtást 24-én széthordani, hogy az olvasók kezébe kerüljön. PPM Minden pillanatban újjászülethetünk. Minden pillanatban lehet egy új kezdet. Csak döntés kérdése. A mi döntésünké. /Clearwater/ Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. Ami a testből született, az test, és ami a Lélekből született, az lélek. /Jn 3,5/ Jöjjön el a visszavonhatatlan elhatározás napja. Egy adott pillanatban nincs más kiút, csak a szabadság válasza, amikor az ember, akár a szakadékba, beleveti magát Isten karjába. És ekkor csoda történik /az Isten adományaként kapott csoda belülről fakad/. A szakadék maga az Isten. Nem a sötétség feneketlen gödre, hanem a Föltámadott világosságának sugaras örvénye. És a Szentlélek a kétségek közül máris a remény felé vezet téged. /Taizé-i Levél, 1992./ Vannak, akik elővesznek egy nagy ív papírt, nagy fehér lapot, és egészen lenn, a lap alján, ezt az egy szót írják alá: Ámen. Azután mindenestül átadják magukat Istennek. És a Gondviselés elkezdi írni az Ámen fölé egy emberi élet hosszú, fájdalmas történetét. Sorra jönnek a csapások, gyászesetek, mindegyik a maga komor dátumával, de az Ámen már előre elfogadtatta azokat, elvéve keserű mérgüket. Tiszta és nagy örömöket is írt Isten a lapra, mindegyiket a maga idejére, mint valami úti feljegyzést. Ezektől sem fordul el a lélek, nem feledi el őket, de nem is tapad hozzájuk, nem is nyugszik meg bennük, hanem örvend Istennel, Istenért, mert a tanulékony lélek már előre kimondja a megváltó szót: Ámen. Ámen - előre is minden isteni rendelkezésre! Ámen - az előre nem látható sikertelenségekre, a hosszadalmas kellemetlenségekre, a betegségekre, a mindennapi élet gyötrő küszködésére. Ámen - a lekésett vonat után, vagy a túl későn érkező elé. Ámen - az esőnek, a napfénynek, az álmatlanságnak, a fáradtságnak, a rekkenő hőségnek, a csikorgó hidegnek. Ámen - a komor társakra, kikben oly sok fogyatékosságot, esetlenséget észleltünk. Ámen - az öregedő szülőkre, kik a korral olykor önzők, házsártosak lesznek - Igen, Ámen - éspedig az egyetlen lehetséges módon: nemes lelkűen és határozottan. Ez a kis Ámen elsöpör sok vétkes meggondolatlanságot, meggátolja, hogy bizonytalan örvényekbe ugorjunk és elpusztuljunk oktalan, hiú ábrándjainkat követve. /P. Charles nyomán/ Atyám, nehéz visszafordulni, ha tíz rossz lépést tettem. Nehéz bármit is visszavonni, ha ostoba dolgokat mondtam. Nehéz változtatnom a gondolkodásomon, visszafordulnom, bocsánatot kérnem. Akkor be kellene vallanom, hogy ez az én akaratom volt, az én utam, nem a Te akaratod, a Te utad. Meg kellene magamat aláznom, újrakezdenem. Atyám, bocsáss meg nekem, tartóztasson fel szelíd erőszakod. Adj bátorságot és alázatot, hogy megforduljak. Segítsd első lépteimet, mint egy gyermekét. /Paul Roth/ Uram, Jézus Krisztus, életem mestere, tanítóm és irányítóm: íme, itt vagyok! Új nap virradt ránk. Örömmel siettem Hozzád, hogy megtudjam: mit kívánsz ma tőlem, mi lesz mai küldetésem és feladatom? /K. Tillmann/ A Boldogságos Szűz Mária ünnepei a nyári időben Ha megnézzük a liturgikus évünket, szinte rendszeresen találkozunk emléknapokkal vagy ünnepekkel, melyek a Boldogságos Szűz Máriára emlékeztetnek minket. Ebben a rövid írásban a nyáron előforduló Mária-ünnepeket és emléknapokat szeretném bemutatni. A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVE. Ezzel az emléknappal találkozunk először a nyár folyamán. A Szűzanya szívének ünnepe változó dátumra esik, mivel ez mindig a Jézus Szent szíve utáni szombat. Jézus szívének ünnepéhez hasonlóan a Szent Szűz szívét ünnepelve anyai szeretetét és jóságát méltatjuk. Mivel Jézus valamennyiünket rábízott a kereszten, különösen is szoros kapcsolatban vagyunk vele és édesanyai szívével. A Szűzanya szívének a tisztelete a 17. században indult el és VII. Pius pápa hagyta jóvá. Az egyetemes egyház naptárába XII. Pius pápa vette fel az emléknapot, melyet kezdetben augusztus 22-én ünnepeltek. SARLÓS BOLDOGASSZONY, SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL. Az ünnepnek szentírási alapja van, hiszen tudjuk azt, hogy az angyali üdvözlet alkalmából Szűz Mária értesült arról, hogy idősödő rokona, Erzsébet is gyermeket vár, bár magtalannak tartották az emberek. Amikor Mária meghallotta ezt az örömhírt, a Szentírás tanúsága szerint azonnal útra kelt és meglátogatta Erzsébetet. Egyrészt azért, hogy osztozzon az idős rokon örömében és segítségére legyen, másrészt azért, hogy a saját örömét is megossza Erzsébettel, tudniillik, hogy a Megváltó édesanyjává választotta őt Isten. Ekkor történik továbbá az is, hogy a két magzat köszönti egymást, és Erzsébet ezt ki is mondja Máriának. Ezt az ünnepet magyar egyházunk július 2-án, a világegyház május 31-én tartja. Az ünnepet a 13-14. századtól méltatja egyházunk. KÁRMEL-HEGYI BOLDOGASSZONY EMLÉKNAPJA. Eredetileg ez az ünnep a karmelita rend ünnepe volt. A Kármelhegyről a Szentírásban olvashatunk Illés próféta itt mutatta be azt az áldozatot, mellyel bebizonyította az egész nép előtt, hogy egyetlen igaz Isten létezik, és ez Izrael Istene. Később aztán remeték vonultak Kármel hegyére. Ebből alakult a szemlélődő karmelita rend az Istenszülő pártfogása alatt. Az emléknapot XIII. Benedek pápa írta elő az egész egyház számára a 18. században. Július 16-án ünnepeljük. SZŰZ MÁRIA RÓMAI FTEMPLOMÁNAK FÖLSZENTELÉSI EMLÉKNAPJA. (Havas Boldogasszony). Ezt az emléknapot augusztus 5-én ünnepeljük. Ez a nap a Rómában található Santa Maria Maggiore- bazilika fölszentelésére való emlékezés. A név onnan ered, hogy a legenda szerint a templom helyét csodálatos hó borította. SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE, NAGYBOLDOGASSZONY. A világegyház augusztus 15-én ünnepli ezt e főünnepet. A legősibb keresztény Mária-ünnep. Már az 5. században megvolt. Konstantinápolyban december 26-án tartották az ünnepet, azon elv szerint, hogy azoknak a szenteknek az ünnepét, akik kapcsolatban állnak egy főünnep eseményével, közvetlenül a főünnep után ünnepeljék. Szűz Mária mennybevételének tanítása a katolikus egyházban dogma, vagyis kötelező tanítás. A dogmát XII. Pius pápa hirdette ki 1950-ben. Azt ünnepeljük, hogy Jézus földi élete után azonnal a mennyei dicsőségben részesítette édesanyját. BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ. Ezt az emléknapot Nagyboldogasszony nyolcadnapján, vagyis augusztus 22-én ünnepeljük. Amint a név is mutatja, a mennybe vitt Boldogságos Szűz Mária titkát ünnepeljük. Konkrétan a dicsőséges olvasó két utolsó titkát, mely a mennybevételről és Mária megkoronázásáról beszél. Eredetileg ezt az emléknapot május 31-én ünnepelték. Látjuk tehát, hogy a nyár folyamán is bőségesen találkozhatunk Mária-ünnepekkel. Ezzel arra akar sarkallni bennünket egyházunk, hogy minduntalan újítsuk meg szeretetünket a Boldogságos Szűz iránt. Tegyük is ezt, hiszen ha benne bízunk, biztosan Szent Fiához vezet minket. Molnár János ungvári plébániai kormányzó Következő számunkban foglalkozunk az őszi Mária-ünnepekkel. "Neveden szólítottalak, enyém vagy" Mikulyák László atya egyházmegyénk legfiatalabb papja. Ez év június 17-én szentelte fel Majnek Antal püspök a munkácsi Tours-i Szent Márton székesegyházban. Eddigi életéről, hivatásáról kérdeztük. - Minden hivatás gyökere már az ember élete kezdetére nyúlik vissza. Gondolom, nálad is így volt ez. Kérlek, mesélj a gyermekkorodról, családodról. - Minden hivatás gyökere már az ember élete kezdetére nyúlik vissza. Gondolom, nálad is így volt ez. Kérlek, mesélj a gyermekkorodról, családodról. - 1980-ban születtem egy vallásos családban Huszton. Gyermekkoromat Técsőn töltöttem. Mivel édesapám állami hivatalnok volt, tilos volt a templomba járás. Azonban nagymamám gyermekeit úgy nevelte, hogy a vasárnapi szentmise életszükséglet volt a családban, így vasárnapról vasárnapra szüleimmel és húgommal együtt vonatra szállva Husztra utaztunk, hogy részt vehessünk a szentmisén. - Milyenek voltak gyermekéveid, kamaszkorod, hited, istenképed? - Técsőn a helyi orosz iskolában kezdtem meg tanulmányaimat. Tizenhárom éves koromban kerültem Magyarországra, hogy ott folytassam tanulmányaimat a sátoraljaújhelyi piaristáknál. Természetesen engem sem került el a kamaszkor állandó lázadása, a miértek sorozata. Az az istenkép, ami kialakult gyermekkoromban, úgy tűnt, hogy egy pillanat alatt összeomlott. De mivel már ekkor Isten által kiválasztott voltam, ezért Ő gondoskodott rólam. - Hogyan érezted meg hivatásod? - Amikor 1989-ben megérkeztek a ferences atyák, én is ministráns és hittanos lettem. Nagyon szerettem hittanra és szentmisére járni, de főleg a Szentmise és az oltár körüli dolgok érdekeltek nagyon. Már ekkor eldöntöttem, hogy pap leszek. A gimnáziumi évek alatt a hivatás érzése hol erősödött, hol gyengült, de soha nem aludt ki. Az érettségi előtt néhány hónappal mertem kimondani, immár felnőtt fejjel, hogy pap szeretnék lenni, a kérdés már csak az volt, hogy szerzetesként vagy egyházmegyés papként. Egy év keresés és tisztázás után jelentkeztem Antal püspök atyánál - aki egyébként a hivatásomban nagy szerepet játszott. Ő, mint egykori plébánosom, jól ismert, és szeretettel fogadott. Aztán megkezdődtek a szemináriumi évek. - Kispapi éveid alatt hogyan alakult hited, istenképed? Kik voltak támaszaid ebben az időszakban? - A kétségek hivatásom felől persze a szemináriumi évek alatt sem távoztak el. Néha nagyon sokat gondoltam arra, hogy talán nem is kellene papnak lennem, jobb lenne, ha talán megházasodnék, úgy sem fogok tudni jó pap lenni. Néha gyengének éreztem magamat, de egyet éreztem, hogy az Isten mindig velem volt és fogta a kezemet. Izajás könyvéből találtam egy mondatot, amely mindig segített, amikor kétségeim merültek fel: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" A szemináriumi évek alatt nagy támaszom volt Bize Norbert kispaptársam, aki mindig mellettem állt minden gondomban, kétségemben, örömeimben és bánataimban; továbbá Balog Gyula atya, a szeminárium lelkivezetője. - Hogyan élted meg a papszentelést? - A papszentelés egy óriási élmény, még akkor is, ha az ember abban az egy órában nem is tudja igazán felfogni, hogy mi történik vele, hiszen egy előbbi életszakasz lezárul, és egy új, egy egészen más életszakasz kezdődik. - Jeligéd, gondolom, valamennyire tükrözi lelkületed, életprogramod is: "Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban." A gyakorlatban hogyan próbálod majd megvalósítani ezt? - Papszentelésre készülve, mindenki választ magának egy jelmondatot a Szentírásból, amely talán a legjobban kifejezheti hivatását. Én János evangéliumából kerestem ki az idézett jézusi mondatot, mert úgy gondolom, nagyon jól fejezi ki azt a feladatot, amelyet Jézussal együtt járva kell megélnem a krisztushívők gyülekezetében. Az Úristen kiválasztott és meghívott a papságra. Úgy érzem és hiszem, hogy a papság az egyik legszebb hivatás, amelyet ember kaphat, hiszen a Mindenható Istennek lesz a szolgája és küldötte ebben a világban. Én is erre törekszem, hogy minél több emberhez eljusson az Evangélium jó híre és öröme. Szolgálatomat úgy akarom megélni, hogy az az Isten dicsőségére és a lelkek üdvösségére szolgáljon. - További céljaid, álmaid a jövőben? - A II. Vatikáni Zsinat így határozta meg a papi szolgálat mibenlétét: "Az Újszövetség papjai hivatásuk és felszentelésük által valamiképpen kiválnak Isten népéből, de nem azért, hogy elkülönüljenek az Egyház többi tagjától, hanem, hogy annak a munkának szenteljék magukat, amelyre az Úr meghívta őket." Ezt szeretném megvalósítani én is. A megyés püspök atya augusztus 1- jétől a koncházi, a szürtei és a korláthelmeci egyházközségek vezetését bízta rám. Ez az első nagy feladat, amellyel az Egyház megbízott, remélem, meg tudom állni a helyem, és a közös munka, a közös bánatok és örömök valóban mindnyájunk épülésére és végső soron üdvösségére válnak. Köszönöm szépen a beszélgetést, Isten áldása kísérjen papi életed során! Bunda Szabolcs István a király Kárpátalján - ahogy én látam Néhány hónapos, majd egyhetes intenzív felkészülés előzte meg a Szentendrei Ferences Gimnázium diákjainak Szörényi-Bródy: István, a király c. rockoperájának előadását Beregszászon. Feltételezhetően a lapolvasók többsége látta az előadást, ezért én inkább a kulisszatitkok mögé engedek betekintést, s az előadás sikerének lelki hátterét szeretném bemutatni. Azok közé tartozónak vallom magam, aki a sok problémamegoldó közül az előadás bölcsőjét is ringathatta: segítségnyújtás a helyszínválasztásban, illetékesek felkeresése és engedélyek megszerzése, a szállás biztosítása 150 fő számára stb. Közben sokszor megcsodáltam a szentendrei szervezők kitartását, összetartását, együttműködését, önzetlenségét, szervezőmunkájuk begyakorlottságát. Ugyanakkor a beregszásziak segítőkészségére is szükség volt, hogy az "apróbb" dolgok is helyükre kerüljenek. Például sikerült szerezni kölcsön egy koporsót, az előadás idejére antik bútor trónszéket, s akadt olyan család a közelben, akitől naponta 1-2 száz liternyi ivóvizet lehetett vételezni stb. Volt olyan jelenet, amikor egyszerre 100-120 szereplő mozgott, táncolt a színpadon, és félő volt, hogy leszakad a padló. Így hát egy előőrs az előadást megelőzően biztonsági okokból lepadlózta az Amfiteátrum teljes színpadát. A technikai felszerelés áthozatalában a máltaiak, a nézőtér és a padok helyreállításában a cserkészek segítettek. A társulat tábori konyhában főzött, a szereplő diákok a Kossuth Lajos Középiskolában kaptak szállást, s az uszoda zuhanyozóit látogathatták. A szervezők és a háttérszemélyzet a Sinkovits Imre Cserkész- és Közösségi Házban kapott elhelyezést. A nagy meleget zokszó nélkül viselték a gimnazisták, ők missziós feladatnak tekintették a rockopera bemutatását külhonban: az előadással az épülő ráti árvaházat támogatták. Nem közömbös, hogy a rendező vezetésével a próbák előtt bibliai szakaszról elmélkedtek a szereplők és az egyes napszakokban is imádkoztak. Mindannyiunk számára követendő példa egy nagy vállalkozás előtt... Szűcs Balázs atya, szentendrei káplán a következő szavakkal nyitotta meg az előadást: "Az ember hivatása, hogy hitet és reményt sugározzon környezetébe. Mi, a szentendrei egyházközség fiataljai erről szeretnénk tanúságot tenni a mai estén, és megerősíteni a határainkon túl élő testvéreinket: hogyha egy közös cél érdekében együtt küzdenek és áldozatot vállalnak, akkor a nemzetiségek feletti, pártok feletti egységet tudják megvalósítani." Ez így is történt: a szívünk megtelt szeretettel, a Himnusz és a Boldogasszony anyánk éneklése közben megtapasztaltuk, miért jó magyarnak és kereszténynek lenni. Az előadás kiválóan sikerült, a közönség vastapssal hálálta meg a bemutatót. Amikor minden elcsendesedett, s a nézők közül is alig maradtak, Szakács Áron rendező így summázta a sikert: "Nem szeretnék senkit sem kiemelni vagy elmarasztalni. Az előadáshoz mindenki hozzátette a maga talentumát és az így lett kerek" A bemutató utáni napokban a szereplők felkeresték Kárpátalja néhány nevezetességét, s a 150 fő úgy tért haza, hogy fogalma lett Kárpátaljáról, Beregszász már nem csupán betűhalmaz lesz számukra a térképen, hanem élő közönséget, embereket, élő arcokat, barátságokat, érzelmeket tudnak majd kötni a városhoz. Bárdos István Beregszász Szent István, államalapító királyunk 969-ben vagy 970-ben született. Eredeti neve Vajk, a keresztségben a passaui egyházmegye védőszentje után kapta az István nevet. Géza fejedelem és Sarolt (az erdélyi Gyula leánya) fia. 997-1000/01-ig fejedelem, majd 1038-ban bekövetkezett haláláig magyar király. A II. Szilveszter pápa által küldött koronával királlyá kenték fel, ezzel Magyarországot a nyugati kereszténységhez csatlakoztatta. Jelentős állam- és egyházszervezet- építőként maga is komolyan törekedett az életszentségre. Karitászok és polgármesterek A Munkácsi Szt. Márton Egyházmegyei Karitász és a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványa nyár folyamán konferenciát szervezett a karitászok és más segélyszervezetek, ill. az állami vezetők részére. A hétvégi programot a magyarországi Nemzeti Civil Alaptól pályázati úton elnyert támogatásból sikerült megvalósítani. Célunk a konferencia megszervezésével az volt, hogy segítsük az állami és civil szervezetek közötti jobb együttműködést. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy személyesen is megismerjék egymást, és kölcsönösen tájékozódjanak: kinek milyen problémái, lehetőségei vannak, ki mit szeretne elérni. Hol, miben tudják egymás munkáját segíteni, a közös cél, a helyi lakosság segítése ügyében, hiszen ez a kapcsolódási pont kettőjük munkája között. Tudom, sokan legyintenek, hogy az állami tisztviselők, politikusok, nem a közösség szolgálatáért vállalják vezető pozíciójukat, hanem a saját gyarapodásuk miatt, és nincs mit tárgyalni, együttműködni velük. Szerintem, annak ellenére, hogy ez sok esetben igaz lehet, mégis szükséges, hogy keressük az együttműködést, mivel nincs más út a szociális és oktatási programok, intézmények folyamatos fenntartásához, hiszen egyre kevesebb magyarországi és egyéb nyugati segély érkezik ezekre a célokra. Az államnak annál is inkább támogatnia kell a karitász munkáját, mivel a rászoruló ukrán állampolgárok javát szolgálja. Az államnak tehát hálásnak kell lennie e szervezeteknek, hogy ennyit fáradoznak a közjó érdekében. Talán nem fölösleges tudatosítani azt, hogy kölcsönös előnyöket hordoz magában az együttműködés. Az állam számára előnyös, ha minél több civil szervezet működik a területén, hiszen olyan intézményeket, szolgáltatásokat valósítanak meg, amelyeket egyedül nem lenne képes létrehozni, fenntartani. A civil szervezetek összegyűjtik a megfelelő, elhivatott embereket és legtöbbször külföldi anyagi és szellemi támogatást is szereznek munkájához. Nagy segítség számukra, ha a helyi, járási, megyei hatóságok pozitívan állnak munkájukhoz és segítik őket, akár anyagilag, akár úgy, hogy az adminisztratív kérdésekben (engedélyek kiadása, ellenőrzések stb.) támogatólag állnak melléjük, nem akadályozzák tevékenységüket. A hétvégén velünk volt egy tréner házaspár Perecsenyből, akik számos gyakorlati foglalkozást és előadást tartottak a projektírásról, szervezésről, helyes vezetői magatartásról és segítették a közös együttgondolkodást. Bátorítást adtak ahhoz, hogy a karitászokban folyó munkát érdemes lenne minél szélesebb körben bemutatni, hiszen ők sem tudtak arról, hogy Kárpátalja-szerte ennyire színes és sokféle munkát végez a karitász. Az ismertség nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a politikai élet szereplői támogassák ezeket. Jó példa erre az egyik ungvári segélyszervezet, akik sérült gyerekek rehabilitációjával foglalkoztak, és amikor a helyi önkormányzat hasonló céllal akart létrehozni egy intézményt, őket kérte föl ennek beindítására és működtetésére. Nem mindegy tehát, hogy a megfelelő szellemiségben és színvonalon működtetett szociális, oktatási intézmények létéről tudnak-e a politikai döntéshozók, helyi, járási és megyei szinten. A programon részt vett Viktor Szimon atya Kijevből, az ukrajnai római katolikus országos karitász (rövidebb nevén: Karitas Spes) főtitkára, aki előadásában bemutatta, hogyan épül föl a nemzetközi karitász, ebbe hogy tagozódik be a Karitás Spes, az egyházmegyei és plébániai karitász-szervezetek. Hallhattuk, hogy a karitász a katolikus egyház hivatalos szeretetszolgálata, és így az egyházi hierarchiának megfelelően épül fel: a Vatikánban működő Caritas Internationalis, a világ hét régiójában fogja össze az országos püspöki karok mellett működő nemzeti karitászok, ezeken belül a püspökségek mellett létrehozott egyházmegyei, ill. az egyházközségekben működő plébániai karitászok munkáját. A kárpátaljai és más ukrán karitászok a Kijevben lévő ukrán nemzeti karitászon keresztül vannak kapcsolatban a régió központjával, a brüsszeli Caritas Europaval, és ezen keresztül a római Caritas Internationalisszal. Viktor atya bemutatta az ukrán karitász tevékenységét is: gyermekprogramokat, étkeztetést, nyaraltatást, öregekkel való foglalkozást, házi betegápolást, öregotthont, betegek támogatását, segélyezését. A hétvége alatt azt tapasztaltuk, hogy mind állami, mind civil szervezetek részéről csökkent az egymással szemben meglévő előítélet, hiszen jobban megismerhették egymás munkáját, gondolkodását és talán tényleg sikerült meglátni azt, hogy a cél közös: a helyi emberek életének segítése, támogatása. Sajnálatos azonban, hogy olyan településekről, ahol problémák vannak a karitászok és a helyi állami szervek között, nem jöttek el a polgármesterek, így ők nem juthattak erre a pozitív felismerésre. Török Dénes Öt nap a világ felett "Mindenkit szeretni" - ezzel a mondattal indította el Pogány István atya az ez évi hittantábort, amelyen minden napra kaptunk egy feladatot, amit a nap folyamán meg kellett élni: "mindenkit szeretni", "eggyé válni a másikkal", "Jézust szeretni a másikban", "elsőként szeretni". 2006. július 24-én a plébánián gyűlt össze 10 fős kis csapatunk István atya és Béci bácsi vezetésével. Egy rövid imádság után elindultunk Kőrösmező felé. Útközben mindanynyiunkban ott volt az izgalom és egy kis félelem, de szívünk mélyén éreztük, hogy ez a pár nap csodálatos lesz. Kuzmescsiknél (Kozmuska turistatelep) szálltunk ki. Ott ért minket a rossz hír, hogy néhány nappal azelőtt egy viharban két fiatal halt meg... Ez csak fokozta félelmünket, s egy rövid időre elbizonytalanodtunk. De István atya szemében láttuk a bizalmat és teljes ráhagyatkozást az Úrra, s Béci bácsi biztató szavára elindultunk. Az első nap kicsit nehéz és fárasztó volt, de az együttlét öröme elterelte a figyelmünket a fáradtságról. Forrás mellett táboroztunk le, s a Hoverla csúcsa is feltűnt előttünk. A fiúk gyorsan és ügyesen felállították a sátrakat és vizet hoztak, a lányok pedig elkészítették a vacsorát, melybe Tarziciusz testvér is besegített. Minden este szentmisében köszöntük meg az Úrnak az aznapi örömöket és nehézségeket. Utána következett a beszélgetés, melyben megosztottuk egymással, hogyan sikerült megélni az aznapi feladatot. Az elkövetkező napokban megmásztuk a Hoverlát (2061 m) és a Petroszt (2020 m). Az utóbbi hegycsúcs megmászása nagyon nehéz volt: köves, sziklás, meredek. Ekkor jutott eszünkbe Béci bácsi szava: "Mindig csak a következő lépésre figyelj!" A legnagyobb támasz e nem könnyű úton a barátaink egy-egy kedves mosolya, karnyújtása volt. Ebben láttuk meg az aznap feladatát: "Jézust szeretni a másikban". Így sikerült megmászni a Petroszt. Fent gyönyörű kilátás tárult elénk, s éreztük Isten jelenlétét és szépségét a tájban. Egy rövid pihenő után elindultunk lefelé. Utolsó este erdőben táboroztunk le, ami kicsit szokatlan és félelmetes volt számunkra, de ez sem okozott gondot, hisz együtt voltunk. Péntek reggel szentmisével kezdtük a napot, melyben hálát adtunk az Úrnak, hogy a "tenyerén" hordozott minket: voltak napok, amikor körülöttünk be volt borulva, dörgött, felettünk meg mindig kék volt az ég. Ilyenkor éreztük igazán az Úr szeretetét. Most, hogy hazaértünk, sok mindenkinek szeretnénk megköszönni ezt a néhány csodálatos és felejthetetlen napot. Elsősorban az Úrnak, hogy mindig mellettünk volt, vigyázott ránk és szép idővel ajándékozott meg minket. István atyának, aki lehetővé tette ezt a tábort, aki a krisztusi szeretetre tanított, mosolyával, vidámságával bátorított, és aki jó lelki atyánk. Béci bácsinak, aki a legjobb utakat választotta a kitűzött cél felé, és akiről elmondhatjuk, hogy nem csak vezetőnk, de barátunk is volt; Tarziciusz testvérnek, aki egyszerűségével, vidámságával tudott szeretni minket, és igazi barátunk-testvérünk lett; a fiúknak, akik bátorítottak minket, sokszor mellénk álltak és vigyáztak ránk. Köszönünk mindent, és reméljük, hogy jövőre ismét eltölthetünk néhány napot a világ felett! -hittanosok Munkácsról- Gitárostábor Ungváron Július 10. és 16. között az ungvári Szent Gellért katolikus kollégium adott otthont az immár negyedik alkalommal megrendezett gitárostábornak. Az idén is sok érdeklődő fiatal jött el, hogy megtanulja a gitározás alapjait, vagy a már meglévő tudását csiszolja. Az alkalmon 45 fiatal vett részt, többnyire kezdők, akik csak ismerkedtek a gitározás rejtelmeivel. Így a tábor 5 csoportra oszlott: három kezdőre és két haladóra. A gitár húrjain csetlő-botlókkal Megyesi Katalin, Árpa Noémi és Filep Anita foglalkozott. Azok, akik már a haladó kategóriába tartoztak, Deme Csaba és Kristóf István magyarországi oktatóktól tanulhattak. A két anyaországi zenész már a kezdetektől segítséget nyújtott az oktatásában, akiket rendszerint családjuk is elkísért, ezzel még meghittebbé téve a néhány együtt töltött napot. Miután a csoportok beosztása is megtörtént, mindenki elmerült az akkordok, kották, húrok világában. A tábori élet sem volt hagyományos, mivel a délelőttök tanulással, a délutánok és az esték pedig gyakorlással, pihenéssel, métázással, közös énekléssel, szentmisével teltek. Szerdán alkalmunk nyílt egy kirándulásra is: ellátogatunk a nevickei várhoz, s közös fürdőzésre is sort kerítettünk. Pénteken, a tábor "záróestjén" minden csoport előadott 1-2 dalt, megmutatva ezzel, mit tanult a hét folyamán. Egyik szép emlékünk a sok közül, hogy szombaton megtekintettük Beregszászban a szentendrei fiatalok előadásában az István, a király c. nagy sikerű rockoperát. A tábort az ungvári katolikus templomban tartott szentmise zárta. Köszönetet mondunk minden szervezőnek és csoportvezetőnek azért, hogy ez a hét tele volt vidámsággal, örömmel, és persze sok tanulással, amit a jövőben kamatoztatni szeretnénk. Reméljük, jövőre is részt vehetünk ilyen táborban, ahol a gitározás művészetét vidáman és játékosan sajátíthatjuk el, hogy aztán mi is gitáros énekszóval áldhassuk az Úr Istent. Bodnár Alexandra Mezőkaszony Ráti hittanosok a Tatár-hágón Május 24-én reggel korábban keltek a ráti gyerekek a megszokottnál. Bár odakinn szomorkás, borongós, csapadékos idő mutatkozott, mindenki vidáman indult el a plébánia irányába, ahol már várt rájuk a busz, hogy elrepítse őket egy szép, tartalmas és felejthetetlen kirándulásra. Snep Román atya vezetésével, hitoktatók kíséretében indult a lelkes kis csapat Huszt felé. Hamarosan a nap is kikandikált a felhők mögül, hogy ragyogásával megszépítse az utazást. Román atya kalauzolta a gyerekeket a huszti várrom legendás ösvényein. Pazar kilátás tárult a nézelődők szeme elé, a Kárpátok zordon fenyveseit szelíden csordogáló hegyi patakok szegélyezték. Hamarosan Aknaszlatinára érkeztünk. Itt kedves régi ismerősünk, volt plébánosunk, Szulincsák Sándor atya fogadott minket. A gyerekek fagyit és üdítőt kaptak, majd elindultunk, hogy megtekintsük a település nevezetességeit. A csodálatos szépségű Szent István-templom megtekintése után ellátogattunk a plébániára és az óvodába is. A templomkertben a magyar szentek szobrai sorakoznak, a kopjafák pedig felülnézetből Magyarország térképét ábrázolják. Hamarosan Európa földrajzi középpontján, Terebesfejérpatakon találtuk magunkat. Természetesen az emlékműnél sok fénykép készült, hogy az itthoniak se maradjanak ki semmiből. A következő állomás Rahó volt. Román atya itt működött, mielőtt Rátra került. Megmutatta nekünk a Nepomuki Szent János-templomot, melyet szolgálata idején felújítottak, így teljes pompájában csodálhattuk meg. Végül elértük a Tatár-hágót. A táj szépsége mindenkit rabul ejtett, a Kárpátok vonulata tárult a szemünk elé, ahogyan azt sok költő megénekelte és számtalan festő lefestette. A hágó közelében kiállítást láthattunk kézművesek munkáiból: állatszőrmék, háziszőttesek, papucsok és fafaragások. Az utazás hosszú volt, mégsem fáradt el senki. Nem győztük mesélni a sok szép élményt az itthoniaknak. Köszönjük ezt a csodálatos lehetőséget Román atyának, a hitoktatóknak, és nem utolsósorban holland barátainknak, akik anyagi segítséget nyújtottak az utazás megvalósításához. A ráti hittanosok IV. Kárpátaljai Egyházzenei Tábor Ha már tavaly nyáron olyan jól sikerült a kórustábor, ez a vakáció sem telhetett el nélküle. Július 25. és 30. között Kerekhegyen táboroztak azok a 10-16 éves fiatalok, akik otthon is aktív tagjai egyházközségük kórusainak. Idén 32-en jöttek össze énekes gyerekek 6 településről: Aknaszlatináról, Alsókerepecről, Csapról, Királyházáról, Munkácsról és Ungvárról. A programban naponta szerepeltek kóruspróbák, de egyéb szabadidős programok is - például vetélkedők, játék, fürdés a Fekete-víznél. Zenei programként megtanultuk a "De Angelis" gregorián mise tételeit, valamint más, két- és háromszólamú egyházi énekeket is. Szombat délután meglátogatott bennünket a püspök atya és misézett nekünk, másnap pedig a vasárnapi szentmisén a hét során tanult gregorián mise állandó részeit énekeltük, s az ezt követő rövid koncerten a többi ott tanult művet. A tábor vezetői Munkácsról érkeztek, de jött segítő Magyarországról is. Az ő beszámolóját olvashatjuk az alábbiakban. "Kerekhegy. A Kárpátok gyöngyszeme ez a kis falucska, egyszerű házaival, kedves kis templomával, melyhez nagyon szép emlékek kötnek, mivel részese lehettem az idén 4. éve megrendezésre kerülő egyházzenei tábornak. Bár harmadik alkalommal voltam Kárpátalján, mégis ez a hat nap adta eddigi itt-tartózkodásom legszebb élményét. Nem csak azért, mert festői környezet tárult szemem elé, ahányszor csak felmentem egy kis domb tetejére szétnézni, és nem csak azért, mert szebbnél szebb énekeket tanulhattam meg ebben a 6 napban, hanem mert kedves és szeretetre méltó gyermekekkel és felnőttekkel ismerkedhettem meg. Mivel én Budapesten egy pici gyermekkórust vezetek, külön hasznos volt ez a tábor, hisz sok tapasztalattal szolgált, amilyen szeretettel és kitartással tanította be az énekeket Szvirida János, a tábor vezetője, és hogy milyen odaadással állította össze a gyermekek napi programját - fáradságot nem ismerve - Nobilis Kinga, a tábor másik vezetője. Amellett, hogy megtapasztalhattam, hogy az itteni gyermekek milyen ügyesen és gyorsan tanultak meg egy-egy zeneművet, mennyire szeretnek énekelni, emellett külön élmény volt velük játszani (hogy csak a pingpongozást vagy a tollasozást említsem), valamint fürdeni a "Fekete- vízben". Külön érdekessége volt ennek a tábornak, hogy olyan ételeket ehettem, melyről eddig fogalmam sem volt, hogy így is el lehet készíteni, mint például a káposztás paszuly, és a kompótból készített tea. Két szakácsunk, Bözsike néni és Zsike minden jóval ellátta az itt táborozó gyermekeket. Rengeteget írhatnék a táborról, minden egyes kis résztvevőjéről, a Miska bácsi által vezetett kirándulásról a Fekete-vízhez, a gyermekek által előadott műsorokról, a záró tábortűzről, de erre nem lenne elég 5 oldal sem, így csak javasolni tudom minden kárpátaljai gyermeknek, hogy jövőre vegyen részt a táborban, hisz ahogy nekem is, úgy minden gyermeknek maradandó élményt nyújt egy ilyen jó hangulatú és programokban bővelkedő tábor." Benkő Orsolya Budapest A GYEREKEK NAPLÓRÉSZLETEIBŐL: "Sok gyerek volt: Kerepecről, Ungvárról, Királyházáról, Szlatináról. Részt vettünk egy közös étkezésen és utána beosztottak minket a csapatba. Majd akadályversenyt rendeztek. Három csapat volt: a Kis Tehén, a Minimanó és a Boszik." Gajdos Krisztián (11 éves) és Himinec Marianna (16), Alsókerepec "Szerintem minden gyermek, aki ebben a táborban volt, sok baráttal, örülő szívvel megy haza." Bilák Krisztina (13 éves), Munkács "Ez a pár nap mindannyiunk számára csodálatosan telt. A mindennapi énekpróbák érdekessé, varázslatossá alakították azt a kis időt, amit így együtt tölthettünk. Mindez nem lett volna szép, ha a napi programokat nem kötöttük volna össze Istennel. A reggeli ima, az Úrangyala és az esti ima nélkül a tábor nem ért volna semmit. Istennek énekeltünk!" Tótin Zsófi (16 éves), Ungvár Szent Ágoston, a filozófus SZENT ÁGOSTON, AUGUSTINUS, AURELIUS AUGUSTINUS (THAGASTE, ÉSZAK-AFRIKA, 354. NOVEMBER 13. - HIPPO REGIUS, 430. AUGUSZTUS 28.): HIPPÓI PÜSPÖK, EGYHÁZATYA, FILOZÓFUS. Püspökként többnyire ismerjük már Szent Ágoston élettörténetét, nagy hatású filozófusként már kevésbé. Vessünk rá most egy pillantást ebből a szempontból! Apja, Patricius községi elöljáró, anyja, Monica keresztény családból származott. Tanulmányait Thagastében kezdte meg, később Maduraban folytatta. 371-ben Karthágóba utazott, ahol Cicero Hortensius című művének hatására filozófiával kezdett foglalkozni. 374-ben visszatért Thagastébe, ahol retorikát tanított, de alig egy év után visszautazott Karthágóba, hogy ott ugyanezt a tevékenységet folytassa. Karthágóban megismerkedett a manicheizmussal, amely a világ lényegét a Sötétség és a Világosság harcának látja, de hamar kiábrándult belőle. 383-ban Rómába utazott, majd Mediolanumban (ma Milánó) retorikatanár. Komoly hatással volt rá az aszkétikus neoplatonizmus, amely szerint minden lét ősforrása a tökéletes jó, az Egy. Szent Ambrus prédikációit hallgatva felismerte az érintkezési pontokat a neoplatonizmus és a kereszténység között, valamint észrevette a korábban általa primitívnek tartott Biblia allegorikus (átvitt értelmű) értelmezési lehetőségeit. Intellektuális megtérését morális megtérés követte egy misztikus kerti élmény hatására. Így ír erről a Vallomásokban: "Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd! Visszanyomtam könnyeim áradatát s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet." Anyjával, fiával és néhány barátjával visszavonult Cassiacumba, egy vidéki villába, és megírta első három dialógusát: a szkeptikus világnézet ellen "Contra Academicos" (Az akadémikusok ellen) címmel; a megismerés lehetséges voltáról "De beata vita" (A boldog életről); valamint arról, hogy a világ rendjének megismerése Istenhez vezet, "De ordine" (A rendről). Itt írta meg lírai imafüzérét, a "Soliloquia"-t is. 387-ben megkeresztelkedett, majd visszavonult Thagastébe. Tervbe vette a "hét szabad mesterség" enciklopédiájának elkészítését, de ezek közül mindössze néhány készült el, például a "De musica" (A zenéről). 391- ben Hippóban presbiter lett, majd öt év múlva Hippo püspöke. Filozófiai iratait ekkor egyházszervezői és teológiai művek váltották fel. Sokáig vitázott a manicheusokkal, később más szektákkal is. HATÁSA Szent Ágoston minden kétséget kizáróan a kereszténység egyik legnagyobb filozófusa, szinte az egész középkor ideológiája belle táplálkozik. Áttelepítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak érzett, nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerótól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is. MŰVEI 398 körül írta meg máig legnépszerűbb művét, a "Confessiones" (Vallomások) című önéletírását, majd 413 és 426 között élete fő mývét, a "De civitate Dei" (Isten városáról) című hatalmas teológiai munkát. Haláláig összesen több mint száz művet írt. Fontos teológiai műve a "De Trinitate" (A Szentháromságról), amely egyben legnagyobb dogmatikai munkája is. Tanításának lényege: Isten a legfőbb lét, a legfőbb jó, a gonosz egyenlő Isten tagadásával, s ez a teremtmények természetes állapota, ebből kell felemelkedniük. Élete utolsó éveiben számba vette 93 munkáját, kronológiai sorrendbe helyezte illetve korrigálta őket. Szent Ágoston bölcsessége Ha Te vagy er Gazdag hatalmasok szövetkezése igazságosság nélkül mi más, mint nagy rablóbanda. Isten nem parancsol lehetetlent, hanem amidőn parancsol, buzdít megtenni azt, amit tudsz, és kérni azt, amit nem tudsz. Röviden hangzik a törvény, mely eléd van adva: Szeress, és tégy, amit akarsz! Aki túl sokat kételkedik, kétségbeesik. Mindig tud adni, akinek a szíve szeretettel van tele. A szeretethez nem kell teli erszény! A szokás második természetünk. A sokaságot nem kell követni. Anyámnak köszönhetek mindent, ami vagyok. Tedd meg, ami tőled telik! És kérje azt, amire gyönge vagy! Belföldi hírek JÚLIUS 15. - Szentendrei fiatalok előadásában került megrendezésre a beregszászi amfiteátrumban az István, a király c. rockopera. JÚLIUS 31. - AUGUSZTUS 4. között ferences kisnővérek tartottak lelkigyakorlatot fiataloknak Szinyákon. AUGUSZTUS 2. - Az Ungvári járás cigánysága számára rendeztek lelki napot Koncházán. AUGUSZTUS 12-14. - Roska Péter atya tartott lelkigyakorlatot felnőtteknek az Ungvári Szent Gellért Kollégiumban. AUGUSZTUS 14-17. - Az idei egyházmegyei ministránstábornak ezúttal Gyertyánliget adott otthont, melyre a megye minden részéből érkeztek fiatalok. A római Ministráns Világtalálkozóra is nagyon készültek az oltár körül szolgáló fiúk, ám a kijevi olasz nagykövetség több püspök ajánlása, a római szervezők meghívólevele és a rendkívül sok utánajárás ellenére sem adott vízumot Olaszországba. AUGUSZTUS 19-20-ÁN tartják meg a kaszonyi búcsút. A Nemzeti Imaév kapcsán Szent István ünnepén két helyen: Aknaszlatinán és Mezőkaszonyban kerül sor ünnepélyes engesztelésre és egész napos szentségimádásra. Kaszonyban ez alkalommal szentelik fel Károlyi Lajos atya sírkövét és a tiszteletére kialakított emlékparkot. Az esemény rangját a budapesti Felső-Krisztinavárosi Plébánia kórusa emeli vendégszereplésével. FTK-SOK, FIGYELEM! Szeptemberben a II. évfolyammal folytatódik a Felnőtt Továbbképző Tanfolyam (FTK). A tavalyi "elsősökön" kívül várják mindazokat, akik korábban egy évet már elvégeztek, de nem folytatták a képzést - számukra most lehetőség nyílik a befejezésre. BOLDOG EL PELÉ ÜNNEPE KONCHÁZÁN Idén először ünnepelték meg Kárpátalján Boldog Ceferino Jimenez Mallát, vagyis El Pelét, az első boldoggá avatott cigányt. Augusztus 2-án, El Pelé ünnepén reggel 9 órakor kezdődött az ünnepi szentmise a koncházi templomban Majnek Antal püspök atya vezetésével és a helyi, valamint Homokról és Minajból érkező cigány hívek részvételével. A szentmise után agapé várta a megjelenteket. MAJNEK ANTAL PÜSP0K FELHIVÁSA A CSALÁDDOKHOZ Kedves Testvérek! Sokszor hallhattátok tőlem: nagy ajándék a gyermek, és áldottak azok a családok, áldottak azok a szülők, akik elfogadják Isten ajándékát, a következő gyermeket. Isten bőségesen megáldja és megsegíti őket, ahogy ezt az ismerős családok körében tapasztalom is. Így maradhat fent népünk is, így van csak jövőnk Kárpátalján. Ezért, hogy felhívjam a figyelmet ennek jelentőségére, a következő ígéretet teszem: minden olyan negyedik vagy többedik gyermek keresztelőjén részt veszek - amennyiben meghívnak -, akinek szülei szentségi házasságban élnek, vagy legkésőbb a keresztelőig rendezik házasságukat, templomba járnak és keresztelési oktatáson vettek részt plébániájukon. Az első meghívást már megkaptam - adja Isten, hogy minél több kövesse! Szeretettel adom áldásomat a családokra, minden szülőre és minden gyermekre! Külföldi hírek "Semmi nem igazolhatja ártatlan vér kiontását" A libanoni konfliktusról Egy hónapja tart a libanoni háború, melyet Izrael saját kijelentése szerint önvédelemből kezdett. Két elrabolt izraeli katona ki nem adása után az izraeli csapatok megtámadták Libanont, és azóta több száz civil halt meg a harcokban, akiknek kb. egyharmada 12 éven aluli gyermek. A leginkább sújtott terület Libanon déli része. A bejrúti ferencesek tájékoztatása szerint "miután minden híd összeomlott, minden utat lezártak, az emberek a legalapvetőbb dolgok hiányától szenvednek: nincs gyógyszer és ennivaló. Tiroszban 120 emberre jut egy egykilós kenyércsomag. A bombázások nem kímélik a gyermekeket, nőket, időseket sem. A hit és az imádság segít bennünket ezekben az igen nehéz pillanatokban." XVI. Benedek pápa a konfliktus kitörése óta folyamatosan sürgeti a szembenálló feleket - az izraeli hadsereget és a libanoni Hezbollahot - hogy azonnal szüntessék be a tüzet, tegyék lehetővé humanitárius segélyek küldését, és a nemzetközi közösség segítségével keressék a tárgyalások megkezdésének útjait. A pápa kérésére július 23-án, vasárnap világszerte ezért a szándékért imádkoztak a hívők. A Vatikán közleményében az áll, hogy Libanon integritását és szuverenitását tiszteletben kell tartani, ugyanakkor felemeli a szavát az izraeliek békés élethez való jogáért saját államukban, valamint a palesztin nép jogáért egy "szabad és szuverén hazához". "Különösen is közel érzem magam a védtelen polgári lakossághoz, akik csupán áldozatai az őket igazságtalanul sújtó konfliktusnak: akár a galileaiak, akik menhelyeken kénytelenek élni, akár a libanoniak sokasága" - mondta Benedek pápa. Michel Sabbah jeruzsálemi pátriárka augusztus 3-án felhívást tett közzé a gázai és dél-libanoni erszak ellen, és felszólította Izraelt Palesztina szabadságának és függetlenségének biztosítására. A pátriárka közleményében elítélte az izraeli katonák foglyul ejtését, ugyanakkor szintén elítélte, hogy Izrael palesztinokat tart fogva: "Az elmúlt évek során 10 000 palesztint zártak izraeli börtönökbe. Nekik is vannak szüleik és szeretteik, akik visszatértüket várják. Mindenkinek ugyanolyan emberi méltósága van, legyen az palesztin vagy izraeli." "Idén azért imádkozunk és böjtölünk, hogy béke legyen és véget érjen az ellenségeskedés Gázában és Dél-Libanonban. Imádkozunk a konfliktusban érintett minden népért, palesztinokért, izraeliekért és libanoniakért. Mindannyiuknak békét és biztonságot kívánunk!" Miután "egyszerűen embertelennek" nevezte, ami a Gázai övezetben és Dél-Libanonban történik, Sabbah a nemzetközi közösség nehézkes hozzáállását bírálta. Úgy véli, a közösségnek "nagyobb hatékonysággal kellene fellépnie, hogy véget vessen" az erőszaknak, a "halál ördögi körének". A pátriárka üzenetének egy részét közvetlenül Izraelhez intézte: "A katonai erő egyedül nem nyújt védelmet. A katonai megtorlások csak növelik az elutasítást, amely Izraelt a térségben körülveszi. Az eredmény valójában a gyűlölet és az elutasítás elmélyülése." Felhívta Izrael figyelmét, hogy a háborúnak csak akkor lesz vége, ha a kezdeti igazságtalanságot, vagyis a palesztin kérdést orvosolják. "Ez abban áll, hogy véget kell vetni a palesztinokat évek óta sújtó izraeli katonai megszállásnak, és visszaadni nekik szabadságukat és függetlenségüket. Amíg az elnyomás tart, az újra és újra erőszakot fog szülni." "Semmi sem igazolhatja ártatlan vér kiontását!" - mondta a Szentatya. Eddig a harcolóknál süket fülekre találtak azok szavai, akik az Isten nevében békekötésre szólították fel őket. Egyre nagyobb méreteket ölt a pusztítás, az ártatlanok lemészárolása. Imádkozzunk a békéért, mely - mint a pápa mondta - elsősorban Isten ajándéka, amelyet folyamatos imádsággal kell kérnünk A Magyar Kurír hírei alapján Talán ezért adott Isten két vesét Július elején az Alabama államban élő 60 éves Patricia Sanchez új vesét kapott. 12 éves várakozás után ugyanis váratlanul egy új donor jelentkezett - saját plébánosa. Az 51 éves Ken Ramon-Landry a család régi barátja, a Sanchez házaspár aktívan részt vesz a Biloxi Egyházmegye hispán pasztorációs irodájának munkájában. Rafael, a férj tavaly beszélt a papnak felesége régóta húzódó betegségéről és a család egyre halványabb reményéről, hogy donort találnak. A plébános szinte azonnal felajánlotta egyik veséjét. Ramon-Landry egy újságnak úgy nyilatkozott: "egyikünk sem akar híres lenni. Mindketten azt gondoljuk, hogy ez az ügy felhívhatja a figyelmet arra, hogy testünkben mások életét is hordozzuk - s ezt mi, férfiak is megtapasztalhatjuk -, ha odaadjuk valakinek az egyik vesénket vagy tüdőnket. Talán azért adott kettőt Isten ezekből, hogy ezt is oda tudjuk adni és megérthessük, mit tett az Ő Fia értünk - odaadta az életét, ingyen." CNA/Magyar Kurír Esőért imádkozott a lengyel alsóház A szejm, vagyis a lengyel parlament kápolnájában esőért mutattak be szentmisét július 20-án délelőtt a hetek óta tartó szárazság miatt. A szertartáson részt vettek a kormánypárt tagjai is. "Urunk, esőért könyörgünk hozzád" - fohászkodott egy pap a szejm kápolnájának oltáránál. A szentmise fél 8-kor kezdődött kéttucatnyi alsóházi, köztük liberális ellenzéki képviselő részvételével. A lengyel parlament alsóházának 454 képviselője van: a Jog és Igazságosság (PiS) pártjának 154, a Polgári Platform (PO) pártjának pedig 131. Lengyelországban hetek óta nagy szárazság uralkodik. A gazdák milliós nagyságrendű károkra számítanak. A mezőgazdasági minisztérium már bejelentette, hogy hiteleket bocsát a gazdálkodók rendelkezésére, amelynek segítségével jövőre vetőmagot tudnak vásárolni. KNA/Magyar Kurír Újabb katolikus papot öltek meg Kenyában A 34 éves John Mutisót rablóbanda támadta meg egy talai hotelben. Az utóbbi hónapokban az országban a rossz közbiztonság miatt egyre több pap vált rablótámadás áldozatává. Mutiso, Masinga kisváros káplánja két paptársával vacsorázott Talában, egy hotelben. Nem sokkal éjfél előtt nyolc fegyveres rohanta meg a szállót. A vendégeknek megparancsolták, hogy feküdjenek le a földre, s pénztárcáikat és mobiltelefonjaikat adják át a rablóknak. Ezután a géppisztollyal felfegyverzett támadók tüzet nyitottak, és a papon kívül megöltek egy tanárt, egy magas rangú rendőrtisztet és a hotel egyik vezetőjét. Alig két hónapja, hogy ismeretlenek meggyilkolták Jude Kibort, az Eldoreti Egyházmegye börtönlelkészét. Holttestére a rendőrség néhány kilométerre elhagyott autójától, az erdőben talált rá. Tavaly is több pap vált gyilkosság áldozatává Kenyában, köztük Lugi Locati püspök, Isiolo apostoli helynöke. KAP/Magyar Kurír A kínai egyház helyzete III. *Hitvalló papok és hívek országa* A kínai földalatti egyház ez év májusában arra kérte a világegyház híveit, hogy imádkozzanak a hivatalos egyház papjaiért és püspökeiért, hogy legyen erejük és bátorságuk hitük megőrzéséhez azon üldöztetések és fenyegetések közepette, amelyekkel megpróbálják lerombolni a kínai hívek és a pápa egységét. Mindez egyértelműen jelezte: Kínában nem két egyház létezik, hanem egyetlen - külső nyomások és beavatkozások hatására -, megosztott közösség. Joseph Zen hongkongi bíboros is hangsúlyozta: "Kínában egyetlen katolikus egyház van, és mindenki a pápa vezetése alatt akar állni." A Szentszék igyekszik előmozdítani a diplomáciai kapcsolatok felvételét Kínával, melyet a vallásszabadság sokszoros megsértése is akadályoz. A földalatti egyház több püspöke eltűnt: Baoding püspökét, a 72 éves Giacomo Su Zhimint 1996-ban tartóztatták le, azóta nincs hír róla, segédpüspökét, az 54 éves Francesco An Shuxint, egy évvel később vetették börtönbe. Han Dingxian, Yongnian püspöke 2005 végén tűnt el, Giulio Jia Zhiguot, Zhengding püspökét pedig időről időre elviszik a közbiztonság ügynökei. Rajtuk kívül mintegy 23 pap van börtönben. A nemrég elhunyt, sokak által szeretett Guo Wenzhi püspököt nem temethették el ünnepélyes szertartással, mert a kínai kormány ellenezte azt. Ugyanakkor a kormány által elismert hivatalos egyház is megtapasztalja az elnyomást. Ebben a helyzetben számos hitvalló pap, püspök és hívő bátorságáról és hűségéről tesz tanúságot. Lássunk néhány példát. ANTONIO LI DUAN, XIAN ÉRSEKE Az érsek 1927-ben született. 1954 és 1979 között többször volt börtönben, mert az egyház szabadságát védelmezte a Hazafias Szövetséggel szemben. 1987 óta volt Xian érseke. Ez év májusában érte a halál. Li Duan egyike volt annak a négy püspöknek, akiket XVI. Benedek pápa tavaly ősszel meghívott az októberi Püspöki Szinódusra. A kínai hatóságok azonban egyiküket sem engedték elutazni. A főpásztor sokat tett a hivatalos egyház és Róma, valamint a hivatalos és a földalatti egyház kiengesztelődéséért. Tisztelet övezte a nem keresztény értelmiségiek és politikusok körében is. "Szeretném, ha mindannyian imádkoznánk azért, hogy valósággá váljék a kapcsolat a Szentszék és Peking között, és még szeretném meglátni ezt a valóságot életemben. Tudom, hogy XVI. Benedek pápa szívén viseli a kínai egyház sorsát: legnagyobb vágyam, hogy találkozhassam vele Kínában." AUGUSTIN ZHENG SHOUDUO, XINJIANG PÜSPÖKE 1949-ben szentelték pappá, 1982- ben pedig püspökké. 1964-ben azzal a váddal, hogy ellenforradalmár, 15 évi kényszermunkára ítélték. Lelki erősségével, emberi tisztességével és alázatos magatartásával kivívta mindenki tiszteletét. Egyik rabtársa, egy gimnáziumi tanár tanúságtételének hatására a nyolcvanas években megkeresztelkedett. Akik jól ismerték, arra emlékeznek, hogy Zheng püspök rendkívül szelíd és szívélyes főpásztor volt, aki mindenkivel baráti kapcsolatot tudott kialakítani. A munkában fáradhatatlan volt, és főpásztorként igen nagy hangsúlyt fektetett a papok és a szerzetesek felkészítésére. Lelkiségét a bensőséges Mária-tisztelet és a mérhetetlen alázat jellemezte. A xinjiangi apostoli prefektúrához jelenleg 10 ezer katolikus hívő tartozik, akik 17 ezer négyzetkilométernyi területen szétszórva élnek. A körükben szolgáló 29 papból 27-et Zheng püspök szentelt fel. Amikor ez év július 16-án hosszú betegség után elhunyt, halálhírének vételekor több mint ezer katolikus gyűlt össze imádságra háza körül. 24 ÉV BÖRTÖN A PÁPÁHOZ VALÓ HŰSÉGÉRT Peter Chang Bai Ren püspök 1915 februárjában született, a szemináriumi évek alatt a Pápai Orbán Egyetemen tanult 1937-tl 1945-ig, ahol doktorátust szerzett teológiából. 1942-ben szentelték pappá, 1986-ban pedig püspökké. Az 1955 és 1979 közötti éveket börtönben töltötte, mivel nyíltan megvallotta hűségét a pápához. 1997-ben így ír emlékezéseiben: "1955. szeptember 13-án a rendőrök fegyvert fogtak rám, és arra akartak kényszeríteni, hogy tagadjam meg a római pápát. Egyszerűen csak annyit mondtam nekik: "Lőjetek le, de akkor sem tagadom meg Őt". Nem öltek meg. 24 kemény évet töltöttem börtönben és kényszermunkatáborban." LETARTÓZTATÁSOK: EGY PÜSPÖK, EGY PAP ÉS 90 HÍVŐ Hebei tartomány Zhingjiakou városának rendőrsége 2006. július 30-án letartóztatta a Xiwanzi Egyházmegye segédpüspökét, Yao Liangot, és az egyházmegye egy papját. Xiwanzi földalatti katolikus közössége petíciót nyújtott be, amelyben a püspök és a lelkipásztor azonnali szabadon bocsátását kérte. A rendőrség éjjel 2- kor válaszolt: 500 ügynökét mozgósítva letartóztatott mintegy 90 hívőt. Az összecsapásokban egy várandós asszony elvetélt, két katolikus férfit pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Hebei a katolikusok által legsűrűbben lakott tartomány, számuk itt több mint 1,5 millió. Nagy többségük a kínai kormány által el nem ismert földalatti egyházhoz tartozik. A térségben évek óta kemény elnyomás tapasztalható. AZ ASIANEWS INTERNETES HÍRÜGYNÖKSÉG A Pápai Külmissziók Intézetének 2003 novembere óta működő hírügynöksége elsősorban a kínai és ázsiai katolikusokról ad híreket. Honlapcíme: www.asianews.it. Olaszul, angolul és kínaiul találhatók rajta hírek. A Magyar Kurír és az AsiaNews hírei alapján Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet" Fönségesen egyszerű és csodálatos kezdete a Bibliának. Szavak és mondatok, melyekről évezredek óta elmélkedünk, mit is akar nekünk a kinyilatkoztató Isten üzenni. A Biblia elején olvashatjuk a hatnapos teremtéstörténetet, majd közvetlenül utána a második fejezetben a második teremtés-elbeszélést. Az első elbeszélés kimerítő, logikusan felépített egészbe foglalja az ókori kelet világképét: hat munkanap és a szombati pihenőnap keretébe állítja be Isten világot alkotó tervszerű tevékenységét. Tökéletes összhangban mutatja be a világ statikus rendjét és megteremtésének dinamikáját. Logika, tervszerűség, művészi, ritmikus felépítés jellemzi az elbeszélés stílusát is. Ismétlődő bevezető formulákat, záró refréneket, az elbeszélés hömpölygő áradását figyelhetjük meg. Szinte kézzelfoghatóan világos, hogy ez a szöveg hangos felolvasásra, liturgikus használatra, továbbá memorizálásra, "elmélkedésre" íródott. Kézenfekvő az a feltevés, hogy olyan korban keletkezett, amikor a szombat megtartása különleges vallási törvénynek számított. Verses formáját annak köszönheti, hogy a prófétai és papi nemzedékek újra meg újra átgondolták, és kiemelték benne az emlékeztető mozzanatokat. Ez a kialakulási folyamat megkezdődhetett a jeruzsálemi templom pap teológusainak körében, és valószínűleg a Babilonba száműzött zsidó papság körében zárult le. A hatnapos teremtéstörténet elbeszélője kozmikus arányokban gondolkozik. Felsorolását a föld puszta és üres, sötétségbe burkolózó állapotával, majd pedig a világosság létrehozásával kezdi. Hiszen a régi ember a semmi és a létező valami közti különbséget végső fokon a sötétség és a világosság ellentétével érzékeltette. A mindenség olyan, mint a lét fokozataiból felépült piramis, amelynek csúcsán az ember áll. Időben az utolsó, és Istenhez áll a legközelebb. A hat nap, mint színműben a felvonások, időkeretül szolgál, amelyben a szerző mondanivalóját elrendezi. Ez az időkeret nekünk semmi tudományos ismeretet nem közöl, csupán irodalmi forma. A tartalom, a hosszúra nyúló részletezés, a létezők felsorolása és csoportosítása mint "tudományos" ismeretanyag, szintén az ószövetségi hivőknek szól, az ő tudományos szintjükön áll. Ugyanakkor azonban az időkeret, éppen úgy, mint a létezők rendszerezése, egyben isteni üzenet is, amelynek számunkra is megvan a mondanivalója. Az elbeszélés szerzője nem akar az elbeszélés "szemtanújának" feltűnni, és azt sem állítja magáról, hogy Isten látomásban mutatta meg neki a teremtés lefolyását. A Biblia úgy beszél a teremtésről, ahogy a prófétai igehirdetés visszatekint rá és szemléletesen előadja. Ezért meddő és téves vállalkozás a bibliai elbeszélés meg a modern természettudomány (pl. a fejlődéselmélet) részletekbe menő összeegyeztetése. A Szentírás alapvető vallási igazságokat ad elő a régi szemita kultúra szemléletmódjában és nyelvezetével. E kezdetleges felfogás szerint pedig Isten mindent közvetlenül és egyszerre a mai formájában hozott létre. A modern hivőt azonban semmi sem akadályozza abban, hogy magáévá tegye a kellően igazolt fejlődéselméletet, hiszen az evolúció nem zárja ki a teremtést, hanem éppen annak kibontakozása a térben és az időben. Azokat a főbb vallási igazságokat, amelyeket Isten a teremtésről szóló bibliai szövegekben közölni akar velünk, a következőképpen foglalhatjuk össze: - Az ég és a föld és minden, ami a világegyetemet benépesíti, Istentől van. - A világ nem örök, mint Isten, hanem úgy különbözik tőle, mint mű a szerzőjétől. - A rend, az érthetőség, a célszerűség mind Istentől (Istennek az alakuló világ felett lebegő Szellemétől) ered. - Ahhoz, hogy teremtsen, Istennek elég egy szó: "Isten szólt és lett" - Isten szereti minden alkotását. (vö. Bölcs 11,24) - Semmi sem maradhatna fenn, ha Isten nem akarná. (vö. Bölcs 11,25) - Az Isten teremtette világ jó, harmonikus, tökéletes, mentes a bűntől. - A Nap, a Hold, a csillagok, a Mélység, a Leviatán nem istenségek, hanem az egyetlen igaz Isten teremtményei, amelyeket az ember szolgálatára vagy önmaga mulatságára rendelt. - A világmindenség hatalmas templomában az ember Isten helytartója, Isten képmása. - Az ember, amennyiben öntudattal rendelkező személy, annyiban Isten képmása, a természet fölött azonban csak Isten akaratától való függésben, vagyis az erkölcsi rend megtartásával uralkodhat. - A teremtő Isten az élet, főképpen az emberi élet szaporodását, a föld benépesedését akarja, az ember kétneműsége, a házasság elsősorban ezt a teremtő szándékot szolgálja. - Isten azért teremtett mindent, hogy a világban megvalósítsa az emberi nem üdvösségét. - Isten teremtő tevékenysége az emberi munkának is mintaképe. Istenhez hasonlóan az ember szintén hat napig dolgozik, a heti munkaszüneti nap Isten példájából és parancsából ered, az idő hét napból álló szakaszokra való felosztása szent dolog. Heidelsperger István mátészalkai plébános A 12 apostol tanítása (Didaché) 1883-ban fedezte fel Philophei, ortodox görög érsek a fenti címet viselő - XI. századi másolatban fennmaradt - őskeresztény iratot. Azóta a tudósok megállapították, hogy az a Krisztus utáni második század elejéről származik. Így összeköti az apostolok egyházát a II. századra már kialakult egyházzal, bennünket pedig megismertet a "kezdetekkel". Számunkra, katolikusok számára Isten szava nemcsak a Szentírásból, hanem a Szent Hagyományból (Traditio - átadás, átörökítés, áthagyományozás) is áll. A kinyilatkoztatásból mint forrásból két patak ered: a Szentírás és a Szent Hagyomány. E kettő egymást egészíti ki. Kezdetben volt a Hagyomány, melynek egy részét írásba foglalták. Ez a Szentírás. A Didaché a legrégibb hagyományrétegből való. Feltételezések szerint szíriai eredetű, szerzője zsidó-keresztény származású. Bár nem került be az újszövetségi iratok közé, jelentősége mégis rendkívüli. Élénk színekkel ecseteli a kora keresztény közösségek életét. Főként erkölcsi buzdítást, tanítást közöl. A 16 fejezetből álló kis mű első hat fejezete összefoglalja a "két út"-ról - az élet és a halál útjáról - szóló jól ismert alapvető keresztény tanítást. A keresztségre, a böjtölésre és az alamizsnálkodásra ad utasításokat, valamint a szentmise (Eucharisztia) végzésére vonatkozóan (7-8. és 9-10. fejezet). A hátralévő fejezetekben kora keresztény közösségeinek egymáshoz való viszonyáról olvashatunk. A befejező részben felhívással fordul az olvasóhoz, hogy virrasztva várja a hamarosan beköszöntő végső időket. A BÖJTRŐL, AZ IMÁDSÁGRÓL ÉS A SZENTSÉGEKRŐL. Utasításokat ad a katekumenek (keresztségre készülők) oktatására vonatkozóan; a szentség felvétele előtt a keresztelő pap és a keresztelendő egyaránt böjtölni köteles. Böjti napokként a szerdát és a pénteket jelöli meg. Majd azzal folytatja, hogy az Úr imáját, a Miatyánkot minden keresztény naponta háromszor köteles elmondani. Ezt követően közli a legősibb eucharisztikus imádságot: "Így adjatok hálát. Először a kehelyért: Atyánk, hálát adunk neked Dávid, a te szolgád szent szőlőtövéért, akit Jézus, a te szolgád által mutattál meg nekünk. Dicsőség néked mindörökké! A kenyérért így adjatok hálát: Atyánk, hálát adunk neked az életért és a tudásért, melyet Jézus, a te Fiad által tártál föl nekünk. Dicsség néked mindörökké! Amint ez a most megtört kenyér szét volt szórva a halmokon és össze lett gyűjtve, úgy gyűljön össze a te Egyházad Országodba a föld végső határáról. Mert tiéd a dicsőség és a hatalom Jézus Krisztus által mindörökké." A vasárnapi szentmiséről a 14. fejezetben olvashatunk: "Az Úr napján, miután összegyűltetek, törjétek meg a kenyeret és végezzetek hálaadást, bűneiteket meggyónva, hogy áldozatotok tiszta legyen. Akik haragot tartanak, ne gyűljenek veletek egy közösségbe, amíg ki nem békülnek egymással, nehogy beszennyezzék áldozatotokat." A gyónásra történő ismételt utalás mutatja, hogy már a kezdetekkor kialakult a szentgyónásnak valamilyen módja. Vagyis nem a középkori egyház találta ki, hanem az apostoli egyház idejéből eredeztethető. A PAPSÁGRÓL. A közösség élén a püspökök és diakónusok állnak. Nagy megbecsüléssel szól a prófétákról. "ők a ti főpapjaitok"; ők végzik az eucharisztiát. Nekik kell adományozni a termés zsengéit; nem állíthatók bíróság elé, mert ez a Szentlélek elleni bűn. AZ ALAMIZSNÁRÓL. A Didaché tanácsokkal szolgál a jótékonykodással kapcsolatosan is. Ajánlja az alamizsnálkodást, de egyszersmind kötelez mindenkit, hogy munkával keresse meg a kenyerét (kivételt képeznek a munkaképtelenek). AZ EGYHÁZRÓL szóló tanítása egyetemes jellegű. Az Ecclesia- Egyház nem csupán a hívek vallásos ima-összejövetele, hanem azé az új népé, a keresztény családé, mely Isten Országa felé tart. Jellemző vonásai közül az egységet és a szentséget emeli ki. A keresztények egységének látható jele az Eucharisztia, a megtört kenyér, mely "szét volt szórva a halmokon, de egybegyűjtvén eggyé lett". Az egész írás hangvételét az eljövendő élet utáni vágyakozás jellemzi: "Eljő az Úr s vele minden szentjei. Akkor meglátja e világ az Urat, aki eljő az ég felhőiben." Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a "kezdetek" egyházának alapvető vonásai között találjuk Katolikus Egyházunk jellemző vonásait: Imádság, böjtölés, alamizsna, szentségi élet - keresztség, gyónás, szentáldozás, vasárnapi szentmise; a papság (hierarchia) iránti tisztelet, az Egyház egyetemességének (katolikus voltának) megvallása, s várakozás az Úr végső eljövetelére. Ezen utóbbit minden szentmisében, de minden Miatyánkban is kérjük. Jöjj el, Úr Jézus! Hidász Ferenc OFM Hogy leomoljon a fal *Pogány István atya a papi szolgálatban töltött első eveiről* - Minden kezdet nehéz, ugyanakkor lelkesedéssel és örömmel tölt el. Hogyan nyilvánul meg ez a pap életében? - Minden ember arra vágyik, hogy szeressék, és hogy Ő is szeressen. Ha a pap nagyon odafigyel arra, hogy szeresse az Istent és a híveket, akkor viszonzást kap, például az emberek elmondják, hogyan sikerült megvalósítani a pap biztatására Isten akaratát. Ez a papnak a "sikere". Nagy örömet tapasztalhat meg Isten munkatársaként. Amikor valaki a gondjait nem tudja megosztani családtagjaival vagy barátaival, és szuverén segítőt keres, a pap közelebb segítheti Istenhez. Ez a várakozás töltött el már a szemináriumi évek alatt. A papszenteléskor és a primícián különös módon is éreztem az Úr Jézus jelenlétét, és ez később, a nehezebb időszakokban sokat segített. A problémák között nem mindig érzi az ember az Ă jelenlétét, de vissza lehet nyúlni az élményhez: ott, akkor jelen volt. Ahogy Jézus sem érezte a kereszten Isten jelenlétét, aki viszont különös módon jelen volt - ugyanígy, ha az ember igent mond a fájdalomra (és nem a maga bűnéért szenved), Jézus munkatársává válik. Ha hordozom azt a fájdalmat, amit Jézus hordott, Isten velem van, attól függetlenül, hogy nem érzem. - Mi okozott fájdalmat, váratlan nehézségeket? - Az emberek fájdalmas élethelyzetei - ha a pap együtt érez velük, megosztja fájdalmukat - súlyos terhet jelenthetnek. Persze nem szabad megbénulni ettől, el kell tudni vonatkoztatni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Lehet ez a teher egy egyházközség kollektív fájdalma is, amikor széthúzás van, mert az emberek a saját akaratukat keresik. Vagy fájdalmat okozhat a közömbösség is, amikor a hívek nem akarnak segíteni. Mindebben benne lehet a pap bűne is, hogy nem képes önmagáról lemondani és az Úristen akaratát keresve véghezvinni azt. Akárcsak a házasságban, a pap és a hívek kapcsolatában is mindkét fél részéről szükséges, hogy lemondjon saját akaratáról, saját önzéséről és céljairól azért, hogy Isten akaratát megvalósítsa. Nehézséget jelenthet még a papnak, hogy fel tudjon tárulkozni, önmagáról, az érzéseiről beszéljen, megengedje a másiknak, hogy meglássa, mi van benne. Személyes összejöveteleken, egy-egy konkrét dolog megvalósítása kapcsán beszélhet arról, mi fontos a számára. - Hogyan található meg az egészséges arány a külvilág és a "benső végtelen" között? - Ebben a sikertelenség is segítségünkre van. Ha a fiatal pap úgy akarja jól végezni a munkáját, hogy közben elhanyagolja az imádságot, kiéghet. Ha az emberekkel kudarcot vallok - ilyenkor kell Istenhez fordulni, bűnbánatot tartani, segítségével megkeresni, hol hibáztam, és akkor újra keresni az embereket. Mindenkire igaz, de a papra különösen, hogy nem "működik" jól az élete imádság nélkül. Visszajelzéseket Isten sokszor a híveken keresztül küld - ilyet csak akkor nem kap a pap, ha távolságot hoz létre önmaga és az emberek között. Mint Ádám és Éva esetében, a bűn falat épít Isten és ember, ember és ember között, sőt, az emberben magában is. Azért fontos a bűnbánat és utána az Istennel való kapcsolat helyreállítása, hogy a fal leomoljon. A fal leomlását gátolhatja a félelem is. Ádám elbújik Istentől, mert fél. Fél a házastársától is, ezért öltözködik. A ruha itt annak a félelemnek a szimbóluma, hogy a másik becsaphat, kiszolgáltathat, megsérthet, kinevethet. - A szemináriumban töltött közösségi évek után mennyire kísért a magány érzése? - Rajtam múlik. Lehet közösségem Istennel, a hívőkkel és a paptestvérekkel. Ha a pap e három irányba keres, nem lesz magányos. Az egyedüllét valójában az Úr Istennel való együttlét, nem magány! A pap örül neki, hogy Vele lehet, ebből töltekezik. Amit kap, abból továbbadni is akar, ezért keresi a híveket. A papokkal való közösségben pedig megértésre talál. Itt jobban átérzi, hogy Ő is személy, hogy emberként is fontos. Beszélhet az érzéseiről, félelmeiről, fájdalmairól, kudarcairól. Mert kudarcok is érik, amelyek elkeserítik. De ha ezeket megosztja a paptestvérekkel, megtapasztalhatja, hogy ez a "normális", mások is így vannak vele. Lehet például, hogy olyat várt el a hívektől, amit nem is akart az Úr Isten, vagy lehet szomorú a hívek hűvössége, közönye miatt. A fájdalmat le kell tenni az Úr Isten elé, a kereszt lábához. A pap - és minden keresztény - hivatása egyesülni az elhagyott Jézussal a kereszten. Akár a maga, akár a hívei bűnei miatt szenved, fájdalmát ajánlja fel Istennek egészen elégő áldozatul, ahogyan Jézus. Végül szeretném elmondani, hogy bár az irányt látom, a megvalósításban nagyon sokszor kudarcot vallok. Ma is van, amiben tudom, mit kellene tenni, de naponta ötször is elbukom. Ez elcsüggesztene, de tudom, hogy maga az úton levés a fontos, nem az, hogy milyen gyorsan haladok rajta. Isten a próbálkozásaimat is nézi. PPM Pogány István atya, szolyvai plébániai kormányzó 1976-ban született Botfalván. 2001-ben szentelte pappá Munkácson Majnek Antal püspök. Papi jelmondata: Jézus mondja: "Hogy tüzet gyújtsak." (Lk 12,49) Késői kezdet *Egy felnőtt megtérő története* Régi barátomat, Ruszin Csabát kértem meg, meséljen megtéréséről. Arcán apró ráncok jelentek meg, összehúzott szemöldöke arról árulkodott, hogy próbálta gondolatait összeszedni, hogy visszaemlékezzen minden mozzanatra, elmondhasson mindent, nehogy valami kimaradjon. Szemében fáradtság látszott - hisz egész nap dolgozott -, de valami csillogás is feltűnt benne, mert úgy látta, tanúságtételre van lehetősége, amire mindig szán időt. - Kedves Csaba, mindenekelőtt mesélj gyermekkorodról. Mi volt meghatározó gyermekéveid során? - Nehéz gyermekkorom volt. Nyolcéves voltam, amikor meghalt édesapám. Alkoholista volt, de inkább jó emlékeim maradtak róla. Nagy szeretet lakozott benne. Amit lehetett, azt elvégzett a ház körül. Halála után anyu nevelt minket. Ketten voltunk testvérek. Csak egy nálam tíz évvel idősebb nővérem volt. Anyu egész nap dolgozott, és mivel én igen rossz gyerek voltam - az iskolából is sokat lógtam -, ezért azt javasolták neki, hogy küldjön engem internátusba. De ő semmiképp nem akarta ezt, mindent megtett, hogy úgy tudjunk nevelkedni, mint a többi gyerek. Nagyon szerettem és tiszteltem őt. Mindig úgy emlékszem rá, mint aki nagyon sokat dolgozott értünk. - A szüleid vagy mások meséltek-e Istenről gyermekkorodban? - Anyukám minden este elimádkozta velünk a Miatyánkot. Az én vallásosságom akkor mutatkozott, amikor órán, feleltetéskor mindig imádkoztam Istenhez, hogy ne engem hívjanak a táblához. A kommunizmus alatt húsvétkor, karácsonykor is iskolába kellett mennünk. Ott nemigen tanítottak semmit Istenről, a vallásról. Templomban csak akkor voltam, amikor csecsemőként megkereszteltek. Meghatározó élmény volt számomra 14 évesen, amikor egyik barátommal kíváncsiságból bementünk egy református templom kápolnájába. Valami miatt félelemmel léptünk be, titokzatos volt számunkra mindaz, amit ott benn láttunk. - Hogyan alakult életed kamasz- és ifjúkorodban? Foglalkoztatott- e jövendőbeli hivatásod, munkád? - Nem igazán akartam továbbtanulni. Már gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy buszsofőr leszek, és később is megmaradt ez a vágyam. Katonaságban szereztem meg a jogosítványt, amit ott el is loptak tőlem. Mikor hazatértem, újból letettem az autóvezetői vizsgát. A vágyam azonban csak később teljesült. Sok munkahelyem volt: dolgoztam műszergyárban, építkezésen, voltam mezőgazdasági gépszerelő, segédraktáros, beszerző. - Hogyan élted meg a párválasztást, családalapítást? - A lányokat, nőket mindig is tiszteltem. Talán anyukám képe befolyásolt ebben, akire, mint már mondtam, mindig tisztelettel néztem fel. Minden lánynak tisztességesen udvaroltam. Amikor kiskatonaként szabadságra jöttem haza, akkor ismerkedtem meg jövendő feleségemmel, Marikával. Jót beszélgettünk. Nekem nagyon tetszett, hogy érdekelte minden, ami velem történt. Úgymond szerelem volt első látásra. Utólag a Gondviselésnek tulajdonítom, hogy bár nem volt könnyű hazajönni szabadságra, mivel Üzbegisztánban szolgáltam, mégis megtettem a hosszú utat. Kapcsolatunk már az elejétől tiszta volt. Mikor visszaindultam a szabadságról, búcsúzásul meg sem pusziltam őt. Mikor letelt a katonai szolgálatom, még két évig udvaroltam Marikának, mielőtt megkértem a kezét. A leánykérés előtt mérlegeltem, gondolkodtam. Valóban ezt akarom-e? Tudtam, ha megházasodom, már nem leszek olyan szabad, mint azelőtt, már ritkábban járhatok el barátaimmal szórakozni. Viszont szívem mélyén éreztem, hogy Marika az, akivel le szeretném élni az életem, és akit gyermekeim anyjául szeretnék választani. Éreztem az elköteleződés súlyát. Huszadik éve vagyunk házasok... - Csaba, mesélj végül megtérésedről. Hogyan tapasztaltad meg Istent? - Igazából ez lassú folyamat volt. Feleségem vallásos nevelésben részesült. Látva a felületes vallásosságomat, titokban sokat imádkozott értem. Ezt csak később árulta el. Az ő imája nagyban elősegítette későbbi megtérésemet. Rendszeresen járt templomba. Kedvéért én is elmentem vele. Kezdetben érdekes volt, figyeltem a szertartásra, mi miért van. Egy idő után azonban alábbhagyott érdeklődésem és nem nagy kedvvel indultam templomba. Volt, hogy nem is mentem el a vasárnapi misékre, sőt még dolgoztam is aznap. Valami azonban mindig megérintett ekkor, és egy idő után elhatároztam, hogy nem fogok vasárnap dolgozni és templomba is eljárok rendszeresen. Kisebb istenélményeim is voltak, amelyek közelebb vittek a tudatos megtérésemhez. Egyik emlékezetes eset talán az volt, ami még fiatalként történt velem. Marikához indultam udvarolni egy távolabbi faluba, ahol laktak. A kerékpárral, amin utaztam nemigen boldogultam, mert állandóan leesett róla a lánc. Sokat idegeskedtem emiatt. Akkoriban foglalkoztatott, hogy létezik-e valójában Isten. Ezért egyszer csak úgy döntöttem, "próbára teszem" Őt. Azt mondtam: ha létezel, akkor add, hogy ne essen le a lánc a kerékpáromról, amíg Marikáékhoz érek, és én cserébe soha többé nem fogok káromkodni. Igazán megdöbbentő volt, hogy onnantól kezdve nem esett le a lánc egészen addig, amíg a Marikáék kapujához nem értem. Ezután próbáltam teljesen leszokni a káromkodásról. Megtérésemhez végül gyakorlatilag az járult hozzá, hogy egy időben erősen kezdtem tapasztalni magamban a vágyat a szentáldozáshoz. Amikor szentmisén láttam az embereket szentáldozáshoz járulni, éreztem, hogy szeretnék velük tartani. Meg is kérdeztem feleségemtől, hogyan volna ez lehetséges. Ő ígérte, hogy megtudja ezt pontosan. Én a miséken egyre aktívabban vettem részt, és az imaéletem is elmélyült. Már két leánygyermekünk volt, amikor a harmadik kislány születésénél súlyos szövődmények léptek fel. Állapota válságos volt, épp hogy életben maradt. Én nagyon mélyen átéltem ezt, a szülés ideje alatt egyre csak jártam a folyósón a köröket, közben imádkoztam. Talán ekkor éreztem leginkább Isten közelségét először. A kislányom makkegészséges lett. - Mi lett közben a szentáldozás iránti vágyaddal? Érezted még? - Igen, éreztem. Amikor az atyához indultam kérni a kislányunk megkeresztelését, nagyon bátortalan voltam, hisz az előző két kislányunk keresztelését Marika kérte. De erőt vettem magamon, hisz más kérésem, kérdésem is volt az atyához. Szerettem volna végre megtudni, hogyan tudnék én is szentáldozáshoz járulni. Megtudtam, hogy mivel református voltam, hitoktatásra kellett járnom, meg kellett ismernem az anyaszentegyház hitét, hitvallást kellett tennem és meggyónnom. Én lelkesen vállaltam a feltételek teljesítését. A hitoktatást nagyon szerettem, sok érdekeset tudtam meg Istenről, a lelki életről, az imádságról. Végül nem volt könnyű, de meggyóntam, és egy vasárnapi szentmisén hitvallást tettem a katolikus hit mellett. Ezután a szentmise végén végre elsőáldozóként magamhoz vehettem az Urat. - Hogyan élted meg ezután a hitedet? - Miután elhalványult a kezdeti lelkesedés, rájöttem, nem csak az a lényege a keresztény életnek, hogy tudok- e szentáldozáshoz járulni méltó módon, hanem hogy mennyire maradok meg hitemben a mindennapokban. Nagyon sok élethelyzetben döntenem kellett hitem vagy hűtlenségem mellett. Ez ma is így van sokszor. Ezek a hit igazi próbatételei. - Aki a hit ajándékát megkapja, egyben egy közösségbe is meghívást kap - a keresztények közösségébe. Mennyire fontos számodra ehhez a közösséghez való tartozás? - Elsőáldozásom alatt éreztem meg, hogy igazából most már az Egyház tagja vagyok. Én is a keresztények közé tartozom. Hiányoznak az atya hittanórái. Szerettem volna tovább tanulni a hit dolgait. Hozzám hasonló hívő emberekkel szívesen megbeszéltem volna további felmerülő kérdéseimet, elmeséltem volna sikereimet, élményeimet. Gondviselésszerű, hogy épp ebben az időszakban alakult Beregszászban egy ifjúsági közösség, ahová mi is meghívást kaptunk feleségemmel. Ma is jó érzéssel emlékszem vissza ezekre a boldog együttlétekre. Imádkoztunk, beszélgettünk, egymásért felajánlásokat tettünk. Tudtunk egymásból is épülni. - Ma hogyan éled mindennapjaidat? Mennyire vannak jelen életedben azok a dolgok, amelyeket megtérésedkor fontosnak tartottál? - Továbbra is úgy vélem, a keresztény élet lényege az, hogy mennyire tudom megőrizni hitemet, kezdeti lelkesedésemet a különböző élethelyzetekben, talán próbatételekben Isten részéről. Megtérésemtől kezdve fontos volt számomra a közösségben megélt hit is. Feleségemmel mindig igyekeztünk valamilyen közösségbe tartozni. Nagyon örültünk, amikor a Beregszászba érkező domonkos nővérek megszerveztek egy házas-közösséget, ahová lelkesen jártunk. Jelenleg egy ifjúsági közösséget próbálok összetartani, azt a szellemiséget, lelkesedést átadni, amit az első közösségben megtapasztaltam. Bunda Szabolcs És boldogan éltek, amíg meg nem halltak...? Avagy mi történt Árgyélus királyfival és Tündérszép Ilonával házasságuk első éveiben? Árgyélus ér Tündérszép Ilona meséjét sokan ismerjük, s kalandos egymásra találásuk története gyermekkorunk világát idézi, amikor nem igen jutott még eszünkbe a kérdés: de hogyan is éltek? Sokat veszekedtek? Tündérszép Ilona jól főzött? Árgyélus mindig hazaért időben? Ki "hordta a kalapot" a családban? Ezek és hasonló kérdések már csak azokat izgatják, akik ugyanabban a cipőben járnak, vagyis akik összekötik életüket, és elkezdődnek a hétköznapok. Életük lehet továbbra is mesébe illően szép, vagy viharokkal, kudarcokkal, békétlenséggel teli. Ebben a néhány sorban arról szeretnénk írni, hogy melyek azok a buktatók, problémák, nehézségek, amelyeket a házasság első éveiben tapasztalhatunk, amelyekkel szembe találhatjuk magunkat. Ám e cikk nemcsak azoknak szól, akik már ebben az életfázisban vannak, hanem azoknak is, akik a házasság felé haladnak. Nem receptet akarunk adni, mert az nem létezik, csak olyan fontos állomásokról szólunk, amelyek kikerülése, figyelembe nem vétele nagyban hozzájárul a boldogtalan együttélés megtapasztalásához. A jó házassághoz vezető út első lépése - a szerelem megléte mellett - a tartalmas felkészülés, együtt járás, jegyesség. Olyan ez, mint a ház alapja, amelyet mindenképp meg kell építeni ahhoz, hogy a ház biztosan álljon. Fontos tisztázni magunkban, hogy miért házasodunk meg. Vajon menekülni akarunk otthonról? Vagy már "ciki", kellemetlen egyedül lenni, esetleg unalomból vagy gyermekekre vágyunk? Netán azt gondoljuk, hogy életünk fő célja a nősülés/férjhez menés? Szerintünk mindezek az indokok nem elegendőek ahhoz, hogy összeházasodjunk valakivel, ugyanis ez csak a saját vélt boldogságunk felé vezető út lenne. Mit jelent a tartalmas, jó felkészülés? Azt gondoljuk, hogy azt, hogy igyekszünk minél jobban megismerni saját magunkat, az igényeinket, ezt megpróbáljuk megfogalmazni a másik számára is. Tisztázzuk magunkban, hogy miért akarunk házasságot kötni, mit várunk a másiktól, mit gondolunk a női és férfi szerepekről stb. Ha tudjuk, melyek a jó és rossz tulajdonságaink, milyen a vérmérsékletünk, hogy viselkedünk a feszültséges helyzetekben, mit teszünk, ha úgy érezzük, nem azt kapjuk a másiktól, amit szeretnénk, mi az, amin változtatnunk kellene, akkor már jó úton járunk. Amikor valakitől azt halljuk, hogy "majd én megváltoztatom a páromat, leszoktatom az italozásról, dohányzásról, egyéb rossz szokásairól", méltán aggódunk érte, mert nem magát akarja alkalmassá tenni a közös életre, hanem a másikat próbálja a maga képére formálni. Ez téves út. Ha komoly problémák adódnak, mint pl. a szenvedélybetegség, azt először az érintett félnek kell megoldania, mert a házasságban ez a probléma csak komolyabbá válhat. Még ha megtörtént is a jó felkészülés a házasságra, az örömök mellett akkor is akadnak problémák. Calvo atya, aki sokat foglalkozott házasságra készülőkkel, házasokkal, és akinek a nevéhez fűződik a már Kárpátalján is elterjedőben lévő MÉCS közösség, ezt írja: "Ha egy házasság sohasem kerül válságba, az a házasság halott." Tehát a problémákra, válságokra fel kell készülni, és nem szabad megijedni tőlük, mert azok - ha jól oldják meg őket -, akkor segítik, mélyítik a kapcsolatot a házasfelek között. Miből adódnak a problémák? Abból, hogy különbözünk. És ez így van jól. A baj csak az, ha nem szeretettel, nem bölcsességgel nézünk szembe a nehézségekkel. A házasságban nagyon fontos az egység, de nem az egyformaság. Nézzük, hol jelentkeznek ezek a különbözőségek leginkább. Mivel más-más családból jövünk, a családi szokásaink különbözőek. Egy banális példa, amikor az egyik családban az a szokás, hogy állandóan nyitott ablaknál élnek, szellőztetnek, a másik családban viszont érzékenyek a huzatra. Vagy vegyük a különféle probléma-megoldási módszereket. Az egyik fél szereti azonnal megbeszélni a problémákat, a másik csak fortyog magában, és egyszer csak robban. Vagy a pénzkezelés: van olyan család, ahol a feleség/férj kezeli a pénzt, van, ahol mindenki csak költi, amíg van. Mindezek, és ehhez hasonló kérdések már csak leginkább az esküvő után, az együttélés során derülnek ki, s okoznak konfliktusokat, veszekedéseket. Tudomásul kell vennünk, hogy az esküvő után már nem élhetünk ugyanúgy, mint előtte, mert van valaki, akivel mindörökre összekötöttük az életünket, és akinek az igényeit, létét, szokásait figyelembe kell vennünk. Ha valaki sokat dolgozott azelőtt, el kell gondolkodnia azon, hogy talán a megkeresett pluszpénznél jobban örül a házastársa az együtt töltött időnek. Vagy a tévénézés helyetti mély beszélgetés többet ad, mint egy jó film. Esetleg egy-egy vasárnapi közös séta jobb hatással van a kapcsolatra, mint a pletykálás a szomszédaszszonnyal vagy a sörözés a barátokkal. Kárpátalján a rossz gazdasági helyzet és a hagyományok miatt gyakori a generációk együtt élése, amely sok probléma forrása lehet, de nagyon sok előnnyel is jár. Fontos tisztázni, hogy az esküvő után a házastárs lesz az első számú társ, és nem a szülők, akik addig voltak. A szülőkkel való kapcsolat ápolása nagyon lényeges, ám a házastársi kapcsolat életben tartása még inkább. A szülők nem arra valók, hogy kihasználják őket, a felnőtt gyerekek pedig nem arra, hogy irányítsák őket. Cél a szeretetteljes viszony kialakítása egymás határainak tiszteletben tartásával. Amint már előbb is említettük, a beszélgetés hihetetlenül fontos, hisz így tudjuk csak megmagyarázni különbözőségünket, így tudjuk elmondani vágyainkat, elképzeléseinket a világról, a kapcsolatunkról. Fontos, hogy olyan társunk legyen, aki ítélet nélkül meghallgat bennünket, és akit mi is meghallgatunk és elfogadunk. Hisz nem a különbözőség a baj, hanem az, ha ezt nem tudjuk jól kezelni. S hogy legyen miről beszélgetnünk, íme néhány kérdés: Milyen nő/férfi vagyok? Milyen feleség/ férj vagyok? Milyennek látom a házasságunkat? Elég gyakran, elég őszintén beszélgetünk-e? Mit tehetnék azért, hogy jobbá tegyem a házasságunkat? Milyen tulajdonságom gátol abban, hogy jobb feleség/férj legyek? Milyennek láthatja Isten a kapcsolatunkat? Jó beszélgetést, kapcsolatépítést kíván mindenkinek azzal a reménnyel, hogy szebbé válik az élet, s ez a csodálatos dolog, a házasság: Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi LÉLEKTAN Az elfolytott harag következményei Az elfojtott harag harmadik jellemzője a haragot kiváltó eseményeken való rágódás, tépelődés. Lelki szemeink előtt - mint egy videofilmet - újra és újra lejátsszuk a jelenetet. Magunk előtt látjuk a másik arckifejezését, halljuk a szavait, újra átéljük az egész helyzetet. A baj csak az, hogy mindez belső monológ formájában zajlik. Sem az érintett személlyel, sem egy bizalmas baráttal nem beszéljük meg a problémát. Ha ez a káros folyamat nem szakad meg, akkor végül az elfojtott harag befelé robban, és érzelmi összeomlás, depresszió, esetleg öngyilkosság formájában fejeződik ki. Napjaink szomorú tendenciája, hogy a haragjukat magukba fojtó emberek közül egyre többen robbannak kifelé. Kétségbeejtő érzelmi állapotukban erőszakosan lépnek fel azzal szemben, aki felboszszantotta őket. Nyilvánvaló, hogy az elfojtott harag éppolyan pusztító, mint a kifelé robbanó indulat. Pál apostol így figyelmeztet minket: "Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek." (Ef 4,26-27). Pál arra figyelmeztet minket, hogy a haragunkat minél hamarabb dolgozzuk fel, lehetőleg még aznap, különben az ördögnek engedünk teret, azaz további bűnnek tesszük ki magunkat. Az apostol továbbá arra int, hogy szabaduljunk meg haragunktól. "Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, mint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban" (Ef 4,31-32). Salamon király a következő bölcs tanácsot adja: "Ne bosszankodj föl lelkedben hirtelen, mert a bosszankodás az ostobák szívében tanyázik." (Préd 7,9). Ostoba az, aki engedi, hogy a harag lakozást vegyen a szívében. A bölcs ember gyorsan megszabadul a haragtól, amely eredeti rendeltetése szerint csupán látogatója lehet az emberi szívnek, nem pedig a lakója. Mindannyian szoktunk haragudni, de a tagadás, elfojtás és tépelődés sohasem lehet a harag kezelési módja, ahogy ezt a Szentírás is világosan értésünkre adja. Biztos találkoztunk már ilyen kijelentéssel (ami kamaszkorban elég gyakori): "Gyűlölöm az apámat, az anyámat." Az ilyen indulatos kijelentések majdnem mindig a szülő által elkövetett sorozatos bántásokból fakadnak. A kamasz elraktározza a sérelmeket és a haragot magában, ami lassanként neheztelés, keserűség, végül pedig gyűlölet formájában jelenik meg. A gyűlölet sohasem egyik napról a másikra alakul ki. Legfőbb forrása az emberi szívben hosszú időn át megtűrt és táplált harag. Szinte törvényszerű, hogy aki gyűlöl valakit, az rosszat kíván neki, sőt ezt gyakran végre is hajtja. Ezzel azonban Isten előjogát bitorolja. "Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az Ő haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek - így szól az Úr." (Róm 12,19). Milyen pozitív lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy megszabaduljunk elfojtott haragunktól? Először is: ismerjük el, hogy haragszunk! Másodszor: osszuk meg a problémánkat egy bizalmas barátunkkal vagy egy családtaggal! Ez segít abban, hogy eldöntsük, kell e vállalnunk a konfrontációt azzal a személlyel, akire mérgesek vagyunk. Talán úgy döntünk, hogy felülemelkedünk a problémán. Ha azonban továbbra is tanácstalanok vagyunk, érdemes felkeresni a lelkipásztorunkat vagy egy szakembert - lelkigondozót - is a problémánkkal. Semmiképpen ne engedjük, hogy a harag gyökeret verjen bennünk! Ha észrevesszük, hogy egy barátunk vagy egy családtag haragot táplál magában irántunk, próbáljunk segíteni neki. Ilyen mondatokkal kezdhetjük a segítséget: "Lehet, hogy tévedek, de én úgy látom, mintha bántana valami." Ha elutasító választ kapunk, fogadjuk el! De az is lehet, hogy ez az érdeklődés lesz a kezdő lökés ahhoz, hogy végre szembenézzen haragjával. A Szentírás arra bátorít, hogy tanuljunk meg pozitív és szeretetteljes módon bánni a haragunkkal. A dühkitörés, illetve a harag elfojtása mindenkinek árt, elsősorban annak, aki haragszik, de a körülötte élőknek, sőt a tágabb környezetének is. Nem tölthetjük be Isten velünk kapcsolatos tervét, amíg dühkitöréssel vagy elfojtással kezeljük haragos érzéseinket. Babály András CSALÁDI ÉLET Kistestvér érkezik A kezdetekről lévén szó ebben a lapszámunkban, vizsgáljuk meg ezúttal azt a helyzetet, amikor a gyerek számára kiderül, hogy világát meg kell osztania másokkal - azaz, amikor testvére születik. A testvérféltékenységre panaszkodó anyukáknak szokták felvázolni a következő helyzetet: Képzeljük el, hogy egy asszony meghitt, szerető kapcsolatban él férjével, egyetlenek egymás számára. Egy nap azonban a férj hazahoz egy másik asszonyt, és - bár biztosítja az elsőt arról, mennyire szereti - állandóan a másikkal foglalkozik. Időnként Ő is, az ismerősök is kedvesen megkérdezik, ugye, mennyire örül, hogy más is jött a házhoz. A gyerek, akinek kistestvére születik, lényegében hasonló helyzetben van. Felborul eddigi világa, megrendül a családban betöltött pozíciója. Elvették tőle a kizárólagos helyét, a szülei idejének, figyelmének nagy részét, mindeközben pedig különböző bácsik és nénik folyton azt kérdezgetik, hogy örül-e a kistestvérének, és hamarosan megtanulja, mire számíthat, ha őszintén megmondja, hogy nem örül. Tudomásul kell vennünk, hogy a testvérféltékenység teljesen természetes dolog, magát az érzést nem lehet és nem is szabad tiltani, rosszallni. Amit szabályozni kell, az a megnyilvánulása. (Nyilván megengedhetetlen, hogy a nagyobb gyerek legurítsa az ágyról pár hetes kistestvérét - ahogy azt e sorok szerzője is tette annak idején.) Minél inkább elvárjuk a nagyobbtól, hogy elfojtsa a kicsivel kapcsolatos negatív érzéseit, annál inkább számíthatunk más, megmagyarázhatatlan problémákra a viselkedésében. Sok gyerek ugyan látszólag kedves a babával, de szüleivel szemben agresszívvá válik vagy fejlődésében komolyan visszaesik. Bizonyos fokú viszzaesésre, az újszülött viselkedésének utánzására amúgy is számítani lehet. Nagyon sok gyerek visszalép ilyenkor a szobatisztaság terén, vagy a beszéde, viselkedése lesz ideiglenesen újra "kisbabás", ezzel - általában nem is tudatosan - ki akarják kényszeríteni azt a törődést a maguk számára, ami a kisbabának is jár. Fogadjuk el, hogy ezek természetes jelenségek, ugyanakkor legyünk segítségére a nagyobbik gyereknek a következőképpen! Beszéljünk neki már előre (de nem kell túl korán) a kistestvér érkezéséről! Érdemes őszintének lenni, elmondani, hogy a baba semmit nem tud magától csinálni, sokat fog eleinte sírni és gyakran akar majd szopizni, rengeteget kell vele törődni. Közben biztosítsuk a gyereket arról, hogy őt ugyanúgy szeretjük majd. Az nem szokott túl hatékony lenni, ha azt ecseteljük, milyen jól játszhatnak később együtt - egy kisgyerek számára 2-3 év beláthatatlanul nagy idő. Fontos, hogy segítsünk neki, hogy csalódását, haragját fel tudja dolgozni. Engedjük meg, hogy beszéljen negatív érzéseiről, és elutasítás helyett viselkedjünk megértően. Nézzünk egy rossz, majd egy jó példát! Tamás (3 éves), dacosan: - Nem kell nekünk a Kati! Vigyük inkább vissza a kórházba! Anya, felháborodva: - Nahát, hogy mondhatsz ilyet? A kistestvért szeretni kell! Tamás nem könnyebbült meg, sőt, még erősebb elutasítottságot él meg a kistestvér ellenében. Lejátszódhat ez a jelenet másképp is, amikor az anya így felel fia kirohanására: - Úgy látom, dühös vagy Katira. Rossz neked, hogy mostanában nem tudok annyit játszani veled, mint régen. A gyerek ilyenkor úgy érzi, megértik (és szeretik) őt, felszabadul arra, hogy kimondja, ami a szívét nyomja, és ezzel a negatív érzések egy része már el is párolgott. Nagyon tudatosan figyeljünk arra, hogy a nagyobbik gyerekre rendszeresen találjunk külön időt, amikor csak rá figyelünk. Éreztessük vele, mennyire fontos nekünk. Jót szokott tenni az is, ha megbízzuk a kicsivel kapcsolatos különböző teendőkkel: hozza ide a pelenkát stb. A kistestvér érkezése semmiképpen ne essen egybe azzal, hogy a nagyot óvodába (vagy máshová) küldik. Ez számára egyértelműen azt jelenti, hogy már nem kell, a másik miatt elküldték. Minden nehézség ellenére, nincs nagyobb ajándék, amit egy szülő a gyerekének adhat, mint a testvér! Az új helyzetet idővel feldolgozza a család minden tagja, és kezdetét veszi az egész életet meghatározó tanulási folyamat: a másokkal való együttélés elsajátítása. Popovicsné Palojtay Márta Mese A kisfiú, aki festőművész akart lenni Élt egyszer egy kisfiú, Berci, akinek legnagyobb álma az volt, hogy ha felnő, híres festőművész váljon belőle. Naphosszat rajzolgatott ceruzával, zsírkrétával és hatalmas igyekezettel, de az egyenesek valahogy mindig görbék lettek, a körök tojás alakúak, a házacskák düledezők, a manók pedig kajlák. Egy hosszú, fárasztó nap végén, mikor már az egész szoba telis de teli volt összegyűrt papírokkal, amelyeken tündérek, manók, virágok színes foltjai tarkállottak, Berci sírva szaladt oda az édesanyjához. "Sose lesz belőlem igazi festő, mindig elromolnak a rajzaim, Anya!" - mondta nagy hüppögések közepette. Az anyukája nem szólt semmit, csak megsimogatta fiacskája buksi fejét, aztán kézen fogta, és átvitte a szomszédba, ahol Péter bácsi, a nagy szakállú, öreg festő lakott. A kisfiú ijedten nézett a bácsira, aki olyan volt, mint a Mikulás, csak nem volt piros ruhája, és az egyik összegyűrt rajzát, amit még mindig a kezében szorongatott, gyorsan a háta mögé dugta. "Megmutatod?" - kérdezte az öreg festő mosolyogva. "Nem!" - vágta rá Berci, majd hozzátette: "Csúnya. Nem is rendes kép." Péter bácsi összeráncolta bozontos szemöldökét, hümmögött egyetkettőt, aztán a nagy, faragott szekrényhez lépett, kihúzta az egyik recsegős fiókot, és kivett belőle egy régi, megsárgult lapot. Az asztalra tette, a kisfiú orra elé, aki ámultan nézte a megfakult, girbegurba vonalakkal teli papírt, melyről szakasztott olyan fura, kajla manócskák és bohócok mosolyogtak rá, mint amilyeneket szokott rajzolni. Voltak még düledező házak, elmosódott virágok is a képen, meg egy tojás alakú napocska, éppen olyan, mintha Berci festette volna. Az anyuka odalépett kisfiához és a fülébe súgta: "Ez a kedvencem Péter bácsi festményei közül!" Az öreg pedig huncut mosollyal kérdezte: "No mondd csak, fiacskám, ez egy csúnya kép?" Berci bizonytalanul ingatta a fejét. "Neeem" - mondta - "De hát te igazi festő vagy, nem?" - kérdezte hirtelen, Péter bácsira emelve nagy, barna gombszemeit. "Azt hiszem, igen" - mormogta az öreg, s lassan, elgondolkodva mesélni kezdett: "Mikor ezt a képet festettem, éppen akkorka voltam, mint te, kisember Órák hosszat kevergettem a színeket, maszatoltam, de amikor elkészültem vele, nem voltam elégedett: az egyenesek girbegurbák, a virágok kajlák, a manók és bohócok maflák lettek, azt gondoltam, ez a legcsúnyább kép a világon. Össze is akartam gyűrni, de az édesanyám azt mondta, neki nagyon tetszik, inkább adjam oda, el is tette ebbe a fiókba... Aztán mindenféle iskolákban megtanultam egyenes vonalat és szép, szabályos kört rajzolni, és mikor felnőttem, már olyanok voltak a tündérek, manók, emberek a festményeimen, mint a fényképeken. A képeimet mindenki megdicsérte, hogy milyen szépek, mondták, hogy milyen ügyes vagyok, de csak egyetlenegy képemért kaptam díjat, sőt, igazi festőknek járó igazi kitüntetést" "Melyikért?" - vágott közbe a kisfiú izgatottan. "Mindjárt megmutatom" - mondta Péter bácsi, majd átment a szomszéd szobába, és egy nagy, bekeretezett képpel tért vissza. Berci felpattant a székre, hogy mielőbb megpillantsa a hírneves festményt. "Ez az utolsó képem, mióta elkészült, nem vettem kézbe ecsetet" - motyogta az öreg festő, és a kisfiú felé fordította művét. Berci a döbbenettől szólni sem tudott: a képen roskatag házikókat, kajla manókat, girbegurba vonalakkal megrajzolt virágokat, bohócokat, és nagy, tojásdad napocskát látott. Tágra nyílt szemekkel nézett hol a festményre, hol Péter bácsira, hol az édesanyjára. "De hát De hát ez ugyanolyan!" - bökte ki végül. "Bizony, ugyanolyan éppen, mint kisfiú koromban, a kezdet kezdetén" - mondta széles mosollyal az öreg. Mikor a kisfiú és az édesanyja hazamentek, Berci gondosan kisimítgatta az összegyűrt rajzot. "Neked adom, Anya. Tedd el, jó?" - mondta félszegen, és átnyújtotta a képet, aztán bebújt az ágyába, de félálomban még azt dünnyögte: "Lehet, hogy én már most egy híres festő vagyok ugye, Anya?" Ilyen a mi életünkben is Isten akaratának megvalósulása. Kezdetben még alig ismerhető fel bennünk az Ő képmása - lassan alakul egyre hasonlóbbá Őhozzá. De még a látszólag nem sikerült életről is kiderülhet, hogy valójában Isten tökéletes "műalkotása". P. Kinga Szerkesztőbizottság: Majnek Antal (elnök) Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő) Bunda Szabolcs (szerkesztő) Riskó Marianna (rovatvezető) E számot szerkesztette: Popovicsné Palojtay Márta Tördelőszerkesztő: Popovics Pál Korrektor:: Gulácsy Éva Internetes változat: Bunda Szabolcs Postacím: Ukrajna 89600 Munkács, Mira u. 5. Emailcím: sajto@mrke.mk.uz.ua Webmester: webmester@munkacs-egyhazmegye.org