SZENTEK ÉLETE

Szent Ambrus püspök

Főként Szent Ambrus játszott közre abban, hogy a Római Birodalom hanyatlásakor hódító útra lépett a nyugati kereszténység. Ambrus az egyház és az állam különválásának bátor és fáradhatatlan hirdetője volt. 339-ben, Trierben született, ahol atyja birodalmi tisztviselő volt, majd Rómában lett ügyvéd, és szónokként vált híressé. Előmenetele gyors és ragyogó volt, harminc évesen a birodalmi főváros, Milánó prefektusa, azaz kormányzója lett. Erkölcsi érzéke és határozottsága következtében rendet is teremtett a városban.

Püspökké választásával és szentelésével új szakasz kezdődött életében. Komolyan és nagy lelkiismeretességgel kezdte tanulni a püspöki teendőket. Nem elégedett meg azzal, hogy jó gondnoka legyen az Egyháznak, hanem hozzáfogott, hogy életét a hivatalához alakítsa. Elsősorban nem teológus akart lenni, hanem hívei atyja és pásztora. Működését azzal kezdte, hogy a szegények és a püspökség javára lemondott örökségéről. Ambrus püspök napjait munkával, imádsággal és tanulással töltötte. Titkára megemlékezik böjtölő, szigorú életmódjáról a püspöki palotában, s arról, hogy bárki beléphetett hozzá bármely ügyben, bejelentés nélkül, valamint, hogy prédikációival a keresztény szeretet öntudatára akarta felrázni a gazdagokat, s az italba menekvés elől a szegényeket.

Ambrus jól tudott görögül is, és hamarosan szédületes tudásúvá olvasta magát az őt megelőző és kortárs egyházatyákból, leginkább Nagy Szent Vazul írásaiból. Rengeteget írt ő maga is, s műveivel a négy ún. "legnagyobb egyházatya" közé emelkedett. Számos művet írt a Szentírás értelmezéséről, az aszketizmusról és teológiai témákról, ám irodalmi munkásságának legnagyobb része az olvasásra szánt prédikációk.

Ambrus szerette a liturgiát, és azon fáradozott, hogy a nép énekléssel vegyen benne részt. Ezért ő maga is írt himnuszokat, és dallamot is adott hozzájuk a görög dallamkincsből.

Csodálták szónoki képességeit is, ő pedig meggyőző érvekkel támadta Arius híveit. Ambrus hajlíthatatlanul védte az Egyházat a tévtanítókkal szemben, még akkor is, amikor emiatt szembekerült a császári házzal. Nem véletlenül nevezték el Ambrust az "arianizmus pörölyének".

Mindazok, akik személyes kapcsolatba kerültek vele, megérezték vonzerejének hatását. Ő térítette vissza a jó útra Szent Ágostont is, akit 387-ben maga keresztelt meg.

Ágoston nyilván aligha hallgatta volna Ambrus főként szentírás-magyarázó prédikációit olyan buzgón, ha nem hallja ki belőlük a remekírót is, aki pl. kívülről tudta Vergilius Aeneis-ét, s még beszédeibe is belefonta annak stílus-párhuzamait.

Ambrus püspök nagyon finom választékossággal - úgy, ahogy még Szent Ágoston sem - tudott beszélni a Szűzanyáról: "Krisztus a Szűzben találta meg azt, amit magáévá akart tenni, s amit, mint mindenek Ura, magára akart ölteni: a szüzességet. A test, amely egy férfiban és egy asszonyban kiűzetett a Paradicsomból, a Szűz által ismét összekapcsoltatott Istennel."

Ambrus lelkének mélységei leginkább imádságaiban mutatkoztak meg. A hit titkai az imádságban tárultak föl számára.

A szent püspök 397. április 4-én, nagyszombaton hajnalban halt meg Milánóban. Püspöki templomában ravatalozták föl, és éjszaka a katekumeneket (hittanulókat) holtteste jelenlétében keresztelték meg. Sokan közülük - mondja a legenda - ragyogó csillagot láttak a ravatal fölött. Mások úgy látták, hogy a püspöki székben ül, és megáldja a népet.

Művészeti ábrázolásain ostort tart a kezében, gyakran háromágú korbácsot, amely a Szentháromság dogmájára utal, máskor méhkas és rajzó méhek között látható, aminek az lehet az oka, hogy gyermekkorában a legenda szerint méhraj telepedett az arcára, anélkül, hogy szúrás érte volna, ami előre vetítette jövőbeli ékesszólását.

Istenünk, ki Szent Ambrus püspököt a katolikus hit tanítójává és az apostoli bátorság példaképévé tetted, kérünk, támassz ma is szíved szerint való férfiakat, hogy azok bátran és bölcsen kormányozzák Egyházadat!

Összeállította:
Riskó Mariann

TANÚSÁGTÉTEL

Hogyan talált rám az Isten és kezdett el egy új teremtést

Heidi Lysdal tanúságtétele

...milyen érzés az egyedüllét: lehetsz barátokkal vagy családtagokkal, mégis...

Talán tudjátok, az egyedüllét: lehetsz barátokkal vagy családtagokkal, mégis az az érzésed, hogy többé sehova nem tartozol. Éppen így éreztem, és talán mindig is ez volt az érzésem. Állandóan próbáltam megtalálni azt a valamit vagy valakit, ami vagy aki betölti ezt az ürességet a szívemben, a lelkemben, az elmémben, de soha nem találtam semmiben és senkiben, miközben a fájdalom egyre nőtt és betegséggé alakult az egész lényemben. Végül teljesen beteg és kiábrándult lettem. Már nem volt valóságos az én világom: nem értettem magamat, a körülöttem lévő embereket, és a látszólagos világot sem.

Minden eltűnt, és sötétségben, fájdalomban és magányban hagyott engem. Nem tudtam, hogy ezután hogyan tovább. És itt talált rám a mi nagyszerű Istenünk az ő mindent megemésztő szeretetével.

Egész életemben szeretetért és elfogadásért küzdöttem.

Egész életemben azért küzdöttem, hogy érezzem a szeretetet és elfogadást. Azért, hogy legalább egy kicsit érezzem, hogy szeretve vagyok, szinte mindent megtettem, de soha nem jártam sikerrel, akármennyire is akartam... lehetetlen volt számomra, hogy bármi ehhez hasonlót megtapasztaljak. Minden próbálkozás megsebzettséggel, magamra hagyottsággal és a kihasználtság érzésével végződött, éppen azért, mert én magam használtam ki saját magam, és ezáltal elveszítettem nemcsak a másik személyt, de saját magamat is.

...éreztem, hogy valaki igazán szeret, van hova tartoznom...

Akkor megérintett az Isten szeretete, és egy szívdobbanás múlva már éreztem, hogy valaki igazán szeret, és hogy van hova tartoznom... mintha most már otthon lennék, és mindent egyszerre megkaptam, amiért annyit küzdöttem. És mindez ingyen az enyém lett. Az egyetlen, amit felajánlhatok ezért, az Igenem. Az, hogy hagyom, hogy szeressen engem, beengedem a szívembe, és elfogadom, hogy gyengédségével és könyörületével vegyen körül. Ezt tettem, és elképesztő volt megérezni ilyen erős szeretetet. Ez azonnal megváltoztatta az életem... de a teljes megváltozáshoz egy kis időre volt szükség... Másfél év múlva kezdték csak észrevenni az emberek a változást, bár minden nappal erősebb lettem az Úrban. Szívem, elmém, és minden régi szokásom megváltozott. Mindez miért lehet érdekes a számotokra? Vajon van bármi közös bennünk? Vajon az én történetem hasonlít egy kicsit a tietekre?

Drog- és alkoholfüggő voltam...

Akár az is lehet. Drog- és alkoholfüggő voltam, és többek között ettől is megszabadított az Isten tíz évvel ezelőtt. A drognak mindenféle fajtája, alkohol, szex, lopás, másoknak ártás, barátnőim barátainak elcsábítása és hazudozás - csak néhány azok közül a dolgok közül, amikkel próbáltam betölteni a bennem lévő ürességet és magányt.

... már nem gondoltam, hogy létezik számomra másik élet...

Először nem is volt jóleső érzés ilyennek lenni, de így találtam néhány barátot és egy menedékhelyet, ahova tartozónak hihettem magam; aztán mindez az életem részévé vált, és többé már nem gondoltam arra, hogy számomra létezik egy másik élet is. Így alakult az életem, és azt gondoltam, ez mindig így is marad. És tényleg így éltem egészen addig, amíg a drog az őrületbe kergetett. Van egy mondás, hogy az Isten mindenkit és mindent fel tud használni - és ez így igaz!

Ahhoz, hogy engem elérjen, Isten egy kisbabát, egy barátot, egy ember problémáját, és persze Önmagát használta fel. A kisbabát arra használta, hogy elterelje a figyelmem magamról és a drogról, és az ő szükségleteire figyeljek... Mi mindannyian a droggal és az alkohollal voltunk elfoglalva, és ezt a kisgyereket egyszerűen magára hagytuk - sírva, pisis pelenkában -, egyikünk sem figyelt rá. És engem hirtelen valami hozzá vonzott, és attól kezdve olykor nemet mondtam a drogra, hogy vele játszhassak, és mellette maradtam, mikor a többiek elmentek szórakozni.

Isten megmutatta nekem, hogy én is érek valamit... hogy többre is érdemes vagyok.

A barát esete egy hosszú történet, de röviden arról van szó, hogy éppen mielőtt ő túladagolásban meghalt, rajta keresztül Isten megmutatta nekem, hogy én is érek valamit... hogy drogok nélkül is élhetném az életem, és hogy többre is érdemes vagyok, minthogy csak szexre használjanak, és hogy ebben a hideggé vált világban mégis van valaki, aki törődik velem - és elkezdtem hinni benne és magamban. Ami az említett problémát illeti, az tulajdonképpen egy nagyon komoly eset: mindannyian együtt ültünk és iszogattunk, drogoztunk, ahogy szoktunk, és mindenki egy emberen gúnyolódott. Én is épp azon voltam, hogy odaszóljak neki valamit, azért, hogy vagány és megbecsült legyek a társaságban, de ahogy felé fordítottam a fejem, egy hang, Isten hangja, azt súgta nekem: Ismered te ezt az embert? Ki ő? Mit érez, vagy mihez fog az vezetni, ha te is ráteszel a gúnyolódásra egy lapáttal? Ezt figyelmeztetésnek vettem, és jelzésnek, hogy ennek az embernek az én szavam lenne az utolsó csepp a pohárban - így aztán nem szóltam semmit, és megtanultam, hogy óvatosan kell bánni a szavaimmal.

Az Isten soha nem hagyott magamra - most is itt van.

És az Isten: az elején már említettem, mennyire nagyszerű az Ő szeretete. Soha nem hagyott magamra, és nem hagyott el. Most is itt van, és szeret, tanítgat engem, engedi, hogy növekedjek benne, és megtaláljam az utamat Ővele. Neki köszönhetem mindazt a jót, ami én lehetek.

Heidi Lysdal

HÁZUNK TÁJA

Évkezdő lelkigyakorlat hálójában

Pedagógus Munkacsoportja lelkigyakorlatos hétvégén vehetett részt Bustyaházán.

A kora délutáni indulás után estére érkeztünk meg a célállomásunkhoz, ahol jó volt tapasztalni, hogy milyen szívélyesen fogadtak vendéglátóink.

Az elszállásolást és kicsomagolást követően megismerkedhettünk Butsy Lajos atyával, a lelkigyakorlat vezetőjével és a három nap programjával.

Vacsora után mindjárt filmvetítés következett. A Kóristák című filmet néztük meg, amely egy nevelőtanárról szólt, aki nehezen kezelhető gyerekeket próbált megszelídíteni és egymást tisztelő közösségé formálni. Természetesen munkája során sok nehézségbe ütközik, de emberségének és a gyerekek iránti őszinte szeretetének köszönhetően sikerül kivívnia diákjai tiszteletét. A film üzenete szorosan összefüggött a lelkigyakorlat témájával, s érdekfeszítő beszélgetésre nyújtott alkalmat.

A szombat reggel szentmisével kezdődött. Utána Lajos atya tartotta meg előadását Konfliktuskezelés az osztályban és tantestületben címmel. Többek között szó esett itt arról, hogy mi az, ami egy közösségen belül a konfliktusok kiváltó oka lehet, és hogyan lehet megoldást keresni a problémákra. Vagyis egy igazi közösség akkor tud eredményt felmutatni, ha tisztel és elfogad másokat, a tényeket elválasztja az érzésektől, nem személyeskedik és együtt tud örülni másokkal.

Ebéd után ismét őszinte beszélgetések hangzottak el arról, ki hogyan érzi magát a munkahelyi kollektívában, milyen a viszony a vezetők és kollégák között, befolyásolja-e a munkahelyi helyzet a családi életet. Vacsora után Szabó Éva magyartanárnő osztotta meg velünk a kooperatív tanítás módszereit, amelyet mindannyian nagyon élveztünk. Csoportokra osztva mi magunk is a gyerekek bőrébe bújhattunk és megtapasztalhattuk, hogy az effajta tanítási mód valóban kölcsönös együttműködésre és felelősségvállalásra készteti a tanulókat.

Vasárnap reggel a hétvége összegzéseként közös beszélgetésre került sor, ahol mindenki elmondhatta, hogy lelkiekben megújhodva, élményekkel gazdagodva tér haza. A találkozó zárásaként szentmisén vettünk részt, amelyet Szulincsák Sándor atya celebrált.

Zárszóként szeretnék köszönetet mondani azoknak a lelkes szervezőknek, akik minden egyes alkalommal gondoskodnak az érdekes és színvonalas előadásokról és odafigyelnek arra, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Isten áldása kísérje további munkájukat is, hogy sok szép hétvégét élhessünk meg egy igazi szerető közösségben.

Egy elégedett résztvevő

HÁZUNK TÁJA

Aki Istent szereti, mindig számíthat az ő segítségére

Lelkinap Aknaszlatinán - az élet védelmében

Március 12. Már hetekkel ezelőtt mindannyian izgatottan vártuk ezt a napot, rólam nem is beszélve, hisz most volt életem első előadása.

Mikor megtudtam, hogy Rácz István atya olyan témából írta annak idején diplomamunkáját, mely szívemhez oly közel van - mert van-e fontosabb egy óvodavezető számára, mint a GYERMEKÉLET -, kértem István atyát: "vágjunk bele!".

Megbeszéltük, hogy ő vállalja ennek a kényes témának az egyházi, lelki részét, én pedig a statisztikát, vagyis közösen beszélünk arról a tényről, hogy a magzat a fogantatástól kezdve már emberi lény.

Sok anyagot, rövid kis videófilmeket szedtünk össze. Minden ismerősünk drukkolt nekünk.

Délután 4 órakor kezdődött az első előadás, melyet Butsy Lajos atya, plébánosunk tartott. A családi konfliktusokról beszélt, vagyis annak megoldásairól illetve megelőzéséről.

Az előadás végén beosztottuk a kiscsoportokat, hogy már a kávészünetben elkezdődhessen a beszélgetés.

Egy 42 tagú kisközösség gyűlt össze: a Szent Anna óvoda dolgozói, a helyi Bolyai János középiskola pedagógusai, és intézményünkbe járó gyermekek szülei. Meglepetésünkre több férfit is érdekelt, mi is történik ezen a délutánon.

Kávészünet után megkezdtük a második előadást. Az elején elhangzott, mi a helyzet a világban, vagyis melyik országban a terhesség hányadik hetétől védi a törvény a megfogant gyermek életét. Kiemeltük, hogy a Jóisten a nőt anyaságra teremtette, és a természet is erről tanúskodik. Majd rövid videófilmet mutattunk be, ahol egy elefánt születését mutatják: közben kiderül, hogy a kiselefánt halva született, s az elefántanyuka milyen izgatott, milyen óvatosan járja körül, ormányát gyermeke ormányába tekerve, hogy az oxigénhez jusson, s végül talpra is állítja kicsinyét. A második film egy abortuszt mutat be; drámai, de tényszerű volt a vége, mikor a "doktor" végzett a munkával, és a gyermeket szalvétába tekerve a kukába dobták.

A két kisfilm után Rácz István atya az egyház szemszögéből világított rá a témára. Elmondta, hogy az abortuszt az egyház olyan súlyos bűnnek tekinti, hogy régebben csak a püspök oldozhatta fel alóla az elkövetőit. Arról is beszélt: ha megfogant egy házasságon kívüli gyermek, a férfi álljon a nő mellett, és ha házasságot esetleg nem is tud felkínálni, fogadja el a gyermeket, és támogassa az anyát. A nő szükség esetén forduljon segítségért plébánosához. Előadás után következett a kiscsoportos megbeszélés. Arról beszélgettünk, ki hogyan látja, mi okozhatja, hogy valaki az abortusz mellett dönt, és hogyan lehetne ezeket megelőzni, pl. a párok közötti nagyobb bizalommal. Egyetértettünk abban is: ha elfogadjuk a nehézségeket Isten kezéből, mindig számíthatunk az ő segítségére is. Közben az atyák gyóntattak, illetve lelkibeszélgetésre várták a jelenlévőket.

Közös vacsorával ért véget ez a gyönyörű nap, ahol a hagyományos gombás töltött káposztával és egy kis háziborral kínáltuk a társaságot. Késő estére járt, és még senkinek nem volt kedve hazamenni.

És ha ezzel a nappal egy gyermek életét is sikerül megmenteni, azt mondom: MEGÉRTE.

P. Éva
Aknaszlatina

ÉRDEKESSÉGEK

25 órás Wass Albert felolvasómaraton Munkácson

2010. február 26-án és 27-én a munkácsi Zrínyi Ilona cserkészcsapat közel 26 órás felolvasómaratont tartott Wass Albert műveiből. A cserkészcsapat tagjain kívül más gyerekek, diákok, tanárok és papok is részt vettek a felolvasásban. A résztvevő fiatalok nagy része ez alkalommal olvasott először Wass Alberttől, s valamennyien nagyon lelkesen keresgéltek a könyvtárban a Wass-könyvek után, tudtuk meg Popovics Pál cserkészparancsnoktól. Ezen a téren is elérte célját a kezdeményezők csapata.

A felolvasáson Wass Albert műveinek kb. 90 részlete hangzott el, a felolvasáson 60 ember vett részt, zömük 10-25 év közötti fiatal volt. Voltak, akik csak a hallgatóság sorait gyarapították. Ungvárról és Aknaszlatináról is jöttek. Az eredetileg 25 órásra tervezett felolvasás majdnem 26 órásra és folyamatosra sikerült, vagyis szünet nélkül váltották egymást az emberek. Mindenki a saját kedvencét olvasta fel. Az eseményt az interneten élőben is lehetett követni. Az online közvetítés rögtönzött volt - mondta Popovics Pál -, csak a kezdésre lett kész a kapcsolat, ennek ellenére folyamatosan kapcsolódtak be sok országból a felolvasásba.

Ebben két hírportál, a gondola.hu és az erdely.ma is a segítségére volt a szervezőknek, ahonnan sok százan linkeltek a közvetítésre. Popovics Pál szerint jót tett az akció a nyomtatott könyv újrafelfedezésének is, hiszen ő tanárként is azt tapasztalja, hogy a felnövekvő generáció egyre kevesebbet, vagy szinte egyáltalán nem olvas. "A diákokkal való beszélgetésekből kiderül, hogy fiatalok számára alapműnek számító regényekről nem is hallottak" - mondta.

Noha a tervezett 25 órát majdnem egy egész órával haladták meg, még így is lett volna felolvasnivaló. "A jövőben is biztosan megszervezzük - szólt Popovics Pál a legközelebbi felolvasómaraton terveiről. - Sikerült felkelteni az érdeklődést Wass Albert művei iránt, és ezzel talán pótoltuk azt, ami az iskolai tananyagból kimaradt. Az író műveit olvasva pedig hitet és erőt adhatunk egymásnak ahhoz, hogy ebben a feje tetejére állított világban - akár az árral szemben is haladva - megmaradjunk embernek, és megmaradjunk magyarnak."

Forrás: olvasoterem.wordpress.com

CSALÁD, NEVELÉS

Jézus nevelési "kudarcai"

Talán nincs is fontosabb földi célunk ebben az életben, mint hogy sikeres szülők legyünk, azaz, hogy gyerekeinknek sikeresen át tudjuk adni a számunkra fontos értékeket. Szeretnénk, hogy megfogadják tanácsainkat, hogy boldogok legyenek - ezt pedig úgy látjuk biztosítva, ha "jól meg tudjuk nevelni" őket. Igen fájdalmas egy szülő számára azt látni, ha ez nem sikerül. Vajon végleg kudarcot vallott a nevelése, vagy csak később érik be a gyümölcse? Nézzük meg, hogyan történt ez Jézussal!

Biztosan állíthatjuk, hogy nem volt ember, aki jobban szeretett, jobb nevelő, bölcsebb és tökéletesebb ember lett volna Jézusnál. Tanítványainak nevelésébe "mindent beleadott". Igazán jó példát adott nekik. Földi élete során mégis úgy tűnt, kudarcot vallott velük.

Bár folyamatosan velük van és tanítja őket, számtalanszor úgy tűnik, hogy tanítványainak "az egyik fülükön be, a másikon ki". Beszél hozzájuk példabeszédekben, hogy könnyebben megértsék a tanítást, megmagyarázza saját szavait, válaszol a kérdéseikre, mégis, nagyon sokszor értetlenek. "Még mindig nem értitek Ti sem?" - fakad ki rájuk Jézus Máté evangéliumában (15,16) és máshol is.

Éveken át tanítja őket szeretetre és alázatra, beszél arról, mennyire más a mennyek országa a földi hatalomhoz képest.

Ám úgy tűnik, hiába. Mikor már szenvedésére készül, a Jeruzsálembe való induláskor, miután haláláról és feltámadásáról beszél nekik, a tanítványok jól összevesznek azon, hogy ki ül majd Jézus jobbján és balján. Ráadásul a "legjobbak" közül kettő, Zebedeus fiai, Jakab és János kezdik, akiket felvitt a Tábor hegyére és számos csodájának tanújává tett. Akkor szépen elmagyarázza nekik (gyaníthatóan nem először), hogy a mennyek országa nem a pozíciókról és a hatalomról szól, és aki nagyobb akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája.

De úgy látszik, ez sem hagy bennük mély nyomot egyelőre - nemsokára, az utolsó vacsora közepén, a legszentebb pillanat, az Oltáriszentség alapítása után közvetlenül, "versengés támadt közöttük, hogy melyikük nagyobb" (Lk 22,24). Három év tanítás után, a búcsúvacsorán, ezzel foglalkoznak a tanítványok! Micsoda kudarc! Jézus pedig ahelyett, hogy ledorongolná őket vagy kiakadna rájuk, türelmesen elkezdi nekik (ki tudja, hányadszor) az alázatosságról szóló tanítást.

Magunkra ismerhetünk itt akár szülőként - hányszor kell gyerekeinket megtanítanunk egy-egy dologra, mire végre megragad bennük! -, akár tanítványokként is: bár ismerjük a tanítást, mégis, számtalanszor az ellenkezőjét tesszük.

Bár Jézus nyilván sokat szenvedett "gyermekei" értetlenségétől és keményfejűségétől már nyilvános működése idején is, a legnagyobb kudarcot passiója idején élte meg. Először is itt van Júdás. Három éven át elhalmozta szeretetével, ő is hallotta minden tanítását, látta a csodákat - aztán eladja harminc ezüstért. Sok "jó" családban megesik, hogy az egyik gyerek valahogy "félresikerül", szülei minden igyekezete ellenére.

A Szentlélek eljövetele kell ahhoz, hogy az értetlenkedő, gyenge, veszekedős csapatból az apostolok közössége és az egyház szilárd alapja váljon. De a többi tanítvány se remekel. Pedig Jézus felkészítette őket mindenre: jó néhány alkalommal megjövendölte nekik szenvedését, mint ahogy a feltámadást is. De mi történik, amikor már "élesben" megy a dolog? Az első fenyegetésre szétszaladnak, és magára hagyják Mesterüket. Péter, az apostolok feje, akit Jézus kősziklának nevezett és megígérte neki a mennyek országának kulcsait, egy egyszerű szolgálólány kérdésére úgy megijed, hogy még azt is letagadja, hogy valaha ismerte mesterét. (Néhány órával azután, hogy fogadkozott: az életét is odaadná Jézusért.) Azt hiszem, tanítványai viselkedése is okozott akkora fájdalmat Jézusnak, mint a korbácsütések! Egyedül hal meg, választott családjától elhagyatva, egyetlen tanítványa kíséri csak el (akinek némi védettséget biztosított, hogy rokona volt a főpapnak).

De még a föltámadás sem hozza meg a dicsőséget a nevelés terén. Először is, alig akarják elhinni. Jó néhányszor bizonygatnia kell Jézusnak, amit pedig előre megmondott, hogy feltámad és él. Eszik előttük, többször megjelenik, beszél velük, Tamásnak hagyja, hogy megérintse sebeit. Még a mennybemenetel napjáról is azt írja Máté, hogy "néhányan még kételkedtek".

Az egyik értetlen még azt is megkérdezi Jézustól, hogy mostanában állítja-e helyre Izrael országát. Ilyen állapotban hagyja ott őket Jézus - és mégis, valahol mélyen bízik bennük.

A Szentlélek eljövetele kell ahhoz, hogy az értetlenkedő, gyenge, veszekedős csapatból az apostolok közössége és az egyház szilárd alapja váljon. A tanítványok végül is meghozták a gyümölcsöt, de Jézus földi életében még nem láthatta ezt. Velünk is megeshet, hogy a nevelésünk csak később érik be gyermekeinkben - bár a mi esetünkben hibáink, bűneink is sokszor okozzák a nevelés kudarcát.

Kérjük a Szentlelket a magunk és gyermekeink számára is, hogy Ő, aki az apostolokban valóra váltotta Jézus tanítását, megerősítsen és megszenteljen, "átlelkesítsen" minket is, hogy isteni szempontból nézve is sikeres legyen a nevelésünk és a gyerekeink élete!

Popovicsné Palojtay Márta

MESE

A büszke tölgyfa

Volt egyszer a Köröskörül erdőben egy sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn. A madarak vágyakozva nézték erős ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.

- Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. Hess, hess! Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyén, és ha olykor egy-egy tudatlan kis jövevény mégis próbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. Őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:

- Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot! A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem lepotyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Annak a duruzsolását hallgatta reggeltől estig. Lassan mindenki elkerülte. Már az őz sem mert a kérgéhez törleszkedni. Igazán mondom, egyszer a saját szememmel láttam mellette kibújni egy gombát a földből, de amint észrevette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt, és elgyalogolt máshová. Képzeljétek!... már az árnyéka sem kellett senkinek! Egy darabig így is megvolt a tölgyfa. Hanem idővel az évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és - tetszett vagy nem tetszett! - belebújt a kukac. Hosszú éjszakákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa hasogató fájdalmakra ébredt.

Tavasz volt akkoriban. Minden fa boldogan érezte magában az új nedvek keringését, csak a tölgyfa állt rosszkedvűen, magányosan, szárazon. A féreg egyre jobban gyötörte.

- Ó, jaj nekem - sóhajtotta -, elpusztulok! Keserves nyögését meghallotta a közelben tanyázó mókusasszonyka. Tüstént abbahagyta fiacskái mosdatását. - Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? - kérdezte sajnálkozva. - Mindjárt idehívom Harkály doktort! - Nem kell! Nem kell! - hadonászott a fa. - Biztosan bosszút állna rajtam, és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odúmba. - Ugyan, mit képzelsz? - csóválta a fejét a mókus, és azért is elfutott a harkályért.

Harkály doktor tüstént ott termett. Még pici, piros sapkáját sem vette le a fejéről. Nem sokat törődött a tölgyfa nyögésével. Végigkúszott rajta, körbekopogtatta, azután egy helyen megállt, és erős csőrét mélyen a kérgébe ütötte. - Megvagy, mihaszna férge!

Ügyesen kiemelte, és - volt nincs! - már el is tüntette éhes kis begyében. A tölgyfa felsóhajtott:

- Jobban vagyok!

Körös-körül őzek, mókusok leskelődtek, madarak figyelték, hogy mi lesz. Mindenki örült, amikor a doktor bekapta a kukacot. A tölgyfa pedig csodálkozva kérdezte: - Miért segítettél rajtam? Hiszen énrám mindenki haragszik!

Erre a körülállók kacagni kezdtek, és a harangvirágok összekoccantották fejecskéjüket.

- Ó, te tölgyfa!... Senki sem haragszik rád, hanem te haragudtál az egész világra!

Harkály doktor hozzátette:

- Beteg voltál, de most már meggyógyulsz. Orvosságot is rendeltem: sok vidámságra, madárdalra van szükséged.

- Meglesz! Meglesz! - kiáltották az állatok, és mindjárt körültáncolták. A tölgyfa nagyon sokáig nem tudott szólni, csak állt közöttük, szégyenkezve. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és kitárta ág-karjait a madarak felé:

- Gyertek ide, hozzám!

Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mintha mi sem történt volna.

Fésűs Éva

Szerkesztőbizottság:

Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)

Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál

Internetes változat:
Bunda Szabolcs

Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.


E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com

ELÉRHETŐSÉGEINK:




Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.



Telefon: (+380)31-31-31-921




E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com



Webmester:
info[@]ujhajtas.net.ua

E-MAIL NEKÜNK