Szent Pál apostol

I. rész

Korai éveit nem ismerjük. Egyetlen dátumot sem lehet pontosan meghatározni. A kilikiai Tarzus városában (Kis-Ázsia, ma Törökország), akkori világvárosban, a Nagy Sándor alapította kereskedelmi és kulturális központban született, az ott diaszpórában élő zsidócsaládban. (Mintegy ötmillió zsidó élt akkoriban Palesztinán kívül.) Jellemző a diaszpóra-zsidóságra és Pál családjára is a zsidó hagyományokhoz való ragaszkodás. A család Benjamin törzsének tagja volt, így Pált tulajdonképpen Saulnak hívták, mint a Benjamin törzséből való első királyt, de mert apjától városi és római polgárjogot is örökölt, már születésekor megkapta a római Pál (Paulus) nevet is.

A fiatal Pál kézműves apja műhelyében kitanulta a sátorkészítés mesterséget, majd Jeruzsálembe kerülve Gamáliel rabbi hallgatójaként a farizeusok szigorú irányzatához tartozó rabbinisztikus képzésben részesült. Itt került össze a későbbi Barnabás apostollal is. Pál folyékonyan beszélt görögül, és tisztában volt a hellenisztikus gondolatvilággal és filozófiával, gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. Később az apostolok és tanítványok közül kiemelkedett műveltségével.

Pál maga mondta, hogy földi életében nem látta Jézust. István vértanú halálakor lépett be a történelembe: annak hóhérai ruháit őrizve. Majd fegyveres kísérőkkel ment át a keresztények házain. Akik csak tehették, szétrebbentek és Damaszkuszba menekülve ott hoztak létre új, életerős gyülekezetet. Saul-Pál a jeruzsálemi főpap felhatalmazását kérte, hogy Damaszkuszban kutassa fel a Jézus tanítványaihoz csatlakozott zsidó közösség tagjait. A damaszkuszi úton történteket saját szavai nyomán ismerjük az Apostolok Cselekedeteiből (22,6-11).

Teológusok vitatják, hogy a "damaszkuszi úton" Jézus maga jött-e el érte, a kicsiny, vézna emberért, vagy látomás volt-e ama vakító fény mögött, aki hozzá szólt héberül: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?" - A Tett Emberének ez volt Jézushoz intézett első szava: "Uram, mit akarsz, hogy (Érted) cselekedjek?" Teljesen az övé lett a pillanat töredéke alatt. Így "térnek meg" a szentek közül a legnagyobbak, s így kellene megtérnünk mindannyiunknak. Szomorú kérdés, meg tudnánk-e tenni, még ha maga Krisztus jönne el értünk is? Saul viszont nem vonakodott, Jézus Krisztus követőjévé vált. Ezt nevezzük "pálfordulásnak". Mivel fennmaradt, hogy a nagy élmény Damaszkusz déli kapuja előtt történt, környékét ma is úgy hívják: "Pál kapuja".

Megtérése (34 körül) megadta élete értelmét. Jeruzsálemben jelentkezett az apostoloknál. Péter és Jakab apostolok Ananiás püspök jelentéséből, akit Jézus küldött a megvakult Pálhoz, már tudtak fordulásáról. Kikérdezték alaposan és megengedték, hogy Barnabással együtt térítsen a zsinagógákban. De hajdani üldöző szerepe nagyon is ismert volt, a végén a jeruzsálemi keresztények nem kértek abból, hogy miatta érje őket ismét üldözés. Az apostoli döntés értelmében távoznia kellett a városból.

Mielőtt távozott volna, felment a Templomba imádkozni. Ott érte az elragadtatás, a damaszkuszinál is nagyobb élmény. Mindaz, amit később hirdetett, nem volna érthető a látomása nélkül. Az őt megszólító Krisztusnak Pál megvallotta, hogy eddig a keresztényeket fogságba vetette, és a zsinagógákban megostoroztatta, a Megváltó azonban a pogányok közé küldte... Pál nemcsak teológus és egyházszervező, hanem minden korok legnagyobb misztikusa is, aki ettől kezdve együtt élt Istennel, és élete fordulóin ugyanilyen kegyelmekben részsült.

Megtérésének Pál névcserével adott nyomatékot. Ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta. A névcsere jelképes értelmű. Az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latin paulus "kicsinyt" jelent, és az amúgy is aprócska Pál, aki "saulként" a legnagyobb volt az üldözők között, az apostolok sorában a legkisebbnek mondta magát.

Bizonyos időt töltött igehirdetőként és talán remeteként valahol a szíriai sivatagban, térített Szíriában és szülőföldjén, Kilikiában, apostoli tevékenységet fejtett ki Cipruson és Kis-Ázsiában. Szent Pál a tizenharmadik apostol, a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. Mindenkinek mindene lett - így fogalmazta meg egyszer később az igehirdetés máig érvényes programját (1Kor 9,20-23).

Riskó Mariann

(következő számunkban folytatjuk)

A Lélek gyógyító ereje

Interjú Horváth Bélával

Az indiai Keralából származó Margaritha Valappila nővér szinte már rendszeresen ellátogat Kárpátaljára, hogy lelkigyakorlatot tartson és többek között a Szentlélek ajándékaira hívja fel a résztvevők figyelmét. Ezeken a lelkigyakorlatokon nem egyszer történtek csodás gyógyulások, szabadulások. A meggyógyultak egyike Horváth Béla, egy roma férfi, aki súlyos és halálos betegségéből gyógyult meg csodás módon. Az ő történetét olvashatják az alábbiakban.

- Szegény családban születtem egy Homok nevű községben, az ungvári járásban. Hét testvér között nevelkedtem. Egyedül apám dolgozott a családban - fűtő volt Ungváron. Nehéz gyerekkorom volt, a többi cigánygyerekhez hasonlóan. Nem tudtam, mi a jó és mi a rossz, a megélhetés volt az egyetlen dolog, amit fontosnak tartottunk. Miután elvégeztem a homoki magyar tannyelvű általános iskolát, tizennégy éves koromban elmentem dolgozni rakodómunkásként az ungvári cipőgyárba. Közben esti iskolába jártam. Tizennyolc éves koromban - mint minden fiút - behívtak a seregbe. Szibériában szolgáltam. Szívesen emlékszem vissza erre a két évre. Egyedül én voltam cigány a században, a többiek szerettek, tiszteltek. A szolgálat után itthon kitanultam a telefonszerelői szakmát. Télen telefonszerelőként dolgoztam, nyáron viszont Kazahsztánba és Oroszországba utaztunk cigány társaimmal vályogot vetni.

- Hogyan alakult a családi élete?
- Már katonaság előtt megnősültem, fiatalon, tizenhét éves koromban, mint ahogy ez a cigányoknál szokás. Egy tizennégy éves lányt, Papp Máriát vettem feleségül. Amikor a seregbe mentem már volt egy kisfiam. Katonaság után még két kislányom született. Most már mindhárman felnőttek, családjuk van. Nemrég pedig megszületett a tizedik unokám.

- Mikor tudta meg, hogy súlyosan beteg?
- Nagyravágyó voltam, jó módban akartam felnevelni gyermekeimet, szerettem volna mindazt megadni nekik, amit én gyerekkoromban nem kaphattam meg. Így sokat dolgoztam, többnyire Magyarországon vállaltam munkát építkezéseken. Egyszer, amikor hazajöttem a külföldi munkámból, mivel nem éreztem jól magam, elmentem orvoshoz. Ekkor derült ki, hogy rosszindulatú nyirokcsomó daganatom van. Egy év alatt két sugárterápiás és hat kemoterápiás kezelésen vettem részt. De a kezelések után az orvosok azt mondták nincs remény, mivel a betegség már a májamat is megtámadta. Csupán néhány hónapom maradt az életemből.

- Hogyan élte meg ezt az időszakot?
- Nem értettem, hogy miért pont velem történt ez meg, hisz a családom, gyerekeim miatt sokat dolgoztam, becsületes voltam és nem voltak káros szenvedélyeim. Nagyon fájt, hogy mindent fel kell adni, pedig még annyi tervem volt az életben...

Egyfolytában azon gondolkodtam, hogy mit kellene a gyerekeimre, az unokáimra hagynom, hogy még sokáig emlékezzenek rám. Mindenre gondoltam, egyedül Istenre nem.

Bérmálkozás, 2008. április 20.

- Hogyan jutott el Margaritha nővér lelkigyakorlatára?
- Egy hitoktatónő, Pápai Mária meglátogatott, akit korábban nem is ismertem. Ő kérte, hogy menjek el egy lelkigyakorlatra, amit egy indiai nővér fog tartani. Nekem nem volt hozzá kedvem, mivel már olyan gyenge voltam, hogy többnyire csak ágyban feküdtem. De a feleségem nagyon szerette volna, hogy meggyógyuljak, remélte, hogy Isten meggyógyít a lelkigyakorlaton. Kért, hogy menjünk el. Az ő kedvéért belementem. Háromnapos lelkigyakorlat volt, de már az első napon hazamentünk, még mielőtt a programok véget értek volna, mert nagyon gyenge voltam és úgy éreztem nem nekem való ez az egész. Másnap a feleségem ismét unszolni kezdett, hogy menjünk vissza. Visszamentünk. Elkezdett bennem éledezni valami érdeklődés Isten iránt. Megérintett, amikor Margaritha nővéren és az embereken láttam, mennyire szeretik az Istent. Harmadik napon, az előadás alatt melegség árasztott el, elkezdtem sírni, magam sem tudtam miért. Nem bírtam abbahagyni a sírást szinte egész nap. Estefelé Margaritha nővér felkérte azokat, akik valamit éreztek magukban, menjenek oda hozzá, hogy hálát adhassanak Istennek. Én leghátul ültem, nem mertem odamenni, bár sok mindent éreztem aznap. Miután többen jelentkeztek és hálát adtak Istennek, a nővér azt mondta: "és a hátsó sorból senki nem szeretne idejönni hozzám?" Ekkor előrementem a nővérhez. Közösen hálát adtunk, bár én csak az érzéseimmel foglalkoztam még, nem Istennel.

- Mikor lett nyilvánvaló, hogy teljesen meggyógyult?
- A lelkigyakorlat után kezdtem magam jobban érezni. Amikor elmentem kivizsgálásra, az orvos a röntgenfelvételemet tágra nyílt szemmel bámulta, és megkérdezte, mit szedek. Ugyanis a felvételen világosan látszott, hogy a daganatos elváltozások jóval kisebbek lettek, mint azelőtt. Én sem tudtam erre magyarázatot adni. A rendszeres heti vizsgálatok egyre jobb eredményt mutattak, amíg egy napon kiderült, hogy a daganatos betegségemnek nyoma veszett. Több orvos akart velem találkozni a kórházban, hogy szemügyre vegyen, nem hittek a szemüknek.

- És hogyan alakult kapcsolata az Istennel?
- Gyógyulásom folyamatos volt, nem pedig gyors és látványos, még a lelkigyakorlat után is egy ideig abban a tudatban éltem, hogy halálos beteg vagyok, ezért a megtérésemre is később került sor. A feleségem már a lelkigyakorlat után mondta, hogy Istent kell szolgálnom, mivel látta, hogy javult az állapotom. De én nem tudtam, hogyan és melyik vallásban találom meg ezt a szolgálatot. Később egyik unokánk megkeresztelése alkalmából ismertem meg Mészáros Domonkos atyát, aki aztán rendszeresen ellátogatott hozzánk, beszélt Istenről és a hitről. Ilyenkor többen is összegyűltek nálunk a szomszédok és rokonok közül. Lassan megszerettem a bibliaolvasást, éreztem, hogy már tudok szívből imádkozni, mély szeretetet éreztem Jézus iránt.

A hívő cigányközösségünkben elterveztük, hogy építünk egy imaházat. Ez a szép terv megvalósult. Az imaház felszentelésének szertartása alatt ismertem fel, hogy az a maradandó dolog, amit az utódaimra szerettem volna hagyni, megvalósult. Az imaház volt az. Ekkor tudtam teljes szívemből hálát adni a Jóistennek, nem csak azért, mert meggyógyított, hanem azért is, hogy rám talált és elfogadott. Sőt, a betegségemért is hálát adtam, mert általa ismertem meg Istent.

- Miben változott az élete a gyógyulása és megtérése után?
- Gyökeresen megváltozott. Sok jóval elhalmozott a Jóisten. A szívemben és a családomban is béke van. Rendszeresen imádkozunk. Fontos változásnak tartom, hogy nem érzem már magam alacsonyabb rendűnek, mint azelőtt. El tudom hinni, hogy a Szentlélek bárkin keresztül működik, aki befogadja. Nem számít, hogy milyen nemzetiségű vagy milyen a bőrszíne. Ez szépen látszik azon is, hogy egyre több cigány válik hívővé, nemcsak a falumban, de a környező településeken is.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs

Mi a CCIT?

Van egy nemzet, amely a világon egyedülálló kisebbség: nem köthető földrajzi területhez, többnyire nem követelnek maguknak hazát sem. Mindenütt polgárok és idegenek egyszerre egy adott országon belül is. Jogokat nem követelnek, hacsak nem saját létükhöz, családjuk létéhez fűződő jogokat. Sohasem tartottak fenn hadsereget, nincsenek sem támadó, sem védelmező stratégiáik.

Szeretik az életet, a családot, a családi összejöveteleket, az ünnepeket. A bizalom, a remény élteti őket, a zene, a tánc, a vidámság, az életöröm lételemük. Igen, ők a cigányok. Századokon és nemzeteken keresztül történt vándorlásaik során (Indiából indultak el Európa felé a XIII-XIV. században), sohasem igyekeztek valamiféle abszolút igazság birtokába jutni, amely elválasztaná őket a többi igazságtól. Számukra legfontosabb bizonyosság az élő ember, az élet, vagy pontosabban a túlélés. Minden, ami az életet szolgálja, igaz és jó dolog.

Egyre inkább olyan társadalomban élünk, amelyben a kisebbségek, így a cigányság elleni gyűlölet, intolerancia nap mint nap előtérbe kerül. E válságos helyzet napjainkban nemhogy csökkenne, hanem inkább súlyosbodik és egyre aggaszóbb méreteket ölt.

E jelenségek, ill. a cigányok és nem cigányok (az ő szóhasználatukban: gádzsók) közé próbál hidat építeni, kapcsolatot teremteni egy nemzetközi szervezet: a CCIT (Comité Catholique International pour les Tsiganes, magyarul: Nemzetközi Katolikus Bizottság a Cigányokért), amely önmagát egy "baráti és szabad légkörben működő szervezetként" definiálja. Nem törekszik nagyságra, sem számban, sem egyházi jelentősége érdekében, de szervesen az Egyház szolgálatában működik. Igyekszik megőrizni sajátos küldetését a cigányság melletti elköteleződésében, ill. elkötelezettségét mindazok iránt, akik mindig is a társadalom peremén éltek és élnek, de az evangélium számára fontosak. A szervezetnek nincs tulajdona semmilyen jogcímen. A CCIT tagjai a másokkal való együttműködésre számítanak, mások jóakaratának és befogadásának függvényeként élik meg céljukat, egységüket. Meggyőződésük, hogy egy Atyának vagyunk gyermekei, ezért mindannyian testvérek vagyunk, cigányok és gádzsók, akik a cigányokkal együtt kívánjuk végigjárni a remény keresésének, az élet melletti döntésnek, az igazságosság hirdetésének és a bizalomnak útját.

A CCIT a helyi püspökkel együttműködve végzi tevékenységét. A megfelelő struktúra kiépítése, a feladatok és felelősök meghatározása püspökök segítségével történik. A legutóbbi, 33. találkozó a horvátországi Trigorban volt, amelynek témája különösen is időszerű: "Hogyan lehetünk a béke eszközeivé egy cigányellenes társadalmi közegben?" Az előadások, a tapasztalatok megosztása, a dialógusok lehetőséget adtak arra, hogy új utak keresésére induljunk, megerősítsük küldetésünk szükségességét, keressük az együttgondolkodás, együttcselekvés lehetőségeit és a problémák megoldásának lehetséges távlatait.

Az idén a horvátok számoltak be a cigányság ottani helyzetéről. Elmondták, hogy a Horvát Köztársaság kormánya 2003-ban egy Nemzeti roma programot fogadott el (valószínűleg Európában egyedülálló!). 2005-2015-ig roma évtized keretén belül cselekvési tervet alkotott, amelynek keretében kilátásba helyezi a kultúra, a nyelv védelmét, az állampolgárság megszerzését, a politikai képviseletet, az oktatást, a lakhatást, a munkavállalást, az egészségi ellátást, a családok és a nők védelmét, helyzetének javítását.

Itt, Kárpátalján a keresztény egyházak által elkezdődött a misszió: a hit hirdetése, gyermek-, és felnőtt-katekizmusok tartása, valamint szociális-karitatív tevékenység és néhány helyen tanítás, oktatás terén. Égető szükség lenne segítségre még a következő területeken: a kultúra, az egészségügy, a lakhatási körülmények javítása, a szenvedély-betegek gyógyítása, a családok életszínvonalának emelése és védelme.

Nagy Mária Diána n. OP

Imakonferencia a tiszta életért

A szexualitás célja férfi és nő szeretetben való egységének, bensőséges kapcsolatának, állandó elköteleződésének kifejezése. További célja az egymásnak való örömszerzés és utódok nemzésének lehetősége, másképpen fogalmazva Istennel való együttműködés az életadásban, a teremtésben; a gyermekben testesül meg két ember szeretetegysége. A szexualitás egész személyiségünket érinti, nem választható le a személyiség többi dimenziójáról (szellemi, érzelmi, szociális és lelki oldalunkról). Ha le akarjuk választani (azaz fogyasztási, élvezeti cikknek tekintjük önmagunkat) vagy ha nem a céljának megfelelően élünk vele (azaz nem két különnemű, felnőtt ember szeretetegységét fejezi ki, ill. elválasztjuk az utódokra való nyitottságtól), akkor hazudni próbálunk a testünkkel, életünk értelmét, lényegét roncsoljuk, így sérül a személyiség, legtöbbször igen mélyen, nehezen gyógyulóan.

A kárpátaljai küldöttség

Korunkban a szexualitás válságát éljük. A szexualitás úgynevezett felszabadítása, azaz elválasztása valódi céljától az ember szexuális identitását, szerelemre, házasságra való képességét, így a család és ezzel a társadalom válságát okozta.

Március 28-30. között a Magyar Katolikus Egyház Bíró László püspök atya (a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense), Nobilis Márió (az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója), Roska Péter esztergomi spirituális atya és munkatársaik szervezésében (immár a második) imakonferenciára hívta meg a fiatalokkal, családokkal foglalkozó papokat, szerzeteseket, családosokat, közösségek, mozgalmak vezetőit. A konferencia célja az volt, hogy imádkozva, beszélgetve, előadásokat, tanúságtételeket meghallgatva közös szemléletet alakítsunk ki, meghalljuk, hogy mire hív a Szentlélek, mit tegyünk azért, hogy ifjúságunk megújulhasson, és tiszta szerelemben, hűséges házasságban, odaadott papi és szerzetesi életben élhessen Istennek tetsző életet. A rendezvénynek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara adott otthont. Az imakonferencia szentségimádással kezdődött - mely aztán párhuzamosan végigkísérte a konferenciát - majd püspök atya nyitó beszédében a kritikus és felelős gondolkodásra nevelést hangsúlyozta a halál kultúrájával szemben, mely elsősorban a médián keresztül Nyugat-Európából már átterjedt Magyarországra (és hatása Kárpátalján is érződik). A tisztaság szeretete, a házasság, a család és ezzel az élet szeretetét jelenti. Szükséges meghirdetni az élet szeretetét - erre biztatta az atya a felnőtt generációt a katekumenális módszert (tanítás, tanúságtétel, közösség, liturgia) ajánlva hozzá - különben mi is a halál kultúráját építjük passzivitásunkkal.

Az Európai Unió és az ENSZ sajnos aktívan támogatja a halál kultúráját - hallhattuk Gabriele Kuby, szociológus, írónő, meghívott vendégelőadó megdöbbentő előadásában. Míg a feminizmus, ill. a '68-as szexuális forradalom a nők társadalmi egyenjogúságát hirdette (azaz az anyaságot, a családot rabságként ítélte el), mostanra ez az egyenjogúság a teljes (fizikai!) egyenlőségbe fordult, ami (orvosi beavatkozással, műtétekkel) a nemek felcserélhetőségét, a transzszexualitást, a homoszexualitást, interszexualitást és sokféle kiskorúakkal szembeni visszaélést is jelenti. Ez az ún. genderideológia az ember lényegének eltorzítására tör, nyugodtan mondhatjuk, hogy sátáni ideológia. Az EU parlament elé van terjesztve a törvényjavaslat, hogy minden iskolában legyenek homoszexuális tanárok, ezt az életformát példaként állítva, ill. hogy helyettesítsék a "sex" (nem) szót az egyenlősítést megfogalmazó "gender" kifejezéssel. A német Családügyi Minisztérium támogatja azt a Minisztériumközi Gender Mainstreaming Munkacsoportot, mely a variálható nemű, új ember megteremtésén dolgozik, "a kétneműség duális rend-sémáját" kívánja meghaladni hathatós intézkedésekkel az óvodától kezdve. A gyakorlata a gyermekek minél korábbi "szexualizálása", magyarul megrontása, pl. azzal, hogy orvosilag igazolták a családon belüli szexuális abuzus (visszaélés) egészséges voltát, kisiskolásokat szexuális tartalmakkal konfrontálnak, ill. 9 éves kortól kezdik gyakorlati módszerrel a fogamzásgátlásra nevelést, egyéb részletektől megkímélem az olvasót.

Európa hármas "nem"-e az életre (a fogamzásgátlás, az euthanázia és a homoszexuális házasság) demográfiai öngyilkossághoz vezetett. Roska Péter atya megfogalmazásában a "Titanic már a jéghegynek ütközött", sajnos, mi is rajta ülünk. Isten az ember istenarcúságát nem elsősorban a szabadságra, a szeretetre vagy gondolkodásra való képességébe rejtette, hanem épp a két különböző nem egységébe, szerelmébe: "Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket" (Ter 1,27b). Mit tehetünk tehát, hogy újra kapcsolatba kerüljenek fiataljaink saját lényegükkel? A konferencián több közösség is bemutatkozott, melyek épp ezt célozzák. Az ungvári Szent Gellért Kollégium 3 kollégistája is részt vett a rendezvényen. Az ő rövid beszámolóikból ismerjük meg most e reményt adó, világító kezdeményezéseket:

Gál Adrien (egyetemi hallgató): Jó volt látni, hogy mindaz, amiről az előadók beszéltek valóban működik, és elengedhetetlen kelléke a boldog életnek. A Filia közösség Nyíregyházáról olyan fiatalokból áll, akik ígéretet tettek Istennek, hogy megőrzik tisztaságukat a házasságig. Erejük az imában és a közösségben rejlik. Van egy saját imájuk, amit naponta elimádkoznak, valamint egymásra is számíthatnak a nap bármelyik szakaszában. Természetesen van egy lelkivezetőjük, aki segíti őket ezen az úton. Nagyon tetszett a konferencia. Csak azt sajnálom, hogy nem láthatta mindenki. Mindig boldog családot szerettem volna, most már tudom, hogy kezdjek hozzá!"

Soltész Katalin (orvostanhallgató): "Fiatal párok képviselték tanúságtételeikkel a káposztásmegyeri közösséget, melynek vezetője Tomka Ferenc atya. A közösségen belül vannak kisebb csoportok, mint pl. fiatal párok, jegyesek, fiatal és idősebb házasok, akik támogatják egymást a tisztaság megtartásában. E párok egyike elmesélte, milyen párkapcsolataik voltak addig, míg meg nem ismerték Ferenc atyát, akinek radikális elve szerint még a kézfogás sem megengedett házasság előtt, mivel mindenkiben különböző érzéseket kelt. Az ő vezetésével készültek a szentségi házasságra. Az első kudarcok után határozottan elszánták magukat, és megbeszélték, hogy elkerülik a bűnre vezető alkalmakat. Visszaemlékezve arra az időszakra, mikor tisztán készültek a házasságra elmondhatják, hogy az az időszak volt számukra a legfontosabb, akkor ismerték meg igazán egymást, mert végre tudtak mélyen beszélgetni, ez lett házasságuk alapja és biztonsága. Egy másik pár is bemutatkozott, akik jegyesek, és szintén elhatározták, hogy tisztán készülnek a házasságra. Jó volt rájuk nézni, mert sugárzott belőlük a tisztaság, boldogság, egyetértés. Látszott rajtuk, hogy tisztán élik a kapcsolatukat, mivel nem szűnt meg rajtuk kívül a világ, nemcsak egymással törődtek, hanem bátran ismerkedtek, mindenkihez közvetlenek és kedvesek voltak. Felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb e hétvége alatt, azóta sok mindent másképp gondolok egy párkapcsolatról. Örülök és köszönöm, hogy részt vehettem a konferencián, és hogy ilyen csodálatos emberekkel ismerkedhettem meg!"

Márkus István (orvostanhallgató): "Különösen tetszett Roska Péter atya előadása, mely megvilágította, hogy testünkkel úgy kell bánni, mint amit ajándékba kaptunk, tehát nem tehetünk vele rosszat: nem ölhetjük meg (euthanázia), nem kínozhatjuk (drog, alkohol), és nem használhatjuk erkölcstelen dolgokra (gender-ideológia). A testünket egyszer majd ajándékba kell adnunk a leendő hitvesünknek érintetlenül, úgy, ahogy kaptuk. Így hát a gyermekeinket is ajándékba kapjuk, azaz nincs jogunk őket sem megölni (abortusz). Gabriele Kuby asszony találó angolból fordított kifejezésével élve "a csukló megfordítása megváltoztatja a világot", azaz ha lefelé fordítva tenyerem birtokoló vággyal nyúlok a világ felé, egész más lesz vele és ezzel önmagammal is a viszonyom, mintha tenyeremet felfelé fordítva ajándékként fogadok el mindent attól, Aki tudja, mire teremtette és miért adta."

Gál Adrien,
Soltész Katalin,
Márkus István,
Pigler Mónika Míra OP

Isten szolgája, Marta Wiecka nővér közelgő boldoggá avatása elé

Ez év május 24-én Lembergben Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár boldoggá avatja Marta Wiecka irgalmasnővért, aki a "szomszédban", Ivano-Frankovszkban élte utolsó éveit. Az alábbiakban az & életét mutatjuk be, mely egyszerűségében és észrevétlenségében volt izgalmas, nagyszerű és mindenekelőtt Istenre mutató.

Marta Wiecka 1874. január 12-én született Nowy Wiec faluban, a mai Lengyelország területén, Marcel Wiecki földbirtokos gyermekeként. A tizenhárom gyermek közül ő volt a harmadik.

Családjában mélyen vallásos és hazafias légkör uralkodott. A föld, ahol élt, a szétszakított Lengyelország porosz uralom alatt lévő területe volt, melyet a megszállók erőteljesen germanizálni igyekeztek. Wieckiék, mint ahogy sok más család is, igyekeztek hitüket, nemzettudatukat és kultúrájukat megőrizni. Márta családjában naponta közösen imádkoztak, vallásos olvasmányokat olvastak és megosztották gondolataikat a vasárnapi prédikációkban hallottakról.

Kétéves korában Márta életveszélyesen megbetegedett. Gyógyulását az hozta meg, hogy családja kitartóan kérte a Szűzanya segítségét. A csodálatos esemény nagy hatással volt Mártának a Szűzanyával való bizalmas és gyermeki kapcsolatára is. Egész életében hozzá menekült minden szükségében, és - ahogy ő maga mondta - Mária soha nem tagadott meg tőle semmit.

13 éves korában lett elsőáldozó. Attól fogva életének középpontjában az eucharisztikus Jézus állt. Amikor csak tudott, elment a 12 km-re fekvő plébániatemplomba, hogy szentmisét hallgathasson. Otthon is gyakran szentelt időt az imádságra. Ebben az időszakban édesanyja gyakori betegeskedése miatt ő gondoskodott kisebb testvéreiről, akik "második anyukájuknak" nevezték.

16 éves korában döntötte el, hogy belép az irgalmasnővérekhez, de csalódottan kellett megtudnia: még túl fiatal, két évet várnia kell.

1892-ben, amikor betöltötte 18. évét, Krakkóban kezdte meg jelöltévét, majd a noviciátust. Első helye a lembergi közkórház volt. Nagyon hamar kialakult róla az a vélemény, hogy nagy szeretettel van a betegek iránt, és nagy odaadással szolgálja őket. Ugyanígy dolgozott többi állomáshelyén is, élete végéig.

1897. augusztus 15-én tette le első fogadalmait, megpecsételve ezzel Istennek való teljes odaadottságát és életének célját, hogy a legszegényebbeket szolgálja.

Utolsó állomáshelye az ivano-frankovszki Sznyatin volt. Ott is a kórházban dolgozott, azonban a helyi plébános - hasonlóan, mint előző helyén is - különféle problémákkal és lelki ügyekkel küldte hozzá híveit, melyeket Márta nővér sikeresen megoldott lelkük javára.

Márta nővér nagyon szerette hivatását, és mindig örömét és megelégedését lelte a betegek között végzett szolgálatban. Derűsen, türelemmel és nem mindennapi jósággal enyhítette nem csak a test szenvedését, hanem a rábízott betegek lelki egészségéről is gondoskodott. Talált időt arra, hogy a katekizmusra tanítsa őket, felkészítse őket a szentségek vételére, arra pedig különösen nagy súlyt helyezett, hogy közösen imádkozzon velük. Előfordult, hogy vagy 40 beteg érkezett a kórház kápolnájába, hogy vele együtt végezzék el a keresztutat.

Nem mindennapi adománya volt, hogy a lelkeket Istennel egyesítette. Osztályán senki nem halt meg gyónás nélkül, és nem egyszer megtörtént, hogy a gondozása alatt lévő zsidók kérték a keresztséget. Márta nővér számára minden ember egyformán fontos volt, tekintet nélkül arra, hogy az lengyel, ukrán vagy zsidó volt, görög vagy római katolikus, vagy pravoszláv. Mindenkit ugyanazzal a szeretettel szolgált, a szolgálathoz pedig az imádságból merített erőt.

Márta nővér életében természetfölötti esermények is előfordultak. Néhány alkalommal előre megmondott jövőbeli eseményeket, köztük saját halálát is. Látomása is volt, ahol az Úr Jézus szólt hozzá a keresztről, s biztatta, hogy türelmesen viselje a megpróbáltatásokat, és megígérte, hogy hamarosan magához veszi őt.

Életéhez hasonlóan, mely telve volt a szeretet cselekedeteivel, halála is az igazi isten- és emberszeretet következménye volt. A veszély tudatában önként vállalta egy tífuszos beteg után a szoba fertőtlenítését, mely egy másik munkás, egy fiatal családapa feladata lett volna. Hamarosan megbetegedett. A kórházban mindent megtettek megmentéséért. Nagyon sokan buzgón imádkoztak érte, a zsidó közösség a helyi zsinagógában fohászkodott felgyógyulásáért. Mély imáját, melyet a szent útravaló vétele után mondott, a szemtanúk elragadtatásnak vélték. 1904. május 30-án halt meg.

Akik ágyánál jelen voltak, már halála pillanatában meg voltak győződve arról, hogy nem mindennapi nővértől búcsúznak, s ez később be is bizonyosodott. Márta nővér sírjához mindenki eljárt, kortól, vallástól és nemzetiségtől függetlenül. Jöttek és jönnek a mai napig, meggyőződve arról, hogy "Anyácska" segít nekik minden ügyükben, mellyel hozzá fordulnak.

A www.martawiecka.pl. lengyel honlap alapján
összeállította: Pápai Zsuzsanna

A Szentlélek hangjai a családban

Üdvösségünk szempontjából életbevágóan fontos, hogy a kereszténységet és a hétköznapi életünket ne két külön egységként kezeljük, hanem egyszerre éljük meg. Így a Szentlélek imádását, segítségül hívását, a Rá való figyelést sem "intézhetjük el" a pünkösdi szentmise keretében. Az Ő halk hangja teljesen átszövi életünket, a legjelentéktelenebb ügyektől a legfontosabb döntésekig mindenben a segítségünkre van, mindig jelen van a szívünkben - ha befogadjuk. Minél jobban odafigyel rá valaki, annál többször hallja meg finom intéseit, iránymutatását.

Hogy is ne akarhatnánk
az ő jelenlétét, hiszen ő
áldott vigasztalás,
drága vendég, lelki társ,
legédesebb enyhülés:
fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés!
(Veni Creator Spiritus, himnusz a 8-9. századból)

KÉSZÍTSÜK AZ EDÉNYT

De hogyan halljuk meg a hangját? Kétféleképpen: közvetlenül az imádságban, illetve másokon keresztül is szól hozzánk. Az imádság alatt nem csak a különböző imák mondása értendő. Jóval inkább az az imádságos hozzáállás, amikor a hétköznapi cselekedeteink, mint például egy mosogatás során is nyitott a lelkünk a Szentlélek sugallataira. Hogy "az Ő oldaláról nézve" lássuk a dolgokat, a többi embert. Hogy ha valaki szól hozzánk, az Ő jelenlétében válaszoljunk neki. Hogy ha valamire indít, ne utasítsuk el.

A lényeg, hogy kiürítsük a szívünket, megtisztítsuk minden fölösleges dologtól, tehertől (ilyen a harag, a neheztelés, az aggodalmaskodás, a nem jó örömök hajszolása), mert így készítünk helyet a Szentléleknek - előkészítjük az edényt, és ő betölti azt.

Természetesen fontos az imádság szokásos formája is, amikor időt szánunk a kapcsolatra Istennel. De nagyon vigyázzunk, hogy ez se váljon monológgá! Hagyjuk szóhoz jutni a Szentlelket a csöndben. Ha csak mondjuk, mondjuk a különböző imákat, de nem vagyunk nyitottak a hallgatásra, valójában elutasítjuk Őt. "Most hagyj, Uram, ne zavarj, éppen imádkozom."

A FELEBARÁT SZAVA

Isten szólhat közvetlenül a szívünkben, de gyakran a felebarátainkon keresztül teszi ezt. Nem mindig "kellemes" formában. Ha valakitől kritikát kapunk, sokszor felháborodottan, reflexből visszautasítjuk. Pedig lehet, hogy éppen ezt a testvérünket használta fel az Úr, hogy üzenjen nekünk. Nem mindig van ez így, sajnos sokan válnak keresztté embertársaik, főleg családtagjaik számára folytonos kritizálásukkal. Mégis, érdemes minden kritikus megjegyzést higgadtan megvizsgálni, hogy a puszta rosszindulat szüleménye-e, vagy van benne igazság. Ha igaztalan a megjegyzés, az egyetlen megoldás nem foglalkozni vele -hiszen attól nem leszek kisebb, ha valaki rosszat mond, gondol rólam -, és megbocsátani azt, nehogy teherré váljon a szívemben. Ha viszont van a megjegyzésnek igazságtartalma, még akkor is érdemes megfontolni, ha rosszindulattal mondták. Így olyan dolgokat tudhatunk meg magunkról, amiket eddig nem vettünk észre, pedig Isten szeretne megtisztítani minket szívünk e rejtett zugaiban is.

Nézzünk néhány konkrét példát!

A kislányom azt mondja: "Mostanában olyan szomorú itt a hangulat!" - Valóban, észre kell vennem, hogy a fontos ügyek és gondok sodrában elfelejtettem örülni a világnak, a gyerekeknek, a megváltásnak. Sürgősen hálát kell adnom, hogy újra mosolyogjak és "meleget teremtsek".

A férjem hazajön a munkából, és azt mondja: "Vártam, hogy kigyere." Én meg nem tettem le a munkámat, hogy üdvözöljem, gondoltam, majd mindjárt megyek. Elfelejtkeztem arról, hogy Isten után ő a legfontosabb az életemben, semmilyen munka nem lehet fontosabb nála. Köszönöm, Uram, hogy figyelmeztettél erre!

A munkahelyemen valaki kellemetlen megjegyzést tesz rám. Indulatosság vesz erőt rajtam, de később átgondolom a dolgot. Az illető valóban bántó volt és bűnt követett el velem szemben. Ezt Isten előtt meg kell bocsátanom. Viszont két dologra is felhívta a figyelmemet, az egyik egy rossz tulajdonságom, amin valóban javítanom kellene. A másik pedig a kapcsolatunk - a munkatársamnak indulatai vannak velem szemben. Az is lehet, hogy ez belőle magából fakad, és nem tudok segíteni ezen, csak imádkozhatok érte. De lehet, hogy ha keresem a kiengesztelődést, megváltozik a kapcsolatunk.

Ha az ember minden tettében és gondolatában igyekszik nyitottá válni és az maradni felfelé és az emberek felé is, fokozatosan eljut oda (ahogyan egy karizmatikus közösség egyik tagja mondta), hogy "meghallja", hogy az utcán jobbra vagy balra induljon-e el.

És soha ne felejtsük el az ígéretet: "Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyi Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle." Csak kérjük!

Popovicsné Palojtay Márta

Csaba és Bendegúz

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak két fia. A nagyobbikat Bendegúznak, a kisebbiket Csabának hívták. Édesanyjuk korán meghalt, édesapjuknak az egyik szeme mindig sírt, a másik meg nevetett.

Kérdezték is egyszer a fiú:

- Édesapám, kendnek miért sír az egyik szeme, amikor a másik nevet?

- Bizony azért nevet az egyik szemem, mert te, Csaba fiam, igen kedves vagy nekem, jó vagy testvéredhez s az emberekhez. De te, Bendegúz fiam, sok napomat megszomorítod. Idősebb létedre folyton bántod Csabát, a kisebbet bántani pedig gyávaság. Társaiddal is mindig undokoskodsz. Hát ezért sír a másik szemem.

Csaba nem szólt semmit, Bendegúz pedig duzzogva vonult ki a házból. Szeme elé került a macska, még bele is rúgott mérgében. Irigy volt testvérére, mert az jobb volt nála. Közmént legyen mondva, hogy - bár Bendegúz volt az erősebb -, volt testi gyengesége neki is: akkora fülei voltak, hogy a szamár megirigyelhette volna! Csaba ezért mégsem csúfolta, tudta, hogy amit nem szeretné, hogy vele tegyenek, ő se tegye mással.

Egyszer a kert végében összetalálkozott a két testvér. Senki sem látta őket, s Bendegúz úgy gondolta, most itt az idő, hogy kitöltse haragját az öccsén: úgy eldöngette Csabát, hogy szegény estig nem bírt fölkelni, akkor is csak nagy nehezen. Elárulhatta volna Bendegúzt, s az meg is érdemelte volna a büntetést, de Csaba így gondolkozott: "Neki testi erőt adott a Jóisten, nekem pedig a szívemet erősítette meg, hogy ne álljak bosszút rajta" -, s nem bántotta őt, hanem még több jót tett vele. Szerette volna, ha megjavul, de nem tudta, mit tegyen.

Egyszer Bendegúz az erdőn jártában, amint éppen madarakra lődözött, nem figyelt a lába elé, s beleesett egy nagy gödörbe. Ki akart mászni, de mikor lábra állt, keservesen fölkiabált a fájdalomtól: bizony, nem tudott fölállni, mert a lába eltörött. Lerogyott a gödör fenekére, és keserves sírásra fakadt:

- Most itt ülhetek, míg a világ s még két nap, senki meg nem talál engem! Bárcsak Csabával jöttem volna, ő biztos segítene!

Közben beesteledett, s otthon Csaba is végzett a dolgával. Rég nem látta már a bátyját, s nem tudta, hova tűnhetett. "Biztos még mindig a madarakat vadássza" - gondolta. Amikor már az Esthajnalcsillag is följött az égre, aggódni kezdett. "Valami baja eshetett, utána megyek s megkeresem" - határozta el, fölkerekedett, s lámpával indult az erdőbe. Még egy kicsit sántikált az őt ért ütések miatt, de mintha el is felejtette volna, hogy miért fáj a lába, egyre szaporázta lépteit.

Egyszercsak sírást hall valahonnét. A hang irányába sietett, bevilágított a mély gödörbe, s meglátta ott Bendegúzt.

- Hát te hogy kerültél ide?

- Úgy, ahogy - felelte Bendegúz -, de segíts, mert sehogy sem tudok innét kijutni.

- Segítek. Maradj itt, hozok létrát.

Csaba hamarosan hosszú létrával tért vissza. Egy kicsit nehéz volt neki, de vitte, mert sajnálta a bátyját. Ügyesen leeresztette a gödörbe, lement, s fölhozta onnan Bendegúzt. Aztán hátára vette s hazavitte.

Bendegúz hetekig feküdt, míg fölépült. Csaba hozta neki az ebédet, vacsorát, segített neki mindenben.

Bendegúz fölépülésével csodálatos dolog történt: a fiúk ettől kezdve igazi testvérként élték napjaikat. Bendegúz nem bántotta többé az öccsét, sőt, azon versenyeztek, ki tud többet segíteni a másiknak. Így aztán megtelt örömmel a ház, s egy napon azt vette észre a két testvér, hogy édesapjuknak mind a két szeme nevet.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak

Czárán Eszter Világnak világa c. könyvéből

Szerkesztőbizottság:

Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)

Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál

Internetes változat:
Bunda Szabolcs

Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.


E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com

Webmester:
webmester[@]munkacs-egyhazmegye.org

ELÉRHETŐSÉGEINK:




Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.



Telefon: (+380)31-31-31-921




E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com



Webmester:
webmester[@]munkacs-egyhazmegye.org

E-MAIL NEKÜNK

név:


tárgy:


válaszcím:


üzenet (max. 600 karakter):