|
IMPRESSZUM
ARCHIVUM

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.
|
CIKKAJÁNLÓ:
|
Székesegyházunk felszentelésének évfordulóján
2008. szeptember 24-én ünnepelte a Munkácsi Egyházmegye a Tours-i Szent Márton székesegyház felszentelésének 103. évfordulóját....
tovább 
|
Egyházmegyei zarándoklat Máriapócsra
Számomra nagy élmény volt ez a zarándoklat. Élmény volt látni, hogy mennyien vették a fáradtságot és eljöttek zarándokolni, engesztelni Máriapócsra egyházmegyénkért...
tovább 
|
|
Világi domonkosok beöltözése
Október 4-én délelőtt örömteli ünnepre gyűltek össze Munkácson, a székesegyház kápolnájában a domonkos család tagjai...
tovább 
|
A Tranzitus ünnepe Nagyszőlősön
Október 4-én tartották a Tranzitus szertartását a Nagyszőlősi Ferences Rendházban...
tovább 
|
Beszélgetés Gerhardt Margit nénivel
Fiatal koromban soha nem gondoltam, hogy életem nagy részében papi vagy püspöki házvezetőnő leszek...
tovább 
|
Imádságos virrasztás Rahón
Az összegyűlt mintegy 170 rahói hívő együtt imádkozott és elmélkedett az Isten irgalmasságáról, és arról a megbocsátásról, amelyet Jézus életében és tanításában tapasztalunk...
tovább 
|
A pénzügyi válságról
A közvéleményt erősen foglalkoztatja a pénzügyi válság, mely váratlanul rázkódtatta meg az egész világot, s nem csak a bankokat, hanem a közembereket, vagyis minket is fenyeget...."
tovább 
|
Hogyan feje a családnak a férfi?
Sokan vannak még a keresztények között is, akik tiltakoznak a nő állítólag alárendelt szerepe miatt...
tovább 
|
Mayer Mihály pécsi megyés püspök székesegyházunk felszentelésének évfordulóján
2008. szeptember 24-én ünnepelte a Munkácsi Egyházmegye a Tours-i Szent Márton székesegyház felszentelésének 103. évfordulóját. A 9.30-kor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Mayer Mihály pécsi megyés püspök volt; vele együtt mutatták be a szentmisét Majnek Antal munkácsi megyés püspök és az egyházmegye papjai is.
A szentmise elején Pogány István munkácsi plébániai kormányzó köszöntötte a vendéget. Mayer Mihály püspök homíliájában arról beszélt a híveknek, mit jelent a templom megáldása és felszentelése (konszekrálása), s milyen hatással van ez a mi életünkre is. A konszekrálás, mint mondta, azt jelenti: valamit kiemelek a profán világból, és lefoglalom azt Isten számára. Ezért a konszekrált templom alkalmas arra, hogy abban imádkozva Isten személyesen nekünk szóló, életünkre vonatkozó sugallatai eljuthassanak hozzánk.
Isten szólít meg, ő kezdeményez, mi pedig "vesszük az adást". Rá kell hangolódnunk Isten hullámhosszára, és így az Isten élővé válik számunkra.
A szentmise végén Majnek Antal püspök megköszönte a vendégnek, hogy ilyen messziről eljött hozzánk, Kárpátaljára, hogy együtt ünnepelhessen velünk.
Ugyanaznap délután háromnapos lelkigyakorlat kezdődött Mayer Mihály püspök vezetésével az egyházmegye magyar nyelvű papjai számára.
A lelkigyakorlat színhelye a Munkács közelében található Szinyáki Lelkigyakorlatos Ház volt. A püspök ezenkívül szeptember 27-én részt vett az Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam évnyitóján és diplomaosztóján, valamint 28-án, vasárnap búcsút tartott a német nyelvű hívek számára a Munkács melletti Schönborn Szent Mihályról elnevezett templomában.
Pápai Zsuzsanna
Egyházmegyei zarándoklat Máriapócsra
Október 10-én reggel 8 után indultunk el a határ felé négy busszal. Voltak olyanok, akik ennél sokkal korábban keltek - például akik a Felső-Tisza-vidékről érkeztek, hogy elérjék a különböző helyszínekről induló zarándokbuszokat. Ungvárról, Munkácsról, Csapról, Kaszonyból, Husztról, Viskről, Újlakról, Técsőről, Szlatináról, egyszóval egész egyházmegyénkből útra keltek a zarándokok, összesen mintegy 180-an, akik így valóban az egész egyházmegyét képviselték.
A határon kicsit széthúzódott a mezőny: különböző gyorsasággal engedték át a buszokat, a técsői buszt pedig hosszú ideig feltartóztatták. Emiatt ők nem jutottak el a zarándoklat köztes állomásaira, hanem a magyar oldalra érve azonnal Máriapócsra indultak, hogy idejében odaérjenek a szentmisére.
Mi, szerencsések, akik nagyobb gond nélkül átjutottunk, Mátészalka felé vettük utunkat. Miután megnéztük az ottani templomot, továbbindultunk Nyírbátor felé. Itt Babály András plébános fogadott minket, amikor az elmúlt években munkácsi plébánosként velünk zarándokolt Máriapócsra, még nem gondolhatta, hogy egyszer plébánosként fog itt üdvözölni minket. Őt is, minket is megörvendeztetett a találkozás; mi felköszöntöttük 50. születésnapja alkalmából, ő pedig bemutatta nekünk a templomot.
Máriapócsra érve már készülődhettünk a szentmisére, ami 18 órakor kezdődött. A szentmise elején Bohán Béla atya köszöntötte Ternyák Csaba egri érseket, és elmondta: kisgyermekként (mint nyírségi lakos) ő is részt vett máriapócsi zarándoklatokon, s emlékszik, hogy akkor is érkeztek oda kárpátaljai zarándokok. Az érsek atya pedig elmondta, hogy már egy ideje készült arra, hogy érsekként is elzarándokoljon Máriapócsra, s most ez a kárpátaljai zarándokok meghívásának köszönhetően végre valóra vált.
A szentmisét az érsek atya, Bohán Béla beregszászi, Pogány István munkácsi és Szulincsák Sándor huszti papjainkkal együtt mutatta be.
A szentmise után megvacsoráztunk magunkkal hozott elemózsiánkból, és kicsit megpihentünk. 8 órakor szentségimádás volt a közeli kistemplomban, majd 9 órakor kezdődött a virrasztás a kegytemplomban, mely reggelig tartott. Közben elmélkedések hangzottak el papjainktól, szentírási részleteket olvastunk fel, rózsafüzért mondtunk. Végig volt gyónási lehetőség is.
Október 11-én, reggel 9 órakor Majnek Antal püspök atya mutatott be számunkra szentmisét a kegytemplomban Németh Sándor benei és Rácz István técsői papjainkkal, valamint Babály András nyírbátori plébánossal együtt. A szentmise előtt hosszú percekig olvasták fel imaszándékainkat, amelyekkel Máriapócsra érkeztünk, s amelyeket reggel gyűjtöttünk össze.
Számomra nagy élmény volt ez a zarándoklat. Élmény volt látni, hogy mennyien vették a fáradtságot és eljöttek zarándokolni, engesztelni Máriapócsra egyházmegyénkért. Élmény volt látni, hogy a fáradtság ellenére a legtöbben egész éjszaka virrasztottak, imádkoztak. Csak az Úristen a megmondhatója, mennyi kegyelmet esdekeltek ki egyházunk, egyházmegyénk, egyházközségeink számára.
Egy zarándok elbeszélése alapján lejegyezte: Pápai Zsuzsanna
"Krisztus a századok távolságából is közvetlenül szól hozzánk, nekünk beszél. Fölénk hajol és fülünkbe súg. Hallgassuk, de ne elégedjünk meg a tétlen hallgatással, a szeretet édes, benső bizalmasságában szólaljunk meg mi is, és kérdezzük csendes, meghitt alázattal: "Emlékezel, Uram? Emlékezel… az isteni részvétre, mely megjárta a lelkedet, mikor mondtad: Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradoztok és terhelve vagytok..." Ugye arra gondoltál, hogy az Atyától végtelen erőket hoztál a földre, s hogy hatalmad és szereteted győzedelmeskedni jött tehetetlenségünk és hidegségünk fölött..."
/Prohászka Ottokár/

"Könyörgök, Uram, nyilatkoztasd ki, mim vagy nekem?
Mondd lelkemnek: én vagyok üdvösséged!
Úgy mondd, Uram, hogy meghalljam!
Íme, szívem, lelkem fölfigyel hozzád, nyisd meg fülemet s mondd lelkemnek: Én vagyok a te üdvösséged!
Hangod után megindulok s megfoglak. Ne takard el arcodat előlem;
Szívesen meghalok, Hogy örökre meg ne haljak, Hanem láthassam színedet."
/Szent Ágoston/

Úristen, te az egész világ gondviselője vagy. Te adsz erőt a gyönge embernek, a te kezedben van a fejedelmek lelke. Te hatalmasabb vagy minden földi királynál.
Tégy velem tetszésed szerint!
/Szent Imre herceg/

Kempis Tamás:
Uram, áldott a te szavad,
méznél, lépésméznél édesebb a számban.
Hová lennék
sok háborúságomban, szükségemben,
ha szent igéiddel meg nem erősítenél?
Csak végül eljussak az üdvösség kikötőjébe,
mit számít akkor,
hogy közben mit és mennyit szenvedek!
Adj jó véget, adj üdvösséges kimúlást e világból.
Emlékezzél meg rólam, én Istenem,
és vezess engem egyenes úton a te országodba.
Ámen.

Milyen csodálatos a Megváltó evangéliumi szava: "Az Atyához megyek!" Ez a szó legyen jelszavunk nappal és éjszaka, cselekedeteinkben és keserveinkben, boldogságunkban és könnyeink között! Vigyen bennünket minden egy lépéssel közelebb, egy lépcsőfokkal feljebb Istenhez! Ha ezt a szót nem üres szóként, hanem lelkünk egész komolyságával jelszavunkká választjuk, érezni fogjuk, mekkora erő árad belőle, és mennyire megnemesíti kis és nagy gondjainkat, sőt, egész hivatásunkat.
/H. Suso/

Az Isten számít rád!
Egyedül az Isten tud a teremtés csodájával élni,
De rád bízta, hogy két kezeddel gondoskodj róla.
Egyedül az Isten képes új életek forrása lenni,
De neked kell elfogadnod ajándékát.
Egyedül az Isten hívhat meg az örök életre,
De te neveled gyerekeidet az Isten-szeretetre.
Egyedül az Isten tud valóságos hitet adni,
De neked kell imádkoznod érte.
Egyedül az Isten tud erőt adni mindenhez,
De neked kell kérni, hogy Vele tudj maradni.
Egyedül az Isten tud igazi békét adni.
De neked kell az Isten békéjére vágyni.
/ismeretlen szerző/


Az Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam évnyitója Munkácson
2008. szeptember 27-én, szombaton, ünnepélyesen megnyitották Munkácson az Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam 6. kurzusát. A Veni Sancte szentmisét Majnek Antal püspök mutatta be a Tours-i Szent Márton székesegyházban az egyházmegyénkben vendégségben tartózkodó Mayer Mihály pécsi megyés püspökkel, valamint Pogány István munkácsi és Losák István sislóci lelkipásztorokkal együtt. A szentmisén megemlékeztek a Munkácsi Egyházmegye kihirdetésének 6. évfordulójáról is, mely szintén erre a napra esik.
Mayer Mihály püspök homíliájában arról beszélt, hogy aki hittant akar tanítani, annak nem elég csak leadnia a tananyagot, mint a többi órán, hanem arról életével is tanúskodnia kell. Többek között ezt is jelenti Jézusnak az a tanítása, hogy mindennap fel kell vennünk keresztünket. Mert kereszt az is, hogy mindennap meg kell küzdenünk azért, hogy Jézus útján maradjunk.
Jézus mellé nem tehetünk ideológiákat, felfogásokat, nem relativizálhatjuk istenségét. Ha ezt tenném egy hittanórán, tetszetősen hangzana, és tapsot kapnék érte - de mi tapsot akarunk, vagy az egy igaz Istent adni a gyermekeknek, keresőknek, és azoknak, akik elfordultak tőle?
Nem csak néhány évre, hanem az egész életre akarunk tudást adni a ránkbízottaknak. Akik hitoktatók lesznek, érezzék át ennek magasztosságát. Engedjük, hogy szívünkbe is leszálljon mindaz, amit teológiából tanulunk, és akkor ez életre szóló istenélménnyé, Istenkapcsolattá válik számunkra.
Majnek Antal püspök felhívta a tanfolyam résztvevőinek figyelmét Jézus szavaira, aki azt mondta: az örök élet az Isten megismerése. Ez az, aminek soha nem lesz vége. A tanfolyamot kezdőknek azt kívánta: ne csak eszükbe, hanem szívükbe is hatoljon be mindaz, amit megtanulnak, és így tegyenek tanúságot arról a Mesterről, aki nem csak itt a földön, hanem a mennyek országában is örökké fog boldogítani minket. Fontos a tanulás, de sokkal fontosabb a szívbéli nyitottság a tantárgyak és a mögöttük lévő isteni valóság iránt: a tanfolyam lényege az, hogy kedvet kapjanak Isten országához, az Ő titkaihoz. A most végzettektől pedig azt kérte: ne csak a szavakat, a megtanultakat, hanem az éltető Lelket, a szeretet melegét is adják tovább, így tegyenek tanúságot Krisztusról.
A szentmise után került sor a most végzettek diplomaosztójára - Majnek Antal püspök 10 végzettnek adta át az oklevelet. A most végzettek pedig tréfásan-komolyan személyre szabott "doktori oklevelet" készítettek minden tanáruk részére. A diplomaosztóval egy időben elkezdődött az új kurzus első tanítási napja is.
Az első teológiai tanfolyamra 1993-ban került sor Nagyszőlősön. Célja akkor az volt, hogy világi hitoktatókat képezzenek, akik segítik az amúgy is nagyon kevés pap munkáját. Ez a cél megvalósult, Kárpátalján számos hitoktató található valamennyi plébánián. A teológiai tanfolyam céljai ezért kibővültek: nemcsak azokat várják, akik hitoktatókként kívánnak működni, hanem azokat is, akik többet szeretnének megtudni hitükről, felnőttebbé, tudatosabbá akarják tenni azt.
A teológiai tanfolyam három éves, minden hónap egyik szombatján tartják az órákat Munkácson. Félévente vizsgákkal adnak számot tudásukról a résztvevők. A tanárok között ott találjuk a püspök atyát, az egyházmegyében működő papokat, szerzetesnővéreket és világiakat. Heidelsperger István atya pedig már tizenöt éve, a kezdetektől a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből jár át minden hónapban órákat tartani.
Pápai Zsuzsanna
Világi domonkosok beöltözése Munkácson
Október 4-én délelőtt örömteli ünnepre gyűltek össze Munkácson, a székesegyház kápolnájában a domonkos család tagjai: kilenc új tag kapta meg a rendhez tartozás jelét, a fehér skapu-lárét, melyet elöljárójuk, Zsábej Edit adott át nekik. Ezzel a lépéssel az egyéves felkészítés után a noviciátushoz érkeztek, mellyel elkezdődik rendi képzésük.
A szertartás és a szentmise is két nyelven - magyarul és ukránul - folyt, mivel az új tagok között is volt mindkét nemzetiséghez tartozó.
Az ünnepi szentmisét Majnek Antal püspök és Duda Svorad frigyesfalvi plébános, domonkos szerzetes tartották. A szentmisén megjelentek a beöltözők házastársai, gyermekei, unokái is.
Svorad atya arról beszélt a domonkos család új tagjainak, hogy amint több évnek kellett eltelnie ahhoz, amíg el tudták kötelezni magukat a házasságban egész életükre, ugyanígy van a harmadrendi örökfogadalommal is. Ezért van szükség a most kezdődő rendi képzésre. Hivatásukkal kapcsolatban fel kell tenniük a kérdést: mit akar tőlem az Isten? Válaszolniuk kell hívására, hiszen ő meg akarja koronázni az életüket ezzel a vállalással. Isten nem hibázik: ha valamire meghív minket, akkor mindig ad erőt a konkrét helyzetekben. Oda hív minket, ahol vagyunk, mindennapi életünk körülményei közé. Majnek Antal püspök úgy is, mint ferences szerzetes, örömmel üdvözölte a beöltözőket.
Különös egybeesés, hogy erre az ünnepre éppen Szent Ferenc ünnepén kerül sor - mondta -, de véletlenek nincsenek. Szent Ferenc és Szent Domonkos egy időben, egy országban, és egy ügyért éltek. Különböző utakon jártak, másféle emberek voltak, de ugyanazt a Mestert szolgálták. Nem véletlen, hogy a mindenszentek litá-niájában is egymás mellett említik őket. Végezetül a püspök atya azt kívánta az új tagoknak, hogy az a sok jó, amit az elmúlt évben tanultak, és amit a szívükbe engedtek, tetteiken keresztül életre is keljen. Az összes jelenlévőtől pedig azt kérte, hogy mindig legyen szemünk előtt a szegény és alázatos Jézus, őt kövessük.
Egyházmegyénkben a ferences és a domonkos rendnek vannak világi rendi (harmadrendi) tagjai, valamint sok hívő tevékenykedik aktívan a kamilliánus családban is.
Pápai Zsuzsanna
A Tranzitus ünnepe Nagyszőlősön
2008. október 4-én tartották a Tranzitus szertartását a Nagyszőlősi Ferences Rendházban. 17 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, melyet a rendház szerzetespapjai és Majnek Antal püspök - a rendház egykori tagja - tartottak.
Szentbeszédében Bán Jónás házfőnök arról beszélt, mi a szegénység és az engedelmesség igazi jelentése. Szent Ferenc szegény volt; ez azonban nem azt jelentette, hogy nem volt semmije, de vágyott utána. A szegénység azt jelenti: odaajándékozom önmagamat, nem pedig magam helyett valamit, így Ferenc számára a szegénység nem cél volt, hanem az értünk szegénnyé lett Krisztus követésének az útja. Hasonlít ez a jegyességhez: ott is önmagát ajándékozza az ember, az eljegyzési ajándék csak jelkép. Szent Ferenc is ilyen komolyan gondolta a szegénység úrnővel való eljegyzését. Ferenc engedelmes is volt: nem félelemből, hanem szeretetből.
Akit az ember szeret, annak teljesíteni akarja kérését. Az engedelmesség az akarat odahajlása nélkül csupán csak félelemből született parancsteljesítés. Akkor viszonyulunk helyesen Istenhez, hanem azt kérjük, hogy segítsen megtenni, amit kiterveltünk, hanem ha azt kérdezzük tőle: Uram, mit akarsz, hogy tegyek?
A szentmise után került sor a Tranzitus szertartására, mellyel Szent Ferenc boldog haláláról emlékeznek meg a ferencesek világszerte. A rövid, de annál bensőségesebb szertartás arra emlékeztet: mindannyiunknak lehet ilyen boldog halála, melyből nem hiányzik az elválás fájdalma, de amit felülmúl az Isten iránti mélységes bizalom és vágyakozás, és a küszöbön álló találkozás boldogsága.
A szertartást a rendház tagjai vezették: Bán Jónás házfőnök, Nádor Albert, Lengyel Donát atyák és Varga Tarziciusz testvér, Majnek Antal püspökkel és Szulincsák Sándor huszti plébánossal együtt. A szertartás végén a házfőnök ünnepélyes áldást adott a jelenlévő hívekre, majd agapéra hívtak mindenkit, aki velük ünnepelt.
Pápai Zsuzsanna
"A Jó Istent igyekeztem szolgálni, nekem ez a feladat jutott."
Beszélgetés Gerhardt Margit nénivel
Nemrég alkalmam volt kicsit hosszabban elbeszélgetni Gerhardt Margit nénivel, a munkácsi püspökség házvezetőnőjével, akit megkértem, meséljen fiatalkoráról, életéről. Érdekes, izgalmas, mi több megrendítő dolgokat mondott el arról, hogy miket élt át élete során.
- Huszton születtem egy német családban, 1926-ban, amikor Kárpátalja még cseh terület volt. Nyolcan voltunk testvérek. Édesapám gazdálkodó volt, így én is elsajátítottam ezt a munkát, szinte belenőttem és nagyon szerettem is végezni. 1939-ig német iskolába jártam, azután, amikor bejöttek a magyarok, egy évig szüneteltek az iskolák. Egy év után magyar iskolában folytattam a tanulást. Az iskola után egy helyi áruházban dolgoztam három évet...
- Miért csak hármat?
- Tovább nem dolgozhattam, mivel a háború vége felé - 1944-ben - az akkor már szovjet kézben lévő területekről - így Husztról is - a német családokból munkatáborokba vitték a 18-30 éves lányokat, asszonyokat. A családunkból kettőnket vittek el - engem és nővéremet. Én éppen 18 éves voltam. Szüleink otthon maradtak.
- Hová kerültek munkatáborba és milyen körülmények között éltek ott?
- Donbaszba, Horlovkába irányítottak minket, ahol szénkitermelés folyt. Huszton vagonokra szállítottak fel minket és kétheti utazás után érkeztünk meg az internáló munkatáborba. Útközben nem sok ennivalót kaptunk, főleg azt ettük, amit magunkkal vittünk. A munkatáborban barakkokban laktunk, ami nem volt nagyon kellemes, de ki lehetett bírni. Hetven-nyolcvan ember lakott együtt egy ilyen barakkban, emeletes ágyakon aludtunk.
- Milyen jellegű munkát kellett ott végezni?
- Mivel mi nem hadifoglyok és háborús bűnösök voltunk, velünk viszonylag jól bántak. Főleg széngyárakban dolgoztunk, ezért valamivel könnyebb volt ott a munka, mint a bányákban. Csak egy vagy néha két műszakban dolgoztunk, de volt hogy éjjel is rakodni kellett, ha jött egy vasúti szerelvény. Általában szenet pakoltunk, de volt, amikor építkezésen téglát kellett rakodni. Néha pedig takarítóként dolgoztunk. Mindig máshová osztottak be minket.
- Hogy bírták a munkát?
- Mivel többnyire fiatalok voltunk, ezért aránylag jól bírtuk. Persze volt, aki eleve gyengébb vagy beteges volt, azokat hazaküldték. A nővérem is egy év ottlét után tüdőgyulladást kapott, ezért hazamehetett.
- Hogyan teltek az ünnepek a lágerben?
- A hétköznapoktól semmiben sem különböztek. A héten egy nap kivételével mindig dolgozni kellett, akár ünnep volt, akár nem.
- Tudta-e vallását gyakorolni, volt-e ott katolikus pap, aki misézett?
- A vallásgyakorlás kizárólag ab ból állt, hogy az imakönyvemből magánimákat végeztem. Misére nem tudtam sehová sem járni.
- Hogyan sikerült hazajutnia?
- 1950 elején választásokat írtak ki, mi is kaptunk szavazócédulákat, így hazamehettünk. Elvittek minket Kijevbe, onnét pedig egyedül utaztam először Lembergbe, aztán haza, Husztra. Amikor hazajöttem, édesanyám már nem élt. 1947-ben halt meg rákban. Édesapám még élt. Testvéreim közül a lágerből előzőleg hazatért nővérem és két fiútestvérem volt otthon.
- Hazatérve otthonába hogyan folytatódott az élete?
- Hazatérésem után két év múlva édesapám is meghalt, a nővérem férjhez ment, így hárman maradtunk otthon a fiútestvéreimmel. Néhány évig otthon dolgoztam a háztartásban, majd egy varrodában helyezkedtem el, ahol délelőtti és délutáni műszakban dolgoztam felváltva. Mivel abban az időben kevés volt a pap, ezért szabadidőmben elsőáldozásra én készítettem a huszti fiatalokat. Az akkori vallásüldözés miatt titokban kellett hitoktatni, így mindig más-más gyerek otthonában gyűltünk össze.
- Hogyan került a püspökségre?
- 1976-ban megismerkedtem Hudra Lajos atyával, aki Szlatinán volt plébános. Megtudta, hogy titokban hitoktatással foglalkozom, azt mondta, megbízhatónak talál, és felkért, hogy legyek a házvezetőnője. Mivel 1994-ben az akkori vikárius, Csáti József atya meghalt, Hudra atyát nevezték ki vikáriusnak, Munkácsra kellett költöznie, ahová engem is elhívott. Munkácson sajnos nem sokáig szolgálhatott - egy év múlva meghalt.
1996-ban az akkori huszti plébánost, Majnek Antal atyát püspökké szentelték, és ő került Munkácsra. Én is maradtam Munkácson, immár a püspökségen. Fiatal koromban soha nem gondoltam, hogy életem nagy részében papi vagy püspöki házvezetőnő leszek. Mindig igyekeztem a Jó Istent valamilyen módon szolgálni, nekem ez a feladat jutott.
Az interjút készítette: Bunda Szabolcs
I. Egyházmegyei Cursillós Munkatársképző
Egyházmegyénkben 2008. szeptember 25-28. között cursillós munkatársak képzésére került sor Rahón, 17 jelölt részvételével. Ezek a képzések eddig Magyarországon zajlottak. Az, hogy végre idehaza is sikerült a megszervezése, azt jelzi számunkra, hogy Kárpátalján otthonra lelt és él a Cursillo!
De ejtsünk néhány szót az előzményekről. Idén június 28-án volt a 10., jubileumi Ultreya Munkácson, minthogy most tízéves a kárpátaljai cursilló-mozgalom. A közös ünneplésen és élménybeszámolókon túl másik fontos eseménye is volt az összejövetelnek. Aznap alakult meg az Egyházmegyei Cursillo Grémiuma, vagyis vezetősége, mely feladatául Jézus Krisztus Egyházának szolgálatát tűzte maga elé. Ott fogalmazódott meg az igény, hogy a háromnapos cursillókon szükség lenne a kárpátaljai segítők önálló csapatára.
Az akkor született döntés eredményeként jött létre a pár héttel ezelőtt megtartott képzés. Az igencsak intenzív rövid tanfolyamot magyarországi munkatársak tartották. Öröm volt viszontlátni köztük Arató Lászlóné Mártát, a női cursillók rektorát, és Babály András atyát, aki öt év kárpátaljai szolgálat után immár Nyírbátorból érkezett hozzánk "haza". A munkában részt vett Snep Román atya és vendéglátónk, Mi kulyák László atya, aki a programnak otthont adott a rahói plébánián. Kemény tanulással töltöttünk két és fél napot, mégis mindenki jól érezte magát, szeretetteljes légkör vett minket körül ott, a Hoverla tövében.
Fáradtan, de boldogan, új célokkal és tervekkel indultunk haza. Újra szembesültünk személyes küldetésünkkel, saját felelősségünkkel az apostolkodásban. Feladatunk nem kevesebb, mint továbbadni az örömhírt és Krisztust vinni a világba. Szeretnénk az Úr szőlőjének jó munkásai lenni, hűséges építői keresztény közösségünknek, Egyházunknak. Segítsen ebben minket az, akire II. János Pál pápa a Cursillo-moz-galmat rábízta: Krisztus anyja, Mária! De colores!
Dorgay Angelika
Lelkigyakorlat a szlatinai katolikus óvoda munkatársainak
A Szent Anna óvodában már hagyománnyá vált, hogy lelkigyakorlatot tartunk minden ősszel a szülők és a kollégák részére. Így volt ez most hétvégén is.
A készülődés mindig izgalommal jár és ezernyi gondolat a fejembe... (Vajon hányan jönnek el, és mit visznek el magukkal, ami majd a munkánk további napjait könnyíti, eléggé nyitottak lesznek e-?)
Péntek, október 10., 15 óra, lassan gyülekeznek a szülők, a helyi magyar iskola tanárai is elfogadták meghívásunkat, öten jöttek el. Végül egy 38 fős csapat gyűlik össze.
Az első előadást plébánosunk, Butsy Lajos atya tartotja. "A család lelkisége" a téma. Több érdekes gondolattal arra is felhívja figyelmünket, hogy a gyermek megkeresztelésekor a szülők ígéretet tesznek, hogy vallásosnak nevelik gyermeküket, és hogy milyen fontos a hitben való növekedés, közös ima a családban. Előadás után kávészünet, majd a kiscsoportok beosztása következik.
A második előadás Mészáros Domonkos atyáé, aki a reményről beszél. Kiemeli, hogy a keresztény reménység az emberiség jövője.
Amíg tartanak a kiscsoportos beszélgetések, az atyák lelki beszélgetésre várják a jelenlévőket. És áldás után kapnak egy mécsest, amit később elhelyeznek a kereszt tövénél. Este fél nyolc van, csendben szól a klaszikus zene, a kereszt a sok mécses fényétől ragyog. Már kéne kezdeni a közös vacsorát, de még mindig tartanak a lelki beszélgetések.
Késő este fáradtan, de nagy lelki békével térek haza...
 |
Szentesi Csaba gitározik |
Másnap reggel kilenc órakor kezdünk. Szentesi Csaba, atya görög katolikus tábori lelkész látogat el hozzánk Debrecenből, akinek gitáros énekeitől hangulatosabb lesz minden. Előadásában: "Hogyan győzhetünk Istennel" azt hangsúlyozza, hogy a világot nem a fegyverek tartják fenn, hanem az imádság, és biztat bennünket, hogy gondjainkban bátran kiáltsunk Istenhez, hogy hallja meg, és imádkozzunk, hogy segítsen...
Kávészünet után Butsy Lajos atya előadása következik:"Mária, az édesanyák példaképe". Az atya arra figyelmeztet, hogy a dicsőséghez a szenvedésen keresztül vezet az út. Kiscsoportos beszélgetés után Fogasné Bodnár Viola bemutatja a HÁLÓT és szeretettel meghív mindenkit a Kárpátaljai Hálótalálkozóra.
A csoportvezetők beszámolója után közös ebéddel zárjuk a lelki napokat.
Ma, és még remélem sokáig, élményekkel tele jönnek kollégáim munkába, és ahogy van egy kis idő a beszélgetésre, ez a téma: MILYEN JÓ VOLT!...
Puliszka Éva, a Szent Anna óvoda vezetője
"Életed megoldása Jézus Krisztus!"
Imádságos virrasztás Rahón
Ezzel a mottóval szerveztünk októberi egyházközségi imádságot és virrasztást templomunkban. Az összegyűlt mintegy 170 rahói hívő együtt imádkozott és elmélkedett az Isten irgalmasságáról, és arról a megbocsátásról, amelyet Jézus életében és tanításában tapasztalunk.
Mikulyák László atya bevezető elmélkedésében a tékozló fiú történetéről elmélkedve rámutatott arra az irgalmas szeretetre, amely ott van az irgalmas édesapának szívében, és amely az Isten szeretet-tárházából árad minden emberre. Ezután - felkészülésként a szentgyónásra - bűnbánati liturgia volt.
Kurzakov Elek atya a rózsafüzér imádságra készülve ismertette a rózsafüzér kialakulásának történetét, majd, mielőtt elkezdődött volna a szentolvasó imádkozása, megáldotta a hívek által hozott imafüzéreket. A közös rózsafüzér imádságot szentmise-magyarázat követte. Németh Sándor atya rámutatott arra a nagy szeretetre, amelyet az Isten nyújt felénk minden egyes szentmise alkalmával. Prédikációjában Elek atya rámutatott a függőségek különböző testi-lelki tragikus következményeire, különösen kiemelve az alkoholizmus és a drog problémáját az ifjúság körében. "A függőség kialakulásának aránya a vallásukat nem gyakorló családok körében a legkritikusabb. Ezért fontos az, hogy családjainkban mennyire áll központi helyen a hit és a közös imádság. A mai estén arra hívlak meg benneteket, hogy újuljunk meg családjainkban, és nyissuk meg szívünket az irgalmas és gyógyító Jézus előtt" - mondta szentbeszédében az atya. A szentmisében imádkoztunk a hívek azon szándékaiért, amelyeket a szentmiséhez szükséges adományokkal a felajánlási körmenetben vittünk és helyeztünk el az Úr oltárára.
A közös szentségimádást követően az atyák az Eucharisztia előtt imádkoztak azért, hogy a kézrátételben, amelyben a testi-lelki betegségeket akarják gyógyítani Jézus szeretetével, mindnyájan a Megváltó akaratának legyenek közvetítői. Az esti imádságos virrasztás szentségi áldással és az atyák kézrátételével végződött, amelyhez a résztvevők egyesével járultak az oltárhoz.
László atya a közös imádság után agapéra hívta az együtt imádkozókat a plébániára, ahol a közös együttlét beszélgetéssel folytatódott.
Az este folyamán Rácz István atya vezetésével egyházközségünk ifjúsági énekkara énekelt, akik fiatalos, istendicsérő énekük által tették szebbé, bensőségesebbé közös imádságunkat.
rahói plébánia
Lazarista pap- és diakónusszentelés Munkácson
2008. október 10-én a munkácsi Tours-i Szent Márton Székesegyházban Majnek Antal püspök Mikola Dobra szeminaristát diakónussá, Vladiszlav Biszmak diakónust pedig pappá szentelte. Mindkét újonnan szentelt a lazarista szerzetesközösség tagja, s mindketten Dolháról származnak.
Az ünnepi szentmisét Majnek Antal püspök együtt celebrálta Vitalij Szkomarovszkij kijev-zsitomiri segédpüspökkel, Milan Sasik görög katolikus püspökkel (aki korábban lazarista szerzetesként szolgált egyházmegyénkben), valamint még húsz pappal. Részt vett a szentmisén számos, különböző rendekhez tartozó szerzetesnővér, az újonnan szenteltek családjai, a dolhai plébánia hívei, valamint sok hazai és külföldi vendég.
Vladislav Bismak másnap, október 11-én Dolhán, a plébániatemplomban mondta első szentmiséjét. A prédikációt Vitalij Novak lazarista szerzetespap tartotta, akit öt éve szentelt pappá Antal püspök atya. A szentmise a végén Vladiszlav atya újmisés áldásban részesítette a jelenlevőket
Viktor Pilip dolhai hívő beszámolója nyomán
Új ferences kolostor Szerednyén
2008. október 19-én, Szent Lukács evangélista napján, Szerednye búcsúnapján sor került a ferencesek helyi kolostorának ünnepélyes megáldására.
Az ünnepi szentmise után a jelenlévő püspökök - Majnek Antal munkácsi és Stanislaw Szyrokoradiuk kijev-zsitomiri megyéspüspökök - megáldották a templom mellett álló keresztet, majd a jelenlévők körmenetben vonultak az új kolostorhoz.
Az ünnepségen Ukrajnából és Szlovákiából is vettek részt vendégek, köztük Dobroszláv atya, a ferencesek ukrajnai provinciájának tartományfőnöke, a szlovákiai rendtartomány főnöke, Juraj atya, valamint a velük érkezett ferences testvérek és hívek.
Kárpátaljáról Svorad Duda domonkos szerzetes, frigyesfalvi plébános, valamint Munkácstól Ungvárig sok római katolikus hívő érkezett. A ferences közösséggel és a faluval együtt ünnepeltek Szerednye görög katolikus hívei, papjukkal, Ivan Isajeviccsel együtt.
Ez az ünnep nem jöhetett volna létre a helyi papok, különösen kovszki Péter szerednyei plébános és házfőnök munkája nélkül.
Tetjana Reshethar híradása alapján
HÍREK
2008. szeptember 28-án Majnek Antal püspök atya Beregszászban megkeresztelte Szabó Pétert, a család negyedik gyermekét (képünkön), majd ugyanazon a napon Homokon Horvát Kamillát, a család ötödik gyermekét. Az örömteli alkalmakon részt vettek a gyermekek családjai és a helyi hívek közössége.
Mint azt már az Új Hajtásban is közöltük, a püspök atya örömmel megkereszteli a családok negyedik vagy többedik gyermekét, amennyiben megkérik rá. "Ezzel is szeretném hangsúlyozni tiszteletemet azok iránt, akik elfogadják Isten ajándékát, a következő gyermeket. Csak úgy van jövőnk Kárpátalján, ha a szülők mernek több gyermeket vállalni. Az általam ismert családoknál tapasztalom, hogy Isten bőségesen megáldja és megsegíti őket ebben a vállalásukban" - mondta kezdeményezéséről a püspök atya. Feltételként azt szabta meg, hogy a gyermek szülei templomba járjanak és szentségi házasságban éljenek, de legkésőbb a keresztelőig rendezzék a házasságukat, valamint keresztelési oktatáson vegyenek részt.
Új érsek A lembergi Főegyházmegye élén
XVI. Benedek pápa 2008. október 21-én elfogadta Marian Jaworski lembergi bíboros-érsek lemondását, aki életkorára hivatkozva kérte felmentését a feladat alól. Ettől a naptól kezdve az eddigi koadjutor érsek, Mieczyslaw Mokrzycki vette át az érsekség vezetését.
Marian Jaworski bíboros augusztusban töltötte be 82. életévét, vagyis már hét évvel van túl a püspöki nyugdíjkorhatáron. II. János Pál pápának fiatal koruktól közeli jóbarátja volt. Mieczyslaw Mokrzycki 1961-ben született Lengyelor szágban.
II. János Pál pápa magántitkára volt. XVI. Benedek pápa 2007. szeptember 29-én szentelte püspökké Rómában az ukrajnai főpásztorok ad limina látogatásán.
Marian Jaworski bíboros és Mieczyslaw Mokrzycki koncelebráltak azon a szentmisén, melyet a II. János Pál pápa halála előtti órákban mutattak be betegszobájában, s mindketten jelen voltak halálakor is. Az új lembergi érsek jelmondata: Humilitas, azaz alázat.
(Mieczyslaw Mokrzycki érsek nevének helyes kiejtése magyar átírásban: mjecsiszlav moksicki)
Egyházmegyei Szent Márton búcsú
Egyházmegyénk védőszentjének, Tours-i Szent Mártonnak ünnepét november 11-én 9.30-kor kezdődően tartjuk Munkácson, a székesegyházban. Az ünnepi szentmisét Veres András szombathelyi megyéspüspök tartja. Szeretettel várjuk a híveket az egész egyházmegyéből!
Taizé-i találkozó Brüsszelben
2008. december 29.-2009. január 2. között Belgiumban, Brüsszelben rendezi meg a taizé-i ökumenikus közösség a bizalom zarándokútját, közismert nevén a taizé-i találkozót. Zarándokcsoportunk december 27-én indul és január 4-én érkezik haza. A zarándoklatra 17-35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. Feltétel: schengeni vízum megléte (ezt a magyar konzulátusokon is meg lehet szerezni). A zarándoklat költsége előreláthatóan 160 euró. Jelentkezni az Egyházmegyei Szervező irodában lehet november 7-éig.
Római zarándoklat
2009. február 16-23. között zarándoklatot szervezünk Bécs-Velence-Róma-Assisi-Budapest útvonalon. A zarándoklat költsége 250 euró, mely magába foglalja az
útiköltséget, a római szállást és az ottani 4 reggelit. Jelentkezni december 12-éig lehet az Egyházmegyei Szervezőirodában. A jelentkezéshez szükséges a schengeni vízum megléte.

"Isten búzája"
Antiochiai Szent Ignác püspök
Antiochiai Szent Ignác püspökről vértanúságán kívül nem sokat tudunk. A legenda azt tartja róla, hogy maga Szent Péter jelölte ki, majd szentelte fel püspökké, miután az apostol távozott az előző antiochiai püspök halálos ágyától. Szent Péter és Evodiosz után így lett Ignác Antiochia, a szír világváros, s a Római Birodalom harmadik legnépesebb városának harmadikpüspöke.
Valószínűleg Szíriában született, az 1. sz. közepe táján, s korábban talán a keresztények üldözésének is részese volt, majd keresztény lett és Szt. János evangélista tanítványa. Ignác püspököt, akinek Igneus, Ignatius neve "tűzből valót" jelent, s akit Theophorosznak, azaz Istenhordozónak is neveztek, joggal számláljuk az apostoli atyák közé. Nem csupán azért, mert még személyesen ismerhetett több apostolt is, hanem mert kiemelkedik azok közül, akik az apostolok után következő nemzedékben folytatták az Egyház alapjainak építését. Ignác nemcsak oszlop volt az épülő Egyházban, hanem levelei által századokon át, egész a mai időkig megvilágosítja a hívők szívét.
Antiochia a Római Birodalom keleti részének és a hellén kultúrának volt a központja, ugyanakkor Jeruzsálem mellett az egyik egyházi központ is lett. Ebben a városban alakult ugyanis az első pogányokból megtért keresztény közösség. E közösség mellett, tőle meglehetősen elkülönülten, zsidó-keresztény közösség is élt a városban. Emiatt az antiochiai egyház kormányzása nagyon kényes feladat volt. Az egymást követő Domitianus és Traianus császárok alatti pogány társadalomnak az a keresztényüldözési légköre, mely állandó életveszéllyel övezte, Ignác püspökből végül a kereszténység megvallásának izzását váltotta ki.
Elfogatása körülményeit nem ismerjük pontosan, a szmirnaiakhoz írt levelének egyik célzásából sejthető, hogy valami keresztényellenes tömegzavargás kapcsán történt. Ignácot megbilincselték és katonai őrizet alatt, hajón Rómába indították. A halálos ítélet úgy szólt, hogy vadállatok elé kell vetni.
A gálya azonban, számunkra ismeretlen okok miatt, kitérőt tett és végigszállította a fogoly püspököt Kis-Ázsia, Macedónia, Görögország partjai mentén, sok helyütt horgonyt is vetve. Elmondhatjuk, hogy Szent Pál óta nem volt ilyen hódító útja a kereszténységnek.
Hiszen a ragyogó és szenvedélyes szíriai püspök, elfogadva a vértanúhalál kihívását, közben nagy nyilvánosságot érinthetett meg. Az őrök közül az egyik, bizonyos Burrhus annyira emberséges volt a püspökhöz, hogy Ignác arra kérte, kísérje el az efezusi hívek közé. Ignác püspököt, mintegy diadalútja közben fogadták a parti városok összes püspökei, s a fogoly püspöknek így alkalma nyílt, hogy a kikötőkben megerősítse a keresztény közösségeket: a látogatásokra válaszolva leveleket intézett ezekhez az egyházakhoz. A szmirnai híveknek ezt írta: "Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan ahol Krisztus van, ott van a katolikus Egyház". Ignác püspök elsőként beszél a katolikus Egyházról, a "katolikus" nála (és nem csak nála!) egyetemest jelent, és a püspökkel közösségben lévő egyházra gondol.
Szmirnából, ahol különösen hosszú ideig vesztegeltek, Ignác püspök levelet intézett a római egyházhoz is. Levelei többsége elveszett, de e levele nemcsak fennmaradt, hanem a legnagyobb hatást is gyakorolta a korai kereszténység közszellemére, valamint jó kétszáz éven át megmaradt a kereszténység legnagyobb hatású irata gyanánt, melyet kívülről tudtak, idéztek.
E levélben Ignác felfedi szívének izzó vágyakozását, amellyel átadja magát a vértanúságnak. Ír egy titokzatos benső hangról, amely az Atyához hívja. Könnyek között kéri a rómaiakat, ne tegyenek semmit a kiszabadításáért, mert: "...soha többé nem lesz ilyen lehetőségem arra, hogy Istenhez jussak… Isten búzája vagyok; meg kell őrletnem a vadállatok fogaitól, hogy Krisztus tiszta kenyere legyen belőlem..."
Vértanúhalála 107-ben Traianus egyik diadalának ünneplésekor történt, amikor - egy kortárs leírása szerint - tízezer gladiátor ontotta vérét, és tizenegyezer vadállat vett részt a játékokban. Ezen alkalom egyik attrakciója lett Szent Ignác. Egy oroszlán vetette rá magát és marcangolta szét, de a szent püspök ekkor már az örökkévalóság önkívületében volt.
Ami a testéből megmaradt, azt a keresztények magukhoz vették, és eljuttatták Antiochiába. Onnan az ereklyéket átvitték Rómába és a Szent Kelemen bazilikában helyezték el. Október 17-i ünnepét a római naptár a szír egyháztól vette át.
Összeállította: Riskó Mariann
Szent Gellért napi beavatás
Mint ismeretes, az ungvár-radvánci katolikus kollégium nevét Szent Gellért püspökről kapta. Ahogy az itteni hagyomány azt megköveteli, Szent Gellért ünnepnapján, azaz szeptember 24-én történik az újonnan érkezett egyetemisták "beavatása" a kollégiumi életbe. A már korábban megválasztott kollégiumi diáktanács tagjai napokkal hamarabb megkezdték az előkészületeket, valamint kitűzték a "gólyák" számára az elvégzendő feladatokat.
Természetesen az este ünnepi szentmisével kezdődött, melyen hallhattunk Gellért püspök életéről is. Majd az ifjoncok szerenádjával indult be hivatalosan is a beavatási est, melyet két csoportra osztva a felsősöknek kellett írniuk, előre megadott szavak felhasználásával. A másik feladat pedig az volt a lányok részére, hogy minél többet eltakarva magukból jelenjenek meg, a fiúknak pedig női ruhákba kellett öltözniük. (Itt hozzá kell tenni, hogy ezen a produkción a fiúk minden bájuk és nőiességük bevetésével sikeresen levették a zsűri tagjait a lábukról.)
Az ezt követő elvégzendő feladatok közé tartozott még a hagymaevés, a fokhagymás fogkrémmel való fogmosás, a pelenkából evés, a zenére táncolás térd közé fogott rúd leesése nélkül... A fiúk megcsillanthatták fizikai erejüket is, mikor arra a feladatra került sor, hogy a csapat tagjainak minél kisebb helyen kellett elférni. Majd az eredményhirdetés után az elsősök még kaptak egy-egy cumit és immár hivatalosan is beavatott kollégistákká válva kezdődhetett az estét lezáró buli, de persze csak éjfélig, mivel másnap reggeltől vissza kellett zökkenni újra az egyetemi kerékvágásba. Mindannyiunk számára emlékezetes nappá vált szeptember 24-e.
Görög Nikolett, az UNE I. évfolyamos magyar szakos hallgatója
A pénzügyi válságról
A közvéleményt erősen foglalkoztatja a pénzügyi válság, mely váratlanul rázkódtatta meg az egész világot, s nem csak a bankokat, hanem a közembereket, vagyis minket is fenyeget. Az egyház képviselőit sem hagyja hidegen, ami a világban történik, hiszen a világ Krisztus szemével nézve az egyes élő, érző emberekből, nem pedig egy arctalan emberi masszából áll. S annál is inkább szükséges megszólalnia, mert a nagyobb horderejű eseményeknél azok is feszülten várják az egyház megnyilatkozását, akik amúgy minden szavából - akár ebből is - gúnyt űznek.
A pénzügyi válsággal foglalkozott az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak (COMECE) szociális bizottsága, egyes püspöki konferenciák nyilatkozatai, s az októberben, Rómában megrendezett püspöki szinóduson XVI. Benedek pápa is. Az alábbiakban az ő szavait foglaljuk össze néhány mondatban.
Az emberi biztonság mulandósága
Isten szava az a kőszikla, amelyre életünket építenünk kell. A bankok összeomlása megmutatja a pénz és az emberi biztonság mulandóságát - mondta a pápa. Csak Isten szava ad az emberi életnek olyan szilárdságot, amilyet semmilyen más környezetben nem találunk meg: legyen az karrier vagy pénz - ezt mutatja a napjainkban tapasztalható világméretű pénzügyi válság is.
Realistának lenni
Realistának lenni a hívők számára egészen mást jelent, mint amit általában az emberek gondolnak erről a szóról. Azt jelenti: létezésünk alapját Isten szavára építeni. Ez az erős bizonyosság a Szentlélektől jön, s ezért olyan szilárd, mint maga az ég. Ezzel szemben vannak, akik olyan evilági biztonságok mellett döntenek, amelyek előbb-utóbb összeomlásra vannak ítélve, mint a homokra épült ház, amelyről Jézus a hegyi beszédben szólt.
Aki homokra épít - a látszat valóság
A pápa a Biblia tanításának szilárdságát hangsúlyozta, szembeállítva azt a nemzetközi válsággal: "Aki homokra építkezik, az csak a látható és tapintható dolgokra épít: a sikerre, a karrierre, a pénzre. Látszólag ezek az igazi valóságok, ám most látjuk a nagy bankok összeomlásakor, hogy ez a pénz eltűnik, semmivé lesz, mint ahogy ezek az igazinak tűnő valóságok is csupán másodrendűek. Aki életét ezekre építi, az anyagra, a sikerre és mindarra, ami látszólagos, az homokra épít."
Az igazi valóság - a kőszikla
Az igazi valóság pedig Isten szava, s erre kell alapoznunk életünket - jelentette ki a Szentatya. Emlékezzünk Jézus szavaira: "Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el." (Mt 20,35) Az emberi szó szinte semmi, egy lehelet, amely alighogy kimondtuk, szertefoszlik, semmivé lesz. Az emberi szónak mégis hihetetlen ereje van: ezekből a szavakból születik a történelem. Isten szava pedig ennél is több: mindennek az alapja, az igazi valóság."
A Magyar Kurír hírei alapján
II. János Pál pápa megválasztásának 30. évfordulója
II. János Pál pápa 1978. október 16-án történt megválasztása óta legtöbbünk életében - és szívében - nagy helyet foglal el. Egy emberöltőn keresztül állt az egyház élén, hétköznapi és közéleti emberek millióit vonta hatása alá nagy tudásával, tájékozottságával, lényeglátásával, de legfőképpen egyszerűségével és nagy szeretetével. Sokan ámultunk el mély és rendíthetetlen hitén, imaéletén és Istennek való radikális átadottságán. Nem csoda, hogy az emberek, akik kapcsolatba léptek vele, megérezték belőle Krisztus személyiségét és szeretetét. És mint Jézust, a pápát is vagy szerették, vagy gyűlölték, de közömbös nem maradt iránta senki. Részesült a vértanúságban is, hiszen az őt kevés híján meggyilkoló golyók tették tönkre miatt egyáltalán nem volt indokolt. testét és siettették halálát; élete végén Bemutatta nekünk először az erős, láttuk megtört fizikai állapotát, ami rendíthetetlen, tevékeny, majd pedig erős fizikuma és végigsportolt élete a szenvedő Krisztust, akinek a földön helytartója volt. Mint Ura, ő is teljesítette Atyja akaratát haláláig.
Emlékezzünk most rá, gondoljuk át hozzá kapcsolódó élményeinket! Tartsuk meg tanítását, s emlékezzünk pápasága kezdetére, amikor kitárt karral lépett minden ember elé, ezekkel a szavakkal: "Ne féljetek!" Hát ne féljünk, bármennyire is lenne rá okunk a mostani recsegve-ropogva düledező világban. Kérjük hozzá az ő közbenjárását, és imádkozzunk mielőbbi boldoggá avatásáért!
Pápai Zsuzsanna
Mindenszentek ünnepe és Halottak napja mi a különbség?
November 1. Mindenszentek ünnepe
Mindenszentek főünnepe méltatlanul össze van keverve a Halottak napjával.
Ennek az ünnepnek a temetőhöz és a halottakhoz semmi köze sincs. A holtakra, a halálra másnap, november 2-án emlékezünk, Halottak napján.
A mai ünnep célja, hogy az összes szentet - nemcsak azokat, akiket az Egyház külön szentnek nyilvánított - egy közös napon ünnepeljük. Az ünnepi mise könyörgése ki is nyilvánítja: "Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat!"
A mai napon azokat a szenteket - minden szentet - ünnepeljük, akik eljutottak életük és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra, Isten örök Országába.
Azokra az emberekre emlékezünk, akik megmutatták az utat, hogy igenis el lehet jutni az örök életre a Krisztus által meghirdetett élettel, s egyáltalán az hirdetik, hogy a halál után van folytatás; sokkal szebb, mint amire legmerészebb álmainkban is gondolni mernénk.
A mai ünnep üzenete pedig az, hogy szenteknek kell lennünk, hogy eljussunk Isten örök Országába.
"Santo subito" - "Azonnal szent" - olvashattuk a transzparenseken és a plakátokon Rómában, a Szent Péter téren, II. János Pál pápa temetésekor. Sokan így fejezték ki meggyőződésüket az elhunyt pápáról, aki igazi példakép volt a püspökök és a papok, a világi hívek, a fiatalok és az idősek számára.
Sokan úgy gondolják, hogy az életszentség a papoknak és a szerzeteseknek van fenntartva, akik egész életüket Istennek, Isten szolgálatának szentelték.
Ez tévedés, mert az életszentségre minden megkeresztelt ember meg van híva - legyen az pap, vagy egyszerű kétkezi munkás. Nemcsak a papok, szerzetesek lehetnek tehát szentek, hanem számunkra névtelen keresztények milliói, akik azonban nem névtelenek Isten előtt, mert csendesen és hűségesen élték keresztény hitüket.
Ne gondoljuk, hogy azok a szentek, akik szentnek születtek, és jóságukat sikerült életük végéig megőrizniük. Senki nem születik szentnek, hanem azzá alakítja magát. A szent olyan ember, aki mindig tud újrakezdeni, Isten kegyelmével legyőzi emberi gyengeségeit, és mindig Isten kedvében szeretne járni, állandóan az ég felé törekszik. A szentek azok, akik vállalják a szegénységet, tudnak sírni, megőrzik szelídségüket és az igazság után vágyakoznak, akik tudnak irgalmasak lenni, tiszta szívvel keresik Istent, a békességre törekszenek és elviselik a megaláztatásokat és az üldözéseket is. A szenteké a mennyek országa.
Mi is lehetünk tehát szentek, sőt szenteknek kell lennünk, máskülönben nem jutunk el Isten örök Országába. Ebben példaképeink és segítőink a szentek. Példaképeink azok, akiknek életét feljegyezték, s az Egyház biztos módon tartja számon őket az üdvözültek között. Segítőink, mert közbenjárásukkal segítenek minket, a küzdő Egyházat az élet rögös útján. Csak egy a fontos, hogy akarjunk szentek lenni és kérjük az ő közbenjárásukat, mert Isten világában szabad akaratunké az első szó.
II. János Pál pápa gyakran mondta, főként a fiataloknak: "Ne féljetek attól, hogy az új évezred szentjeivé váljatok!" A szentek nem állnak messze tőlünk, Isten segítségével mindannyian képesek vagyunk arra, amit ők tettek! Csak annyi kell, hogy teljes szívünkből szeressük Istent, komolyan elkötelezzük magunkat a keresztény életre, következetesen valljuk meg hitünket, legyünk nagylelkűek testvéreink szolgálatában, tevékenyen vegyünk részt az Egyház életében és küldetésében, s ezen életprogram megvalósításához merítsünk erőt Isten Igéjének hallgatásából és a szentségekből, különösen is az Eucharisztiából és a bűnbocsánatból. Mi is megtehetjük azt, amit a szentek megvalósítottak!
November 2. Halottak napja
Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az Egyház. Szent Odiló clunyi apát (962-1048) ezt az emléknapot a Cluny anyaház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.
Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni.
A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".
Erre a napra nem a halottaknak van szükségük, hanem nekünk, itt zarándokló embereknek. A temetési szertartás sem a halottnak szól, hanem az élőknek. Akik már átléptek ezen a titokzatos küszöbön, mindent jobban tudnak, mint mi, hiszen színről színre látják Istent.
Ilyenkor sokunkban motoszkál a kérdés, hogy valójában mit csinálnak a halottak.
Különös nap ez a mai. Ilyenkor hívő és hitetlen megfordul a temetőben. Ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal: a gyermek, aki legtöbbször csak azt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál, a fiatal, aki közömbösen és unottan van jelen, de valami fojtogatót ő is érez a levegőben, hiszen illetlen ilyenkor hangoskodni a temetőben. Találkozik az élet delén túl lévő ember, aki ezen a napon felidézi elhunyt hozzátartozóit. S találkozik az idős ember, aki egyre közelebb érzi magához a halál jeges leheletét.
Halál. Fogyasztói társadalmunkban nem illik szóba hozni a szenvedéssel, halállal kapcsolatos dolgokat. Ha mégis a halálról kényszerülünk beszélni, akkor legfeljebb általánosságban ennyit mondunk: az ember meghal. Az ember, de sosem én, s voltaképp a halált olyan dologgá szelídítjük, amely senkihez sem tartozik. Menekülünk az igazság kimondása elől, hogy az ember halálra születik.
A halállal szemben nincs menekülés: mindannyiunkat utolér előbb vagy utóbb.
A halállal kapcsolatban két út tárul fel. Az egyik az, amelyik sehová sem vezet, csak a megsemmisülés sötét, feneketlen szakadékába. A mai, modernnek nevezett társadalmak ezen az úton járnak, amelyre méltán használhatjuk a halál kultúrája elnevezést. Hiszen a mindenáron való evilági érvényesülés a halál utáni élet totális tagadásából fakad.
De létezik egy másik út a halállal kapcsolatban. Akik ezen az úton járnak, egyfajta módon hitet tesznek amellett, hogy valaminek lennie kell a halál után.
Az ember Isten képmására van teremtve, s ezáltal belé van oltva a halhatatlanság csírája. Ezért van folytatás a halál után.
Isten megtestesült Jézus Krisztusban, magára vette emberi természetünket, s halála után feltámadt, elsőként a halottak közül, hogy majd mi is mindannyian - hívők és hitetlenek egyaránt - feltámadjunk.
Ez a kereszténység lényege, amire azt mondta Szent Pál: "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem."
A mai nap kérlelhetetlenül szembesít a halállal és a feltámadással. A kérdést neked kell eldöntened: te melyik utat választod? Azt, amely a semmibe, a halál kultúrájába torkollik, vagy azt, mely hisz a feltámadásban és az örök életre vezet? A kérdést neked kell megválaszolnod, hogy milyen hittel léped át a temetők kapuját, melyre az van felírva: Feltámadunk!
A halállal és a feltámadással való szembenézés számvetés egész életünkkel. Nem elég elhinni, hogy van Isten, aki értelmet adhat további életednek ha rábízod magad, hanem úgy is kell élni.
"Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok!"
Lengyel Donát OFM
"Ezért..."
Nagymamák figyelmébe
A Teremtés könyvének 2. fejezetében, a 24. versben olvassuk: "Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz". A lelkipásztori szolgálatban az egyik legnehezebben kezelhető dolog lett számomra, hogy a gyónásokban igen sok idősebb ember, de közülük is elsősorban a nagymamák panaszkodnak: "Jaj, atya, a fiatalok nem hallgatnak már rám!" Sokáig nem mertem kimondani határozott véleményemet ezen a fórumon, de néhány konkrét eset arra indított, hogy nagyobb bajt okozok azzal, ha hallgatok, mintha megkockáztatom, hogy megpróbálom felvázolni számukra, mi lenne az Isten szándéka szerinti eljárás.
Ennek megértését nagyban segítette Macejkó János atya, aki 1994. karácsonyán megértette velem, hogy Isten számára az emberi szabad akarat, amelyet Ő teremtett, olyan határ, amit nem tud átlépni. Azóta merem a következő gondolatmenetet elmondani a gyónónak, és már sok visszajelzést kaptam arról, hogy többek életében pozitív változást hozott.
Ha a gyónó elmondja a fentebb idézett mondatát, akkor mindig megkérdezem: "Felnőtt-e már a fiatal"? Szinte kivétel nélkül érkezik a válasz: "Igen". A következő mondattal megállapítom, hogy akkor rendelkezik szabad akarattal. Márpedig a szabad akarat olyan dolog, amelynek határát az Isten nem lépi át. Az ember képes dönteni jó és rossz között. Aki ezt elvitatja, az a Teremtővel száll szembe. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megtanítsuk a felnövekvő gyermekeket arra, döntéseikért vállaljanak felelősséget. Ha ezt nem hagyjuk, akkor lehet, hogy nehezebben igazodnak el a dolgokban.
Sokszor szinte érthetetlen, hogy miért döntenek fiatalok olyan nehezen a házasság mellett. Azért-e, mert annyi rossz példát látnak maguk körül? Vagy azért-e, mert igazából az édesapja vagy édesanyja nem is engedi igazán felnőni, mert a döntések lehetőségét elveszi tőle? Abban biztos vagyok, hogy a szülői hivatásnak az egyik legnehezebb része, hogy elengedjük a gyermeket. Sok édesanyát kell arra figyelmeztetni, hogy a testi szülés is fájdalmas volt, de a "lelki szülés", az elengedés még sokkal nehezebb. És bizony megvannak az édesanyáknak azok az eszközeik, amelyekkel magukhoz tudják láncolni a fiút vagy lányt. Ekkor azonban a fiatalok házassága kerül komoly veszélybe, mert nem teljes személyiségükkel vannak benne a fiatalok, hanem csak annyival, amennyit a szülők elengednek.
Ezt a kérdést mindig a hit oldaláról világítom meg. Nagyon fontos kérdés, hogy a szülő elhiszi-e, hogy az a jó mag, amit elvetett a gyermekében, az szárba szökken és termést hoz. Ez súlyos hitkérdés, és nagyon sokszor fordul elő, hogy nem hiszik el. Sajnos főleg az édesanyák. Ha nem olyan módon éli a mindennapjait a fiatalasszony, ahogyan ő szeretné, akkor az rossz, az nincs is. Sőt, még a férjét is visszaveti szeretetében, mert állandóan azt hallgatja, hogy rosszul teszi dolgát az asszony.
Pedig el kellene mindenkinek fogadni, más módon is lehet szervezni az életet, mint régebben. Mielőtt az a vád érne, hogy lerombolom ezzel a tekintélyt, megjegyzem, hogy éppen a más módok elfogadása teszi gazdagabbá az életünket, nem az egysíkú gondolkodás. Természetesen a körülmények is egészen mások, mint a régebbi időben. Egyetlen példát hadd említsek. Csecsemőkoromban bizony még vászonpelenkába voltam bepe-lenkázva, az unokahúgom idejében viszont már az eldobható pelenka volt a soros. Így édesanyám nem oszthatta meg sógornőmmel a pelenkamosás titkait, amit bizony nehezen viselt.
Mindig elmondom azt is a gyónónak, hogy mindenkit a saját lelkiismerete szerint ítél meg az Úr. Ezen - hála Néki - nem tudunk változtatni. Éppen ezért inkább a jóban kellene példát mutatni, nem pedig állandó figyelmeztetésekkel próbálni meg "más belátásra" bírni a másik embert. (Tudatosan nem a "jobb belátásra bírni" kifejezést használom, mert sokan saját igazolásukra úgy idézik, holott nem ez a szándékom.) Ha a jóról akarok meggyőzni valakit, akkor éljem elé, hogy felébredjen benne a vágy a jobbra.
Macejkó János atya biztatására mindig azt kérem, hogy ne a fiatalok megváltozását kérjék az Úrtól. Azt, ahogyan fentebb írtam, a szabad akarat miatt nem tudja megtenni az Úr. Kérjem viszont azt, hogy az üdvösségüket ne engedje, hogy veszélyeztessék. Mivel Fia halála miatt ezért már sokat tett, biztos, hogy talál ebben is megoldást. Ezért javaslom mindenkinek a beleszólás helyett az Istenhez így forduló csendes imádságot.
Szabó József OFM
Hogyan feje a családnak a férfi?
Férfi-női szerepek
Előző számunkban arról olvashattunk, hogyan próbálja a mai társadalom elmosni a nő és a férfi közti különbséget, és miért lenne fontos, hogy a nők kiteljesedhessenek feleségként és anyaként. Most tekintsük át, mi a férfi feladata, és hogyan viszonyul a két szerep egymáshoz!
A legpontosabb és legegyértelműbb útmutatást erre vonatkozóan az efezusi levél adja:
"Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte. [...] Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. [...] Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket." (Ef 5,22-6,1)
Sokan vannak még a keresztények között is, akik ezt a részt túlhaladottnak tekintik. Tiltakoznak a nő állítólag alárendelt szerepe miatt, holott rögtön az első mondat világossá teszi, hogy "egymás alárendeltjei" kell, hogy legyünk. Amikor arról van szó, hogy a férfi feje az asszonynak, inkább a szerepekről, a terhek elosztásáról van szó.
A családfőséggel nem kevés felelősség jár együtt. A férfi szerepe, hogy biztonságot, védelmet nyújtson a családjának minden szinten. Ebbe beletartozik az anyagi biztonság, a lakóhely biztosítása, de a lelki védelem is: ő legyen az "erős ember" a kívülről jövő érzelmi fenyegetések esetén is; neki kell megvédenie feleségét és gyerekeit a kötekedő szomszédtól, a beleszóló anyóstól, és biztosítania kell a család önállóságát, kikezdhetetlen egységét.
Tehát a "nagyobb volumenű" dolgokról a férfi gondoskodik, ezért a döntés joga is az övé ezen a területen - persze ez a kölcsönös szeretet jegyében úgy működik, hogy a felséggel egyeztetve, az egész család javát figyelembe véve születnek meg ezek a döntések. A kisebb - és sokkal gyakoribb, a hétköznapi élet során folyton előkerülő - döntések általában a feleség felelőssége, hiszen többnyire ő az, aki átlátja a háztartás és a gyerekek dolgait.
Azt gondolom, hogy ezzel a "beosztással" a nő nem lesz kevesebb, nem veszít, hanem nyer. Még az olyan esetekben is így van ez, amikor a nő a dominánsabb természetű, és adottságainál fogva sokkal könnyebben dönt, mint a férje. Aki magának akarja megtartani a döntéseket, az a döntés terhét is magára veszi! Annyi gondja-baja van egy nőnek , miért terheli fölöslegesen magát?
Amikor erre rájöttem, könnyebb lett az életem. Amikor meghagytam, illetve tudatosan átadtam hosszabban mérlegelő, szívesen engedő férjemnek a döntések feladatát, könnyebb lett a szívem. Nem nekem kellett átgondolni a következményeket, nem nyomasztott a felelősség súlya - az én dolgom csupán annyi, hogy úgy tegyek, ahogyan a férjem dönt. Természetesen továbbra is megosztjuk egymással a szempontjainkat, de biztonságérzettel tölt el, hogy ha azt teszem, amit a férjem döntött, biztosan jól cselekszem. Hiszen Isten parancsa ez számomra. Valaki azt mondta rólunk: "Nálatok Te vagy a határozottabb, de mindig úgy lesz, ahogy a férjed akarja." És ez jól van így.
A nőnek azért is van szüksége arra, hogy a férje legyen a családfő, mert fel kell, hogy nézzen a férjére ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát mellette, és hogy nőies maradhasson. Hogyan támaszkodhat férjére az a nő, aki állandóan dirigál neki? Pedig ez a támasz-érzés nagyon fontos ahhoz, hogy egészségesen működhessen egy házasság, és mindkét fél a helyén érezze magát (és így boldog legyen a kapcsolatban).
Ahhoz , hogy a szerepek a helyükön legyenek, a férfinak is meg kell tennie a magáét. Felelősséget kell vállalnia, és krisztusi szeretettel szeretnie - ez bizony nem kis feladat! Feleségéről úgy kell gondoskodnia, mint saját testéről. Tehát nem használhatja ki, nem teheti cseléddé - vigyáznia kell rá és kedvesnek lenni. Egy hatgyermekes édesapa mesélte, hogy amikor munkatársai papucsférjnek titulálták, amiért segített otthon mosogatni, takarítani, pelenkázni, akkor azt mondta: "Én 50 éves koromban nem egy felmosóronggyal akarok sétálni menni. Segíteni akarok a feleségemnek, hogy nő, feleség, anya és szerető maradhasson."
Úgy a nőnek, mint a férfinak egész életében küzdenie kell azért, hogy egyre jobban betöltse szerepét. Ne elégedjünk meg magunkkal, ne álljunk meg egy szinten! Amíg élünk, azért élünk, hogy növekedjünk.
Popovicsné Palojtay Márta
MESE
Pöttyös kapitány a hazudós banánok földjén
Amikor partot értek a következő szigeten, Pöttyös kapitány és Barackvirág egy-egy zsákot kanyarított a hátára és tanakodni kezdtek az erdő szélén.
- Vajon merre találunk gyümölcsöt, Kapitány úr?! - kérdezte Barackvirág, majd legnagyobb meglepetésére egy rikácsoló hang válaszolt:
- Ezen a szigeten nincsenek gyümölcsök! Pöttyös kapitány döbbenten nézett körül, nem értette, vajon ki szól hozzájuk.
- Merről jött a hang? - kérdezte Barackvirágtól, de a hajósinas is csak csodálkozva tárta szét a karját.
- Ki szólt hozzánk? - kiáltott az erdő felé. - Senki, senki, senki… - hallották újra a rikácsoló hangot.
- No, ennek utána nézünk, kiskomám! - mormogta a kapitány és megindult a sziget belseje felé.
- Vajon merre lehet az ösvény? - kérdezte újra fennhangon, hátha meghallja, honnan jön a rikácsolás. De választ csak annyit kapott, hogy itt nincs is ösvény!
Pöttyös kapitány ezután folyamatosan kérdésekkel bombázta az erdő ismeretlen lakóit, ám azok folyton csak hazugságokkal traktálták. Ha azt kérdezte, kék-e az ég, a hangok rögtön azt rikácsolták, hogy piros. Ha megkérdezte, hogy szigeten van-e egyáltalán, a rikácsolók azonnal biztosították arról, hogy nem: a tenger mélyén lubickol.
- Ennek fele sem tréfa! - gondolta Pöttyös kapitány -. Itt valaki nagyon csúnyán össze-vissza hazudozik, de én kiderítem, ki lehet az, aki ilyen buta tréfát űz velünk.
Közben folyamatosan figyelte, hogy talál-e végre gyümölcsöket. Amikor aztán az egyik fáról egy hatalmas fürt banánt látott lógni, nem hitt a szemének, mert azt vette észre, hogy hangosan elkiabált kérdéseire a banánok válaszolnak.
- Ej, miféle össze-vissza hazudós banánok vagytok ti?! - kiáltotta és már nyúlt is a gyümölcsök felé, hogy leszakítsa őket a fa ágáról. Ám ebben a pillanatban a hazudós banánok könyör-gőre fogták, és kérlelni kezdték a kapitányt, hogy ne nyúljon hozzájuk, mert ha leszakítja őket, azonnal vége az életüknek.
- Én pedig, a horgonyomra mondom - förmedt rájuk Pöttyös kapitány -, ha nem hagyjátok abba ezt a csúf hazudozást, mindannyiotokat leszüretelem és megetetlek benneteket a kedvenc bálnámmal.
Erre a banánok abbahagyva a rikácsolást, rémülten elsusogták, hogy ők tulajdonképpen nem is banánok, hanem e sziget bennszülöttei, akiket egy kóbor varázsló - a folytonos füllentésük miatt - banánná változtatott és csak akkor törik meg a varázs, ha végre egyszer megtanulnak igazat mondani. Persze Pöttyös kapitány már abban sem volt biztos, hogy amit a banánok mondanak magukról, az igaz lehet, ám amikor mérgesen toppantva azt kérdezte, hogy merre talál valódi gyümölcsöt beteg bálnája számára, akkor a soksok butaságot rikoltozó banán hangja közül meghallott valamit, ami igaznak tűnt. A legtöbb banán elkezdett kiabálni, hogy a föld alatt, vagy a saját kalapja mögé tűzve, meg azt, hogy a sziget közepén lévő barlangban egy rajzlapra rajzolva, sőt az egyik hazudós banán nem átallotta azt füllenteni, hogy az egész világon sehol nem léteznek gyümölcsök. De egyikük bátortalanul mégis azt mondta Pöttyös kapitánynak, hogy az erdő közepén igazi gyümölcsöktől roskadozó fák állnak, akik csak arra várnak, hogy valaki végre leszüretelje őket.
Amikor végre Barackvirág és a kapitány degeszre tömött zsákokkal visszatért a gyümölcsös ligetből, észrevették, hogy a sok hangosan rikácsoló banán között egy mosolygós, barna bőrű kisfiú álldogál, aki megtanult igazat mondani, és ezért nála megtört a varázs.
- No, fiacskám! - mondta Pöttyös kapitány -, Úgy látom, te jó útra tértél, ezért azt hiszem, hogy a többieknek is van esélyük a változásra. Mondd meg ennek a sok rikácsoló, hazudós banánnak, ha nem hagynak fel e csúnya szokásukkal, akkor egy pár hét múlva visszatérek, mindannyiukat zsákba tömöm, és magammal viszem a hajó éléskamrájába. De az nem lesz ám nekik jó mulatság! Néhány óra elteltével Pöttyös kapitány még visz-szanézett a sziget partjára, ahol egyre több és több mosolygó bennszülöttet látott gyülekezni.
- No, kiskomám! - fordult Barackvirághoz - úgy látom, használt a lecke, amit azért is remélek, mert nem szeretném, ha egy reggel arra ébrednénk, hogy e gyümölcsöktől mi is hazudósakká váltunk!

Szerkesztőbizottság:
Majnek Antal (elnök)
Pápai Zsuzsanna (főszerkesztő)
Popovicsné Palojtay Márta (szerkesztő)
Bunda Szabolcs (szerkesztő)
Riskó Marianna (rovatvezető)
Tördelőszerkesztő:
Popovics Pál
Internetes változat:
Bunda Szabolcs
Postacím:
Ukrajna
89600 Munkács,
Mira u. 5.
E-mail cím:
mrkp.sajto[@]gmail.com
|